K&H FÉSZEK CSALÁDI KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI
K&H FÉSZEK CSALÁDI KOCKÁZATI ÉLETBIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI I. Fogalmak 1. Szerződő: az a természetes személy, aki a szerződés megkötésére ajánlatot tesz és aki a Biztosítóval a szerződést megköti és a díjat fizeti. 2. Biztosító: K&H Életbiztosító Rt. - 1051 Budapest, Vigadó tér I. 3. Biztosítási esemény: a biztosítás tartama alatt a biztosítottnak a jelen feltételek VII. pontjában meghatározott eseményeken kívül bármely okból bekövetkező halála. 4. Biztosított: az a szerződésben megnevezett személy, akinek halála a jelen szerződés alapján biztosítási eseménynek minősül. A szerződésben több biztosított is megnevezhető. 5. Kedvezményezett: az a személy vagy személyek, aki(k)nek a biztosítási esemény bekövetkezését követően a Biztosító a haláleseti biztosítási összeget kifizeti. 6. Kezdeti biztosítási összeg: a biztosítási szerződés létrejöttekor a Szerződő által választott összeg, amely a biztosítási szolgáltatás alapja. 7. Aktuális biztosítási Összeg: a biztosítási szerződés létrejöttétől a biztosítási esemény bekövetkezéséig, a kezdeti biztosítási összegnek évenkénti értékkövetéssel (indexálás) módosított összege, amely a biztosítási szolgáltatás alapja. 8. Közeli hozzátartozók: e szerződés szerint a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha-és a nevelt gyermek, az Örökbefogadott, a mostoha-és a nevelöszülő, valamint a testvér és az élettárs is. 9. <özös háztartásban élők: azonos állandó bejelentett lakcímen életvitelszerűen és tartósan együtt lakó természetes személyek. 10. Életkor: a szerződéskötés, azt követően az aktuális biztosítási évforduló évének és a biztosított születési évének különbsége. II. Korcsoportok: az életkorok meghatározott tartományai, melyek alapján a biztosítás díja kiszámításra kerül. 12. Gyermek: azon személyek korcsoportja, akik életkora 0-tól 17 évig terjed. 13. Felnőtt: azon személyek, akiknek az életkora 18 év vagy ennél több. 14. Biztosítási évforduló: a biztosítási időszak vége az a dátum amely után a megújított szerződés új biztosítási összege és díja a következő egy éves biztosítási időszakra érvénybe lép (ez a dátum a szerződés tartama alatt minden naptári évben a szerződéskötés hónapjának I. napja). 15. Biztosítási év: az az időszak, amely minden évben a biztosítási évforduló napján kezdődik, és ettől számítva egy évig tart. 11. Altalános rendelkezések 1. A biztosítási szerződés résztvevői a következő személyek: I. a. Szerződő I. b. Biztosítottak. Jelen szerződés alapján biztosítottak csak azok lehetnek, akik közös háztartásban élő közeli hozzátartozók és - a szerződésben név szerint szerepelnek és az ajánlattétel időpontjában egészségesek és a biztosítási ajánlaton megfogalmazottak szerint egészségi nyilatkozatot tesznek. I. c. Kedvezményezett: a szerződésben megnevezett személy, ennek hiányában a biztosított Örököse. A biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges a kedvezményezett kijelöléséhez és módosításához is. I. d. Biztosító. 2. Bármely felnőtt biztosított a Szerződő beleegyezésével a szerződésbe bármikor beléphet és a belépéshez a Biztosító hozzájárulása nem szükséges. Bármely biztosított felnőtt, mielőtt a szerződés felmondás vagy díjfizetés elmaradása miatt megszűnne, a Biztosítóval közölt írásbeli nyilatkozatával a Szerződő helyébe léphet. Ilyen esetekben a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a felnőtt biztosított(ak) a 5zerződővel egyetemlegesen felelős(ek). 3. A belépési életkor az élveszületéstől 60 éves életkorig terjedhet. 4. A biztosító tőke-, illetve hozamgaranciát nem nyújt. 1
