PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszám: PA 06/3

Hasonló dokumentumok
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszám: PA 05

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszám: PA - 04

- iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. (hirdetmény)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására. Kódszám: AbonyIVF-1.1

A Lehetőségeink Fő Tere sikerünk akciója - közvetett támogatás projekttevékenység esetében a rendelkezésre álló keret a következő:

A Szolnok, Nyugati városrész szociális rehabilitációja projekt keretében támogatott. Közösség - Fejlesztés. Az élhetőbb Meggyesi-telepért!

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 05-i üléséről.

Szekszárdi Városfejlesztési Kft.

BUDAPEST FŐVÁROS VIII. KERÜLET JÓZSEFVÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Alsózsolca Város Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet. pályázatot hirdet a. Szociális Városrehabilitáció Alsózsolcán című

Nádudvar Város Önkormányzata

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Zalaegerszeg MJV Önkormányzata (8901 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos utca 17-19) PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Nádudvar Város Önkormányzata

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Szekszárdi Városfejlesztési Kft

Nagyhalász Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÉAOP-5.1./A azonosítószámú Nagyhalász szociális célú

Az ezeréves Visegrád városközponti fejlesztése című városrehabilitációs projekt

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 1. A pályázat célja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Településfejlesztési tevékenységhez kapcsolódó helyi társadalmi akciók témában az alábbiak szerint:

Fehérgyarmat Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Funkcióbővítő Integrált Településfejlesztés Fehérgyarmaton városrehabilitációs projekt

Hajdúhadház Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Nagykálló Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Kiskálló szociális célú városrehabilitációja városrehabilitációs projekt

Pannonhalma Város Önkormányzata Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.

1. sz. melléklet. Működési Kézikönyv

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

ÉAOP /B-09-2f A Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja

Alsózsolca Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Szociális Városrehabilitáció Alsózsolcán című

Miskolc- Avas- dél akcióterületen nonprofit szervezet mini projektjeinek támogatása

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Nagymacs szociális városrehabilitációs projekt. keretében elkülönített Programalap

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. ÉAOP-5.1.1/B2-13-k A nyíregyházi Örökösföld lakótelep rehabilitációja

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Szarvas Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Társadalmi Megújulás Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Szociális városrehabilitáció Győr-Újváros területén című

Kisköre Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Szociális Városrehabilitáció Kisköre megújításáért városrehabilitációs projekt

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Alsózsolca Város Önkormányzata, mint Közvetítő Szervezet. pályázatot hirdet a. Szociális Városrehabilitáció Alsózsolcán című

Monor Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Monor integrált városközpont-fejlesztése városrehabilitációs projekt

Biatorbágy Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Biatorbágy funkcióbővítő városfejlesztése városrehabilitációs projekt

Amennyiben a Projekt megvalósítás kezdő időpontja a tervezett időponttól eltér, azt a Címzett köteles az ok megjelölésével

ÉAOP /B-09-2f

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Nyírmada Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Nyírmada szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt

Nyírmada Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Nyírmada szociális célú városrehabilitációja című városrehabilitációs projekt

Alsózsolca Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Püspökladány Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett. Korszerű regionális onkológiai hálózat kialakítása című

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

ÉAOP /B-09-2f

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sport, szabadidő, egyéb lakossági programok

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata. pályázatot hirdet

GYÖMRŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Gyömrő Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a évben Ft.

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Belváros kapuja program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. ÉAOP /B-09-2f A Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja

42/ ( I I ) H É B H A T Á R O Z A T A L A P J Á N LITÉR KÖZSÉG ÖN KOR MÁ NYZA TÁNAK. támogatása Litér, Álmos u. 37.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. ÉAOP-5.1.1/B2-13-k A nyíregyházi Örökösföld lakótelep rehabilitációja

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program

Alsózsolca Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. ÉAOP /B-09-2f

Közvetett támogatások útmutató

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. népszerűsítő szabadidősport események (résztvevők száma min fő);

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Szociális Lakhatási Technikai Segítségnyújtás

Célterület: nincs korlátozás a tevékenységi területre vonatkozóan. Előnyt élveznek a helyi termékeket és szolgáltatásokat népszerűsítő projektek.

