2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Hasonló dokumentumok
Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

2018. jún.3. Úrnapja 22.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

Arcodat keresem, Uram!

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk

Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A MISE RENDJE MAGYARUL

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

Ének és imakönyv. Vác Május A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

A tanévzáró istentisztelet felépítése

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

A keresztelés szertartása

A Krisztus-dicséret felépítése

GYERMEK KERESZTELÉSE A VASÁRNAPI SZENTMISÉBEN

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

2018. okt.7. évközi 27. vas. 37.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Jézus 5 mély sebéhez ima:

ADVENT ESTI DICSÉRET

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

Átírás:

2016. szeptember 1. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1

Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add áldásod nékünk! Őrizz meg e napon minden veszélytől minket, Ne engedd, hogy a bűn elszakítson Tőled! Bűnbánó szívvel most Eléd borulunk, Irgalmas Jézusunk, Hozzád fohászkodunk: Tisztítsd meg a lelkünk, hogy Téged áldjunk, Mind éjjel, mind nappal, téged imádjunk! Bocsáss meg azoknak, akik nem szeretnek, Add szent kegyelmed, hogy megismerjenek! Téged engesztelünk, dicsérünk és szeretünk, Fájdalmas Jézusunk, irgalmazz nekünk! Ámen. Szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, EGYÜTT: az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. 2

Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Imádkozzuk el háromszor az Üdvözlégyet úgy, ahogy Erzsébet asszony is imádkozta: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja és a mi Anyánk is, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen Fájó szívvel gyújtsunk mécsest, és ezek az apró lángok emlékeztessenek minket a 27-én elhunyt Irénre, a két éve elhunyt imatársunkra, Jutkára, Annára, a 3 éves kisfiúra Dominikra, a három éve elhunyt imatársunkra, Tiborra, és a négy éve elhunyt Istvánra, Péterre és Évára. Köszöntsük ma a Szűzanyát, akinek születését ünnepeljük, köszöntsük azt a Szűzanyát, akinek szent Nevét ünnepeljük: Isten után legszebb név csodálatos ereje. Hogyha hívunk napjainkban, ránk száll az ég kegyelme. Gondjainkban, bajainkban hívjuk csak a szent nevét, Szűz Mária láthatatlan nyújtja a segítő kezét. Ha bajban vagy, bánatod nagy, ha szíved fáj nagyon, Vigasztalást, ha nem találsz, pereg a könny az arcodon, Csak fohászkodj fel Máriához, égi Anyád melléd áll, Letörli könnyeidet, gyógyítja szívsebedet, Ó, Te szent név, láthatatlan név, Mária legszentebb neve! Hívjad, hívjad segítségül, Földnek minden gyermeke! Ámen. Köszöntsük azt a Szűzanyát, aki a fájdalmak Anyja, aki mindig közel állt Jézushoz és eltűrte mindazt a szenvedést, amit ez jelentett neki, köszöntsük azt a Szűzanyát, aki nekünk Édesanyánk, köszöntsük azt a Szűzanyát, aki nagyon szeret minket, és akit nagyon szeretünk, köszöntsük azt a Szűzanyát, aki sose hagy el minket, akinek kiönthetjük a lelkünket, meghallgat és közbenjár értünk, köszöntsük azt a Szűzanyát, akihez így könyörgünk, így énekelünk: Mária, Mária Te légy Magyarnak, mindenkor segítő Asszonya! 3

