Ézs 40,12-27 Kihez hasonlítjátok az Istent?

Ézs 40,12-27 Kihez hasonlítjátok az Istent? Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe? Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára? Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl! És a Libánon nem elég a tűzre, és vada sem elég az áldozatra. Minden népek semmik Ő előtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja. És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla? A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot reá; A ki szegény ily áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz. Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait? Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra; Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja; Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájok fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el: Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent. Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen. Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Bevezetés Főleg két verset állítanék a középpontba, de a többivel is foglalkozunk: Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent [ ] Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! (25-27. v.). Ebben a felolvasott részben Isten több oldalról mutatkozik be. Beszél magáról úgy, mint aki a Teremtő (12. és 22. vers), aztán bemutatja az Ő bölcsességét (13-14. és 28. versek). Szól arról is, hogy Ő a népek fölött van, és a népek fejedelmei fölött is Ő az Úr (15-17. és 23-24. vers). Azután felteszi ezt a kérdést, hogy kihez hasonlítjuk Őt, vagy kihez lehetne Őt hasonlítani (25. vers). Végül arról szólnék, hogy Isten önmaga hasonlítja magát mégis valamihez. Ez nekünk sokat mond arra a kérdésre, hogy: Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! (27. vers). Isten a Teremtő Nézzük meg először, hogy hogyan beszél Istenről mint Teremtőről. Azt olvastuk, hogy: ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal? (12. vers). Már volt arról szó, hogy úgy beszél az Ige Istenről, mint kézművesről, aki nemcsak az embert formálta a föld porából, hanem Aki az egeket is arasszal mérte, a hatalmas tejútrendszereket, a földnek a vizeit és tengereit is csak úgy a markával. A hegyeket is, mintha csak úgy feltette volna a serpenyőbe. De azért ebben benne van az is, hogy megmérte Isten, hogy a földön mennyi legyen a víz, a folyó, mennyi legyen a föld pora. Hány hegy legyen, hol legyenek a hegyek és a halmok, és azok milyen nagyságúak legyenek. Jól megmérte az egeket is, az egész világmindenséget. Arról beszél, hogy az egeket, és itt a levegőégről van szó, kifeszítette, mint

hogy ha a sátor kárpitját feszítette volna ki, lakásra (22. vers). Valóban, mennyire kell ez a levegőég minden élethez, nemcsak az ember életéhez! Ebből lélegzünk, ebből öntözi Isten esővel a földet, ebben szállnak a virágporok, a virágmagvak, a madarak, de ez óv meg minket a káros sugárzásoktól is. A levegőég égeti el a földre hulló meteorokat, hogy ne legyen olyan a föld számára, mint hogyha egy hatalmas bomba csapódna be. Mindent el tud sorolni a tudomány is, hogy mit jelent ez a levegőég. Ha ez nem lenne, akkor nem lehetne lakásul ez a föld. Isten feszítette ki, mint egy kárpitot, hogy lakásul legyen. A csillagos égről beszél: Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, a ki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen (26. vers). Ki teremtette a csillagos eget? Nyilván Isten, és megkérdezi, hogy ki az, aki kihozza seregüket szám szerint. Hány seregük van? Mondjuk így: hány naprendszer van a világmindenségben, vagy hány tejútrendszer van a világmindenségben? Ez a csillagoknak a serege. Egyáltalán hány csillag van? Nem tudjuk megszámolni, a tudomány sem tud vele mit kezdeni. Azt mondja itt az Ige, hogy nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Úgy is fordítják, hogy egy sem mer hiányozni, ha Isten a nevén szólítja. Vagyis a legnagyobb csillagtól a legkisebb üstökösig, Isten mindegyiknek kiszabta az útját, és azt kell bejárnia. Egy sem mer letérni arról. Mindegyik azt teszi, amit Isten kijelölt a számára, és amit Isten parancsolt neki. Ez a mi Teremtő Istenünk. Isten bölcsessége Aztán beszél Isten bölcsességéről is ez az Ige. Azt olvastuk: Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa? (13. vers). Nyilván, senki, hiszen amikor Ő teremtett, nem is volt még rajta kívül senki, ki is oktathatta volna őt. Ki volt a tanácsadója? Hát, nyilvánvalóan senki. Itt egy picit meg kell állnunk, mert ez a kérdés megszégyenít bennünket, mert mi olykor oktatjuk Istent, tanácsot adunk Neki imádságainkban. Elsoroljuk Neki, hogy hogyan lenne jó, hogyan kellene eljárni ebben az ügyben, meg abban az ügyben. Mit kellene csinálni az én egészségemmel, betegségemmel, mit kellene csinálni a szomszédommal, mit kellene csinálni a népekkel, az emberekkel. Nem azt jelenti, hogy nem kérhetjük, nem tárhatnánk Isten elé. Elmondhatjuk, azt mondja: Tárjátok fel kívánságaitokat! Csak egyre vigyázzunk: Ne oktassuk, és főleg nehogy parancsoljunk Istennek. Mindig tegyük oda, hogy mindazonáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy Te. Olvastuk, hogy: Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára? (14. vers). Nyilván, hogy nem volt más tanács, csak az isteni tanács. