HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 65. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. augusztus 13., péntek. Tartalomjegyzék. III. Utasítások, jogi iránymutatások



Hasonló dokumentumok
TARTALOM. Jogszabályok

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

2006, évi.... törvény a közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról 1. (1) A köztisztviselők jogállásáról szóló

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, augusztus 1-jétől július 31-ig szól.

JEGYZŐ RENDELETTERVEZET. a Polgármesteri Hivatalban pályázati eljárás nélkül betölthető köztisztviselői munkakörökről

igazgató (magasabb vezető)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: augusztus 25.

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

E l ő t e r j e s z t é s

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 30-ai ülésére

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

Intézményvezető álláspályázat

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 25. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E április 8., péntek. Tartalomjegyzék. I.

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

hatályos

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

E l ő t e r j e s z t é s

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

Magyar joganyagok - 1/2018. (I. 25.) BVOP utasítás - a Büntetés-végrehajtás Országo 2. oldal h) a rendelkezésre állási és a munkavégzési kötelezettség

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 32/2003.(VIII.29.) Kgy. rendelete

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2003. /XI. 7../ Ör. rendelete

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 27-én tartandó rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

BELÜGYMINISZTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA RENDÉSZETI SZAKVIZSGA VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKÉBE

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

1. A rendelet hatálya

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Vaszary Kolos Kórház 2500 Esztergom, Petőfi Sándor u főigazgatói (intézményvezetői) munkakör

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Bevezető rendelkezések 1.

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)


Bevezető rendelkezések 1.

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

humán erőforrás vezérigazgató igazgató Munkáltatói jogkörök felettes

Tájékoztató önkéntes tartalékos katonák részére

Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/

1. A rendelet hatálya

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i rendes ülésére

HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ÜLNÖKVÁLASZTÁSRÓL

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének szeptember 13-i ülésére. Önkormányzati Iroda

../2006. (. ) BM rendelet

igazgató (magasabb vezető)

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.

FİOSZTÁLYVEZETİ-HELYETTES

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének. /2013. ( ) sz. önkormányzati rendelete

JELENTKEZÉSI LAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

E l ő t e r j e s z t é s

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala. pályázatot hirdet az alábbi munkakörök betöltésére:

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és végrehajtási rendelete nyári módosításai

Átírás:

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. augusztus 13., péntek 65. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 78/2010. (VIII. 13.) HM utasítás a nemzeti együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozatnak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség objektumaiban történõ kihelyezésérõl 10417 79/2010. (VIII. 13.) HM utasítás a 2010. évi nyilvános tisztavatás elõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló 59/2010. (V. 14.) HM utasítás módosításáról 10418 80/2010. (VIII. 13.) HM utasítás a Magyar Honvédség Alaki Szabályzata címû szolgálati könyv kiadásáról szóló 7/2010. (I. 20.) HM utasítás módosításáról 10420 10/2010. (VIII. 13.) KüM utasítás a szabadságok megállapításának, nyilvántartásának és kiadásának rendjérõl a Külügyminisztériumban 10429 V. Személyügyi hírek Az Állami Számvevõszék személyügyi hírei 10435 A Belügyminisztérium személyügyi hírei 10435 Álláspályázatok A Független Rendészeti Panasztestület elnöke pályázatot hirdet a Testület mellett mûködõ titkárságvezetõi munkakör betöltésére 10436 A Gödöllõi Körzeti Földhivatal (Gödöllõ, Ady Endre sétány 60.) pályázatot hirdet 1 fõ részére építésügyi igazgatási munkakör betöltésére 10437 VI. Alapító okiratok 1/2010. (VIII. 13.) NEFMI határozat a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat beolvadással történõ megszüntetésérõl 10438 Átalakító okirat a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat beolvadással történõ megszüntetésérõl 10439 A Magyar Nemzeti Múzeum alapító okiratának egységes szerkezetbe foglalt szövege 10440 2/2010. (VIII. 13.) NEFMI határozat a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet átalakításáról 10445 VIII. Közlemények 1/2010. (VIII. 13.) NFM határozat a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek besorolásáról szóló 2/2009. (XII. 11.) KHEM határozat hatályon kívül helyezésérõl 10451 A nemzetgazdasági miniszter közleménye a felszámolók névjegyzékében történt változásokról 10452

