VII. évfolyam 3. szám

VII. évfolyam 3. szám 2005. ôsz

Negyed évszázad Wagner bûvöletében Jubileumi beszélgetés Molnár Andrással G yermekkorában szerette meg a kelta germán mondavilágot. Hamar megismerte Wagner néhány zenedrámáját, és a Lohengrin története különösen megtetszett neki. Valójában Wagnernek s a Lohengrinnek köszönhetôen döntötte el, hogy énekes szeretne lenni. Vágya beteljesült. Elsô Wagner-szerepe éppen a Lohengrin volt. Molnár András immár negyed évszázada énekel itthon és külföldön. A nemzetközi hírû Wagner-interpretátor, a budapesti Operaház kiváló hôstenorja azonban nem csupán a romantikus német, hanem az olasz repertoárban is otthonosan mozog, sôt újabban olyan karakterfigurákat is énekel, mint a Peter Grimes címszerepe vagy A pikk dáma Hermannja. Mihály András 1979 januárjában vett fel az Operaházba. Az elôéneklésen a Hunyadiból László áriáját, a Carmenbôl a Virágáriát és A nürnbergi mesterdalnokokból a Versenydalt adtam elô. Kezdetben kisebb szerepeket kaptam, de a nagyobbak is hamar megtaláltak: elôször a Hunyadi László, majd Tamino, Don José 1982-ben énekeltem elôször a Lohengrint, Giuseppe Patané vezényletével, 1983-ban pedig a Parsifalt, Ferencsik János betanításában. Hogyan emlékszik vissza az idôs mesterre? Ferencsik János karnagy úrral kapcsolatban nagyon szép emlékeim vannak. A varázsfuvola Taminója volt a második fôszerepem, a felújítást ô vezényelte. A próbákon mindenféle érdekességet mesélt a darabról, s különbözô instrukciókat adott. Fôiskolára ugyan nem jártam, de a zenei képzettségem megvolt, mert gyerekkoromban hegedültem. Alapvetô zenei dolgokat tehát nem kellett magyaráznia, de nagy élettapasztalatából fakadó történetei igen tanulságosak voltak. Mesélte például, hogy mint kezdô, fiatal karmester kiutazott Bécsbe, mert a vezénylés közben manuálisan nem tudott megoldani valamit. A kor egyik legnagyobb karmesterétôl kért tanácsot a darab tolmácsolásával kapcsolatban. Ferencsik János nagyon figyelt az énekesekre. A varázsfuvola elsô próbáján, a Tamino-ária kapcsán azt mondta nekem: Fiam, én nem is szólok semmit. Amit csinálsz, azt lekísérem. Tudom, hogy ez nehéz nóta." Így is történt. A próbákon azért még adott tanácsokat, de az elôadáson már valóban nem avatkozott be", hanem figyelmesen kísérte az énekeseket. A Parsifal próbáin egy-egy nehezebb résznél megkérdezte a szólistákat, kényelmes-e, jó-e az éneklés Aki színházi karmester, tudja, hogy vannak helyek, ahol a zenekarnak be kell húznia a féket", mert a közönség akkor érzi jól magát, ha az elôadó jól meg tudja oldani a feladatát. Arról a bizonyos 1983-as Parsifal-elôadásról még ma is szuperlatívuszokban beszélnek, akik hallhatták Csodálatos idôszak volt. Valóban különleges légköre volt azoknak az elôadásoknak. E felújítást megelôzôen Ferencsik János 1945 elôtt vezényelhette itthon a Parsifalt, a háború után mindössze egy harmadik felvonást dirigált. A próbákon szarkasztikus stílusával, szikár modorában röviden szólt a mûrôl. Mély dolgokat mondott, amelyeken késôbb sokat gondolkodtam. Nagyon közel állt hozzám mindaz, amirôl beszélt, és bízom abban, hogy jó földbe hulltak" az általa elmondottak. A Parsifalelôadások legérdekesebb részei azok voltak számomra, amikor nem kellett énekelnem. Akkor hatott rám igazán Ferencsik János interpretációja. Mindaz, amit a darab közben a zenekarával közvetített, visszahatott rám. Ritkán hallani zenekart olyan magas színvonalon szólni, mint ahogy akkor szólt, az ô irányítása alatt. Az elôadások után fiataloktól, ifjú hölgyektôl kaptam leveleket, ami nagyon jólesett. A színház misztériumához tartozik, hogy valaki tollat ragad és olyan dolgokat ír le, amelyektôl még ma is elérzékenyülök. Akkor még nem is tudtam, hogy ilyen hatás- 3

sal lehet egy szerzô az énekes által a közönségre. Ezek a levelek is megerôsítettek abban, hogy érdemes volt belevágnom ebbe a nagy kalandba, ami az éneklés. Ezután egyre többször hívták külföldi vendégszereplésekre. Úgy tudom, még az idôs Hans Hotterrel is énekelt A nyolcvanas évek közepén Antwerpenben, a Parsifal új rendezésének hat elôadásán. Budapesten magyarul ment a darab, és mivel itthon egymás után tanultam a különbözô szerepeket, a vendégfellépések elôtt sokszor nem volt elég idôm arra, hogy a darabokat tökéletesen elsajátítsam eredeti nyelven. Például Berlinbe is úgy mentem ki, hogy ott tanultam meg a Lohengrint németül. Antwerpenben Hotter úr énekelte Gurnemanzot. Látta, hogy még nem vagyok teljesen kész, de pátyolgatott", biztatott. Azt mondta: Nyugodjon meg, fiatalember, a szerep megvan magának". Segített, hogy beilleszkedjek a rendezésbe. Ô botra támaszkodott a színpadon is, mert akkor már nehezen járt. Nagy élmény volt mellette énekelni. Ritkán hallani ilyen hatalmas hangot, pedig már jócskán túl volt a pályája csúcsán. Mégis úgy szólalt meg, hogy az én testem is belerezgett a hangjába. Hasonló élményeim voltak még Bayreuthban, ahol kisebb szerepeket énekeltem, a legjelesebb Wagner énekesek oldalán. Külföldön merre járt és mi mindent énekelt? Kint legtöbbször Tannhäusert énekeltem. Franciaországban sok helyen jártam, többek között Limoges-ban, Marseille-ben, Rouenban. A bolygó hollandi Erikjét eddig csak kint, Bonnban, illetve Zürichben alakítottam. Buenos Airesben Respighi A lángjában vendégszerepeltem, Grazban a Sába királynôje Asszádját énekeltem. Berlinben, Drezdában, Barcelonában Lohengrint Az egyik barcelonai Lohengrin-elôadáson mulatságos élményben volt része A Gran Teatre del Liceuban léptem fel a Lohengrinben egy spanyol szopránnal és német vendégénekesekkel. A harmadik felvonás szobajeleneténél történt egy malôr, ugyanis nem volt bekészítve az a kard, amellyel le kell sújtanom a szobába betörô Telramundra. Amikor közeledett az összecsapás pillanata, belém villant: vajon hol lehet a fegyver? A kettôs közben finoman hátat fordítottam a nagyérdemûnek, és óvatosan körülnéztem, mit lehetne tenni. A színpad szélén állt egy statiszta teljes fegyverzetben. Oldalra léptem, s amikor Telramund berontott, kinyúltam a statiszta kardjáért, és azzal sújtottam le rá. Az elôadás után a német kolléga elmesélte, a színfalak mögött tanakodtak, vajon mit fogok csinálni. Azt mondta, ha egyszerûen ráijesztettem volna, ô akkor is összeesik. Hiányzik valami Wagner-szerepeinek sorából? Gyakorlatilag Wagner minden fontos tenorhôsét énekeltem. Kivéve a Rienzit, illetve Logét, amelyre kapacitáltak ugyan, de úgy érzem, az nem nekem való. A Trisztánt eddig csak Budapesten, magyarul énekeltem. Már erre is volt külföldi felkérésem, de ez végül az itthoni feladataim miatt nem jött össze. Hogyan csinálna kedvet Wagner hallgatásához azoknak, akik esetleg most kezdenének el ismerkedni az életmûvel? Erre egy példával felelnék. Pályafutásom során sohasem kértem szerepeket, mindig kaptam azokat. Voltak köztük olyanok, amelyeket elôször fanyalogva fogadtam. Aztán mindig találtam a darabban akár a zenében, akár a cselekményben egy-egy olyan részletet, ami megragadott, ami megérintett. Ezután már sokkal könnyebb volt feldolgozni a mûvet. Találtam egy magot, amely köré felépíthettem a szerepet, s ezzel együtt változott a darabbal való viszonyom is. Ezzel azt szeretném mondani, hogy minden zenében, minden operában találhatunk valamit, ami megvan bennünk, ami foglalkoztat minket. Ha erre a pontra rátalálunk, akkor egyszer csak kibomlik a mû szépsége. Akinek csak egy kis affinitása is van a zenéhez, megtalálhatja a kulcsot. Wagnerben annyi minden van! Olyan, mint egy dzsungel, számtalan réteggel. Sokszor énekeltem a mûveit, mégis megunhatatlanok számomra, s mindig tudnak valami újat mondani. Sokszor talán nehéz közlekedni ebben a wagneri ôserdôben, de aki veszi a bátorságot, hogy bemerészkedjen, rájön, hogy e rengetegben sokfelé lehet kalandozni s csodálatos dolgokat lehet találni. Pallós Tamás 4

