Hasonló dokumentumok










P PET Hidro rádiós vímér P CSORNA MAGÁNBEKÖTÉS B P ELEKTROMOS FOGYASZTÁSMÉR Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. mellékle












Tervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány: Bicske, Váradi úti és Móricz úti átemelők bejelzéseinek kiépítése a szv.

FELÚJÍTÁSOK ÉS PÓTLÁSOK ÖSS)EFOGLALÓ TÁBLÁ)ATA

Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai

HAZI TISZTÍTÓNYÍLÁS NA 200 KG

Megvalósítás várható időtartama

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

E L Ő T E R J E S Z T É S

KÖZMŰVAGYON ÁTADÁSA. Leltári Megnevezés Üzembehely. Mennyiség Nettó érték

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG H A T Á R O Z A T

Tervezett éves forrás: Tervezett költség: Tartalék, hiány:

Veszprém, Pápai út 41.


3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

A hirdetmény kifüggesztésének, illetve levételének tényéről és idejéről a levételt követő 3 napon belül értesíteni szíveskedjék.

Előterjesztés. a Bicskei víziközmű rendszerek évi Gördülő Fejlesztési Tervéről (GFT)

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző

ÁTEMELŐK ÉS NYOMÓVEZETÉKEK KIMUTATÁSA

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, JANUÁR 28.

MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása. amely létrejött egyrészről az ÉRV. Észak-magyarországi Regionális Vízművek ZRt.

Előterjesztés. a víziközművek gördülő fejlesztési tervének évi megvalósításáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

8200 Veszprém, Pápai út 41. Tel.: 88/ , Fax: 88/ OTP Bank Nyrt ?0ooooo Ir

4.sz.melléklet

SZ01 Pápa GFT-Felújítás-Pótlás Részletező I.ütem 1/24. Fejlesztés száma SZ01-V-2 Fejlesztés éve: 2017.

800 Bérleti díj. ja uár december 31. rövid x

Győr-Moson-Sopron megye

A szennyvízelvezetés és szennyvíztisztítás aktuális kérdései. Időjárás szélsőségessége december Előadó: Tóth László Pannon-Víz Zrt.

E l ő t e r j e s z t é s

MEGVALÓSÍTHATÓSÁGI TANULMÁNY KEOP-1.2.0/09-11 SZENNYVÍZELVEZETÉS- ÉS TISZTÍTÁS KONSTRUKCIÓ

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Bányász Csaba jogi szakreferens

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás

6. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez

NYILVÁNTARTÁS A HÍGTRÁGYA TERMŐFÖLDÖN TÖRTÉNŐ FELHASZNÁLÁSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Polgár Város víziközműveinek gördülő fejlesztési terve

Tárgy: Javaslat a víziközmű-szolgáltatásról szóló évi CCIX. tv. szerinti 15 éves gördülő fejlesztési terv elfogadására

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

Jánossomorjai szennyvízelvezető és tisztító rendszer felújításai, pótlásai

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00

kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata

H A T Á R O Z A T. m ó d o s í t j a : II.

TECHNOLÓGIAI VÍZELLÁTÁS FEJLESZTÉSE AZ ÉSZAKPESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN KIVITELI TERV VILLAMOS BERENDEZÉSEK KÖLTSÉGAJÁNLATI KIÍRÁS

SZ01 Pápa GFT - Bérelt Részletező I.ütem 1/31. Fejlesztés száma Sz01-B-54 Fejlesztés éve: 2017.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/139 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

13. (1) Vagyonkezelői jog vagyonkezelési szerződés alapján alapítható:

E l ő t e r j e s z t é s

Előterjesztés A Viziközmű szolgáltatási ágazatonkénti gördülő fejlesztési terv jóváhagyása

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

BUDAÖRS VÁROS SZENNYVÍZELVEZETŐ ÉS TISZTÍTÓ MŰVEINEK ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA

Érték adatok (Ft-ban) Sorszám Száma Leltári szám Megnevezés Mennyiségi Neve

Általános adatok. Leírási kulcsok. Települések száma Szennyvíztisztítók száma. Kelebia. Összesen

A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai

Tisztelt Képviselő-testület!

MOL Nyrt. MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓK IRÁNYÍTÁSTECHNIKA. Kötet- és füzetjegyzék MGS-M-LOG-I-LI. Rev

"Püspökladány Újtelepi városrész szennyvízcsatorna hálózat kiépítése

BELEDI EGYESÍTETT SZOCIÁLIS KÖZPONT 9343 BELED, VÖRÖSMARTY UTCA 1.

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

TECHNOLÓGIAI VÍZELLÁTÁS FEJLESZTÉSE AZ ÉSZAKPESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN KIVITELI TERV TECHNOLÓGIAI GÉPÉSZET KÖLTSÉGAJÁNLATI KIÍRÁS

Energia felhasználás hatékonyságának növelése és megújuló energiaforrások használata a BÁCSVÍZ Zrt.-nél

VI. KÖZMÛHÁLÓZATOK FEJLESZTÉSE

Átadás-átvételi jegyzıkönyv

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/30 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Előadó: Spissich Ákos Pannon-Víz Zrt. Nyúli üzemmérnökség szennyvízágazat vezető

Vagyonrendelet - 2/A. számú melléklet Halásztelek Város Önkormányazatának tulajdonában lévő szennyvízvezetékek és tartozékaik utcánkénti bontásban

A Dombóvári Szent Lukács Kórházhoz tartozó vízmű rekonstrukciója - 1. sz. szerz.mód.