ÉNEKELJÜNK: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek, Mert ő fogja kérni Fiát értetek. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív, Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. Ha értünk Mária Fiát kérleli, Kérését szent Fia meg nem vetheti. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív, Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. Mai imaóránkon ismét hálaadásra jöttünk össze. Ajánljuk ma, a szeptember hónaphoz kötődő örömeinket, köszönetünket, hálánkat valamint bánatunkat az Úr Jézus és a Szűzanya végtelen Szeretetébe. - Köszönjük, hogy öt évvel ezelőtt, 2011-ben, amikor a Szent Imre plébánia templomban nem tarthattunk tovább Szeretetláng imaórát, a Szűzanya végtelen szeretete a Szent Imre Kápolnába vezetett minket, hogy imaóráinkat meghitt, családias légkörben tarthassuk. Lelki nyugalommal, lelki békével ajándékozott meg és azóta is folyamatosan árasztja reánk kegyelmét. - Köszönjük, hogy kápolnánk igazgatója, Horváth József atya befogadott minket, otthont adott Szeretetláng imacsoportunknak. - József atya 4-én ünnepli 72. születésnapját. A jó Isten áldását kérjük további papi szolgálatára. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szent Szíved Szeretetlángjának kegyelmi hatásait József atya további életére, munkájára. - Köszönjük, hogy a Szűzanya segítségével 2012.-ben szívünk vágya teljesült, Szentségmutatónkat Szabolcs atya külön áldással látta el hogy jelezzük, az istentiszteletre van szánva. Kérte az Urat, hogy minket is erősítsen meg áldásával. Ő, aki Szent, tegyen minket is szentté és méltóvá arra, hogy az isteni titkokat buzgó áhítattal ünnepeljük. Könyörögjünk együtt: Áldott vagy Istenünk, aki Fiad, az Újszövetség közvetítője által kegyesen fogadod dicséretünket, és bőven osztod ajándékaidat. Engedd, kérünk, hogy ez a Szentségmutató, amíg buzgóságunk jeleként használjuk, növelje bennünk az áhítatot. Krisztus a mi Urunk által. Ámen. 4

- 2014. szeptemberében, fájó szívvel búcsúztunk el Szabolcs atyától, akit rendfőnöke Szobra helyezett, onnan pedig szülővárosába, Nagyváradra került. A 25-i Kurír-ból tudjuk, hogy a nagyváradi Katalin telepen szolgál plébánosként. Szabolcs atya minden értelemben hazatért Nagyváradra, hiszen itt született, nőtt fel, és az érettségi után került a lazaristákhoz Budapestre. A Katalin-telepen keresztelték, ebben a templomban volt elsőáldozó, bérmálkozó, sőt itt szentelték pappá 2005- ben. A Szűzanya végtelen szeretete és a mi hálaadó imáink kísérjék Szabolcs atya további életét, munkáját. - Köszönjük az Úr Jézusnak és a Szűzanyának, hogy imáinkkal segíthettünk Karolnak, keresztje hordozásában. 2015. szeptemberében Karol egy Fájdalmas Szűzanya domborművet ajándékozott imacsoportunknak, amely kápolnánkat díszíti, és amelyet Mihály atya az imaórán megszentelt. A domborművet 1939-ben készítette Mátrai Lajos szobrász. A domborműről megszentelt kis képek készültek, vigyenek magukkal azok, akik szeptember után csatlakoztak imacsoportunkhoz és akiknek akkor nem jutott. Hála legyen a Szűzanyának! Hála legyen az Úr Jézusnak! Hála legyen József atyának, aki befogadott minket! Hála legyen Mindnyájatoknak, és Tarnai Imre atyának, aki talán nem is gondolta, hogy a vidéken Vele töltött Szentségimádások milyen nagy segítséget jelentettek. 5