A mû elsô megszólaltatója a Lohengrinrôl Részletek Liszt Ferenc tanulmányából III. rész V ajon azoknak is megvan-e, akik szeretnek, a maguk Descartes-i jelszava, amelyen érzelmi életük teljes rendszere nyugszik? Nem alakítható-e át a cogito, ergo sum így: érzem, tehát tudom? A görögök egyaránt analitikus és látnoki intelligenciája akik balzsamosan átfonták mitológiájuk tarka lapjait oly sok nagyszerû allegóriával semmiképpen sem nélkülözött egy alapvetô erényt: azt, hogy felfogják a szeretet soha ki nem hunyó jellegét, azért a szeretetét, amely elszakad a meggondolás kötöttségeitôl és a szûk korlátok fölébe lendül. Az ókoriak szerint Ámor szemeit eltakaró kötelékben ami minket illet szívesebben látunk magasabb értelmet, mint ahogyan azt napjainkban fel szokás fogni. Aszerelemnek valóban nincs szüksége a szemek tanuságára ahhoz, hogy a szeretett lény szépségét és mibenlétét felismerje. Elza a hite révén emelkedik fel nevezzük hitnek a szívében érzett bizonyosságot az emberfeletti természettel felruházott szerelmeséhez, és hogy ô mindvégig szeretve marad, az azért van így, mert mihelyt megjelenik a kísértés, hogy kíváncsiságának eleget tegyen, mégis visszatér legteljesebb bûnbánattal a hithez. Hite folytán ismeri fel tévelygését, ami ôt kételkedése révén a gyûlölködés és gonoszság szövetségesévé tenné Visszautasítja a tudást Tudatlan akar maradni Érzi hitteljes tudatlanságának magasabbrendû voltát, és lényének természetes tisztaságához, alázatos ártatlanságának fényéhez és erejéhez visszatérvén villámgyorsan eltaszítja magától azt, aki ôt jónak és rossznak tudójává akarná tenni. E patétikus jelenet fordulatait annál is inkább igen feszülten és elfogódottan követjük, minthogy a titok, amit Lohengrin rejteget, annyira nagy, szép és szeretetteljes. Lelkünk mintegy azonosul a küzdelem sokféle fájdalmával, és a vívódásban egy rokon képet felismerni vélve ezt a nevet suttogja: Pszükhé. Ha nem a hit volna a legszebb adománya, a legragyogóbb dísze, a végsô célja minden szerelemnek, honnan jönne akkor rokonszenvünk e nô iránt, aki rajongással adja oda magát egy ismeretlennek? Ha elvitatnánk az érzelemtôl annak jogát, hogy sejtve állítsa azt, amit az ész nem képes belátni, ha az értelem nem fogadná el a hitet, amire az érzés felhatalmazza, nem lenne-e ez egyfajta kicsinyesség az ész részérôl? Miért is vagyunk úgy megilletôdve, amikor Elzát angyali tisztaságú szánalomtól áthatottan látjuk Ortrud iránt, aki nem képes hinni? Miért kelt bennünk megelégedést, amikor azt látjuk, hogy Elza elutasítja Friedrich rábeszélését és Lohengrinnek így felel: szerelmem messze minden gyanú fölé emelkedik? Végül pedig miért találjuk felemelônek azt, hogy bizalmatlanságát és kételkedését feladva egycsapásra lemond azon titok megismerésérôl, amelynek leleplezéséért elôbb úgy esedezett; hogy ezzel szemben óvni, védeni akarja Lohengrint, siet ôt karddal felfegyverezni, holott nem gondolja róla, hogy valódi veszély fenyegetné? Ha a szerelemben nem törvény, hanem zsarnoki követelés lenne a hit, ( ) nem kellene-e Elzának hogy következetesnek, hôsiesnek, csodálatra méltónak és csodálatban részesülônek lássuk amellett kitartania, hogy tudjon, hogy ismerjen, hogy ítélkezzen afölött, aki lebecsülte és megalázta ôt, amikor a vak bizalmat magában foglaló szerelmét igényelte? A költôi képzelet tehát itt még többet mutat, mint a szenvedélyes érzelem eláradását; többet, mint a virágot és egyszersmind az annak kelyhében rejtôzô gyümölcsöt, a szerelembôl fakadó hitet tárja elénk Liszt Ferenc Fordította: Á. A. (folytatás következik) Kiegészítés. Cikksorozatunk második része két helyen kissé hiányosan jelent meg (Wagner-Hírmondó, VII/1 2. szám, 6-7. oldal). A7. oldal jobb hasábjának 14. sorában induló mondat helyesen így kezdôdik: Ô adjunk hálát az Égnek! nem okoskodó nô. A II. rész utolsó elôtti mondatának ez a teljes alakja: A zavarodottság e pillanata elôtt azonban a szerelem és a hit azonos voltát érezte és hirdette. 5

Egy világhírû karmester: Fischer Ádám K evés karmesternek adatik meg, hogy a Bayreuthi Ünnepi Játékokon részt vehessen. Még kevesebbnek, hogy Wagner világa legféltettebb kincsének, a Ring-ciklusnak ôrzôjévé válhasson e régi falak között: Richter János, Knappertsbush, Karl Böhm. Különösen boldogok lehetünk, hogy e nagy karmerterek sora néhány éve egy magyar mûvésszel is bôvült: Fischer Ádámmal, aki 2001-ben a tragikusan hamar eltávozott Giuseppe Sinopolitól vette át a pálcát, még a rendezésen felháborodott konzervatív Wagner-híveket is bámulatva ejtve interpretációjával (minden bizonnyal ugyanúgy, mint ahogyan Budapesten tette egy évvel azelôtt a Mannheimi Opera emlékezetes Trisztán-vendégelôadása során). Fischer minden Wagner-imádata ellenére nem esett a túlspecializáció csapdájába: idén augusztusban a Salzburgi fesztiválon Mozart Cosí Fan Tuttéját vezényelte, bayreuthi gyôzelméhez hasonló sikerrel. Emellett talán ô tette a legtöbbet azért a mesterért, akihez a magyarokat is rengeteg szál fûzi: a néhány éve tartó Haydn-reneszánsz nagymértékben köszönhetô Fischer Ádámnak és az 1987-ben altala alapított Osztrák-Magyar Haydn-Zenekarnak. Fischer Ádám 1949 szeptember 9-én született Budapesten. Családja egy közvetlenül a Magyar Ál- Fischer Ádám a 2001-es Bayreuthi Ünnepi játékokon éppen nem a zenekari árokban lami Operaházzal szemben álló lakásban élt. Öccsével, Ivánnal e neves intézmény gyermekkórusának tagja volt, már ekkor szerepelt többek között Bizet Carmenében és a Borisz Godunovban. AFischer-fiúk ebben az idôben egyszer nagy megtiszteltetésben részesültek: a két testvér a Varázsfuvolában szólistaként énekelhetett! ABartók konzervatóriumban végzett, zongora és zeneszerzés szakon. Karmesteri képességei fejlesztése érdekében késôbb Bécsbe költözött, hogy a nagy hírû Hans Swarowskytól tanulhasson. Az igazán nagy sikerhez vezetô út akkor nyílt meg neki, amikor a milanói Cantelli karmesterversenyt megnyerte. Hamarosan Hamburgban, majd Münchenben debütált, amikor a megbetegedett Karl Böhm helyett ugrott be a Fidelio elôadására. A párizsi operában 1984- ben debütált a Rózsalovaggal, két évvel késôbb pedig a Scalaban vezényelte a Varázsfuvolát. 1897 és 1992 között Kasselban volt fôzeneigazgató. A 70-es évek közepétôl Fischer Ádám szorosan együttmûködött a Helsinki Philharmonic zenekarral, azóta pedig számos európai zenekar láthatta élén: a Bécsi Filharmonikusok, az Orchester de Paris, a London Philharmonic, a Philharmonia és a Royal Philharmonic. Japánban 1984-ben debütált, 1981- ben pedig a San franciscoi közönség elôtt mutatkozott be Mozart Don Giovannijával, és ugyanebben az év- 6