Ændret dato :18

Beépítési lehetõségek

BELEDI EGYESÍTETT SZOCIÁLIS KÖZPONT 9343 BELED, VÖRÖSMARTY UTCA 1.

2018. év 5 árajánlatos beszerzései Nyertes pályázó. Sorszám

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a rábakecöli Községháza helyiségében november 18-án órakor megtartott renkdívüli képviselő-testületi ülésen.

Fővárosi Csatornázási Művek Zrt évi KÖZBESZERZÉSI TERVE. Tervezett eljárás típus

ELŐTERJESZTÉS. halaszthatatlan v!zlközű beruházás és rekonstnakdó. elvégzésére, kocesszóa díj terhére. Tisztelt Képviselő Testület2

Hajdúhadház és Téglás város szennyvízrendszerének és közös szennyvíztelepének bemutatása

ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás. 3. melléklet a 92/2011. (XII. 30.

NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÉS FÜLÖP KÖZSÉG KÖZMŰVES SZENNYVÍZELVEZETÉSÉT ÉS TISZTÍTÁSÁT BIZTOSÍTÓ VÍZIKÖZMŰ RENDSZER GÖRDÜLŐ FEJLESZTÉSI TERVE

(KEOP-1.3.0/ )

ködésünk ideje alatt eddig végzett munkáinkból

Átírás:

p2368233 BOGYOSZLÓ VÍZM p2370100 BOGYOSZLÓ VÍZM PNA80 VÍZMÉR P2369230 BOGYOSZLÓ NA80 TÁVADÓ VÍZMÉR PTELEP NA150 VÍZMÉR Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 6 Potyond tulajdoni érték: 1 448 579 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2009.10.HÓ 41 927-33 193 8 734 1 693-1 340 353 25.00 HÖZ 2010.11.HÓ 66 547-11 086 55 461 2 686-448 2 238 8.33 2012.02.HÓ 19 302-4 022 15 280 779-162 617 25.00 28 580 803-11 372 758 17 208 045 1 153 747-459 092 694 655 Potyond összesen: 68 034 840-32 150 348 35 884 492 2 746 421-1 297 842 1 448 579

Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 1 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 szilsárkányi ivóvízellátó rendszer könyv szerinti érték: 15 913 399 A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Pásztori 3 959 530 24.882 Rábacsanak 4 949 396 31.102 Szilsárkány 7 004 473 44.016 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2210984 MAGÁNBEKÖTÉS SZILSÁRKÁNY 1 597 418-507 479 1 089 939 496 831-157 837 338 994 3.00 2210985 MAGÁNBEKÖTÉS PÁSZTORI 424 796-112 946 311 850 132 120-35 129 96 991 3.00 2210986 MAGÁNBEKÖTÉS RÁBACSANAK 1 129 562-369 922 759 640 351 318-115 054 236 264 3.00 2211121 VIZBEKOTES NA 13 753 872-232 485 521 387 234 470-72 308 162 162 3.00 2211122 VIZBEKOTES NA 20 100 000-52 500 47 500 31 102-16 329 14 773 3.00 2211123 VIZBEKOTES NA 25 50 000-26 250 23 750 15 551-8 164 7 387 3.00 2211124 VIZBEKOTES NA 100 135 835-68 925 66 910 42 248-21 437 20 811 3.00 2211125 VIZBEKOTES: NA 13, 211db 300 000-157 500 142 500 93 306-48 986 44 320 3.00 2211126 VIZBEKOTES: NA 20, 11db 50 000-26 250 23 750 15 551-8 164 7 387 3.00 2211127 VIZBEKOTES NA 13 249 466-111 582 137 884 77 589-34 704 42 885 3.00 2211128 VIZBEKOTES NA 20 50 000-26 250 23 750 15 551-8 164 7 387 3.00 2211526 AQUAGLOBUS 3 000 002-1 050 002 1 950 000 933 064-326 573 606 491 2.00 2211936 ELOSZTOHALOZAT NA 100 5 400 823-2 305 996 3 094 827 1 679 769-717 213 962 556 3.00 2211985 ELOSZTOHALOZAT NA 150 1 568 603-702 903 865 700 487 868-218 618 269 250 3.00 2211986 ELOSZTOHALOZAT NA 80 150 002-78 752 71 250 46 654-24 494 22 160 3.00 2211987 ELOSZTOHALOZAT NA 100 4 300 269-2 252 890 2 047 379 1 337 474-700 696 636 778 3.00 2211988 ELOSZTOHALOZAT NA 150 750 002-393 752 356 250 233 266-122 465 110 801 3.00 2211989 SZILSARKANY-RABACSANAK TAVVEZETEK: NA 150 2 300 002-1 207 502 1 092 500 715 349-375 558 339 791 3.00 2211990 SZILSARKANY-PASZTORI TAVVEZETEK: NA 150 600 002-315 002 285 000 186 613-97 972 88 641 3.00 2212017 VIZBEKOTES NA 80 54 801-28 699 26 102 17 044-8 926 8 118 3.00 2212040 ELOSZTOHALOZAT: NA 150, 403 FM 500 003-262 503 237 500 155 511-81 644 73 867 3.00 2212065 ELOSZTOHALOZAT: NA 100, 5.283 FM 2 700 002-1 417 502 1 282 500 839 757-440 873 398 884 3.00 2212080 ELOSZTOHALOZAT: NA 80, 1.584 FM 500 003-262 503 237 500 155 511-81 644 73 867 3.00 2216111 NY.VIZBEKOTES NA 2O /MAGAN/ 1-1 0 0 0 0 3.00 2216152 NY.VIZBEKOTES NA 13 /MAGAN/ 1-1 0 0 0 0 3.00 2216155 NY.VIZBEKOTES NA 13 /MAGAN/ 1-1 0 0 0 0 3.00

SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2367909 PÁSZTORI NA25 AKNÁS VIZMÉR P2368081 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VIZMÉR P2368082 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VIZMÉR P2368086 PÁSZTORI NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368184 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368187 PÁSZTORI NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368292 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368293 RÁBACSANAK NA20 AKNÁS VÍZMÉR P2368294 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368296 SZILSÁRKÁNY NA20 AKNÁS VÍZMÉR P2368297 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368398 SZILSÁRKÁNY NA25 AKNÁS VÍZMÉR P2368797 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368883 PÁSZTORI NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368956 PÁSZTORI NA20 AKNÁS VÍZMÉR P2368957 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368958 RÁBACSANAK NA20 AKNÁS VÍZMÉR P2368959 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2368961 SZILSÁRKÁNY NA20 AKNÁS VÍZMÉR P2368962 SZILSÁRKÁNY NA25 AKNÁS VÍZMÉR P2369585 P2367796 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS VÍZMÉR P2369800 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS VÍZMÉR Magánbek. Szilsárkány NA13 vízmér 2367840 Magánbek. Rábacsanak NA13 vízmér 2367841 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS SH. VÍZMÉR P2369861 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS SH. VÍZMÉR P2369863 P2369775 SZILSÁRKÁNY NA25 AKNÁS SH GYD VÍZMÉR 2369621 Magánbek.Szilsárkány NA13 aknás vízmér Magánbek. RÁBACSANAK Hydro-rádió vízmér 2365771 Magánbek.RÁBACSANAK Hydro-rádió vízmér 2365886 Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 2 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2216156 NY.VIZBEKOTES NA 13 /MAGAN/ 1-1 0 0 0 0 3.00 2365553 Magánbek.Szilsárkány hydro-rádió vízméröhöz2007.06 7 980-3 658 4 322 2 482-1 138 1 344 8.33 höz 7 980-3 547 4 433 2 482-1 103 1 379 8.33 höz 7 980-3 491 4 489 2 482-1 086 1 396 8.33 2367096 Magánbek.Rábacsanak hydro-rádióvízm-höz 2008.09 9 100-3 222 5 878 2 830-1 002 1 828 8.33 2009.06.HÓ 7 396-6 472 924 2 300-2 013 287 25.00 2009.06. 72 500-63 438 9 062 22 549-19 731 2 818 25.00 2009.06. 72 500-63 438 9 062 22 549-19 731 2 818 25.00 2009.07.HÓ 3 826-3 270 556 1 190-1 017 173 25.00 2009.09.HÓ 3 625-2 945 680 1 127-916 211 25.00 2009.09.HÓ 1 076 865-874 952 201 913 334 928-272 128 62 800 25.00 2009.09.HÓ 632 345-513 780 118 565 196 673-159 796 36 877 25.00 2009.10.HÓ 375 919-297 603 78 316 116 919-92 561 24 358 25.00 2009.10.HÓ 393 862-311 809 82 053 122 499-96 979 25 520 25.00 2009.11.HÓ 8 693-6 700 1 993 2 704-2 084 620 25.00 2009.11.HÓ 82 330-63 464 18 866 25 606-19 739 5 867 25.00 2009.11.HÓ 41 048-31 641 9 407 12 767-9 841 2 926 25.00 2009.11.HÓ 74 080-57 103 16 977 23 040-17 760 5 280 25.00 2009.11.HÓ 67 418-51 970 15 448 20 968-16 164 4 804 25.00 2009.12.HÓ 39 754-29 817 9 937 12 364-9 274 3 090 25.00 2010.06.HÓ 5 830-3 645 2 185 1 813-1 134 679 25.00 2010.07.HÓ 205 439-124 120 81 319 63 896-38 604 25 292 25.00 2010.09.HÓ 75 278-43 913 31 365 23 413-13 658 9 755 25.00 2010.09.HÓ 3 323-1 939 1 384 1 034-603 431 25.00 2010.09.HÓ 26 950-15 722 11 228 8 382-4 890 3 492 25.00 2010.09.HÓ, 3 323-1 939 1 384 1 034-603 431 25.00 2010.09.HÓ 204 286-119 159 85 127 63 537-37 061 26 476 25.00 2010.09.HÓ 27 788-16 210 11 578 8 643-5 042 3 601 25.00 2011.05. 3 756-1 487 2 269 1 168-462 706 25.00 2011.05 47 600-18 842 28 758 14 805-5 860 8 945 25.00 2011 4 168-1 476 2 692 1 296-459 837 25.00 2011.08.hó 3 469-1 156 2 313 1 079-360 719 25.00 2011.09. 59 721-18 663 41 058 18 574-5 805 12 769 25.00 2011.09. 7 359-2 300 5 059 2 289-715 1 574 25.00

