Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testületének 18/2001. (V. 18.) Önk. sz. rendelete a zaj elleni védelem helyi szabályozásáról Szentendre Város Önkormányzat Képvisel-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. (1) bekezdés, valamint a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltség szervek feladat- és hatásköreirl szóló 1991. évi XX. tv. 85. (1) bekezdés e ) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a zaj- és rezgésvédelemrl szóló, többször módosított 12/1983. (V. 12.) MT rendelet 27. -ban foglaltak szerint a zajvédelem helyi szabályozásáról a következket rendeli. Általános rendelkezések 1. (1) E rendelet hatálya Szentendre város közigazgatási területére terjed ki. (2) E rendelet minden természetes és jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkez szervezetre kiterjed, aki állandó vagy ideiglenes jelleggel a város közigazgatási területén tartózkodik, illetve tevékenységet végez. (3) E rendelet szabályait kell alkalmazni a város közigazgatási területén minden zajkibocsátással járó tevékenységre, zajforrások üzemeltetésére, hangosító berendezések használatára, valamint utcai zeneszolgáltatásra és éneklésre. Értelmez rendelkezések 2. (1) Zaj: Olyan hang, amely nem kívánatosnak, zavarónak, kellemetlennek vagy károsnak minsül. Lárma: A környezet szokásos zajszintjét meghaladó zaj. Zajkibocsátás: A zajforrás mködése nyomán keltett hangsugárzás. Zajterhelés: A zajforrások által okozott fizikai hatás meghatározott helyen, rendszerint az ember tartózkodási helyén. 1
Megengedett zajszint: A zaj hangnyomásszintben vagy A-hangnyomásszintben kifejezett határértéke (megengedett zajkibocsátási határérték, megengedett zajterhelési határérték). Zajvizsgálat: Olyan vizsgálat, amely magába foglalja a zajmérés, a zajértékelés és az akusztikai számítások alapján készített elemzést. (2) E rendelet szempontjából zajforrásnak minsül: a) minden olyan hangforrás, amelynek hangja valamilyen szempontból zajnak minsül, b) szabad térben zajt elidéz, szabad vagy zárt térben mköd, szolgáltató tevékenységet ellátó üzemi létesítmények, telephelyek, gépek, berendezések és tevékenységek, c) a vendéglátóipari és kereskedelmi létesítményekhez kapcsolódó zárt- és szabad térben történ zeneszolgáltatás, utcai zenélés és éneklés, d) lakó- és középületek védend helyiségeiben zajt elidéz, a védend vagy azzal szomszédos épületben mköd szolgáltató tevékenységet ellátó új és már mköd üzemi létesítmények, telephelyek, gépek, berendezések és tevékenységek. (3) Üzemi létesítmények körébe tartoznak: a) az ipari létesítmények és tevékenységek, b) a kereskedelmi- és vendéglátó létesítmények, tevékenységek, c) a közösségi- és személyi szolgáltatást nyújtó intézmények és tevékenységek, d) a kulturális- és zeneszolgáltatást nyújtó létesítmények, tevékenységek, e) a szabadid eltöltésére szolgáló létesítmények, tevékenységek (sport, kultúra, zene), f) építipari tevékenységek, gépek és berendezések mködtetése, g) a figyelemfelkeltés, tájékoztatás, hirdetés és reklám célú tevékenységek, h) a hangosító berendezések mködtetésével járó tevékenységek, létesítmények. (4) E rendelet szempontjából hangosító berendezésnek minsül bármely hangszóró vagy msorforrás(rádió, televízió), beleértve ebbe az él zene és él msor szolgáltatására alkalmas eszközt és berendezést is. Zajvédelmi követelmények 3. A zajforrásoktól származó küls környezeti zajterhelés nem haladhatja meg a területi funkciónak megfelel, vonatkozó zajterhelési határértékeket 1. 1 Jelenleg: 4/1984. (I. 23.) EüM rendelet (jelen rendelet 1. számú Függeléke) 2