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem, nem volt más tanács. Nem is volt szüksége Istennek semmiféle tanácsra. Nekünk, embereknek, szükségünk van tanácsra. Ezt a hívő testvérek felé is hadd mondjam, hogy szükségünk van tanácsra, mert rész szerint van bennünk az ismeret, és a prófétálás. Vannak olyan Igék az ószövetségben, a Példabeszédek könyvében például, hogy jó, amikor meghallgatunk tanácsadókat, hogy ne menjen az ember a maga feje után. Nyilván, hogy a legfőbb tanácsadónk az Úr, így is mondja az Ige, de azért az érettebb testvéreknek a tanácsa mellett nem mehetnek el csak úgy. Különösen a fiatalok vannak úgy, hogy ó, mindent tudunk! Addig olyan magabiztos az ember, amíg egy jó párszor rá nem jön, hogy nem tud semmit, szüksége lenne tanácsadókra. De Istennek nem kell tanácsadó, és ezért vigyázzunk mi is, hogy nehogy az imádságainkban kioktassuk Istent, tiszteletlenek legyünk vele szemben, vagy olyanokat mondjunk Istennek, hogy én ezt a betegséget már nem bírom, én ezt a helyzetet már nem tudom elviselni. Jól megméri az Isten, amikor ránk ad valamit, nincs szüksége rá, hogy mi mondjuk meg, hogy mit bírunk, vagy mit nem bírunk. Vagy a gyerekünk mit bír, vagy a népünk mit bír. Nincs szüksége tanácsra, de elmondhatjuk, mint szívünknek a kéréseit. Csak mindig ott legyen

bennünk az az igazi megadás, hogy de mindenesetre úgy legyen, ahogy Te akarod, és ne úgy, ahogy én. Isten Úr a népek és fejedelmek fölött is A harmadik, amiről itt szól az Ige, hogy Isten az emberek és a népek fölött való Úr. Olvassuk, hogy: a népek, mint egy csepp a vederben, mint egy porszem a mérleg serpenyőben, olyanoknak tekintetnek (15. vers). Nemcsak egy ember kis porszem, nemcsak én vagyok kis porszem, hanem a népek mind. A nagy népek mind, milliók vagy milliárdnyi népek, és a népek összessége is, csak mint egy csepp a vederben, mint egy porszem a mérleg serpenyőjén. Egy porszem a mérleg serpenyőjében nem nyom semmit. Én már dolgoztam nagyon érzékeny mérlegekkel, nagyon kicsi dolgokat mértünk rajta, de egy porszem ott sem volt érzékelhető. Sőt, azt mondja az Ige, hogy minden népek semmik Őelőtte, a semmiségnél, az ürességnél alábbvalóknak tartja (17. vers). Tehát ki is mondja itt az Ige, hogy semmik, még a semminél is alábbvalók, az ürességnél is alábbvalók. Mondjuk, amikor Izraelnek szólt ez az Ige, akkor biztos jó volt nekik hallani, biztatás volt a számukra az, hogy majd jön a fogság, népek fognak uralkodni rajtuk, náluknál jóval hatalmasabb népek, de Isten előtt semmik ezek a népek. Egy porszem, vagy még annyi sem; semmik, az ürességnél is alábbvalók. Ezt jó nekünk most is tudni, erre biztat bennünket éppen ezért az Úr, hogy ne féljünk emberektől, ne féljünk még sok népektől sem. A kormányrúd és az uralkodói szék az az Istené, és az Úré, a mi Urunké. Aztán úgy folytatja az Ige: Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák előtte (22. vers). Ül a föld kereksége fölött, tehát Isten trónol, és a népek, csak mint a sáskák őelőtte. Ahogy a levegőégtől, az egektől függ minden élőnek az élete, ugyanúgy a népeknek az élete is. Életünk, eledelünk, mindenünk annak a kezében van, aki trónol a föld kereksége fölött. És nemcsak a mi életünk, hanem minden ember élete, és ezért nem kell nekünk emberektől félni. Sőt, így folytatja az Ige, hogy nemcsak a népek fölött van az Úr, hanem a népek fejedelmei fölött is: Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja (23. vers). Isten azt emel fel népek fölé fejedelmekül, akit akar. Ő emel királyokat, és dönt királyokat. Amely fejedelem Isten akaratát nem cselekszi, azt félreteszi. Ha egy uralkodó elvégezte az, amit Isten akart vele elvégeztetni, félreteszi. Hány birodalom omlott már össze a vezéreivel együtt! Hány király, vezér, császár, diktátor tűnt már el egyik napról a másikra! Pedig amíg uralkodtak, addig embermilliók rettegtek tőlük. Azt gondolták magukról, hogy ők mindent megtehetnek. Így olvastuk, hogy a fejedelmeket semmikké teszi, a föld bíráit hiábavalókká változtatja. Nem kell emberektől félnünk. Azt mondja az Ige: Még alig plántáltattak, [És ez a fejedelmekre