MINTA A KEOP Monitoring Bizottság előzetes tájékoztatását szolgáló nem végleges dokumentum

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A szak- és felnőttképzés struktúrájának átalakítása konstrukció keretében

Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

2016. ÉVI PÁLYÁZATI KIÍRÁS KEREPESI CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE. A pályázat célja: a helyi programok bővítése, színesítése, tartalmasabbá tétele

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS támogatásához. Kódszám: TÁMOP /2

2012. évi pályázati kiírás

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közösségi Zöldítési Akciók I.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

Társadalmi befogadás elősegítése a szociális és munkaügyi szolgáltatások együttműködési modelljének kidolgozásával

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Átírás:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Szekszárdi Városfejlesztési Kft., mint Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbővítő fejlesztése című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló Sport témakörben mini-projektek támogatására. Kódszám: PA 06/3

1. A pályázat célja Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata által benyújtott DDOP-4.1.1/C-09-2f-2010-0001 azonosítószámú, Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbővítő fejlesztése című pályázatát a Regionális Operatív programok Irányító Hatósága támogatásra érdemesnek ítélte. Jelen pályázati felhívás célja a városi szövet fizikai megújítása mellett a társadalmi megújulás támogatása, a pályázathoz kapcsolódó közvetett, címzett támogatások pályázati úton történő odaítélésével. A közvetett támogatási rendszer célja olyan pályázói körök bevonása a pályázati rendszerbe, amelyek eddig az Európai Uniós pályázatokban az általuk végzett tevékenység kis léptéke, pályázói tapasztalatlanságuk, a bonyolultnak tűnő pályázati rendszertől való félelem vagy pénzügyi, likviditási helyzetük miatt csak korlátozottan vettek részt. A támogatások olyan térítésmentes, a helyi közösség bevonását célzó kisebb közösségi programok megvalósítására fordíthatók, amelyek a helyi adottságok ismeretében, a helyi célcsoport igényeinek megfelelően, a helyi lakosságot mobilizálva valósulnak meg és erősítik a helyi társadalom kohézióját Ennek érdekében a közvetett eljárásrend révén az előbb meghatározott pályázói körön belül is a helyi civil és egyéb társadalmi szervezetek kerüljenek bevonásra. Jelen pályázati felhívás alapján kiemelten támogathatók a sport rendezvények valamint a szabadidő hasznos eltöltését segítő rendezvények, közcélú képzési programok melyek célja a közösségépítés és szabadidő hasznos eltöltését segítő szolgáltatások, rendezvények, közcélú képzési programok kialakítása. 2. A pályázók köre Non-profit jelleggel működő szervezetek, akik a település lakosságával kapcsolatban vannak, a településen bármilyen módon jelen vannak, vagy a helyszínen a korábbiakban már konkrét akciókat végrehajtottak. Az alábbi non-profit jelleggel működő szervezetek pályázhatnak: Nonprofit szervezetek (egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület) amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben; Nonprofit gazdasági társaságok amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben; Nonprofit jelleggel működő, közszolgáltatást megvalósító intézmények, amelyek a településen az érintett célcsoport lakosságával közvetlen, napi kapcsolatban vannak; Társasházak, lakásszövetkezetek; Szociális szövetkezetek amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben

Nem nyújthatnak be pályázatot az 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetek. 3. Támogatható tevékenységek és elszámolható költségek Elsősorban az alábbi témákhoz kapcsolódhatnak a mini projektek, azaz programok, rendezvények, szemléletformáló akciók, tájékoztatók, előadások, ismeretterjesztő alkalmak és ezek sorozatai: helyi és területi programok szervezésének elősegítése érdekében szabadidősport események helyi jelentőséggel bíró, a testmozgásban gazdag, egészséges életmódot népszerűsítő szabadidősport események a lakosság rendszeres sporttevékenységének, fizikai aktivitásának ösztönzése, a szabadidősportot népszerűsítő események, melyek a pályázó szervezet tevékenységi területén képesek sportolásra mozgósítani a lakosságot, miközben értéket is közvetítenek a város érdekében a közösségi együttműködést indukáló rendezvények: o pl.: sportbemutatók, sportmajális, futóverseny, kerékpáros rendezvény, fitness ágazatok bemutatkozása, streetball fesztivál, Magyar Úszás Napja stb. az újonnan kialakításra került közösségi tér (Béla király tér és Várkert) élettel való megtöltésére szolgáló sport rendezvények Elszámolható költségek: kizárólag a mini-projekt sikeres végrehajtásához / megvalósításához közvetlenül kapcsolódó forgóeszközök, helyszín- és eszközbérlések, valamint szolgáltatások számolhatók: A mini-projekt sikeres végrehajtásához / megvalósításához közvetlenül kapcsolódó alábbi költségek számolhatók el: forgóeszközök; kisértékű tárgyi eszközök, amelyek a mini-projekt végrehajtása során a megvalósuló program lebonyolításához elengedhetetlenül szükségesek; olyan kisértékű tárgyi eszközök, amelyek a mini-projekt végrehajtása során nem nélkülözhetetlenek, de a program megvalósításának színvonalát nagyban emelik; a mini-projektek végrehajtásához szükséges nagyértékű eszközök bérlése; helyszín bérlése, amennyiben az adott helyszín nem a Címzett saját vagy az önkormányzat tulajdonában van; szolgáltatások, - amelyek nem tartoznak a Címzett szervezet létesítő okirata szerinti alaptevékenységébe, így ezen belül elszámolható költség a megbízási szerződés keretében történő munkavégzés, valamint a szellemi alkotásra kötött felhasználási szerződés. Amennyiben a Címzett által igénybe vett szolgáltatás a

