Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Bősárkány 2.37 fős település Magyarország nyugati részén, az osztrák határ közelében. GyőrMosonSopron Megye közepén a Csornai kistérségben lévő 0 kisközséget magában foglaló Tóköz mikrotérség központja. A lakosságszám 2008. decemberéhez képest csökkent, akkor 2.64 fő volt az állandó lakónépesség száma. A vezetékes ivóvíz és gázszolgáltatás, a szervezett hulladékszállítás ill. a telefonhálózat mára kiépült a településen. Jelenleg a csatornázás van folyamatban. Bősárkány mikrotérségi központ, helyben biztosítjuk a környékbeliek részére is az alapellátási feladatokat a meglévő intézményhálózaton keresztül. Önkormányzatunk mindig igyekezett kihasználni a társulások adta lehetőségeket. Több társulásban gesztorként működünk. A foglalkoztatás terén a mezőgazdaság és az ipar mellett a szolgáltatás is jelentős, melyben a btk, kftk és egyéni vállalkozók is jelen vannak. A jelentősebb vállalkozások a településen Háziipari Szövetkezet, Hanság Szövetkezet, Biotextima Kft, Ponyva Manufaktúra. Fejlesztési elképzeléseik megvalósítása érdekében alakítottunk ki 40 ha iparterületet a falu határában az északdéli vasúti tengely és állami közút csomópontjában, mely területre már három üzem telepedett le. A helyben foglalkoztatottak mellett többen járnak a környező településekre dolgozni, Mosonmagyaróvár (Motech), Mosonszolnok (BOS, Sapu), Jánossomorja (Pez, Leier) mellett a hanságligeti (Hipp) gyárak sokakat foglalkoztatnak. 2. Demográfiai adatok 2009. december 3. Bősárkány Lakónépesség száma 2.5 Állandó népesség száma 2.37 Állandó népességből a 0 8 évesek száma 397 Állandó népességből a 935 évesek száma 532 Állandó népességből a 3655 évesek száma 6 Állandó népességből a 56 évesek száma 597 3. Munkanélküliségi adatok Az országos munkanélküliségi ráta 2009. júniusában 0,5 %, a Nyugatdunántúli Régióban 2009. novemberében 9,6 %, Győr Moson Sopron megyében 6,8 % volt a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítottan. Bősárkány nagyközségben a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál jóval alacsonyabb, 2008. februárjában 2,65 %, 2009. novemberében 2,96 % volt. Nyilvántartott álláskeresők száma 2008.02.20án* település Összesen Foly.nyil v. hossz >365 nap Járadék tip. ell. Segély tip. ell. Rendsz. szoc.sg. Munkav. korú népes. Relatív mutató ** (%) Arányszám *** Bősárkány 37 3 23 3 4 396 2,65 0.37
Nyilvántartott álláskeresők száma 2009..20án* Foly.nyil Rendelke Munkav. v. hossz Járadék Segély zésre korú Összesen >365 nap tip. ell. tip. ell. állási népes. tám. Relatív mutató ** (%) Arányszám *** település Bősárkány 42 3 22 5 0 47 2,96 0,34 * Forrás: Állami Foglalkoztatási Szolgálat (www.afsz.hu) ** relatív mutató: nyilvántartott álláskeresők a munkavállalási korú népesség %ában *** arányszám: a relatív mutatónak az országos relatív mutatóhoz viszonyított aránya 4. Aktív korúak ellátásában részesülők Aktív korúak ellátása, ezen belül rendelkezésre állási támogatás 2009. évben 4 fő részére került megállapításra. 2009. december 3én 4 fő részesült rendelkezésre állási támogatásban. Mind a négy főt közcélú munkavégzés keretében foglalkoztatta az önkormányzat. Rendszeres szociális segélyben 2009ben fő részesült, de év közben megszűnt a jogosultsága., így rendszeres szociális segélyben részesülők száma 2009. december 3én 0 fő. A nemek aránya a rendelkezésre állási támogatásban részesülők között a településen 7525 % (ffinő) arány. Az életkor szerinti megoszlás: 25 % 35 év alatti, 75 % 3555 év közötti. 