JEGYZŐKÖNYV Készült: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának a Polgármesteri Hivatal Kossuth L. u. 17-19. szám alatti épületében, 2012. május 2-án 8.00 órakor kezdődő alakuló üléséről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint, valamint Hardubé Judit népjóléti osztály vezetője Zimborás Béla népjóléti osztályvezető-helyettes Gerencsérné Könye Mária jegyzőkönyvvezető Dr. Kocsis Gyula: Köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 9 tagú tanács tagjaiból 7 fő jelen van, a tanács határozatképes. Gyutai Csaba polgármester úr (elnök) parlamenti elfoglaltsága miatt távol van az ülésről. Balaicz Zoltán alpolgármester úr (alelnök) jelezte késését az ülésről. A meghívóban szereplő anyagok kiküldésre kerültek. Kéri, a tanács fogadja el a napirendi pontokat. Megállapítja, hogy a tanács a napirendi pontokat egyhangúan elfogadta. A tagok rövid bemutatkozása után a napirendi pontok tárgyalására került sor. NAPIRENDI PONTOK: 1.) Tájékoztató az Idősügyi Tanács létrehozásáról 2.) Az Idősügyi Tanács 2012. évi munkatervének elfogadása 3.) A Megyei Idősügyi Tanácsba tagok delegálása NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA: 1.) Tájékoztató az Idősügyi Tanács létrehozásáról Dr. Kocsis Gyula: Az Európai Parlament és a Tanács döntése alapján a 2012-es év az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. E kezdeményezés igyekszik ráirányítani a figyelmet arra, hogy Európában minden eddiginél hosszabb ideig élnek az emberek, és idősebb éveiket is egészségesebben töltik, mint korábban. A tevékeny, aktív időskor nagyon fontos a nemzedékek közötti szolidaritás fenntartásában is azokban a társadalmakban, amelyekben egyre több az idős ember. Városunkban a legfrissebb demográfiai adatok szerint 13.311 fő a 60 évesnél idősebb korosztály létszáma (ez a lakosság 22%-a). A korosztály létszáma folyamatosan emelkedik 2001-ben 10.905 fő volt, 2007-ben 12.331, míg a 2012. január 1-jei adatok szerint 13.331 fő. Megérkezett az ülésre Balaicz Zoltán alpolgármester úr. A Kormány az idősek tiszteletének, megbecsülésének és biztonságának előmozdítása, valamint a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az idősödő emberek érdekeinek, javaslatainak a kormányzati döntések előkészítése során történő megjelenítése érdekében Idősügyi Tanácsot működtet. Az 1275/2010. (XII. 8.) Kormányhatározat alapján az új összetételű, 12 tagú Idősügyi Tanács melynek elnöke Orbán Viktor miniszterelnök - 2011. szeptember 26-i alakuló ülésével kezdte meg munkáját. Ezt követően 2011. december 21-én létrejött az Önkormányzati
Idősügyi Tanácsok Együttműködési Fóruma, a testület 12 tagjának egyike a zalaegerszegi Regényi Béla is. Az Együttműködési Fórum hatására, ösztönzésére az elmúlt időszakban az ország számos megyei jogú városában alakultak meg, illetve alakultak újjá a helyi idősügyi tanácsok. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata évek óta kiemelt feladatának tekinti a helyi szintű idősbarát politika kialakítását. Ennek érdekében különös figyelemmel kezeljük az idős lakossággal történő együttműködést, az időskorú emberek életkörülményeinek figyelemmel kísérését, az idősek aktivitásának megőrzését, szükség esetén a róluk való gondoskodást. