Jelentés a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság 2011. évi feladatainak végrehajtásáról

Jelentés a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság 2011. évi feladatainak végrehajtásáról Budapest, 2012. március 29.

SZERKESZTETTE: Drosztmérné Kánnai Magdolna magdolna.kannai@kim.gov.hu Jónás Csilla csilla.jonas@kim.gov.hu Oross Jolán jolan.oross@kim.gov.hu Sztojka Attila attila.sztojka@kim.gov.hu LÁTTA: Balog Zoltán államtitkár Dr. Locsmándi Béla helyettes államtitkár Langerné Victor Katalin főosztályvezető JÓVÁHAGYTA: A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának tagjai Berényi László, Roma Koordinációs Tanács Bittsánszky Jánosné, Magyar Katolikus Egyház Botka Mónika, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztéspolitikai Koordinációért Felelős Államtitkárság Dr. Budai Miklós, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság. Dechert Áron, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Sportért Felelős Államtitkárság Füst Katalin, Nagycsaládosok Országos Egyesülete Husz Ildikó, MTA TK Gyerekesély-kutató Csoport Jaczkó Józsefné, Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Kovácsné Bárány Ildikó, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Szociális, Család- és Ifjúságügyekért Felelős Államtitkárság Márton Izabella, Magyar Szegénységellenes Hálózat Nagy Anna, Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány Németh Dániel, Nemzetgazdasági Minisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság 2

Pál Marietta, Magyarországi Evangélikus Egyház Probáld Anna, Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság Dr. Purda Zsuzsánna, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége Rácsok Balázs, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Révész Máriusz, Miniszterelnökség Szakál Ferenc Pál, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Oktatásért Felelős Államtitkárság Tokaji Károlyné, Központi Statisztikai Hivatal Vecsei Miklós, Magyar Máltai Szeretetszolgálat 3

TARTALOMJEGYZÉK I. Előzmény: a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia létrejötte, a Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának megalakulása, feladatai.... 5 II. Bevezető... 7 III. A gyermekszegénységhez kapcsolódó indikátor-rendszer és az indikátor munkacsoport... 9 IV. A gyermekek és gyermekes családok helyzetének jellemzői Magyarországon a gyermekszegénységhez kapcsolódó indikátor-rendszer adatai alapján, 2006-2010... 12 A. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása... 12 B. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése... 13 C. Gyerekek, családok alapvető szükségleteinek kielégítése, depriváció... 15 D. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása... 16 E. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció megszüntetése... 18 F. A gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése 22 G. Egészségesebb gyermekkor biztosítása... 26 V. Intézkedések... 30 A. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása... 30 B. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése és 35 C. Gyerekek, családok alapvető szükségleteinek kielégítése, depriváció... 35 D. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása... 38 E. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció megszüntetése... 41 F. A gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése 62 G. Egészségesebb gyermekkor biztosítása... 64 VI. A hátrányos helyzetű gyermekeket (közvetlenül) érintő 2011. évi jogszabályi változásokról... 70 FÜGGELÉK... 80 I. Gyermekek és gyermekes családok helyzetét jellemző indikátorok, 2006 2010... 80 II. A 2011. évi intézkedésekre beérkezett nem kormányzati szervek észrevételei... 102 4

I. Előzmény: a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia létrejötte, a Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának megalakulása, feladatai. Az Országgyűlés 2007. május 31-én elfogadta a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégiáról 2007-2032 szóló 47/2007. (V.31.) Országgyűlési határozatot (továbbiakban OGY határozat), melynek célja, hogy jelentősen csökkentse egy generáció alatt a gyermekek és családjaik szegénységének arányát, felszámolja a gyermeki kirekesztés és mélyszegénység szélsőséges formáit, átalakítsa azokat a mechanizmusokat és intézményeket, amelyek ma újratermelik a szegénységet és a szociális kizáródást. Az Országgyűlési határozat elve szerint gyermekszegénység jelentős mértékű csökkentése, a gyermekek teljes társadalmi integrációja több évtizedes, folyamatos erőfeszítéseket igényel. A program megvalósulásának csak akkor lehet esélye, ha az összefüggő, egy irányba tartó, egymásra épülő részfeladatok, lépések és intézkedések rendszerszerű változásokat képesek generálni a gazdasági, társadalmi, politikai és közszolgálati rendszerben. Ezért szükséges egy 25 évre szóló (2007-2032) generációs stratégiát alkotni, amelynek figyelembevételével természetesen meg kell határozni a rövid és középtávú célkitűzéseket, feladatokat is. A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia elindításának három fő indoka: 1. A gyermekek és családjaik nélkülözésének csökkentése, a gyermekek fejlődési esélyeinek javítása: a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia minden gyermekre kiterjed, de azokra a gyermekekre fókuszál, akiket a nélkülözés a leginkább súlyt, és fejlődésüket jelentősen korlátozza. 2. A szegénységi ciklus megszakítása: a szegénység nem csak az anyagi javak hiánya, hanem a lehetőségek hiánya, korlátozása is, amely a hátrányos helyzet átörökítését eredményezheti, ezért elengedhetetlen a gyermekek helyzetének javítása a deprivációs ciklusok megtörése érdekében. 3. Az ország gazdasági és társadalmi fejlődése: Magyarország jövőbeni gazdasági, társadalmi és politikai fejlődése azon múlik, hogy a most felnövekvő gyerekek társadalmi hovatartozástól függetlenül felnőttként mennyire lesznek jól képzettek, egészségesek. Ehhez szükség van a gyermekek versenyképes felkészültségének biztosítására és piacképes végzettséghez juttatására. A Kormány a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégiáról 2007-2032 szóló 47/2007. (V.31.) OGY határozat 2. pontjában foglalt felkérésnek eleget téve a 1092/2007. (XI.29.) Korm. határozattal, a Stratégiában meghatározott célkitűzések végrehajtása érdekében 2007-2010. évekre vonatkozó kormányzati cselekvési tervet fogadott el. Kidolgozta a Stratégiai terv végrehajtásához szükséges kormányzati intézkedéseket a szegénység újratermelődési ciklusainak megszakítása, a gyermekes szülők munkavállalási esélyeinek javítása, a gyermekes háztartások szegénységének csökkentése valamint a gyermekek jóléte területén. 5