10416 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám A nemzeti erõforrás miniszter közleménye a szerzõi jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerint a közös jogkezelõ szervezetek nyilvántartásába vett Magyar Reprográfiai Szövetség nyilvántartási adatainak módosításáról 10459 Az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatal közleménye a 2010. szeptember 1-je és szeptember 30-a között alkalmazható üzemanyagárakról 10460 A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye az elveszett, megsemmisült gépjármûtörzskönyvek sorszámáról 10461 A Balaton Charter & Apartmans Szolgáltató Korlátolt Felelõsségû Társaság közleménye hajózási tevékenységérõl 10462 A Donzi Yacht 17 Korlátolt Felelõsségû Társaság közleménye közforgalmú hajózási tevékenységérõl 10462 A Tiszta Tej Korlátolt Felelõsségû Társaság közleménye hajózási tevékenységérõl 10462 IX. Hirdetmények A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye hatályát vesztett igazságügyi szakértõi igazolványokról 10463 A Nemzeti Közlekedési Hatóság közleménye eltulajdonított felügyeleti igazolvány érvénytelenítésérõl 10463

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10417 III. Utasítások, jogi iránymutatások A honvédelmi miniszter 78/2010. (VIII. 13.) HM utasítása a nemzeti együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozatnak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség objektumaiban történõ kihelyezésérõl A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl szóló 2004. évi CV. törvény 52. (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján figyelemmel a nemzeti együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat egyes középületekben való kihelyezésérõl szóló 1140/2010. (VII. 2.) Korm. határozatra (a továbbiakban: Korm. határozat) a nemzeti együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozatnak a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség objektumaiban történõ kihelyezésérõl a következõ utasítást adom ki: 1. Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a miniszter közvetlen alárendeltségébe, közvetlen és fenntartói irányítása, valamint felügyelete alá tartozó szervezetekre, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezetek) terjed ki. 2. (1) A honvédelmi szervezet elhelyezésére szolgáló objektumban a honvédelmi szervezetek vezetõi felelõsek a nemzeti együttmûködésrõl szóló 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozat (a továbbiakban: Nyilatkozat) Korm. határozatban meghatározott formai követelményeknek és elhelyezési feltételeknek megfelelõ kihelyezéséért. (2) Azokban az objektumokban, amelyek több honvédelmi szervezet együttes elhelyezésére szolgálnak a Nyilatkozat kihelyezésérõl az objektumparancsnok intézkedik. 3. A Nyilatkozat kihelyezésére elsõdlegesen a parancsnoki épületen belül a fõbejáratnál kerül sor. A helyi sajátosságok figyelembevételével, a Nyilatkozat kihelyezéséért felelõs vezetõ, parancsnok intézkedhet az elsõdleges helyszín mellett az objektum tanácsteremében, illetve az étkezdében történõ kihelyezésre is. 4. (1) Az utasítás hatálybalépését követõen a 2. -ban meghatározott vezetõ, parancsnok (a továbbiakban együtt: vezetõ) intézkedik a Nyilatkozat hatálybalépést követõ 30 napon belüli kihelyezésérõl. (2) Azokban az objektumokban, ahol a Nyilatkozat az utasítás hatálybalépését megelõzõen kihelyezésre került az egységes formai, illetve elhelyezési követelményeknek való megfelelés érdekében az érintett vezetõ az (1) bekezdésben meghatározott határidõn belül intézkedik a kihelyezés felülvizsgálatára, illetve szükség szerinti módosítására. (3) A Nyilatkozat esetleges minõségi romlása esetén, annak cseréjérõl a vezetõ intézkedik. 5. Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba. Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter

10418 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám A honvédelmi miniszter 79/2010. (VIII. 13.) HM utasítása a 2010. évi nyilvános tisztavatás elõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló 59/2010. (V. 14.) HM utasítás módosításáról A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl szóló 2004. évi CV. törvény 52. (1) bekezdés f) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. A 2010. évi nyilvános tisztavatás elõkészítésérõl és végrehajtásáról szóló 59/2010. (V. 14.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) 4. -a helyébe a következõ rendelkezés lép: 4. A ZMNE fõtitkára az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság által 2008. július 31-én összeállított Követelmények a tömegrendezvények biztosítási tervének elkészítéséhez címû dokumentum alapján 2010. augusztus 1-jéig elkészíti a 2010. évi tisztavatás biztosítási tervét, azon belül a biztonsági és helyszíni közlekedési tervet, egészségügyi tervet, tömegközlekedési, valamint programtervet. 2. Az Ut. 5. (2) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (2) Az RB együttmûködik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára által vezetett törzzsel, amely a 2010. augusztus 20-i rendezvények lebonyolítását hivatott felügyelni. Az RB figyelembe veszi a törzs által kiadott javaslatokat. 3. Az Ut. 6. (2) bekezdés b) pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: (Az RB tagjai:) b) a HM sajtófõnöke; 4. Az Ut. a következõ 8/A. -sal és az azt megelõzõ alcímmel egészül ki: 3/A. Élelmezési ellátás 8/A. (1) A felkészítés idõszakában a ZMNE természetben biztosítja az avatásra kirendelt személyi állomány részére a Magyar Honvédség élelmezési ellátásáról szóló 22/2006. (VIII. 8.) HM rendelet (a továbbiakban: HM rendelet) 1. számú melléklet 18. és 23. pontja, 5. számú melléklet 1., 9. és 13. pontja, és 7. számú melléklet 3. pontja szerinti I. számú élelmezési norma szerinti ellátását. (2) A tisztavatás napján az avatásra kirendelt, és a ZMNE-n elszállásolt személyi állomány (hallgatók, tiszti díszszázad, a helyõrségi katonazenekarok, és a statikus bemutatóra elszállásolt személyi állomány) részére az élelmezési ellátást a ZMNE biztosítja a HM rendelet a) 4. számú melléklet 19. pontja (VI. norma ebédhányada), b) 1. számú melléklet 18., 23. pontja ( I. számú élelmezési norma reggeli-, vacsorahányada), c) 5. számú melléklet 1., 9. és 13. pontja (pótélelmezési norma) és d) 7. számú melléklet 3. pont (VI. számú élelmezési norma ebédhányada), I. számú élelmezési norma (reggeli-, vacsorahányad, pótlék) szerint. (3) A tisztavatás napján, az avatás biztosítására kirendelt személyek élelmezési ellátását a küldõ katonai szervezetek a napi idõjárási viszonyoknak megfelelõ hidegétkezés és védõital kiadásával biztosítják. 5. Az Ut. 10. (4) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következõ rendelkezések lépnek: (A díszzászlóalj hallgatói állománya részére ünnepi öltözet:) a) az általános öltözetet viselõ hallgató katonák számára az Ált/25. 47. A) pont 3. változat p) hordmódváltozattal, csapadékos idõjárás esetén a 3. változat esõkabáttal egészül ki; b) az általános öltözetet viselõ hallgató katonanõk számára az Ált/25. 47. C) pont 11. változat n) hordmódváltozattal, csapadékos idõjárás esetén a 11. változat nõi esõkabáttal egészül ki; 6. Az Ut. 10. (6) bekezdése helyébe a következõ rendelkezés lép: (6) A MH TD díszelgõ állománya részére a hivatalos öltözet az Ált/25. 50. A) és B) pont 2. változat. A katonazenekarok állománya részére az Ált/25. 51. A) pont 3. változat és az Ált/25. 51. B) pont 6. változat.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10419 7. Az Ut. a) 2. -ában a 10 órai szövegrész helyébe a 11 órai szöveg, b) 5. (3) bekezdésében a kancellárát szövegrész helyébe a fõtitkárát szöveg, c) 6. (1) bekezdésében, 10. (1) bekezdésében a kancellára szövegrész helyébe a fõtitkára szöveg, d) 6. (4) bekezdésében a kancellárja szövegrész helyébe a fõtitkára szöveg, e) 8. (1) bekezdés c) pontjában a Miniszterelnöki Hivatal szövegrész helyébe a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szöveg, f) 8. (1) bekezdés e) pontjában az az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon szövegrész helyébe a a Belügyminisztériumon szöveg, g) 8. (10) bekezdés b) pontjában az (1+15 fõ) szövegrész helyébe az (1+17 fõ) szöveg, h) 8. (10) bekezdés g) pontjában a 12 órakor szövegrész helyébe a 13 órakor szöveg, i) 9. (9) bekezdésében a 10 órakor szövegrész helyébe a 11 órakor szöveg, j) 9. (10) bekezdésében a 11.30 órakor szövegrész helyébe a 12.30 órakor szöveg lép. 8. Hatályát veszti az Ut. 10. (5) bekezdésében a (kivéve katonanõk) szövegrész. 9. Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba, és a hatálybalépését követõ napon hatályát veszti. Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter

10420 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám A honvédelmi miniszter 80/2010. (VIII. 13.) HM utasítása a Magyar Honvédség Alaki Szabályzata címû szolgálati könyv kiadásáról szóló 7/2010. (I. 20.) HM utasítás módosításáról A honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl szóló 2004. évi CV. törvény 52. (1) bekezdés f) pontja alapján az alábbi utasítást adom ki: 1. A Magyar Honvédség Alaki Szabályzata címû szolgálati könyv kiadásáról szóló 7/2010. (I. 20.) HM utasítás (a továbbiakban: Ut.) melléklete ezen utasítás 1. melléklete szerint módosul. 2. (1) Ez az utasítás a (2) bekezdés kivételével a közzétételét követõ napon lép hatályba. (2) Az 1. melléklet 1. és 2. pontja 2010. október 15-én lép hatályba. (3) Ez az utasítás 2010. október 16-án a hatályát veszti. Dr. Hende Csaba s. k., honvédelmi miniszter 1. melléklet a 80/2010. (VIII. 13.) HM utasításhoz 1. Az Ut. mellékletének 130. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: 130. A személyi állomány köszöntése, a Himnusz meghallgatása. Az elöljáró a díszemelvényre érkezését követõen köszöntse a felsorakozott állományt, például: Jó reggelt (napot, estét) honvédek. A válasz: Erõt, egészséget! A köszöntés után a zenekar a Himnuszt játssza, a személyi állomány (a vezénylõ parancsnok, a törzs és a csapatzászló kíséret kivételével) a zenekart követve hangosan énekli. Ezt követõen az elöljáró a vezénylõ parancsnok felé fordulva intézkedjen a rendezvény tervének megfelelõ feladatok végrehajtására. 2. Az Ut. mellékletének 141. pontja helyébe a következõ rendelkezés lép: 141. Az elöljáró fogadása Amikor az elöljáró a rendezvény helyszínét 40 50 m-re megközelítette, a zenekar elsõ sorának trombitásai a Vigyázz! jelet fújják. A vezénylõ parancsnok a Vigyázz!, illetve a Fel! Vigyázz! vezényszót adja. Ezekre a vezényszavakra a résztvevõk álljanak Vigyázz állásba anélkül, hogy az elöljáró felé fordulnának vagy fõvetést végeznének. Az elöljáró fogadására elhangzott Vigyázz! vezényszóval egy idõben a zenekar kezdje meg a fogadási induló játszását. A vezénylõ parancsnok ellenõrizze a vezényszó végrehajtását, forduljon az elöljáró irányába, tisztelegjen (sapkában, sapka nélkül). Amikor az elöljáró a vezénylõ parancsnokot 2 3 lépésre megközelítette, álljon meg tisztelegve (sapkában, sapka nélkül). Ezzel egy idõben a zenekar szüntesse meg a játékot. A vezénylõ parancsnok tegyen jelentést. Például: Ezredes úr! Tánczos alezredes az MH 5. Bocskai István lövészdandár törzsfõnöke jelentem, a dandár... felsorakozott. A vezénylõ parancsnok miután a jelentést befejezte, lépjen egy lépést az arcvonallal ellentétes külsõ oldalra, engedje elõre az elöljárót, kövesse a dísztribünig, majd álljon a vezénylés helyére. Az elöljáró díszemelvényre érkezését követõen köszöntse az állományt. Például: Jó reggelt! (napot, estét) katonák! Válasz: Erõt, egészséget! A köszöntés után a zenekar a Himnuszt játssza, a személyi állomány (a vezénylõ parancsnok, a törzs és a csapatzászló kíséret kivételével) a zenekart követve hangosan énekli. Ezt követõen az elöljáró a vezénylõ parancsnok felé fordulva intézkedjen a rendezvény tervének megfelelõ feladatok végrehajtására.