Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójának elindításáról

Hasonló dokumentumok
PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. OTP Kockázati Tőke Alap I.

Tájékoztató a Széchenyi Tőkebefektetési Alapról

JELENTKEZÉSI ADATLAP

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról

JELENTKEZÉSI ADATLAP

Á LTA L Á N O S F E LT É T E L E K

Támogatásban részesíthető Kedvezményezettek. Támogatható felhasználások

Új Széchenyi Mikrohitel Tájékoztató

Tájékoztató. Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójáról

KONDÍCIÓS LISTA HITELCÉL

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap a hazai kisvállalkozások finanszírozásának új eszköze

Tőkefinanszírozás. Török József Üzletfejlesztési igazgató Miskolc, június 3.

Corrigia Tízes. Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel

Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal

NYILATKOZAT az Új Széchenyi Kombinált Mikrohitel Programhoz

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÚJ SZÉCHENYI HITELGARANCIA

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Új Széchenyi Hitel Termékleírás

Ú J S Z É C H E N Y I K O M B I N Á LT M I K R O H I T E L

ÖSSZESÍTETT NYILATKOZATOK

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

2010. évi Üzletszabályzata 3. számú melléklete március 1-jei hatállyal

PROJEKT ADATLAP. a Közép-Magyarországi Operatív Program. Mikro-, kis- és középvállalkozások technológia fejlesztése. tárgyú pályázathoz.

Az RVA Új Széchenyi Terv ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAM általános feltételei (2011_v3.00)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Projekt adatlap. a Környezet és Energia Operatív Program

GINOP Munkahelyi képzések támogatása mikro-, kis- és középvállalatok munkavállalói számára

PÁLYÁZATI ADATLAP KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM

Vállalkozásfejlesztés tőkebevonással. Török József Üzletfejlesztési igazgató Budapest, november 6.

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

NYILATKOZAT I. NYILATKOZAT II.

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amikor az önerő nem elég

Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAM

Hitelkonstrukciók és Garanciaprogram

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)


GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP

Vállalkozás-fejlesztési program. a helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk és a foglalkoztatás növelése érdekében

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Jelen Kondíciós Lista a október 17. és január 29. között szerződött ügyletekre vonatkozik. Kondíciós lista

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Partnerünk! Az alábbi pályázati felhívást a településükön működő mikro- és kisvállalkozások szíves figyelmébe ajánlom:

Terméktájékoztató. A termék neve: Kombinált Mikrohitel GOP /M programokhoz


Alapvető cél. Pályázók köre. Méret. Székhely

4. A támogatást igénylők köre:

TÁJÉKOZTATÓ A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATAIHOZ KAPCSOLÓDÓ, A MÁK MONITORING RENDSZERÉBE TÖRTÉNŐ JELENTÉSRŐL

PROJEKT ADATLAP. a Gazdaságfejlesztési Operatív Program és a Közép-Magyarországi Operatív Program. Mikrovállalkozások fejlesztése tárgyú pályázathoz

Vállalkozás-fejlesztési program a helyi vállalkozások segítése, hatékonyságuk és a foglalkoztatás növelése érdekében

Magyar Cégek pénzügyi megerősítése Orosz projektekben való részvételhez A magyar kockázati tőke piac különleges szereplője

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap (NTfA) Tóth József tranzakciós igazgató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Budapest, szeptember 20.

Tájékoztató a Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése. célú GINOP kódszámú Hitelprogramról

Kombinált Mikrohitel. A Mikrovállalkozások fejlesztéséért

TÁJÉKOZTATÓ A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY PÁLYÁZATAIHOZ KAPCSOLÓDÓ, A MÁK MONITORING RENDSZERÉBE TÖRTÉNŐ JELENTÉSRŐL

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

GOP 4 MIKROHITEL PROGRAM ÚJ MAGYARORSZÁG FORGÓESZKÖZ MIKROHITEL TERMÉKLEÍRÁS

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

PÁLYÁZATI ADATLAP KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Hirdetmény Új Széchenyi Beruházási és Forgóeszközhitel

KÖLCSÖNKÉRELMI ADATLAP TÁRSAS VÁLLALKOZÁS RÉSZÉRE MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II.

