T Á J É K O Z T A T Ó BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE MUNKAERŐ-PIACI FOLYAMATAIRÓL 215. ÁPRILIS Közel hatezer vel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében. Az elmúlt évhez hasonlóan 215-ben is a megye valamennyi települése részt vesz a közfoglalkoztatásban, a március végéig elbírált tervek alapján ezeken a programokon több mint 35 ezer álláskereső foglalkoztatására van lehetőség. Március elejétől zajlik az álláskeresők közvetítése ezekre a munkahelyekre, így a foglalkoztatottak számának növekedésével párhuzamosan hétről-hétre csökkent a regisztrált munkanélküliek száma a megyében. Erre az időszakra esett az Ifjúsági Garancia Rendszer (IGR) bevezetése is, az ennek keretében induló munkaerő-piaci programok a 15-25 év közötti nem tanuló, nem dolgozó fiatalok munkához, képzéshez való hozzásegítését szolgálják. A programok egyikét (GINOP-5.2.1) a kormányhivatalok működtetik, ennek révén az első szakaszban a legalább 6 hónapja nyilvántartott fiatal álláskeresők foglalkoztatását vagy tanulását bér- és mobilitási jellegű, valamint képzési, szolgáltatási támogatásokkal segítik. Az IGR által biztosított lehetőségek fokozatosan bővülnek, melyek egyre több fiatal számára kínálnak majd előrejutási lehetőséget az elsődleges munkaerőpiacon. A szezonálisan és a közfoglalkoztatás révén bővülő munkaerő-kereslet hatására áprilisban országszerte csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Április végén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei járási hivatalok összesen 5 68 álláskeresőt tartottak nyilván, 1,1%-kal (5,7 ezer vel) kevesebbet, mint egy hónapja. Az egy évvel korábbihoz képest 1,4%-os (712 s) létszámtöbblet mutatkozik, ami ként a közfoglalkoztatás ütemezésében lévő eltérésekkel magyarázható. A megyeivel szinkronban változott országosan is a nyilvántartott álláskeresők száma. 215. április végén országosan 414,9 ezer álláskereső szerepelt a járási hivatalok nyilvántartásában, 1,2%-kal (47,2 ezer vel) kevesebb, mint március végén, illetve,3%-kal (1,1 ezer vel) több, mint egy évvel korábban. 9 8 7 6 5 A regisztrált álláskeresők számának alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 213. január - 215. április 213 214 215 16 5 15 13 5 12 1 5 9 7 5 Az álláskeresők számának változása járásonként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 214. és 215. április 214. 215. 4 3 2 6 4 5 3 1 5 1 jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. Április folyamán a tiszaújvárosi járás kivételével ahol tíz vel nőtt a létszám - B.-A.-Z. megye valamennyi járásában csökkent az álláskeresők száma. A létszámfogyás az edelényi (-95, -2,4%) és a cigándi (-731, -31,8%) járásban volt kiemelkedő mértékű, de a többi járásban is több száz vel (pl. a gönci, a szerencsi és az encsi járásban 52-53 vel) csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A havi létszámfolyamatokat rendszerint mindenütt a közfoglalkoztatási programok alakították.