Az Országgyűlés a határozat 6. pontjában felkérte a Kormányt, hogy hozzon létre egy a Nemzeti Stratégia végrehajtását segítő, követő és értékelő monitoring bizottságot - a szociális szakmai és civil szervezetek, és az egyházak bevonásával. A Kormány az OGY határozat 6. pontja alapján a 1053/2008. (VIII. 4.) Kormány határozattal létre hozta a Nemzeti Stratégia hatékony végrehajtása és végrehajtásának követése, értékelése érdekében a szociális szakmai és civil szervezetek, valamint az egyházak részvételével működő, Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságot. A Bizottság feladatai 1 : vélemények, ajánlások megfogalmazásával tevékenyen közreműködik a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia 2007-2032 megvalósításában; a Stratégia végrehajtását tervszerűen, módszeresen monitorozza, az utánkövetés eszközrendszerét és eljárásait továbbfejleszti, egy a gyermekszegénységet mérő és leginkább jellemző mutatókból álló indikátorrendszert alkot, az adatokat összegyűjti, elemezi és közzéteszi; figyelemmel kíséri és értékeli a Stratégia céljaival, prioritásaival kapcsolatos társadalmi folyamatok alakulását; a monitorozás eredményeinek, valamint a kormányzati intézkedések hatásainak, illetve különböző programok működésének a tapasztalata alapján véleményeket, javaslatokat fogalmaz meg a Társadalmi Felzárkózási és Cigányügyi Tárcaközi Bizottság számára. A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról szóló 1053/2008. (VIII.4.) Korm. határozat 4. pontja rendelkezik arról, hogy a Bizottság feladatainak végrehajtásáról évente, március 31. napjáig, írásban tájékoztassa a feladatkörrel rendelkező minisztert, valamint a nyilvánosságot, A Jelentés Függelékébe kerültek a monitorozás eszközéül szolgáló indikátorok, valamint a Bizottságban képviselt nem kormányzati szervezetektől a 2011. évi intézkedésekre, jogszabályi változásokra beérkezett vélemények is. Ezek a vélemények nem voltak maradéktalanul beépíthetők a Jelentésbe, mégis fontosnak tartjuk, hogy a közvélemény megismerhesse őket. 1 A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról szóló a 1177/2011. (V.31.) Korm. határozattal módosított - 1053/2008. (VIII. 4.) Korm. határozat alapján 6

II. Bevezető 2011. első felében Magyarország első alkalommal látta el az Európai Unió egyik csúcsszervének, az Európai Unió Tanácsának a soros elnöki feladatait. Az elnökség egyik prioritása a roma kérdés volt. Ennek nyomán az uniós vezetők elfogadták a roma keretstratégiát, mely mérföldkő a mintegy 10 millió európai roma számára. Az elfogadott szöveg felhívja a tagállamokat, hogy 2011 végéig készítsenek nemzeti romaintegrációs stratégiát, illetve aktualizálják a meglévőt, vagy a hátrányos helyzetű rétegek társadalmi felzárkózását célzó integrációs intézkedéscsomagjukat. Ezen felhívást Magyarország elsőként teljesítette 2011 decemberében. A magyar elnökségi tevékenység szintén kiemelt területe volt a gyerekszegénység elleni küzdelem uniós szinten történő napirenden tartása, amelynek egyik konkrét eredménye egy tanácsi következtetés elfogadtatása volt az EPSCO június 17-i ülésén, másik eredménye pedig a gyerekszegénység monitoring rendszerének továbbfejlesztését célzó, a TÁRKI által készített jelentés volt. Ezeket a dokumentumokat az Európai Bizottság figyelembe fogja venni a 2012. II. félévében kibocsátandó, gyermekszegénység kezelésére irányuló ajánlása kidolgozása során. A KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága koordinációjában az uniós roma keretrendszer céljaihoz illeszkedő Nemzeti Társadalmi Felzárkózás Stratégia mélyszegénység, gyermekszegénység, romák c. dokumentum előkészítése 2011 elején kezdődött meg. A Felzárkózási Stratégia elkészítésének fő célja az volt, hogy integrálja, kiegészítse, és egységes célrendszerben kezelje a szegénység szempontjából meghatározó speciális problématerületi a gyermekszegénységet, romaügyet, hátrányos helyzetű térségeket érintő stratégiákat, és ezáltal előmozdítsa a szükséges ágazatközi megközelítések hatékonyabb érvényesülését. Az egységes kezelést a szegénység szempontjából érintett fő célcsoportok közti jelentős átfedés indokolja, hiszen a mintegy 750 ezer fősre becsülhető roma népességen belül körülbelül 500-600 ezerre tehető a mélyszegénységben élők száma. A szegénységi küszöb alatt élő kb. 400 ezer gyermek legalább fele roma származású, ráadásul a roma népesség jelentős része az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben koncentrálódik. A Felzárkózási Stratégiában egy olyan átfogó felzárkózás-politikai megközelítés kerül lefektetésre, amely a szakpolitikák összehangolásával és komplex beavatkozásokkal kívánja elősegíteni hazánk társadalmi és területi kohézióját. Ennek megalapozására a Felzárkózási Stratégia részletes helyzetelemzést tartalmaz. A helyzetelemzés a szegénység, a roma népesség helyzete, a gyermekek helyzete, a területi hátrányok, valamint az oktatáshoz és képzéshez, a munkavállaláshoz, az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés kérdései kapcsán a jelen helyzet bemutatását és a problémákhoz kapcsolódó következtetéseket tartalmazza. A Felzárkózási Stratégiában azonosított fő beavatkozási területek, eszközök az érintett problématerületekhez igazodnak, egyben nagyfokú azonosságot mutatnak a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia fő céljaival és az egyes prioritásos területek alá tartozó szükséges feladatokkal. A Felzárkózási Stratégia fő beavatkozási területei közül az oktatás, a foglalkoztatás, az egészségügy és a lakhatás szintén megjelenik a Legyen jobb a 7

