Anyagos rész:

Lásd: állapotábrás pdf.

Ha többet akarsz tudni a metallográfiai vizsgálatok csodáiról, akkor: http://testorg.eu/editor_up/up/egyeb/2012_01/16/132671554730168934/metallografia.pdf

Itt van három is, lehet válogatni. A fémes pdf végén még több van.

(Biológiai összeférhetőség, biokompatibilitás alatt az élő szervezet és a belé helyezett mesterséges rendszer vagy anyag zavartalan együttműködését, összeférhetőségét értjük. Az összeférhetőségnek ki kell terjednie a rendszer szerkezetére és felületére is.)

(a mechanikai és biológiai nem tudom, mi akar lenni..)

ez legyen az ATT kis titka

Anodizálásnak (anódos oxidációnak) azt az eljárást nevezzük, amikor az alumíniumot híg savban (foszforsav, oxálsav, kénsav, krómsav stb.) anódként kapcsolják (pozitív pólus), ekkor vízbontás játszódik le, az anódon oxigén fejlődik, a katódon hidrogén. A fejlődő oxigén azonnal reagál az alumíniummal és porózus oxidréteget hoz létre. A réteg keménysége a fürdő hőmérsékletétől és a használt sav milyenségétől függ. Az anodizálás előtt a megmunkálandó ötvözetet megtisztítjuk forró áztató, vagy oldószeres fürdőben (rendszerint nátrium-hidroxidban). Az anodizáló fürdőben a feszültség hatására oxigén keletkezik, mely reagál az anódként használt fémmel és porózus réteget hoz létre a felületén. Lényeges lépés a folyamat végén a pórusok tömítése. A korrózióállóságot, a színtartósságot a tömítettség erősen befolyásolja. A tömítés történhet forróvízben vagy nikkel-fluorid oldatban.

ez köthető a transzmissziós meg a pásztázó elektronmikroszkóphoz is! érdemes hozzácsapni még a szekunder eletronkép fogalmát. Íme:

pl.: SiO2

Végül megemlítjük a közel tíz éve kifejlesztett nagy entrópiájú ötvözeteket, mint a legutóbbi nemegyensúlyi ötvözetet. Ez a Tajvanban kidolgozott új ötvözet több- (legkevesebb öt) komponensű, és az összetevők közel azonos koncentrációban vannak jelen. A sok ötvöző megnöveli az úgynevezett konfigurációs entrópiát, ami stabilizálja szilárd állapotban is az olvadékállapotra jellemző oldatszerkezetet. Ez a szilárd oldat atomi szinten nincs egyensúlyi helyzetben a komponensek eltérő atomsugara és a köztük lévő vegyületképzési hajlam miatt. A szilárd oldat egy átlagos kristályszerkezettel jellemezhető, így az ötvözet rendelkezik a kristályos anyagokra jellemző alakíthatósággal, ugyanakkor az amorf szerkezetre jellemző szilárdsággal. A nemegyensúlyi szilárd oldat magas hőmérsékletig (700-800 C-ig) fenntartható, így valódi melegszilárd szerkezeti anyag állítható elő, amely ugyanakkor korrózió- és kopásálló. A fenti leírást a neten találtam. Ennek ellentmond az alábbi dia, ami az előadásanyagban szerepelt:

egy másik forrás alapján:

A Meissner Ochsenfeld-effektus a szupravezetés jelenségével kapcsolatos. Két német fizikus, Walter Meissner (1882 1974) és Robert Ochsenfeld (1901 1993) kísérletekkel bizonyította, hogy a szupravezetők, melyeket addig csak ideális vezetőknek tartottak, ideális diamágneses anyagok is. 1933- ban Meissner és Ochsenfeld felfedezték, hogy a szupravezetők kiszorítják magukból a mágneses teret. A külső mágneses tér bizonyos mértékéig, az ún. kritikus mágneses mezőig a szupravezetők teljesen kiszorítják magukból a mágneses fluxust. Ezt a jelenséget Meissner Ochsenfeld-effektusnak vagy Meissner-hatásnak nevezik. (A szakirodalom sokszor a rövidebb Meissner-effektus nevet használja.) Ha a szupravezetőt gyenge mágneses térbe (H) helyezik, a tér csak egy minimális λ távolságra hatol be a szupravezetőbe, ez az úgynevezett behatolási mélység, ami után a mágneses térerősség nullára csökken. A legtöbb szupravezető esetén ez a mélység 100 nanométeres nagyságrendű. A Meissner-Ochsenfeld effektus könnyen összekeverhető az ideális vezetők diamágnesességével: Lenz törvénye szerint a változó mágneses tér áramot indukál a vezetőben, és ezen áram által keltett mágneses tér pontosan az áramot létrehozó hatás ellen dolgozik. A Meissner-Ochsenfeld effektus abban különbözik ettől, hogy a szupravezető az összes mágneses teret kizárja nem csak a változó teret ha kritikus hőmérséklet alá hűtjük. A Meissner-effektust a London-egyenletek egyike írja le. Az egyenlet szerint a szupravezető belseje felé haladva a mágneses tér exponenciálisan csökken: A Meissner-effektus megszűnik, ha a mágneses tér túl nagy: I. típusú szupravezetőknél a szupravezetés azonnal megszűnik, ha a térerő a Hc kritikus térerősség feletti. Az anyag geometriájától függően megjelenhet egy köztes állapot, ahol normál és szupravezető részek váltják egymást az anyagban. II. típusú szupravezetőknél két kritikus térerő is létezik: egy Hc1 értéket meghaladva a szupravezető kevert állapotba jut, ahol a tér ugyan behatol az anyagba, de az ellenállás nélküli vezetés nem szűnik meg (amíg nem túl nagy az áram). A Hc2 második kritikus értéket meghaladva a szupravezetés teljesen megszűnik. Ezt a kevert állapotot az elektronpárok áramában fellépő örvények okozzák