PÁSZTORI NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2369937 PÁSZTORI NA20 AKNÁS SH VÍZMÉR P2369938 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2369940 SZILSÁRKÁNY NA20 AKNÁS SH VÍZMÉR P2369941 SZILSÁRKÁNY NA25 AKNÁS SH VÍZMÉR P2369942 SZILSÁRKÁNY NA100 AKNÁS VÍZMÉR P2369944 PÁSZTORI NA100/20 AKNÁS VÍZMÉR P2369996 RÁBACSANAK NA20 SH AKNÁS VÍZMÉR P2369997 SZILSÁRKÁNY NA13 SH AKNÁS VÍZMÉR P2369999 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370197 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370198 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370446 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370448 RÁBACSANAK NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370533 SZILSÁRKÁNY NA13 AKNÁS SH VÍZMÉR P2370540 Magánbek.Szilsárkány NA13 aknás vízmér 2369890 Magánbek.Rábacsanak NA13 aknás vízmér 2369891 Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 3 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 SZILSÁRKÁNY NA20 AKNÁS SH Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2011.09. 51 600-16 125 35 475 16 049-5 015 11 034 25.00 2011.09. 51 600-16 125 35 475 16 049-5 015 11 034 25.00 2011.10.hó 45 036-13 136 31 900 14 007-4 086 9 921 25.00 2011.10.hó 8 983-2 620 6 363 2 794-815 1 979 25.00 2011.10.hó 59 780-17 436 42 344 18 593-5 423 13 170 25.00 2011.10.hó 26 761-7 805 18 956 8 323-2 428 5 895 25.00 2011.10.hó 5 032-1 468 3 564 1 565-457 1 108 25.00 2011.10.hó 81 319-23 718 57 601 25 292-7 377 17 915 25.00 2011.11.HÓ 34 290-9 287 25 003 10 665-2 888 7 777 25.00 2011.11.HÓ 10 060-2 725 7 335 3 129-848 2 281 25.00 2011.11.HÓ 9 616-2 604 7 012 2 991-810 2 181 25.00 2012.04.HÓ 3 950-659 3 291 1 229-205 1 024 25.00 2012.04.HÓ 3 950-659 3 291 1 229-205 1 024 25.00 2012.07. 2 890-301 2 589 899-94 805 25.00 2012.07. 1 446-151 1 295 450-47 403 25.00 2012.08.HÓ 10 593-883 9 710 3 295-275 3 020 25.00 2012.08.HÓ 22 242-1 854 20 388 6 918-577 6 341 25.00 VÍZMÉR P2370753 2012.11 5 963-124 5 839 1 855-39 1 816 25.00 30 764 069-14 850 670 15 913 399 9 568 271-4 618 875 4 949 396

2111758 Vízbázis véd SZILSÁRKÁNY VÍZM p2366296 SZILSÁRKÁNY VÍZM p2368231 SZILSÁRKÁNY VÍZM p2368232 PNA80 VÍZMÉR P2369229 SZILSÁRKÁNY NA80 TÁVADÓ VÍZMÉR NA80 VÍZMÉR PTELEP NA150 VÍZMÉR PTELEP P2210099 SZILSÁRKÁNY:VIZMÜ ÜZEMVIT.ÉPÜLET MAGASTET szilsárkányi ivóvízellátó rendszer vízm Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 4 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 könyv szerinti érték: 18 411 331 telep A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Pásztori 4 581 052 24.882 Rábacsanak 5 726 308 31.102 Szilsárkány 8 103 971 44.016 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % idom terv 1 300 000-1 300 000 0 404 327-404 327 0 25.00 2113622 Irányítástechnikai szoftver 1 448 000-392 167 1 055 833 450 358-121 972 328 386 25.00 12 810 881-2 826 551 9 984 330 3 984 453-879 117 3 105 336 2.00 2210274 JELZOKABEL 200 000-200 000 0 62 204-62 204 0 8.00 2211383 UDVARTERI VEZETEK: NA 80 500 002-262 502 237 500 155 511-81 644 73 867 3.00 2211574 TERSZINI VB.TAROLO MEDENCE 1 000 002-350 036 649 966 311 022-108 869 202 153 2.00 2211575 I.KUT 4 971 221-657 470 4 313 751 1 546 154-204 487 1 341 667 2.00 2211576 II.KUT 1 170 985-409 174 761 811 364 201-127 262 236 939 2.00 2310112 VASTALANITO SZUROTARTALY 203 000-203 000 0 63 137-63 137 0 14.50 2310174 TELEFONVONALAS HIBAJELZO EGYSEG 28 000-28 000 0 8 709-8 709 0 33.00 2310747 * SZIVATTYU /SZILSARKANY II.KUT/ 200 000-200 000 0 62 204-62 204 0 14.50 2311394 CSAVARKONPRESSZOR TIP. MSM 2,2 /10 665 874-665 874 0 207 101-207 101 0 14.50 2311835 TRANSZFORMÁTOR ÁLLOMAS+KÁBEL 909 001-419 215 489 786 282 718-130 385 152 333 14.50 2316925 Nyomásfokozó szivattyúcsalád COR-4 MVI 1605-6/CR 2 862 841-2 525 265 337 576 890 404-785 410 104 994 14.50 2317549 *Szivattyú / SP30-3 174 361-174 361 0 54 230-54 230 0 50.00 2318361 Szivattyú NB40-200/188 A-F-A-BAQE 657 632-262 232 395 400 204 537-81 560 122 977 14.50 2319358 Irányítástechnikai hardver 200 000-77 000 123 000 62 204-23 949 38 255 33.00 67 467-67 467 0 20 984-20 984 0 25.00 2009.10.HÓ 21 424-16 961 4 463 6 663-5 275 1 388 25.00 2009.10.HÓ 30 965-24 513 6 452 9 631-7 624 2 007 25.00 HÖZ 2010.11.HÓ 61 751-10 288 51 463 19 206-3 200 16 006 8.33 29 483 407-11 072 076 18 411 331 9 169 958-3 443 650 5 726 308