4. A küls környezeti zajterhelési határértékek megállapításánál a területi funkciót jelen rendelet 1. sz. Függelékében foglaltaknak megfelelen kell meghatározni. 5. A város csendes övezetének leírását jelen rendelet 3. számú Függeléke tartalmazza. A csendes övezetbe tartozó területeken a meghatározott határértékeknél 5 db-vel alacsonyabb értékeknek kell teljesülniük. 6. (1) Környezeti zajvédelmi szempontból szolgáltató üzemi létesítmény építéséhez és telepítéséhez, üzembe helyezéséhez, felújításához, illetve bvítéséhez és korszersítéséhez hatósági engedély szükséges. A hatósági jogkört e rendelet elírásait figyelembe véve a jegyz gyakorolja. (2) A küls környezetben zajt elidéz zajforrásra zajkibocsátási határérték megállapítását köteles kérni az illetékes környezetvédelmi hatóságtól: a) üzemi létesítmény létesítése, üzembe helyezése, illetleg üzemi létesítmény felújítása, bvítése és korszersítése esetén a munka megkezdése eltt az építtet, illetve a tulajdonos b) jelents építési munka esetén a munka megkezdése eltt a kivitelez c) építést nem igényl tevékenység megkezdése eltt 30 a tevékenységért felels d) üzemeltet változása esetén az új üzemeltet, illetve több üzemeltet esetén az üzemeltetk mindegyike a változást követ 15 napon belül, amennyiben az új üzemeltet nem tekinthet jogutódnak. (3) A zajkibocsátási határérték kérelem benyújtásától el lehet tekinteni, amennyiben a zajterhelési határértékek teljesülésérl a tervez vagy üzemeltet nyilatkozik és akusztikai számításokkal azt igazolja (4) A zajterhelés vizsgálatát a vonatkozó szabvány elírásai szerint kell elvégezni 2. (5) A zajkibocsátási határértékek megállapítását és a zajkibocsátás vizsgálatát a vonatkozó szabvány és rendelet szerint kell elvégezni 3. 2 Jelenleg: MSZ 18150-1: 1998. 3 Jelenleg: MSZ 13-111: 1985. 3
7. (1) Az épületen belül vagy azzal egybeépített épületben mköd zajforrástól származó zajterhelés, valamint a védend helyiség közelében mköd azon zajforrás okozta zajterhelés, melynek hangja testhang-vezetéssel jut a védend helyiségbe (több zajforrás esetén a zajforrásoktól együttesen) nem haladhatja meg a vonatkozó zajterhelési határértékeket 4, valamint az épületszerkezetek test- és hangszigetelése feleljen meg a vonatkozó szabványok követelményeinek. (2) Az épületek bels helyiségeiben a zajterhelés vizsgálatát a vonatkozó szabvány elírásai szerint kell elvégezni 5. 8. (1) Szabad térben, védend épület homlokzatától számított 15 m-en belül zajt kelt ipari tevékenység, él- és gépi zeneszolgáltatás, hangosító berendezés mködtetése a 2. elírásának teljesülésétl függetlenül tilos. (2) Szabadtéri zajt kelt tevékenység (vendéglátó létesítmények kerthelyiségének, valamint bármely kulturális-, szórakoztató- és sportlétesítmény mködtetése stb.) a városi kulturális rendezvények kivételével 22-06 óra között tilos. (3) Szabad térben élzene szolgáltatás, élzene szolgáltatással együtt járó gépi kihangosítás, utcai zenélés és éneklés a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelen végezhet. (4) Az utcai zenélés és éneklés nem zavarhatja a lakók nyugalmát, a munkahelyen dolgozókat és nem sértheti a közízlést. (5) A csendes övezetben 6 a Dunakorzó kivételével mindennem utcai zenélés, éneklés és zeneszolgáltatás tilos. A F tér, a Dumtsa Jen utcának a F tér és a Péter Pál utca közötti szakaszán utcai zenélés, éneklés és zeneszolgáltatás megengedhet. (6) Közterületen tervezett vagy rendszeres utcai zenéléshez és énekléshez a közterület-használat rendjének szabályozásáról szóló Önkormányzati rendelet alapján közterület-használati engedély szükséges. 4 Jelenleg: MSZ 18151-1: 1982. 5 Jelenleg: 12/1983 (V. 12.) MT rendelet a zaj- és rezgésvédelemrl, MSZ: 18150-1: 1998. 6 Jelen rendelet 3. számú Függeléke szerint 4