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

ÚJ SZÉCHENYI HITEL PROGRAM

MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram Termékleírás Általános feltételek

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK PIACI MEGJELENÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról

A megítélés dátuma. Megítélt támogatás (Ft)


GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

Projekt adatlap. a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló. Vállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatása

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:


Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP ) pályázathoz

PROJECT ZONE Szociális Szövetkezet 6723 Szeged, Brüsszeli krt

Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása Kódszám: KFI. Támogatási kérelmek várható száma 20 milliárd db

Beszállítói programok GOP /D

KO MBINÁLT MIKROHITEL PROGRAM

KÖLCSÖNIGÉNYLŐ LAP (NONPROFIT SZERVEZETEK RÉSZÉRE) mobil telefonszám: statisztikai számjel: adószám: - - bírósági végzés száma: - -

Mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogram. Kódszám: VEKOP

MIT TANULTUNK 100 BEFEKTETÉSBŐL ÉS

GVOP pályázati útmutató kivonat

Pályázat, hitel, önerő? Honnan szerezzünk gyorsan olcsó forrást?

PÁLYÁZAT. Program neve: Támogatás szakmai iránya: Megvalósítandó cél: Kedvezményezettek

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP

START T kegarancia Zrt.

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

RÉSZLETES KIVONAT. GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Készült: június 10. Verzió: 1.

Kizáró okok: Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozás, amely a kérelem benyújtásakor, illetve a döntéshozatali

KKV-k piaci megjelenésének támogatása

2014. július 1-től azonban kizárólag az 1407/2013/EU rendeletnek megfelelő Hitelszerződés köthető a Támogatási Programok keretei között.

Új Magyarország Kishitel Termékleírás

Átírás:

Tájékoztató a Dél-Alföldi Operatív Program Dél-Dunántúli Operatív Program Észak-Alföldi Operatív Program Észak-Magyarországi Operatív Program Közép-Dunántúli Operatív Program Közép-Magyarországi Operatív Program Nyugat-Dunántúli Operatív Program Széchenyi Tőkebefektetési Alap c. konstrukciójának elindításáról

1. Az Alap célkitűzése A Széchenyi Tőkebefektetési Alap (továbbiakban: Alap) program célkitűzése a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása oly módon, hogy pótlólagos forrást biztosít a növekedést megalapozó struktúraváltáshoz, technológiai fejlesztésekhez és az üzleti tevékenység bővítéséhez. A program keretében a versenyképes vállalkozások tőke és kölcsön formájában forráshoz jutnak. Az Alap tőkebefektetése alkalmas arra, hogy a vállalkozások piaci helyzetének megerősítésén keresztül elősegítse az érintett régiókban a munkahelyek megőrzését. A tőkebefektetés más pénzügyi konstrukciókkal nem helyettesíthető módon nyújt segítséget a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődési pályára állásához. Eltérően más, kockázati tőke típusú befektetéstől, jelen programot a hagyományos ágazatokban működő, nem feltétlenül innovatív vállalkozások is igénybe vehetik. Az Alap támogatási forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. 2. Az Alap működési területe és ideje Az Alap Magyarország egész területén - mind a hét régióban hajt végre tőkebefektetést. Az Alap 2015. december 31-ig hozhat befektetési döntéseket. 3. Az Alap mérete Az Alap jegyzett tőkéje 14.000.000.000 Ft. Minden régió esetében 2-2 milliárd forint nagyságrendű befektethető tőke áll rendelkezésre, az adott régióban működő vállalkozások részére. 4. A tőkebefektetés korlátai a) A befektetés célvállalatának az Európai Bizottság 800/2008/EK rendeletének I. számú melléklete szerinti, Magyarországon székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozásnak (a továbbiakban KKV) kell lennie, amely részvénytársasági vagy korlátolt felelősségű társasági formában működik; b) Az adott KKV (illetve jogelődje) a cégjegyzéki/nyilvántartási adatok alapján a befektetési döntéshez képest legalább 2 (kettő) naptári éven túl került megalapításra/nyilvántartásba vételre; c) Az adott KKV (illetve jogelődje) a tőkebefektetési programra való jelentkezését megelőző 12 hónap átlagában legalább 25 főt alkalmazott közvetlen vagy közvetett módon és ezt a létszámot a tőkebefektetés ideje alatt megtartja. Elfogadható azon vállalkozás jelentkezése is, amely vállalja, hogy a tőkebefektetést követő két üzleti évben ezt a létszámot eléri és a tőkebefektetési ideje alatt megtartja. Közvetett foglalkoztatottnak számít a KKV kapcsolt vállalkozása által alkalmazott munkavállaló, továbbá a KKV azon beszállítói partnere által alkalmazott 2