vonatkozik] még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájok fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el (24. vers). Olyan hasonlatot hoz itt Isten, mint amikor palántáznak tavasszal, vagy nyár elején. A gyenge palántát beleteszik a földbe, ha azt nem öntözik, ha arra nem vigyáznak, kiszárad, hamar ellankad, és semmivé lesz. Azt mondja Isten, ilyenek a fejedelmek, én plántáltam el. De ha én nem vigyázok rájuk, ha én nem öntözöm, ha én rájuk fuvallok, kiszárítom őket, elmozdítom a helyükről, akkor, mint a polyvát úgy ragadja el őket a szél. Teljesen Istentől függenek. Ő ad mindeneknek életet, leheletet és mindent. Ezért int bennünket Isten Igéje, hogy imádkozzunk királyokért, és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk. Milyennek látjuk, milyennek ismerjük Istent? Ezek után teszi fel Isten a kérdést: És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla? (18. vers). Ez egy nagyon lényeges kérdés. Ha Isten ilyen hatalmas, ilyen bölcs, mindenekfelett való, Aki uralkodik égen és földön, Akivel senki össze nem hasonlítható, milyen képet alkot Róla az ember? Jeremiás könyvéből elolvasok egy kis szakaszt, hogy

milyen képet alkottak annak idején Istenről, és mit gondol Isten ezekről a képekről. Mert a népek bálványai csupa hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal. Ezüsttel és aranynyal megékesíti azt, szegekkel és pőrölyökkel megerősítik, hogy le ne essék. Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek! Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a te hatalmadért! Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló! Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az. Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását. (Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, a kik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!) Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcseségével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével. Szavára víz-zúgás támad az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből. Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek. Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején! Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálczája; Seregek Ura az ő neve! (Jer 10,3-16). Látjuk, hogy mit mond Isten azokról a bálványképekről, amit öntöttek vagy faragtak, de most emlékeztetném a testvéreket arra, hogy régebben már kétszer is szó volt arról közöttünk, hogy nemcsak fából, aranyból és ezüstből készíthet magának az ember bálványképeket. Nagyon sok ember alkot magának képet Istenről, amelyik nem helyes kép. Mintegy a maga elgondolása szerinti istent készít az eszével, az értelmével, az érzelmeivel magának. Erre most részletesebben nem akarok kitérni, de gondoljunk vissza, hogy szó volt arról, hogy nem az igazi Istent ismeri még a bibliaolvasó ember sem, hanem amit elképzel magának Istenről. Vagy az egyik oldalát ragadja ki Istennek, mintha Isten egy félelmetes Isten lenne, aki ül az Ő királyi székében, és majd megbünteti a gonoszokat, akik nem járnak úgy el, ahogy kívánja. Másik oldalról vannak olyanok, akik csak az irgalmas Istent ismerik, aki minden bűn felett szemet huny, és minden bűnt megbocsát, mert az a dolga, hogy megbocsásson minden bűnt. De Isten olyan sok mindent kijelent magáról. Azt az Istent ismerjük-e, akit kijelent a Biblia, és akit kijelent Jézus Krisztus? Mert ha nem azt az Istent ismerjük, akkor magunknak alkotunk egy bálványistent, amit mi elképzeltünk magunknak. És a mi bálványistenünk nekünk mindig igazat ad. Ha mi vétkezünk, ha mi haragszunk, a mi bálványistenünk mindig azt mondja, hogy nem baj, ne félj! A mi bálványistenünk az egyszer porba fog hullni az igazi Isten előtt. És hogy milyen Istent hirdetünk? Ez még súlyosabb. Nem hiába mondja az Ige: Az ökör ismeri a gazdáját, a szamár az urának jászlát. Az én népem nem ismer engem. Elvész az én népem ismeret nélkül. Ezek nagyon komoly dolgok. Nemcsak aranyból, ezüstből lehet bálványokat készíteni, hanem intellektuálisan is, és ez még veszedelmesebb. Most is felteszi Isten ezt a kérdést: Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent (25. vers). Ezekben a kérdésekben benne van nyilván, amit ezek után Isten elmond, hogy Ő milyen hatalmas, milyen bölcs, és hogy kicsoda. Ebben a kérdésben, hogy kihez hasonlítotok engem, benne van a válasz. Nincs senki Hozzá hasonló, nem lehet senkihez hasonlítani. Kihez volna hasonló? Mégis, és most erre szeretném a hangsúlyt tenni ma este. Mégis, Isten maga hasonlítja Önmagát néhány olyan jól ismert személyhez, amiről ma este szólnék. Mi nem mernénk magunknak venni ezt a bátorságot, hogy hasonlítsuk valamihez, de Ő hasonlítja magát.