5. Gazdasági hatások, problémák A gazdasági recesszió következtében munkanélkülivé váló 45 év feletti munkavállalóknak az elhelyezkedési esélyei alacsonyak. Gyakori eset, hogy a munkavállaló egész életében egy adott cégnél dolgozott. Ebből kifolyólag nincs tapasztalata az álláskeresésben. Az esetleges átképzéshez, új ismeretek elsajátításához öregnek érzi magát. Az ilyen emberek, főleg a férfiak körében, akik a nőktől eltérően nem tudják hasznosítani magukat a családban, a munkanélkülivé válást követően gyors mentális leépülés következhet be. Az idősebbek, különös tekintettel a nyugdíj előtt állók nagyon kicsi eséllyel találnak munkát. A térség munkaerőpiaci helyzetének elemzése alapján látható, hogy bizonyos tényezők, úgymint az alacsony iskolai végzettség, a képzettség és az alkalmazkodóképesség hiánya, rossz egészségi állapot, etnikai, nemi, fogyatékosság vagy életkor alapján történő hátrányos megkülönböztetés, a diszkriminatív munkáltatói attitűdök jelentős munkaerő piaci hátrányok kialakulásához vezetnek. Bizonyos társadalmi csoportok köztük a roma és a fogyatékos emberek körében, ezen hátrányok előfordulása sokkal gyakoribb. 6. Közcélú foglalkoztatás (célok, feladatok meghatározása) Bősárkány Nagyközség Önkormányzata közfoglalkoztatási tervének célja, hogy a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek fokozottabb mértékben vegyenek részt valamely közfoglalkoztatási formában, annak érdekében, hogy rendszeres munkajövedelemhez jussanak. Az alacsony iskolai végzettségű munkavállalók számára a nyílt munkaerőpiacra való visszakerülés első lépcsőjét a közfoglalkoztatásban való részvétel jelentheti. Fontos, hogy a szociális ellátórendszerben lévő és bekerülő emberek foglalkoztatása szervezett keretek között történjen. Kiemelt jelentőségű, hogy a közfoglalkoztatás szervezése a településen élők adottságaihoz és a helyi sajátosságokhoz, lehetőségekhez igazodjon. 2
6.. A program célja a rendelkezésre állási támogatásban részesülők munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése, a foglalkoztatás növelése, a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködésének erősítése a segélyezettek integrációja érdekében. 6.2. A közcélú munka keretében foglalkoztatható személyek A közcélú munka keretében foglalkoztatható személyek körét a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 993. évi III. tv. (továbbiakban: Sztv.) 36. (3) bekezdése határozza meg. A program célcsoportjai: alacsony iskolai végzettséggel, elavult szakmával rendelkezők, pályakezdők, 45 év felettiek, különös tekintettel a nyugdíj előtt állókra, romák, GYESről, GYEDről visszatérők, beteg hozzátartozót ápolók 6.3. A közcélú foglalkoztatás keretében elvégzendő feladatok A közcélú foglalkoztatás keretében az elvégzendő feladatok alatt olyan önkormányzati feladatok ellátását értjük, amelyről jogszabály alapján a helyi önkormányzat gondoskodik. A feladatok meghatározására útmutatást ad az Ötv, (990. évi LXV. tv.) 8. a A foglalkoztatottak által ellátott tervben megnevezett feladatok részletezése: a.) köztisztasági feladatok: közterületi takarítás, buszmegállók, utak, járdák, parkok, terek takarítása, b.) fűkaszálás, parlagfű irtás: közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanokon végzett időszakos kaszálás, gyomirtás, c.) parkgondozás: közterületeken, utak, járdák mentén, önkormányzati tulajdonú vagy fenntartású ingatlanok, parkok, terek, temető növényvédelmi, kertészeti, munkáinak elvégzése, d.) kül és belterületi, önkormányzati tulajdonú csapadékvíz elvezetési munkák, csatornatisztítás, árokásás, e.) hóeltakarítás, síkosságmentesítés, f.) útkarbantartás: helyi közutak, járdák, javításikarbantartási munkáinak szükség szerinti elvégzése, g.) épület karbantartás: önkormányzati intézmények és létesítmények belső, külső állagmegóvásikarbantartási munkái, h.) szociális alapszolgáltatási feladatok ellátása, segítése, i.) óvodai, iskolai kiegészítő munkák, oktatást, nevelést segítő munkák, j.) nevelési, oktatási intézményben lévő gyermekek, tanulók buszon történő kisérése, felügyelete, k.) közművelődési, közösségi, ifjúsági feladatok ellátása, l.) egyéb intézményi működési kiegészítő tevékenységek, m.) körjegyzőség, önkormányzat küldeményeinek, leveleinek kézbesítése a településen 3