munkavállaló, amely partner utolsó éves nettó árbevételének legalább 25%-a a tőkeprogramban részt vevő vállalkozástól származik. d) Az Alap nem fektet be olyan KKV-ba: (a) (b) (c) (d) (e) (f) (g) (h) (i) (j) (k) (l) amely az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. 32. pontja szerint a befektetési döntés időpontjában nem minősül köztartozásmentes adózónak; amely csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll; amelyről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy valótlan, hamis adatot szolgáltatott; amellyel szemben a bíróság büntetőjogi intézkedésként tevékenységének korlátozását rendelte el; amelyben az Alapkezelő vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, könyvvizsgálója, tulajdonosa, illetve a tulajdonos vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai és könyvvizsgálója, a Finanszírozó Szervezet és/vagy a Regionális Fejlesztési Ügynökségek vezető beosztású munkavállalói, valamint mindezen személyek közeli hozzátartozói közvetlen és/vagy közvetett részesedéssel rendelkeznek, illetve a befektetési döntést megelőző 2 (két) naptári éven belül közvetlen és/vagy közvetett részesedéssel rendelkeztek; amely az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet 88. (2) bekezdése, vagy az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 120. (2) bekezdése vagy az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban Áht.)122/A. (1) és (2) bekezdése szerinti kizárás alatt áll, vagy amellyel szemben az Európai Bizottságnak valamely támogatás visszafizetésére kötelező határozata van érvényben; amely az Új Magyarország Fejlesztési Tervben szereplő Regionális Fejlesztési Operatív Programokra meghatározott előirányzatok felhasználásának állami támogatási szempontú szabályairól szóló 19/2007. (VII. 30.) MeHVM rendelet szerint nem támogatható vállalkozás; amely a megelőző 3 évben állami tőkejuttatásban részesült; nem felel meg az Áht. 15. -ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének; amely nem rendelkezik a támogatott projekt keretében végzett tevékenység folytatásához szükséges jogerős engedélyekkel; amely a jóváhagyott, utolsó éves (teljes üzleti év) beszámoló vagy SZJA- /EVA bevallás alapján meghatározott nettó árbevételének vagy bevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (2008-as TEÁOR szám: 01.11-03.22; 2003-as TEÁOR szám: 01.11-05.02) teszi ki; amelynél cél a kereskedelmi (beleértve saját termék kereskedelmét is) tevékenység célját szolgáló fejlesztés (TEÁOR 08 45-47, kivéve TEÁOR 45,20); (m) amely a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. -a alapján nem részesíthető költségvetésből nyújtott támogatásban; (n) amelynek tevékenysége nemi, faji vagy etnikai származáson, valláson, vallásos vagy politikai meggyőződésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést tartalmazó, vagy közízlést sértő tevékenység. e) Kizárt felhasználási célok 3

