A TÖRTÉNELEM FAGGATÁSA Farmosi Zoltán versei... 2 Major Zoltán: Bernát István (1854-1942) útja az agrárius és a szövetkezeti mozgalomig (esszé)... 3 Filip Tamás versei... 8 Szász István Tas: A közösen gondolkodó Helikon és a Hitel (esszé)... 10 EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA VIII. RÉSZ (a magyarországi szerb nemzetiségiek irodalmából) Konrad Sutarski: Magyarországi szerbek Régi keletű kapcsolatok (Sutarski Szabolcs fordítása)... 17 Lásztity Péró: A magyarországi szerb irodalomról (tanulmány)... 17 Vujicsics Sztoján naplójegyzetei és versei (Vujicsics Marietta, Weöres Sándor és Dudás Kálmán fordítása)... 22 Predrag Stepanović: Őskrimi (novellarészlet) (Sády Erzsébet fordítása)... 26 Dragomir Dujmov novellája és verse (Radnics Magdolna és Radoszáv Miklós fordítása).. 32 Milosevits Péter versei és novellája... 35 Radoszáv Miklós versei... 39 Milán Sztepanov: Tito-laktanya (regényrészlet) (Stepanović Predrág fordítása)... 40 Jakovljev Dragan novellái (Szomora János és Vujicsics Marietta fordítása)... 43 Danica Brczán versei... 44 A magyarországi szerb szerzők életrajzai... 45 WASS ALBERT EMLÉKEZETE LXXV. RÉSZ Deák-Sárosi László: Csaba, Wass Albert és mi (tanulmány)... 47 VILÁGBESZÉD Toni Morrison (USA): Recitativo (novella) (M. Nagy Miklós fordítása)... 55 MERÍTETT SZAVAK Simek Valéria versei... 70 Barcsa Dániel: Brüniszkáld (beszély, 6. folytatás)... 72 Csepcsányi Éva versei... 75 Bak Rita versei... 76 Bene Zoltán: Családfa (novella)... 77 P. Papp Zoltán: Érzékkövek (vers)... 79 Merényi Krisztián versei... 80 Major János versei... 81 Gombár Endre: Vesztegzár a Bálna Hotelben (novella)... 81 TÁJOLÓ Madarász Imre: Sztálinizmus, rákosizmus: új monográfiák a vörös zsarnokságról (kritika)... 87 Bágyoni Szabó István: Toronygombi feljegyzések (emlékirat 2. rész)... 89 Bisztray György: A kanadai Kazinczy közéleti írásai (kritika Miska János: Magyar tavasz Kanadában c. kötetéről)... 91 Pósa Zoltán: A klasszikus és a modern magyar művészet bulgáriai nagykövete (riport Doncsev Tosóval)... 92 Soltész Márton: A szó megtörténése a képben (kritika Orgoványi Anikó: Lopózz mellém c. verseskötetéről)... 94 KÉPZŐMŰVÉSZEK A POLÍSZBAN Az egyik legismertebb kortárs szerb grafikusművész... 96 E lapszámunkat Velimir Velja Mihajlović és Borsódy Eszter alkotásaival illusztráltuk. A borítókon Gálity Vij islav: Ódon tér című verse, ill. Turcsány Péter: Asszonylíra a Zeniten Forrai Eszter költészetéről című jegyzete olvasható.
PoLíSz Farmosi László Fehér fehér Fehér a tél a hó az ég a sörhab apám korsóján fehér Fehér a csönd-dunna az ág kedvesem blúza a porcelán Fehér álom a hóvirág menyasszony fátyol fehér a gyász Fehér az út a szikla az ének a harang fészke a nevetések Fehér a lap amire írok a mese-buckás belepett sírok Fehér a csont a folyók szegélye ódon zsoltárok menedéke Fehér édesanyám hullámos haja február bozontja felhőfala Fehér az abrosz a függöny az ablak menedék melyben angyalok laknak Fehér a zászlónk legközepe mennybéli idők üzenete Fehér a tej a kenyér a szappan egészség jóság tiszta alakban Fehér a pikkelyes kandallócsempe szelídségben az ember lelke Fehér a zúzmara a nagykendő a hókorallos vén Óesztendő Fehér a tóban úszó hattyúk hasa messze költözöttek suttogó szava Fehér az eresz kúp oltalma felégetett malmok ezeréves halma Fehér a szív várakozása gyermekszobák áldott szuszogása Fehér arany szegélyben a láng a lélegzet pára egyaránt Fehér egy tenger messzi vitorla mintha egy lepke szárnya volna Fehér a csodákra rácsodálkozás pitypang ernyőin suhanás Fehér a kutyám busa bundája hókahomlokú ló csillag-járma Fehér a bőröm színe fehér Jézus lépte ha partra ér Fehér a felejthetetlen ima gyógyír mindnyájunk átkaira Fehér a Himalája-gyapjas hó óriás ég ölű Mindenható Fehér a forrás taraja fénybóbitás nyarak Nap szaga Fehér fehér a megismerhetetlen a titok az Isten az emberben Őrszem Kőből a katonaköpeny Nem fú be alá a szél Fehér dolomit szikla Bajonett-markoló tenyér Övön három kőtokban Kovakő gránit-gránát Kőpuskatus a talapzaton Kútágas kapu hiába várják Kicsi kápolna-timpanon Etruszk napindája Óarany őrzi nevüket Mindhiába mindhiába Rozsdaette roncs sehonnai A tarack bömbölő ágyú De az arcél Alpok-homlok Magasztos hős bátorságú 2
A történelem faggatása Elveszett otthon Ereszalj béke csönd lugas Stájer szakadék vér-avar Ócska rézfillér mind lyukas Valaha virtus vitt kereszt Immár mennybéli kenyér Két háború poklait Gyászoló sárba hullt levél Hegyek harangja Himnusz Szelíd földanya ölébe szánt S a kő pórusa lélegzik Megfutamítja a halált Major Zoltán Bernát István (1854-1942) útja az agrárius és a szövetkezeti mozgalomig a társadalom beteges elfajulásainak végső forrása mindig az ember erőszakos elválasztása a földtől * Az 1854-ben a felföldi Rimaszombat városában született és 88 évet élt Bernát Istvánt egy rövid írás keretében bemutatni hálátlan feladat. Gondoljunk bele: gyermekkorában, a szabadságharc után még látta a történelemkönyveinkben emlegetett Bach huszárokat, nem sokkal halála előtt még értesülhetett a német páncélosok Moszkva előtti sárba-fagyba ragadásáról. Annak a XIX. századnak a gyermeke volt, amelyet az új evilági szent háromság a szabadság, ipar és kereskedelem, valamint a tudomány uralt. A világnak ezen a táján azonban a szabadságküzdelemért bitó járt, ipar és kereskedelem csupán csíráiban létezett, a tudomány szintén. David Riesmann ** amerikai szociológus szerint kétféle ember létezik: kívülről és belülről irányított. Bernát István belülről irányított ember volt. Életét és jellemét meghatározta a család és szülővárosa, a magyar-szlovák nyelvhatáron fekvő akkor mindössze 4200 lakosú többségében magyar nemzetiségű kis város, Rimaszombat, a hajdani Gömör-Kishont vármegye központja. A város még a céhes időkből híres volt kisiparáról, ez a körülmény jótékony hatást tett a polgári szellem kialakulására. A XVIII. századra jellemző felekezeti villongások a XIX. század első felére lecsillapodtak. Későbbi visszaemlékezéseiben joggal írja Bernát: A kis város levegője tele volt a kálvinizmus vezető gondolataival, amelyek egyrészt az egyszerűbb életre, másrészt komoly elhatározásokra serkentettek ben- * Wilhelm Röpke A harmadik út, Korunk társadalmi válsága, Budapest l943. ** David Riesman A magányos tömeg Bp. 1973. Közg. és Jogi K. 400 o. 3