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közgyűlésének 2012. április 12-i ülésén létrehozta Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsát (a továbbiakban: Idősügyi Tanács). Az Idősügyi Tanács Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata mellett működő konzultatív, véleményező, javaslattevő testület. A közgyűlés ugyancsak elfogadta az Idősügyi Tanács működési szabályzatát, amely a tagok számára kiküldésre, az állandó meghívottak számára most az ülésen kiosztásra került. Az Idősügyi Tanács fő feladatai: Az időskorú polgárok életkörülményeit közvetlenül érintő országos és helyi jogszabályok, illetve más döntések előkészítésének szakaszában állásfoglalás kialakítása, a tervezett intézkedések kapcsán javaslattétel. Közreműködés Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Koncepciójának kialakításában és folyamatos megvalósításában. Az idős polgárok érdekeinek védelme, ennek érdekében a szükségletek feltárása, fórum megteremtése problémáik ismertetésére, megfogalmazására és javaslataik összegyűjtésére. Az időskorúakat érintő kérdésekben önálló javaslatok készítése. A Zalaegerszegen élő idősek információval való ellátása, az érintettek közötti kommunikáció elősegítése, a megfogalmazott észrevételek továbbítása az önkormányzat felé. A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének tájékoztatása a városban élő idős emberek élethelyzetének alakulásáról és az éves feladatok teljesítéséről, valamint az Idősügyi Tanács munkájáról. Közreműködés az időseket érintő programok, rendezvények, események megszervezésében. Az idősek érdekében végzett tevékenységek összehangolása. Javaslattételi lehetőség idősügyi szervezetek támogatására vonatkozóan. A városban, valamint a városkörnyéken működő idősügyi szervezetekkel való kapcsolattartás, együttműködés. Az Idősügyi Tanács tagjai (9 fő): Gyutai Csaba elnök Balaicz Zoltán és Dr. Kocsis Gyula alelnök Kauzli Józsefné önkormányzati képviselő, Regényi Béla az Önkormányzati Idősügyi Tanácsok Együttműködési Fóruma képviselője, Choma György a Nyugdíjas Polgári Egyesület képviselője, Horváth Miklós a TESZ Zala Megyei Szövetsége képviselője, 2
Olasz Gyuláné az Őszirózsa Nyugdíjas Klub képviselője, Tóth Jenőné a Gondozási Központ Idősek Otthona Érdekképviseleti Fórumának képviselője Az Idősügyi Tanács állandó meghívottjai (10 fő): Stróber László apát, esperes-plébános és Ocsovai Grácián atya Római Katolikus Egyház képviselője Török Zoltán Zalaegerszegi Református Egyházközség Szabó Vilmos Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség Preisz József Zalaegerszegi Zsidó Hitközség Radics Andrea Gondozási Központ vezetője Dr. Marx Gyuláné Notre Dame Női Kanonok és Tanítórend Miasszonyunk Időskorúak Otthona vezetője Csécsné Olasz Gyöngyi Idősüggyel foglalkozó szakszervezet képviselője Hardubé Judit a Népjóléti Osztály vezetője Zimborás Béla a Népjóléti Osztály osztályvezető-helyettese Balaicz Zoltán: Tisztelettel köszönti a megjelenteket, és elnézést kér a késés miatt. Fontos eseménynek tartja az alakuló ülést, hiszen hosszas előkészítő munka előzte meg, hogy létrejöjjön a Városi Idősügyi Tanács. A volt Idősügyi Albizottság átvezetésre került az Idősügyi Tanácsba. Bízik abban, hogy nemcsak az idősügyi koncepcióban, hanem nagyon sok olyan témában, amely a zalaegerszegi időseket érinti, nemcsak hogy együtt tudunk működni, hanem olyan iránymutatást is tudunk nyújtani, és olyan döntéseket hozni, - akár külön költségvetési soron is -, amely a zalaegerszegi idősügyi társadalmat segíti. Elmondja, hogy az idősügyi szervezetek rendezvényein igyekszik részt venni. Felajánlja a segítségét, bármilyen problémával forduljanak bizalommal hozzá. Dr. Kocsis Gyula: Megkérdezi a tanács tagjait, kérdés, hozzászólás a tájékoztatóval kapcsolatban van-e? Kérdés, hozzászólás nincs. 