9. (1) Lakóépületekben, a hozzájuk tartozó közösségi és közös használatra szolgáló helyiségekben és területeken is be kell tartani a zajvédelmi szabályokat. (2) Lakóépületben a különösen zajos építési technológiák (falvésés) huzamosabb (egy órát meghaladó) ideig a közös képviseletet ellátó személy és az érintettek elzetes értesítésével végezhetk. (3) Lakókörnyezetben zajos ipari tevékenység a vonatkozó zajterhelési határértékek teljesülésétl függetlenül csak épületen belül végezhet. (4)Kertépítéssel- és fenntartással kapcsolatos zajt kelt tevékenység végzése és zajforrások mködtetése a lakóövezetben a) hétköznapokon 06 óra és 20 óra között b) szombat, vasár- és ünnepnapokon 10 óra és 18 óra között engedélyezett, minden más idszakban tilos. 10. Lakóterületen belül üzletek, raktárak áruval történ feltöltése, zajjal járó rakodás és áruszállítás 23 óra és reggel 05 óra között tilos. 11. A közlekedésbl származó zaj megengedett egyenérték. A hangnyomás-szintjeinek és határértékeinek meghatározásánál új tervezés és megváltozott területfelhasználású területeken a 4/1984. (I. 23.) EüM rendelet elírásai az irányadóak (1. számú Függelék). 12. (1) A készítend Szabályozási tervekben mindenkor érvényesíteni kell azt az elvet, hogy az 1. sz. Függelékben szerepl zajterhelési határértékek teljesüljenek. (2) Kereskedelmi és szolgáltató létesítmény építésekor, amennyiben szabályozási terv készítése nem kötelez, az engedélyezési eljárás során az építtetnek akusztikai szakvéleményben igazolnia kell az (1) bekezdésben elírt követelmény teljesülését. 5
Engedélyeztetés 13. (1) Építési engedélyhez kötött új, valamint felújításra, korszersítésre, bvítésre kerül zajforrással kapcsolatos engedélyezési eljárásban az engedélyezési tervekhez zajvédelmi munkarészt is csatolni kell. (2) Hangosító berendezés bvítése, korszersítése, valamint új hangosító berendezés telepítése, alkalmazása és üzemeltetése engedélyköteles, melyrl a jegyz a létesítmény üzemeltetjének kérelmére dönt. Az engedély iránti kérelemhez csatolni kell a jelen rendelet 2. sz. Függeléke szerinti Adatlapot is. (3) Amennyiben a várható zajterhelés megítélése az Adatlapon történt adatszolgáltatás alapján nem lehetséges vagy a zajterhelési határértékek túllépésére lehet számítani, a kérelmezt akusztikai szakérti vélemény benyújtására kell kötelezni és a kérelmet ennek függvényében lehet elbírálni. (4) Az (1) és (2) bekezdések szerinti tervnek, szakvéleménynek tartalmaznia kell a zajvédelmi szempontból védend területek és épületek jelenlegi háttérterhelését és a várható zajterhelést, illetve bizonyítania kell a zajterhelési határértékek teljesülését, továbbá meg kell határozni az elírt határértékek teljesülésének mszaki és egyéb üzemelési feltételeit. 14. (1) Amennyiben a zajvédelmi követelmények teljesülése nem bizonyított, az engedélyt határozott idre, maximum 30 napra lehet kiadni. További engedély kiadására akkor kerülhet sor, ha a kérelmez azt ismételten kéri, és kérelméhez csatoltan a szokásos üzemeltetési körülmények között végzett zajmérésen alapuló akusztikai szakérti véleményt nyújt be. (2) Nem adható engedély szabadban történ élzene szolgáltatásra, hangersít berendezés mködtetésére 22-06 óráig terjed idszakra. Kivételesen indokolt esetben (városi kulturális, családi rendezvény) engedély adható, melyet minden esetben az adott idszak és idtartam megjelölésével kell megkérni Szentendre Város Önkormányzattól, mint I. fokú környezetvédelmi hatóságtól. (3) Az engedély akkor adható meg, ha környezetben található épületek védend homlokzatai eltt 2 m-re az elírt zajterhelési határértékek 7 teljesülnek. (4) A mködés megkezdése után minden, környezeti zajvédelmi szempontból lényeges változást 30 napon belül be kell jelenteni a környezetvédelmi hatóságnak. 7 Jelenleg: 4/1984. (I. 23.) EüM rendelet (jelen rendelet 1. számú Függeléke) 6
Eljárás 15. A jelen rendelet hatálya alá tartozó zajforrások által okozott zaj elleni lakossági bejelentésre a jegyz zajterhelési határértékek teljesülését ellenrz vizsgálat elvégeztetésére kötelezheti az üzemeltett, melynek költségeit a zajforrás üzemeltetje köteles viselni. A zajforrások által okozott zaj elleni lakossági bejelentésre a környezetvédelmi hatóság is vizsgálatot végezhet. A vizsgálat költségeit, ha a vizsgálat eredménye a határérték túllépését igazolja, a zajforrás üzemeltetje köteles viselni. 