IIl. Biztosítási szerződés 1. A biztosítási szerződés megkötését a Biztosítónak tett ajánlatával a Szerződő kezdeményezi. A biztosított(ak) aláírásával hitelesített egészségi nyilatkozata(i) az ajánlat nélkülözhetetlen része(i). Az ajánlatot a Szerződőnek és írásbeli hozzájárulásként minden biztosítottnak alá kell írnia. Ha a biztosított gyermek, akkor a reá vonatkozó nyilatkozatokat a törvényes képviseletet gyakorló szülőnek kell aláírnia. Ha a biztosított gyermek, és a Szerződő nem a törvényes képviseletet gyakorló személy, akkor a szerződés érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges. 2. A biztosítási szerződés a Biztosító elfogadó nyilatkozatával jön létre. 3. A szerződés akkor is létrejön, ha az ajánlatra -a biztosító képviselőjének történő átadását követő - 15 napon belül a Biztosító nem nyilatkozik. Az ajánlat 15 napon belüli elutasítását a Biztosító nem köteles megindokolni. 4. A Szerződő az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor más kedvezményezett(ek)et nevezhet meg az érintett biztosított hozzájárulásával. 5. A kedvezményezett kijelölése hatályát veszti, ha a kedvezményezett a biztosítási esemény bekövetkezése előtt meghal. IV. Közlési és változás-bejelentési kötelezettség 1. Mindegyik biztosított köteles az ajánlat megtételekor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden körülményt a Biztosítóval közölni, amelyeket ismert, vagy ismernie kellett. 2. A Biztosító által írásban feltett kérdésekre adott, a valóságnak megfelelő írásbeli válaszokkal a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A biztosított szerződéskori egészségi állapotával kapcsolatos egészségi nyilatkozatot a biztosított (ill. törvényes képviselője, gyermek esetében a törvényes képviseletet gyakorló szülő) tölti ki és írja alá. 3. A Szerződő (vagy bármely felnőtt biztosított) köteles a szerződés tartama alatt bekövetkezett lakcímváltozást, személyi adatok és körülmények változásait 30 napon belül a biztosítónak írásban bejelenteni. Jelen szerződés szempontjából a közös háztartásban élés és a hozzátartozói minőség megváltozása lényeges körülmény. 4. Ha a Biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását írásban közölték a Biztosítóval, akkor a Biztosító az ínformáció megérkezésétől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetve, ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja, úgy a szerződést írásban felmondhatja. A felmondási idő 30 nap, amelyet az írásbeli felmondás kézbesítésének napjától kell számítani. A felmondási idő leteltéig az eredeti szerződés alapján áll fenn a kockázat. 5. Ha a Szerződő ill. a biztosított a módosító javaslatra annak átvételétől számított 15 napon belül nem válaszol vagy a Szerződő ill. bármely biztosított a módosító javaslatot nem fogadja el, akkor a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a következményre a módosító javaslat megtételekor a Biztosító felhívja a figyelmet. 6. A Biztosító a 4. és 5. pontokban foglalt jogosultságait a szerződés fennállásának első 5 évében gyakorolhatja. 7. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló szabályok megszegése esetén a Biztosított kötelezettsége nem áll be, vagyis nem fizeti ki a biztosítási összeget kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott, vagy be nem jelentett körülményt a szerződéskötéskor a Biztosító ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítást esemény bekövetkeztében. 8. A szerződéskor már fennállott lényeges körülményekkel kapcsolatos közlési kötelezettség megsértése ellenére beáll a Biztosító kötelezettsége, ha a szerződés megkötésétől a biztosítási esemény bekövetkezéséig öt év már eltelt. V. A biztosítási év/évforduló; a kockázatviselés kezdete 1. A szerződés kezdetének (létrejöttének) napja az a nap, amelyet a biztosítási ajánlaton ekként feltüntettek, de semmiképpen sem lehet az ajánlat kelte előtti időpont. 2. A biztosítási szerződés határozatlan tartamra, ezen belül éves biztosítási időszakra (biztosítási év) szól. A biztosítási évforduló meghatározása az 1/14 pontban található. 3. Az éves biztosítási időszak alatt élveszületett családtagra a Biztosító kockázatviselése automatikusan kiterjed azzal a feltétellel, hogy a születés biztosítási évének végéig a születést a Szerződőnek írásban be kell jelentenie a születési anyakönyvi kivonat másolatának csatolásával. A következő biztosítási évtől kezdődően ezen biztosított után is meg kell fizetni a biztosítási díjat. 4. A kockázatviselés a biztosítás első díjának megfizetését követő nap 0 órájakor kezdődik, feltéve, hogy az életbiztosítási szerződés már létrejött, vagy utóbb létrejön. 5. A kockázatviselés a 4. pontban foglalt időpontnál korábban, már aznap megkezdődik, amikor a díj megfizetésére vonatkozóan a felek halasztásban állapodtak meg, vagy a díj iránti igényét a Biztosító bírósági úton érvényesíti. VI. Biztosítási esemény 1. Biztosítási esemény a biztosítás tartama alatt a biztosítottnak a kizárt kockázatok kivételével bármely okból bekövetkező halála 2. Több biztosított egyidejű és azonos okból bekövetkezett halála biztosítottanként önálló biztosítási esemény. 2