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az előző év áprilisához mérten két térség emelhető ki, ahol jelentősebb létszámváltozás történt. Ezek egyike a miskolci járás, ahol most 1,6 ezer vel volt kevesebb a nyilvántartott álláskeresők száma, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben az edelényi járásban április végén 1,1 ezer vel több álláskeresővel álltak kapcsolatban, mint egy éve. Számottevőbb növekedés figyelhető meg még a gönci járásban, de ennek mértéke alig haladja meg a 3 t, máshol legfeljebb 15 s a különbség. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a regisztrált álláskeresők létszáma alapján számított munkanélküliségi arány 1 215. áprilisban 18,4%-ot tett ki, ami az előző havitól 2,1 százalékponttal, az egy évvel korábbitól,5 százalékponttal alacsonyabb. Az országos arány a márciusi 1,4%-ról 9,3%-ra süllyedt, ami,2 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbitól is. A kedvező létszámváltozással párhuzamosan megyeszerte csökkent a mutató értéke, de az egyes járások közötti különbségek érdemben nem változtak. Az álláskeresők aránya változatlanul a miskolci (12,5%) és a tiszaújvárosi (13,7%) járásban volt a legalacsonyabb, de Mezőkövesd, továbbá Sátoraljaújhely és Sárospatak térségében is tartósan a megyei átlag alatt áprilisban 15,3 16,6% között - alakult. A megye leghátrányosabb helyzetű térségeiben viszont továbbra is meghaladta a 22-25%-ot. Az előző évhez képest a miskolci, a mezőcsáti és a tokaji körzetben csökkent leginkább az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, nagyobb növekedés pedig az edelényi és a gönci járásban mutatkozik az áprilisi adatok alapján. Az álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességen belül, B.-A.-Z. megye járásaiban, 215. április (%) 35, % A regisztrált álláskeresők arányának alakulása B.-A.-Z. megyében, 213. jan. - 215. 3, 25, 2, 15, JELMAGYARÁZAT A regisztrált álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népesség becsült számához viszonyítva, %: 1, 5,, 215 213 214 jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. <15, 15,1-2, 2,1-25, 25,1-3, >3,1 Az előző havihoz hasonlóan nagy volt a létszámforgalom a járási hivatalokban, de kedvező, hogy ez áprilisban elsősorban a nyilvántartásból kilépők számának jelentős emelkedéséből származott. A hónap folyamán 7,9 ezer álláskeresőt vettek nyilvántartásba a járási hivatalok, 41%-kal kevesebbet a korábbi közfoglalkoztatási programokról visszalépők száma miatt kiugró márciusi létszámnál. A csökkenés szinte teljes egészében az ismételten nyilvántartásba vett álláskeresők (7,5 ezer ) körében ment végbe, az első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők száma (382 ) mindössze néhány vel maradt el az előző havitól és az egy évvel korábbitól egyaránt. Tavaly egy hónappal később fejeződtek be a nagy létszámú közfoglalkoztatási programok, ezzel összefüggésben áprilisban jóval kisebb volt a nyilvántartásba visszalépők száma, mint most. Ahogy máskor, az első ízben nyilvántartásba vett álláskeresők többsége (68%-a) pályakezdő fiatal volt (26 ). Közöttük meghatározó volt most is azoknak a fiataloknak a részaránya, akik alapfokú iskolai végzettséggel (64%) keresnek állást; a többiek középfokú (27%), illetve a felsőfokú (9%) végzettséggel rendelkeznek. Az ismételten álláskeresővé válók 73%-a egy éven belül, többségük (55,5%) hat hónapon belül jelentkezett újra a járási hivataloknál. A megye járási hivatalai április folyamán 13,6 ezer álláskeresőt töröltek a nyilvántartott álláskeresők közül. Számuk másfélszerese az előző havinak, illetve kétszerese az egy évvel korábbinak. A nyilvántartott álláskeresők közül kikerültek 83%-a munkát vállalt 73% a közfoglalkoztatásban, 1% az elsődleges munkaerőpiacon -, a többiek nyilvántartása a munkaerő-piaci képzés megkezdése, illetve az együttműködési kötelezettség mulasztása vagy egyéb ok miatt szünetel vagy megszűnt. 1 A nyilvántartott álláskeresők száma a KSH által megállapított gazdaságilag aktív népesség számához viszonyítva. 2/7
