EvaSys Educatio SZIE 2011. tavasz Válasz megjelölése: Javítás: 1. 2. BEVEZETŐ Kedves Végzett Hallgatónk! A Diplomás Pályakövetési Programban összegyűjtjük az egykori hallgatók tapasztalatait, hogy hasznosíthassuk egyetemünk képzési programjának fejlesztésében. Kérjük, töltse ki kérdőívünket! A kérdőív kitöltése kb. 10 percet vesz igénybe. A kérdőív kitöltését megszakíthatja és az aktuális állapotot elmentheti, ha a lap alján található Ideiglenes mentés gombra kattint. Így lehetősége van egy későbbi időpontban folytatni a kérdőív kitöltését. Esetenként előfordul, hogy egy-egy válasz megjelenése néhány másodpercig is eltart. Kérjük, legyen türelemmel! Köszönjük segítségét! Útmutató a kitöltéshez Kérdőívünk az Ön által 2008-ban/2010-ben a Szent István Egyetemen megszerzett abszolutóriumra vonatkozik. Hacsak külön az ellenkezőjét nem kérjük, a kérdésekre mindig e végzettségére vonatkozóan válaszoljon! Ha esetleg 2008/2010-ben több képzésen is szerzett abszolutóriumot, akkor arra vonatkoztatva várjuk válaszait, amelyet Ön saját szakmai fejlődését tekintve fontosabbnak (főszakjának) érez. Amennyiben egy-egy kérdést nem tud teljes bizonyossággal megválaszolni, kérjük a leghitelesebbnek ítélt választ jelölje meg. 3. I. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI Kérjük, amennyiben ebben az évben több szakon is szerzett abszolutóriumot az intézményben, az alábbi kérdésekre következetesen az Ön számára fontosabbnak tartott végzettségére vonatkoztatva válaszoljon! F4923U0P1PL0V0 2011.03.25, Oldal 1/38
3. I. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI [Folytatás] 3.1 1.1. Az intézmény melyik karán végzett? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több karon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) Alkalmazott Bölcsészeti Gazdaság- és Társadalomtudományi (ideértve a BKH is) Állatorvos-tudományi Gazdasági Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet Gépészmérnöki Mezõgazdaság- és Környezettudományi Pedagógiai Víz- és Környezetgazdálkodási Ybl Miklós Építéstudományi 3.2 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) 3.3 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) andragógia (BSc) mûvelõdésszervezõ (fõiskolai) tanító (BA/BSc) alkalmazott zoológus (egyetemi) biológia (BA/ BSc) informatikus könyvtáros (BA/ BSc) szociális munka (BA/BSc) állatorvosi (egyetemi) informatikus könyvtáros (fõiskolai) szociálpedagógus (fõiskolai) állatorvosi (osztatlan) 3.4 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) általános szociális munkás (fõiskolai) ápoló (fõiskolai) ápolás és betegellátás (BA/ BSc) egészségügyi szervezõ (BA/ BSc) ápolás és betegellátás (MA/ MSc) egészségturizmus (szakirányú) egészségügyi ügyvitelszervezõ (fõiskolai) szociális munka (BA/BSc) szociális munka (MA/MSc) F4923U0P2PL0V0 2011.03.25, Oldal 2/38
3. I. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI [Folytatás] 3.5 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) agrárközgazdasági (szakirányú) agrármenedzser (fõiskolai) andragógia (BA/BSc) belügyi gazdasági (szakirányú) emberi erõforrás tanácsadó (MA/ emberi erõforrások (BA/BSc) MSc) földügyi informatikus szakmérnöki (szakirányú) gazdálkodási (egyetemi) gazdálkodási és menedzsment (BA/BSc) gazdaságelemzés (BA/BSc) gazdasági agrármérnöki (egyetemi) gazdasági agrármérnöki (MA/ MSc) gazdasági és vidékfejlesztési gazdasági informatika (egyetemi) gazdasági szakoktató (fõiskolai) agrármérnöki (BA/BSc) humán erõforrás menedzser (fõiskolai) humánerõforrás menedzser (szakirányú) informatikus és szakigazgatási agrármérnöki (BA/BSc) kereskedelem és marketing (BA/ kommunikáció és közgazdász-gazdálkodási (egyetemi) BSc) médiatudomány (BA/BSc) logisztika és ellátási lánc marketing (MA/MSc) marketing (szakirányú) menedzsment (szakirányú) mezõgazdasági szakoktató (BA/ BSc) munkavállalási tanácsadó (fõiskolai) munkavállalási tanácsadó (szakirányú) nemzetközi agrárágazati nemzetközi gazdaság és pénzügy (MA/MSc) szakértõ (szakirányú) gazdálkodás (MA/MSc) pénzügy (szakirányú) pénzügy és számvitel (BA/BSc) regionális és környezeti gazdaságtan (MA/MSc) regionális gazdasági szakértõ számvitel-vállalkozási (szakirányú) turizmus-vendéglátás (BA/BSc) (szakirányú) vállalkozási (szakirányú) vállalkozási menedzsment vállalkozásszervezõ (fõiskolai) (szakirányú) vezetés és szervezés (MA/MSc) vidékfejlesztési (szakirányú) vidékfejlesztési agrármérnöki (MA/MSc) 3.6 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) andragógia (BA/ BSc) mûszaki menedzser (BA/BSc) pénzügyi (fõiskolai) vállalkozó-menedzser (fõiskolai) gazdálkodási (fõiskolai) pénzügy (MA/ MSc) személyügyi szervezõ (fõiskolai) vezetés és szervezés (MA/ MSc) 3.7 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) gazdálkodási és menedzsment (BA/ BSc) pénzügy és számvitel (BA/ BSc) turizmus-vendéglátás (BA/BSc) energiagazdálkodási szakértõ energiagazdálkodási szakmérnök gépészmérnöki (BA/BSc) (szakirányú) (szakirányú) gépészmérnöki (egyetemi) gépészmérnöki (fõiskolai) gépészmérnöki (MA/MSc) létesítményenergetikai szakmérnök (szakirányú) mechatronikai mérnöki (BA/BSc) mezõgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki (BA/BSc) mezõgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki (MA/MSc) mezõgazdasági gépészmérnöki (egyetemi) minõségügyi szakmérnök (szakirányú) mûszaki menedzser (BA/BSc) mûszaki menedzser (egyetemi) településüzemeltetési (szakirányú) F4923U0P3PL0V0 2011.03.25, Oldal 3/38
3. I. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI [Folytatás] 3.8 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) agrármérnöki (egyetemi) agrármérnöki (MA/MSc) állattenyésztõ mérnöki (BA/BSc) állattenyésztõ mérnöki (fõiskolai) állattenyésztõ mérnöki (MA/MSc) biológus (MA/MSc) biotechnológia (MA/MSc) kertészmérnöki (BA/BSc) kertészmérnöki (fõiskolai) környezetgazdálkodási agrármérnöki (BA/BSc) környezetgazdálkodási agrármérnöki (egyetemi) környezetgazdálkodási agrármérnöki (MA/MSc) környezetmérnöki (BA/BSc) környezetmérnöki (egyetemi) környezetmérnöki (MA/MSc) mezõgazdasági biotechnológus (MA/MSc) mezõgazdasági mérnöki (BA/ BSc) mezõgazdasági mérnöki (fõiskolai) növényorvosi (MA/MSc) növénytermesztési mérnöki (fõiskolai) növénytermesztõ mérnöki (BA/ BSc) növénytermesztõ mérnöki (MA/ MSc) növényvédelmi szakmérnök (szakirányú) ökotoxikológus (MA/MSc) takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki (MA/MSc) természetvédelmi szakmérnök (szakirányú) természetvédelmi mérnöki (BA/ BSc) vadgazda mérnöki (BA/BSc) természetvédelmi mérnöki (MA/ MSc) vadgazda mérnöki (fõiskolai) vadgazda mérnöki (MA/MSc) vadgazdálkodási (szakirányú) vadgazdálkodási (szakirányú) zöldség-gyümölcs termesztési és feldolgozási (szakirányú) 3.9 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) csecsemõ- és kisgyermeknevelõ (BA/BSc) óvodapedagógus (fõiskolai) 3.10 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki (BA/BSc) környezetgazdálkodási agrármérnöki (BA/BSc) meliorációs mérnöki (fõiskolai) növénytermesztési mérnöki (fõiskolai) településüzemeltetési (szakirányú) 3.11 1.2. Milyen szakon végzett ebben az intézményben? Kérjük, válasszon az alábbi listából! (Ha az adott évben több szakon is végzett, arra gondoljon, amelyet fontosabbnak, főszakjának tart!) halászati (szakirányú) környezetgazdálkodási agrármérnöki (fõiskolai) mezõgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki (BA/BSc) ökológiai gazdálkodó (szakirányú) építészmérnök (BA/BSc) építõmérnök (fõiskolai) településmérnök (fõiskolai) tanító (fõiskolai) hulladékgazdálkodási (szakirányú) környezetvédelmi (szakirányú) mezõgazdasági mérnöki (BA/ BSc) regionális és térségi vidékfejlesztési szakértõ (szakirányú) építészmérnök (fõiskolai) mûszaki menedzser (BA/BSc) tűzvédelmi mérnök (főiskola) építõmérnök (BA/ BSc) mûszaki menedzser (fõiskolai) F4923U0P4PL0V0 2011.03.25, Oldal 4/38
3. I. AZ ELVÉGZETT KÉPZÉS KEZDETE, JELLEMZŐI [Folytatás] 3.12 1.2.1. Milyen képzési formában szerezte diplomáját? 3.13 1.3. Milyen tagozaton végzett ebben az intézményben, ezen a szakon? 3.14 1.4. Milyen finanszírozási formában tanult Ön ebben az intézményben, ebben a képzésben? 3.15 1.5. Átlagosan milyen eredménnyel (osztályzattal) végezte el Ön ezt a szakot? 3.16 1.6. Az ebben az intézményben, ezen a szakon végzett többi diák tanulmányi eredményéhez képest az Ön tanulmányi eredménye jobb, vagy rosszabb volt? BA/BSc MA/MSc egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés felsőfokú szakképzés főiskolai hagyományos képzés szakirányú továbbképzés doktori képzés PhD, DLA kiegészítő, diplomás képzés, egyéb Nappali Esti Levelező Távoktatás Államilag támogatotírozási Költségtérítéses Mindkét finansz- formában, különböző időszakokban Elégséges Közepes Jó Jeles, kiváló Sokkal rosszabb Valamivel rosszabb Kb. ugyanolyan volt, mint a volt, mint a volt, mint a többieké többieké többieké Valamivel jobb volt, mint a többieké Sokkal jobb volt, mint a többieké 3.17 1.7. A szak megkezdése után összesen hány félév alatt jutott el az abszolutóriumig? Kérjük, csak az abszolutórium megszerzéséig tartó aktív, lezárt félévek számát tüntesse fel! 3.18 1.8. Az abszolutórium után közvetlenül a diplomáját is megszerezte? 3.19 1.8.1. Az abszolutórium után hány hónappal szerezte meg a diplomát? 1-3 hónap 4-6 hónap 7-12 hónap 13-24 hónap 2 évnél több idő még nem alatt - - szereztem meg 3.20 1.8.2. Mi (volt) a késedelem oka? Nyelvvizsga hiánya Adminisztratív okból érdemes volt várni a diplomázással 3.21 1.8.2.A. Ha az előző kérdésre az "Egyéb ok" választ jelölte meg, kérjük, fejtse ki, mire gondol? Egyéb ok 3.22 1.8.3. Kilépett-e a munkaerőpiacra diploma nélkül, csak abszolutóriummal? 3.23 1.8.4.Érzi/érezte-e a diploma hiányát a munkaerőpiaci érvényesülésben? Már akkor is dolgoztam Egyáltalán nem okozott problémát Kismértékben Nagy problémát éreztem - - problémának jelentett 3.24 1.9. Az Ön tudomása szerint működik-e alumni/öregdiák szervezet az intézményben? 3.25 1.9.1. Tagja-e Ön az intézmény alumni/ öregdiák szervezetének? F4923U0P5PL0V0 2011.03.25, Oldal 5/38
4. II. EGYÉB FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOK 4.1 2.1. Rendelkezett-e felsőfokú végzettséggel a megkeresés alapjául szolgáló képzés megkezdésekor? 4.2 Melyik intézményben/karon végzett? (A-BKÁE) A Tan Kapuja Buddhista Adventista Teológiai Általános Vállalkozási Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvû Egyetem (2009- Apor Vilmos Katolikus Baptista Teológiai Akadémia BCE Államigazgatási i BCE Élelmiszertudományi BCE Gazdálkodástudományi (2005-ben) BCE Kertészettudományi BCE Közgazdaságtudományi BCE Közigazgatás-tudományi (2006- BCE Tájépítészeti BCE Társadalomtudományi BDF Bölcsészettudományi i (2003-2007) BDF Természettudományi i (2003-2007) BDF Testnevelési és Mûvészeti i (2003-2007) Berzsenyi Dániel (2002- BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi i (2002-2008) BGF Külkereskedelmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Salgótarjáni Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Salgótarjáni Intézet (2009- BKÁE Államigazgatási i (2004- BKÁE Kertészettudományi (2004-ben) BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Zalaegerszegi Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Zalaegerszegi Intézet (2009- BKÁE Élelmiszertudományi (2004-ben) BKÁE Közgazdaságtudományi (2004- BGF Külkereskedelmi i (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest Liget utcai képzés (2004-2006) BGF Pénzügyi és Számviteli - Budapest (2009- Bhaktivedanta Hittudományi BKÁE Gazdálkodástudományi (2004- BKÁE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2004-ben) BKÁE Társadalomtudományi (2004-4.3 Melyik intézményben/karon végzett? (BME-C) BME Építészmérnöki BME Építõmérnöki BME Gazdaság- és Társadalomtudományi BME Gépészmérnöki BME Közlekedésmérnöki BME Természettudományi BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki (2007- BME Vegyészmérnöki (2006- BME Villamosmérnöki és Informatikai BMF Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki (2008- BMF Keleti Károly Gazdasági i (2007- BMF Neumann János Informatikai (2008- Budapest Kortárstánc Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2004- BMF Bánki Donát Gépészmérnöki i (2007- BMF Keleti Károly Gazdasági (2008- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari és Környezetmérnöki (2008- Budapesti Kommunikációs és Üzleti (2007- Budapesti Mûszaki Kandó Kálmán Villamosmérnöki (2008- BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki i (2007- BMF Neumann János Informatikai i (2007- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki i (2007- Budapesti Kommunikációs (2006- Central European University (Közép-Európai Egyetem) (2002- ben) F4923U0P6PL0V0 2011.03.25, Oldal 6/38