Címzett alaptevékenységén kívüli feladat és munkavégzésre vagy szellemi alkotás felhasználására vonatkozik, a szolgáltatásra mini-projektenként az alábbiak szerint számolható el költség: o a Címzett alaptevékenységén kívüli tevékenység vonatkozásában külső személy/fél által végzett tevékenységre, illetve szellemi alkotás felhasználására maximálisan 50 000 Ft értétben köthet megbízási szerződést; o saját tag/munkavállaló/alkalmazott által végzett tevékenységek vonatkozásában korlátlanul köthet szerződést. Saját tagnak minősül az a szolgáltató/szállító, aki a Címzett szervezet (egyesület, alapítvány, stb.) vonatkozásában tagsággal, vagy legalább a mini-projekt megvalósítására irányuló pályázat benyújtását megelőzően munkaviszonnyal rendelkezik Az elszámoláshoz csatolni szükséges a megbízott személy szakmai relevanciáját igazoló önéletrajzot; a mini-projekt népszerűsítését szolgáló nyilvánosság költsége A nyertes pályázó az elnyert támogatási összegről a támogatási szerződésben rögzített módon köteles tételesen, hiteles számla másolatokkal elszámolni. A mini-projekt megvalósításának kezdő időpontja legkorábban: 2014. november 29-től, záró időpontja legkésőbb: 2014. december 20-ig. A rendelkezésre álló keret: 1 000 000 Ft (bruttó) Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás Támogatási intenzitás: 50-100% Előleg: 30%, amely a támogatási szerződéskötés aláírásával igényelhető Támogatás összege: minimum 100 000 Ft, maximum 500 000 Ft Várható támogatott pályázók száma: legalább 2 szervezet A pályázat benyújtásának határideje: 2014. november 25. 12 óráig 4. Pályázat benyújtása A részletes pályázati dokumentáció és a kitöltendő jelentkezési lap elérhető Szekszárd Megyei Jogú Város honlapján (www.szekszard.hu), a Közügyek tematikus oldalon az Aktualitások alatt, valamint nyomtatott formában a Szekszárdi Városfejlesztési Kft. irodájában (7100 Szekszárd Bezerédj. u. 2.) A pályázatok magyar nyelven, kizárólag a közzétett jelentkezési lap kitöltésével nyújthatók be. A Jelentkezési lap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható.