ben vezényelte a Macbeth új rendezését a Chicago Lyric Operában. Tengerentúli karrierjének legfontosabb éve talán 1984 volt, amikor elôször állhatott a legendás Boston Symphony Orchestra élére. Ez év ôszében a Magyar Állami Szimfonikusukat vezette amerikai turnéjukon, melynek során bejárták Cincinnatit, Denvert, Detroitot, Torontót, Ottawát és Atlantát. 2000 óta Fischer a Mannheimi Nemzeti Színház élén áll. Az itteni produkciók sokszínûsége jól mutatja egyben a mester sokszínûségét: Monteverdi reneszánszától (Combattimento di Tancredi e Clorinda) Mozart ismert és még újra felfedezendô remekmûvein túl egészen a Kékszakállúig minden megtalálható repertoárjában. Nagy jelentôségûek Fischer stúdiófelvételei is: 1982-ben ô készítette el Goldmark Sába Királynôjének elsô teljes felvételét a Hungarotonnak, ami elnyerte a nagy hírû Grand Prix du Disque kitünte- BUDAPESTEN TANNHÄUSER 2005. október 20., 28. november 3., 9. 2006. február 9., 15., 19., 23. A NIBELUNG GYÛRÛJE A Rajna kincse 2006. január 6., A walkür január 8., Siegfried január 11., Az istenek alkonya január 14. PARSIFAL 2006. április 14., 17. A NÜRNBERGI MESTERDALNOKOK 2006. május 20.(pr.), 24., 27., 31. június 3., 11. - és a konyhában Wagner-elôadások tést (aki nem ismeri, feltétlenül hallgassa meg, nem utolsósorban a csúcsformában éneklô Siegfried Jerusalem gyönyörû románca miatt). Szintén ô volt az elsô, aki teljes felvételt készített Joseph Haydn összes szimfóniájáról. Emellett híres Marton Évával és Samuel Ramey-vel készített Kékszakállú-felvétele (CBS) és az ugyanerrôl a mûrôl készített, a BBC gondozásában készült film, mely elnyerte a Prix Italia és a Charles Heidsieck díjakat. Egyesek számára talán meglepô Fischer Ádám hobbija: kevés szabadidejét legszívesebben a konyhában tölti, ahol nagy elánnal készíti el kedvenc ételeit saját receptjei alapján. Ezek megtaláhatóak az Osztrák- Magyar Haydn Zenekar honlapján (www.haydnphil.org). Aki kedvet kapott arra, hogy megpróbálja elkészíteni a gulyást, a fokhagymalevest vagy a másnapos levest" à la Fischer, bátran látogassa meg! Várszegi Márk BÉCSBEN A BOLYGÓ HOLLANDI 2005. november 21., 24., 27. 2006. április 3., 7., 11. LOHENGRIN 2005. december 3.(pr.), 7., 11., 15., 19., 22. 2006. március 5., 9., 13., 17. A NIBELUNG GYÛRÛJE A Rajna kincse 2006. január 7. A walkür 2006. január 8. Siegfried 2006. január 13. Az istenek alkonya 2006. jan. 15. TRISZTÁN ÉS IZOLDA 2006. február 11., 15., 18. április 21., 25. A nürnbergi mesterdalnokok III. felvonása a kínai fal után a leghosszabb dolog a világon. Viszont szinte hihetetlen, mennyit tud elmondani ebben a felvonásban ilyen rövid idô alatt Sergio Failloni 7

Parzival hosszú éjszakája Piliscsabán 2005. május 13-án és 14-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusán egy teljes napra, a pünkösdöt beköszöntô péntekre és szombatra újjáéledt a mesés középkor. H ogy mi is történt valójában? Akadt egy lelkes könyvkiadó, a Kláris, amelyik színtiszta elkötelezettségbôl lefordíttatta és két vaskos kötetben kiadta a német középkor legszebb és legnépszerûbb lovagregényét, a Parzivalt. És ha már elôállt ez a szép szöveg a mû fordítója, Tandori Dezsô rekordidô, tíz hónap alatt birkózott meg, nem akármilyen fokon, a közel 25000(!) verssorral, az egyetem Germanisztikai Intézetében pragmatikus mûvelôdéstudományt hallgató diákok összeálltak, és megszervezték a szépséges mû hiánytalan felolvasását. Kilenc színész a fellépés sorrendjében Fenyô Ervin, Andai Katalin, Szabados Zsuzsa, Zsolnai Margit, Kiss Máté, Zámbori Soma, Kocsis Gergô, Papp Dániel és Samu Attila 22 óra alatt, péntek délután 5-tôl szombat délután 3-ig regélte az ifjú lovag, Parzival kalandjait születésétôl a Grál megleléséig, a szenvedô Anfortas megváltásáig és a Parzivalfiú, Lohengrin útra keléséig. S miközben Parzival kalandról kalandra, viadalról viadalra haladt, a campusra kikalandozó közönséget a színes programok és meglepetések hosszú sora várta. Akicsiknek az e célra berendezett játszószoba nyújtott lehetôséget kreatív energiáik kiélésére: írhattak lúdtollal és tintával, mint a középkori kódexmásolók, léggömbökre pajzsokat festhettek, s fôleg részt vehettek a tombolán. De Piliscsabán nem csak magyar szavakban, és nem csak a fülnek hallhatóan éledt újjá egy teljes napra a középkor! A középkori irodalom és szakácsmûvészet szakavatott tudósa, Helmut Birkhan professzor ugyanis egyenesen Bécsbôl hozta a kellékeket, hogy megidézze a régmúlt étel-ital szokásait: tíz kiló csicseriborsópépet és hozzá olyan egzotikus fûszereket, mint a kurkuma vagy a galgantgyökér, no meg egy nagy csokor frissen szedett erôsszagú rutát. Ez az aprólevelû gyomnövény csodálatosan intenzív vegetatív aromát áraszt, és tudni lehet, hogy a középkorban vele Helmuth Birkhan bécsi professzor Parzival hosszú éjszakájának megnyitóján 8

2005. tôsz ízesítették a bort vélhetôen azért, mert különben csak a savanyúsága dominált volna. Hasonló okból szívesen kevertek hozzá mézet is. Parzival hosszú éjszakáján mind szagos rutás, mind mézes borból bôven jutott kóstoló a szomjazóknak. Birkhan professzor ékes középfelnémet nyelven több alkalommal is részleteket olvasott fel a mûbôl. Tudnunk kell, hogy a mai német erôsen eltávolodott a középfelnémettôl. Különös tanulmányt igényel, ha meg akarja valaki érteni, és olyan zengzetesen, ahogyan a bécsi professzor mûveli, csak egész kevesen lehetnek a hajdani beszédmód birtokában. Volt tehát rege, eszem-iszom, dínom-dánom hát tánc nem volt, se zene? De bizony, volt mind a kettô, mert három diáklány furulyán adott elô középkori dallamokat, s amikor leszállt az este hogy a Parzivalt idézzük: Lassan alkonyodott, a fény halványodott, de a felhôkön át a hû csillagvilág, az éji mennyezet, ékeskedett a vár felett. Az éj sosem rivall, csendben jön zászlósaival. Termek csillárai gyúltak, asztalok gyertyakoszorúsak Hangulatkép Parzival hosszú éjszakájáról, Tandori remek magyar fordításának 24 órás felolvasásáról Zsolnai Margit olvas szóval, amikor a Pázmáneumon is eljött az este, megszólaltak a mesés kelet varázslatos dallamai, és a Seyran- Reia-duó elbûvölô hastáncot lejtett a nagyérdemû szórakoztatására. A maratoni felolvasás maradéktalan sikernek bizonyult köszönhetôen a lelkes és kitartó közönségnek. Volt, aki könyvvel a kezében szinte az elejétôl a végéig figyelemmel követte a történetet. Ehhez a sikerhez sokban hozzájárultak a magyarországi Waldorf-iskolák tanárai és növendékei is ott ugyanis a Parzival kötelezô olvasmány. Nem volt hiány illusztris vendégekben sem, a rendezvény támogatói közül az Osztrák Kulturális Fórum és Nagykövetség munkatársai képviseltették magukat a legnépesebben. Kis idôre felbukkant a színen a PPKE germanisztikai intézetének immáron Széchenyi-díjas alapítója, Vizkelety András professzor, Maróth Miklós prodékán is átsuhant a csarnokon, hajnal felé pedig többen hallani vélték egy angyal szárnyainak suhogását ha tényleg ott járt, és nem csak az erôsszagú ruta meg a galgantgyökér idézte meg az illúzióját, nem lehet kétségünk afelôl, hogy a népes közönség többi tagjához hasonlóan ô is elégedetten távozott a helyszínrôl. Nagy Márta 9

Történetünk kissé tarka Wolfram von Eschenbach Parzivalja, a középkori német költészet kiemelkedô alkotása, korának egyik legsikeresebb lovagregénye volt. Elsô teljes magyar nyelvû kiadása 2004 ôszén jelent meg Tandori Dezsô fordításában. Egy vérbeli dalnok: Wolfram von Eschenbach A gyermek Parzival lovaggá válásának monumentális történetét ma ismert terjedelmében közel 25000 verssort 1210 körül fejezte be a lovagköltô Wolfram von Eschenbach. Magáról a szerzôrôl keveset tudunk, ez az információhiány azonban középkori költôk esetében csöppet sem szokatlan: a történeti források nagy eseményekrôl és uralkodókról szólnak, magukról alig beszélnek a jelentôs eseményeket mesés történetekké alakító írók. Költôi öntudatról még szó sincs, a jeles históriákat fiktív köntösbe öltöztetô mûvek önnön hôseik mellett legföljebb a létrejöttüket támogató mecénásokat dicsôítik. Ebben a kontextusban különlegesnek számít az a pár mondat, melyet Wolfram saját magáról ír le a Parzivalban. Születése és neveltetése lovagnak sorol -ja mondja egyhelyütt, életét ennek ellenére gyakkorta szûkösen tengette tudjuk meg másutt. Eldicsekszik azzal, hogy némiképpen ért az ének mûvészetéhez, jóllehet késôbb hozzáfûzi, hogy a betûket nem ismeri. Meglehet, kijelentéseit nem szabad szó szerint értenünk, azok mégis sokat elárulnak Wolframról. Polémiái és hencegése korabeli vetélytársainak köztük is elsôsorban a magasabb fokú iskolai mûveltséggel rendelkezô és olvasottságával gyakorta dicsekvô Gottfried von Strassburgnak, a konkurens Trisztán-regény szerzôjének és mecénásainak szól. Wolfram von Eschenbach feltehetôleg nagyon is komoly mûveltséggel bírt. A magyar kiadáshoz írt utószavában Vizkelety András megállapítja, hogy a költô dobálódzik latin ásványnevekkel, arab csillagászati terminusokkal, német és francia lovagregények szereplôinek neveivel, teológiai, orvostani, növénytani szakkifejezésekkel. Alig hihetô, hogy mindezen ismeretekre csupán hallomás útján tett szert, ahogyan mindig csak erre hivatkozik. Egyetlen példa Wolfram szerteágazó mûveltségére: Parzivaljában Anfortas sebének gyógyítását látványos csodaszerekkel kísérlik meg a Grál-lovagok a halászkirály fájdalmait az Éden gyógyító vizeivel és gyökereivel, a cumae-i Sibylla aranyágával, pelikánvérrel, a titokzatos egyszarvú szívével, a kárbunkulus-kôvel és a sárkányvérbôl kihajtó sárkányfûvel igyekszenek enyhíteni Wolfram idônként (fiktív) hallgatóságával is beszédbe elegyedik. Híres íjhasonlatában például kompozíciós módszerébe ad betekintést: története menetét az íj lassan görbülô fájához hasonlítja, vagyis nem kíván hallgatóinak sem többet elárulni a Grálról, mint amennyit Parzival tud róla. A folyamatos feszültséget és izgalmat annak idején a szóbeli elôadás során úgy teremti meg, hogy elbeszélésében fôhôseinek perspektíváját követi. Wolfram von Eschenbach a 14. század elején keletkezett Nagy Heidelbergi Daloskönyv fiktív portréján Parzival örökérvényû története Wolfram von Eschenbach lovagregénye két mondakört olvaszt egybe: az Artus királyról és kerekasztaláról szóló történeteket és a Grál-lovagok kalandjainak elbeszélését. A Parzival igazán modern mûként is olvasható: a felcseperedésrôl, az útkeresésrôl és önállóvá vá- 10