- Kápolnánkban, szeptember 20-án lesz 83 éve annak, hogy 1933.-ban Breyer István segédpüspök felszentelte az oltárt és elhelyezte Szent Kelemen és Szent Tamás ereklyéit. Kápolnánkban mindig emlékezzünk meg Szent Kelemenről és Szent Tamásról, akik mindig itt vannak köztünk és várják, hogy, bajainkban, problémáinkban, szenvedéseinkben megkeressük őket és örömeinket is megosszuk velük. Kérjük, vegyenek pártfogásukba. Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Szentséges Szűzanyám, hozzád folyamodunk. Drága szent képednél a földre borulunk. Mert bűnösök vagyunk, egek Nagyasszonya, Hallgasd meg kérésünk, drága Szűz Mária. Ámen. - Imádkozzunk a szombaton elhunyt Irénért, akit sokan ismerhettek, mert több mint 40 éven át tisztította, vasalta magas szinten a ruhákat kerületünkben, a Villányi út-alsóhegy utca sarkán lévő üzletében. Imádkozzunk a mennyei születésnapjukat szeptemberben ünneplőkért, a 2014-ben elhunyt imatársunkért, Jutkáért, Annáért, a 3 éves kisfiúért, Dominikért, a 2013-ban elhunyt imatársunkért, Tiborért, a 2012-ben elhunyt Istvánért, Péterért, Éváért és valamennyi elhunytért, különösen azokért, akikért senki nem imádkozik. Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. - Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál. - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, akiket betegségük akadályoz abban, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, Béláért, Erzsikéért. 6

- Imádkozzunk Adriennért, aki januárra várja a második babáját. - Imádkozzunk egy családért, ahol a gyermekek is, az Édesanyjuk, Andrea megtéréséért fohászkodnak az Úrhoz. - Imádkozzunk továbbra is Lajosért, aki évek óta példamutató méltósággal viseli súlyos betegségét. A hónap végén izotópos vizsgálat dönti el, hogy ismét Svájcba megy-e sugárkezelésre, ami már segített neki. Felkészült mindenre, de imádkozik, hogy kaphasson még egy kis időt, amelyet családjával tölthet. Ajánljuk fel imáinkat és kérjük a Szűzanyát, járjon közben Lajosért. - Imádkozzunk Melindáért, hogy segítse őt a Szűzanya mielőbb meggyógyulni a lumbágóból, hogy édesanyai feladataiban ne korlátozza, újra teljes mértékben el tudja látni. - Imádkozzunk Reniért, egy fiatal lányért, akinél sklerozis multiplex betegséget diagnosztizáltak - Imádkozzunk Cseh Péter atyáért, hogy a Szűzanya segítségével mielőbb visszatérhessen a papi szolgálatba, hogy hivatását továbbra is az emberek szolgálatára és a jó Isten dicsőségére végezhesse. - Imádkozzunk Levente, Imre, családtagok és az emberiség megtéréséért, és azokért, akik a jó Istent teljesen kizárták életükből. - Imádkozzunk ma egy olyan emberért, aki nem hisz a feltámadásban és az örök életben. Adja meg neki Isten a hit ajándékát! (EVMN 2016.03.17.) - Imádkozzunk, hogy a családokban béke legyen. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk, magunkért és egymásért, ellenségeinkért és azokért, akikért senki nem imádkozik. Imádkozzunk együtt: Ó, Legszentebb Szűzanya, Mária! Vidd könyörgéseinket Szent Fiad elé, és hozz le nekünk helyette irgalmat, hogy elnyerjük bűneink bocsánatát! Ámen. - Imádkozzunk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz, kérjük közbenjárását az egészségügyért, az orvosokért és ápolókért, hogy az ő életére, ember és betegszeretetére mindig követendő példaként tekintsenek. 7