4.4 Melyik intézményben/karon végzett? (D-EKF) DE Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési (2003-2008) DE Állam- és Jogtudományi (2004- DE Bölcsészettudományi DE Egészségügyi i (2007- DE Fogorvostudományi DE Gazdálkodástudományi és (2004- Vidékfejlesztési (2009- DE Gyógyszerésztudományi (2004- DE Informatikai (2005- DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi (2009- DE Mûszaki i (2007- DE Természettudományi és Technológiai (2008- Debreceni Református Hittudományi Egyetem EJF Mûszaki és Gazdálkodási Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi i (2003- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- EKF Természettudományi (2009- DE Hajdúböszörményi Pedagógiai i (2004-2008) DE Jog- és Államtudományi Intézet (2003- DE Közgazdaságtudományi (2008- DE Általános Orvostudományi DE Egészségügyi (2008- DE Gyermeknevelési és Felnõttképzési (2009- DE Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai i (2003- DE Konzervatóriuma (2002-2006) DE Mezõgazdaságtudományi DE Mûszaki (2008- DE Népegészségügyi (2006- DE Természettudományi DE Zenemûvészeti (2007- (2007- Dunaújvárosi Egri Hittudományi EJF Mûszaki Fakultás (2006- EJF Pedagógiai Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi (2009- EKF Tanárképzési és Tudástechnológiai (2007- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi i (2003-2008) EKF Természettudományi i (2003-2008) F4923U0P7PL0V0 2011.03.25, Oldal 7/38
4.5 Melyik intézményben/karon végzett? (ELTE-KE) ELTE Állam- és Jogtudományi ELTE Állam- és Jogtudományi (2002- Budapesti képzési hely (2001-ben) ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai i (2008- ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai (2009- ELTE Állam- és Jogtudományi Gyõri képzési hely (2001- ben) ELTE Bölcsészettudományi (2002- ELTE Bölcsésztudományi ELTE Bölcsésztudományi ELTE Informatikai (2004- (2001-ben) Szociológiai Intézet (2003- ELTE Pedagógiai és Pszichológiai (2004- ELTE Tanárképzõ i (2003- ELTE Tanító- és Óvóképzõ i (2006-2008) ELTE Tanító- és Óvóképzõ (2009- ELTE Tanító- és Óvóképzõképzõ i (2005- ELTE Társadalomtudományi (2004- ELTE Természettudományi Eötvös József Esztergomi Hittudományi Eszterházy Károly (2002- Evangélikus Hittudományi Egyetem Fernuniversitatgesamthochschule in Hagen (2002) Gábor Dénes Gál Ferenc Hittudományi Gyõri Hittudományi Harsányi János Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Fõiskolája IBS zetközi Üzleti (2008- KE Állattudományi KE Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai i (2008- KE Gazdaságtudományi (2005- KE Mûvészeti i (2005-2008) KE Mûvészeti (2009- KE Pedagógiai (2009-4.6 Melyik intézményben/karon végzett? (KF-M) KF Gépipari és Automatizálási Mûszaki i (2003- KF Kertészeti i KF Mûszaki i (2002- KF Tanítóképzõ i Kodolányi János Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Közép-európai Egyetem (2007- KRE Állam- és Jogtudományi (2005- KRE Állam- és Jogtudományi Képzés (2004- KRE Bölcsészettudományi KRE Hittudományi KRE Tanítóképzõ i KRF Agrár- és Vidékfejlesztési (2007-2008) KRF Gazdálkodási i (2006) KRF Gazdálkodási i (SZIE-GMFK) (2004-2005) KRF Gazdálkodási (2007-2008) KRF Természeti Erõforrásgazdálkodási és Vidékfejlesztési (2009- KRF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- LFZE Budapesti Tanárképzõ Intézet (2006- KRF Mezõgazdasági i (2004-2006) Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Magyar Iparmûvészeti Egyetem Magyar Képzõmûvészeti Magyar Táncmûvészeti (2006- Egyetem ME Állam- és Jogtudományi ME Anyag- és Kohómérnöki (2004- ME Bartók Béla Zenemûvészeti Intézete ME Bölcsészettudományi ME Comenius Tanítóképzõ i ME Egészségügyi i (2007-2008) ME Egészségügyi (2009- ME Gazdaságtudományi ME Gépészmérnöki és Informatikai (2007- ME Gépészmérnöki (2006- ME Mûszaki Anyagtudományi ME Mûszaki Földtudományi (2005- Modern Üzleti Tudományok Fõiskolája Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Mozgássérültek Petõ András Nevelõképzõ és Nevelõintézete F4923U0P8PL0V0 2011.03.25, Oldal 8/38
4.7 Melyik intézményben/karon végzett? (N-O) zetközi Üzleti zetközi Üzleti (2007) (International Business School) (2006- NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti (2009- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági i (2008- NYF Természettudományi és Informatikai (2009- NYME Apáczai Csere János Tanítóképzõ i (2006- NYME Bölcsészettudományi (2008- NYME Földmérési és Földrendezõi i (2001-ben) NYME Közgazdaságtudományi NYME Mûvészeti, Nevelés- és Sporttudományi (2008- Országos Rabbiképzõ Intézet - Zsidó Egyetem (2004- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi i (2008- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági (2009- NYF Természettudományi i (2008- NYME Benedek Elek Pedagógiai i (2006- NYME Erdõmérnöki NYME Geoinformatikai i (2006- NYME Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi (2002- NYME Természettudományi és Mûszaki (2008- Oxford Brookes University International Businnes School (2002-ben) NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti i (2008- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi (2009- NYF Pedagógusképzõ (2008- NYME Apáczai Csere János (2007- NYME Benedek Elek Pedagógiai (2007- NYME Faipari Mérnöki NYME Geoinformatikai (2007- NYME Mezõgazdaságtudományi (2001-ben) Országos Rabbiképzõ - Zsidó Egyetem (2005- Oxford Brookes University Omegaglen School of Management (2002-ben) F4923U0P9PL0V0 2011.03.25, Oldal 9/38
4.8 Melyik intézményben/karon végzett? (P-R) Pápai Református Teológiai Pázmány Péter Katolikus Akadémia Egyetem Bölcsészettudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai (2002- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János (2008- PE Georgikon (2008- PE Modern Filológiai és Társadalomtudományi (2008- PTE Állam- és Jogtudományi PTE Bölcsészettudományi PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2003- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Képzés (2001-ben) PE Bölcsészettudományi (2007-ben) PE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2007-ben) PE Mûszaki Informatikai (2007- PTE Állam- és Jogtudományi Kaposvári Képzési Hely (2005- PTE Egészségtudományi (2007- PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési (2006- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi PE Gazdaságtudományi (2007- PE Mérnöki (2007- Pécsi Püspöki Hittudományi PTE Általános Orvostudományi PTE Egészségügyi i (2006- PTE Illyés Gyula i PTE Közgazdaságtudományi PTE Mûvészeti PTE Pollack Mihály Mûszaki i (2004- PTE Pollack Mihály Mûszaki PTE Tanárképzõ Intézet (2003- PTE Természettudományi (2005- PTE Természettudományi Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2004-2005) Pünkösdi Teológiai Rendõrtiszti 4.9 Melyik intézményben/karon végzett? (S-SZF) Sapientia Szerzetesi