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10421 3. Az Ut. mellékletének 150. pontja és az azt megelõzõ alcím helyébe a következõ rendelkezések lépnek: Nyilvános tiszthelyettes-avatás lefolyásának rendje 150. A tiszthelyettes-avatás lefolyásának rendje a) Térelfoglalás Az avatásra kerülõ tiszthelyettesek és a parancsnokok fegyver nélkül sorakozzanak fel (a szervezetbõl adódó eltérések értelemszerû figyelembe vételével). A zászlókíséret a térelfoglalás, valamint alap- és menetalakzat esetén az alakzat élén a meghatározott helyen sorakozzon. Amennyiben a történelmi jelképek az ünnepségen megjelennek, a rendezvény kezdete elõtt a helyszíni sajátosságoknak megfelelõen a kíséret a rendezvény elõtt 10 perccel sorakozzon fel az indulási helyen egyes vagy kettes oszlopban, két lépés tér- és távközre. A térelfoglalást a vezénylõ parancsnok parancsára, az alegységparancsnokok vezényszavára kel végrehajtani. A térelfoglalás teljes idõszakában a zenekar történelmi indulókat játsszon. A térelfoglalást követõen a vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj ( század) Igazodj! vezényszót, ellenõrizze, ellenõriztesse annak szabályos végrehajtását majd a Díszzászlóalj ( század) Vigyázz!, majd a Díszzászlóalj ( század) Pihenj! vezényszavakat. A meghívott vendégek az elöljáró fogadását megelõzõen foglalják el helyeiket. b) Elöljáró fogadása Amikor az elöljáró az alakzatot 40 50 lépésre megközelítette, a zenekar elsõ sorának trombitásai a Vigyázz! jelet fújják. A vezénylõ parancsnok részérõl a Fogadás jobbról (balról), tisztelegj! vezényszót az alakzat kiterjedését és az elöljáró mozgási ütemét figyelembe véve úgy kell kiadni, hogy a jelentés a csapatzászló vonalában történjen. Az elöljáró fogadására elhangzott vezényszó befejezõ -legj! részével egy idõben a zenekar kezdje meg a fogadási induló játszását. A vezénylõ parancsnok ellenõrizze a vezényszó végrehajtását, forduljon az elöljáró irányába, tisztelegjen és díszlépésben menjen az elöljáró felé, elõtte 2 3 lépésre álljon meg. Amikor a az elöljáró a csapatzászló vonalában a jelentés fogadásához megállt, a zenekar szüntesse meg a játékot. A vezénylõ parancsnok tegyen jelentést. Például: Miniszter Úr! Tánczos Attila ezredes (a parancsnoka/igazgatója) jelentem, a évben avatásra kerülõ tiszthelyettesi állomány ünnepélyes eskütételre felsorakozott. A vezénylõ parancsnok, miután jelentését megtette, lépjen egy lépést az arcvonallal ellentétes külsõ oldalra, úgy, hogy szembe kerüljön az arcvonallal. Engedje elõre az elöljárót, majd hajtson végre fordulatot jobbra. Ezután az elöljárót 2 3 lépésre lemaradva és tõle jobbra 1 2 lépésre kövesse tisztelegve, rendes lépésben, lépést tartva, bal kezét leszorítva. Az elöljáró a jelentés meghallgatása után az arcvonal elõtt 5 10 lépésre haladva szemlélje meg a felsorakozott állományt. A balszárnyon az arcvonal felé történõ kisívû kanyarodással menjen a díszemelvényre. A vezénylõ parancsnok kísérje a díszemelvényig és az emelvénnyel szemben álljon a vezénylés helyére. A jelentés befejezését követõen a köszöntésig a zenekar fogadási indulót játsszon.