- Imádkozzunk Kerkai Jenő atya boldoggá avatásáért. Kérjük, közbenjárásával segítse nemzetünket, segítse újjáépíteni Krisztust a lelkekben, újjáépíteni az élet minden területét az Ő szellemében. - Kérjük, hogy a betegek, a szenvedők és mindazok, akik kéréssel fordulnak a jó Istenhez, azzal a tudattal tegyék, hogy Jézus képes testünket és lelkünket egyaránt meggyógyítani. (EVMN 2016.06.30.) - Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN 2015.05.22.) ÉNEKELJÜNK: Ó nagy Isten, felajánljuk néked, ezt a szent napot Kérünk, küldj az Anyaszentegyháznak sok hű, szent papot. Legyen szívük szívednek tiszta, fényes tükre, Áldást, kegyelmet árassz lelkükre! Ó nagy Isten, kísérd áldásoddal munkás életüket, Malasztoddal vezesd diadalra minden tervüket, Nekünk meg adj irántuk józan, igaz érzést, Szelíd jóságot, hű egyetértést. Ó nagy Isten, ifjainkban élessz égi vágyakat, Hogyha őket szent pályára hívod, készen álljanak. Emeld őket és serkentsd tiszta hivatásra, Csak rád vágyjanak, sohase másra! Ó nagy Isten, mai tetteinket fogadd, mint imát! Fogadd szívünk örömét és búját Anyád kezén át! Mindet neked ajánljuk, híven kérve téged, Hogy jó papokkal áldd meg hív néped. - Imádkozzunk Erzsébet asszonyhoz, kérjük, vegye pártfogásába súlyos betegeinket, járjon közbe az ő testi, lelki gyógyulásukért. Kérjük, közbenjárását Imacsoportunkért, hogy kitartsunk amellett a Szeretetláng mellett, amelyet az Úr Jézus és a Szűzanya neki mutattak. - Imádkozzunk, hogy a Szeretetláng GYÖKEREIT mindig, mindannyian hitelesen adjuk tovább. Ez a feladatunk és kötelességünk, ezt várja tőlünk a Szűzanya és Erzsébet asszony is. Kérjük a mindenkori kegyelmet, hogy a helyes úton járjunk! - Imádkozzunk azért, hogy Magyarországon legyenek szeretetláng nővérek, mert jelenleg nincsenek, még akkor sem, ha vannak, akiket úgy szólítanak, vagy akikről sokan azt gondolják, hogy nővérek. Nincsenek, a Bíboros úr egyelőre nem engedélyezte. Ezért imádkozzunk, hogy legyenek a Szeretetláng mellett olyan elkötelezett fiatalok, akik 8

életük példájával, türelmükkel, hűségükkel és kitartásukkal megvalósítják a Szeretetláng kongregációt, a Szeretetláng rendet. Példamutatásukkal meg tudják szólítani fiatal társaikat, e szent cél érdekében és akkor újra, felkészülten kérhessék a Bíboros úr engedélyét. Imádkozzunk együtt: Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! Ámen. (EMN 2013.11.17.) - Imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, hogy felismerjék, hogy a Szeretetláng, maga, Jézus Krisztus. Egy olyan kegyelmi kiáradás, amely a túláradó kegyelemmel legyőzi a bűnt, megvakítja a Sátánt. Fogadják szívükbe a hazánkból, Magyarországról induló Szeretetlángot, és engedjék, hogy hazánkban is futótűzként terjedjen, ahogy a Szűzanya ezt kérte, és ígérte, amennyiben segítségére sietnek, sietünk. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó imacsoportok megalakulását. - Imádkozzunk Erzsébet asszony boldoggá avatásáért. - Imádkozzunk a Szeretetláng terjedéséért, imacsoportok alakulásáért. - Imádkozzunk Egyházunk egységéért, a Keresztények egységéért, a Szeretetláng egységéért és Európa és a világ békéjéért. - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk a Mária Rádió megújulásáért. Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. 9

Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait. - Az elveszettség, a megrázkódtatás, a sírás pillanatában Krisztus szívéből az Atyához intézett imádság tör elő. Az imádság az igaz orvosság a szenvedésünkre. - Minden kereszt tövében ott van Jézus Anyja. Köpenyével letörli könnyeinket. Kezével felemel és elkísér minket a remény útján. (2016.07.16. KURIR). Kápolnánk fennmaradásáért az ifjúságért és az új kollégiumi hallgatókért, hogy szeretettel vegyék birtokukba a lelki otthonukat szolgáló kápolnát, kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. 10