PoLíSz nünket. Így lettek eszményeimmé a spártaiak erkölcsei és maradtak azok egész életemen át. * Gyermekkora óta soha nem osztotta azt a nézetet, miszerint a haladás az igények szaporításában áll. Őt ugyanis az ellenkezőjére nevelték. A svájci eredetű Bernát család a város törekvő polgárai között már a XVIII. század második felében tekintélynek örvendett, nagyapja és apja hosszú éveken át együtt voltak tagjai a református egyház presbitériumának. Részben a korabeli egészségügyi viszonyoknak tudhatók be családi tragédiák: a hat testvér közül csak kettő élte túl szüleit. A föld iránti korai szeretete is családi örökség. A gyógyszerész apa összegyűjtött tőkéjét mintegy 10 ezer váltóforintot a városhoz közeli Korlát község határában fekvő 200 holdas főként erdőkből álló birtok megvételére fordította. A kis István élményei közé tartoztak a 2-3 órai szekerezéssel elérhető pusztára tett kirándulások, később városi emberként sem szakadt el soha a természettől. Az ifjú Bernát István lelke úgy látszik, fázott a gyógyszerészettől, a számoktól úgy tűnik, mégsem idegenkedett, mert jogi tanulmányai mellett (Budapest, Pozsony, Bécs) érdeklődése a közgazdaság felé fordult. Bécsben ismerkedett meg Roscher, List és Lorenz Stein tanaival és jutott arra a meggyőződésre, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság az emberért. Alig 24 éves fiatalemberként meggyőződéssel vallja, hogy a nemzet jövőjét nem a sokszor terméketlen közjogi viták és a szabadság eszméjének puszta emlegetése útján biztosíthatjuk, hanem egy átgondolt gazdaságpolitikával és ez az, ami a pártok programjából hiányzik. Már ekkor megfogalmazódik benne, hogy az egyoldalú államközpontú gondolkodással szemben a hangsúlyt a társadalom önszerveződésére, a polgári erények kimunkálására teszi. A nemzetközi jog biztosítékai (1877) című doktori disszertációjában ** a morál és a haladás fogalmainak lehető és szükséges összekapcsolásáról értekezik. Első figyelemreméltó rendszeres tudományos igénnyel készült írása a György Endre által szerkesztett Nemzetgazdasági Szemle 1883. februári számában jelent meg Rodbertus Jagetzow és a német agrárius mozgalmak címmel. A kornak jellegzetes sok vitát kiváltó kérdései mind terítékre kerülnek ebben az írásban úgymint a mezőgazdasági védővámok kérdése, az amerikai verseny ügye, a földbirtok tehermentesítése, a földbirtok felszabadítása következtében előállott eladósodás kérdése, a földbirtok függetlenítése a börze vagy tőzsde, a kamatláb sokszor hektikus hullámzásaitól, a hitel szervezésének ügye, a szövetkezés szükségessége. A 29 éves fiatal éles szemét dicséri, hogy ugyanazokat a lényegi mozzanatokat tárgyalja, amelyeket egy szélesebb indukciós bázisról kiindulva egy nála fiatalabb gazdaságtörténész egy későbbi időpontban, a XX. század 30-as éveiben Angliában A nagy átalakulás című művében *** dolgozott fel. * Bernát István Küzdelmek és eredmények Bp. 1936. 14.o. ** Bernát Gyula Bernát István és kora (1854-1942) Bp. 1980. Kézirat 30.o. Az életrajzi vonatkozású elemeket jórészt innen vettük. *** Polányi Károly A nagy átalakulás Korunk gazdasági és politikai gyökerei Bp. 2004 Napvilág K. 397 o. 4
A történelem faggatása Ez a gazdaságtörténész a Galilei kör első elnöke Polányi Károly. Az aktuálpolitikailag és bizonyára más kérdésekben is szinte kibékíthetetlen ellentétben álló két gondolkodó mégis nagyon hasonló következtetésre jut: mindketten a tőkés termelés 3 fő tényezőjének a földet, a munkaerőt és a tőkét tartják. A tőkés gazdálkodást pedig egy olyan zárt rendszernek, amelyben mindhárom tényező áruvá válik. A gond csak ott van, hogy Bernát István is érezte, tudta, hogy sem a föld, sem a tőke, sem a munkaerő nem lehet pusztán áru, mert következményei Polányi szavával borzalmasak. Valójában Bernát egész életműve felfogható úgy, mint küzdelem azért, hogy a föld ne váljon puszta áruvá, hanem lehessen otthon is, gondoskodásunk kitüntetett tárgya, amelyhez lelki kapcsolat fűz. A munkaerő mögött pedig mindig látta az embert és a tőkével, a pénzzel való kapcsolatában hangsúlyozta, hogy a termelés célja nem a profit, hanem az ember, az emberi személyiség sokoldalú kiművelése. Az élet célja sem lehet a minél több pénzszerzés, akiknek az életét ez a törekvés irányította, nevezte plutokratáknak, hanem a pénz csak eszköz magasabb célok érdekében. El kell érni, mondta, hogy ne a pénz uraljon minket, hanem mi a pénzt. 1884-ben bejárja Nyugat-Európát és Észak-Amerikát. Utóbbi élményeit hasonlóan Bölöni Sándorhoz és Tocquevillehoz az MTA által kiadott könyvben foglalja össze. * Látja a polgárháború utáni Egyesült Államok fény- és árnyoldalait, még csak csírájában létező jelenségek későbbi fejlődését szerepét megsejti: kartell tröszt. Nála jobban senki sem ismerte és szerette Angliát, Skóciát, ezért hiteles a bírálat is, amit gyakorol az angol közgazdasági gondolkodás fölött. Szeretettel beszél Adam Smithről, későbbi írásaiban többször utal rá, hogy írásait nem egyszer félreértették, félremagyarázták. Bernát egész életében küzdött a Manchester városához köthető, a Dickens regényekben is oly sokszor leírt sötét, szociálisan érzéketlen korlátlan szabad versenyes felfogás ellen, amit másképp laissez faire-nek is hívtak. Hasonlóan éles bírálatban részesítette a Cobden nevéhez köthető a mezőgazdaság érdekeit semmibe vevő, csak az ipar és a kereskedelem érdekeire figyelő irányzatot. ** Nagymértékben a cobdenizmus számlájára írható, hogy egyre több földet vontak ki a mezőgazdasági művelésből, helyüket vadász- és erdőterületek foglalták el/le, ennek eredményeként megszaporodtak az erdőőrök, mint David Herbert Lawrence regényéből is tudjuk. Szeretettel szól viszont Bernát a Manchester melletti kis Rochdaleről, az első szövetkezeti magvetés megszentelt barázdájáról. A rochdale-i takácsok és más iparosok szövetkezetének meglátogatása egész életére mély benyomást gyakorolt. Megilletődve szemléli a rochdale-i szellemű üzletek feliratát: A közjó előmozdítására törekszünk, új cipőket készítünk és a régieket kijavítjuk. Az érzelmi hatás mélységét mutatja, hogy 73 évesen visszatért ifjúkora színterére, hogy megnézze a vendégkönyvben az indulás előtt álló fiatal akkori keze vonását. Egy másik nevezetes látogatást is tett 1884-ben, nem sokkal Karl Marx után ő is bevette magát a British Museum könyvei közé. Anglia nagyságának titkán tűnődve kiemeli az angol jellem makacsságát, amellyel meggyőződéséhez ragaszkodik. * Bernát István Észak-Amerika. Közgazdasági és társadalmi vázlatok Bp. 1886 MTA kiadása 254 o. ** A cobdenizmusról ld. még Bernát István A cobdenizmus bukása = Magyar Gazdák Szemléje 1937. febr. 42. évf. 2. sz. 49-59.o. 5