VII. Kizárt kockázatok I. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre, ha a. a biztosított halála sportversenyen való részvétel következtében, vagy ilyen eseményre való felkészülés alkalmával gépi erővel hajtott szárazföldi, vízi jármű, bármilyen légi jármű, illetve egyéb sporteszköz használata során következik be, b. a biztosított olyan gépjármű vezetése során hal meg, amelynek nincs érvényes forgalmi engedélye, illetve a biztosítottnak nincs vezetői engedélye, c. a biztosított halála közvetlen összefüggésben áll: - a biztosított alkohol, kábítószer, kábító hatású anyag vagy kábító hatású gyógyszer fogyasztásával, - harci eseménnyel, vagy más háborús eseménnyel, - felkeléssel, zavargással, lázadással, - radioaktív, illetve ionizáló sugárzással - HIV vírusfertőzéssel. VIII. Biztosítási összeg: 1. A kezdeti biztosítási összeget a Szerződő választja a a szerződéskötéskor érvényes kondíciós lista alapján. 2. A felnőtt biztosítottak kezdeti biztosítási összege azonos. 3. Újszülött esetén a kezdeti biztosítási összeg attól függ. hogy van-e az érvényben lévő szerződésben más gyermekkorú biztosított. Ha van, akkor az újszülött kezdeti biztosítási összege megegyezik az övékével. Ha nincs, akkor a születés dátuma előtti utolsó megújításkor vagy a biztosítás első évében a szerződéskötéskor érvényben lévő kondíciós listában megadott összeg az újszülött kezdeti biztosítási összege. 4. A biztosítási összeg indexálásának alapja a Központi Statisztikai Hivatal által az indexálás alkalmazását megelőzően utoljára közzétett, a megújítást megelőző 12 hónapra vonatkozó fogyasztói árindex, de minimum 5%. Az automatikus indexálásra először a szerződéskötés évét követő évben kerül sor. 5. Az aktuális biztosítási összeg az előző biztosítási összeg és a számított KSH fogyasztói árindex szorzata. 6. A biztosítási összeg változásáról évente értesíti a Biztosító a Szerződőt. 7. A megemelt biztosítási összeg és díj a biztosítási évfordulón lép érvénybe. IX. A biztosítási díj 1. A biztosítás díj a biztosítottak korcsoportba tartozása, az aktuális biztosítási összeg és az adható kedvezmények figyelembevételével kerül megállapításra. 2. A biztosítási szerződés folyamatos díjú. A szerződő választása szerint lehetőség van havi, negyedéves, féléves és éves díjfizetésre. A díj annak a biztosítási időszaknak az első napján esedékes, amelyre vonatkozik. 3. A szerződés létrejötte előtt befizetett első biztosítási dijat kamatmentes letétként kezeli a Biztosító, és visszautalásra kerül, amennyiben a biztosítási szerződés nem jön létre. 4. A kezdeti biztosítási díj a kötvényben kerül meghatározásra. 5. Az évenkénti automatikus díjnövekedésre (indexálás) a Vlll/4-7. pontok rendelkezései irányadók, ennek megfelelően az aktuális biztosítási díj az előző biztosítási díj és a számított KSH fogyasztói árindex szorzata. 6. A biztosítási díj az automatikus díjnövekedésen túl (indexálás) a biztosítottak életkorcsoport változása miatt is növekedhet. X. Visszavásárlás jelen szabályzatra hivatkozással kötött szerződés díjtartalékkal nem rendelkezik, ezért nincs visszavásárlási értéke, és a díjmentes leszállítás szabályai sem vonatkoznak rá. XI. Kárigény 1. A biztosítási esemény bekövetkezését 8 napon belül írásban kell bejelenteni. 2. A kárigény teljesítéséhez a következő dokumentumokat kell benyújtani: 1) a halál tényét és a haláleset körülményeit igazoló dokumentum (pl. halotti anyakönyvi kivonat, halottvizsgálati bizonyítvány, kórházi zárójelentés, baleseti jegyzőkönyv, stb.), 2) megnevezett kedvezményezett hiányában az örökös(ök) személyét igazoló dokumentumok (pl. jogerős hagyatékátadó végzés). 3. A Biztosító kérésére egyéb dokumentumokat is rendelkezésre kell bocsátani. 4. A Biztosító dokumentumokat kérhet az elhunyt biztosított kezelő orvosaitól, kórházaktól és egyéb egészségügyi intézményektől. Erre a biztosítottak az ajánlaton aláírásukkal hatalmazzák fel a Biztosítót. 3