2.) Az Idősügyi Tanács 2012. évi munkatervének elfogadása Dr. Kocsis Gyula: Az Idősügyi Tanács Működési Szabályzatát Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése, munkatervét pedig maga az Idősügyi Tanács határozza meg. Az üléseit szükség szerint, de évente legalább 4 alkalommal tartja. Az Idősügyi Tanács rendkívüli ülést tarthat az időseket érintő közgyűlési előterjesztések véleményezése érdekében. 3
Az ülések nyilvánosak, kivéve ha az elnök zárt ülést rendel el. Az ülések összehívása az időpontjukat megelőzően lehetőség szerint legalább 5 nappal, írásos formában, postai úton történik. Az Idősügyi Tanács ülése akkor határozatképes, ha a tanács tagjainak több mint 50%-a jelen van. Az ülésekről jegyzőkönyv készül, amelyet az elnök aláírásával hitelesít. Az Idősügyi Tanács adminisztratív feladatai a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztálya látja el. Az Idősügyi Tanács javaslatunk szerint az évben még 2 alkalommal tartana ülést. Az ülések tervezett időpontja (negyedévente minden hónap második szerdáján): 2012. szeptember 12. (szerda) 10.00 óra 2012. december 12. (szerda) 10.00 óra Az Idősügyi Tanács tagjai részére a bizottsági anyagküldéssel egyidejűleg az időseket érintő közgyűlési előterjesztések megküldésre kerülnek. Az előterjesztésekkel kapcsolatos véleményeket, illetőleg rendkívüli ülés összehívásának kezdeményezését írásban - az anyagküldés során meghatározott időpontig Balaicz Zoltán alelnök úrnak kell jelezni. A rendkívüli ülést a tagok többségének, azaz legalább 5 főnek kezdeményezésére össze kell hívni. Az Idősügyi Tanács soron következő ülésén kerülne sor a tervek szerint a város idősügyi stratégia alapját képező helyzetfeltárás elfogadására, valamint az ezzel kapcsolatos elérendő céloknak (jövőkép), prioritásoknak a meghatározására. A decemberi ülésen pedig már a stratégiát tárgyalná meg az Idősügyi Tanács. Megkérdezi a tanács tagjait, kérdés, hozzászólás a napirendi ponttal kapcsolatban van-e? Kéri a tanács szavazzon a munkaterv elfogadásáról. Megállapítja, hogy a tanács 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 1/2012. sz. határozat Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa 2012. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el. A Tanács üléseit szükség szerint, de évente legalább 4 alkalommal tartja, 2012 évben szeptember 12-én és 2012. december 12. napján. 3.) A Megyei Idősügyi Tanácsba tagok delegálása Dr. Kocsis Gyula: A Zala Megyei Idősügyi Tanács javaslatot kért tőlünk a megyei tanácsba tagok delegálására. Az elmúlt időszakban a várost 30 küldött képviselte a megyei idősügyi tanácsban. Ismerteti a Zala Megyei Idősügyi Tanácsba javasolt személyeket. Choma György: Elmondja, hogy a Szakál István, Dr. Farkas Györgyné, Bárczay Lászlóné, Dr. Hankó Andrásné Markó Mária, Luter Jánosné az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület tagjai. Horváth Miklós: Kéri a lakcímét javítani, nem Bíró M. utca, hanem Bethlen G. u. 1/A. Átnevezésre került az utca. 4