Qszanyi szennyvízelvezet Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 5 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 rendszer könyv szerinti érték: 18 733 172 A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Egyed 1 415 315 7.555 Rábacsanak 1 679 690 8.967 Rábasebes 644 320 3.439 Rábaszentandrás 865 865 4.622 Sobor 2 447 193 13.064 Sopronnémeti 980 034 5.232 Szany 4 374 930 23.354 Szil 3 568 405 19.049 Szilsárkány 453 188 2.419 Vág 1 905 673 10.173 Zsebeháza 398 559 2.128 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2111189 FOLYAMATIRÁNYÍTÓ SZOFTVER 100 000-100 000 0 8 967-8 967 0 25.00 2111190 MULTIPLEXER SZOFTVER 50 000-50 000 0 4 483-4 483 0 25.00 2111444 FOLYAMATIRÁNYÍTÓ SZOFTVER 80 000-80 000 0 7 173-7 173 0 25.00 2113261 Irányítástechnikai szoftver / EGY 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113262 Irányítástechnikai szoftver / RÁB 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113263 Irányítástechnikai szoftver / RÁB 03 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113264 Irányítástechnikai szoftver / SOP 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113265 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113266 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 02 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113267 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 03 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113268 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 05 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113269 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 06 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113270 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 07 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113271 Irányítástechnikai szoftver / SZIL 08 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113272 Irányítástechnikai szoftver / VÁG 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113273 Irányítástechnikai szoftver / VÁG 04 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113274 Irányítástechnikai szoftver / RSE 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113275 Irányítástechnikai szoftver / SOB 01 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00

2216602 Szv.beköt 2318055 Irányítástechn.hardver/végátemel Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 6 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2113276 Irányítástechnikai szoftver / SOB 03 295 458-196 973 98 485 26 492-17 662 8 830 25.00 2113277 Irányítástechnikai szoftver / RSZ 01 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113278 Irányítástechnikai szoftver / RSZ 02 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113279 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 01 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113280 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 02 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113281 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 04 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113282 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 05 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113283 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 06 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2113284 Irányítástechnikai szoftver / SZNY 07 295 459-196 973 98 486 26 492-17 662 8 830 25.00 2210724 CSATORNA MAGÁNBEKÖTÉS RÁBASEBES 259 091-81 621 177 470 23 231-7 319 15 912 3.00 2210990 MAGÁNBEKÖTÉS SOPRONNÉMETI 224 554-70 098 154 456 20 135-6 285 13 850 3.00 2211151 VIZBEKOTES NA 13 150 000-78 750 71 250 13 450-7 061 6 389 3.00 2211152 VIZBEKOTES NA 20 50 000-26 250 23 750 4 483-2 354 2 129 3.00 2212083 ELOSZTOHALOZAT NA 100 447 566-150 513 297 053 40 131-13 496 26 635 3.00 2212086 ELOSZTOHALOZAT NA 80 700 003-367 503 332 500 62 766-32 952 29 814 3.00 2216218 NY.VIZBEKOTES NA 13 /MAGAN/ 1-1 0 0 0 0 3.00 2216325 CSATORNA MAGÁNBEKÖTÉS SZANY 174 600-38 466 136 134 15 656-3 449 12 207 3.00 vezeték D63 KG/Sportcentrum 50 514-9 343 41 171 4 529-838 3 691 3.00 2216687 Szennyvízvezeték D90 KPE /091/21 hrsz. 1 015 864-127 863 888 001 91 087-11 465 79 622 3.00 2216970 #Béke, Jókai u. szennyvízcsatorna NA 100/terv 1 650 556 0 1 650 556 147 997 0 147 997 3.00 2311115 APC UPS-300 SZÜNETMENTES 28 000-28 000 0 2 511-2 511 0 100.00 2311116 APC UPS-300 SZÜNETMENTES 28 000-28 000 0 2 511-2 511 0 100.00 2311240 FLYGT SZIVATTYÚ ÁTALAKÍTÁS /2DB SZI 328 709-328 709 0 29 474-29 474 0 14.50 2312120 LÉGTARTÁLY 167 001-167 001 0 14 974-14 974 0 50.00 2316385 Hidrostal C0CQ-MH10D-CNYS szivattyú 457 230-457 230 0 40 998-40 998 0 14.50 2317115 *Szivattyú CP 3068.180 HT 253 1,7 kw 219 100-172 088 47 012 19 646-15 430 4 216 14.50 2317141 * Szivattyú NP 3153.181 HT 455 7,5kW 1 055 600-803 576 252 024 94 650-72 053 22 597 14.50 2317922 *Szivattyú FELÚJÍTÁS CP 3085.180 211 485-107 328 104 157 18 963-9 624 9 339 14.50 SZNY 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318056 Irányítástechn.hardver/Kossuth L. SZNY 02 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318057 Irányítástechn.hardver/Jókai u.szny 04 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318058 Irányítástechn.hardver/Rákóczi u. SZNY 05 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318059 Irányítástechn.hardver/Felszabadulás u.szny 06 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318060 Irányítástechn.hardver/Szabadság u. SZNY 07 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00