PoLíSz Reflexiói tükrözik elmélyült töprengését olyan kérdések fölött, mint gazdaság és szabadság, vagyonosodás és erkölcs, amit fiatalon megfogalmaz, ahhoz egész életében hű marad, legfeljebb mélyebben és részletesebben fejti ki a témát: Az angol elv, hogy szegény nép szabad nem lehet melyet mi minden tartalék nélkül fogadunk el veszélyes lehet ránk nagyon. Mert mi belőle azt következtetjük, hogy a gazdagság nem csupán kulcsa a szabadságnak, hanem a műveltségnek, civilizációnak is. Pedig, dehogy! Vagyon nélkül talán nem lehetünk szabadok sem erkölcsileg, sem politikai tekintetben, de a gazdagság mellett lehetünk rabszolgák és morális nyomorékok. Anglia gazdagságával látja felnőni politikai szabadságát, nála a kettő együtt jár, de mi a vagyon és csak a vagyon után futkosva elveszíthetjük azt, ami bennünk ér valamit, anélkül, hogy elérnénk céljainkat. * Párizs és Pusztaszenttornya között egy tragikusan korán elhunyt istenáldotta tehetség Justh Zsigmond hasonló gondolatokat fogalmaz meg A kiválás genezise című regénytrilógiájának A pénz legendája című darabjában: A mi világunknak nem a pénz által való kérkedés a hivatása, hagyjuk ezt azoknak, kik mással nem hivalkodhatnak. Nekünk ellenkezőleg azt kell bebizonyítanunk, hogy dacára vagyonunknak, nemesek maradunk. Hisz a pénz igazuk van az anarchistáknak, lealacsonyít, kiöli az érzést a szívből, eltompítja az elmét, mert ostoba gőggel tölti be a koponyát. ** Az 1849-1867 utáni korszak uralkodó csillaga egyre inkább a Janus arcú: szétfolyó és összegyűlő, ragyogó és rejtőzködő pénz lett, az a pénz, amiből Magyarországon történelmi okokból mindig kevés volt. Deák Ferenc is úgy látta 1848 előtt, hogy alig van már hazánk földjén adóssággal nem terhelt jelentékeny család. A még Széchenyi alapította OMGE-ben (Országos Magyar Gazdasági Egyesületben) már régóta folytak különféle tanácskozások a mezőgazdaság helyzetéről. Ezekben a diskurzusokban a franciás műveltségű, Le Play tanítványnak, gróf Károlyi Sándornak jutott mindnagyobb szerep. Csengery Antal útmutatásai nyomán az 1848-ban született György Endre volt az, aki tanulmányozva a külföldi szövetkezeteket végleg megnyerte a szövetkezeti ügy számára a fóti grófot. Az egyéb szellemi hatásokat mutatja, hogy Károlyi Sándort hamarosan Magyarország Raiffeisen apójának kezdték nevezni. Ekkor már a minisztériumi tisztviselő Bernát is egyre sűrűbben ontja cikkeit többek közt a budapesti szemlében a vagyonmegoszlás egyenlőtlenségeiről. Gyulai Pál ajánlására gr. Károlyi Sándor hívja meg 1890-ben az első magyar szövetkezeti szakfolyóirat a Szövetkezés szerkesztésére. A gondolat kikristályosodása a 24. órában érkezett. Az ipar- és a kereskedelem érdekeit szem előtt tartó, a mezőgazdaság, és az ország lakosságának ¾-ét kitevő földből élők érdekeit az önszabályozó piac bűvöletében elvakult szabadelvű kormánykörök nemcsak teljes mértékben elhanya- * Ld. Bernát Gyula id. mű 54-55.o. ** Justh Zsigmond A pénz legendája Bp. 1969. Szépirodalmi Kiadó 123.o. 6
A történelem faggatása golták, hanem elsősorban a kisegzisztenciák a parasztok helyzetét az igazságtalan adórendszerrel még külön is sújtották. Adókedvezmények csak a nagyiparnak jártak. A tőkés világgazdaság ciklikus válságainak következtében az 1880-as évek végére akut módon erősödnek fel olyan jelenségek, mint eladósodás, uzsora, kivándorlás. Bernát és mások adatai alapján megállapítható, hogy a magyar föld értékének kb. több mint fele ¾-ig volt eladósodva. A konkrét elemzéseket megtaláljuk Bernát műveiben: Változások küszöbén, Zálogba tett Magyarország. A Márai által nagyra tartott Salvador de Madariaga jeles spanyol gondolkodó írja Elysiumi mezők című sajátos színpadi művében Goethe szájába adva az eszmefuttatást: Az olyan nép, amelynek parasztsága nincs, sosem foghatja fel a szerves élet mélységét. Mert a parasztság a nép bölcsességének tárháza. És szellemi elevenségének talaja. A paraszt nagy szótlanságából született Bach és Mozart. A paraszt hosszú nézelődéséből támadt Tintoretto és Michelangelo. A paraszt sokezeréves tapasztalásából Richelieu és Bismarck. Már pedig az Uniónak alig van parasztsága, igaz-e? Szerintem ezért hisznek ott olyan szertelenül a demokráciában. * A mezőgazdaság válsága a nagy és középbirtokot is sújtotta. Fennállt azonban a veszély, hogy a kisbirtok teljesen szétporlik, a 90-es évekre már milliós nagyságrendű volt az agrárproletariátus száma. Nem lehetett az államra várni. Szükség volt a demokratikus a részvénytársasággal szemben a szövetkezetek az egy ember egy szavazat elvén álltak társadalmi önszerveződésre, nemcsak azért, hogy a kisegzisztenciák pénzének szétfolyását megállítsák, hanem elsősorban azért, hogy az eladósodás elszegényedés tömeges társadalmi következményeit fokozatosan mérsékeljék. A 90-es évek a szövetkezeti és agrárius mozgalom megszerveződésének kora ** ), ebben Bernát Istvánnak kitüntetett a szerepe, ő viszi a mozgalomba a szellemi vérkeringést a témánkba vágó sajtó: Szövetkezés, Hazánk utóbbi alapítása körül Kvassay Jenő is bábáskodott, Magyar Gazdák Szemléje stb. megteremtésével, a gondolat jó értelemben vett propagálásával. Ez már egy újabb történet. Végezetül egy Bernát István tevékenységét értékelő összegző beszédből szeretnénk idézni, amit Ravasz László mondott 1935-ben *** : az országnak legnagyobb gazdasági értéke a föld, a föld azonban nem tőke, hanem a föld ország, a föld haza. Ha tőkének nézik, máról-holnapra lehet nagyobb a profitja, de személytelenné válik, nemzetközivé lesz, s nem lehet tudni soha, hogy kinek a kezébe kerül. Ha pedig a föld anyaöl és életforrás, lehet, hogy néha kevés az, amit ad, azonban szenthellyé válik, amelyen felépül s amelyből táplálkozik mindaz, amiért érdemes embernek lenni. Nemcsak örömet ad, többet ad ez: otthont ad, az * Salvador de Madariaga Elysiumi mezők Bp. [1938] Századunk Kiadása 112 o. 61.o. ** A szövetkezés rendkívül gazdag irodalmából egyebek közt ld.: Horváth János Gr. Károlyi Sándor és vezérkara. A magyar szövetkezeti intézmény megalapozásának története Bp. 1916. és Kovalovszky Miklós és Solt Andor Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai Bp. 1942. *** Ravasz László Bernát István In: Ravasz László Legyen világosság Beszédek írások 3. köt. Bp. 1938. Franklin-Társulat k. 271. o. 7
PoLíSz otthonban munkát, szenvedést, életcélt; talapzat a család számára, lehetővé teszi azt, hogy a mult éljen. A föld teremti az összefüggést az előrement nemzedékek és az utána következők között. Egyébként minden ország olyan volna, mint egy váróterem, tőzsdecsarnok, vagy vásártér, ahol tömegek mennek át és az egyik nemzedék lábnyomát máról-holnapra eltapossa a másik nemzedék lábnyoma. De ha a föld anyaöl, akkor történelem szövődik rajta, akkor van szokás, van hagyomány, a halottak élnek, a mult beleszövődik a jövendőbe; s azok, akik előttünk mentek, örök útitársaink maradnak s az a remény éltet, hogy gyermekeinknek és unokáinknak lelkünkkel mi is kísérői és útitársai lehetünk. ) Filip Tamás Életem vendégei Hajszol az agyamba épített óra, ébreszt akkor is, ha épp nem alszom, rohanni kell megint, ha célját nem is tudom ennek a rohanásnak. Persze mindig elromlik a rajtgép, leszakítja a lábam, amely már annyiszor újranőtt, vértelen seb tátong a helyén, ráismerek, miközben a belső vegykonyha séfje diktálni kezdi önkívületi parancsait. Amúgy szeretne mindennel elkészülni, mire összegyűlnek életem vendégei, akiknek névsorát gyorsan össze kéne raknom, de a könyvtárban egészen elveszek. Az első kódex azonnal szíven üt: a kezdő iniciálé olyan gyönyörű és titokzatos. Az emlékezetnél is nagyobb. [Ájulás] Beszélgetek a képzeletemben élő nővel, azt mondja: lassan megfullad tőlem, dolgaimmal túlságosan körülveszem. Jó, akkor utazz Berlinbe angyalom, katapultálj a fejemből, a multikulti ott szépen virul, minden nap annyi kiállítás nyílik, annyi a koncert, a filmklub, költői est, hogy nehéz lesz választanod, a mosdóban ott világzenével moshatsz kezet. S ha kiülsz egy kávéház teraszára, láthatsz megelevenedni egy interjút: Nyáron Berlin egy nagy nyilvános wellness vidék. De mit is beszélek én: ez egy szauna, ahol az ember jól érezheti magát. Ám, hiszed vagy nem, a sok szín, szerintem nem alkot szivárványt, inkább piszkosfehér, s a nyitott város minden ablaka egy irányba néz. 8