6.4. Létszám meghatározása A foglalkoztatási tervben összességében 0 fővel számolunk a 200es évben, habár a nyilvántartott álláskeresők száma 2009. novemberi adat szerint 42 fő. A 2009. évi tapasztalatok alapján úgy látjuk, hogy ennél több fővel 200ben nem kell számolnunk. A foglalkoztatási terv elkészítésénél az összlétszám meghatározásánál azt az elvi szempontot követtük, hogy feltételeztük, hogy valamennyi rendszeres álláskeresési támogatásra jogosult személy részére tud felajánlani közcélú munkát az önkormányzat. Ezért a tervben a rendszeres álláskeresési támogatásra jogosultak és a közcélú foglalkoztatottak száma egyező mértékben került feltűntetésre. 6.5. Finanszírozás A foglalkoztatottak finanszírozására szükséges források meghatározásánál a 200ben foglalkoztatott létszámot 8 főben határoztuk meg. Ez a létszám akkor realizálódik, ha a számításba vehető jogosultak valamennyien közcélú munkára jelentkeznek az önkormányzatnál. Egyrészt ennek kicsi a valószínűsége, továbbá a munkaerőigény nem egyszerre, azaz eltérő idő jelentkezik az önkormányzatnál. Fentiekből adódóan, a foglalkoztatottak finanszírozási szempontú meghatározásánál 5 főre 22 hónapra, 3 főre pedig 66 hónapra határoztuk meg a saját és a központi költségvetési forrásigényt. A települési önkormányzat által szervezett közcélú foglalkoztatással kapcsolatos személyi kiadások 95 %át a központi költségvetés megtéríti. A közcélú foglalkoztatás keretében történő foglalkoztatás esetén a munkaadó mentesül a Tbj. 9. () bekezdésben meghatározott társadalombiztosítási járulék, a munkaadói járulék, valamint a tételes egészségügyi hozzájárulás 50 százalékának a megfizetése alól. Mellékletek:. melléklet: Aktív korúak ellátásában részesülők helyzetének 2009. évi elemzése, értékelése, mely a rendszeres szociális segélyezettek és a foglalkoztatottak helyzetének 2009. évi értékelését tartalmazza. 2. melléklet: Aktív korúak ellátására jogosultak jövőbeni helyzetének tervezése, értékelése a 200. évi tervezett adatok alapján. A rendszerben lévő segélyezettek és a rendszerbe várhatóan újként bekerülő személyek együttes létszámát tartalmazza kor, nem, iskolai végzettség szerinti adatok alapján. 3. melléklet: A közfoglalkoztatási terv, amely az ellátandó feladatokat, az ahhoz rendelt létszámot, a feladatokhoz szükséges iskolai végzettséget, kor, nem szerinti összetételt, a rendelkezésre állási támogatásra jogosultakat, valamint a szükséges forrásigényt tartalmazza. Záradék A közfoglalkoztatási tervet Bősárkány Nagyközség Képviselőtestülete 4/200.(II.7.) határozatával elfogadta. A tervet a Szociálpolitikai Kerekasztal /200.(II.7.) határozatával elfogadta. A NyugatDunántúli Regionális Munkaügyi Központ Csornai Kirendeltsége a tervet véleményezte, a tervben foglaltakkal egyetért. Bősárkány, 200. február 7. Szalay Imre polgármester 4