gyermekeknek! Nemzeti Stratégiában, valamint a Kormány és az Országos Roma Önkormányzat között létrejött keretmegállapodásban (továbbiakban keretmegállapodás) is. A keretmegállapodás a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégiához hasonlóan szintén prioritásként kezeli a foglalkoztatás bővítését, a foglalkoztathatóság fejlesztését, az oktatás kiterjesztését, színvonalának emelését, az életkörülmények javítását célzó fejlesztési programok kialakítását a hátrányos helyzetű mélyszegénységben élő roma és nem roma gyermekek, fiatalok, felnőttek célcsoportjának esetében. Az egységes, komplex feladatellátás érdekében ezért a Kormány az 1430/2011. (XII. 13.) Korm. határozattal hatályon kívül helyezte a 1092/2007. (XI.29.) Korm. határozatot, - mely a 2007-2010. évekre vonatkozott -, mivel a Legyen jobb a gyermekeknek! gyermekszegénység elleni Nemzeti Stratégia cselekvési terve a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia cselekvési tervében szerepel a továbbiakban. A Kormány az 1053/2008. (VIII.4.) Korm. határozat 2011. évi módosításával (1177/2011. Korm. határozat) a kormányzati felelősség markánsabb megjelenítése érdekében átalakította a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának összetételét. Az új Értékelő Bizottság 12 kormányzati képviselőből és 12, a civil szervezetek, egyházak, szakmai szervezetek által delegált tagból áll, akikhez állandó meghívottak csatlakoznak. Az Értékelő Bizottság elnöke a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár, társelnöke a 1053/2008. (VIII.4.) Korm. határozat 6. pontjában felsorolt szervezetek képviselői közül az általuk választott személy, aki 2011-ben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által delegált tag lett. Az új összetételű Bizottság feladata többek között a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia végrehajtásának követése és értékelése, valamint a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában megfogalmazott gyermekszegénységet érintő célkitűzések megvalósulásának nyomon követése is, tekintettel arra, hogy a Legyen jobb a gyermekeknek! gyermekszegénység elleni Nemzeti Stratégia cselekvési terve a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia cselekvési tervében nevesítve szerepel. 8

III. A gyermekszegénységhez kapcsolódó indikátor-rendszer és az indikátor munkacsoport A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottság feladatai közé tartozik a Stratégia végrehajtásának tervszerű, módszeres monitorozása, az utánkövetés eszközrendszerének és eljárásainak továbbfejlesztése, egy a gyermekszegénységet mérő és leginkább jellemző mutatókból álló indikátorrendszer megalkotása, az adatok összegyűjtése, elemése és közzététele 2. Az átláthatóság és ellenőrizhetőség alapelveivel összhangban az Értékelő Bizottság keretében 2008-ban megalakult egy önálló munkacsoport, az Indikátor Albizottság statisztikusok, kutatók és szakértők (Központi Statisztikai Hivatal; Magyar Tudományos Akadémia Gyerekszegénység Elleni Programiroda; Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Országos Gyermekegészségügyi Intézet; Szociális Szakmai Szövetség; TÁRKI) részvételével. Az Albizottság kidolgozta az OGY határozatban rögzített, átfogó célok, fejlesztési területek szerint tagolt indikátor-szettet, mely közvetett módon hét témakörben nyújt információkat a Stratégiában foglalt célok megvalósulásáról, az intézkedések eredményességéről: A. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása B. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése C. Gyerekek, családok alapvető szükségleteinek kielégítése, depriváció D. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása E. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció megszüntetése F. A gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése G. Egészségesebb gyermekkor biztosítása. A komplex indikátor-rendszer célja a gyermekek helyzetének jellemzése, a Stratégiában nevesített prioritásokkal kapcsolatos társadalmi folyamatok értékelése. A kialakított indikátorlista 60 mutatószámot és azok metaleírását (definíció, számítási mód, gyakoriság, időszerűség, forrás stb) tartalmazza, melyek 2006-tól évente kerülnek aktualizálásra. A rendszer minden esetben ahol értelmezhető és rendelkezésre áll megfelelő részletezettségű információ tartalmazza a területi dimenziót (régió, településnagyság) és egyéb releváns bontásokat. Az adatok többségének forrása a Központi Statisztikai Hivatal valamely adatgyűjtése, de néhány indikátort az Oktatási Hivatal, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet, illetve a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (a GYEMSZI, az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ 2 1053/2008. (VIII. 4.) Korm. határozat a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról 3. b) pontja. 9