Az Alap által végrehajtott tőkeemelés a Kedvezményezett által nem használható fel az alábbi célokra: (a) meglévő gazdasági társaságban történő részesedés vásárlás, kivéve, ha ágazati konszolidációs célok indokolják; (b) hitelintézettel és más üzletszerű finanszírozással foglalkozó intézménnyel szemben fennálló kötelezettség teljesítése, illetve az Országos Mikrohitel Alapból folyósított hitel törlesztése; illetve (c) kereskedelmi (azaz ingatlan-értékesítési) célú ingatlanfejlesztési tevékenység finanszírozása. 5. Támogatás formája: Kockázati tőkebefektetés, kedvezményes kamatú vagy kamatmentes kölcsön. 6. Támogatás jogcíme: Az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. és 88. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló 2006. december 15-i 1998/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 379/5, 2006.12.28.) alapján csekély összegű támogatás (a továbbiakban úgyis, mint de minimis támogatás). 7. Támogatás pénzügyi feltételei Az Alap minimálisan 100.000 EUR, maximálisan 200.000 EUR értékű tőkebefektetéseket hajt végre. Kivételes esetben a minimális korlátnál kisebb mértékű, de 75.000 EUR-nál nem kisebb befektetés is végrehajtható. Az Alap tőkebefektetéséhez kapcsolódóan tagi kölcsönt is nyújthat ügyfelei részére. Az adott Kedvezményezettnek nyújtott pénzkölcsön összege nem haladhatja meg az adott KKV-ba az Alap által befektetett tőke összegének 20%-át. A KKV részére nyújtott tőkebefektetés és a tagi kölcsön együttes támogatástartalma nem haladhatja meg a 200.000 EUR-t. Bármely három pénzügyi év időszakában a KKV részére odaítélt de minimis támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurót. A de minimis támogatásokra vonatkozó további feltételeket jelen Tájékoztató melléklete tartalmazza. 8. Minimális, illetve maximális részesedésszerzés és kilépés /exit/ Az Alap számára 25-50% közötti részesedés megszerzése optimális. A részesedésszerzés konkrét mértékének meghatározása egyedi megállapodás alapján történik, amelyet a célvállalat tulajdonosainak érdeke, a vállalkozás jellemzői, valamint az adott piaci környezet befolyásolnak. A befektetés futamidejét a befektetés célvállalata (annak tulajdonosai) és az Alapot kezelő szervezet megállapodása határozza meg. Ennek időtartama jellemzően 3-7 év. A részesedés mindig ideiglenes. 4

A részesedés megszerzését követően az Alap pénzügyi befektetőként működik, azaz döntésekben való részvétele elsősorban az Alap által adott tőke (és kölcsön) célkitűzéseknek megfelelő felhasználásának ellenőrzésére, illetve a tervezett kilépés feltételeinek biztosítására korlátozódik. A befektetés tervezett lejártát követően az Alap részesedését értékesíti. A tulajdonrész eladásánál elsőbbséget élvez a céltársaság, illetve annak tulajdonosi (befektetői) köre. Amennyiben a kilépésre e körben nem nyílik mód, akkor az Alap mérlegeli tulajdonrésze külső szakmai és/vagy pénzügyi befektetőnek történő eladását, a célvállalat eredeti tulajdonosaival együttes előnyök realizálása érdekében. 9. Döntéshozatal A tőkebefektetések döntéshozatali rendje kétlépcsős: előminősítésre és végleges üzleti döntésre épül. Az előminősítés során a vállalkozástól beérkezett mérlegadatok, piaci információk, létszám, tulajdonosi struktúra, a vállalkozás tevékenysége, illetve a vázolt üzleti terv realitása és az Alap céljaival való összhangja kerül vizsgálatra. Ennek célja a tőkebefektetési programban való részvétel lehetőségének azonosítása. Az előminősítés után kerül sor a részletes értékelésre, ahol az Alapot kezelő szervezet a vállalkozás jelenlegi és jövőbeni pénzügyi adatait, tevékenységét, eredményességét és a felmerülő kockázatokat elemzi, egyidejűen meghatározza a befektetés végrehajtásának kereteit. A kétlépcsős döntéshozatali eljárás lezárásaként az Alapkezelő előterjesztést küld a Befektetési Bizottság elé, amely támogatja a tőkebefektetést, vagy elutasítja azt. A befektetési döntést a Befektetési Bizottság javaslata alapján az Alapkezelő Igazgatósága hozza meg. A Befektetési Bizottság elutasító javaslata esetén az Igazgatóság támogató döntést nem hozhat, azonban nem köteles minden, a Befektetési Bizottság által támogatott befektetést jóváhagyni. A befektetési döntések meghozatala az üzleti terv komplex elemzésén, a várható kockázatok és az elérhető társadalmi-gazdasági és fejlesztéspolitikai hasznok együttes értékelésén alapul. 10. További információ: További információ az Alapkezelőnél, illetve a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (www.nfu.hu), az Új Széchenyi Terv (www.ujszechenyiterv.gov.hu) és a Regionális Fejlesztési Ügynökségek honlapján érhető el. Alapkezelő: Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22. Társaság vezetője: Dr. Csuhaj-V. Imre, elnök-vezérigazgató Honlap: www.szta.hu Kapcsolattartó: Török József üzletfejlesztési szakterületi vezető E-mail: torok.jozsef@szta.hu 5