Hallgassunk meg egy részletet Pacelli prelátus 1938.-ban, a Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Világkongresszuson elhangzott beszédéből: küldjük szívünk mélyérõl a Szentség színeibe rejtett isteni Megváltóhoz ezt a lángoló imát: Add erõdet azoknak, kik házadat lakják és akik asztalodnál esznek, hogy erősen és éberen járhassák egy széthúzó és gyűlölettel teljes világ közepén pályájukat az önfeláldozás és feles baráti irgalmasság útján és hogy legyőzve a gonosz szellemeket, akik azon mesterkednek, hogy szétválasszák azokat, amiket Isten összekötött, jöjjön el a Te országod! Az igazság és az élet országa, a kegyelem és a szentség országa, az igazság, a szeretet és a béke országa! Úgy legyen! Ámen. A 2020-ban ismét Magyarországon megrendezésre kerülő Eucharisztikus Világkongresszusra Szentségimádási stafétával készülünk. Vegyük most kezünkbe az érkezésünkkor kihúzott imalapot, közösen mondjuk el az imát úgy, hogy mindenki azért a plébániáért, annak papjaiért és híveiért ajánlja fel, amely az imalapon szerepel: Istenem és Megváltóm, hiszem, hogy itt vagy az Oltáriszentségben, mint igaz Isten és igaz ember. Habár szemeim semmit sem látnak e titokból, mégis hiszem, hogy ami belőled látható volt, az átment a szentségekbe, kiváltképpen az Oltáriszentségbe. (Nagy Szent Leó pápa) Uram, Jézus, te azt akartad, hogy az Oltáriszentség az irgalom szentsége az egység jele és a szeretet köteléke legyen. (SC 47, Szent Ágoston) Éppen ezért templomunk szentségimádási napját azzal a szándékkal ünnepeljük meg, hogy imádkozunk az egész magyar katolikus egyházért, azon belül főegyházmegyénkért és annak egyházközségeiért. Uram, Jézus, te önmagadat adtad az Oltáriszentségben, hogy ez a szent lelki táplálék legyen keresztény életem forrása. (LG 11) Kérlek, segíts abban, hogy új lelkesedéssel tudjam továbbadni hitemet azoknak, akik még nem ismernek téged, vagy akik bár meg vannak keresztelve eltávolodtak a keresztény élet forrásától, az Oltáriszentségtől. Hadd lehessen az én szentségimádásom a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő 52. Eucharisztikus Világkongresszus felkészülésének része. Bizonyára nem több ez a szerény hozzájárulás ama bizonyos öt kenyérnél és két halnál (vö. Jn6,9), de Te csodásan meg tudod sokszorozni azt, amit szeretetből felajánlok. Segíts engem, Uram, Jézus, hogy az Oltáriszentség mint a szeretet köteléke egyesítő és testvériesítő erejével megóvjon a 11

kísértésekben és megőrizzen az örök életre. Ámen. Miatyánk Üdvözlégy Imádkozzunk együtt: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet. Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged. Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. (Zsolt 62,) 14-én ünnepeljük a Szent Kereszt felmagasztalását. Fogadjuk szívünkbe Kazinczy Ferenc szavait, melyeket leányának, Eugéniának bérmálási emléklapjára írt: Keresztedet viseld tisztelettel, s a Gondviselésben bízva. Nincs senki kereszt nélkül, s a zúgolódás nem használ, s még ingerli a fájdalmat, s a szenvedőt lealacsonyítja. Ne csüggedj el, nemes szenvedő! Isten ott vigasztal meg, ahol nem vártad, Ő tudja, mit teszen, te nem tudod. Áldás rajtad, kedves leányom. Emlékezzünk Szentjeinkre, akiket szeptemberben ünnepelünk: Kalkuttai Szent Teréz szűzre, Szent Márk, István és Menyhért áldozópapok, kassai vértanúkra, Szent Máté apostol és evangélistára, Szent Pio áldozópapra, Szent Gellért püspök és vértanúra, Szent Kozma és Damján vértanúkra, Páli Szent Vince áldozópapra, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalokra és Szent Jeromos áldozópap és egyháztanítóra, akitől tudjuk, hogy Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust Tolle, lege Vedd és olvasd! Ez legyen házi feladatunk! - Továbbra is kérjük Erzsébet asszony közbenjáró imáit súlyos betegeinkért, - Továbbra is imádkozzunk Erzsébet asszony boldoggá avatásáért. - Továbbra is imádkozzunk naponta Ferenc pápáért, a már kiosztott imalapról, valamint - Kápolnánk fennmaradásáért és a kollégiumi hallgatókért a Most segíts meg Mária és a Szent Mihály arkangyal imákat imádkozzuk. 12

Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján! Ámen. A Szűzanya nagyon kéri azokat a lelkeket, akik naponta, vagy legalább egyszer egy héten szentáldozáshoz járulnak, hozzanak életáldozatot Isten dicsőségére és a lelkek megmentésére, hogy azok el ne kárhozzanak, hanem legalább végső órájukban elnyerhessék az örök üdvösség kegyelmét. A felajánlást komoly, tiszta szándékkal és alázatos lelkülettel kell tenni. Minden ima, jótett, szenvedés és tisztaszándékú munka nagy értékkel bír, mert mindez Krisztus Szent Vérével és Kínszenvedésével van felajánlva. Felajánlásunkat mielőbb tegyük meg és időnként újítsuk is meg! Azok a Testvérek, akik imaóráinkon most vesznek részt először, vagy csak most szeretnének életfelajánlást tenni, különös figyelemmel hallgassák meg a Szűzanya öt ígéretét, amelyet az életáldozatot hozóknak tett: 1. Nevük be lesz írva Jézus szeretettől lángoló és Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe. 2. Jézus érdemeivel egyesített önátadásuk által sok lelket mentenek meg a kárhozattól. Áldozataik érdeme kiterjed a világ végéig élő lelkek számára. 3. Családtagjaik közül senki nem kárhozik el, még akkor sem, ha a külső látszat ezt mutatná is, mert mielőtt lelkük testükből kiröppenne, megkapják lelkük mélyén a tökéletes bánat kegyelmét. 4. Életfelajánlásuk napján az esetleg a tisztítótűzben lévő családtagjaik kiszabadulnak. 5. Haláluk óráján mellettük állok, és tisztítótűz nélkül viszem lelküket a dicsőséges Szentháromság elé, ahol az Úr által készített hajlékban Velem együtt fognak vég nélkül örvendeni. Akinek a szívét megérintette a Szűzanya kérése, és életfelajánlást szeretne tenni, álljon fel, hogy az égő mécsest és az imafüzetet átadhassam. Mi, akik már életünket felajánlottuk, megújítjuk azt, és így felállva együtt imádkozunk a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára: 13

Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! 14

A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben volt plébánosunk, Brückner Ákos Előd atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékeltünk egy imafüzetet és a Szeretetláng Szűzanya mozaik képének történetét. A Zarándok Szűzanya megszentelt képe ma nem búcsúzik. Szeptemberre is Szilvi hívta meg otthonába a Szeretetláng szellemében, Ima, Áldozat, Vezeklés és Engesztelés céljából. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! 15

Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Ámen. Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzuk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. (Alleluja!) Amely minden gyönyörűséggel teljes. (Alleluja!) Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkönörökké. Ámen. 16