Hittudományi Sárospataki Református Teológiai Akadémia SE Egészségtudományi SE Egészségügyi i (2008- (2007- SE Gyógyszerésztudományi SE Mentálhigiéné Intézet (2008- Sola Scriptura Lelkészképzõ és Sola Scriptura Teológiai Teolóiai (2005- (2006- SZE Egészségügyi és Szociális Intézet (2006- SZE Mûszaki Tudományi (2003- SZE Zenemûvészeti Intézet (2003-2006) Szegedi Hittudományi Szent Pál Akadémia SZE Jog- és Gazdaságtudományi (2006- SZE Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet (2007- Széchenyi István Egyetem (2002-ben) Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi SZF Mezõtúri i Fakultás (2006-ban) SE Általános Orvostudományi SE Fogorvostudományi SE Testnevelési és Sporttudományi SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi (2007- SZE Kautz Gyula Gazdaságtudományi (2007- SZE Varga Tibor Zenemûvészeti Intézet (2007- Széchenyi István (2001- Szent Bernát Hittudományi SZF Mûszaki és Mezõgazdasági Fakultás (2007- F4923U0P10PL0V0 2011.03.25, Oldal 10/38
4.10 Melyik intézményben/karon végzett? (SZIE-SZTE) SZIE Alkalmazott Bölcsészeti SZIE Állatorvos-tudományi (2007- SZIE Élelmiszertudományi (2003- SZIE Gazdálkodási és Mezõgazdasági i (2003- F4923U0P11PL0V0 2011.03.25, Oldal 11/38 SZIE Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet (2009- SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi SZIE Gazdasági (2009- SZIE Gépészmérnöki SZIE Jászberényi i (2006- SZIE Kertészettudományi (2003- SZIE Mezõgazdaság- és Környezettudományi SZIE Pedagógiai (2009- SZIE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2003- SZIE Ybl Miklós Mûszaki i (2006- SZIE Víz- és Környezetgazdálkodási (2009- SZIE-GTK Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia (2005- SZIE-GTK Vezetõ- és Továbbképzõ Intézet (2005- Színház- és Filmmûvészeti Egyetem SZTE Állam- és Jogtudományi SZTE Általános Orvostudományi SZTE Egészségtudományi és SZTE Egészségügyi i Szociális Képzési (2007- (2006- SZTE Gazdaságtudományi SZTE Gyógyszerésztudományi SZTE Juhász Gyula Tanárképzõ SZTE Konzervatórium (2003- i (2006- SZTE Mezõgazdasági i SZTE Mezõgazdasági (2007- (2006- SZTE Természettudományi és SZTE Természettudományi Informatikai (2008- (2007- SZTE Zenemûvészeti (2007-4.11 Melyik intézményben/karon végzett? (T-Z) Tomori Pál TSF Egészségügyi Fakultás (2007-2008) TSF Gazdasági i - TSF Gazdasági i Gyula (2006- (2007-2008) TSF Körös i - Gyula TSF Körös i - (2001- Szarvas (2001- TSF Mezõgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási i (2002-2008) VE Gazdaságtudományi (2004-2006) VE Mûszaki Informatikai (2004-2006) Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ (2007- Western Maryland College (2002) ZMNE Hadtudományi (2004- Zsigmond Király TSF Pedagógiai i (2002-2008) VE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2006- VE Tanárképzõ (2006- Wekerle Sándor Üzleti (2008- ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki i (2004- ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi (2005- SZIE Ybl Miklós Építéstudományi (2007- SZIE-GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképzõ Intézet (2006- Szolnoki SZTE Bölcsészettudományi SZTE Fogorvostudományi (2007- SZTE Juhász Gyula Pedagógusképzõ (2007- SZTE Mérnöki (2007- SZTE Szegedi Élelmiszeripari i (2006- SZTE Zenemûvészeti i (2004-2006) TSF Gazdasági i - Békéscsaba (2006- TSF Körös i - Békéscsaba (2001- TSF Mezõgazdasági i, Mezõtúr (2005- University of Hertfordshire - Számalk Rt. OKK School of Economic Studies (2002-ben) VE Mérnöki (2006- Veszprémi Érseki Hittudományi Wesley János Lelkészképzõ ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki (2005- ZMNE Vezetés- és Szervezéstudományi (2004-
4.12 Amennyiben nem szerepel a felsorolásban kérjük, adja meg az intézményt/kart! 4.13 2.1.1. Milyen szakon végzett? Kérjük nevezze meg! (Ha több végzettsége is volt, kérjük az Ön számára fontosabbat adja meg!) 4.14 Államilag finanszírozott, vagy államilag finanszírozott költségtérítéses költségtérítéses képzésben tanult? 4.15 Milyen tagozaton/munkarendben tanult? nappali tagozat esti tagozat levelező tagozat távoktatás 4.16 2.1.2. Milyen képzési formában szerezte diplomáját? BA/BSc MA/MSc egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés felsőfokú szakképzés főiskolai hagyományos képzés doktori képzés PhD, DLA 4.17 2.2. A megkeresés alapjául szolgáló képzés megkezdése óta (közben, vagy utána) szerzett-e egyéb felsőfokú végzettséget? F4923U0P12PL0V0 2011.03.25, Oldal 12/38
4.18 Melyik intézményben/karon végzett? (A-BKÁE) A Tan Kapuja Buddhista Adventista Teológiai Általános Vállalkozási Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvû Egyetem (2009- Apor Vilmos Katolikus Baptista Teológiai Akadémia BCE Államigazgatási i BCE Élelmiszertudományi BCE Gazdálkodástudományi (2005-ben) BCE Kertészettudományi BCE Közgazdaságtudományi BCE Közigazgatás-tudományi (2006- BCE Tájépítészeti BCE Társadalomtudományi BDF Bölcsészettudományi i (2003-2007) BDF Természettudományi i (2003-2007) BDF Testnevelési és Mûvészeti i (2003-2007) Berzsenyi Dániel (2002- BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi i (2002-2008) BGF Külkereskedelmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Salgótarjáni Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Salgótarjáni Intézet (2009- BKÁE Államigazgatási i (2004- BKÁE Kertészettudományi (2004-ben) BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Zalaegerszegi Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Zalaegerszegi Intézet (2009- BKÁE Élelmiszertudományi (2004-ben) BKÁE Közgazdaságtudományi (2004- BGF Külkereskedelmi i (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest Liget utcai képzés (2004-2006) BGF Pénzügyi és Számviteli - Budapest (2009- Bhaktivedanta Hittudományi BKÁE Gazdálkodástudományi (2004- BKÁE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2004-ben) BKÁE Társadalomtudományi (2004-4.19 Melyik intézményben/karon végzett? (BME-C) BME Építészmérnöki BME Építõmérnöki BME Gazdaság- és Társadalomtudományi BME Gépészmérnöki BME Közlekedésmérnöki BME Természettudományi BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki (2007- BME Vegyészmérnöki (2006- BME Villamosmérnöki és Informatikai BMF Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki (2008- BMF Keleti Károly Gazdasági i (2007- BMF Neumann János Informatikai (2008- Budapest Kortárstánc Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2004- BMF Bánki Donát Gépészmérnöki i (2007- BMF Keleti Károly Gazdasági (2008- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari és Környezetmérnöki (2008- Budapesti Kommunikációs és Üzleti (2007- Budapesti Mûszaki Kandó Kálmán Villamosmérnöki (2008- BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki i (2007- BMF Neumann János Informatikai i (2007- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki i (2007- Budapesti Kommunikációs (2006- Central European University (Közép-Európai Egyetem) (2002- ben) F4923U0P13PL0V0 2011.03.25, Oldal 13/38