11. Mellékletek 1. sz. melléklet: De minimis támogatásra vonatkozó szabályok 2. sz. melléklet: Jelentkezési adatlap 6

1. sz. melléklet De minimis támogatásra vonatkozó szabályok Egy vállalkozásnak bármilyen forrásból, de minimis támogatási jogcímen odaítélt támogatás támogatástartalma három pénzügyi év vonatkozásában nem haladja meg a 200.000 eurónak, a közúti szállítási ágazatban a 100.000 eurónak megfelelő forint összeget. Minden esetben az adott, valamint az azt megelőző két pénzügyi évet kell figyelembe venni. Ezen a jogcímen nem részesülhetnek támogatásban a) a halászati és akvakultúra ágazatban tevékenykedő vállalkozások; b) a Szerződés I. mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások; c) valamint ezen termékek feldolgozásában vagy forgalmazásában tevékenykedő vállalkozások, amennyiben a támogatás összege az elsődleges termelőktől beszerzett vagy az érintett vállalkozások által forgalmazott ilyen termékek ára vagy mennyisége alapján kerül rögzítésre, illetve a támogatás az elsődleges termelőknek történő teljes vagy részleges továbbítástól függ; d) a szénágazatban tevékenykedő vállalkozások; továbbá a támogatás nem vehető igénybe; e) az exporthoz közvetlenül kapcsolódó tevékenységekhez; f) az import áruk helyet hazai áru használatától függő támogatások esetében, (g) a kereskedelmi fuvarozás terén működő vállalkozásoknak teherszállító járművek megvásárlására, valamint g) nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentésére. (A nehéz helyzetben levő vállalkozás fogalmát a 37/2011. Korm. rendelet 6. -a határozza meg.) De minimis támogatási jogcímen nyújtott támogatáshoz kapcsolódó minden okiratot és dokumentumot a támogatási döntés napjától számított 10 évig meg kell őriznie a kedvezményezettnek, és a támogatást nyújtó ilyen irányú felhívása esetén azokat köteles bemutatni.

2. sz. melléklet JELENTKEZÉSI ADATLAP 1. A vállalkozás legfontosabb adatai Vállalkozás teljes neve: Adószám: Cégbírósági bejegyzés száma: Alapítás időpontja A vállalkozás székhelye: A vállalkozás postacíme: A vállalkozás további telephelyei: A vállalkozás hivatalos képviselője Név: Beosztás: Telefon: E-mail: Kapcsolattartó személy adatai Név: Beosztás: Telefon: E-mail: Megnevezés 2009. év 2010. év Éves nettó árbevétel vagy adóalapba beszámított bevétel Export értékesítés nettó árbevétele Adózás előtti eredmény Saját tőke Jegyzett tőke Mérlegfőösszeg Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Általános statisztikai állományi létszám (fő) Jelenlegi általános statisztikai állományi létszám (fő) (az előző 12 havi KSH létszámjelentésben vagy munkaügyi nyilvántartásban szerepelő teljes munkaidős létszám számtani átlaga, törtszám esetén lefelé kerekítve) 8

2. Vállalkozás tulajdonosai Tulajdonos/alapító/felügyeleti szerv neve Tulajdoni hányad százalék (%-ban) Származási ország 3. Vállalkozás fontosabb tevékenységei Tevékenység megnevezése TEÁOR szám Árbevételben betöltött arány 4. A vállalkozás tevékenységének rövid ismertetése (max. 15-20 sor) 5. A tőkebefektetés várható felhasználási célja (tevékenység, helyszín, ütemezés és elvárt eredmény; max. 15-20 sor) Az igényelt tőkebefektetés nagysága millió forint 6. Az elmúlt három évben kapott, illetve igénybe vett de minimis támogatás nagysága: 7. A Társaság, ill. a befektetés felhasználása megfelel a Tájékoztató 4. pontjában leírt kritériumoknak igen Nem 9