A könyörgés végeztével ÉNEKELJÜNK: Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. SZENTSÉGI ÁLDÁS után ÉNEKELJÜK: Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. SZENTSÉG ELTÉTEL Az Érd Ófalu- i hagyományt megőrizve, ezzel emlékezve néhai Izeli János atyára, aki Erzsébet asszony lelki vezetője volt, és aki a Szeretetláng Lelki Naplót összeállította, valamint a köztünk élő Izeli József atyára, aki jelenleg is mindent megtesz a Szeretetláng terjedéséért, imádkozzunk együtt: Szeretet Anyja és Királynője, Te mindenki Anyja vagy, Leborulva kérünk, járj közbe értünk Szent Fiadnál! Esdekeld ki nekünk a szeretet kegyelmét, hogy minden ember szívében a Szeretet lángja uralkodjék, a gyűlölet lángja felett. Szeretet Anyja és Királynője, hallgasd meg kérésünket! Ámen. 3 Üdvözlégy, 1 Dicsőség Kérjük ma az Úr Jézus és a Szűzanya áldását és így énekeljünk: Áldjon meg minket szent Atyaúristen, Áldjon meg minket kegyes Fiúisten Áldjon meg, áldjon Szentlélek Úristen, Háromszemélyű igaz, örök Isten. Atyaúristen, aki szent Fiadat Bűn váltságára miérettünk adtad, Szentlélek Istent ki elküldted nékünk, Egy örök Isten, irgalmazz minékünk. 17

Ne bocsáss el bennünket, Anyánk áldás nélkül. Szeplőtelen Szűzanyánk légy vezérünk nékünk. Anyai szemeddel kísérj el bennünket. Ez legyen végső szavunk: Anyánk Isten veled! Szeplőtelen Szűzanyánk mi most elköszönünk. Köszönjük a kegyelmet, és hogy itt lehettünk. Anyai szíveddel ölelj fel bennünket, Ez legyen megnyugvásunk, Anyánk Isten veled! ISTENNEK LEGYEN HÁLA! A MAI SZENTMISÉT a szombaton elhuny Irénért AJÁNLJUK FEL. A SZENTMISÉN ÉNEKELJÜK: Bevonulásra: Jöjj, Szentlélek Úristen, Áraszd reánk teljesen Mennyből fényességedet, Mennyből fényességedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj Szentlélek Úristen! Felajánlásra: Jöjj el, árvák gyámola, Jöjj el, szívünk orvosa, Oszd ki égi kincsedet, Oszd ki égi kincsedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj Szentlélek Úristen! Áldozásra: Most lett a kenyér Krisztus testévé, Most vált a színbor Jézus vérévé, Test már a kenyér, a bor igaz vér, Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér. Itt az Istenség az emberséggel Ím megegyezett nagy szövetséggel; Ebben reménylek, amíg csak élek, Ebben erősíts, Jézusom, kérlek. Itt a test és vér felmutattatott, Mely a keresztfán értünk ontatott; Ó nagy szeretet, érted mennyit tett! Valld meg hát bűnös, mért nem szereted. Áldás előtt imádkozzuk: Ó édes Istenem, szent házadban voltam, szívemet, lelkemet Előtted kitártam. Imádkoztam Hozzád összetett kezekkel, kérlek, ó Jézusom, tégy jót gyermekeddel! Könyörgünk jó Atyánk, add meg azt minekünk, hogy téged mindig jobban szerethessünk! Egyetlen lelkem várja őt az ég, megmenteni idő ki tudja lesz-e még? Oly rövid az élet, oly biztos a halál. Rettenetes óra, vajon hogyan talál? Megváltó Jézusom, add szent kegyelmedet, add, Hogy megmentsem egyetlen lelkemet! Ámen. 18

Áldásra: Nagy örömmel, énekléssel zengedeznek az egek, Vidámságot, nyájasságot mutatnak a földiek; Mert ma Szűz Mária Mint a legszebb rózsa, Bimbajából kinyíla. Szüzesség virága, Ékes lilioma, Kisasszonyunk, Mária! Napsugarát, holdvilágát Új örömre terjesztik, Az angyalok, égi karok Énekekkel dicsérik. Azáltal hirdetnek A bűnbeesetteknek Örömet mindeneknek, Hogy Jézus anyja Születék, Mária. Bűnösök pártfogója. Ez bizonnyal valósággal vigasságnak nagy napja, Megszületett, Mária lett lelkeinknek istápja. Jessze gyökerének, Áron vesszejének Általa nyílt virága, Üdvözlégy, áldott légy, kegyes szószólónk légy, Kisasszonyunk, Mária! 19