Amikor most ezeket el fogom mondani az Igéből, ennek a fényében nézzük meg: Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! (27. vers). Hogy ha ezt a hatalmas Istent látjuk, ezt a szent, bölcs és nagy Istent, a rettenetes Istent, akinél a népek a semmiségnél és az ürességnél alábbvalók, talán még úgy gondolhatnánk, hogy hát az én porszem kis ügyemmel mit gondol ez a hatalmas Isten! Nézzük csak meg, hogy kihez hasonlítja saját magát! Itt négy olyan személyt említek meg, akihez hasonlítja magát Isten. Pásztor Először is hasonlítja magát ugyanebben a részben a pásztorhoz: Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti (Ézs 40,11). Erről bővebben nem szólnék, mert az elmúlt alkalommal volt erről szó, csak emlékeztetésképpen idetennék két Igét, vagy hármat. Szó volt Márk evangyéliuma 6. részéből arról, hogy látta az Úr Jézus az összegyűlt sokaságot, és megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. Sokra tanította őket, és utána megszaporította nekik a kenyeret meg a halat, mert irgalmas volt hozzájuk. Vagy - azt mondja az Úr Jézus, akiben az Atyát szemlélhetjük -, hogy én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Vagy egészen a mindennapi életünkre nézve, azt mondja itt, hogy karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a kicsiket, a tehetetleneket (Ézs 40,11). Az a hatalmas Isten, aki az eget csak úgy kifeszítette, aki csak úgy a tejútrendszert az araszával méri le, akik előtt a népek semmik, az összes nép semmi, a tehetetlen, kicsi bárányt az ölébe veszi, és hordozza. Aki utána megy az elveszett báránynak, a vállaira veszi, örül, és úgy megy haza. Ki ez az Isten, aki Jézus Krisztusban mint pásztor meghalt a bűnös emberért? Látjuk a hatalmas ellentéteket? Ezért kell vigyázni, hogy az Istenről való összes kijelentést figyelembe vegyük, hogy milyen a mi Istenünk. Mint pásztor. Atya A másik, amit megemlítek, hogy mihez hasonlítja magát Isten: hasonlítja az apához, az atyához. Csak egyetlen igehelyet olvasok el: A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk (Zsolt 103,13-14). Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt. Hát milyen könyörülő az atya a fiakhoz? Van egy példázat, amit az Úr Jézus mondott a tékozló fiúról. Ott láthatjuk, hogy milyen könyörülő az atya a fiakhoz. Itt van ez a fiú, kikérte az örökséget. Elment, mind elpocsékolta az utolsó fillérig. A barátaival eldorbézolta, és a parázna nőkkel. A végén oda jutott, hogy disznókat őrzött, és olyan éhes volt, hogy még azt is megette volna, amit a disznók ettek, de abból sem kapott. Akkor visszagondolt, hogy milyen könyörülő az ő apja. Az ő atyja házában még a béres is jobban él, sokkal jobban van a béresnek is a dolga. Bővölködnek a kenyérben, őneki meg nincs. Azt mondja, elmegyek. Azt tudnunk kell, hogy megalázkodva ment. Nem úgy, hogy megmondom, hogy mégis csak a fiad vagyok, és köteles vagy visszafogadni. Nem, nem így ment. Ez nem istenfélelem. Amilyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő Isten az Őt félők iránt. Akiben van egy kis istenfélelem, mint ebben a fiúban volt, az megalázkodva ment. Nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem. De amikor az atya látta, az eleibe futott. Ilyen a könyörülő atya! Magához szorította, és megcsókolgatta. Nemcsak egyszer, hanem csókolgatta. Levették a rongyos ruhát, felöltöztették a legszebb ruhába. Levágatták a hízott borjút, örültek, vigadtak. Mert az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett és megtaláltatott. Ilyen a könyörülő atya. Az, Aki előtt a népek semmik, egy csepp, a vederben, a porszemnél alábbvalóak. Az az Isten, aki csak ráfuvall, és oda lesznek a népek, a fejedelmükkel együtt, az az Isten az Őt félők iránt, a bűnbánó ember iránt olyan könyörülő, mint amilyen az atya a fiához. Mert azt mondja, hogy