A történelem faggatása Attól ne félj, hogy utánad megyek, engem itthon tartanak a gyökerek. De mikor este kibontom a szögesdrótpostát, behunyt szemmel sírok azon, ahogy a fal mögött élnek. Mióta tart már az írástudók ájulása, az igazak harminchat ágyúlövésre se kelnek, a szeretethajó megtorpedózva, azóta dokkban vesztegel. Ha egyszer megint elindulna, én is fölszállok rá, hamuszín arccal, vérem fojtott susogásában fulladozva. Jegyzet, baráti tűzben Így nem tudsz elindulni, pedig lenne hova, csak előbb ki kéne szórnod a cipődből a kavicsokat. Az énsebészetet pedig még tanulnod kell, mint jeges úton a téli féket, meg azt, hogyan kell bekötni egy palack Emoterápiát, hogy elég lassan csöpögjön beléd a lelki fröccs, hogy végül ne ismerj magadra, és mások se ismerjenek rád, hogyan legyél szilárd, hogy kiálld a hit fejszecsapásait. Hogy koldustól ne fogadj el semmilyen alamizsnát, s ne félj, ha tábornokod szalaszt, hogy ellenséges ágyúk torkából hozz tüzet neki, mert rá akar gyújtani. Hozz neki akkorát, hogy ne merje elfogadni, de ne legyen bátorsága visszautasítani se! Gyújtópont Fagyott parázson lépdelek, forró talpammal melegítem. Fejemben tüzes gombostű lüktet, és ahogy elmozdul minduntalan, a horizont füstölni kezd. Hová mész, kérdi az erdő, de nem értem. Hová mész, kérdi a folyó is, fogalmam sincs, mit akar tőlem. A műhold nem kérdez semmit, tudja, hogy mekkora krátert ütött a mindenki-földjére, ami föntről rázuhant, és akik megmaradtak, mind oda tartanak. Lehetne még lombosítani ezt, de most, hogy írom, tél van, és úgy hiszem, ha lesznek valaha olvasói, nekik is mindig csak télen fog eszükbe jutni, hogy elővegyék. 9
PoLíSz Szász István Tas A közösen gondolkodó Helikon és a Hitel (Átfedéseik, spontán munkamegosztásuk, és néhány mának szóló üzenetük) Pomázon az éppen a Kráter által szervezett Wass Albert centenáriumi előadássorozat alkalmával beszélhettem először a honi irodalomtörténész elit előtt a második világháború után feledésre ítélt kolozsvári Hitelről. Az előadást követő beszélgetés során hangzott el egyik jeles képviselőjüktől a megállapítás, hogy eddig túlzottan Helikon centrikus lett volna a szemléletük. A megállapítás igazságát érezve, de a félreérthetőséget is megérezve hangsúlyoztam, hogy esetünkben nem vagy-vagy, sőt talán nem is-is helyzetről beszélhetünk. A Helikon és a Hitel, úgy is, mint szellemi csoportosulás, úgy is, mint folyóirat, egymást egészítették ki. Ennek a kérdésnek néhány részletével majd pedig a közös szellemet igazolandó néhány idézettel foglalkoznék az alábbiakban. A szülőházamban szerkesztett és szüleim támogatását élvező kolozsvári Hitel folyóirat 1935 és 1944 közötti három korszakának egyik alapvető jellegzetessége volt, hogy egy hasonló névvel illetett szellemi csoportosulásról beszélhettünk, melynek a folyóirat csak egyik fóruma volt. A kezdeti szinte mindet felölelő spektrum rövidesen és teljesen érthetően megoszlott, és a nemzetpolitikai szemle körül csoportosult írók és költők szépírásai a Helikonban és a Pásztortűzben jelentek meg. A Hitelnek három korszakáról beszélhetünk. 1935 első félévében jelent meg a Makkai László és Venczel József fémjelezte utólag Kis Hitelnek nevezett újságformátumú lap hat száma, majd az 1935-1940-ig megjelenő és Albrecht Dezső, Kéki Béla, Venczel József és Vita Sándor szerkesztette oktáv formátumú és negyedévente kiadott folyóirat az un. Nagy Hitel következett. Ennek szerves folytatása volt a magyar négy év alatt már havonta és országos terjesztésben megjelenő Kéki Béla és Kiss Jenő által szerkesztett Harmadik Hitel, melyet önkényesen neveztem el így, mert csak a korszak sajátosságai miatt tanulmányoztam a Nagy Hiteltől külön választva. A Hitel szellemi körének házunkban zajló napi munkája és a sűrű munkaülések illetve ünnepi együttlétek során töretlen és folyamatos közös gondolkodásban azonban a három korszak 220 résztvevője közt a Helikon 55 tagjának pontosan egy harmada is aktívan jelenvolt. Vagy mint a szellemi kör tagja, vagy mint írásaival is jelentkező munkatárs. Kiemelném közülük a Makkaik (apa és fia) mellett elsősorban Kemény Jánost, Kós Károlyt és Tamási Áront, de Kiss Jenő is érdekes módon fedte át a két csoport munkáját. Kemény János, mint együttgondolkodó, a kör legaktívabbjai közé tartozott és jelenléte állandónak volt mondható, Kós Károly a társaság nagytekintélyű szeniorjaként lehetett hangadó minden megbeszélés során, Tamási Áron pedig elsősorban a Vásárhelyi Találkozó szervezése közben, amint annak idején a túlélők elmond- 10
A történelem faggatása Szentendre Vándorlások / A Preobrazsenszka templom (részlet) ták, szinte magához ragadta a vezetést és irányította a munkát, de a háború végével kapcsolatos cselekmények során is jelentős szerepet vállalt. Kiss Jenő, aki a Helikon helyettes szerkesztője volt, a Hitel két szerkesztőjének (Vita Sándor, Albrecht Dezső) képviselőházba történt behívása után a Hitelnek is segédszerkesztője lett, de annak már a kezdeteknél alapító tagjaként tartjuk számon. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a Helikon évi egyszer megrendezett találkozója mellett annak több tagja a folyamatos kapcsolatot éppen a Hitel rendszeres napi, heti, havi kisebb és nagyobb együttlétein tartotta egymással. Szubjektív, de sokatmondó bizonyítéka annak, hogy Kemény és Tamási menynyire nagy szeretetnek örvendtek a Hitel társaságában, miszerint őket kettejüket becézték csak Jánoskának és Áronkának. Ezt szüleim elbeszélése mellett több más korabeli társuk is elmondta nekem. A Hitelben munkálkodó Helikonisták névsora a következő volt: az első 28-ból Hunyadi Sándor, Kemény János, Kós Károly, Makkai Sándor, Reményik Sándor és Tamási Áron, a Helikonhoz ezután társult 27 közül pedig Dsida Jenő, Jékely Zoltán, Kiss Jenő, Kovács László, Makkai László, Szabédi László, Szemlér Ferenc, Szenczei László, Tavaszi Sándor, Vásárhelyi Emil, Vita Zsigmond és Wass Albert. Ez a két névsor a Helikonistáknak éppen egyharmadát jelenti, azonban más módon a Hitel csoporttal kapcsolatba kerültek még többen. Elég, ha Kacsó Sándor vagy Ligeti Ernő nevét említem, vagy a Hitel konkrét politikai akcióiban történt együttműködés szereplőit, mint pl. Kolozsvár nyílt várossá nyilvánításában Bánffy Miklós, a Horthy kormányzótól a fegyverszünet azonnali bejelentését követelő erdélyi negyvenek aláírói között pedig Bokor Péter dokumentumértékű könyve (Végjáték a Duna mentén) és Vita Sándor emlékezései alapján többen is. 11