I. KIEGÉSZÍTŐ KÉRDŐÍV A TERVEZETT ÜZLETI ELKÉPZELÉSRE, FEJLESZTÉSRE, PROJEKTRE VONATKOZÓAN 1. Milyen az üzleti elképzelésének jelenlegi kidolgozottsági állapota? Ötlet Termékelképzelés/bevétel/ügyfelek/alkalmazottak nélkül Induló Prototípus termék bevezető értékesítéssel Növekvő Új termék, minimum bevétel Terjeszkedés Bevezetett termék vásárlókkal és fedezeti ponttal Érett Bevezetett Profittal működő 2. Mi az Ön termékének vagy szolgáltatásának hozzáadott értéke? Hasonlítsa össze az iparágban működő direkt és indirekt versenytársakkal. Másokhoz hasonló termék Új tulajdonságokkal rendelkező, máshol nem beszerezhető termék Radikálisan új termék vagy szolgáltatás jelentős előnyökkel Termék 10-30 % költség/haszon előnnyel Termék 30 %-nál magasabb költség/haszon előnnyel 3. Milyen kiépített a kapcsolata az ügyfeleivel? Válassza a legjobbat. Még nincsen Néhányat beazonosítottunk Aláírt szándéknyilatkozat Tesztelés ügyfeleken Fizető/vásárló ügyfelek Bevezetett, visszatérő ügyfelek 4. Milyen az árbevétele? Pl. az elmúlt 12 hónap értékesítése? Nincs Kevesebb, mint 25 MFt 25-200 MFt között 200-500 Mft felett 500 MFt felett 5. Milyen bevételeket remél az elkövetkező években? 100 MFt-nál kevesebbet évente 100-500 MFt között évente 500-1.000 MFt között évente 1.000 és 3.000 MFt között évente 3.000 MFt fölött 6. 3-5 év múlva mi az Ön várható piaci részesedése az iparágában? Nem tudom 10%-nál kevesebb 10% és 30% között 30% és 60% között 60% fölött 7. Milyen nagy az Ön célpiaca? 250 MFt-nál kevesebb évente 250-1.000 MFt között évente 1.000-10.000 MFt között évente 10.000-100.000 MFt között évente 100 Milliárd forint felett 10

8. Milyen a jelenlegi versenyhelyzet az Ön iparágában? Ismeretlen versenytársak Sok kicsi versenytárs Különböző nagy versenytársak uralják az iparágat Egy vagy két nagy versenytárs uralja az iparágat Tipikusan külföldiek Tipikusan belföldiek, külföldi tulajdonban Tipikusan belföldiek, hazai tulajdonban 9. Milyen az Ön mérete a versenytársakkal összehasonlítva? Az első vállalkozások egyike az iparágban Hasonló méretű/ előnyű a többiekéhez Jóval kisebb a többinél A közepes méretűek közé tartozik A nagyobbak közé tartozik A egyik legjobban kiépített hálózat kizárólagos szerződésekkel Első hely: Jelenleg 10-40%-kal nagyobb a következő versenytársnál Első hely: Jelenleg 50%-kal nagyobb a következő versenytársnál 10. Milyen szellemi tulajdona van az Ön vállalkozásának jelenleg? Semmilyen Csak hasznosítási jogok Védjegyek és szerzői jogok Eljárás szabadalmak Szabadalomfüggő technológiák Szabadalmazott technológiák (bejegyezve) Termelésbe átültetett szabadalmazott technológiák Szabadalmazott technológiák jogdíj folyósítással 11. A menedzsment rendelkezésére áll-e? Csak az alapítók a felső vezetés átalakítás alatt áll Az igazgató és a vezetés jelenleg önkéntes vagy részmunkaidős alapon dolgoznak Az igazgató és a vezetés kialakítva, teljes munkaidőben dolgoznak Az igazgató és a vezetés több mint 1 éve teljes munkaidőben dolgoznak Vezetés teljes körűen kialakítva, várják az indulást 12. A menedzsment tapasztalata? Még egyiküknek sem volt vezetői pozícióban Előző munkáltatóknál középvezetői pozícióban voltak Vállalatvezetőként jelentős üzleti sikereket értek el Több éve a Társaságnál/céltársaságnál dolgozó menedzsment 13. Mennyi pénz áll jelenleg a vállalkozás rendelkezésére a projekt megvalósításához? Nem áll rendelkezésre Kevesebb, mint 20 MFt 20-50 MFt között 50-200 MFt között 200 MFt fölött 11