jogutóda) biztosít. Az indikátorokat az Értékelő Bizottság éves jelentései adták/adják közre és ezek alapján történhet meg a gyerekek és gyerekes háztartások helyzetének vizsgálata, a folyamatok értékelése, elemzése. A Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia Értékelő Bizottságának létrehozásáról szóló 1053/2008. (VIII. 4.) Korm. határozat módosításával a kormányzat, a szakmai és civil szervezetek, valamint az egyházak részvételével új összetételű Értékelő Bizottság alakult. Az új Bizottság kiemelt feladatának tekinti, hogy a Nemzeti Stratégia monitorozása érdekében az utánkövetés eszközrendszerét, eljárásait továbbfejlessze, valamint a gyermekszegénységet mérő és leginkább jellemző mutatókból álló indikátorrendszert kidolgozza, működtesse. Az Értékelő Bizottság 2011. október 25-ei ülésén egyhangúlag kijelentette, hogy a tény alapú szakpolitika alakításához elengedhetetlen a megfelelő színvonalú adatgyűjtés, a gyerekszegénységgel kapcsolatos indikátorok rendelkezésre állása, megfelelő monitoring rendszer kidolgozása. A december 15-ei ülés hivatalosan újjáalakultnak nyilvánította az Indikátor Munkacsoportot a különböző kutatóintézetek delegáltjaiból (Központi Statisztikai Hivatal, Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet; Magyar Tudományos Akadémia Társadalomkutató Központ; Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet; TÁRKI). Áttekintve a témaköröket és a szükséges szakmai ismereteket, a speciális szakértelmet igénylő kérdésekhez (pl. egészségügy) a csoportot további szakértőkkel még bővíteni kell. A csoport célja az indikátor készlet felülvizsgálata, illetve továbbfejlesztése a megváltozott jogszabályi feltételeknek megfelelően. A Munkacsoport a továbblépés érdekében a következő konkrét javaslatokat fogalmazta meg: Meg kell teremteni a Nemzeti Stratégia teljesítésének monitorozásához szükséges módszerek és eszközök kidolgozását végző szakértői tevékenység szervezeti kereteit, biztosítva annak működési feltételeit. Az újjáalakuló munkacsoport az Értékelő Bizottság felkérésére jöjjön létre, meghatározott feladat(ok) elvégzésére (pl. az indikátor-készlet felülvizsgálatára), tevékenysége egy meghatározott idő-intervallumra terjedjen ki és a szakértők munkája a kidolgozott javaslatok Értékelő Bizottság által történő jóváhagyásával, elfogadásával érjen véget. A Stratégia megvalósulásának, eredményeinek értékelése, a folyamatok elemzése nem tartozik az indikátor munkacsoport feladatai közé. Ki kell dolgozni a Stratégia monitorozását szolgáló adatok feltöltésének ütemezését, eljárásrendjét, a rendszer működtetésének módját, az adatok közzétételének formáját. Az indikátorrendszer 2010. évi adatokkal történő frissítését, a metaleírások aktualizálását az illetékes szervek, hivatalok elvégezték, de a feladat ad-hoc jellege miatt ez rendkívül hosszú időt vett igénybe és számos egyeztetés után is maradtak fenn az adatok értelmezésével, a felhasználás lehetőségeivel kapcsolatos vitás kérdések. Meg kell határozni, hogy az új Stratégia mely integrálja a szegények és a romák felzárkóztatásának ügyét hogyan érinti a meglévő indikátor-rendszer alapelveit, tartalmát és egyéb szerkezeti elemeit, a bemutatandó prioritásokat, vertikális és horizontális célokat, és 10

ennek megfelelően a mérés eszközeit és a rendszer működtetésének kereteit, feltételeit, fenntarthatóságát. Eldöntendő, hogy a Stratégia célkitűzéseinek sikeres megvalósulása érdekében hogyan kell ki-, illetve átalakítani a jelenlegi monitoring rendszert. Az indikátor-rendszer felülvizsgálatakor a rendelkezésre álló információkból kell kiindulni, figyelembe véve a továbbfejlesztés szükségességét és lehetőségét. Javaslatokat kell megfogalmazni az elérhető adatforrások megválasztására, a meglévő felmérések módosítására, kiegészítésére, valamint új felvételek indítására egyaránt. A jelenleg érvényes (60 elemű) indikátorkészlet alapján át kell tekinteni és javítani kell a mutatók érvényességét, relevanciáját, elérhetőségét, meg kell oldani a horizontális célok megjelenítésének lehetőségét. a. Roma gyermekek prioritása: A nagymintás lakossági felvételekbe (munkaerőfelmérés/mef, Háztartási költségvetési és életkörülmények adatfelvétel/hkéf), valamint az országos kompetenciamérés szülői kérdőívébe be kell emelni az etnikai hovatartozásra vonatkozó kérdéseket. Jelenleg folyik az etnikumra kérdezés tesztelése a KSH munkaerőfelmérésében. b. Fogyatékossággal élő gyermekek prioritása: Ki kell dolgozni a fogyatékosságra vonatkoztatható információk előállításának metodikáját és beépíteni a releváns adatgyűjtések rendszerébe. (Külön szakértő megbízását igényli.) c. Települési lejtő csökkentése: Megvizsgálandó, hogy a nagymintás lakossági felvételek mintaválasztása mely indikátorok esetében és milyen mértékben alkalmas a települési különbségek kifejezésére. (Fel kell kérni a KSH-t a kérdés módszertani mintavételi hiba számítás elvégzése, a sarokszámhoz igazítás problematikájának végiggondolása és egyéb, pl. a mintanövelés finanszírozási szempontú vizsgálatára.) Az Értékelő Bizottság monitorozási feladatai között a kutatások kiemelten fontos szerepet játszottak és játszanak. A 2011. december 15-i ülésre a kutatóhelyek elkészítették a Nemzeti Stratégia céljainak megvalósításához szükséges kutatásokra, elemzésekre, azok időbeli ütemezésére vonatkozó javaslataikat (a források rendelkezésre állásától függően), melyek között megtalálhatóak az új adatfelvételt igénylő, már meglévő és nemzetközileg harmonizált felmérést kiegészítő, a rendelkezésre álló adatinfrastruktúra másodfeldolgozását, -elemzését célzó, a kutatási eredmények közzétételére vonatkozó tervek is. A kutatási javaslatokkal kapcsolatban nem született döntés. 11