PoLíSz A magyar négy év alatt a Hitel társasága kibővül és bár a kemény mag továbbra is a Szász villában találkozik, a kétszáz fős társaságnak nagyobb térre van szüksége. Az új otthonteremtésben tevékenyen részt vesz apám és anyám a Hitel háziasszonya rendezi be az Erdélyi Kör helyiségeit. Ezután a tömegesebb találkozások itt zajlanak. A helyiség egyben az Erdélyi Pártnak is találkozóhelyévé válik. Mint ismeretes e párt szerveződését Teleki Pál támogatta és általa azt remélte (és nem is csalódott), hogy így a német orientáció elleni politikájához nyer szövetségeseket. A párt szimpatizánsai közt Hitelesek és Helikonisták egyaránt előfordultak s így együttműködésük további személyekkel és találkozási felülettel gazdagodott. A kapcsolat legkönnyebben kimutatható gyökerei természetesen az őshelikonisták közé tartozó Makkai Sándorhoz és közben felnövekedett fiához Makkai Lászlóhoz vezetnek vissza. Előbbi a Magunk revíziója megírásával a Hitel egyik szellemi fő gyökerét alkotta meg, fia pedig az első Kis Hitel szülőatyjának mondható, s mindketten munkatársként is ott voltak és maradtak a későbbi Hitel mellett is, Makkai László éppenséggel, mint a negyedik legtöbbet publikáló szerző, de nyomós érvekkel járul hozzá az összetartozáshoz Tamási Áron egész tevékenysége is. A továbbiakban ezt a véleményt szeretném igazolni néhány korabeli együttgondolkodótól, köztük a fent említett személyiségektől származó hosszabb-rövidebb idézetekkel úgy hogy egyúttal szellemüket is közelebb hozzam az olvasóhoz s egyben törekedvén azok aktualizálására is. Ha pedig aktualitásról beszéltem, kezdjük az idézeteket éppen az aktualitás rendkívüliségét is kiemelve egy hosszabbal. A Makkai László alapította lap első számának Makkai Sándor által írott vezércikkéből idéznék. Makkai írásának címe Mi lesz velünk? És 1935. január elsején jelent meg a Kis Hitel első számában. Ebben a kétségbeesetten éleslátó elemzésben ezeket olvashatjuk: Akik különböző testrészeiben az országokban széttagolt magyar nemzetnek, ugyanazzal az éjjel-nappali gonddal tépelődünk a magyarság sorsa, jövője felett, két érzés feszítő ellentétében szenvedünk és reménykedünk. Az egyik érzésünk gyötrelmes sötét. A nagy világesemények és az emberi lelkek megfigyelése magunk körül egyformán azzal kínoznak, hogy a történelem őrlőmalmába vetett nemzetünk, az ész minden érve szerint halálra van ítélve, nincs kiútja a rettenetes felmorzsoló élek közül. Idő kérdése az egész, rövidebb vagy hosszabb időé, de az eredmény ugyanaz. Nincs segítség! Lehetnek, akik közülünk a külső erőviszonyok mérlegelése alapján jutnak erre a sivár következtetésre és ezeknek még aránylag könnyebb azzal vigasztalniuk magukat, hogy a történelemnek mindig voltak és vannak váratlan fordulatai, amelyek megcáfolják az emberi értelem merev logikai sémáit. De vannak olyanok is, akik mélyebbre néznek fájó szemükkel s a bajnak keserű gyökerét pillantják meg: az életcél végzetes elhomályosulását, az élet értelmébe vetett hit megrendülését. A halálosan szorongatott magyar lélek szomorú álmélkodással kérdi: mit akar az ember? Tudniillik a világ szerint győztes, uralkodó, szabadjára engedett nemzetek embere? ( ) 12
A történelem faggatása Béke, igazság és szeretet miért váltak velünk szembe üres frázisokká, amiket már nem is nagyon hangoztatnak többé és ha még hangoztatnak Európa népei, akkor azt csak a mi kizárásunkkal ismerik el az emberközösség életének szabályozó elvéül, melynek érvénye alól ki kell rekeszteni a halálraítélteket? Akik ilyen mélyre néznek azok nemzetük szeretetétől is mélyebben vannak áthatva és ezért gyötrődésük is feneketlen, visszhangtalan sötétbe kiáltja jajszavait. A minden idők legjobb magyarjainak szenvedései fakadnak ebből a tragikus érzésből. És akit még soha nem igézett meg e végzetre meredő döbbenet az nem értheti meg a legkülönb magyar szellemek bús magányát és annak szeretete nemzete iránt még nem vált olthatatlan tűzzé, mely csontjaiba rekesztve, emészti. Pedig a mai napon ilyen fájdalmas szeretet kell ahhoz, hogy életadó reménység fakadhasson bennünk a jövő iránt. Csak ha szemtől-szembe láttuk a halált, fogunk elvetni magunkból minden könnyű optimizmust, felületes önáltatást, véletlenben való bizakodást, kézlegyintő megnyugvást a maguktól jövő külső megoldásokban. A lét és nemlét örvénye felet fordul egyedül a szemünk önmagunkba). ( ) És ezért ebben a visszahajlásban a másik érzésünk ezekben a sötét napokban mégis vigasztaló, felemelő. A keserű tapasztalatok, az ész sivár meggondolásai mögött van és megragadható egy másik valóság is, a lelki nemzet elpusztíthatatlan képe és örökkévaló értéke. Az Európában halálraítélt magyar nemzet csakis akkor fellebbezheti meg és nyerheti meg pörét a jövendő ítélőszéke előtt, ha ő maga hű marad azokhoz az evangéliumi igazságokhoz, melyekhez Európa hűtlen lett és ő maga képviseli azokat mind a saját belső életének vezetésében, mind mindazokkal szemben kifelé, akik létjogát kétségbe vonták, támadják és megsemmisítéssel fenyegetik. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a magyar nemzet mindenütt, ahol tagjai élnek a tiszta evangélium mértéke alá állítja egyéni, családi, közösségi életét, intézményit, kultúráját egyaránt: akkor olyan megdönthetetlen európai mértéket állíthat önmagában a világ elé, mely intő jel, lelkiismerethez szóló bizonyságtétel és végre megismert és tiszta érték lesz a világ szemében is. Ezt a magasabb célú nemzetpolitikát kell képviselnie a magyarságnak, s éppen mert ez nagyon nehéz és hősies feladat, minden erejét megfeszítve nagy elszántsággal kell rálépnie az evangéliumi életútra. Ez legyen kritikájának és építésének mértéke és akkor, amilyen mértékben komolyan veszi és teszi ezt, olyan mértékben élete, jövője is lesz. A kicsi a gyönge, a szétszaggatott csak akkor remélhet, ha a legnagyobbat, a leghősiesebbet, az egyedül egyesítőt, a naggyá tevőt van bátorsága vállalni. Igen kedves olvasó. Makkai látomása ma is sokatmondó látomás. Azon kívül, hogy túléltünk háromnegyed évszázadot annak gyökeres változásaival, sem kívül, sem pedig belül nem módosult a helyzet. A világesemények és az emberi lelkek megfigyelése ugyanarra az eredményre vezet. A halálraítélt érzet sem változott. Vagy, ha igen, csak rossz irányba. A külső erőviszonyokat alakító erőket ma még jobban átláthatjuk és hatalmuk még nyomasztóbb, befolyásuknak gyakorlásában még gátlástalanabbak. Az ébredéshez szükséges döbbenet, mely esetleg képes felemelni morális süllyedésünkből, ma is nélkülözhetetlen, s ehhez elegendő lehetne, ha a világ szerint 13
