Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére

Hasonló dokumentumok
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Imádkozzuk a rózsafüzért a megfogant életekért!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Arcodat keresem, Uram!

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

A MISE RENDJE MAGYARUL

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

2018. jún.3. Úrnapja 22.

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

A tanévzáró istentisztelet felépítése

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

Hittan tanmenet 3. osztály

A Krisztus-dicséret felépítése

A keresztelés szertartása

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

Hittan tanmenet 4. osztály

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

GYERMEKKERESZTELÉS SZERTARTÁSA

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

ELSŐSZOMBATI ENGESZTELŐ IMAÓRA

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

RÉSZLETEK A KERESZTELÉSI SI SZERTARTÁSB

Jézus 5 mély sebéhez ima:

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

TEMPLOMUNK PATRÓNUSA: NEPOMUKI SZENT JÁNOS vértanúpap ( )

Urunk megjelene se ví zkereszt

7. ÖKUMENIKUS ESKETÉSI SZERTARTÁS

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

Litany of the Blessed Virgin Mary

MARY WARD ( )

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Legyenek eggyé kezedben

Pázmány Péter: Összes művei

ADVENT ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS

Jézus tizenkét tanítványt választ

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat.

A B É R M Á L Á S S Z E R T A R T Á S A M I S E K E R E T É B E N

SZENT MÁRTON PÜSPÖK ÜNNEPI MISÉJE

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

Az Óbudai Szentháromság Plébánián Bp. Vörösvári u Bérmálás

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

DECEMBER 27. SZENT JÁNOS APOSTOL ÉS EVANGÉLISTA AZ ÚJ BOR MEGÁLDÁSA SZENT JÁNOS NAPJÁN 1. VÁLTOZAT

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

12. A TEMETÉS RENDJE FELÉPÍTÉS

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták

Átírás:

PPEK 923 Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére Czapik Gyula (össz.) Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb hírekért látogassa meg a http://www.ppek.hu internetes címet.

2 PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére Impresszum Czapik Gyula (össz.) Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére Nihil obstat. P. Franciscus Zsiros S. J. cens. dioec. Nr.2787 Imprimatur. Strigonii, die 6. Sept. 1930. Dr. Julius Machovich vic. gen. A könyv elektronikus változata Ez a publikáció az azonos című füzet elektronikus változata. A könyv Budapesten jelent meg a Korda R. T. kiadásában, év megjelölése nélkül. Az elektronikus változat a Korda Kiadó engedélyével készült. A könyvet lelkipásztori célokra a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár szabályai szerint lehet használni. Minden más szerzői jog a Korda Kiadóé.

PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére 3 Tartalomjegyzék Impresszum...2 Tartalomjegyzék...3 Szent Júdas Tádé apostolról...4 Ki volt Szent Júdás Tádé?...4 Szent Tádé élete...4 Ereklye...4 Ünnepe és képe...4 Szent Tádé a reménytelenek közbenjárója...5 Imameahallgatások...5 Ájtatossági gyakorlatok Szent Tádé tiszteletére...5 Megjegyzések...5 Imák Szent Tádé tiszteletére...6 1. Napi ima Szent Tádéhoz...6 2. Kilecnapi ájtatosság Szent Tádé tiszteletére...6 Litánia Szent Tádé tiszteletére...6 Szentmise-ájtatosság Szent Tádé tiszteletére...8 Különböző imák Szent Tádéhoz Hofbauer Szent Kelemen imái...9 A megpróbáltatásokban türelemért...9 Állhatatosságért...9 Kísértésekben és nehéz ügyekben...9