4.20 Melyik intézményben/karon végzett? (D-EKF) DE Agrárgazdasági és DE Állam- és Jogtudományi Vidékfejlesztési (2003-2008) (2004- DE Bölcsészettudományi DE Egészségügyi i (2007- DE Fogorvostudományi DE Gazdálkodástudományi és (2004- Vidékfejlesztési (2009- DE Gyógyszerésztudományi (2004- DE Informatikai (2005- DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi (2009- DE Mûszaki i (2007- DE Természettudományi és Technológiai (2008- Debreceni Református Hittudományi Egyetem EJF Mûszaki és Gazdálkodási Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi i (2003- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- EKF Természettudományi (2009- DE Hajdúböszörményi Pedagógiai i (2004-2008) DE Jog- és Államtudományi Intézet (2003- DE Közgazdaságtudományi (2008- DE Általános Orvostudományi DE Egészségügyi (2008- DE Gyermeknevelési és Felnõttképzési (2009- DE Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai i (2003- DE Konzervatóriuma (2002-2006) DE Mezõgazdaságtudományi DE Mûszaki (2008- DE Népegészségügyi (2006- DE Természettudományi DE Zenemûvészeti (2007- (2007- Dunaújvárosi Egri Hittudományi EJF Mûszaki Fakultás (2006- EJF Pedagógiai Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi (2009- EKF Tanárképzési és Tudástechnológiai (2007- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi i (2003-2008) EKF Természettudományi i (2003-2008) F4923U0P14PL0V0 2011.03.25, Oldal 14/38
4.21 Melyik intézményben/karon végzett? (ELTE-KE) ELTE Állam- és Jogtudományi ELTE Állam- és Jogtudományi (2002- Budapesti képzési hely (2001-ben) ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai i (2008- ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai (2009- ELTE Állam- és Jogtudományi Gyõri képzési hely (2001- ben) ELTE Bölcsészettudományi (2002- ELTE Bölcsésztudományi ELTE Bölcsésztudományi ELTE Informatikai (2004- (2001-ben) Szociológiai Intézet (2003- ELTE Pedagógiai és Pszichológiai (2004- ELTE Tanárképzõ i (2003- ELTE Tanító- és Óvóképzõ i (2006-2008) ELTE Tanító- és Óvóképzõ (2009- ELTE Tanító- és Óvóképzõképzõ i (2005- ELTE Társadalomtudományi (2004- ELTE Természettudományi Eötvös József Esztergomi Hittudományi Eszterházy Károly (2002- Evangélikus Hittudományi Egyetem Fernuniversitatgesamthochschule in Hagen (2002) Gábor Dénes Gál Ferenc Hittudományi Gyõri Hittudományi Harsányi János Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Fõiskolája IBS zetközi Üzleti (2008- KE Állattudományi KE Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai i (2008- KE Gazdaságtudományi (2005- KE Mûvészeti i (2005-2008) KE Mûvészeti (2009- KE Pedagógiai (2009-4.22 Melyik intézményben/karon végzett? (KF-M) KF Gépipari és Automatizálási Mûszaki i (2003- KF Kertészeti i KF Mûszaki i (2002- KF Tanítóképzõ i Kodolányi János Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Közép-európai Egyetem (2007- KRE Állam- és Jogtudományi (2005- KRE Állam- és Jogtudományi Képzés (2004- KRE Bölcsészettudományi KRE Hittudományi KRE Tanítóképzõ i KRF Agrár- és Vidékfejlesztési (2007-2008) KRF Gazdálkodási i (2006) KRF Gazdálkodási i (SZIE-GMFK) (2004-2005) KRF Gazdálkodási (2007-2008) KRF Természeti Erõforrásgazdálkodási és Vidékfejlesztési (2009- KRF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- LFZE Budapesti Tanárképzõ Intézet (2006- KRF Mezõgazdasági i (2004-2006) Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Magyar Iparmûvészeti Egyetem Magyar Képzõmûvészeti Magyar Táncmûvészeti (2006- Egyetem ME Állam- és Jogtudományi ME Anyag- és Kohómérnöki (2004- ME Bartók Béla Zenemûvészeti Intézete ME Bölcsészettudományi ME Comenius Tanítóképzõ i ME Egészségügyi i (2007-2008) ME Egészségügyi (2009- ME Gazdaságtudományi ME Gépészmérnöki és Informatikai (2007- ME Gépészmérnöki (2006- ME Mûszaki Anyagtudományi ME Mûszaki Földtudományi (2005- Modern Üzleti Tudományok Fõiskolája Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Mozgássérültek Petõ András Nevelõképzõ és Nevelõintézete F4923U0P15PL0V0 2011.03.25, Oldal 15/38
4.23 Melyik intézményben/karon végzett? (N-O) zetközi Üzleti zetközi Üzleti (2007) (International Business School) (2006- NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti (2009- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági i (2008- NYF Természettudományi és Informatikai (2009- NYME Apáczai Csere János Tanítóképzõ i (2006- NYME Bölcsészettudományi (2008- NYME Földmérési és Földrendezõi i (2001-ben) NYME Közgazdaságtudományi NYME Mûvészeti, Nevelés- és Sporttudományi (2008- Országos Rabbiképzõ Intézet - Zsidó Egyetem (2004- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi i (2008- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági (2009- NYF Természettudományi i (2008- NYME Benedek Elek Pedagógiai i (2006- NYME Erdõmérnöki NYME Geoinformatikai i (2006- NYME Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi (2002- NYME Természettudományi és Mûszaki (2008- Oxford Brookes University International Businnes School (2002-ben) NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti i (2008- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi (2009- NYF Pedagógusképzõ (2008- NYME Apáczai Csere János (2007- NYME Benedek Elek Pedagógiai (2007- NYME Faipari Mérnöki NYME Geoinformatikai (2007- NYME Mezõgazdaságtudományi (2001-ben) Országos Rabbiképzõ - Zsidó Egyetem (2005- Oxford Brookes University Omegaglen School of Management (2002-ben) F4923U0P16PL0V0 2011.03.25, Oldal 16/38