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az előző hónaphoz képest áprilisban leginkább a férfiak, a szak- vagy segédmunkát keresők, illetve a legfeljebb általános iskolát vagy szakmunkásképzőt végzettek száma csökkent. A férfiak, illetve a szakképzett álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest is csökkent a megyei álláskeresők között, viszont nagyobb növekedés figyelhető meg a nők, az alacsony iskolai végzettségűek, a legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a segédmunkát keresők számában. Az említett változások ellenére a nyilvántartott álláskeresők összetételének bb jellemzői nem módosultak. 215. április végén a megyében nyilvántartott álláskeresők többségét továbbra is a férfiak alkották (52,3%). A legtöbb álláskereső 35-44 éves (22,5%), s változatlanul hasonló ehhez az ennél tíz évvel fiatalabbak (21,5%) és a tíz évvel idősebbek (21,6%) részaránya. A 25 év alattiak (17,9%) és a legalább 55 évesek (16,5%) részaránya ennél kisebb. A legtöbb álláskereső csak alapfokú iskolai bizonyítvánnyal rendelkezett (49,2%), köztük ötből egy nem jutott el a 8. osztályig. Hosszabb ideje a szakmunkásképzőt, szakiskolát végzett (27%) álláskeresők alkotják a második legnagyobb csoportot. Az álláskeresők közel negyede középiskolát vagy felsőfokú iskolát végzett, közülük legtöbben szakközépiskolában, technikumban érettségiztek, illetve szereztek szakképzettséget (13,1%), kisebb részük gimnáziumi érettségivel (7,8%) rendelkezett, míg a diplomások részaránya 2,9% volt áprilisban. A munkaerő-piaci szempontból leghátrányosabb helyzetű álláskeresők közül 12,6 ezer volt tartósan, legalább egy éve folyamatosan nyilvántartott álláskereső, 16,1%-kal (2,4 ezer vel) kevesebb, mint egy éve. Részarányuk is jelentősen csökkent, áprilisban 24,9%-ot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 3,2%-kal. A 25 évesnél fiatalabb álláskeresők száma 9,1 ezer volt, ami 6,7%-os (,6 ezer s) többletet mutatott az előző évihez képest. A legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzett és az idősebb álláskeresők száma is nőtt: az alacsony iskolai végzettségűek április végi létszáma 24,9 ezer t tett ki, ez 11,9%-kal (2,7 ezer vel) több, mint egy éve, az 5 éves vagy idősebb álláskeresőké (13,6 ezer ) pedig 7%-kal (,9 ezer vel) múlta felül a tavaly áprilisit. A megváltozott munkaképességű álláskeresők száma (2 ezer ) viszont idén először csökkent, április végén 3,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól is. Az egy hónappal korábbi létszámhoz viszonyítva az említett valamennyi hátrányos helyzetű álláskeresői csoporthoz tartozók száma csökkent, leginkább az alacsony iskolai végzettségűeké (-9,3%) és az 5 évesnél idősebbeké (-11,2%). 35 3 A leghátrányosabb munkaerő-piaci helyzetű álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z megyében, 214. jan.- 215. 7 65 6 Az álláskeresők összetételének alakulása pézbeli ellátási típusonként B.-A.-Z. megyében, 214. jan.- 215. 