Kézzel írott pályázatok feldolgozására nincs lehetőség. A Jelentkezési lapot hiánytalanul, minden kérdésére választ adva és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. A pályázatot 2 példányban (egy eredeti és egy másolat, valamint további egy elektronikus példányban (CD/DVD lemezen)), zárt csomagolásban, kizárólag személyesen az alábbi címen kell benyújtani: Szekszárdi Városfejlesztési Kft. 7100 Szekszárd Bezerédj. u. 2. A nyomtatott és elektronikus adathordozón benyújtott Jelentkezési lapban található eltérés esetén a nyomtatott és cégszerűen aláírt Jelentkezési lap tekintendő hitelesnek, azzal, hogy a nyomtatott és az elektronikus formájú Jelentkezési lap megegyezőségéről hiánypótlás keretében a pályázó köteles gondoskodni. A pályázati dokumentáció hitelesítéseként a Jelentkezési lapot és nyilatkozatait a kijelölt hely(ek)en a megfelelő (cégszerű) aláírással kell ellátni. A pályázatok csomagolásán fel kell tüntetni a pályázati felhívás pontos címét és kódszámát: Sport PA 06/3 A kitöltött jelentkezési lapok és a szükséges dokumentumok (a pályázat) benyújtása 2014. november 25. 12 óráig lehetséges. Amennyiben a jelentkezési lap kitöltése nem felel meg az előírtaknak, mert hiányosan vagy hibásan kerültek benyújtásra, akkor a Közvetítő Szervezet a pályázót kizárólag írásban, egyszeri alkalommal, 8 napos határidő kitűzésével formai hiánypótlásra szólítja fel. Ha a hiánypótlást a megadott határidőn belül a projektgazda nem teljesíti teljes körűen, az a projektjavaslat elutasítását eredményezi. Amennyiben egyértelműen megállapítható, hogy a pályázat a hiánypótlás után sem felel meg a pályázati kiírás jogosultsági szempontjainak, további hiánypótlásnak nincs helye, és a pályázat elutasításra kerül. Benyújtásnak az az időpont minősül, amikor a személyes átadás-átvétel megtörtént. A Közvetítő Szervezet kötelezettsége biztosítani, hogy az átadás-átvétel során az átvételi dokumentáció minden példányán szerepeljen az átvétel időpontja az év, hónap, nap, óra, perc megjelölésével.

A pályázat elbírálásának módja: Értékelő Bizottság javaslata alapján a támogató döntést a Szekszárdi Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, Kerekes László hozza meg. Az Értékelő Bizottság tagjai: Majnay Gábor Polgármesteri Hivatal, Humán osztály Osztályvezető Horváth Mária Tolna Megyei Civil Információs Centrum - Irodavezető Mizsák Dominika Polgármesteri Hivatal - Kabinet vezető A pályázatok elbírálásának határideje: 2014. november 27. Az elbírálást követően köbvetően a döntésről történő tájékoztatást a Közvetítő Szervezet 15 napon belül postán és e-mailben is megküldi a pályázónak. A döntéssel szemben jogorvoslati, panaszkezelési lehetőség nincs. A benyújtási határidő előtt a pályázók kérdéseiket az alábbi személyeknél tehetik fel: Szekszárdi Városfejlesztési Kft. Mosonyi Eszter 7100 Szekszárd Bezerédj u. 2. Tel.: +36 74/673 494 Mobil: +36 20/288 4299 E-mail: varosfejlesztes@tolna.net 5. A pályázathoz benyújtandó dokumentumok 1. Kitöltött Jelentkezési lap, nyilatkozattal 2. Aláírási címpéldány vagy aláírás-minta 3. Cégkivonat, vagy bírósági kivonat, vagy hatályos létesítő okirat vagy hatósági igazolás, mely a Címzett tevékenységét, illetve tevékenységének célját igazolja 4. Igazolás / Referenciaigazolás. A pályázati elbírálása során előnyt jelent a pályázó által korábban megvalósított rendezvények, programok végrehajtásáról, teljesítéséről referenciaigazolások becsatolása. Illetve igazolást / referenciaigazolást szükséges benyújtania azoknak a szervezeteknek, amelyek a településen sem

székhellyel, sem telephellyel nem rendelkeznek, de korábban hajtottak már végre a területen a pályázati céloknak megfelelő akciókat. A referenciaigazolás amennyiben rendelkezésre áll minimálisan tartalmazza a megbízó személyét, a végrehajtott akció rövid tartalmát, összköltségét és időpontját. Amennyiben nem áll rendelkezésre, igazolás benyújtása szükséges 5. Költségvetést alátámasztó dokumentumok (a szakmai tartalom bemutatásával): a., árajánlatok (pld: eszközbérléshez, terembérléshez, előadói díjak (számlás), rendezvényszervezési szolgáltatás, meghívók, hirdetések költségei) b., költségbecslések (amennyiben a nyilvánosság saját szervezésben történik, illetve a program megvalósításához kis értékű eszközök beszerzése szükséges (pld.: személtető eszközök, postaköltség) úgy csak egy felsorolás, valamint a költségkeret megállapítása szükséges, amelynek túllépése esetén a többletköltségeket a Címzett viseli 6. Összeférhetetlenségi nyilatkozat 7. Megbízási szerződések (megbízási díj esetén) 8. Hatályos létesítő okirat és a hatályos szervezeti-működési szabályzat benyújtása kötelező 9. Előadók, fellépők szakmai önéletrajzai 10. Minden dokumentum scannelve (aláírtan) CD lemezen