PoLíSz győztes, uralkodó, szabadjára engedett nemzetek embere a liberális ember és az őt vezérlő szellem céljait világosan látnánk. És vajon Európa közben valóban létrehozott (?) közösségének életét szabályozó elveket nem nélkülünk akarják-e elismerni? Ugyanakkor a könnyű optimizmus (mai szóval hurrá optimizmus) az önáltatás és csodavárás nem fenyeget ma még nagyobb erővel? S végül mindezt magasabb célú nemzetpolitikának nevezi. Igen, nemzetpolitikának. De az elején említett másik érzés és benne a reményt keltő kiutat jelentő evangéliumi igazság és evangéliumi értékek szerinti élet nem jelenti-e az azóta még fontosabbá vált racionalitást, mértéktartást, más szóval a fogyasztói társadalom csábításait is kiküszöbölő életformát? Természetesen a mélyülő morális válságból való kiútkeresés mellett s azzal elválaszthatatlan egységben. Ez a magasabb célú nemzetpolitika olyan, amely igencsak nehezen egyeztethető össze bármiféle pártpolitikákkal, legyen szó hatalmon levő, vagy arra váró pártokról. Amikor viszont arról beszél, hogy a kicsinek, a gyöngének, a szétszaggatottnak a naggyá tevőt kell bátran felvállalnia, nem esztelenségekre, hanem a szellem, a lélek, a hit, a munka és a teljesítmény terén elvárható nagyságra gondol. A gondolat ma annyit vitatott értelmezése dolgában éppen egy másik a Helikont és a Hitelt összekapcsoló személyiség, Tamási Áron szavaira figyelmeztetnék a Cselekvő erdélyi ifjúság című nagyfontosságú öt részes cikksorozatának a Hitel fiataljairól írott cikkéből, annak záró sorait idézve: Pedig bármilyen vakmerőnek látszik, az erdélyi magyar szellem hivatástudását én elsősorban abban látom, hogy a magyar műveltség új formáit Erdély alakítsa ki. Igen»merjünk nagyok lenni«. Világos, hogy Tamási itt milyen nagyságra gondol. De a Hitel és Helikon körén kívülről is kaphatunk támpontot annak megértéshez, hogy Makkai és követői a nagyságnak milyen útjaira céloztak akkor. Itt Németh László segítségére gondolok, aki mindkét csoportosulást jól ismerte. Ő is leírta, hogy a magyarság megmaradásának remélt útja egy egész Európát megmenteni képes cselekvés irányában keresendő. Azt, hogy Makkai evangéliumi útmutatása nem egy pusztán transzcendensnek hihető reménységösvény s mennyire nem képzelgés, azt éppen a lap ugyanebben és következő számában megjelent Szenczei László írás magyarázza el, amikor a Metafizikus és szociológus című eszmefuttatásában ezeket írja: Az emberi lényt kettősség emészti, mert lényegének egyik felével gazdasági és társadalmi, másik felével pedig misztikus és egyéni ( ) a gazdasági és társadalmi kétségtelenül alépítmény, s a misztikus és egyéni pedig felépítmény, de ez nem jelentheti azt, hogy komoly értékviták merülhessenek fel közöttük. Szenczei a két oldalt egyenlő fontosságúnak mondja, majd így folytatja: Az igazi létező nem ők, hanem a belső ellentétektől szaggatott egységes emberi egyén és egyének. ( ) 14
A történelem faggatása Szembetűnő, hogy a mindenkor adott gazdasági társadalmi és misztikus-egyéni viszonyok egymásnak mennyire kerékkötői. Szerinte a tiszta gazdasági észérvekre építő társadalmak tagadják a lelki egyéniséget és kényszerzubbonyba kötik. Később ezt mondja A természet nem ismer politikai viszonyokat A paleolit ember rendezetlen gazdasági viszonyai között még nem lehetett transzcendens, de a neolit már igen s egy idő után az egész megfordul, és a transzcendens köti gúzsba a racionálist. Szerinte korunkban a monista gondolkodás, hol ezt, hol azt a végletet súrolja, aztán így ír: A metafizikus alárendeli a gazdaságitársadalmit a misztikának, a szociológus megtagad minden transzcendenst. Pedig minél tárgyilagosabb rendszerbe foglaljuk azt, ami az emberiség gazdasági-társadalmi részéhez tartozik, annál határtalanabb lesz az ember transzcendens szabadsága. A relativitáselmélet hatásait boncolgatva arra a következtetésre jut, hogy: A világ abszolút tárgyilagossága megingott és visszakanyarodott a metafizika felé. Ámde ez az új indeterminizmus ill. relativitás tökéletesen feloldja magában az előző determinista és objektív szellem gyakorlati részét, s amit felold magában azt végképen szentesíti is. ( ) Az elméletben megerősödik egy bizonyos metafizikus idealizmus, míg a gyakorlatban megerősödik a szorosan vett materializmus. Végül ezt mondja: Ha az emberi akarat, technika és tudomány egyszerre olyan objektív rendszerbe kényszerítette az emberiség gazdaságtársadalmi anarchiáját, hogy egyéni szeszély, érzelmesség, hagyomány és szellemi merevség abból egyszersmindenkorra kiküszöböltessék, az isteni és emberi erkölcs olyan döntő csatát nyert, amilyent csak keveset ismer a genézis. Makkai evangéliumi létről szóló üzenete valami ilyent is jelenthet manapság. Nem mellékes itt idéznem a Hitelt alapító Makkai Lászlónak, a Helikon későbbi tagjának szavait a Hitel álláspontjáról, melyet a lap második számába jelentetett meg 1935. január 15-én. Az Álláspont című írás alcíme: Bevezetés a Hitel világnézeti cikkeihez. A szerző így ír: Bevallom, hogy amikor világnézeti cikkem megírására gondoltam, szorongás fogott el: Vajon meg lehet-e birkózni a világnézet szó összes visszhangjával, melyeket kiejtése ma felver; vajon nem mosolyogtatja e meg vagy nem bosszantja-e fel a világnézeti vesszőfutásokban kifáradt embereket? ( ) ízléses ember a mai konjunktúrában, ha van világnézete, belül hordja, nehogy összetévesszék az eszmék vigéceivel. (Tagadhatatlan aktualitású szavak) ( ) eklekticizmust akarunk, de nemes gyűjtőszenvedélyből indulót s nem a vakon hódoló epigonokét. Kérdéseink négy egymásbahelyezkedő közösség, négy koncentrikus kör problémái. Európai emberiség eszméi, közép-európai gátlások és lehetőségek, magyar hagyományok és kötelességek, erdélyi valóságok ( ) A négy közösség hagyományai közt minden megvan, amiből egyéniségünk és a kor hozzáadásával új világot teremthetünk. ( ) nem a megvolt vagy meglevő valóságok 15
PoLíSz követésére szólítjuk fel a mieinket. Európa története céltalan kalandokkal és gaztettekkel van tele. Közép-Európa soha sem vált valósággá, a magyarság nem fejtette ki soha képességeit, Erdély és erdélyiség nemesebb értelemben mindig csak jámbor óhaj maradt. ( )Erdély az a föld s környezet, amelyben ki kell alakítanunk az új embert.( ) Nem kell már veszekedni: melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás, a szellem vagy az anyag, hanem gazdasági szervezetet kell teremtenünk, hogy szellemileg élhessünk. ( ) többet igénylünk a tudományosság mindennapi jelentőségénél. Tudósok kellenek, de új egyetemes érdeklődésű tudósok, akik a lényeget keresik s nem csupán a gondolat logikai hibátlanságában lelik gyönyörűségüket, hanem magatartásbeli nemességét tekintik irányadónak. Ide kapcsolódik vallásosságunk. A metafizikai kiélésnek minden formáját el lehet ismerni, egyedül egyet nem tudhatunk építőnek: ha a butaság menekül a misztikába. Aztán Babitsot idézi: Hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a valaminek, amit el nem ér. A két szellemi csoport nyitottságában is hasonlatos volt egymáshoz és azonos céljaik is összefonták őket. Ha valakinek efelől kétsége lenne, semmi sem igazolja jobban ezt az állítást, mint a vészterhes időkben történt kiútkereső és a tragikus napok eseményeibe történő sok esetben együttes beavatkozásaik, illetve az ilyen felelős értelmiségi magatartást tanúsító személyek örvendetes és tagadhatatlanul hasznos és logikus kétlakisága a két társaságban. A fentiekben a Hitel és a Helikon négy közös szerzőjétől idéztem gondolatokat néhány más idézettel megtoldva s próbáltam azokat olykor a mába is átemelni. Ők a két társaságnak nem csupán tagjai, de olykor meghatározó alakjai voltak és személyükben egyszerre lehettek Helikonisták és Hitelesek. Azzal, hogy a két összetartozó és egymást sok szempontból átfedő csoportosulás e jeles alakjainak gondolataiból is beemeltem a dolgozat oldalaira néhányat, egyszerre szerettem volna közelebb hozni az olvasót mindkettőhöz, ezzel is segítve összetartozásuk megértését. (Leányfalu. 