14. Mi a legvalószínűbb/preferált kiszállási forgatókönyv a befektető(k) számára? (Pl. hogy kapják vissza a pénzüket 5 év múlva?) Nem gondolkoztunk rajta Kamat fizetéssel Osztalék fizetéssel Társtulajdonosok általi kivásárlással Stratégiai befektető általi kivásárlással A Társaság maga vásárolja ki Más szakmai befektetőnek értékesítik a céget 15. Mennyire kidolgozott a marketing terve? Nem készült még Promóció, ár és terjesztés foglaltatik benne A fentiek plusz márkanév és image Részletesen kidolgozott, teljes körű marketing terv Tesztelt márka és kialakult marketing 16. Milyen piackutatást végzett a termékekre? Nem készült még Iparág leírás Felmérések Fókusz csoportok Piaci tesztek kiválasztott ügyfelekkel Termék kipróbálása többféle ügyfélen 17. Hogyan kezeli az üzleti terve a kockázatokat? Legjobb változatot valószínűsíti Legrosszabb változatra van kidolgozva Több lehetséges forgatókönyvet vesz figyelembe és kidolgozott ki Csak a kockázatok számbavétele történt meg A kockázatok kezelésére intézkedések is vannak tervezve 18. Mennyire részletes az Ön üzleti terve? Még nincs kidolgozva 3-4 oldalas adminisztratív összefoglaló 20 oldalt meghaladó vázlatos üzleti terv Megvalósításra alkalmas részletes üzleti- és működtetési terv Komplex, professzionális üzleti terv, stratégiával 19. Hogyan látja a befektetés célvállalatának finanszírozási helyzetét középtávon? A tervezett tőkebefektetés átmenetileg segíti a finanszírozási problémák kezelését Jelentősebb hitelfelvételre van szükség 1-2 éven belül A célvállalat középtávon képes fejlesztési célú támogatások bevonására A tőkebefektetés csak egy finanszírozási komplex intézkedésrendszerrel lehet eredményes A finanszírozási helyzetet a Társaság középtávon rendezni tudja 12

20. Gondolkodik-e ágazati/térségi együttműködésben? A jelenlegi üzleti kapcsolatrendszer érdemi bővítésére nincs szükség, a célvállalat fejlődése a rendelkezésre álló alapokon is biztosítható Szorosabb együttműködést tervez az azonos ágazatban működő kis- és középvállalkozásokkal Nagyobb vállalatok állandó beszállítójává kíván válni Üzleti fejlődését elsődlegesen térségi/régiós kapcsolatokra alapozza Be kíván kapcsolódni szakmai innovációs együttműködési formákba /klaszterek/ 21. Üzleti elképzeléseinek megvalósítása beszállítókkal együtt hány új munkahelyet teremthet középtávon (3-5 év alatt)? Egyet sem, nem ez a projekt lényege 1 5 főt 5 15 főt 16-50 főt 50 fő felett A jelentkezési adatlap befogadása a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. részéről nem jelent befektetési kötelezettségvállalást vagy arra utaló magatartást a Társaság felé. Aláírásommal igazolom, hogy a fent leírt tények a valóságnak megfelelnek és tudomásul veszem, hogy amennyiben a jelentkezési adatlap tartalma nem felel meg a valóságnak, az általam képviselt Társaság a tőkebefektetési programból kizárható. Dátum, cégszerű aláírás 13