6. A Biztosító teljesítési kötelezettsége, vagyis a biztosítási Összeg kifizetése legkésőbb az utolsó irat beérkezésétől számított 30 nap alatt esedékes. 7. A biztosítási összegből a Biztosító jogosult levonni az elhunyt biztosított után a biztosítási évre vonatkozó még be nem fizetett díjat. XII. A biztosító mentesülése I. A biztosítási összeg megfizetése alól mentesül a Biztosító, ha: 1) a biztosított halála az egészségi nyilatkozatban elhallgatott tény következménye (lásd IV. pont) 2) a biztosított valamely kedvezményezett vagy örökös szándékos magatartása, illetve 3) a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye, vagy 4) a biztosított a szerződéskötéstől számított két éven belül elkövetett öngyilkosság következtében hal meg. XIII. A szerződés megszűnése A) 1. Az életbiztosítási szerződést önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége korén kívül megkötő természetes személy szerződő, a biztosítási szerződés létrejöttéről szóló tájékoztatás kézhezvételétől számított 30 napon belül megtett írásbeli nyilatkozatával az életbiztosítási szerződést - indokolás nélkül - felmondhatja. A felmondással az egész biztosítási szerződés megszűnik. 2. A szerződő érvényesen nem mondhat le az őt megillető ezen felmondási jogáról. 3. A szerződő felmondó nyilatkozatának kézhezvételét követően a biztosító köteles 15 napon belül a szerződő által a biztosítási szerződéssel kapcsolatban bármely jogcímen részére teljesített befizetésekkel elszámolni. 4. Az életbiztosítási szerződés jelen fejezet szerinti felmondása esetén a biztosító az első díjból költséget nem von le. 5. A biztosító a biztosítási díj visszafizetendő része után kamatot nem fizet. 6. A szerződő által befizetett díjat a biztosító a szerződés megszűnésétől számított 15 napon belül a szerződő részére visszafizeti. B) 1. A biztosítási szerződés közös megegyezéssel bármikor megszüntethető. 2. A biztosítási szerződést a Szerződő a következő biztosítási évforduló napjára bármikor felmondhatja. Ez alól kivételt képez a II. 2. pontban szabályozott eset, amikor valamely biztosított felnőtt a Szerződő helyébe kíván lépni. 3. A Biztosító a jelen szabályzat IV. 4-6. pontjaiban szabályozott feltételek mellett mondhatja fel a szerződést. 4. A szerződés a II. 2. pontban szabályozott esetet kivéve megszűnik a biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap elteltével, ha 1) az addig hátralékos díjat nem fizették meg, 2) nem jött létre megállapodás a díjfizetés elhalasztására, 3) a Biztosító díjkövetelését bírósági úton nem érvényesítette. 5. A szerződés megszűnését és a bírói út igénybevételének határidejét további 30 nappal meghosszabbíthatja a Biztosító, ha az esedékességtől számított 30 nap eltelte előtt ennek a körülménynek a közlésével a Szerződőt a fizetésre írásban felszólította. A biztosítási díjat csak a biztosítás első évében igényelheti a Biztosító bírósági úton. Ezt követően csak akkor élhet ezzel a joggal, ha az adott biztosítási évben a biztosítási díj fizetése megkezdődött, vagy a díjfizetésre halasztásban állapodtak meg a felek. 6. A biztosítási szerződés keretjellege miatt az egyes biztosítottakra vonatkozóan megszűnik 1) a biztosított halála napján, 2) a biztosított biztosításhoz adott írásbeli hozzájárulásának visszavonása napján, 3) annak az évnek a biztosítási évfordulóján, amely évben a biztosított a 61. életévét eléri, 4) az újszülöttre a biztosítási évfordulón, ha az élveszületést követő első biztosítási évforduló napjáig az újszülött írásban nem került bejelentésre. XIV. Adatkezelés 1 A biztosító a mindenkor rendelkezésre álló címre küldi leveleit. A szerződő kötelessége, hogy a biztosító tudomására hozza esetlegesen megváltozott címét. 2. Az ajánlat aláírásával a biztosított beleegyezik abba, hogy az őt kezelő orvosok, kórházak és egyéb egészségügyi intézmények a biztosító kérésére kockázatelbírálás és kárrendezés céljából információt bocsássanak rendelkezésre, ennek érdekében a biztosított az őt kezelő orvosokat, kórházakat és egyéb egészségügyi intézményeket felmenti az orvosi titoktartási kötelezettség alól. 4