16. (1) A küls környezetben érvényes zajterhelési határérték túllépés esetén a túllépést okozó szolgáltató tevékenységet ellátó üzemi létesítményre a jegyz zajkibocsátási határértéket állapít meg és elírja annak teljesítési határidejét, valamint a határérték teljesülésének méréssel történ igazolását. (2) A jegyz új zajvizsgálat elvégzésére kötelezheti az üzemeltett, ha a zajforrás mködésében olyan változás következik be, ami a határérték teljesülése szempontjából jelents. Szabálysértési és korlátozó rendelkezések 17. (1) Aki e rendeletben foglalt elírásokat megszegi, szabálysértést követ el és 30.000,-Ft-ig terjed pénzbírsággal sújtható. A szabálysértés miatt 10.000,-Ft-ig terjed helyszíni bírság is kiszabható. (2) Az (1) bekezdésben foglalt eljárás lefolytatása a jegyz, míg a helyszíni bírság kiszabása a közterület-felügyel hatásköre. 7
18. (1) Az épületen belül vagy azzal egybeépített épületben mköd zajforrás által a védend helyiségben okozott, a zajterhelési határértéket meghaladó zajterhelés csökkentésére és ennek méréssel történ igazolására a jegyz az üzemeltett határid megállapításával kötelezi. (2) A jegyz amennyiben feltételezhet, hogy a szolgáltató tevékenységet ellátó zajforrás és a szomszédos védend helyiség közötti hangszigetelés nem megfelel (például a szórakozó- és vendéglátóhely közönségétl származó zajok hallatszanak át a szomszédos lakásba) az üzemeltett az épületen belüli hangszigetelés mszeres vizsgálatára és az errl szóló szakvélemény bemutatására, szükség esetén a hangszigetelés javítására és az eredmény mszeres méréssel történ igazolására kötelezheti. (3) Amennyiben az üzemeltet nem teljesíti az (1) és (2) bekezdések szerinti hatósági elírásokat, végrehajtási bírsággal kell sújtani, ismételt esetben el kell rendelni a zajt okozó berendezés mködésének, illetve a tevékenység végzésének korlátozását vagy felfüggesztését. 19. (1) A hangosító berendezés engedélytl eltér mködése esetén a 16. rendelkezései az irányadóak. (2) Ha a hangosító berendezés üzemeltetje a felszólításnak nem tesz eleget, a berendezés további üzemeltetését meg kell tiltani. Egyéb rendelkezések 20. Elre tervezett az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság által javasolt, legfeljebb három napig tartó zenés vagy egyéb módon zajos rendezvények engedélyezése esetén a Jegyz indokolt esetben a tevékenységet szervez kérelmére hozzájárulhat a 2. szerint elírt zajterhelési határértékek túllépéséhez, azonban a) i idszakban legfeljebb 8 óra idtartamban és legfeljebb 15 db b) legfeljebb 4 óra idtartamban (22 óra és 02 óra között) és legfeljebb 10 db határérték túllépés engedélyezhet. 8
21. E rendelet hatálya alá tartozó bármely létesítmény üzemeltetje és tevékenység végzje köteles közremködni a tevékenységéhez kapcsolódó járulékos zajok elleni védelem megvalósításában. 22. A környezetvédelmi hatósági jogkört a 12/1983. (V. 12.) MT rendelet elírásai szerint kell megállapítani. Záró és átmeneti rendelkezések (1) E rendelet kihirdetésének napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lév, még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell. (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejleg a 25/1994. (V. 16.) Önk. rendelettel módosított 6/1993. (V. 1.) Önk. rendelet hatályát veszti. (3) A rendelet kihirdetésérl a Jegyz gondoskodik. Szentendre, 2001. május 15. Miakich Gábor polgármester Dr. Dombovári Ottó jegyz Záradék: a rendelet 2001. május 18-én kihirdetésre kerülhet. Dr. Dombovári Ottó jegyz 9