2012. január 10.) Irodalom Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Kriterion 1991. Beszédes hallgatás. Kriterion 2007. Szász István Tas Hitel Bethlen Gábor 1991. Záhony Éva Végjáték a Duna mentén RTL Minerva Kossuth 1982. Bokor Péter Hitel 1935/1: Makkai Sándor: Mi lesz velünk Hitel 1935 1 és 2. Szenczei László: Metafizikus és szociológus I-II Hitel 1935. 2. Makkai László: Álláspont Brassói Lapok 1936. április Tamási Áron: Cselekvő erdélyi ifjúság 16
EGYÜTT JOBB! MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK ETNOKULTURÁLIS ROVATA VIII. RÉSZ Magyarországi szerbek Régi keletű kapcsolatok A történelem faggatása Magyarországon köztudott, hogy a szerbek, a törökök elől tömegesen észak felé menekülve, és itt védelmet találva több évszada telepedtek le az ország területén. Ettől függetlenül meglepetést jelenthet a tény, hogy a XV. században keletkező szerb irodalom fő árama Magyarországhoz köthető: itt fejlődött ki, itt szilárdult meg és innen sugárzott ki délre, egészen a XIX. század második feléig, a független szerb állam születéséig. Ezért a mai szerb nemzetiségi irodalom magyar földhöz kötődő hagyományai az itt meghonosodott nemzetiségi irodalmak közül a legrégebbiek, függetlenül attól, hogy a jelenleg itt élő szerb nemzetiségű írók nem hivatkoznak erre az örökségre. Műveik jellemző sajátossága, hogy (a németekhez vagy a szlovákokhoz hasonlóan) elsősorban szerb nyelven íródtak, ugyanakkor némileg meglepő módon e művek igen csekély hányadát fordították le magyarra. Ez nagy kár, mert érett irodalomról van szó, amely egyébként intenzív kapcsolatokat ápol Belgráddal, a szerb anyaországgal. Konrad Sutarski (Sutarski Szabolcs fordítása) Lásztity Péró A magyarországi szerb irodalomról A szerb irodalom Magyarországon sok évszázados múltra tekint vissza, így amikor a kortárs magyarországi szerb irodalomról beszélünk, akkor nem egy ezen a tájon gyökértelen vagy csak a globalizált diaszpórára jellemző jelenségről kell szót ejtenünk. A legrégebbi, feltehetően a történelmi Magyarország területén keletkezett szerb nyelvű irodalmi alkotás a XV. századból való, mely Batu Kán és Szent László legendáját dolgozta fel. A török elől Magyarországra menekült szerb főurak udvartartásában megtaláljuk az írástudó szerb ortodox szerzeteseket, papokat. Ugyanitt szolgáltak a szerb regösök is. A középkori szerb állam megsemmisülését és a török rabság évszázadait követően a szerb műköltészet újjászületése is a történelmi Magyarország területéhez kapcsolódott és központja egészen a XIX. század 60-as éveiig itt is maradt. Az egyik első ismert szerző ebből a korból Magyarország területéről a szerzetes pap és vándorprédikátor Gavril Stefanović Venclović volt, aki az 1720 30-as években járta Szentendre és Komárom között a Duna menti városok 17
PoLíSz szerb közösségeit. A török hódoltság miatt a szerb irodalmat elkerülték a reneszánsz és reformáció korának stílusirányzatai, azonban Venclović prédikációiban, példabeszédeiben, népi szentenciáiban, modernül ható verseiben és vallásos párbeszédes műveiben (vallásos témájú verses drámáiban) már felfedezhetjük az európai barokk nyomait. A rokokó korának tipikus XVIII. századi alakja, a szerencsétlen sorsú, polihisztor Zaharije Orfelin volt, aki a történelmi Magyarország déli részén élt és természettudományos (fűvész és borász könyvek), valamint történelmi témájú művek (Nagy Péter cár első ismert életrajza) mellett számos verset is hagyott az utókorra, köztük képverseket is. Miután 1796-ban Budára, az Egyetemi Nyomdába került a Habsburg Birodalom egyetlen engedélyezett szerb nyomdai felszerelése, Buda és Pest vált, egészen a XIX. század közepéig, a szerb irodalom központjává. A romantikát megelőző irodalmi irányzatoknak (klasszicizmus, szentimentalizmus) már számos szerb képviselője élt és alkotott Magyarországon a XIX. század első évtizedeiben. A kor egyik legismertebb szerb közéleti személyisége, az első magyar irodalmi szalon létrehozója, Kazinczyék barátja, az MTA alapításában részt vevő Vitkovits Mihály / Mihajlo Vitković volt, aki egyaránt írt klasszicista verseket magyar és szerb nyelven, illetve fordított szerbről magyarra. Az irodalom felvirágzásához és tömegesedéséhez nem volt elég a nyomda, hanem szükség volt intézményi háttérre, valamint a nyelv, mint közeg és eszköz modernizálására is. Itt Vuk Stefanović Karadžićnak (1787-1864) a nyelvészeti munkássága volt meghatározó, aki a német romantika és a bécsi körök elvárásának megfelelően véghezvitte a nagy fordulatot: az egyházi szláv és az oroszos szlaveno-szerb nyelv helyett a népköltészet tiszta forrására támaszkodva a beszélt népi nyelvet tette meg az irodalmi szerb nyelvnek. Az irodalom fejlődésének másik fontos feltétele, a megfelelő intézményi háttér az 1826-ban Pesten alapított Matica srpska irodalmi és tudományos társaság képében jelent meg. A Szerb Matica (matica méhkirálynő, amely maga köré gyűjti a méhrajt) azóta is az egyik legfontosabb szerb nemzeti intzéményként folymatosan működik, 1864-től kezdve újvidéki székhellyel. Az 1824-ben útnak indított Serbske letopisi (Szerb Krónika) című magyarországi szerb folyóirat azóta is rendszeresen napvilágot lát, Európa legrégebben folyamatosan megjelenő ilyen időszaki kiadványaként Letopis Matice srpske címmel, Újvidéken. 1847-ben, a forradalmat megelőző évben, Budán jelent meg a korabeli szerb ifjúsági mozgalom irodalmi és politikai manifesztuma, a Slavjanka című gyűjteményes kötet. A Bach-korszakot követően a Nyugat- Európát fáziskéséssel követő és a századfordulóig elnyúló, a népköltészetből merítő és erősen népies szerb romantika uralta. A szerb romantika első és a mai napig emblematikus alakja, a Byront példaképének tekintő, fiatalon elhunyt zseni Branko Radičević is Dél-Magyarországon született, akárcsak a Petőfi hatása alatt fejlődő legtipikusabb szerb romantikus költő és festő Đura Jakšić is. Laza Kostić a szerb romantika megkésve jelentkező, de a népiességgel szakító, a modernizmus felé nyitó korszakot csúcsra juttató és egyben le is záró alakja volt. Ugyan kétségtelen, hogy a XIX. századi szerb irodalom erősebb oldala a költészet, de a fejlődésnek induló próza első fontos alakjai is Magyarországhoz köthetőek. A szerb realizmus megteremtőjének a hanyatló szentendrei szerb polgárság társadalomrajzát adó regényírót, 18