IV. A gyermekek és gyermekes családok helyzetének jellemzői Magyarországon a gyermekszegénységhez kapcsolódó indikátor-rendszer adatai alapján 3, 2006-2010 A. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása A háztartásban élő felnőttek munkaerő-piaci státusza meghatározó az egész háztartás, illetve az abban nevelt gyerekek életszínvonala szempontjából. Különösen nagy a szegénységi kockázata azoknak a háztartásoknak, amelyek munkavállalási korú tagjai közül senki sem minősül foglalkoztatottnak. 2010-ben Magyarországon a háztartások közel 40 százalékának nem volt foglalkoztatott tagja, illetve a 15 74 éves népesség 24 százaléka élt ilyen típusú háztartásban. Mindkét arány emelkedett az elmúlt 5 évben. Mind a foglalkoztatott nélküli háztartások, mind az ilyen háztartásokban élők arányát tekintve a két szélső értéket Észak- Magyarország, illetve Közép-Magyarország képviseli, ahol a különbség a vizsgált években 10-11 százalékpont között volt. A válság hatására 2008 végén, 2009 elején a korábbinál nagyobb arányban nőtt a munkanélküliség. Az időszak elején még 8 százalék alatti érték 2009-ben 10, majd 2010 folyamán 11,2 százalékra emelkedett. A legmagasabb munkanélküliség Észak- Magyarországon alakult ki 16 százalékos ráta, miközben a tartós (12 hónapot meghaladó) munkanélküliség megközelítette a 9 százalékot. Egyre többen maradnak az ország foglalkoztatási szempontból kedvezőbb területein is huzamosan munka nélkül: Nyugat- Dunántúlon 2,4, Közép-Dunántúlon 2,3 és Közép-Magyarországon 2,2-szeresére nőtt az arányuk. Ezzel a korábban - éppen az ipari munkahelyek nagy száma miatt - jobb helyzetű régiók előnye csökkent. 3 Az egyes indikátorok definícióját, forrását és értékeit ld. a Függelékben. 12

százalék A5. Tartós munkanélküliségi ráta [százalék] 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Közép- Magyaro. Nyugat- Dunántúl Közép- Dunántúl Dél-Alföld Dél- Dunántúl Észak- Alföld Észak- Magyaro. Országos 2006 2,3 2,7 2,3 3,6 4,5 4,6 5,5 3,4 2007 2,5 2,2 2,1 3,6 4,4 5,2 5,9 3,5 2008 2,1 1,9 2,2 4,0 5,3 5,9 7,1 3,7 2009 2,6 3,2 3,4 4,5 5,1 6,5 7,1 4,3 2010 4,6 4,7 5,0 5,3 6,1 6,7 8,7 5,6 Forrás: KSH, MEF A részmunkaidős foglalkoztatásnak Magyarországon hasonlóan a többi közép-európai volt szocialista országhoz nincsenek igazán hagyományai. 2006-ban a foglalkoztatottak 4 százaléka, 2010-ben 5,8 százaléka dolgozott részmunkaidőben. A kisgyermeket nevelő nők jelentős számának ez biztosíthatná a munkavállalás és a családi kötelezettségek közötti jobb összhangot, átjárhatóságot. A vizsgált időszakban bekövetkezett részarány növekedés azonban nem annyira ebbe az irányba tett pozitív lépéseket tükrözi, hanem a 2008 őszén kirobbant válság egyik következményeként, a munkaidőalap csökkentés lehetséges eszközei közé tartozott. A férfiak 36, a nők 31 százaléka azért választotta ezt a foglalkoztatási formát, mert nem talált teljes munkaidős munkát B. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése Az Unió tagállamai közül az utóbbi két évet tekintve Magyarországon a legnagyobb a különbség a gyermekes és a gyermek nélküli háztartások jövedelmi szegénysége között. Az Európai Unióban Magyarország azon 5 ország közé tartozik, amelyben a legnagyobb a távolság a teljes népesség és a gyerekek szegénysége között, a gyerekek rovására. A magyarországi készpénzes társadalmi juttatások rendszerének szegénységcsökkentő hatása európai összehasonlításban a legerősebbek között van. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a juttatások hiányában, a magyarországi népesség, mindenekelőtt a gyermekek szegénységi kockázata a legmagasabbak között lenne az Unión belül. A szegénység és társadalmi kirekesztődés mérésére szolgáló jövedelmi típusú indikátorok szerint a 2010-ben végrehajtott felvétel alapján a népesség 12 százaléka tartozott a szegények közé. 13