3. A biztosítási ajánlatban kért adatok az ajánlat elbírálásához és a biztosítási szerződés megkötéséhez szükségesek. A biztosítási ajánlat megadásával és aláírásával a biztosított (szerződő, kedvezményezett) önkéntesen, határozottan és tájékozottan kinyilvánítja belegyezését az őt érintő, 4. pontban megadott adatok feldolgozásába, nyilvántartásába és kezelésébe. A biztosított (szerződő, kedvezményezett) a jelen fejezetben foglaltak szerint adja meg hozzájárulását ahhoz, hogy a biztosításközvetítő a biztosítási ajánlatban kért adatokat - ide értve a biztosított egészségügyi adatait is - a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggésben nyilvántartsa és kezelje. 4. A biztosító feladatai ellátásához az alábbi adatokat jogosult kezelni a szerződés tartama és az elévülési idő alatt: - A biztosított, a szerződő, a kedvezményezett személyi adatait - A biztosítási összeget - Az egészségi állapottal Összefüggő adatokat - A kifizetett biztosítási összeget és a kifizetés idejét - A biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással Összefüggő összes lényeges tényt és körülményt A fenti, biztosítási titkot képező adatok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül - ha törvény másként nem rendelkezik - titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Az adatokat a biztosító alkalmazottai kezelik. Az egészségi állapottal összefüggő adatokat kockázatelbírálás és kárrendezés céljából a biztosító vezető orvosa és az ezen tevékenységet a biztosító részére végző orvosok is, valamint a viszontbiztosító megkaphatják. 5. Biztosítási titok (biztosítási titkot képező adat) csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható adatok körét pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad. A titoktartási kötelezettség azonban nem áll fenn (a biztosítási törvényben meghatározott feltételek mellett) az alábbi hatóságok vonatkozásában: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete; nyomozóhatóság, ügyészség; bíróság, Önálló bírósági végrehajtó; közjegyző; adóhatóság; nemzetbiztonsági szolgálat; Gazdasági Versenyhivatal, gyámhatóság, egészségügyi hatóság; titkosszolgálati eszközök alkalmazására felhatalmazott szerv; kötvény-nyilvántartást vezető hivatal. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a viszontbiztosítóval, állományátruházás esetén az átvevő biztosítóval, a kiszervezéshez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az összesített adatok szolgáltatása, a Pénzügyminisztérium részére a jogalkotás megalapozása, a hatásvizsgálat elvégzése céljából személyes adatnak nem minősülő adatok átadása. Nem lehet biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén (2003.évi LX tv. I53-I6I., 165. ). 6. A biztosított és a szerződő az ajánlat aláírásával az ajánlatban rögzítettek szerint hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító a hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően a szerződő és a biztosított közölt adatait, köztük a biztosított egészségi adatait kockázatelbírálási, kárrendezési, nyilvántartási és statisztikai célokra, valamint a név és címadatokat marketing célokra felhasználja és kezelje, amelyekre biztosítási titokvédelem vonatkozik. 7. A szerződő és a biztosított hozzájárul ahhoz, hogy mindaddig amíg ezen felhatalmazásukat vissza nem vonják, a K&H bankcsoport tagjai részére a biztosító nevüket és címüket átadja azért, hogy ezen cégek számukra szolgáltatásaikról közvetlen tájékoztatást nyújtsanak. 8. A biztosított (szerződő, kedvezményezett) kérésére a biztosító köteles az általa vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól tájékoztatást adni és a biztosított (szerződő, kedvezményezett) által kezdeményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezetni. A biztosított jogosult a vele kapcsolatban elvégzett orvosi vizsgálat eredményeit az egészségügyi szolgáltatónál megismerni. 9. A biztosító a biztosítási jogviszony fennállásának idején, illetve mindaddig kezelheti a személyes adatokat, amíg a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatok addig kezelhetőek, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető. XV. Záró rendelkezések 1. Ezen biztosítás mellé kiegészítő biztosítások nem köthetők. 2. A szerződésből eredő követelések elévülési ideje 5 év. 3. Az elévülési idő alatt a ki nem fizetett szolgáltatás kamatmentes letétként kerül kezelésre. 4. Ezen biztosítási szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok irányadók. 5. Jelen biztosításból származó perekben pertárgyértéktől függően a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság illetékes. 5