lásról, a lelki-szellemi érés folyamatáról szól. Meséje ugyanakkor izgalmas történet egy képzelt lovagi világról, annak értékeirôl és a szokásairól, erkölcsi és társadalmi rendjérôl. Parzival Parsifal AWagner zenejátékát ismerô közönség azonnal felteszi a kérdést: Miért Parzival, miért nem Parsifal? Az ifjú lovag neve sokféleképpen szerepel a különbözô forrásokban: létezik Parcival, Parcifal, Parzifal, Perceval, sôt a Peredur változat is. Parsifal ezzel szemben a középkori szövegekben egyáltalán nem található. Ez a változat késôbbi, az arabból történô eredeztetési kísérletekre vezethetô vissza. A hagyomány szerint Wagner sokáig attól kezdve, hogy 1845 nyarán Marienbadban elôször foglalkozott a témával egészen az 1877 elején létrejött teljes próza-librettóig maga is a Parzival alakváltozatot használta. Csupán abban a röpke négy hétben, amikor 1877 tavaszán befejezte a szövegkönyvet, lett Parzival - ból Parsifal. S hogy miért? Úgy hitte, hogy az óperzsa fal parsi (jelentése: a lomha érintetlen ) a helyes írásmód Ezután gyorsan közkinccsé lett a Wagner-féle hirtelen lelemény, jóllehet a filológia más véleményen van: A Parzival valójában az ófrancia Perceval és a kelta Peredur alakokból ered. Mindkettô beszélô név, jelentésük körülbelül ez: vágj át a völgyön. Wolfram maga is megmagyarázza hôse nevét, pontosabban annak elsô felét: szerinte az annyit tesz, hogy Közép Szerére jár, vagyis a közepén át miként Gahmuret halálának hírére Herzeloyde szívének közepébe hatolt a fájdalom. AGrál-lovag Parzival Malgot István illusztrációja a magyar kiadáshoz Az udvari költészet és lovagjai Wolfram udvari költô. A lovagi etika elvárásainak megfelelô, kötelezô epikai sémákkal dolgozik. Az udvari költészet legfontosabb fogalma az aventiure : ez egyszerre jelent kalandot (csodálatos eseményt és merész vállalkozást, akár a valós életben, akár lovagi tornán) és ennek elbeszélését, a róla szóló mûvet. A Parzivalnak két fôhôse is van: a tudatlan gyermekbôl lovaggá serdülô Parzival (Gahmuret és Herzeloyde fia, Anfortas unokaöccse) és az ideális lovagot megtestesítô Gawan (Sangvine és Lot király fia, Artus unokaöccse). Kalandjaik Wolfram meséjében hol a Grál-birodalomban, hol Artus udvarában játszódnak. A Grál-király Anfortas birodalmáról senki nem tudja, hol van: Munsalvaesche, a vad hegy vára úgyszólván fellelhetetlen. Csak az juthat oda, aki nem keresi az oda vezetô utat. Elsô látogatása után Parzival több mint 5 évig hiába próbálja újra megtalálni, csupán amikor lemond a keresésérôl, nyílik meg elôtte a Grál birodalmába vezetô út. Artus udvara ezzel szemben mozgékony, Wolfram története során többször is költözik. Viszonylag könnyen rá lehet bukkanni, mi több, elôfordul, hogy az egész udvar Parzival keresésére indul. AGrál- és az Artus-mondakör elegyítése persze bizonytalanságokhoz és ellentmondásokhoz is vezet. Hasonló a helyzet, mint Wagnernél, aki ugyancsak több hagyományt ötvöz. Wolfram nem tisztázza például, milyen (földrajzi) kapcsolatban áll egymással a két birodalom, és az is feltûnô ellentmondás, hogy míg az életre-halálra tusázás Artus lovagi etikájával ellentétes cselekedet, a Grál-lovagoknál ez a küzdelem természetes módja. Kiemelkedôen fontos szerep jut a regényben a lovagi erényeknek, melyeket Wolfram szokatlan mód a nôkre is kivetít. A gyengébb nem közvetlen megszólításával bizonyára hallgatósága tényleges összetételére reflektál. Ateljes tudatlanságban felcseperedô Parzival mit sem tud a lovagi viselkedésrôl és az ezt megtestesítô erényekrôl. Amikor elôször, anyja tiltása ellenére véletlenül lovagokkal találkozik, azt hiszi, hogy isteneket lát. Lovaggá (s egyben felnôtté) válása során kell megtanulnia az alapvetô erkölcsi és viselkedési normákat hol saját tapasztalatból, hol véletlenszerûen felbukkanó tanítóinak köszönhetôen. Az udvari etika alapkövetelménye volt a mértéklet (mâze) és az alázat (diemuot). Utóbbi az erénytanok állandó eleme, a Grállovagok legfôbb erénye. Wolfram a 11

nôi közönségével szembeni erkölcsi elvárásait ugyancsak az udvari etika elemeibôl meríti: számukra is kívánatos a tisztaság (kiusche), a hûség (triuwe), a mértékletesség (mâze) és a szemérem (scham), elítélendô a hamisság (valsch). Feltûnô, hogy intellektuális erényekre nem hivatkozik, a tumpe-wîse (lomha elméjû jó eszû) ellentétpár kizárólag a férfiakra érvényes Az Artus-regény Artus király kerekasztalát elôször a normann Wace írja le 1155 körül Roman de Brut címû krónikájában. Ez annak az udvarnak a középpontja, melynek kifinomult és mûvelt életmódja minden más udvar eszményi példaképe: itt élnek a világ legjobb és legmerészebb lovagjai, az ô egyenrangúságukat jelképezi a kerekasztal. A középkori Artus-regények szerkezeti felépítése a következô: a fôhôsnek két kaland-utat kell végigjárnia, mielôtt eljut a lovagi tökéletességhez. Az elsô út során mérlegelés nélkül cselekszik, mégis sikeres: mindent és mindenkit legyôz, hôsies, bátor és igazságos, s már-már célba ér, mikor hirtelen megtörik a lendülete. Egy váratlan esemény rádöbbenti, hogy valamit félreértett, és hogy a lovaggá válás jóval bonyolultabb folyamat, mint képzelte. Jóllehet bizonyos elvárásokat tökéletesen teljesített, másokat teljességgel elhanyagolt másodszor ezek megvalósításáért kell útnak indulnia, mégha ezzel egyik hôn vágyott jutalmától, a boldogságtól fosztja is meg magát. Hosszadalmas és kimerítô második kaland-útja után aztán egy magasabb erkölcsi szinten ténylegesen célba ér. Az Artus-szálat Wagner szinte teljesen elhagyja, zenejátékában a Grál-történet határozza meg a cselekményt. Parzival és Condwiramurs Malgot István illusztrációja 2005. ôsz Grál és lovagja Wolfram más funkciókkal látja és másképp írja le a csodálatos-csodatévô Grált, mint Wagner. Nála a mindennél fényesebben ragyogó Grál egyfajta bôségszaruként mûködik, körbehordozása a regény egyik központi jelenete. Megtudjuk róla, hogy különleges drágakô (és nem kehely!), mely aszerint változtatja súlyát, hogy jó vagy rossz ember veszi-e kézbe. Gonoszok ugyanis megemelni sem tudják. Rendszerint Anfortas asztalán áll, és bámulatos adottságokkal bír: bármilyen ételt és italt elô tud varázsolni a benne rejlô ostya segítségével, melynek erejét egy nagypéntekenként az égbôl alászálló galamb újra és újra megerôsíti. Elégeti a fônixmadarat, aki aztán újjáéled hamvaiból. AGrál legfontosabb tulajdonsága azonban az, hogy látványa mindenkit (persze csak a jó embereket, hiszen a gonoszak nem is látják) meggyógyít, fiatalon és erôben tart a nagybeteg Anfortast is, annak legnagyobb bánatára. A lovagregény központi problematikája is a Grál körül mozog: az ifjú Parzival, elsô munsalvaeschei látogatásakor nem kérdez. Jóllehet két kérdést is fel kellene tennie: egyrészt Anfortas betegsége, másrészt a Grál titokzatos tulajdonságai iránt kellene érdeklôdnie. Rajta kívül mindenki tudja, hogy mágikus hatású kérdését követôen Anfortas azonnal meggyógyulna, ô maga a Grál királya lenne. Évszázadok során sokat kutatták, hogy vajon mért nem teszi fel az ifjú az Uram, mi gyötör? Wolfram nyelvén: oeheim, waz wirret dier? kérdést. A magyar kiadás végén olvasható szép elemzésében Georg Kühnewind (Székely György) úgy véli, hogy Parzival fiatalsága és tapasztalatlansága okánál még túlságosan együtt érez Anfortasszal, és nincs meg benne az a távolságtartás, mely a kérdés feltevéséhez szükséges. A Grál esetében más a helyzet: itt nem a túlzott azonosulás, hanem egy tanítás túlságosan komolyan vétele az ok. Azért nem kérdez róla, mert nem sokkal elôtte Gurnemanz lovag arra intette, hogy ne kérdezzen fölöslegesen. 12