4 PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére Szent Júdas Tádé apostolról Ki volt Szent Júdás Tádé? Szent Júdás Tádét rendesen csak Tádé apostolnak nevezik és egyike volt a 12 apostolnak. E nagy méltóságon kívül még rokoni kötelék is fűzte őt az Úr Jézushoz. Szent Tádénak anyja ugyanis Mária Kleofe volt, aki közeli rokona, valószínűleg unokatestvére volt a Boldogságos Szent Szűznek. Ez a Mária Kleofe ott állott a Fájdalmas Anya mellett Jézus keresztjénél és segített az Üdvözítő tetemét is sírba helyezni. Szent Tádénak atyja pedig Kleofás volt, akit a hagyomány Szent József testvérének tart. Szent Tádé testvérei voltak: az ifjabbik Jakab apostol, Simeon és József, akiket a Szentírás is az Úr Jézus rokonainak említ. Szent Tádé élete Fiatal koráról keveset tudunk. Valószínűleg többször érintkezett az ifjú Jézussal. Felnővén abban a nagy kiváltságban részesült, hogy Üdvözítőnk tanítványai, majd pedig apostolai közé hívta őt. A Szentírásban is szerepel személye. Amidőn ugyanis üdvözítőnk halála előtt gyönyörű búcsúbeszédét tartotta, Szent Tádé fölvetette a kérdést, hogy miért nem lép föl Jézus mint a messiási birodalom vezére az egész nép előtt és miért csak az apostoloknak nyilatkoztatja ki közelebbről magát? Jézus feleletében elhárította ezt a kérdést és a Messiás országáról mint Isten szeretetének birodalmáról szólott hozzá. Üdvözítőnk mennybemenetele után Szent Tádé Judeában és Szamariában, majd pedig Szíriában, Mezopotámiában, Örményországban, sőt Arábiában hirdette az evangéliumot. A 62. évben visszament Jeruzsálembe, hogy részt vegyen fivére, az ifjabb Jakab utódának megválasztásánál, aki mint Jeruzsálem püspöke vértanúhalált szenvedett. Ez alkalommal másik testvérét, Simont választották meg Jeruzsálem püspökévé. Tíz esztendeig maradt itt és fivérének segített az evangélium terjesztésében. Buzgólkodásukat az Isten kegyelme kísérte és igen sokan megtértek. Ez a siker kihívta a hit ellenségeinek gyűlöletét és Szent Tádét Simonnal együtt kivégezték. Simont darabokra fűrészelték, Szent Tádét pedig bunkóval agyonverték. Ereklye Szent Tádé holttestét Babilonba vitték és ott a tiszteletére emelt templomban helyezték el. Később visszavitték Jeruzsálembe, ahonnét Nagy Károly Toulouse-ba, Franciaországba szállíttatta el. Végül Rómába került a holttest, ahol a Szent Péter-templomban őrzik ma is. Teljes búcsút nyerhet mindenki, aki a szokott feltételekkel névünnepén sírját meglátogatja. Ünnepe és képe Szent Tádé névünnepét október hó 28-án üli meg az Egyház. A képeken Szent Tádét egyik kezében doronggal, a másikban pedig kicsiny, mellére szorított képpel ábrázolják, amelyen az Üdvözítőt láthatjuk. A dorong azt mutatja, hogy Szent Tádét bunkóval verték agyon vértanúhalálakor. A kép pedig egy legendára utal, amely szerint Szent Tádé Abgarus edesszai királyt egyszer az Üdvözítő képével ajándékozta meg és a király e kép érintésére bélpoklosságából meggyógyult.

PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére 5 Szent Tádé a reménytelenek közbenjárója Szent Tádé tisztelete a legrégibb időből származik. Különösen Keleten, az örmény katolikusok fordultak gyakran hozzá. Hiszen ők tőle ismerték meg Krisztus tanítását és apostoluknak tisztelik. Nyugaton Szent Bernát terjesztette tiszteletét. Állandóan magánál hordotta Tádé apostolnak egy kicsiny ereklye-darabját és meghagyta, hogy halála után helyezzék azt mellére és vele együtt temessék el. Szent Brigitta volt a másik szent, aki buzgón terjesztette Szent Tádé tiszteletét, akinek személyére egyik látomásában, maga az Üdvözítő hívta fel a figyelmét. Hazánkban Bécsből terjedt el Szent Tádé apostol tisztelete. Itt ugyanis az újkornak modern apostola, Hoffbauer Szent Kelemen buzdította lelki gyermekeit Szent Tádé tiszteletére. Példáját követték azután a bécsi jezsuiták is, akiknek minden templomában ott van a nagy közbenjárónak képe. Imameghallgatások Szent Tádé tiszteletének legsikeresebb terjesztője azonban az a csodás eredmény volt, amelyet a hozzája fordulók tapasztaltak. A legkétségbeesettebb dolgaikkal és a legnagyobb reménytelenség közepette folyamodtak már ezren és ezren Szent Tádé közbenjárásáért és bámulatos módon meghallgatta őket Isten. Tanúság erre a rengeteg hálairat, amely főleg a külföldi hitbuzgalmi folyóiratokban, a nem várt meghallgatásokról beszámol, azonkívül az a sok márványtábla, mely külföldön Szent Tádé oltárainak környékét és képei közelségét díszíti. Íme néhány adat, amelyet a német Sendbote című folyóiratból vettünk: Egy egyetemi hallgató gyógyíthatatlan betegségben Szent Tádé közbenjárását kérte. Nem volt már reménye és tanulmányait is abba kellett hagynia. Váratlanul meggyógyult és a vizsgáit is letehette. (Sendbote 1897. 315. l.) Egy tanító már-már megsüketült és így állását vesztette volna. Kisfiával együtt ájtatosságot kezdett Szent Tádé tiszteletére és meghallgatást nyert. (Sendbote, 1893. 317. l.) Egy családapa igen súlyos nyelvoperáció előtt állott és az orvosok azt hitték, hogy hiábavaló is lesz már a műtét. Kilencnapi ájtatosság után a 67 éves férfi kiállotta az operációt és 14 nap alatt teljesen meggyógyult. (Sendbote, 1893. 318. l.) Egy anyát három orvos gyógyíthatatlan betegnek minősített. Szent Tádéhoz kilencedet tartott és a kilenced után teljesen fölépülve hagyta el a kórházat és éveken keresztül súlyos munkát végezve nevelte gyermekeit. (Sendbote, 1893. 318. l.) Ájtatossági gyakorlatok Szent Tádé tiszteletére Megjegyzések Isten akarata és szent vallásunknak tana, hogy a szenteket segélyül hívjuk. Ámde az is szent vallásunknak tana, hogy a kegyelmet a szentek közbenjárására is Isten adja. A szentek tisztelete tehát vigyen bennünket mindig közelebb és közelebb Isten imádásához. Azt sem kell magyaráznunk, hogy a jó Isten előtt kedvesebb az az ima, amelyik tiszta és bűntől megtért szívből jön, mint az, amely bármily áhítatos, de halálos bűnökkel bemocskolt lélekből tör elő. Ezen előadottakból két dolog következik:

6 PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére 1. Valahányszor a szentekhez, nevezetesen most Szent Tádé apostolhoz folyamodunk közbenjárásért, mindenkor Istenhez is emelkedjék föl lelkünk. Ezért, ha kilencedet tartunk Szent Tádé tiszteletére, ezt a kilencedet Isten közvetlen imádásával: szentmisehallgatással, az Oltáriszentség meglátogatásával kössük össze. 2. Szent Tádé tiszteletére végzett ájtatosságunkat kapcsoljuk össze lelkünk megtisztításával. Azaz vagy az ájtatosság elején vagy annak végén járuljunk a szentgyónáshoz és a szentáldozásban vegyük magunkhoz az Úr Jézust. Imák Szent Tádé tiszteletére 1. Napi ima Szent Tádéhoz Szent Gertrud imája Szent Tádé apostol, köszöntlek Jézus szentséges Szívében és emlékeztetlek arra a boldogságra, melyet szíved érzett, midőn az Úr Jézus az apostolokkal együtt a Miatyánkra tanított téged; erre a boldogságra kérlek, eszközöld ki számomra a kegyelmet, hogy Jézushoz hűségesen ragaszkodjam egész életem végéig. Ámen. Miatyánk 2. Kilencnapi ájtatosság Szent Tádé tiszteletére Kilenc napon keresztül mondjuk el a következő imákat, lehetőleg Szent Tádé képét téve magunk elé. Leghelyesebben tesszük, ha e kilencnapi ájtatosságot szentgyónással és szentáldozással kezdjük, valamint azzal végezzük be. Azonkívül, ha lehetséges, hallgassunk szentmisét, sőt igen tanácsos, hogy naponta járuljunk a szentáldozáshoz. Könyörgés Szent Tádé, a mi Urunk és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak vérrokona, apostol és vértanú, erényeid és csodatetteid által kiváló férfiú és hűséges szószólója azoknak, akik nehéz és reménytelen bajaikkal folyamodnak hozzád, köszöntlek téged! Hozzád folyamodok odaadó bizalommal, mert te különös jósággal és segítséggel viseltetsz azok iránt, akik reménytelen ügyükkel hozzád fordulnak, és kérve-kérlek, jöjj nekem is segítségemre ebben a nagy bajomban (Itt röviden foglald be kérésedet.)... Helyzetem nehéz, és magam erejével nem tudok megküzdeni vele. Ígérem neked, ó Szent Tádé, hogy nem felejtem el jótéteményedet egész életemen át és különös oltalmazóul foglak tisztelni. Hallgasd meg kérésemet és jöjj segítségemre a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. Litánia Szent Tádé tiszteletére Magánhasználatra Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, kegyelmezz nekünk, Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket. Mennybéli Atyaisten,

PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére 7 irgalmazz minékünk. Megváltó Fiúisten, irgalmazz minékünk. Szentlélek Úristen irgalmazz minékünk. Szentháromság egy Isten, irgalmazz minékünk. Szentséges Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Szüzeknek szent Szüze, Mindenszentek Királynéja, Szent Júdás Tádé, Te, az Úr Jézusnak vérrokona, Te, a Szűzanyának és Szent Józsefnek vérrokona, Te, dicső apostol, Te, állhatatos apostol, Te, az Úr Jézusnak igaz követője, Te, a szent szegénység kedvelője, Te, az alázatosság példája, Te, a türelem mintája, Te, a tisztaság lilioma, Te, az istenszeretet lángja, Te, az életszentség csillaga, Te, a kegyelem edénye, Te, a hit megváltója, Te, a nagy csodatevő, Te, az Egyház támasza, Te, a szomorúak vigasztalója, Te, a bűnösök segítője,

8 PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére Te, a szenvedők pártfogója, Te, hatalmas közbenjáró, Te, különös pátrónusa a reménytelen ügyeknek, Te, jóságos segítője és oltalmazója tisztelőidnek, Könyörögj érettünk. Urunk, Jézus, irgalmazz nekünk. Szent Júdás Tádé érdemeire kérünk, hallgass meg minket. Az ő béketűrése és alázatossága miatt, hallgass meg minket. Az ő csodatetteire kérünk, hallgass meg minket. Az ő dicső vértanúhalálára kérünk, hallgass meg minket. Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit, kegyelmezz minékünk! Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit, hallgass meg minket! Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit, irgalmazz minékünk! Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket! Miatyánk Üdvözlégy Könyörögjünk. Mindenható és irgalmas Üdvözítőm, én, aki Szent Júdás Tádét, a te apostolodat és vérrokonodat bensőséges érzelemmel tisztelem, kérlek, hogy az ő érdemei és hathatós közbenjárására add meg nekem e most kért kegyet és bocsásd reám szent áldásodat. Amen. Szentmise-ájtatosság Szent Tádé tiszteletére Bármelyik szentmisehallgatásunkat felajánlhatjuk Szent Tádé tiszteletére. A szentmise megkezdése előtt végezzük el az alábbi felajánló imát, mise közbeni pedig áhítattal imádkozzuk megszokott miseimádságainkat. Könyörgés Úristen, fölajánlom e szentmiseáldozatot a Te nagyobb dicsőségedre és elsősorban ugyanarra a célra, amelyért szent Fiad, a mi örök főpapunk, Jézus Krisztus önmagát föláldozza; különösen fölajánlom azonban Szent Júdás Tádé apostol nagyobb dicsőségére és ama kegynek elnyeréséért, amelyért e napokban hozzá fohászkodom. Vedd kegyesen, mennyei Atyám, szent Fiadnak vér nélkül megújuló áldozatát, és engedd, hogy országodnak dicsőségére, nekem pedig üdvösségemre szolgáljon, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

PPEK / Czapik Gyula (össz.): Ájtatosság Szent Júdás Tádé apostol tiszteletére 9 Különböző imák Szent Tádéhoz Hoffbauer Szent Kelemen imái A megpróbáltatásokban türelemért Űr Jézus, a vértanúk Királya, aki a te apostolodnak és vérrokonodnak, Szent Tádénak erőt és kitartást adtál, hogy tanításod bizonyságául a keserű halált is elszenvedje, erősítsd kegyelmeddel szíveinket minden megpróbáltatásban, hogy amidőn e világon kezed ránk nehezedik, türelmesen tudjunk szenvedni és az igaz katolikus és egyedül üdvözítő hitben éljünk és haljunk. Amen. Miatyánk Állhatatosságért Úr Jézus, igaz Isten és igaz ember, aki különös kegyedből vérrokonodat, Szent Tádét apostolaidnak sorába felvetted, engedd, hogy mi bűnös emberek, az ő jóságas közbenjárására az üdvözültek sorába fölvétessünk és a te kiválasztottaid között legyen a helyünk. Amen. Miatyánk Kísértésekben és nehéz ügyekben Örök mindenható Isten, ki a te apostolodat, Szent Júdás Tádét azzal a különös kegyelemmel tüntetted ki, hogy a kísértéseket elűzni és a kétségbeesett helyzetekben segíteni képes legyen, add nekünk, akik e nagy szentet ájtatosan tiszteljük, hogy az ő hathatós közbenjárására testi és lelki nehézségeinkben oltalmat találjunk. Amen. Miatyánk