megemlékezik rólunk, hogy por vagyunk, tudja a mi formáltatásunkat. Jó lenne, ha mi is mindig tudnánk, amikor úgy duzzadnak az erőink, és mindenre képesek vagyunk, hogy csak por vagyunk, csak egy lehelet van az orrunkban, de így mehetünk a mi Atyánkhoz. És a megalázottak, amikor az Atya könyörülő, mert megemlékezik róla, hogy por vagyunk. Anya Aztán egy harmadikat is megemlítek, hogy Isten mihez hasonlítja magát. Az anyához is hasonlítja magát: És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr! Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem. Imé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen (Ézs 49,14-15). Az anyák ezt tudják. Senki sem tudja úgy igazából, csak úgy hallomásból, ezt csak az anyák tudják. Még a gyerekek sem tudják, hogy mit jelent az, hogy az anya nem felejtkezik el a gyermekéről. Itt azt mondja az Ige, hogy a markaimba belemetszettelek. A férjek, az apák, azok vannak úgy, valahogy úgy érzelmileg nem kötődnek a gyerekhez. Könyörülő az atya is, de az anya azt mondja, hogy belőlem való, én hordtam a szívem alatt. Én belőlem való, belőlem táplálkozott, és valahogy a gyerek már régen elszakítja ezt a köldökzsinórt, a lelki köldökzsinórt is, de az anyáknál nagyon nehezen szakad el. Van egy 80 éves anya és van egy 60 éves gyereke, az akkor is az ő gyereke. Akkor is kisfiam és kislányom. Ha még lenne is egy olyan rendetlen, nem tudom milyen jelzőt mondjak, aki elfeledkezne a gyermekéről, azt mondja Isten: én nem. Én terólad el nem felejtkezem. Lehet, hogy erre a kérdésre, hogy Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Lehet, hogy úgy érzi valaki magát ebben a világban, olyan vagyok, mint egy apátlan-anyátlan árva, nincs senkim. Az én ügyemmel nem gondol senki. Ki törődik az én utammal, meg énvelem? Azt mondja az Úr, hogy nem vagy anyátlan és apátlan árva, nem vagy. Az Úr nekünk apánk is, meg anyánk is. Könyörülő hozzánk, és bele vagyunk metszve a tenyerébe, bele vagyunk írva, őriz, mint a szeme fényét. Ha ilyen gondolatok támadnának bennünk, hogy Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?! Hát akkor, aki anya, gondoljon arra, hogy az ő gyermekét csak úgy el tudja-e felejteni? Nem minden fájdalma fáj neki is? Nem minden rossz útja neki is rossz, és minden öröme nem öröm neki is? Vagy az apák gondoljanak arra, hogy mindegy neki, nem tudja, hogy a fia ki? Nem vagyunk apátlan és anyátlan árvák. Aki azt gondolja, hogy olyan vagyok, mint egy elveszett juh, gyenge, csetlő-botló, gondoljon arra, hogy ez az örökkévaló Isten, aki teremtette a világmindenséget, Ő vesz fel a karjaira, és Ő hordoz. Drágák vagyunk előtte, az életét adta értünk. Férj Hadd említsek meg még egyet, amihez Isten hasonlítja magát: Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik. Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened (Ézs 54,5-6). Férjed a Teremtőd. Az ember Isten nélkül olyan, mint egy elhagyott, és fájó lelkű asszony, mint egy megvetett ifjú asszony. Most különösen hadd szóljak a lányokhoz, özvegyekhez, mert ezt ők értik meg, mit jelent megvetett, ifjú asszonynak lenni. Én sem tudom azt felfogni, hogy milyen az, amikor mondjuk egy lány úgy érzi, hogy én nem kellek senkinek, engem nem kért meg senki. Így öregedtem meg lányként, és nem kért meg senki. Vagy mit érez egy elhagyott asszony, akit megcsalt a férje. Azt mondja: nem kellesz, mert találtam mást, aki nekem szebb, aki nekem jobb, aki fiatalabb. Megvetett ifjúasszony - iszonyatos fájdalom! Nem kellek, talán nem kellek annak, akinek eddig kellettem.