Végül persze minden jóra fordul Egy hosszas kaland-út végén Parzival ismét a Grál várába jut. Ott Anfortas kétségbeesésében már a halált kívánja, a Grál azonban akarata ellenére életben tartja: hiába csukja be a szemét, hogy hét napig ne lássa, kínzó fájdalmai miatt újra és újra ki kell nyitnai. Amikor Parzival másodszor is megérkezik, a Grál-király nem tudja, hogy a lovag tisztában van feladatával: a történet során az elmulasztott kérdésrôl többektôl, a Grál mibenlétérôl pedig Trevrizenttôl értesült. Ezért arra kéri, érje el, hogy nyolc napig ne hozzák elé a Grált, és végre örök nyugovóra térhessen. Parzival másképp tesz: elôbb háromszor térdre hullik és imádkozik, majd felteszi a megváltó kérdést. Nem mechanikusan végzi el tehát feladatát, hanem alázattal. Anfortas meggyógyul, mi több: ô lesz a világ legszebb férfiúja (még Parzivalnál is szebb!), az új Grál-király, Parzival pedig végre révbe ér: évekig nem látott felesége, Condwiramurs és ikerfiai, Kardeiz és Lohengrin oldalán boldogan él. A szöveghagyományozódás A fennmaradt kéziratok tanúsága szerint a Parzival a német középkor talán legolvasottabb mûve volt. 81 teljes vagy töredékesen fennmaradt szövegemlék tanúskodik népszerûségérôl. Ennyi kézirat a Nibelung-énekbôl sem maradt ránk, foglalja össze a tényeket Vizkelety professzor úr. 1500 körül megszakad a kéziratok sora, a mûvet két és fél évszázadig a feledés homálya takarta. Különös módon a korai felvilágosodás korában fedezik fel újra, a svájci Johannes Bodmer modern nyelvre lefordítva, klasszikus versformában, hexameterekben adta ki 1753-ban. Tanítványa, Christian Heinrich Müller 1784-ben publikálta elôször az eredeti szöveget. 1833- ban Karl Lachmann-nak, a modern szövegkritika atyjának gondozásában jelent meg az elsô korszerû, azóta is irányadó Parzival-szövegkiadás. Újra népszerûvé a romantika középkor-kultusza tette a Grál-lovag Parzival történetét, mely aztán Richard Wagner zenejátéka által vált közkinccsé. Egy zseniális mûfordító: Tandori Dezsô Amagyar fordítást pedig Tandori Dezsô fantasztikus munkájának köszönheti az olvasó. A 65 éves Tandori másfél éven keresztül foglalkozott és mintegy 10 hónap alatt birkózott meg a könnyûnek csöppet sem nevezhetô szöveggel. A lovagregénnyel párhuzamosan ráadásul más fordításokon is dolgozott. Így ír errôl: Kb. hat jelentôsebb-jelentéktelenebb (?) fordítási mûvet vittem végbe, és ilyen évem csakugyan nem volt még. Mind Virginia Woolf két regényét (hatezer szöget sziklafalba beverô mászók precizitásával, végre egyszer angolt így!), mind Süsskind kis remeklését, mind Pie két tucatnyi versét jószerén hibátlanul (na, értjük, ugye?), aztán a Parzival romantikusabb, relatívabb versszövegét (irdatlan mennyiség) változatosan jelenetezve. Másutt ezt olvashatjuk tôle: Parzivallal valami ékességes, tarka tájon jártam, sokféle versidomot kellett alkalmaznom, a középkor, a reneszánsz, az iniciálék, Arany János stb. hangulatait s tanulságait, lejteni kellett és darabosnak lenni, nehéz is volt, libbent is, s ha leült, ott volt kontrollom. A végeredményt nem lehet kellôképpen dicsérni: Tandori rímes fordítása tökéletesen visszaadja az eredetileg szóbeli elôadásokon terjedô történet ritmusát és fordulatait. Ezt igazolandó álljon itt egy rövid részlet: halljátok most Parzivalról, hová jutott Wals fia? Mint mesélik, tavasz hava hullt, s mire pitymallik: fehérben ô tetôtôl talpig. Mit egyebekben mondanak: Artus volt a májuslovag. Vele minden ilyenkor történt, vagy habvirágzó pünkösd töltén. S hogy csak májusi levegôt szívott ô, elevenítôt. Történetünk itt kissé tarka: hó s májusidô együtt volna. Artus karidoeli solymásza, hogy a Plimizoelnél vadászna, nekivágott egy este, s legjobb madarát hamar vesztette. Eltûnt az a vadonban, hajnalig ne is jönne onnan. Magát úgy telezabálta, hogy a csalétket se látja. Idegen rengetegben vacogtak mindketten: mert Parzival közelén járt. Hajnalra az utakon hó várt. Lovagolt hôsünk úttalan, lova lábának gondja van kövekkel, kidôlt törzsekkel. Így derengett végül a reggel. A Kláris Kiadó gondozásában napvilágot látott magyar kiadást Malgot István eredeti grafikái illusztrálják. A két vaskos kötet fantasztikus fordítását részletes kommentárok, név és geneológiai táblázat egészíti ki. A könyvet Vizkelety András utószava és Georg Kühnewind tanulmánya zárja. Nagy Márta Wolfram von Eschenbach: Parzival, I II. kötet. Ford. Tandori Dezsô, Budapest: Kláris Kiadó 2004. Kedvezményes áron (7200 Ft) megrendelhetô közvetlenül a kiadónál: kiadó@klaris.hu. Tel.: 489-0030 13

Bayreuthi ábrándok Trisztán barna zokniban Wolfgang Wagner, köszöni, jól van. A nyolcvanöt éves Wagner unoka több mint fél évszázada irányítja már a Bayreuthi Ünnepi Játékokat: kezdetben testvérével, Wielanddal együtt, majd annak halála óta lassan negyven éve pedig hivatalosan egyedül. Ez akkor is egyedülálló teljesítmény, ha tudjuk, hogy az utóbbi években a tényleges szervezési munkákból mind többet vállal az igazgató második felesége, Gudrun Wagner. Akik néhány éve még arra számítottak, hogy Bayreuth ura hamarosan nyugdíjba vonul, csalódniuk kellett: a XIX. században Richard, majd Cosima Wagner által kialakított, 1951-ben megújított tradíciót nem rendítették meg sem a meg-megújuló családi belviszályok, sem Christoph Schliengensief tavalyi Parsifal-rendezése. Csók a deszkákra Jóllehet a mostani, immáron 94. fesztivál sem nélkülözte a kedélyborzoló ötleteket. Az idei bemutatóra, a Trisztán és Izoldára egy szinte teljesen ismeretlen japán karmestert hívtak meg vezényelni. A negyvennyolc éves Eiji Oue, az Oszakai Filharmonikusok és a hannoveri rádió zenekarának vezetôje sem komolyabb színpadi múlttal, sem jelentôsebb lemezfelvétellel nem rendelkezik, és bizony sokakban ébredt kétség, hogy vajon olyan Trisztán-karmesterek örökébe léphet-e a Zöld Dombon, mint Felix Mottl, Wilhelm Furtwängler, Herbert von Karajan, Carlos Kleiber vagy a legutóbbi két betanítást vezénylô Daniel Barenboim. Az elôzetes pletykák bukást jósoltak, de a közönség másképp döntött legalábbis a premieren, és az apró termetû japán dirigens még a színpadi deszkákat is megcsókolta meghatottságában. Ám a rendezés! Aprózai színpadraállításokban összeszokott svájci páros: Christoph Marthaler rendezô és Anna Viebrock díszlet- és jelmeztervezô akik nemhogy Wagner-zenedrámát nem vittek még színre eleddig, de más operát is alig zürichi illetôségüket meghazudtoló, virtigli NDK-színpadképet varázsoltak a Festspielhausba, valami olyasmit, mint a Wagner-dédunoka, Katharina tavaly, az Erkel színházi Lohengrinhez. Ám míg Katharina Wagner esetében a politiko-esztétikai szándék legalább világos volt, a svájci rendezôpáros merô passzióból kápráztatta el a közönséget minden idôk legkopárabb Trisztánrendezésével. Mivel ez a romantikus darab az olthatatlan szerelmi vágyról, a leküzdhetetlen szenvedélyrôl szól, mi más is állhatna egy eredetieskedô koncepció középpontjában, mint a sivárság, a kiábrándultság és a frigiditás? Ahatvanas évek szakszervezeti üdülôibe illô, csúf bútorok, parketta, neonvilágítás, összekaristolt fal. Kataton szereplôk. Már a szerelmi bájitallal telt, krómozott termoszfedô kihörpintése sem okoz látható megrázkódtatást a fôhôsök bávatag viselkedésében, de az elsô felvonás végén még él a remény: talán csak lassan hat a bûvös szer. Amásodik felvonás üres színpadképe, a nôi szereplôk zárt kosztümje azonnal szétoszlat minden illúziót. Mivel e zenedrámában írták meg minden idôk legnagyobb szabású és leglángolóbb szerelmi kettôsét, mi sem kézenfekvôbb, ha a mai urbanizált világunkban a szerelmesek egymáshoz sem érnek, és leginkább a szoba két távoli pontján állva, faarccal éneklik az olyan strófákat, hogy: majd holtan nincs, mi szétszakít; eggyé válunk végleg így; eszmélettôl, gondtól messze, név-feledve, mámorba veszve csak egymásban élünk, a Vágy betölti létünk!" Büntetlenül persze nem lehet a sarkaiból kifordítani a darabot. Így aztán a történet egyre komikusabban hat. Marthaler víziójában a megcsalt Marke király távcsövön figyeli e szerelmi" jelenetet, ám panaszra nemigen lehetne oka hitvese hûségét illetôen, hisz mit is lát a távcsövén? Két karót nyelt figurát, akik egymásra se néznek. A felvonás drámai középpontja: az inflagranti jelenet szánalmas paródiává silányul, mivel nemigen érthetô, mi is a király problémája, és az meg végképp nem, hogy Melot vajon egy bicskával miért szúrja nyakon a neki háttal álló Trisztánt. (Wagnernél a halálvágyó fôhôs fegyverét elejtve szándékosan rohan bele Melot kinyújtott kardjába.) Meghaltak mind? Aharmadik felvonásban ismerôs kép köszönt ránk: Trisztán kareoli várának kertje helyett egy lepusztult kórterem. Az elmúlt években mintegy fél tucatszor lát- 14