A szegénységi ráta 4 meghatározásánál a háztartások összes nettó jövedelmét figyelembe veszik, úgy, hogy minden egyes háztartástag munkából, társadalmi juttatásból, illetve vagyonból származó jövedelmét összegzik és csökkentik a fizetendő adóval és járulékokkal. A szegénység kockázatának korcsoport szerinti vizsgálatából kiderül, hogy Magyarországon a 0-17 éves gyermekek körében a szegénység előfordulása az átlagosnál lényegesen gyakoribb, 2010-ben 20%-os volt, 2007 és 2010 között pedig 19-21% között alakult. A gyermekszegénységet leginkább a szülők munkaerőpiaci helyzete, valamint a kormány gyermekekkel kapcsolatos juttatásainak színvonala és hatékonysága befolyásolja. A szegénységi arány az életkor előre haladásával párhuzamosan folyamatosan csökken és a gyermekek társadalmi juttatások nélkül számolt szegénységi aránya több mint 5-szörösét tette ki a 65 éves és idősebb korosztályénak. A szegénységi kockázatot leginkább a munkaerő-piaci távollét növeli. A kor (és közvetetten a gazdasági aktivitás), továbbá a gyermekszám hatása együttesen tükröződik a háztartástípusonkénti szegénységi ráta alakulásában. A gyermekes háztartások szegénységi kockázata 40 százalékkal haladja meg az országos átlagot, ezen belül kiemelkedően magas az egyszülős, valamint a két felnőttből és 3 vagy több eltartott gyermekből álló háztartások szegénységi aránya (28%). Bár a legnagyobb javulás éppen e háztartásokban következett be, 2006 és 2010 között 11, illetve 6 százalékpontot javult a mutató értéke, más társadalmi csoportokkal összehasonlítva még mindig jelentős maradt a különbség. A szegénységi rés kifejezetten az eloszlás alsó részére összpontosít, azt vizsgálja, hogy milyen mély a szegénység. A mutató a szegények medián jövedelmének az átlagos szegénységi küszöbhöz mért távolságát fejezi ki százalékban kifejezve, ezáltal a szegénységből való kikerüléshez szükséges erőfeszítések nagyságát méri. Ennek nagysága 2010-ben országos átlagban 17 százalékot tett ki, hasonlóan a gyermekekre és középkorúakra számolt értékhez, miközben a 65 éves és idősebbek körében 11 százalék volt a mutató. A jóléti ellátórendszer jelentőségét a társadalmi juttatások nélkül számított szegénységi mutatók fejezik ki, ugyanis a szegény háztartások jövedelmének jelentős részét az ún. társadalmi juttatások teszik ki, amelyek azt a célt szolgálják, hogy bizonyos helyzetek bekövetkezésekor (pl. időskor, betegség, családban élő ellátandó gyermekek és egyéb gondozásra szoruló személyek, munkanélküliség, fogyatékosság stb.) csökkentsék az érintett háztartások, illetve személyek terheit. A szociális transzferek nélkül számított mutató a jövedelmek között a nyugdíjakat figyelembe veszi, csak a többi juttatástól tekint el. E mutató értéke 2010-ben 28 százalék körül alakult, tehát ha csak nyugdíj és munkajövedelem lenne, a szegények aránya 2,3-szerese lenne a transzferek utáni aránynak. 4 A nemzetközi összehasonlításban általánosan alkalmazott szegénységi küszöb a medián ekvivalens jövedelem 60 százaléka a módosított OECD skála használatával meghatározva (az 1. felnőtt 1,0; a 2. és további 0,5; a gyermek (14 éves és fiatalabb) 0,3 egységet képvisel). Szegénységi ráta: a szegénységi küszöb alatt élő személyek aránya a megfelelő csoportba tartozó összes személyhez viszonyítva. 14

százalék 50 B5. Társadalmi juttatások nélküli szegénységi arány [százalék] 40 30 20 10 0 0-17 évesek 18-64 évesek 65 - X évesek Összesen 2006 44 29 14 30 2007 44 29 11 29 2008 47 30 10 30 2009 46 28 9 29 2010 47 28 9 28 Forrás: KSH, HKÉF C. Gyerekek, családok alapvető szükségleteinek kielégítése, depriváció A gazdasági hatások következtében az utóbbi években jelentősen megnőtt azoknak a háztartásoknak az aránya, akik csak nagy nehézségek árán tudták fedezni szokásos kiadásaikat. 2010-ben az összes háztartás 24,4 százaléka nyilatkozott így, míg 2006-ban csak 15,8 százalékuk. Az ország térszerkezetében meglévő tartós eltérések az utóbbi években sem csökkentek, de némileg átalakultak. Míg az időszak elején Észak-Magyarországon számoltak be a legtöbben (20% körül) megélhetési problémákról, 2010-re Dél-Alföld és Közép- Dunántúl lakosai körében jelentett nagyobb gondot (28,8 és 28,6%) a megszokott életszínvonal fenntartása. 2006 és 2010 között a közép-magyarországi régióban is 10 százalékponttal nőtt ez az arány. 15

százalék 35 C1. Személyek aránya, akik nagy nehézségek árán tudnak megélni [százalék] 30 25 20 15 10 5 0 Nyugat- Dunántúl Dél- Dunántúl Észak- Alföld Közép- Magyaro. Észak- Magyaro. Dél-Alföld Közép- Dunántúl Országos 2006 9,3 20,0 17,0 14,7 21,7 17,5 15,1 16,2 2007 8,1 12,1 12,0 13,6 21,2 15,1 12,8 13,7 2008 11,5 16,4 14,6 15,7 22,0 20,5 16,2 16,7 2009 19,6 21,2 24,2 23,7 29,5 25,1 21,7 23,8 2010 19,9 21,0 24,0 25,1 28,4 30,8 31,1 25,9 Forrás: KSH, HKÉF A háztartások életminőségét, esetleges megélhetési nehézségeit tükrözi az élelmiszerekre költött kiadásaik nagysága. Az általános helyzet romlása ellenére az élelmiszerek beszerzését érintő nehézségekre kevesebben panaszkodtak 2010-ben, mint az előző években. A 2006 óta mért 10 százalék körüli aránnyal szemben minden régióban csökkent azon háztartások aránya, amelyek ilyen gondot jeleztek és összességében 8,4 százalékuk mondta azt, hogy nem volt elegendő pénze ételre. D. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása A szegénység vizsgálata során a jövedelem mellett különös jelentősége van a lakáshelyzetnek. A lakás mérete, minősége, felszereltsége és elhelyezkedése alapvetően határozza meg, hogy valaki miképpen tud részt venni a társadalmi életben. A lakás szerepe még jobban felértékelődik, ha a szegénységnek a gyermekre gyakorolt hatását vizsgáljuk, ugyanis többek közt a gyermekek szociális életében, tanulmányi eredményeiben közvetlenül tükröződhet, ha lakókörülményei nem megfelelők. A lakások legfontosabb jellemzője, hogy biztosítja-e a használói számára a higiénia elemei követelményeit. Ezt a legalapvetőbb szintet az fejezi ki, hogy a lakások rendelkeznek-e fürdőszobával, illetve WC-vel. A fürdőszobával való ellátottság tekintetében a vizsgált időszakban a népesség körülbelül 4 4,5 százaléka lakott olyan lakásban, amelyik nem rendelkezik fürdőszobával. Ez az érték gyakorlatilag állandónak tekinthető az elmúlt négy évben. A lakások lakáson belüli WC-vel való felszereltségét vizsgálva szintén nem tapasztalhatunk nagy változásokat. 16