25 2 55 5 45 15 1 5 214. jan. júl. aug. szept. okt. alacsony iskolai végzettségű tartósan regisztrált álláskereső nov. dec. 215. jan. 25 évesnél fiatalabb 5 éves és idősebb 4 35 3 25 2 15 1 5 214. jan. júl aug szept okt nov dec 215. jan. FHT Ellátatlan Állásker. ellátás Áprilisban csökkent az álláskeresők járadékában részesülők száma, s hosszabb idő után most néhány vel kevesebb lett a nyugdíj előtt állók segélyére jogosultaké is. A hónap végén 3,5 ezer volt jogosult álláskeresési járadékra, 1,4 ezer pedig a nyugdíj előtt állók segélyére, együttes létszámuk (4,9 ezer ) 23,9%-kal (1,5 ezer vel) maradt el a márciusitól. A bővülő közfoglalkoztatás hatására ismét csökkent a települési önkormányzatok által megállapított szociális jellegű támogatásra (FHT) jogosultak száma is (2,7 ezer re), április végén 8,5%-kal (1,9 ezer vel) voltak kevesebben, mint egy hónapja. Hasonló mértékben - 8,1%-kal, 2,2 ezer vel 25 ezer re fogyott a pénzbeli ellátásra, támogatásra nem jogosultak száma is. Április végén az álláskeresők ellátására jogosultak részaránya 9,7%-ot, az FHT-ra jogosultaké 41%-ot, pénzbeli ellátásra nem jogosultaké pedig 49,3% tett ki az álláskeresők között. Az egy évvel korábbihoz mérten az álláskeresők ellátására jogosultak száma nagyarányú, csaknem 2%-os többletet mutatott, míg a másik két réteg létszáma alig változott, az FHT-ra jogosultaké,8%-kal nőtt, a pénzbeli ellátásra, támogatásra nem jogosultaké 1%-kal csökkent. 3/7
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Az álláskeresők ellátására jogosultak közül áprilisban kikerültek 9%-a, az FHT-ra jogosultak 92%-a, az ellátásban nem részesültek 75%-a elhelyezkedett, mindhárom csoport többsége (73%, 84%, ill. 65%) közfoglalkoztatást vállalt, kisebb része az elsődleges munkaerőpiacon talált támogatással vagy anélkül - munkát. A megye járási hivatalai április végén 7,1 ezer pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván. Számuk kissé kevesebb, mint egy hónapja (2,4%-kal, 172 vel), de több, mint egy évvel korábban (3,6%-kal, 245 vel). Országosan 52,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, számuk havi szinten 5,4%-kal fogyott, éves összevetésben pedig gyakorlatilag változatlan, mindössze,2%-kal csökkent. A járási hivatalokkal kapcsolatban álló pályakezdők számának alakulását is jelentősen befolyásolják azok a hazai és uniós támogatások, melyek elhelyezésük, munkaerő-piaci képzésük ösztönzésére felhasználhatók. Ezek közül egyelőre a közfoglalkoztatás adja a legtöbb lehetőséget, de fokozatosan bővül az Ifjúsági Garancia Rendszer által nyújtható foglalkoztatási - képzési támogatások eszköztára is. A megye járási hivatalai áprilisban 1,5 ezer pályakezdő álláskeresőt vettek nyilvántartásba 17,3%-ot első ízben, 82,7%-ot ismételten -, 1,7 ezer t pedig töröltek onnan. Az első ízben regisztrált pályakezdők száma (26 ) alig néhány vel különbözött az egy hónappal, illetve az egy évvel korábbitól, a visszalépőké (1,2 ezer ) viszont fogyott az előző havihoz képest (14,5%-kal), ezzel ellentétben kétszer annyi volt, mint egy évvel korábban. Februártól folyamatosan emelkedik a nyilvántartásból kikerülő pályakezdők száma is, áprilisban egyaránt nagyjából 4%-kal haladta meg mind az egy hónappal, mind az egy évvel korábbit. Az elmúlt havi 59%-hoz képest a nyilvántartásból most kikerült pályakezdők 72%-a jutott munkához (6% a közfoglalkoztatásban, 12% az elsődleges munkaerőpiacon), s további 3%-a támogatott munkaerő-piaci képzést kezdett. Mind az elmúlt hónaphoz, mind az egy évvel korábbihoz képest elsősorban a 2 év feletti és a középvagy