tam már különféle rendezésekben ezt a kevéssé eredeti ötletet Trisztán haláltusájának színhelyéül, úgyhogy lassan azt hihetnôk, ez volt Wagner eredeti elképzelése. Annyiban azonban újít a rendezô a többi hasonlóhoz képest, hogy ezúttal nemcsak a hôs, de hû csatlósa, Kurwenal is végzetesen lebetegszik a harmadik felvonásra. Parkinzonkóros öregemberré aszalódva, szoknyában és kamásniban csoszog körbe-körbe gazdája kórházi ágya körül, és ha valamiben megkapaszkodik éppen, egész testében berezonál. Trisztánt védeni se ereje, se fegyvere, ekként csak a levegôben hadonászik, mikor a betörô Melotot és kíséretét kellene lekaszabolni a harcban, amelyben maga is halálos sebet kap Így hát életben marad ô is, Melot is, s a rendezô megint szegény Marke királyból ûz csúfot, aki dacára mindennek, azt énekli rendületlenül: meghaltak mind Mivel a rendezés végtelenül kevés és lassú mozdulatra épít, a változatosabb megoldások a neon világítótestekre maradnak. Tagadhatatlan, e technikával sikerült némi ötletességet vinni a darabba. A fénykörök az elsô felvonásban a csillagok mozgását imitálják. A másodikban ezúttal a zeneszerzô szándékával összhangban azt jelenítik meg, hogy a Fény válik az Éjszakát magasztaló szerelmesek legádázabb ellenségévé. Amikor Izolda hosszas vívódás után végre lekattintja a villanyt (Wagnernél: kioltja a fáklyát), hogy így adjon jelt kedvesének, jöhet a szerelmi légyottra, és a zenekarból elementáris erôvel szólal meg a halál-motívum elôrevetítve a tragédiát, akkor Marthaler rendezésében a plafon neonhurkái MM-et formázva vadul vibrálni kezdenek: memento mori! emlékezz a halálra! És midôn a berontó Marke és kísérete újra világosságot gyújt, a neoncsövek egyenként kezdenek kiégni: történjék bármi, a szerelem hatalmát nem lehet legyôzni. Wagner operájának végén Izolda belehal Trisztán elvesztésébe. Marthaler rendezésében a hôsnô bemászik kedvese üres kórházi ágyába, és a fejére húzza a takarót. Trisztán pedig marad a földön holtan, barna zokniban. Bosszú a rendezôn Mindezek ellenére a darab kibírja a Marthaler által rámért csapást. Köszönet érte a szenzációs szereplôgárdának! Nina Stemme, a fiatal svéd szoprán lenyûgözô. Ô Bayreuthban ugyan most énekelt elôször jelentôsebb szerepet, de korábban Glyndebourne-ben már nagy sikerrel énekelte Izoldát, és most, az Ünnepi Játékokra idôzítve jelent meg az EMI albuma, ahol Plácido Domingo partnereként szólaltatja meg a nôi címszereplôt. Stemme telt, szenvedélyes szopránja feledtetni képes a sivár színpadképet, a borzalmas parókát, a rákényszerített esetlen mozgást. Az ô elôadása bátran mérhetô Waltraud Meier, az utóbbi húsz év legvonzóbb Izoldájának alakításához. A Trisztánt alakító amerikai Robert Dean Smith, ha nem is ér fel karizmában párjához, de megbízható, és gyôzi hanggal, sokkal inkább, mint a legutóbbi bayreuthi színrevitelben Siegfried Jerusalem. Ajúlius 25-i premierhez képest mostanra két ponton is változás történt: Kurwenal szerepében Andreas Schmidt helyét Hartmut Welker vette át igencsak mérsékelt sikerrel, a nagyszerû Petra Lang helyett pedig az ugyancsak nagyszerû Mihoko Fujimura énekelte Brangänét. Ôt nyolc évvel ezelôtt, még pályája kezdetén, Grazban láttam elôször ugyanebben a szerepben, és már akkor meglepett, hogy mennyire fölé magasodott az egész elôadásnak. Marke királyt a koreai Kwangchul Youn alakítja, még egy ázsiai színt víve a darabba. A japán dirigensnek, Eiji Oue-nak az általam látott elôadáson kevesebb szerencséje volt, mint a premieren, mert bizony kifütyülte a publikum. Sokan vetik szemére, hogy harsány, és nincs érzéke a finomságokhoz, ám inkább úgy tetszett, mintha a nézôk a rendezô helyett is a karmesteren verték volna el a port. A színpadképrôl a közönség ugyanis nem nyilváníthatott véleményt ezúttal, mert a rendezô nemcsak hogy nem tisztelte meg jelenlétével az elôadást, de szokatlan módon a tapsrendben már nem nyílt szét újra a függöny. Így Marthaleren bosszút csak a fôszereplôk állhattak azzal, hogy a nézôk ovációjától kísérve a függöny elôtt forrón megölelték egymást e gesztussal finoman jelezve, mit is gondolnak ôk maguk errôl az aszexuális rendezésrôl. A fekete" Lohengrint az idén játszották utoljára ezúttal Peter Schneider vezényletével, és a búcsúelôadásoknak kijáró ünnepléssel. De a legnagyobb siker idén is a Tannhäusert kísérte. AVénusz szerepét alakító Németh Judit biztosan ôrzi a közönség és a Wagner család szeretetét. Már korábban lekötött nemzetközi szerzôdései miatt jövôre, sajnos, nem lehet jelen Bayreuthban, de 2007-tôl újra számítanak a Zöld Dombon a ragyogó magyar énekesnôre. S míg Christian Thielemann a következô évben a várva-várt új Ring produkciót fogja bemutatni, addig Fischer Ádám Pierre Bouleztôl veszi majd át a Parsifalt. Rockenbauer Zoltán (Megjelent a Heti Válaszban) 15