Az alapvető higiéniás felszereltségen túl a lakás legelemibb jellemzője, hogy megfelelő teret képes-e biztosítani a háztartás tagjai számára. Az alábbi mutató azokat a lakásokat tekinti zsúfoltnak, amelyekben egy szobára több mint két személy jut. Míg 2006-ban a népesség 8,5 százaléka, addig 2007 és 2009 között kevesebb mint 7 százaléka lakott zsúfolt lakásban, azonban 2010-re újra növekedett a mutató (8,9%), meghaladta az időszak eleji értéket is. A zsúfolt lakás problémája azonban nem egyformán érinti a népesség egészét, a gyermekes háztartások körében határozottan gyakrabban jelentkezik ez a jelenség. A vizsgált időszak mindegyik évében legalább 4 5 százalékponttal magasabb volt a mutató értéke a gyermekes háztartások körében mint a teljes népességre vonatkozóan. A lakáshelyzet stabilitását, kiszámíthatóságát mutatja, hogy ki milyen módon rendelkezhet azon lakás felett, amelyben lakik. A jelenség összetett, de kétségtelenül kedvezőbb azoknak a helyzete, aki tulajdonosként lakják lakásukat, s több tőlük független tényezőre kell felkészülniük azoknak, akik bérlik. Ezt alátámasztják a szegénységre vonatkozó indikátorok is, a bérlakásban élők körében sokkal magasabb a szegénység kockázata. Ebben a csoportban az elmúlt időszakban a szegénységi küszöb alatt élők aránya 20-25 százalék körül alakult, ami megközelíti, illetve egyes években meg is haladja a szegénységi arány országos értékének a dupláját. A bérlakásokban lakó háztartások aránya a vizsgált időszakban rendre 6 százalék körül mozgott. A különböző években mért adatok csupán kis mértékben térnek el ettől az értéktől, a tendencia azonban ha csupán kis mértékben is a bérlakásban élő háztartások arányának csökkenését mutatja, 2010-ben már csak 5,3 százalék volt. Egy lakás értéke számos tényezőtől függ, illetve függhet. Befolyásolhatják többek között olyan külső tényezők, hogy milyen településen, illetve lakókörnyezetben van a lakás, milyen a fekvése, milyenek a lakás környékének közlekedési, illetve egyéb adottságai. Szintén befolyásolhatják a lakás egyedi paraméterei az építés évétől, felszereltségén keresztül egészen műszaki, illetve esztétikai állapotáig. A lakás értékét tehát több minden befolyásolhatja, általánosságban azonban a lakókörülmények jó indikátorának tekinthető, hogy mekkora értéket képvisel valakinek a lakása. A következő mutató a megkérdezettek becslése alapján kíván képet adni az alacsony értékű lakásban lakókról. Ez alapján megállapíthatjuk, hogy 2010-ben a háztartások kb. 19 százaléka lakott a medián 50 százalékánál alacsonyabb értékű lakásban. Hasonló érték adódott 2007-ben is, míg a vizsgált időszak többi részében ez az arány 17 százalék körül alakult. Ha a gyerekes háztartások körében vizsgáljuk ezt az összefüggést, akkor rendre magasabb értékeket kapunk. E körben az alacsony értékű lakásban lakók aránya 2006-ban 24,1 százalék, ami az évek során folyamatosan csökken. 17

százalék E. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció megszüntetése Az elmúlt másfél évtizedben összességében kiteljesedett az iskolarendszerű oktatás. 2010-ben a 0-5 éves korosztály több mint fele (52,6%) részesült napközbeni ellátásban, amely 3 százalékpontos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagost jelentősen meghaladó ellátottság jellemzi a dél-alföldi (56%) és a nyugat-dunántúli (54,2%) régiókat és az 50 ezernél több lakosú településeket (56%). Kisebb elmaradás az északmagyarországi régióban (50,1%) és a kistelepüléseken (47,5%) mutatkozott. Jelentős változások zajlanak a napközbeni kisgyermekellátás területén. Egyre gyakoribb, hogy az iskoláskor előtti korosztály nevelését-gondozását egyazon intézmény látja el, amely esetenként speciális szakmai elképzelések alapján valósul meg, vagy alternatív megoldásként pl. családi napközik jönnek létre, melyek családias környezetben megvalósuló szolgáltatást biztosítanak, más esetben pedig egyszerűen az óvodában kialakított egységes óvodaibölcsődei csoport működik, ahol az óvodáskorú és a 2-3 éves korú gyermekek együtt nevelése folyik. Ez utóbbi formával elsősorban azoknak a 2 év feletti gyermeket nevelő szülőknek nyújtanak a munkába állást elősegítő lehetőséget a napközbeni ellátás igénybevételére, akik olyan kisebb településen élnek, ahol a gyermekek alacsony száma miatt nem tartható fenn önálló bölcsőde. 2010-ben még mindig 916 olyan település volt az országban, ahol sem bölcsőde, sem óvoda, vagy más alternatív szolgáltatás nem működött, ebből 841 esetben az 500 fő alatti kisközség lakóinak kell megoldaniuk a gyermekelhelyezést más településen. E1/A. Napközbeni ellátásban részesülő 0-5 évesek aránya [százalék] 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 3 éves és fiatalabb 4 éves 5 éves Összesen 2006 25,9 92,4 97,7 49,0 2007 25,9 92,5 96,6 48,6 2008 26,9 92,4 97,2 49,1 2009 27,5 92,8 96,0 49,6 2010 30,9 92,9 96,2 52,6 Forrás: KSH, Intézményi felvételek 18