felsőfokú szakképzettséggel rendelkező pályakezdők száma csökkent, s a 2 év alatti, illetve alacsony iskolai végzettségűeké emelkedett. Ezek a változások azonban nem érintették összetételük bb arányait. A 215. április végén nyilvántartott pályakezdő álláskeresők közül minden második csak alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezett (53,4%), s változatlan azok aránya is köztük, akik nem fejezték be az általános iskola 8 osztályát (százból 14-15 ). Következő nagyobb csoportjuk szakközépiskolát (17,3%) vagy szakiskolát (15,1%) végezve szakképzett pályakezdőként keres munkát. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők aránya 1,6%, a felsőfokú szakképzettségűeké 3,6% volt. A pályakezdők 13,9%-a volt tartósan álláskereső, kevesebben, mint egy éve (18,1%). A pályakezdő álláskeresők összetétele iskolai végzettség szerint B.-A.-Z. megyében, 215. április 2 A pályakezdő álláskeresők száma körzetenként B.-A.-Z. megyében, 214. és 215. április szakközépisk., techn. 17,3% isk.,egyetem 3,6% 8 általánosnál kevesebb 7,6% 1 8 1 6 1 4 1 2 1 8 214. 215. gimnázium 1,6% 6 4 szakmunkásk., szakisk. 15,1% általános iskola 45,8% 2 A pályakezdők 44%-át a megye három legnagyobb járásában, a miskolci (23%), a kazincbarcikai (11%) és az ózdi (1%) járásban működő járási hivatalok tartották nyilván, a többiek a megye további 13 járási hivatalával álltak kapcsolatban. A március végén nyilvántartott pályakezdőkhöz képest a szerencsi és az edelényi járásban fogyott leginkább a számuk (54, ill. 56 vel), illetve a tiszaújvárosi járásban figyelhető meg a legnagyobb (45 s) növekedés. 214. áprilishoz képest négy járásban apadt a pályakezdők száma, de csak a miskolci és a szikszó térségben volt számottevőbb a csökkenés (-1%, ill. -11,5%). A megye többi térségében stagnált vagy nőtt a számuk, de a növekedés csak az encsi, az edelényi és a mezőcsáti járásban közelítette vagy érte el a száz t. 4/7
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Több mint 22 ezer üres állásra végeztek közvetítést a megye járási hivatalai. Áprilisban további jelentős létszám foglalkoztatására vonatkozó közvetítési igényt jelentettek be a megyei közfoglalkoztatók. Az elmúlt havi 23,4 ezret követően, áprilisban újabb 1,6 ezer állás nyílt meg a megyében a közfoglalkoztatás területén. Áprilisban folytatódott az elsődleges munkaerőpiacon tevékenykedő munkáltatók által jelzett munkaerőigények számának növekedése is, de ennek nagyobb részéhez kapcsolódott támogatási igény, mint korábban. Az április folyamán bejelentett összes üres állás 89%-a a közfoglalkoztatás révén a másodlagos munkaerőpiacon, 11%-a (1,2 ezer) az elsődleges munkaerőpiacon állt rendelkezésre. A B.-A.-Z. megyei munkaadók 215. áprilisban összesen 11,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be a járási hivatalokban. Az új álláshelyek jelentős száma ellenére ez kevesebb mint fele az előző hónapban bejelentett, zömében szintén a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, kiugró nagyságrendű álláshelyeknek. Ezzel szemben a nagy létszámú közfoglalkoztatási programok indításának eltérő ütemezése miatt a tavaly áprilisban bejelentett munkaerőigények számát csaknem négy és félszeresen múlta felül. Országosan összesen 63,5 ezer állást jelentettek be, ezek 69%-a kötődött a másodlagos munkaerőpiachoz. Az összes bejelentett üres állás 18,6%-át a B.-A.