Motívumok csodái laikus szemmel, illetve füllel E gy-egy wagneri mû motívumvilágáról könyveket lehetne írni. Ezt már sokan és sokszor meg is tették, és valószínûleg még sok tanulmányt írnak e témában. Ez azonban a zenetudósok feladata. Most mindössze arra vállalkozom, hogy úgy egymás közt a hozzám hasonló amatôr zeneszeretôkhöz szóljak néhány szót. Különös világ Wagner zenéjének motívumkincse. Ha megnézünk egy motívumot ugyanazon mûvön belül is elôfordul, hogy hol ritmikai, hol kismértékû dallambeli eltérés mutatkozik. Lényeges az is, hogy maga a dallam milyen zenekari környezetben szólal meg. Ugyanaz mást jelenthet dúrban, illetve mollban. Emlékeztetôül: a motívumok visszatérô, felismerhetô dallamok. Elnevezésük nem pontos, hiszen ezek a hangjegysorok nem, illetve nemcsak a szóban megfogalmazott személyt, tárgyat jellemzik, hanem a hozzájuk fûzôdô fogalmakat, érzelmeket is. Jelzik, ami a szövegben fontos, vagy éppen a ki nem mondottakat tükrözik. Kiegészítik, értelmezik a szöveget, a cselekvéseket. Vegyünk néhány mintát! Több értelmezésû pl. a Kard nevû motívum is: Kard Egyes esetekben fegyver, amellyel harcolnak, vagy harccal kapcsolatban beszélnek róla. Máskor átvitt értelemben akaratot, elhatározást fejez ki. Elsô megszólalásakor, ARajna kincsében, eredetileg fegyvert jelentett. A szövegkönyv (és a partitúra) színpadi utasítása szerint:...wotan egy kardot ragad fel, mely a nibelungok kincséhez tartozott... és a vár felé emeli azt. A színpadra állításnál állítólag maga Wagner elhagyta ezt a megjelenítést. A zenében viszont benne maradt a kard motívuma, mint Wotan akaratának, elhatározásának, tettrekészségének jelképe. Ugyanezt a szilárd elhatározást tükrözi a kard A walkür II. felvonásában (Wotan Brünnhilde jelenetben). Wotan keserû szavai alatt szólal meg:...pusztuljon hát a pompa és dísz, szent hatalom, mely szégyenem lett, és törjön szét mit alkottam én! Wotan lázadozik a rákényszerített sors ellen. Lelkiállapotát mutatják az eddig szavai alatt hangzó motívumok: Harag, Kétségbeesés, Kedvetlenség, Nyugtalanság. Érzi, hogy meg kell tennie amit Fricka kicsikart tôle, de még nem tudta rászánni magát, hogy kiadja a parancsot Brünnhildének Siegmund elhagyására. A walkür ugyan már érzi, mit fog kérni apja, de még nem hangzott el a végzetes utasítás. A Kard motívuma az, amely tudtunkra adja, Wotan végérvényesen elszánta magát fia elveszejtésére. A Kard az egész Ring folyamán ezt a kettôsséget hordozza. Ha végignézzük a szövegkönyv margóján lévô motívumokat, pontosan érzékelhetjük, mikor, mit fejez ki ez a visszatérô dallam. A kard fegyver alakjában a Nothung. Sokak szerint nincs külön Nothung és Hûség motívum. Mi a Ring könyvben mindkettôt alkalmaztuk. A dallam teljesen azonos oktávugrás le. A zenei azonosság abszolút logikus, mert tulajdonképpen a Nothung maga a hûséget jelképezi. Wälse hûségét fiához Siegmundhoz és unokájához Siegfriedhez. Pár példa erre az azonosságra: Hûség Nothung Awalkür I.felvonásában Siegmund egyedül maradva Hunding házában fegyvert kér apjától. Wälse! Wälse! Hol van a kard? Hûség mot. Majd a kard kiszabadításakor: Hûség mot. Wälse így igérte a bajban...tettre hív a kard: Nothung mot. Nothung! Nothung! Siegfried kardkovácsolása közben mindkét motívum többször szerepel. A késôbbiekben is számos helyen látható a két motívum értelem szerinti váltakozása. 16

Az istenek alkonya I. felvonásának végén: Siegfried: Im Nothung, légy tanúm, Hogy álnok nem vagyok. Hûség mot. A II. felvonásban Siegfried így nyugtatja a féltékeny Gutrunét: Észak és dél között Hûség mot. Kelet s Nyugat így volt köztünk a kard AIII. felvonásban mindkét megnevezés szerepel:...fényes fegyverem lett. Az én apám kardja volt az. - Nothung mot. Meséli ifjúi tetteit Siegfried. Ez egyúttal az utolsó Nothung" motívum is, hisz többé már nem használja kardját a hôs. Ettôl kezdve csak a Hûség szerepel, most már teljesen különválva a fegyvertôl. Siegfried haldokolva Brünnhildétôl búcsúzik:...most újra arám vagy aki voltál Hûség mot. Nem érhet engem vád mondja Gunther Gutrune vádjaira, miközben a Hûség motívumot halljuk. Utoljára Brünnhilde zárszavai alatt szól a Hûség : Jól tudod ugye, hogy merre visz utunk?... Hûség mot. (Brünnhilde Granéhoz beszél.) * * * Vegyünk a Tetralógiából egy nagyon fontos dallamot, az Átok motívumát. Mind a négy estén többször elhangzik, mégpedig minden felvonásban. Elsô megjelenése abban a drámai helyzetben van, amikor Wotan elragadja Alberichtôl, a gyûrû készítôjétôl a kincset. A kétségbeesett, megalázott, kirabolt gonosz törpe szabadsága visszaszerzésekor megátkozza gyûrûjét, és mindenkit, akinek valaha is köze lesz hozzá mindaddig, amíg ô visszaveszi elrabolt kincsét: Amint átkom nyerte el, most átkom sújtson rá!...amíg újra én visszaszerzem elrabolt mûvem! Átok Itt az átok jelentése egyértelmû. Második jelentése is ilyen. Elborzaszt, az átok mily gyorsan hat! - mondja Wotan, amikor Fafner megöli Fasoltot. Ettôl kezdve természetesen minden gyilkosságnál felharsan. Mindegy, hogy a gyilkosság jót, vagy rosszat sújt-e. Sokszor megszólal a zenekarban más esetben is. A temérdek helyet nem sorolom föl, csak néhány jellegzetes részre szeretném fölhívni a figyelmet. Figyelmeztetésként hat, elôre vetíti a bekövetkezendôket A walkür II. felvonásában, amikor Fricka szavait követve halljuk: Ott vár atyád, leány! Kérdjed, a sorsot merre fordítja ô! Ugyancsak a II. felvonásban a Wotan-Brünnhilde párbeszéd közben a fôisten nyilvánvalóan Alberich átkára gondol, amikor így kiált fel: Nincs remény! Nincs remény! Átok mot. Ugyanitt Wotan nagy elbeszélésének vége felé, a megmásíthatatlan sors jelzéseként szerepel a motívum: megölni, ki nékem kedves, rútul elárulni fiam... Legérdekesebb példa arra, hogy a szöveggel ellentétes tartalmat hordozhat a motívum, Az istenek alkonyában van. Hagen fogadja a gibichungok udvarába érkezô Siegfriedet: Üdv! Üdv, Siegfried, drága hôs! Üdvözlô szavait meghazudtolja a zenekarban fenyegetôen harsogó Átok. Egyben azt is tudatja velünk, hogy Hagen mindenképpen meg akarja szerezni a világuralmat jelentô gyûrût, vagyis készen áll Siegfried megölésére. Sokan és sokat vitatkoznak azon, hogy a Ring optimista, vagy pesszimista-e. Ha nem törôdünk azzal, hogy a zene utolsó motívuma a szerelmi megváltás, Megváltás a mû záróhangja egy minden konfliktust feloldó akkord, és nem vesszük figyelembe a színpadi utasítást sem, amely egyértelmûen bizonyítja, hogy nem a világ, csak a régi istenek pusztulnak el. (...a férfiak és asszonyok megrendülve nézik...), akkor nézzük meg az átok sorsát! A zárójelenetben Hagen beugrik a Rajnába, hogy megkaparinthassa a gyûrût. Asellôk azonban lerántják ôt a mélybe. Az Átok motívum, amely Hagen ide a gyûrût szavai alatt elkezdôdik, megszakad! Mutatja, hogy a nibelung terve nem sikerült, és a 17