4.24 Melyik intézményben/karon végzett? (P-R) Pápai Református Teológiai Pázmány Péter Katolikus Akadémia Egyetem Bölcsészettudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai (2002- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János (2008- PE Georgikon (2008- PE Modern Filológiai és Társadalomtudományi (2008- PTE Állam- és Jogtudományi PTE Bölcsészettudományi PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2003- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Képzés (2001-ben) PE Bölcsészettudományi (2007-ben) PE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2007-ben) PE Mûszaki Informatikai (2007- PTE Állam- és Jogtudományi Kaposvári Képzési Hely (2005- PTE Egészségtudományi (2007- PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési (2006- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi PE Gazdaságtudományi (2007- PE Mérnöki (2007- Pécsi Püspöki Hittudományi PTE Általános Orvostudományi PTE Egészségügyi i (2006- PTE Illyés Gyula i PTE Közgazdaságtudományi PTE Mûvészeti PTE Pollack Mihály Mûszaki i (2004- PTE Pollack Mihály Mûszaki PTE Tanárképzõ Intézet (2003- PTE Természettudományi (2005- PTE Természettudományi Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2004-2005) Pünkösdi Teológiai Rendõrtiszti 4.25 Melyik intézményben/karon végzett? (S-SZF) Sapientia Szerzetesi Hittudományi Sárospataki Református Teológiai Akadémia SE Egészségtudományi SE Egészségügyi i (2008- (2007- SE Gyógyszerésztudományi SE Mentálhigiéné Intézet (2008- Sola Scriptura Lelkészképzõ és Sola Scriptura Teológiai Teolóiai (2005- (2006- SZE Egészségügyi és Szociális Intézet (2006- SZE Mûszaki Tudományi (2003- SZE Zenemûvészeti Intézet (2003-2006) Szegedi Hittudományi Szent Pál Akadémia SZE Jog- és Gazdaságtudományi (2006- SZE Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet (2007- Széchenyi István Egyetem (2002-ben) Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi SZF Mezõtúri i Fakultás (2006-ban) SE Általános Orvostudományi SE Fogorvostudományi SE Testnevelési és Sporttudományi SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi (2007- SZE Kautz Gyula Gazdaságtudományi (2007- SZE Varga Tibor Zenemûvészeti Intézet (2007- Széchenyi István (2001- Szent Bernát Hittudományi SZF Mûszaki és Mezõgazdasági Fakultás (2007- F4923U0P17PL0V0 2011.03.25, Oldal 17/38
4.26 Melyik intézményben/karon végzett? (SZIE-SZTE) SZIE Alkalmazott Bölcsészeti SZIE Állatorvos-tudományi (2007- SZIE Élelmiszertudományi (2003- SZIE Gazdálkodási és Mezõgazdasági i (2003- F4923U0P18PL0V0 2011.03.25, Oldal 18/38 SZIE Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet (2009- SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi SZIE Gazdasági (2009- SZIE Gépészmérnöki SZIE Jászberényi i (2006- SZIE Kertészettudományi (2003- SZIE Mezõgazdaság- és Környezettudományi SZIE Pedagógiai (2009- SZIE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2003- SZIE Ybl Miklós Mûszaki i (2006- SZIE Víz- és Környezetgazdálkodási (2009- SZIE-GTK Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia (2005- SZIE-GTK Vezetõ- és Továbbképzõ Intézet (2005- Színház- és Filmmûvészeti Egyetem SZTE Állam- és Jogtudományi SZTE Általános Orvostudományi SZTE Egészségtudományi és SZTE Egészségügyi i Szociális Képzési (2007- (2006- SZTE Gazdaságtudományi SZTE Gyógyszerésztudományi SZTE Juhász Gyula Tanárképzõ SZTE Konzervatórium (2003- i (2006- SZTE Mezõgazdasági i SZTE Mezõgazdasági (2007- (2006- SZTE Természettudományi és SZTE Természettudományi Informatikai (2008- (2007- SZTE Zenemûvészeti (2007-4.27 Melyik intézményben/karon végzett? (T-Z) Tomori Pál TSF Egészségügyi Fakultás (2007-2008) TSF Gazdasági i - TSF Gazdasági i Gyula (2006- (2007-2008) TSF Körös i - Gyula TSF Körös i - (2001- Szarvas (2001- TSF Mezõgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási i (2002-2008) VE Gazdaságtudományi (2004-2006) VE Mûszaki Informatikai (2004-2006) Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ (2007- Western Maryland College (2002) ZMNE Hadtudományi (2004- Zsigmond Király TSF Pedagógiai i (2002-2008) VE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2006- VE Tanárképzõ (2006- Wekerle Sándor Üzleti (2008- ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki i (2004- ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi (2005- SZIE Ybl Miklós Építéstudományi (2007- SZIE-GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképzõ Intézet (2006- Szolnoki SZTE Bölcsészettudományi SZTE Fogorvostudományi (2007- SZTE Juhász Gyula Pedagógusképzõ (2007- SZTE Mérnöki (2007- SZTE Szegedi Élelmiszeripari i (2006- SZTE Zenemûvészeti i (2004-2006) TSF Gazdasági i - Békéscsaba (2006- TSF Körös i - Békéscsaba (2001- TSF Mezõgazdasági i, Mezõtúr (2005- University of Hertfordshire - Számalk Rt. OKK School of Economic Studies (2002-ben) VE Mérnöki (2006- Veszprémi Érseki Hittudományi Wesley János Lelkészképzõ ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki (2005- ZMNE Vezetés- és Szervezéstudományi (2004-
4.28 Amennyiben nem szerepel a felsorolásban kérjük, adja meg az intézményt/kart! 4.29 2.2.1. Milyen szakon végzett? Kérjük nevezze meg! (Ha több végzettséget is szerzett, kérjük, az Ön számára fontosabbat adja meg!) 4.30 Államilag finanszírozott, vagy államilag finanszírozott költségtérítéses költségtérítéses képzésben tanult? 4.31 Milyen tagozaton/munkarendben tanult? nappali tagozat esti tagozat levelező tagozat távoktatás 4.32 2.2.2. Milyen képzési formában szerezte diplomáját? BA/BSc MA/MSc egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés felsőfokú szakképzés főiskolai hagyományos képzés szakirányú továbbképzés doktori képzés PhD, DLA kiegészítő, diplomás képzés, egyéb 4.33 2.3. Részt vesz-e jelenleg felsőfokú képzésben? F4923U0P19PL0V0 2011.03.25, Oldal 19/38
4.34 Kérem válassza ki az intézményt/kart (A-BKÁE) A Tan Kapuja Buddhista Adventista Teológiai Általános Vállalkozási Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvû Egyetem (2009- Apor Vilmos Katolikus Baptista Teológiai Akadémia BCE Államigazgatási i BCE Élelmiszertudományi BCE Gazdálkodástudományi (2005-ben) BCE Kertészettudományi BCE Közgazdaságtudományi BCE Közigazgatás-tudományi (2006- BCE Tájépítészeti BCE Társadalomtudományi BDF Bölcsészettudományi i (2003-2007) BDF Természettudományi i (2003-2007) BDF Testnevelési és Mûvészeti i (2003-2007) Berzsenyi Dániel (2002- BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi i (2002-2008) BGF Külkereskedelmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Salgótarjáni Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Salgótarjáni Intézet (2009- BKÁE Államigazgatási i (2004- BKÁE Kertészettudományi (2004-ben) BGF Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi (2009- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Zalaegerszegi Intézet (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli - Zalaegerszegi Intézet (2009- BKÁE Élelmiszertudományi (2004-ben) BKÁE Közgazdaságtudományi (2004- BGF Külkereskedelmi i (2008- BGF Pénzügyi és Számviteli i - Budapest Liget utcai képzés (2004-2006) BGF