10422 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 70. ábra Avatandók alapalakzata c) A személyi állomány köszöntése Az elöljáró díszemelvényre érkezését követõen köszöntse az avatásra felsorakozott állományt. Például: Jó napot, avatandók!. A válasz: Erõt, egészséget! d) A történelmi zászlók felvezetése A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj, vigyázz!, Fogadás jobbról (balról), a történelmi zászlóknak Tisztelegj! vezényszavakat. Ezt követõen a zászlóvivõk parancsnokának Zászlóvivõk! Történelmi zászlót hevederbe! vezényszavára a zászlóvivõk helyezzék hordhevederbe a zászlókat. A zászlóvivõk parancsnokának Zászlóvivõk! Irány utánam! Lépés! Indulj! vezényszavára a zenekar dobütemére a zászlóvivõk lassú díszlépésben vigyék a történelmi zászlókat, a zenekar térjen át Liszt XIV. Rapszódiájának játszására. Amikor a zászlóvivõk helyükre értek, a zenekar szüntesse meg a játékot, a zászlóvivõk parancsnoka vezényeljen: Zászlók állj! Történelmi zászlót lábhoz! -t, Zászlóvivõk! Igazodj! Terpesz állás! -t. Miután a történelmi zászlók parancsnoka ellépett a vezénylési pontról, a zenekar a Himnuszt játssza, a díszzászlóalj (a vezénylõ parancsnok, a törzs és a csapatzászló kíséret kivételével) a zenekart követve hangosan énekli. A Himnusz elhangzását követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen: Díszzászlóalj! Vigyázz! -t. e) Ünnepi határozat (parancs) felolvasása A köztársasági elnök, miniszter, vezérkarfõnök által aláírt határozatok, parancsok tárgyának kihirdetése után a határozatot (parancsot) felolvasó személy tartson szünetet, ezalatt a zenekar fanfárosai fújják a Magyar Honvédség ünnepi szignálja -t. Ezt követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen Pihenj! -t. Ünnepi határozat (parancs) kihirdetése esetén a határozat (parancs) felolvasása után kell Pihenj! -t vezényelni. A határozat (parancs) kihirdetésekor a határozatot (parancsot) aláíró elöljáró, illetve elöljárók nevének felolvasása elõtt szünetet kell tartani és Vigyázz! -t, a név elhangzását követõen pedig Pihenj! -t kell vezényelni. Ezután az elõolvasó tiszthelyettes lépjen ki az alakzatból és rendes lépésben menjen a meghatározott helyre. A vezénylõ parancsnok ezt követõen vezényeljen Vigyázz! -t, Fogadás középrõl! Tisztelegj! -et, majd Esküt tevõk! Eskühöz! -t. Amennyiben az esküt tevõk fegyver nélkül vannak, a vezényszó Eskü részére a Sapkát le! vezényszó 1. ütemét, a vezényszó -höz! részére a 2. és 3. ütemét hajtják végre. Az esküt tevõk jobb alkarjukat egy gyors mozdulattal emeljék fel úgy, hogy tenyerük a jelentkezésnek megfelelõ tartással, mutató és középsõ ujj kinyújtva elõre nézzen.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10423 71. ábra Eskü esetén a katona kéztartása (fegyver nélkül) A zenekar játssza Erkel Ferenc: Bánk Bán címû operájából a Hazám, hazám kezdetû ária zenekari feldolgozását. Az esküt elõolvasó tiszthelyettes az eskü szövegét hangosan, érthetõen, hangsúlyozva és az egyes szakaszok között szünetet tartva olvassa. Az esküt tevõk az elõolvasó tiszthelyettest követve egyszerre, hangosan mondják az eskü szövegét. 72. ábra Eskü esetén a katona kéztartása (fegyverrel) Az eskü befejezését követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen Esküt tettek! Eskütõl! -t. A vezényszó Eskü- részére az esküt tettek a Sapkát fel! 1. és 2. ütemét, a -tõl! vezényszó részre a 3. ütemét hajtják végre és bal kezüket gyorsan alapállásba viszik. Ezt követõen a vezénylõ parancsnok Esküt tettek! Vigyázz! -t vezényel. Ezt követõen az elõolvasó tiszthelyettes díszlépésben menjen az elöljáró elé és kérjen engedélyt az aláírt eskü átadására. Például: Miniszter Úr! Vértesi István õrmester kérek engedélyt a tiszthelyettes társaim által aláírt eskü átadására. Az elöljáró Engedélyezem! válasza után adja át az okmányt. Az elöljáró kezet fog és gratulál, az elõolvasó a Hazámat szolgálom! -mal válaszoljon, tisztelegjen, hajtsa végre a Hátra arc -ot és lépjen be az alakzatban kijelölt helyére. Az elõolvasó tiszthelyettes belépése után a vezénylõ parancsnok adja a Pihenj! vezényszót.