világ megszabadult az átoktól. Avíz visszanyerte kincsét. A természet gyôzedelmeskedett az emberi kapzsiság fölött. Az avatatlan nézô az operák elôadásait látva legtöbbször nem tudja mi lett Hagen, illetve a gyûrû sorsa. Arendezôk nem tudják, vagy nem is akarják, Wagner színpadi utasításait betartani ( Ahárom sellô nyakánál fogva a mélybe vonszolja ôt- mármint Hagent, majd Flosshilde újból feltûnik, ujjongva tartja magasba a gyûrût.) Aki viszont kicsit is ismeri a motívumokat, annak éreznie kell az átok félbeszakadása, és az azt követô diadalmas Vízijáték, és Rajnai sellôk motívumok hallatán, hogy mi történt még akkor is, ha mást lát a színpadon. * * * Nem akarok senkit hosszas fejtegetésekkel fárasztani, de két jellegzetes motívumot nincs szívem kihagyni. Ezek a lemondás motívumai. Kettô is van belôlük. Az elsô Lemondás - lemondás az érzelmekrôl. Lemondás Woglinde árulja el a gyûrû készítésének titkát:...az, ki az érzésrôl lemond, szerelmet és vágyakat elûz... Erre a lemondásra utal késôbb Loge, amikor elmondja Wotannak a gyûrûvel kapcsolatos tudnivalókat. Egy oly varázserô... melyet más nem, csak az tanulhat meg ki az érzésrôl lemond! Awalkür I.felvonásában a legdicsôségesebb pillanatban, a kard kôrisbôl való kirántásakor, ebbôl a motívumból tudhatjuk meg, hogy hiába hôsiesség, mindent elsöprô szerelem, Siegmund sorsa megpecsételôdik. A tragédia elôrevetíti árnyékát. Siegmund: Lemondás l. mot....édes a vágy, mely hozta a vészt Várjon bár a halál, tettre hív a kard... Utolsó megjelenése Az istenek alkonya Brünnhilde-Waltraute jelenete vége felé van. Brünnhilde szavai alatt az eredeti motívum más befejezéssel zárul. Feloldja a lemondást, hiszen:...az érzés életet ad, nem tépi szét a szerelmet... (semmi sem) Amásik lemondás általánosságot fejez ki. Megjelenése nagyon érdekes. Akkor szólal meg elôször, amikor Alberich elhatározza, hogy megszerzi a Rajna aranyát és gyûrûvé ötvözi. Ezért Megátkozom a szerelmet " -mondja. Nem átkozódik, csak lemond mindenrôl. Képes mindent feláldozni a hatalomért cserébe. Ezt pedig ez a Lemondás 2. motívum fejezi ki. Lemondás 2 Ez a motívum sokszor tragikumot jelez. Alberich így kiált fel, amikor Wotan letépi ujjáról a gyûrût: Én eltiport, széttaposott! Lemondás 2. mot. Bevallom, hogy amíg nem ismertem eléggé a motívumokat (nem mintha most tökéletesen ismerném mindet...) értetlenül álltam az ébresztési jelenetnél Siegfried III.felvonás. Hogy kerül ide a lemondás? Hát így szálljon élet a legdrágább testbe...? Többszöri meghallgatás után éreztem, hogy az itt hallott dallam nem teljesen azonos a már ismert motívummal. Érzékeltem a különbséget, de bizony utána kellett néznem, mi ez a dallam? (Hevesi Iván könyvében találtam meg a választ). Ez az Odaadás motívuma. A dallam azonos, de a harmadik hangon tremolo jelzés van. Odaadás Logikus és csodálatos!!! Hiszen mi az igazi szerelem, ha nem bizonyos fokú lemondás? A másik fél felé forduláskor lemondunk saját magunkról, hogy e magasztos érzésben egyesülhessünk. Loge ARajna kincsében, egy monológon belül remekül érzékelteti a lemondás és az odaadás különbségét és egységét. Nincs oly kincs...mi a férfit kárpótolná a nônek bájaiért Lemondás 2. mot. Majd hat sorral késôbb: Semmi nem oly hatalmas kincs, mint nôi szépség és báj Odaadás mot. Wagner érzékletesen fejti ki szövegben is ezt a szerelemben való egyesülést. Az istenek alkonyában, Brünnhilde és Siegfried búcsújánál: S: Brünnhilde karja vagyok. B: Bár volna Brünnhilde a lelked! 18

S: Tôle gyúl bennem a láng! B: Egy lélek Siegfried és Brünnhild? S: Benne élek, bármerre járok! A zenekarban e párbeszéd alatt a Hitvesi szeretet és a Szabadság motívumai szólnak. Ez a téma: odaadás, szabadság, szerelem, hûség, magában is megérne egy tanulmányt! Legjellegzetesebben a Trisztánban mutatkozik meg a párral való teljes azonosulás. A szerelmi halál gondolatán túl a II. felvonás szerelmi kettôsében szavakkal is megfogalmazódik. Elég ha erre az egy mondatra gondolunk: Trisztán és Izolda ez a kis szó ÉS! A Ring és a Trisztán esetében is extatikus zene kíséri a szöveget. Vagy a szöveg támasztja alá a zenét?! Ha már kiléptem a Tetralógiából és a Trisztánnál tartok, az u.n. Trisztán motívumot Wagner felhasználja A nürnbergi mesterdalnokokban is Trisztán Éva: (Hans Sachshoz) Kiválasztottalak, hogy hitvesem te légy, és gondolatban csak tenéked adtam babért. De másképp lett, s engem Trisztán mot. kiválasztott a sors, ha bármi lesz velem, a végzet útja volt. Trisztán mot. Sachs: Trisztán és Izolda bús regéjét Trisztán mot. ismerem gyermekem. A következô két sorban Marke panasza is megszólal: Marke panasza Sachs: Hans Sachs arra nem vágyott, hogy Marke király legyen. Marke panasza mot. E sorokat írva jutott még eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat" és sok szebbnél szebb dallam. Színes érdekességek, varázslatos összefüggések. Mint mindenki, hamar rájöttem, hogy ez a wagneri mély tenger kimeríthetetlen! Vissza kellett tehát magam fognom, hogy ne folytassam. Mindenkinek szívbôl ajánlom, hogy foglalkozzon a motívumokkal és játszadozzon egy kicsit ezekkel a zenei csodákkal! Molnár Róbertné A magyar fordítás Blum Tamás munkája. Richard Wagner: Életem c. mûvében írja Abolygó hollandiról Ez a tengeri út mindig felejthetetlen lesz nékem, három és fél hétig tartott és jó sok bajjal járt. Háromszor szenvedtünk át nagyon heves vihart, és egy alkalommal kénytelen volt a kapitány az egyik norvég kikötôbe befutni. A norvég fjordokon való áthajózás csodálatos hatással volt fantáziámra: a bolygó hollandiról szóló monda, ahogy azt a hajósok elbeszélése számomra igazolta, határozott, különös színt öltött bennem, amilyent csak az átélt tengeri kalandok kölcsönözhettek neki. A norvég kikötôben az átélt halálfélelmek után, kimondhatatlan jó érzés töltött el, amikor a roppant gránit falak a hajós legénység kiáltozását visszhangozták, mellyel ez a horgonyvetés és vitorlafeszítés munkáját kísérte. E kiáltás kurta ritmusát erôteljesen vigasztaló elôjelnek éreztem, s így ragadt az meg bennem, majd csakhamar A bolygó hollandi matrózdalának témájává alakult. Ennek az operának eszméje akkor már bennem kísértett, és az éppen akkor nyert hatások útján pregnáns, költôi és zenei színbe öltözött (Molnár Antal fordítása) Richard Wagner: A bolygó hollandi c. operája a Marczibányi Téri Mûvelôdési Központ színháztermében 2005. október 9-én, vasárnap délután 3 órakor kerül filmvetítésre. (A film a finnországi Savonlinnai Fesztiválon készült) 19

Az akhilleuszi Parsifal E lesen látó szemmel írta le Thomas Mann a Richard Wagner szenvedése és nagysága címû mûvében, hogy a Parsifal szövege mind irodalmilag, mind zeneileg olyan összegezést ad, amelynek elemei az összes korábbi alkotásban jelen voltak. Az író felfogása a még hivatottabbak oldaláról is megerôsítést nyert. Pierre Boulez, majd késôbb Joachim Kaiser hívta fel a figyelmet arra, hogy ez a partitura mint valami csodálatos textura a mindenkor jelenlevôben is a teljességet mutatja meg. De mondhatunk ennél is többet: a Parsifalban nemcsak mint egyedi mûben nyilvánul meg az ilyen folyamatos summázás, hanem ebben a partiturában Richard Wagner teljes életmûve összegezôdik, sôt, bizonyos módon a teljes nyugati dramatika és zene is. (A Bayreuthi Fesztivál 1968-beli programfüzete, illetve Elôszó Richard Wagnerhez, Zenedrámák, 1971.) Óriásinak tûnik, hogy ennyit várunk el a búcsúzó wagneri alkotástól. Ugyanakkor Boulez a kromatika, a diatonika és a vezérmotívumok éleselméjû analízise révén zenei vonatkozásban igazolta ezt az elvárást. Az irodalmi-dramatikai részt, a librettót illetôen Kaiser mutatta ki az összekapcsoló ívet Wagner mûvei és a történelem kimagasló színpadi költészete Aiszkhülosz és Shakespeare között. Bármennyire jogosnak látszik is a Parsifal ilyen magas polcra helyezése a világ drámairodalmában, kívánatos lenne, ha az általános és formális keretek között tartott megítélés sajátos, konkrét alakot is ölthetne. Erre lehetôség kínálkozik a cselekmény azon Akhilleus elemei konglomerátumában, amelyek Parsifalra, a tiszta balgára és az ô ténykedésére vonatkoznak. Különösen azokról az elemekrôl van szó, amelyek nem Wagner legfôbb forrásából, Wolfram von Eschenbachtól származnak, de nem is az ôt kiegészítô Chrétien de Troyes-tôl, és még csak nem is a komponista saját leleményének köszönhetôek. Itt a klasszikus-görög mítosz jön tekintetbe. A wolframi és a wagneri cselekmény rövid felidézése világossá teszi a megoldást. Wolframnál Amfortas, a Grál királya, Mezopotámiában súlyos sebet kap a heréjén egy keleti férfiútól, akit ô megsebzetten tüstént mégis megöl. Visszatérése után nagy fájdalmak kínozzák, az ölét megsebesítô lándzsahegy okozta szenvedés csak ritkán csillapul. Megszületik a Grál-üzenet: a megváltást csak az hozza meg a szenvedônek, ha olyan lovag érkezik, aki a megfelelô idôben kérdezi meg szenvedésének okát; az irgalom kérdése ez, amely után a kérdezô elnyeri a Grál-királyságot. Parzival lovag aki erre rendeltetett hamisan értelmezett lovagi tapintatból nem teszi fel a kérdést. Elûzik a Grál várából, és késôbb három bölcstôl köztük van Kundrie, a Grál hírnöke hevesen vádló feddésben részesül. Ettôl kezdve lovagi útjainak egyetlen célja, hogy újból megtalálja a Grált. Az utolsó lovagi küzdelemben sorsszerûen szembekerül a féltestvérével, akit az apja egy engedély nélküli keleti lovagi szolgálata alatt nemzett. A legyôzhetetlen Parzival már majdnem vereséget szenved, amikor féltestvérek felismerik egymást. A Grál-keresôt aki most jön tökéletesen tisz- 20