-Z. megyei foglalkoztatók jelezték. A megye járási hivatalai az előző hónapról még nyitva álló ajánlatokkal együtt összesen 22,2 ezer állásra végeztek közvetítést, ami ötödével maradt el a kiemelkedő nagyságrendű márciusitól, az egy évvel korábbinak pedig közel háromszorosát tette ki. Áprilisban öt járásban is több mint ezer új üres állást vettek nyilvántartásba - a legtöbbet az edelényi (15%, 1,7 ezer) és a miskolci (14%, 1,6 ezer) járási hivatalok -, de további három járásban, az encsi, a gönci és az ózdi járásban is 7-9 üres állást jelentettek be. Valamennyi járásban a közfoglalkoztatási munkahelyek alkották a hónap folyamán bejelentett állások túlnyomó többségét, az elsődleges munkaerőpiacra szóló ajánlatok nagy része a miskolci járásban (39%), valamint a sátoraljaújhelyi (15%) és a kazincbarcikai (14%) járásban koncentrálódott. 26 24 22 2 18 16 14 12 1 8 6 4 2 db 214. jan. A hónap folyamán feltárt, bejelentett állások számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 214. január - 215. április júl. aug. támogatott szept. okt. nov. nem támogatott dec. 215. jan. db 2 1 75 1 5 1 25 1 75 5 25 A hónap folyamán feltárt, bejelentett új állások száma járásonként, 215. április nem tám. állás egyéb támogatás közfoglalkoztatás A támogatott állások túlnyomó többségét a helyi önkormányzatok jelentették be az illetékes járási hivatalokban (82,1%), további nagyobb részüket a közfoglalkoztatásban szintén részt vevő erdészeti és vízügyi vállalatok, illetve oktatási intézmények (együtt 9,4%) jelezték. A nem támogatott állások ágazati összetétele jóval kevésbé koncentrálódott, a négy legtöbb üres állást bejelentő tevékenységi ág a feldolgozóipar (23,4%), a szállítás, raktározás (16,3%), az építőipar (13,2%) és a kereskedelem (12,2%), de áprilisban is számottevő volt a munkaerő-kölcsönző cégek révén az adminisztratív szolgáltatások (9%) munkaerő-kereslete is. Az elmúlt hónaphoz képest a nem támogatott állások száma elsősorban a szállítás és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén nőtt, más ágaké eltérő mértékben csökkent. A bejelentett állások közül mintegy 1,3 ezer állás (11%) szólt szakképzett álláskeresőknek, a többi állásra segéd-vagy betanított munkást kerestek. A legtöbb szakképzettséggel rendelkező álláskeresőt is foglalkoztatási támogatás igénybevételével kívánták alkalmazni, így több mint kétszáz helyre vártak mezőgazdasági ipari gépjavítókat, karbantartókat, továbbá szakmánként 4 8 t irodai ügyviteli, bolti eladói, kőműves, munka- és termelésszervező, 1 2 t lakatos, hegesztő, festő-mázoló, asztalos, szabó-varró és szociális gondozó munkakörökre. Támogatás nélkül is hasonló területekre keresték a 5/7
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS legtöbb szakembert, így 15 3 t szociális gondozó, bolti eladó, festő-mázoló, kőműves, ács, állványozó, lakatos és pék munkákra, más szakmákban ezeknél kevesebb állást kínáltak. Áprilisban is kiemelkedően sok, 16 ezer álláskereső állt munkába a megyében. A március-április folyamán bejelentett munkaerőigények kiemelkedően nagy száma miatt áprilisban is igen jelentős volt azoknak az álláskeresőknek a száma, akik a hónap folyamán léptek munkába. Az állások összetételének megfelelően az elhelyezkedők túlnyomó többsége a közfoglalkoztatási programokon kapott munkát, az utolsó héten a kifutó programokon részt vevőkkel együtt már csaknem 32 ezer állt közfoglalkoztatottként alkalmazásban a megyében. A járási hivatalok által végzett állásközvetítések zárónapig ismertté vált eredménye alapján áprilisban a megyében nyilvántartott álláskeresők közül összesen 16 ezer kezdett dolgozni, számuk 2,8 ezer vel (15%-kal) elmaradt a márciusi