2318292 Átemel 2318076 Irányítástechn.hardver/végátemel Irányítástechn.hardver/ végátemel 2318061 Irányítástechn.hardver/ végátemel 2318062 Irányítástechn.hardver/ végátemel 2318064 Irányítástechn.hardver/ végátemel 2318065 Irányítástechn.hardver/ végátemel 2318066 2318075 Irányítástechn.hardver/Hunyadi u. átemel 2318073 Irányítástechn.hardver/Hunyadi u. végátemel 2318946 Szivattyú NP 3085.183.SH 2542,4 kw/1.átemel 2318945 Szivattyú NP 3085.183.SH 253 2,4 kw/ 3.sz-átemel Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 7 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % / RSZ 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 VÁG 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318063 Irányítástechn.hardver/ Ady E.u VÁG 04 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 RSE 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 SOB 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 / SZIL 01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318067 Irányítástechn.hardver/ Árpád u. SZIL 02 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318068 Irányítástechn.hardver/ Árpád u. SZIL 03 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318069 Irányítástechn.hardver/ TÜZÉP SZIL 05 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318070 Irányítástechn.hardver/ Szabadság u. SZIL 06 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318071 Irányítástechn.hardver/ Rózsa SZIL 07 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318072 Irányítástechn.hardver/Táncsics u.szil08 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 SOP01 421 102-291 205 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 2318074 Irányítástechn.hardver/Széchenyi u. végátem. RÁB01 421 101-291 204 129 897 37 758-26 111 11 647 33.00 / RÁB 03 421 100-291 204 129 896 37 758-26 111 11 647 33.00 / EGY 01 421 100-291 204 129 896 37 758-26 111 11 647 33.00 2318118 Szivattyú MP 3068.170 HT 212 1,7 kw 240 100-118 951 121 149 21 529-10 666 10 863 14.50 2318217 Szivattyú MT 3068.170 HT 212 1,7 kw 240 100-113 149 126 951 21 529-10 146 11 383 14.50 2318218 Szivattyú MT 3068.170 HT 212 1,7 kw 240 100-113 149 126 951 21 529-10 146 11 383 14.50 2318258 Szivattyú / NP 3102.181.MT 461 611 100-273 214 337 886 54 794-24 498 30 296 14.50 k technológiai rekonstrukciója 1 873 330-837 535 1 035 795 167 972-75 098 92 874 14.50 2318420 Irányítástechnikai hardver / SOB 03 421 102-267 205 153 897 37 758-23 959 13 799 33.00 2318421 Irányítástechnikai hardver / RSZ 02 421 102-267 205 153 897 37 758-23 959 13 799 33.00 2318832 Szivattyú NP 3085.183 SH 253 2,4 kw 482 300-145 696 336 604 43 245-13 064 30 181 14.50 2318833 Szivattyú MF 3068.170 HT 212 1,7 kw 269 500-81 413 188 087 24 165-7 300 16 865 14.50 2318868 Szivattyú NP 3085.183 SH 253 2,4 kw/hunyadi u.8. 497 000-144 130 352 870 44 564-12 923 31 641 14.50 2318869 Szivattyú NP 3085.183 SH 253 2,4 kw/hátsó Vasút u. 497 000-144 130 352 870 44 564-12 923 31 641 14.50 2318870 Szivattyú NP 3102.181 SH 255 2,4 kw/szabadság u.30 788 900-228 782 560 118 70 737-20 514 50 223 14.50 2318871 Szivattyú NP 3102.181 SH 255 2,4 kw/jókai u.2. 788 900-228 782 560 118 70 737-20 514 50 223 14.50 2318872 Szivattyú NP 3153.181 HT 455 7,5 kw/kossuth u. 140 1 383 200-401 128 982 072 124 025-35 967 88 058 14.50 497 000-132 119 364 881 44 564-11 846 32 718 14.50 497 000-132 119 364 881 44 564-11 846 32 718 14.50 2319070 Szivattyú NP 3085.183 SH 254 2,4 kw/2 átem. 533 400-116 015 417 385 47 827-10 402 37 425 14.50 2319183 Szivattyú NP 3127.181 MT 437 5,9 kw/ 1. sz. átem. 1 015 000-220 763 794 237 91 010-19 795 71 215 14.50

q2418542 Irányítástechn. / m szerszekr. szerel Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 8 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2319205 Szivattyú MF 3068.170 HT 212 1,7 kw 287 000-58 955 228 045 25 734-5 286 20 448 14.50 2418420 Villamos kapcsolószekrény/kossuth Lajos u. 980 000-438 142 541 858 87 872-39 286 48 586 14.50 lap / VÁG 01 305 000-121 619 183 381 27 348-10 905 16 443 14.50 2418769 Villamos kapcsolószekrény/hunyadi u. 490 000-171 704 318 296 43 936-15 396 28 540 14.50 2418770 Villamos kapcsolószekrény/rákóczi u. 1 130 000-395 971 734 029 101 321-35 505 65 816 14.50 38 291 247-19 558 075 18 733 172 3 433 381-1 753 691 1 679 690