TISZTELT ÜGYFELÜNK! Köszönjük megtisztelő bizalmát, hogy biztosítási szerződés megkötésére irányuló ajánlatával Biztosító Társaságunkat kereste meg. Kérjük szíveskedjék figyelmesen elolvasni a biztosítási szerződésére vonatkozó feltételeket és az alábbi tájékoztatót, amelyben bemutatjuk társaságunk főbb adatait, tájékoztatjuk a fogyasztói bejelentésekkel és panaszokkal foglalkozó szervezeti egységeinkről, felügyeleti szervünk megnevezéséről és székhelyéről. Engedje meg, hogy röviden bemutassuk azt a biztosító társaságot, amellyel szerződést kíván kötni. A K&H Életbiztosító Részvénytársaság 1998-ban alakult. A társaság neve: K&H Életbiztosító Rt Székhelye: 1051 Budapest, Vigadó tér l., a székhely állama: Magyarország A társaság alapításkori alaptőkéje: 1.200.000.000,-Ft A társaság tulajdonosai: Kereskedelmi és Hitelbank Rt - 50% KBC Insurance NV. - 50% Biztosításközvetítőként az Argosz Biztosító Rt. jár el az arra jogosultsággal rendelkező biztosítási ügynökei révén. Az Argosz Biztosító székhelye: 1068 Budapest, Benczúr u. 47., jogi formája: részvénytársaság. Felügyeleti hatósága: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy amennyiben biztosítási szerződésével kapcsolatban bármilyen jellegű kérdése, problémája van, a biztosítási szerződését közvetítő biztosítási ügynök, vagy a K&H bármely bankfiókja szívesen áll az Ön rendelkezésére. Ha itt nem sikerül kielégítő megoldást találnia, a társaság központjánál élhet bejelentéssel, panasszal, amelynek címe: K&H Életbiztosító Rt. 1051 Budapest, Vigadó tér I. Telefonszám: (06-1) 267 8888 Információ található a www.khelet.hu címen is. A biztosító társaság felügyeleti szerve: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (ahol panaszát előterjesztheti) Cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Levélcím: 1535 Budapest, I 14, Pf.: 777 Telefonszám: (06-1) 4899 100 Fax: (06-1) 4899 102 Panaszával a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez vagy a békéltető testülethez is fordulhat (I997.évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről). Természetesen igényének érvényesítéséhez az illetékes bíróságnál is eljárást indíthat. A biztosítási ajánlat aláírása előtt kérjük, szíveskedjék figyelembe venni a következőket: - A megkötendő biztosítási szerződésre, a szerződő felek jogaira és kötelezettségeire a biztosítási szerződési feltételek az irányadóak - Kérjük, szíveskedjék ezeket gondosan áttanulmányozni és ajánlatát csak ezt követően aláírni - A jognyilatkozatok csak írásban érvényesek és a szerződő (biztosított) nyilatkozata csak akkor hatályos, ha az a biztosító valamely szervezeti egységének a tudomására jut - Az adatvédelem és adatkezelés legfontosabb szabályairól a biztosítási feltételek tartalmaznak információkat és rendelkezéseket. 6
Felhívjuk szíves figyelmét arra is, hogy közölt adatai a biztosítási titok körébe tartoznak, azokat csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható adatok körét pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad. A titoktartási kötelezettség azonban nem áll fenn {a biztosítási törvényben meghatározott feltételek mellett) az alábbi hatóságok vonatkozásában: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete; nyomozóhatóság, ügyészség; bíróság, önálló bírósági végrehajtó; közjegyző; adóhatóság; nemzetbiztonsági szolgálat; Gazdasági Versenyhivatal, gyámhatóság, egészségügyi hatóság; titkosszolgálati eszközök alkalmazására felhatalmazott szerv; kötvény-nyilvántartást vezető hivatal. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a viszontbiztosítóval, állomány-átruházás esetén az átvevő biztosítóval, a kiszervezéshez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az Összesített adatok szolgáltatása, a Pénzügyminisztérium részére a jogalkotás megalapozása, a hatásvizsgálat elvégzése céljából személyes adatnak nem minősülő adatok átadása. Nem lehet biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén {2003.évi LX tv. 153-161., I65. ). A vonatkozó adójogszabályok: a személyi jövedelemadóról szóló I995.évi CXVII. törvény. A sikeres együttműködés reményében K&H Életbiztosító Rt. 7