A történelem faggatása az 1848-as magyar forradalom támogatóját, Jakov Ignjatovićot (1822 1889) tekintik, akit az irodalomtörténészek egyébként Jókai Mórral állítottak párhuzamba. Míg a romantika és a realizmus kezdetei a szerb irodalomban a történelmi Magyarország térségéhez köthetők, addig a modernizmus (parnasszizmus, impresszionizmus, szimbolizmus) forrásai már kifejezetten az önállóságát visszanyert és modernizálódó anyaországhoz, Szerbiához kapcsolódnak. A XIX XX. század fordulója, a XX. század eleje Magyarországon azonban ad még néhány igen jelentős alakot a szerb irodalom számára. A nagybecskereki (ma: Zrenjanin) Todor Manojlović (1883 1968), aki Ady nagyváradi köréhez tartozott, a XX. századi szerbiai modern líra, drámairodalom és egyáltalán művészet egyik úttörője, jelentős alakja. A világhírű szerb író (és költő) Miloš Crnjanski (1893 1977) életútja és munkássága pedig egyenesen szimbolikusnak tekinthető. Csongrádon született, Temesvárott nőtt fel. Művei témaválasztásában és szimbolikájában kötődik a magyarországi szerbséghez. Crnjanski a királyi Jugoszlávia diplomatája volt a két világháború között, s Belgrádban halt meg két évtizedes londoni emigrációjából visszatérve. Az I. világháborút követően, miután a trianoni Magyarországról az itteni szerbség közel háromnegyede 1921 1931 között optált (áttelepült) az újonnan alakult délszláv államba, amikor a magyarországi szerbség akkori főbb intézményei és a tömbben élő népesség a Szerbek, Horvátok és Szlovénok Királyságához (1929-től: Jugoszlávia) került, s itt csak mintegy hétezer lélek maradt, elhagyott templomokkal, iskolákkal, temetőkkel, úgy tűnt, hogy két évszázados élénk élet és több virágzó időszak után végleg elhal a magyarországi szerb irodalom. Az 1918 1945 közötti időszak mégsem maga a vég volt, hanem csak egy szünet, mely után az 1970-es évekre fokozatosan újjáéledt a magyarországi szerb irodalom, igaz, teljesen új alapokon és a folytonosság jelei nélkül. Mégis, a kortárs magyarországi szerb irodalom újjászületése, pontosabban létrejötte nem biztos, hogy ilyen sikeresen megtörtént volna, ha nem lett volna a több évszázados helyi hagyomány tudata az új alkotókban és a magyarországi szerbség közgondolkodásában. Az újjászületés társadalmi feltételei gyökeresen újak voltak. Először is, nagyrészt jugoszláv hatásra, és baloldali, illetve kommunista vezetéssel 1945 után létrejött a délszláv politikai és kulturális közösség, amely összefogta a magyarországi szerbeket, horvátokat, katolikus délszláv népcsoportokat és szlovénokat. Ez egy, a szerbnél sokkal nagyobb létszámú potenciális kulturális fogyasztói és alkotókat kitermelő közösség volt. Nyelvi homogenitása ugyan kisebb volt, mint a korábbi szerb közösségé, azonban eléggé homogén ahhoz, hogy működni tudjon. Az irodalom kialakulásának fontos feltétele volt a publikálási lehetőségek létrejötte. Rögtön 1945-től megindult a közös magyarországi szerb-horvát kiadói tevékenység. Az első irodalmi célzatú művek, versek, rövidebb prózai alkotások 1945-1956 között az újságokban és kalendáriumokban jelentek meg elszórva. Ezek alapvetően az amatőr alkalmi verselés kategóriájába sorolhatók, praktikus, elkötelezett politikai mozgósítási célzattal. A II. világháború után az első szerb-horvát verseskötet, amelyben az 1960-as évek végének korosztálya mutatkozott be, csak 1969-ben alkalmi módon jelent meg U kolo (Körtánc, vagy pontosabban, szó szerint: Fogódzkodjunk 19
PoLíSz körtáncba!) címmel. Ekkorra már jelentős számú a Budapesten és Pécsett tanuló, alapvetően bölcsész tanulmányokat folytató szerb és horvát ifjúság. Stílusában még mindig a népies romantikához kapcsolható a megjelentetett alkotók nagy részének költészete volt ez. A mai értelemben vett kortárs magyarországi szerb irodalom kezdete a budapesti irodalom- és művelődéstörténész, műfordító Vujicsics D. Sztoján (Pomáz, 1933 Róma, 2002) nevéhez, pontosabban a neves belgrádi kiadónál a NOLIT-nál 1972-ben (?) megjelent Rastočenje (Széthullás) című verseskötetéhez fűződik. A benne szereplő melankolikus versek az elmúlásról, a szétforgácsolódásról, a magyarországi szerbség elmúlásáról szóltak. A költemények nemcsak témaválasztásukban újak, hanem stiláris eszközeikben is forradalmiak voltak az akkori délszláv verseléshez képest. Ezek modern, szabad versek. Vujicsics témaválasztásával, stílusával is szervesen kapcsolódott a kortárs szerb költészet akkori fő irányzatához, mely előszeretettel fordult historizáló történelmi, középkori szerb témákhoz. Egy csapásra nemcsak az integráns szerb irodalom részévé tette a magyarországi szerbek költészetét, hanem egyben amennyire lehetett összevarrta a kortárs és az 1918. előtti magyarországi szerb irodalom elszakadt szálait is. Vujicsics szentendrei ágától függetlenül, szinte magányosan indult az 1918 utáni első szerb prózairó pályája. A mohácsi szerb lelkészi családban született Predrag Stepanović (1942) jelentette meg 1918. után az első magyarországi szerb regényt a Prepolovljenit (Meghasonlottak, 1979). Stepanović azonban nem valódi regényíró, hanem vérbeli elbeszélő. Hagyja, hogy története, meséje és mondatainak finom szövete észrevétlenül mélyebb régiókba kalauzolja az olvasót. Mindebben segítségre van az a rendkívüli nyelvi gazdagság, hitelesség és virtuozitás. Az 1975-1995 közötti időszakot mindenféleképpen a kortárs szerb (és horvát) irodalom fénykorának tekinthetjük, amikor a legtöbb új szerző és a legtöbb kötet jelent meg a legnagyobb érdeklődés közepette. Milosevits Péter / Petar Milošević (1952) kitűnő irodalomelméleti szakember, egyben eme irodalmak teoretikusa. Ő hívja életre, szerkeszti a magyarországi szerb és horvát fiatal költők antológiáját Gde nestaje glas? címmel (Hol tűnik el a hang?, Budapest, 1984), illetve a magyarországi szerb és horvát költészetet Szerbiában bemutató antológiát a Na drugoj obali-t (A túlparton, Valjevo, 1984), továbbá a Másszóval című (Pécs, 1992) szerény kivitelű antológiát, amely azóta is egyedülálló kísérletként magyar fordításban mutatja be a magyarországi szerb és horvát költészetet. Maga Milosevits csak 1990-től jelentkezik költőként, íróként, de a mai napig folyó alkotói tevékenysége annál értékesebb gyümölcsöket terem. Első könyve az első és egyben utolsó verseskötete volt, 1991- ben Szerbiában jelent meg. A későbbiekben Milosevits szinte kizárólag prózát ír, leszámítva vers-műfordításait (Vasko Popa, Miodrag Pavlović): 1992-ben a Naći ću drugog (Találok mást) elbeszéléskötetet, mely szintén korosztálya filosz élményeit dolgozza fel, majd következtek máig legjelentősebb művei, egy regénytrilógia tagjai, a London Pomaz (London Pomáz), a Mi že Sentandrejci (Mi, szentendreiek) és a Bitka za Sulejmanovac (A szulejmánováci csata). A Mi že Sentnadrejci-t a legrangosabb szerb regénydíjra (NIN-ova nagrada) is jelöltek. E regények összetett cselekményei a posztmodern stílusjegyeire is utalnak. Fontos témájuk a Szentendre, Pomáz, Budakalász 20