P2110963 VÍZMIN 2216790 Gázvezeték ( fekete acélcs 2317039 Indukciós szv.mennyiségmér Qszanyi szennyvízelvezet Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 9 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 rendszer szennyvíztisztít könyv szerinti érték: 61 387 372 A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Egyed 4 637 941 7.555 Rábacsanak 5 504 304 8.967 Rábasebes 2 111 296 3.439 Rábaszentandrás 2 837 385 4.622 Sobor 8 019 338 13.064 Sopronnémeti 3 211 480 5.232 Szany 14 336 217 23.354 Szil 11 693 495 19.049 Szilsárkány 1 485 081 2.419 Vág 6 244 816 10.173 Zsebeháza 1 306 019 2.128 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2110943 IRÁNYÍTÁSTECHN.SZOFTVER 600 000-600 000 0 53 799-53 799 0 25.00 SÉG KÁRELHÁRÍTÁSI TERV 365 000-365 000 0 32 728-32 728 0 25.00 2113172 Vezérlés átalakítása 616 000-474 833 141 167 55 234-42 576 12 658 25.00 2113599 Irányítástechnikai szoftver 628 000-196 250 431 750 56 310-17 597 38 713 25.00 2210790 ÁTMENETI ISZAPTÁROLÓ 10 889 645-1 834 734 9 054 911 976 420-164 511 811 909 2.00 2216640 Parkosítás 108 750-108 750 0 9 751-9 751 0 50.00 2216642 Gáz hálózatfejlesztési hozzájárulás 460 275-460 275 0 41 271-41 271 0 20.00 )2"+11/4"+1" / szabadon 757 841-121 252 636 589 67 952-10 872 57 080 4.00 2216817 Acélvázas feljáró 852 442-59 672 792 770 76 434-5 350 71 084 2.00 2216913 Üzemviteli épület 3 495 525-122 144 3 373 381 313 426-10 952 302 474 2.00 2311030 * SZIVATTYU /BERUZEM/ 18 720-18 720 0 1 679-1 679 0 100.00 2311286 NP 3085 FLYGT SZIVATTYÚ 335 280-335 280 0 30 063-30 063 0 14.50 2311287 NP 3085 FLYGT SZIVATTYÚ 335 280-335 280 0 30 063-30 063 0 14.50 2316414 Iszapszivattyú MONO CW052HL1R4/G 1 335 000-1 335 000 0 119 703-119 703 0 14.50 2316443 Frekvenciaváltó ABB ACS143-2K7-3 136 200-136 200 0 12 212-12 212 0 50.00 2316479 Frekvenciaváltó ACS 550-01-59 A-4 30 kw 809 100-809 100 0 72 548-72 548 0 14.50 OPTIFLUX 2010 DN 200 675 000-675 000 0 60 524-60 524 0 33.00 2317044 FLYGT MP 3068.170 HT 212; 1,7 kw 207 900-170 827 37 073 18 641-15 317 3 324 14.50

Kever 2317188 2.szám q2317189 2318834 O2 mér qm 2319184 Villamos f Indukciós áramlásmér 2319037 Indukciós áramlásmér 2319038 k, vízmenny.mér q2317190 Folyamatirányítás /2 sz. m 2319034 SEEPEX MD 0015-24 nedvesít elosztó szekrény 4 mez Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 10 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 2317187 * Szivattyú PP 4630.411 05 SP 1,5 kw 1 130 250-860 402 269 848 101 344-77 148 24 196 14.50 /Banán/ 2 262 000-1 721 948 540 052 202 822-154 398 48 424 14.50 tárgyblokk technológiai gépészet 17 815 175-13 561 801 4 253 374 1 597 398-1 216 019 381 379 14.50 tárgyblokk/ 5 884 000-5 884 000 0 527 589-527 589 0 33.00 2317235 *Szivattyú CP 3085.182 MT 432 2,0 kw 1 670 000-1 230 929 439 071 149 741-110 371 39 370 14.50 2317236 *Szivattyú CP 3085.182 MT 432 2,0 kw 1 330 000-980 321 349 679 119 254-87 900 31 354 14.50 2317266 Vegyszeadagoló DLTA 0730PVT 305 450-221 450 84 000 27 388-19 856 7 532 14.50 2317553 *Szivattyú (iszap) / TF 201/10GK-YL 3P 432 000-271 440 160 560 38 735-24 339 14 396 14.50 2317919 Szivattyú / CP 3085.183 HT 250 458 500-232 691 225 809 41 111-20 864 20 247 14.50 2318303 Szivattyú MP 3068.170 HT 212 1,7 kw 240 100-104 445 135 655 21 529-9 365 12 164 14.50 2318429 Szennyvíz technológia üzemeltetési rendszerterv 260 000-100 533 159 467 23 313-9 014 14 299 14.50 2318723 Frekvenciaváltó ABB ACS550-01-8A-4+BO55 4 kw 291 700-95 168 196 532 26 155-8 533 17 622 14.50 k kapcsolása foly.ir.-hoz 443 750-443 750 0 39 789-39 789 0 33.00 2318873 Szivattyú NP 3153.181 HT 455 7,5 kw 1 383 200-401 128 982 072 124 025-35 967 88 058 14.50 2319031 Iszapcentrifuga Hiller DP 31E-422 VA BD 27 675 260-7 022 596 20 652 664 2 481 502-629 681 1 851 821 14.50 2319032 SEEPEX BN 10-6LS Iszapfeladó szivattyú 625 431-158 702 466 729 56 079-14 230 41 849 14.50 2319033 SEEPEX BN 1-6L Polielektrolit szivattyú 425 001-107 844 317 157 38 108-9 670 28 438 14.50 szivattyú 257 000-65 214 191 786 23 044-5 847 17 197 14.50 2319035 SEEPEX BTE5-24 víztelenített iszap szivattyú 2 100 001-532 875 1 567 126 188 297-47 780 140 517 14.50 2319036 Polielektrolit oldó Prominent AT-1000 3 570 001-905 888 2 664 113 320 104-81 226 238 878 14.50 Optiflux 2100 DN 50 PN 40 470 000-271 425 198 575 42 143-24 337 17 806 33.00 Optiflux 1100 DN 250PN 40 415 000-239 663 175 337 37 211-21 489 15 722 33.00 2319039 Villamos kapcsolószekrény PLC-és vezérléssel 4 600 000-1 167 250 3 432 750 412 459-104 661 307 798 14.50 2319051 Frekvenciaváltó 653 790-158 000 495 790 58 622-14 167 44 455 14.50 s 5 229 841-1 115 503 4 114 338 468 934-100 022 368 912 14.50 2319199 Szivattyú NP 3085.183 SH 253 2,5 kw 533 400-109 569 423 831 47 827-9 825 38 002 14.50 2319362 Irányítástechnikai hardver 950 000-365 750 584 250 85 182-32 795 52 387 33.00 2319564 Gépi finomrács AP 400/5 4 250 000-410 834 3 839 166 381 076-36 837 344 239 14.50 108 286 808-46 899 436 61 387 372 9 709 539-4 205 235 5 504 304

Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 11 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Szany és térsége szennyvízcsatorna hálózat könyv szerinti érték: 0 A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Egyed 0 8.179 Rábacsanak 0 7.277 Rábaszentandrás 0 7.863 Sopronnémeti 0 4.192 Szany 0 32.036 Szil 0 19.253 Szilsárkány 0 10.299 Zsebeháza 0 2.009 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 0 0 0 0 0 0

Vagyonkezelésbe adott eszközök 1.sz. melléklet 2013.01.01 Adatok Ft-ban lap: 12 Rábacsanak tulajdoni érték: 17 859 698 Szany és térsége szennyvíztelep könyv szerinti érték: 0 A rendszer tulajdonosai tul.érték tul.arány % Egyed 0 7.844 Rábacsanak 0 6.979 Rábaszentandrás 0 7.541 Sobor 0 4.097 Sopronnémeti 0 4.021 Szany 0 30.724 Szil 0 18.465 Szilsárkány 0 9.877 Zsebeháza 0 1.927 Rendszer Tulajdon rész eszköz eszköz megnevezése bekerülési elszámolt könyv szerinti bekerülési elszámolt könyv szerinti amort. kód érték écs érték értéke écs értéke % 0 0 0 0 0 0 Rábacsanak összesen: 206 825 531-92 380 257 114 445 274 31 881 149-14 021 451 17 859 698

Vagyonkezelésbe adott bérüzemi eszközök [2013.01.01.] 1.sz. Melléklet Rábacsanak Rábacsanak BEKERÜLÉSI ÉRTÉK RENDSZER TULAJDONRÉSZ RENDSZER Adatok:Ft-ban. KÖNYV SZERINTI ÉRTÉK TULAJDONRÉSZ 894.706.000 91.563.000 483.383.731 49.488.218 ÉCS KULCS Szany és térsége szennyvízcsatorna hálózat 740.143.000 79.631.000 400.039.001 43.039.617 A RENDSZER további tulajdonosai: Egyed 64.863.000 35.057.989 Rábasebes 32.648.000 17.646.146 Rábaszentandrás 36.581.000 19.771.536 Sopronnémeti 47.858.000 25.866.664 Szany 191.076.000 103.274.811 Szil 166.574.000 90.030.691 Szilsárkány 10.376.000 5.608.690 Vág 92.134.000 49.797.194 Zsebeháza 18.402.000 9.945.663 2605603 Épület, építmény 82.191.952 8.842.655 2,00% 2615603 Villamosenergia ellátás 11.512.186 1.238.615 8,00% 2625603 Irányítástechnika 0 0 33,00% 2635603 Technológiai gépészet 0 0 14,50% 2645603 Csatornavezeték és nyomócső 306.334.863 32.958.347 3,00% Szany és térsége szennyvíztelep 154.563.000 11.932.000 83.344.730 6.448.601 A RENDSZER további tulajdonosai: Egyed 12.288.000 6.641.410 Rábasebes 2.473.000 1.336.663 Rábaszentandrás 10.618.000 5.738.793 Sobor 6.940.000 3.556.884 Sopronnémeti 5.564.000 3.007.071 Szany 47.405.000 25.621.980 Szil 27.945.000 15.103.681 Szilsárkány 14.328.000 7.743.701 Vág 11.747.000 6.349.264 Zsebeháza 3.323.000 1.796.682 2605604 Épület, építmény 17.144.787 1.324.653 2,00% 2615604 Villamosenergia ellátás 2.354.436 185.611 8,00% 2625604 Irányítástechnika 0 0 33,00% 2635604 Technológiai gépészet 0 0 14,50% 2645604 Csatornavezeték és nyomócső 63.845.507 4.938.337 3,00% Rábacsanak, oldal [szám] 1 / 1

PANNON-VÍZ ZRT. Székhely: 9025 Győr, Országút út 4. Tel/fax: 96/522-600 www.pannon-viz.hu Rábacsanak ivóvízellátás Tervszám: Méretarány: 3.sz. melléklet Helyszínrajz Dátum: 2013.05. Ø150 Rábacsanak

PANNON-VÍZ ZRT. Székhely: 9025 Győr, Országút út 4. Tel/fax: 96/522-600 www.pannon-viz.hu Rábacsanak szennyvízelvezetés Tervszám: Méretarány: 3.sz. melléklet Helyszínrajz Dátum: 2013.05. Ø100 Ø100 Rábacsanak Ø200