rekordtól, de csaknem 11 ezer vel (27%-kal) felülmúlta az egy évvel korábbit. Az elhelyezkedők közül 14 ezer (87%) közfoglalkoztatottként a másodlagos munkaerőpiacon állt munkába, 2,1 ezer (13%) pedig az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedett el. Ez utóbbiak közül mintegy 43 kivételével - akik bérjellegű vagy vállalkozóvá váláshoz nyújtott támogatással jutottak munkához a többség támogatás nélkül kötött munkaszerződést, jobbára a megye vállalkozásainál, intézményeinél. Áprilisban a miskolci és az edelényi járási hivatalban nyilvántartott álláskeresők közül kiemelkedően sokan, 1,9 1,9 ezren (12-12%) helyezkedetek, de további 5 járásban is (a kazincbarcikai, az ózdi, a szerencsi, a szikszó és a gönci járásokban) meghaladta az ezret az elhelyezkedő álláskeresők száma. Mint egy hónapja, most is valamennyi járásban a közfoglalkoztatást vállalók voltak többségben, részarányuk a miskolci, a tiszaújvárosi és a sátoraljaújhelyi járásban 7-8% közötti volt, máshol ennél magasabb. 24 2 16 12 8 A foglalkoztatottá vált álláskeresők számának alakulása B.-A.-Z. megyében, 213. január - 215. április 213 214 215 2 1 75 1 5 1 25 1 75 5 25 A foglalkoztatottá vált álláskeresők száma foglalkoztatásuk jellege szerint járásonként, 215. április 4 jan. júl. aug. szept. okt. nov. dec. Támogatás nélkül Egyéb támogatás Közfoglalkoztatás A támogatás nélkül elhelyezkedő álláskeresők száma áprilisban is a miskolci járásban volt a legnagyobb (465, 28%), s további négy járásban (a kazincbarcikai, a szerencsi és a mezőkövesdi és a tiszaújvárosi járásban) alakult még 1-15 között. Áprilisban egyetlen munkaadó sem jelentett be csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntést a megyében. A hónap folyamán nem kapott csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntésről szóló értesítést a kormányhivatal. Így 215-ben összesen 3 megyei munkáltató jelentett be csoportosnak minősülő létszámcsökkentést, ami együttvéve 154 elbocsátására vonatkozott. Az ilyen döntést bejelentő munkaadók száma 214. január-április időszakában is pontosan ennyi volt, az érintett létszám viszont 21 vel kevesebb. Az idén bejelentett leépítések következtében és Sárospatak térségében csökken az állások száma, illetve különféle fémipari, kereskedelmi, borászati és kisegítő munkaterületeket érintett. 6/7
TÁJÉKOZTATÓ, 215. ÁPRILIS Áprilisban 3 vállalkozás jelzett nagyobb, legalább tíz re vonatkozó munkaerőigényt, amelyek a közeljövőben megvalósuló létszámbővítésekhez kapcsolódnak. Ezek a munkáltatók a miskolci, illetve a sátoraljaújhelyi járásban létrejövő új munkahelyek betöltéséhez összesen 125 re vonatkozó közvetítési igényt jelentettek be. Az újonnan kialakított állások nagy része nemzetközi gépjárművezető gyakorlattal rendelkező álláskeresőknek kínál lehetőséget, kisebb része fémmegmunkáló szakképzettséggel rendelkező munkavállalóknak szól. Ez év április végéig az ilyen nagyobb, egyszerre legalább 1 t elérő létszámfejlesztés végrehajtásához összesen 15 vállalkozás 357 új munkahely betöltése kapcsán vette igénybe a járási hivatalok állásközvetítő szolgáltatását. Ezeknek az állásoknak a döntő többsége három térségben - a sátoraljaújhelyi járásban 45%, a miskolci járásban 29%, a szikszói járásban 11% - koncentrálódott, de volt ilyen típusú fejlesztés az ózdi, az encsi és a kazincbarcikai járásban is. A tevékenységi területek is hasonlóképp koncentráltak: a fejlesztések 36%-a a feldolgozóipar, 31%-a a szállítás, 15%-a az egyéb szolgáltatások területén valósul meg., 215. június 5. 7/7