Azt mondja az Úr, hogy van férjed, mégis van: a te férjed a te teremtőd. Mert miért kell férj? Azért kell férj, mert a lányok, asszonyok szeretnek támaszkodni valakire, vagy gondoskodni valakiről, vagy biztonságot keresni valakinél. Elmondhatják valakinek a problémáikat és a terheiket. Azt mondja az Úr, hogy ugyan emberek közt nincs, de én a férjed vagyok. Rám támaszkodhatsz, nekem elmondhatod. Olyan férj, aki nincs az emberek között! Nincs, mert én is férj vagyok, és csak gyarló ember vagyok. Sokszor, többet kellene meghallgatni a feleségemet, és nem tudom. Isten olyan férj, akinek van ideje meghallgatni. Van ideje, sok ideje van, el lehet Neki mondani mindent. Isten olyan férj, akinek van ereje elhordozni mindent. Mindent el tud hordozni, mindent elmondhatunk neki. Isten olyan férj, akinek van hatalma megvigasztalni, és a fájó lelkű asszonynak erre van szüksége. Isten meg tud vigasztalni, úgy tud megvigasztalni, mint senki más. Szeretlek! - hangzik majd a biztatás egy régi énekben. Nem régen volt szó a vigasztalásról, a 2Korinthusi levélben, hogy Isten a minden vigasztalásnak az Istene, a megalázottaknak a vigasztalója. Isten olyan férj, aki bölcsen tud tanácsolni, sőt, amit egyetlen férj sem tud megtenni, a bölcs tanácshoz Isten még erőt is ad, hogy végre tudjuk hajtani azt a bölcs tanácsot. Isten olyan férj, akinek van szíve megérteni. S van módja meggyógyítani a fájó lelket. Ő belátásra tud bírni, ha eltévedünk. Éspedig úgy tud belátásra bírni, hogy nem okoz fájdalmat, mint mondjuk mi, férjek gyakran okozunk fájdalmat. Meg akarjuk magyarázni, nevelni akarjuk a feleségünket, csak fájdalmat okozunk. Isten is nevel, de Ő másképp nevel. Ő tud nevelni, mi nem. (Nem szabad a feleségünket nevelni!) Isten olyan férj, aki a szívére is tud beszélni. Volt szó korábban arról a Hóseás könyvében: Kicsalogatom a pusztába, és a szívére beszélek, mert Istennek az Igéje a szívbe hatol. Mi tudunk az érzelmeire hatni a feleségünknek, az értelmére is tudunk hatni, de a szívbe csak az Ige tud belehatolni. Férjed a te Teremtőd. Befejezés Most gondoljuk meg ezeket, hogy az az Isten, aki a mindenséget teremtette, az az Isten, aki csak úgy fogja, markával méri az óceánokat, és ide meg oda helyezi; az egeket csak úgy arasszal, fogja és kifeszíti, ez a hatalmas Isten, akinek nincs, aki tanácsot adhasson, aki bölcs; aki előtt minden csak semmi - ez az Isten olyan gyengéd hozzánk, mint a pásztor. A kicsi bárányokat az ölében hordozza. Mint az apa a fiakhoz, mint az anya a gyermekeihez, vagy mint egy igazi jó férj. Valahol mindenki benne van ebben. És ezek után, ha felmerülnének ilyen kérdések bennünk, hogy Miért mondod Jákób? Mert még ezek után is, amennyire balgatag tud lenni az ember, amennyire sötét tud lenni a szívünk, vagy amennyire a nehézségek le tudnak húzni bennünket, ezek után is sokszor feltör bennünk, hogy elrejtetett az én utam előled, ügyemmel már nem gondol Istenem! Hát ne gondoljunk ilyet, mert ilyen szerető Istenünk van, és ilyen hatalmas Istenünk van! Ámen. Debrecen, 2006. március 1.