2010-ben tehát jelentősen nőtt az igénybe vevő gyermekek száma, miközben az intézményi kapacitás csak kis mértékben bővült, így növekedett az óvodai csoportok zsúfoltsága. Országos átlagban az összes óvodai csoport 34 százaléka működött viszonylag magas (25 fősnél nagyobb) létszámmal, sőt az észak-alföldi régióban megközelíti ez az arány a 42 százalékot, de az észak-magyarországi intézményekben is meghaladja a 37 százalékot, és csak a Dél-Alföldön, valamint a közép-dunántúli régióban marad 30 százalék alatt a mutató értéke. Az elmúlt évben a közoktatás valamennyi szintjén nőtt mind a hátrányos helyzetű 5 (HH), mind a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) gyermekek száma és aránya, emellett a területi aránytalanságok tovább növekedtek. Az óvodákban a HH-arány 2006-ban 18,4 százalék, 2010-ben már 31,1 százalék volt. A legkirívóbb helyzet a két északi régióban (Észak- Magyarország és Észak-Alföld) tapasztalható, e két területen az országos átlagnál csaknem 20 százalékponttal magasabb a mutató értéke, azaz az óvodások mintegy fele hátrányos helyzetű volt. Ezzel szemben Közép-Magyarországon mindössze 14 százalék volt a veszélyeztetett csoportba tartozók aránya. A települések méretének csökkenésével párhuzamosan nő a mutató értéke: a 3000 fő alatti községekben 52 százalék, míg az 50 ezres lélekszámot meghaladó városokban 15,8 százalék a HH óvodások aránya. (A HHH mutatói még erőteljesebben emelkedtek.) Ezek a kedvezőtlen változások nem elsősorban a közoktatási rendszer aktuális helyzetére, hanem a társadalmi-gazdasági környezetre, a szociális védelem működésére vezethetők vissza. A vizsgált 5 év alatt minden régióban 1,7-1,9-szeresére nőtt ez az arány. 5 Hátrányos helyzetű gyermek, tanuló (HH): az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát a jegyző megállapította; e csoporton belül halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) az a gyermek, az a tanuló, akinek a törvényes felügyeletét ellátó szülője - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben szabályozott eljárásban tett önkéntes nyilatkozata szerint - óvodás gyermek esetén a gyermek három éves korában, tanuló esetében a tankötelezettség beállásának időpontjában legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán folytatott tanulmányait fejezte be sikeresen; Halmozottan hátrányos helyzetű az a gyermek, az a tanuló is, akit tartós nevelésbe vettek. 19

százalék E4. Hátrányos helyzetű óvodások aránya [százalék] 60 50 40 30 20 10 0 Közép- Magyaro. Nyugat- Dunántúl Közép- Dunántúl Dél-Alföld Dél- Dunántúl Észak- Magyaro. Észak- Alföld Összesen 2006 8,1 9,8 12,8 18,3 23,5 31,5 30,8 18,4 2007 8,7 11,1 14,1 24,3 29,7 36,3 37,2 21,8 2008 10,5 13,2 16,3 29,2 35,2 43,8 43,8 25,8 2009 12,2 17,0 20,7 32,8 39,2 48,4 49,5 29,2 2010 14,0 19,0 23,6 35,2 42,1 49,0 51,8 31,1 Forrás: KSH, Intézményi felvételek Az általános iskolákban is folyamatosan nő a napközit igénybe vevő gyermekek aránya, a 2006. évi 74,2 százalékról 2010-ben 78,4 százalékra. A legalacsonyabb érték (68,2%) Észak- Magyarországon adódott, a legmagasabb pedig Közép-Magyarországon (82,5%), ami minden bizonnyal összefügg a nők foglalkoztatási lehetőségeivel is. A települések méretét tekintve óriási különbségek tapasztalhatók: a 3000 fő alatti falvakban 60 százalék, az 50 ezernél nagyobb városokban 92,7 százalék a napközisek aránya. A sajátos nevelési igényű gyermekek száma az egy évvel korábbival csaknem megegyező, országosan az összes tanuló 6,7 százaléka. A dél-alföldi régióban az átlagot 3,2 százalékponttal meghaladó az SNI tanulók hányada, de a nyugat- és dél-dunántúli területeken is jelentősen magasabb a mutató értéke, míg a legalacsonyabb Közép-Magyarországon (5,2%). Településnagyság szerint meglehetősen kiegyenlített képet kapunk, ugyanakkor a nemek szerint meglévő jelentős különbségek továbbra is megmaradtak. Az oktatáspolitikai célkitűzéseknek megfelelően a sajátos nevelési igényű tanulók egyre növekvő hányada, 2010-ben országosan több mint 62,5 százaléka tanult integrált formában. A legmagasabb arány Dél-Alföldön (74,6%), a legalacsonyabb Közép-Magyarországon (50,1%) mutatkozott. Az időszak során a dunántúli régiókban növekedett a legjobban az integráltan oktatott SNI tanulók aránya. A középiskolai tanulók aránya csökkent 2010-ben az előző évekhez viszonyítva, a 2006. évi 77,4 százalékról 75,9 százalékra. A területi különbségek számottevőek. Kiugró (közel 85 százalékos) a középiskolások aránya a közép-magyarországi régióban, míg a többi országrészen viszonylag kiegyenlített, az országos átlag körüli arányok jellemzők. (Fontos megjegyezni, hogy az adatok az intézmények/feladatellátási helyek területi elhelyezkedését tükrözik, nem a tanulók lakóhelyét!) 20