1. sz. Függelék Üzemi létesítményekben folytatott tevékenységbl származó zaj megengedett egyenérték Sorszám Területi funkció A-hangnyomásszintjei Megengedett egyenérték A-hangnyomásszint L Aeq, db 1. Üdülterület, üdülhely, gyógyhely, kórházi-, szanatóriumi negyed, védett természeti terület 45 35 2. Lakóterület és intézményterület laza beépítéssel 50 40 3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 55 1 45 1 4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 60 1 50 1 1 Kórházak, szanatóriumok, rendelintézetek közvetlen környezetében legfeljebb 50 db, legfeljebb 40 db egyenérték A-hangnyomásszint engedhet meg. Az építési munkából származó zaj megengedett, egyenérték A-hangnyomásszintjei Sorszám Területi funkció Megengedett egyenérték A-hangnyomásszint L Aeq, db ha az építési munka idtartama 1 hónap vagy kevesebb 1 hónap felett 1 évig 1 évnél több 1. Üdülterület, üdülhely, gyógyhely kórházi-, szanatóriumi negyed védett természeti terület 60 45 55 40 50 35 2. Lakóterület és intézményterület laza beépítéssel 65 50 60 45 55 40 3. Lakóterület és intézményterület tömör, városias beépítéssel 70 55 65 50 60 45 4. Iparterület lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen 70 55 70 55 65 50 10
A közlekedésbl származó zaj új tervezés és megváltozott területfelhasználású területeken megengedett egyenérték A-hangnyomásszintjei Sorszám Területi funkció Megengedett egyenérték A-hangnyomásszintek, L Aeq, db Üdül-, lakóépületek és közintézménye k közötti forgalomtól elzárt területeken; pihenésre szolgáló közkertekben Lakóutakon; átmen forgalom nélküli utakon Gyjt és fforgalmi utakon; vasúti mellékvonalak mentén; repülte-rek és heliportok környezetében Gyjt és fforgalmi utak vasúti fvonalak mentén, repültér környezetében 1. Üdülterület, üdülhely, 45 gyógyhely, kórházi-, 35 50 40 55 45 60 50 szanatóriumi negyed védett természeti terület 2. Lakóterület és intézményterület laza 50 beépítéssel 40 55 45 60 50 65 55 3. Lakóterület és intézményterület 55 tömör, városias 45 60 50 65 55 65 55 beépítéssel 4. Iparterület lakóépületekkel és 60 intézményekkel 50 65 55 65 55 65 55 vegyesen 11
2. sz. Függelék ZAJVÉDELMI ADATLAP zenés szórakozó- és vendéglátóhelyen hangosító berendezés üzemeltetésének kérelmezéséhez 1. Üzemeltet neve:... 2. Címe:......Tel:... 3. A létesítmény megnevezése:..... 4. Címe:......Tel:... 5. Nyitvatartási id:... -tól...-ig, Idszak:... :... -tól... -ig, Idszak:..... 6. A létesítmény elhelyezkedése: önálló épületben lakóházban 7. A létesítmény környezetében elhelyezked legközelebbi védend épület (lakóépületek, iskola, óvoda):...m-re más épület:...m-re lakás fölötte mellette alatta 8. A létesítmény közelében található más hasonló létesítmény: nincs van, neve és címe:...... 9. A létesítmény rendelkezik-e mesterséges szellztet berendezéssel / klímaberendezéssel: igen nem A szellz / klímaberendezés elhelyezése:..... 10. A szellz / klímaberendezés mködése: folyamatos csak / szakaszos csak / 11. A zeneszolgáltatás idtartama: :...-tól...-ig :...-tól...-ig 12
12. A zeneszolgáltatás módja: élzene gépi zene élzene gépi kihangosítással együtt zárt térben szabadban a zeneszolgáltatás pontos megnevezése:.... 13. A zeneszolgáltatás rendszeres (minden nap) meghatározott napokon... eseti jelleggel, mégpedig:... 14. A létesítést megelzen akusztikai vizsgálat, mérés volt nem volt akusztikai tervezés volt nem volt Dátum:... Aláírás:... 13
3. sz. Függelék 2. Csendes övezetbe tartozó területek: a) Mvésztelep Bánáti Sverák J. utca Apáti Abkarovics B. u. Kálvária út Boromissza T. utcák által határolt terület. b) Püspökmajor lakótelep Damjanich utca 1610/1hrsz-ig Kondor Béla utca Deli A. utca a 1566/1-1566/12 hrsz-ú ingatlanokkal, 1600/49 hrsz-ú út, a 1596 és 1595 hrsz-ú ingatlanok határvonala, Kálvária út Pipacs utca Pomázi út a 8634/11-8634/25 hrsz-ú ingatlan nyugati határvonala Damjanich utcák által határolt terület. c) Füzespark lakótelep A 2794/16 hrsz-ú ingatlan határvonalai közé es terület. d) Vasvári lakótelep A Vasvári Pál utcától északra a 3351/3 és a 3394 hrsz-ú ingatlanok határvonala Vasvári Pál utca a 2754/5 hrsz-ú ingatlan DK-i határvonala Íjász utca Templom utca Vasvári Pál utca által határolt terület. e) Rózsa utcai lakótelep 379/1 hrsz-ú ingatlan É-i határvonala Dózsa György út Rózsa utca HÉV által határolt terület. f) Belváros a F tér kivételével Hold utca Darupiac Dézsma utca Ady Endre út Mvésztelep É-i határvonalán lév árok Duna korzó Dunakanyar körút által határolt terület. g) Pap-sziget 14