Pénzügyi és Számviteli - Budapest (2009- Bhaktivedanta Hittudományi BKÁE Gazdálkodástudományi (2004- BKÁE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2004-ben) BKÁE Társadalomtudományi (2004-4.35 Kérem válassza ki az intézményt/kart (BME-C) BME Építészmérnöki BME Építõmérnöki BME Gazdaság- és Társadalomtudományi BME Gépészmérnöki BME Közlekedésmérnöki BME Természettudományi BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki (2007- BME Vegyészmérnöki (2006- BME Villamosmérnöki és Informatikai BMF Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki (2008- BMF Keleti Károly Gazdasági i (2007- BMF Neumann János Informatikai (2008- Budapest Kortárstánc Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2004- BMF Bánki Donát Gépészmérnöki i (2007- BMF Keleti Károly Gazdasági (2008- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari és Környezetmérnöki (2008- Budapesti Kommunikációs és Üzleti (2007- Budapesti Mûszaki Kandó Kálmán Villamosmérnöki (2008- BMF Kandó Kálmán Villamosmérnöki i (2007- BMF Neumann János Informatikai i (2007- BMF Rejtõ Sándor Könnyûipari Mérnöki i (2007- Budapesti Kommunikációs (2006- Central European University (Közép-Európai Egyetem) (2002- ben) F4923U0P20PL0V0 2011.03.25, Oldal 20/38
4.36 Kérem válassza ki az intézményt/kart (D-EKF) DE Agrárgazdasági és DE Állam- és Jogtudományi Vidékfejlesztési (2003-2008) (2004- DE Bölcsészettudományi DE Egészségügyi i (2007- DE Fogorvostudományi DE Gazdálkodástudományi és (2004- Vidékfejlesztési (2009- DE Gyógyszerésztudományi (2004- DE Informatikai (2005- DE Közgazdaság- és Gazdaságtudományi (2009- DE Mûszaki i (2007- DE Természettudományi és Technológiai (2008- Debreceni Református Hittudományi Egyetem EJF Mûszaki és Gazdálkodási Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi i (2003- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- EKF Természettudományi (2009- DE Hajdúböszörményi Pedagógiai i (2004-2008) DE Jog- és Államtudományi Intézet (2003- DE Közgazdaságtudományi (2008- DE Általános Orvostudományi DE Egészségügyi (2008- DE Gyermeknevelési és Felnõttképzési (2009- DE Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai i (2003- DE Konzervatóriuma (2002-2006) DE Mezõgazdaságtudományi DE Mûszaki (2008- DE Népegészségügyi (2006- DE Természettudományi DE Zenemûvészeti (2007- (2007- Dunaújvárosi Egri Hittudományi EJF Mûszaki Fakultás (2006- EJF Pedagógiai Fakultás (2007- EKF Bölcsészettudományi (2009- EKF Tanárképzési és Tudástechnológiai (2007- EKF Gazdaság- és Társadalomtudományi i (2003-2008) EKF Természettudományi i (2003-2008) F4923U0P21PL0V0 2011.03.25, Oldal 21/38
4.37 Kérem válassza ki az intézményt/kart (ELTE-KE) ELTE Állam- és Jogtudományi ELTE Állam- és Jogtudományi (2002- Budapesti képzési hely (2001-ben) ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai i (2008- ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai (2009- ELTE Állam- és Jogtudományi Gyõri képzési hely (2001- ben) ELTE Bölcsészettudományi (2002- ELTE Bölcsésztudományi ELTE Bölcsésztudományi ELTE Informatikai (2004- (2001-ben) Szociológiai Intézet (2003- ELTE Pedagógiai és Pszichológiai (2004- ELTE Tanárképzõ i (2003- ELTE Tanító- és Óvóképzõ i (2006-2008) ELTE Tanító- és Óvóképzõ (2009- ELTE Tanító- és Óvóképzõképzõ i (2005- ELTE Társadalomtudományi (2004- ELTE Természettudományi Eötvös József Esztergomi Hittudományi Eszterházy Károly (2002- Evangélikus Hittudományi Egyetem Fernuniversitatgesamthochschule in Hagen (2002) Gábor Dénes Gál Ferenc Hittudományi Gyõri Hittudományi Harsányi János Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Fõiskolája IBS zetközi Üzleti (2008- KE Állattudományi KE Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai i (2008- KE Gazdaságtudományi (2005- KE Mûvészeti i (2005-2008) KE Mûvészeti (2009- KE Pedagógiai (2009-4.38 Kérem válassza ki az intézményt/kart (KF-M) KF Gépipari és Automatizálási Mûszaki i (2003- KF Kertészeti i KF Mûszaki i (2002- KF Tanítóképzõ i Kodolányi János Kölcsey Ferenc Református Tanítóképzõ Közép-európai Egyetem (2007- KRE Állam- és Jogtudományi (2005- KRE Állam- és Jogtudományi Képzés (2004- KRE Bölcsészettudományi KRE Hittudományi KRE Tanítóképzõ i KRF Agrár- és Vidékfejlesztési (2007-2008) KRF Gazdálkodási i (2006) KRF Gazdálkodási i (SZIE-GMFK) (2004-2005) KRF Gazdálkodási (2007-2008) KRF Természeti Erõforrásgazdálkodási és Vidékfejlesztési (2009- KRF Gazdaság- és Társadalomtudományi (2009- LFZE Budapesti Tanárképzõ Intézet (2006- KRF Mezõgazdasági i (2004-2006) Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem Magyar Iparmûvészeti Egyetem Magyar Képzõmûvészeti Magyar Táncmûvészeti (2006- Egyetem ME Állam- és Jogtudományi ME Anyag- és Kohómérnöki (2004- ME Bartók Béla Zenemûvészeti Intézete ME Bölcsészettudományi ME Comenius Tanítóképzõ i ME Egészségügyi i (2007-2008) ME Egészségügyi (2009- ME Gazdaságtudományi ME Gépészmérnöki és Informatikai (2007- ME Gépészmérnöki (2006- ME Mûszaki Anyagtudományi ME Mûszaki Földtudományi (2005- Modern Üzleti Tudományok Fõiskolája Moholy-Nagy Mûvészeti Egyetem Mozgássérültek Petõ András Nevelõképzõ és Nevelõintézete F4923U0P22PL0V0 2011.03.25, Oldal 22/38
4.39 Kérem válassza ki az intézményt/kart (N-O) zetközi Üzleti zetközi Üzleti (2007) (International Business School) (2006- NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti (2009- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági i (2008- NYF Természettudományi és Informatikai (2009- NYME Apáczai Csere János Tanítóképzõ i (2006- NYME Bölcsészettudományi (2008- NYME Földmérési és Földrendezõi i (2001-ben) NYME Közgazdaságtudományi NYME Mûvészeti, Nevelés- és Sporttudományi (2008- Országos Rabbiképzõ Intézet - Zsidó Egyetem (2004- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi i (2008- NYF Mûszaki és Mezõgazdasági (2009- NYF Természettudományi i (2008- NYME Benedek Elek Pedagógiai i (2006- NYME Erdõmérnöki NYME Geoinformatikai i (2006- NYME Mezõgazdaság- és Élelmiszertudományi (2002- NYME Természettudományi és Mûszaki (2008- Oxford Brookes University International Businnes School (2002-ben) NYF Bölcsészettudományi és Mûvészeti i (2008- NYF Gazdasági és Társadalomtudományi (2009- NYF Pedagógusképzõ (2008- NYME Apáczai Csere János (2007- NYME Benedek Elek Pedagógiai (2007- NYME Faipari Mérnöki NYME Geoinformatikai (2007- NYME Mezõgazdaságtudományi (2001-ben) Országos Rabbiképzõ - Zsidó Egyetem (2005- Oxford Brookes University Omegaglen School of Management (2002-ben) F4923U0P23PL0V0 2011.03.25, Oldal 23/38