. melléklet Aktív korúak ellátásában részesülők helyzetének elemzése, értékelése (2009. évi adatok alapján) Sorszám Megnevezés Rendszeres szociális segélyben részesülő Közcélú foglalkoztatásban részt vett Létszáma (a+b+c): 4 Közcélú foglalkoztatás Közcélú foglalkoztat ás összeg (Ft/év) Rendszeres szociális segélyre kifizetett. a) egészségkárosodott b) nem foglalkoztatott c) támogatott álláskereső 2. Életkora: a) 35 évnél fiatalabb b) 3555 év közötti c) 55 évnél idősebb 3 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 0.. 2. Neme: a) férfi 3 b) nő Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti b) 8 általános 3 c) szakmunkásképző vagy szakiskolai végzettséggel rendelkezik d) gimnázium IV. negyedév 4 teljesítve Foglalkoztatók köre (felsorolás) Foglalkoztatások átlagos időtartama (nap) 20 Közcélú foglalkoztatás: a) tervezett összeg (saját forrással együtt) Bősárkány Önkormányzata e) szakközépiskola f) technikum g) főiskola, egyetem Háztartás formája: a) családban élő 4 b) egyedül élő Folyósított segély átlagos 28.500 76.950, összege (Ft/hó/fő) Köztisztasági Konkrét munkafeladatok feladatok, megnevezése, felsorolása parkgondozás, fűnyírás Munkák teljesülése: I. negyedév teljesítve II. negyedév teljesítve III. negyedév 4 teljesítve.838.30, b) felhasznált összeg 2.027.430, c) ebből saját forrás 246.257, Kifizetett rendszeres szociális segély: 76.950, a) központi forrásból 69.255, b) helyi forrásból 7.695, 5
2. melléklet Aktív korúak ellátására jogosultak jövőbeni helyzetének tervezése, értékelése Megnevezés Aktív korúak ellátására jogosultak Sorszám (Köz)foglalkoztatásba bevonhatók (Köz)foglalkoztatásba nem bevonhatók Elsősorban képzésre kötelezett 35 éven aluliak. Aktív korúak ellátására jogosultak létszáma (a+b): 0 a) rendszeres szociális segélyezettek összesen: 2 2 ebből: egészségkárosodott 55. életévét betöltötte 4 éven aluli kiskorú gyermeket nevel és a gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézményben nem tudják biztosítani b) rendszeres munkavégzésbe bevonhatók 8 8 2. Foglalkoztatásba bevonhatók életkora (a+b): a) 35 évnél fiatalabb 2 b) 3555 év közötti 6 3.* Neme (a+b): a) férfi 6 b) nő 2 4.* Iskolai végzettsége: a) 8 ált. iskola alatti b) 8 általános 4 c) szakmunkásképző vagy szakiskolai végzettséggel rendelkezik 2 d) gimnázium e) szakközépiskola f) technikum g) főiskola, egyetem 5.* Háztartás formája: a) családban élő 6 b) egyedül élő 2 6.* Képzésre kötelezett 35 éven aluliak létszáma iskolai végzettségük szerint (a+b): a) 8 ált. iskola alatti b) 8 általános *A közfoglalkoztatásba bevonhatók létszámának alapulvételével 6
3. melléklet Közfoglalkoztatási terv a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 993. évi III. törvény 37/A. (2) bekezdése alapján. 2. Megnevezés Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak nemenkénti megoszlása férfi nő Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele összesen (a+b): 6 2 a) 35 évnél fiatalabb Közfeladatok megjelölése b) 3555 év közötti 5 Részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok: a) megjelölése, csoportonkénti felsorolása 6.3 a)m) Sorszám Foglalkoztatás szervezése Finanszíro zás összege Ft b) feladatok várható ütemezése I. negyedév 6.3. a) c) d) e) h) i) j) k) l) m) II. negyedév 6.3. a)m) III. negyedév 6.3. a) b) c) d) f) g) h) k) l) m) IV. negyedév 6.3. a) h) i) j) k9 l) m) c) megjelölt munka szakképesítési szükséglete: a) 8 általános 2 b) szakképesítés 2 c) középiskola d) felsőfokú képesítés 6 2 3. A 2. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám 4. 5. 6. Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak képzettség szerinti összetétele: a) 8 általános 2 b) szakképesítés 2 c) középiskola d) felsőfokú képesítés Foglalkoztatás szervezésének módja: a) önkormányzat közcélú foglalkoztatás b) önkormányzati társulás c) e célra létrehozott szervezet d) meglévő más szervezet Közfoglalkoztatás finanszírozására szükséges forrás: a) önkormányzati.534.045, b) központi költségvetés 6..96.865, 7