Szavazást kér a személyekről. Regényi Béla: Elmondja, hogy Ő jelenleg is tagja a megyei idősügyi tanácsnak. A Boda László úr a megyei idősügyi tanács elnöke kluboktól is és idősügyi tanácsoktól is kért névsort. Őt a Polgári Nyugdíjas Egyesület javasolta a megyei idősügyi tanácsba, azért nem szerepel itt. A Polgári Nyugdíjas Egyesület 6 főt jelölhetett. Dr. Kocsis Gyula: Megkérdezi, más személyre nem merült-e fel javaslat. Más személyre nincs javaslat. Megállapítja, hogy a tanács 8 igen, egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: 2/2012. sz. határozat Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa a Zala Megyei Tanácsba az alábbi személyeket delegálja: 1. Kovács László, Zalaegerszeg,Hegyalja u. 13/A 2. Hájas László, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 40. (Kertvárosi Nyugdíjas Klub) 3. Olasz Gyuláné, Zalaegerszeg, Gesztenyési u. 3. (Botfai Nyugdíjas Klub elnöke) 4. Bánfai Sándor, Zalaegerszeg, Gasparich Márk u. 43. (honvéd klub) 5. Choma György, Zalaegerszeg, Petőfi Sándor u. 35. 6. Dr. Kocsis Gyula Zalaegerszeg, Hóvirág u. 1. 7. Tóth Jenőné Zalaegerszeg, Szívhegyi út 30/B. 8. Horváth Miklós Zalaegerszeg. Bethlen G. u. 1/A. III/5. 9. Kauzli Józsefné Zalaegerszeg, Szüret u. 13. 10. Mrakovics Miklósné, Zalaegerszeg, Botfa u. 80. (botfai klub) 11. Kerkai Katalin, Zalaegerszeg, Köztársaság u. 4. (kertvárosi klub, Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Zalaegerszeg) 12. Kruppa János, Zalaegerszeg, Bíró Márton u. 15. (belvárosi klub, Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület Zalaegerszeg) 13. Gondos Ferenc Zalaegerszeg, Gasparich u. 29. (honvéd klub) 14. Bubics Tibor, Zalaegerszeg, Stadion u. 1. (belvárosi klub) 15. Major József, Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 7 (A Nefelejcs Nyugdíjas Klub) 16. Kustán Gyula, Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 19-23. (belvárosi klub) 17. Szatmári Bálintné, Zalaegerszeg, Köztársaság u. 21. (Kertvárosi Nyugdíjas Klub elnöke) 18. Bérczes Tivadarné, Zalaegerszeg, Besenyő u. 66. (Zalabesenyői Nyugdíjas Klub elnöke) 5
19. Luter Jánosné, Zalaegerszeg, Olajmunkás u. 4. I/6. 20. Paál István, Zalaegerszeg, Gyöngyvirág u. 11. (Zalai Magyar Nemzeti Szövetség, Zalaegerszegért Díjas) 21. Dr. Hankó Andrásné Markó Mária, Zalaegerszeg, Berzsenyi u. 26. 22. Horváth Ernőné, Zalaegerszeg, Andráshida u. 24. (andráshidai klub, az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület vezetője) 23. Kalmár József, Zalaegerszeg, Öveges J. u. 4. (andráshidai klub) 24. Bárczay Lászlóné, Zalaegerszeg, Göcseji u. 57/B 25. Dr. Farkas Györgyné, Zalaegerszeg, Gasparich u. 17. 26. Hajdu Gyula, Zalaegerszeg, Báthory u. 48. (56-os Szövetség, Zalaegerszegért Díjas) 27. Szakál István, Zalaegerszeg, Göcseji u. 55. 28. Agg Ferencné, Zalaegerszeg, Báthory u. 46. 29. Dr. Szabó Ágnes, Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 20/B. II/6. (Református Egyház, nyugdíjas tanár, Zalaegerszegért Díjas) 30. Fehér Imréné, Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 7. (Római Katolikus Egyház) Az Idősügyi tanács felkéri az elnököt, hogy a döntésről a Zala Megyei Idősügyi Tanács elnökét tájékoztassa. Határidő: 2012. május 06. Felelős: Gyutai Csaba elnök Dr. Kocsis Gyula: Mivel több napirend nem lévén az ülést 8.50 órakor bezárta. Kmf. Dr. Kocsis Gyula alelnök 6