4.40 Kérem válassza ki az intézményt/kart (P-R) Pápai Református Teológiai Pázmány Péter Katolikus Akadémia Egyetem Bölcsészettudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai (2002- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János (2008- PE Georgikon (2008- PE Modern Filológiai és Társadalomtudományi (2008- PTE Állam- és Jogtudományi PTE Bölcsészettudományi PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2003- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Képzés (2001-ben) PE Bölcsészettudományi (2007-ben) PE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2007-ben) PE Mûszaki Informatikai (2007- PTE Állam- és Jogtudományi Kaposvári Képzési Hely (2005- PTE Egészségtudományi (2007- PTE Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési (2006- Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi PE Gazdaságtudományi (2007- PE Mérnöki (2007- Pécsi Püspöki Hittudományi PTE Általános Orvostudományi PTE Egészségügyi i (2006- PTE Illyés Gyula i PTE Közgazdaságtudományi PTE Mûvészeti PTE Pollack Mihály Mûszaki i (2004- PTE Pollack Mihály Mûszaki PTE Tanárképzõ Intézet (2003- PTE Természettudományi (2005- PTE Természettudományi Felnõttképzési és Emberi Erõforrás Fejlesztési Intézet (2004-2005) Pünkösdi Teológiai Rendõrtiszti 4.41 Kérem válassza ki az intézményt/kart (S-SZF) Sapientia Szerzetesi Hittudományi Sárospataki Református Teológiai Akadémia SE Egészségtudományi SE Egészségügyi i (2008- (2007- SE Gyógyszerésztudományi SE Mentálhigiéné Intézet (2008- Sola Scriptura Lelkészképzõ és Sola Scriptura Teológiai Teolóiai (2005- (2006- SZE Egészségügyi és Szociális Intézet (2006- SZE Mûszaki Tudományi (2003- SZE Zenemûvészeti Intézet (2003-2006) Szegedi Hittudományi Szent Pál Akadémia SZE Jog- és Gazdaságtudományi (2006- SZE Petz Lajos Egészségügyi és Szociális Intézet (2007- Széchenyi István Egyetem (2002-ben) Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi SZF Mezõtúri i Fakultás (2006-ban) SE Általános Orvostudományi SE Fogorvostudományi SE Testnevelési és Sporttudományi SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi (2007- SZE Kautz Gyula Gazdaságtudományi (2007- SZE Varga Tibor Zenemûvészeti Intézet (2007- Széchenyi István (2001- Szent Bernát Hittudományi SZF Mûszaki és Mezõgazdasági Fakultás (2007- F4923U0P24PL0V0 2011.03.25, Oldal 24/38
4.42 Kérem válassza ki az intézményt/kart (SZIE-SZTE) SZIE Alkalmazott Bölcsészeti SZIE Állatorvos-tudományi (2007- SZIE Élelmiszertudományi (2003- SZIE Gazdálkodási és Mezõgazdasági i (2003- F4923U0P25PL0V0 2011.03.25, Oldal 25/38 SZIE Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézet (2009- SZIE Gazdaság- és Társadalomtudományi SZIE Gazdasági (2009- SZIE Gépészmérnöki SZIE Jászberényi i (2006- SZIE Kertészettudományi (2003- SZIE Mezõgazdaság- és Környezettudományi SZIE Pedagógiai (2009- SZIE Tájépítészeti -védelmi és - fejlesztési (2003- SZIE Ybl Miklós Mûszaki i (2006- SZIE Víz- és Környezetgazdálkodási (2009- SZIE-GTK Kereskedelmi és Vállalkozási Akadémia (2005- SZIE-GTK Vezetõ- és Továbbképzõ Intézet (2005- Színház- és Filmmûvészeti Egyetem SZTE Állam- és Jogtudományi SZTE Általános Orvostudományi SZTE Egészségtudományi és SZTE Egészségügyi i Szociális Képzési (2007- (2006- SZTE Gazdaságtudományi SZTE Gyógyszerésztudományi SZTE Juhász Gyula Tanárképzõ SZTE Konzervatórium (2003- i (2006- SZTE Mezõgazdasági i SZTE Mezõgazdasági (2007- (2006- SZTE Természettudományi és SZTE Természettudományi Informatikai (2008- (2007- SZTE Zenemûvészeti (2007-4.43 Kérem válassza ki az intézményt/kart (T-Z) Tomori Pál TSF Egészségügyi Fakultás (2007-2008) TSF Gazdasági i - TSF Gazdasági i Gyula (2006- (2007-2008) TSF Körös i - Gyula TSF Körös i - (2001- Szarvas (2001- TSF Mezõgazdasági Víz- és Környezetgazdálkodási i (2002-2008) VE Gazdaságtudományi (2004-2006) VE Mûszaki Informatikai (2004-2006) Vitéz János Római Katolikus Tanítóképzõ (2007- Western Maryland College (2002) ZMNE Hadtudományi (2004- Zsigmond Király TSF Pedagógiai i (2002-2008) VE Georgikon Mezõgazdaságtudományi (2006- VE Tanárképzõ (2006- Wekerle Sándor Üzleti (2008- ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki i (2004- ZMNE Kossuth Lajos Hadtudományi (2005- SZIE Ybl Miklós Építéstudományi (2007- SZIE-GTK Vállalkozási Akadémia és Továbbképzõ Intézet (2006- Szolnoki SZTE Bölcsészettudományi SZTE Fogorvostudományi (2007- SZTE Juhász Gyula Pedagógusképzõ (2007- SZTE Mérnöki (2007- SZTE Szegedi Élelmiszeripari i (2006- SZTE Zenemûvészeti i (2004-2006) TSF Gazdasági i - Békéscsaba (2006- TSF Körös i - Békéscsaba (2001- TSF Mezõgazdasági i, Mezõtúr (2005- University of Hertfordshire - Számalk Rt. OKK School of Economic Studies (2002-ben) VE Mérnöki (2006- Veszprémi Érseki Hittudományi Wesley János Lelkészképzõ ZMNE Bolyai János Katonai Mûszaki (2005- ZMNE Vezetés- és Szervezéstudományi (2004-
4.44 Amennyiben nem szerepel a felsorolásban kérjük, adja meg az intézményt/kart! 4.45 2.3.1. Milyen szakon tanul? Kérjük nevezze meg! (Ha több szakon is tanul, kérjük az Ön számára fontosabbat adja meg!) 4.46 Államilag finanszírozott, vagy államilag finanszírozott költségtérítéses költségtérítéses képzésben tanul? 4.47 Milyen tagozaton/munkarendben tanul? nappali tagozat esti tagozat levelező tagozat távoktatás 4.48 2.3.2. Milyen szintű képzésben tanul? BA/BSc MA/MSc egységes és osztatlan képzés (pl. jogász, orvosképzés) egyetemi hagyományos képzés felsőfokú szakképzés főiskolai hagyományos képzés szakirányú továbbképzés doktori képzés PhD, DLA kiegészítő, diplomás képzés, egyéb 4.49 2.4. Tervez-e (további) részvételt MA/MSc képzésben? 2.5. Milyen szintű nyelvtudása van az alábbi idegen nyelvekből? (Kérjük, jelölje a nyelvismeret szintjét egy ötfokú skálán, ahol 1=nem ismeri, 5=nagyon jól ismeri) 4.50 2.5.1. angol nyelvből: 4.51 2.5.2. német nyelvből: 4.52 2.5.3. francia nyelvből: 4.53 2.5.4. olasz nyelvből: 4.54 2.5.5. spanyol nyelvből: 4.55 2.5.6. orosz nyelvből 4.56 2.6. A kérdőív alapjául szolgáló felsőfokú tanulmányai alatt, a végzettség megszerzése előtt tanult-e hosszabbrövidebb ideig külföldön? 4.57 2.6.1. Összesen hány alkalommal tanult külföldön legalább egy szemesztert? nem ismeri nem ismeri nem ismeri nem ismeri nem ismeri nem ismeri nagyon jól ismeri nagyon jól ismeri nagyon jól ismeri nagyon jól ismeri nagyon jól ismeri nagyon jól ismeri tanultam 1 2 3 4 5 6 7 8 9, vagy több alkalommal anyanyelve anyanyelve anyanyelve anyanyelve anyanyelve anyanyelve F4923U0P26PL0V0 2011.03.25, Oldal 26/38