10424 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám f) Ünnepi beszéd, Szózat A beszéd elhangzását követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen Díszzászlóalj! Vigyázz! -t, Fogadás középrõl! Tisztelegj! -et. A zenekar játssza a Szózatot. g) Elvonulás díszmenetben Az alakzatváltoztatást alapalakzatból menetalakzatba a Díszzászlóalj! Vigyázz! Díszmenet! Oszlop a zászlókíséretre, századonként (szakaszonként) egy irányjelzõ távköz! Irány utánam! Lépés! Indulj! vezényszóra történik. A vezényszó Díszmenet részére az alegységparancsnokok az alakzat sajátosságainak, a helyi lehetõségeknek a figyelembe vételével lépjenek az alegységük elé. A vezényszó Lépés! részére a csapatzászlót vegyék vállra, az Indulj! részére a zenekar menetindulót játsszon. A zászlókíséret induljon meg, a többiek pedig végezzenek helybenjárást. Ezzel egyidõben az irányjelzõk foglalják el helyüket. A századok részére az elrendelt távköz megtartásával adják a Rendes lépés! vezényszót. Megalakítják a menetalakzatot és amikor az alegység a díszmenet megkezdésének vonalához ér, a zenekar ütemváltás nélkül térjen át a díszmenet induló játszására. Az alegységek a Vigyázz! Jobbra (balra) nézz! vezényszóra az elöljáró elõtt történõ elvonulás sorrendjében teljesítenek tiszteletadást. A vezényszó figyelmeztetõ és a végrehajtást elrendelõ részeit úgy kell adni, hogy a vezényszó kiadása a kijelölt helyen befejezõdjön. Miután az avatottak alegységének utolsó sora a díszemelvény vonalát (elöljárót) 1 2 lépéssel elhagyta, az alegységparancsnokok vezényeljenek Pihenj! -t 73. ábra Avatottak menetalakzata h) A történelmi zászlók elvitele A díszmenet végrehajtását követõen a zászlóvivõk parancsnoka lépjen a zászlóvivõk elé, vezényeljen Zászlóvivõk! Történelmi zászlót hevederbe!, majd Zászlóvivõk! Irány utánam, lépés indulj! -t. A vezényszó Indulj! részére a zenekar játssza a Káldi kuruc induló -t. A zászlóvivõk a zene ütemére lassú díszlépésben vonuljanak el. i) A zenekar elvonulása A rendezvény záró aktusa a zenekar tiszteletadása és elvonulása. 4. Az Ut. melléklete a 150. pontot követõen a következõ alcímmel és 150/A. ponttal egészül ki: Nyilvános tisztavatás lefolytatásának rendje 150/A. A tisztavatás lefolyásának rendje a) Térelfoglalás Az avatásra kerülõ tisztek és a parancsnokok fegyverrel (karddal) sorakozzanak fel (a szervezetbõl adódó eltérések értelemszerû figyelembe vételével). A zászlókíséret a térelfoglalás, valamint alap- és menetalakzat esetén, az alakzat élén, a meghatározott helyen sorakozzon. Amennyiben a történelmi zászlók az ünnepségen megjelennek, a rendezvény kezdete elõtt a helyszíni sajátosságoknak megfelelõen a történelmizászló-vivõk sorakozzanak fel a megindulási helyen egyes vagy kettes oszlopban, két lépés tér- és távközre.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10425 A megindulási helyen történõ sorakozás után, a díszalegység parancsnoka adja a Díszzászlóalj (-század)! Vigyázz! Fegyvert szíjra! Menet! Irány utánam! Lépés! Indulj! vezényszót. A vezényszó végrehajtást elrendelõ Indulj! részétõl, a térelfoglalás teljes idõszakában a zenekar történelmi indulókat játsszon. A térelfoglalást a vezénylõ parancsnok parancsára, az alegységparancsnokok vezényszavára kel végrehajtani. A térelfoglalást követõen a vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj (-század) Igazodj! vezényszót, ellenõrizze, ellenõriztesse annak szabályos végrehajtását, és adja a Díszzászlóalj (-század) Vigyázz!, majd a Díszzászlóalj (-század) Pihenj! vezényszavakat. A meghívott vendégek az elöljáró fogadását megelõzõen foglalják el helyeiket. b) Elöljáró fogadása Amikor az elöljáró az alakzatot 40 50 lépésre megközelítette, a zenekar elsõ sorának trombitásai a Vigyázz! jelet fújják. A vezénylõ parancsnok részérõl a Díszzászlóalj! Vigyázz! Fogadás jobbról (balról), Tisztelegj! vezényszót az alakzat kiterjedését és az elöljáró mozgási ütemét figyelembe véve úgy kell kiadni, hogy a jelentés a csapatzászló vonalában történjen. Az elöljáró fogadására elhangzott vezényszó befejezõ -legj! részével egyidõben a zenekar kezdje meg a fogadási induló játszását. A vezénylõ parancsnok ellenõrizze a vezényszó végrehajtását, forduljon az elöljáró irányába, díszlépésben menjen az elöljáró felé, elõtte 2 3 lépésre álljon meg, teljesítsen tiszteletadást. Amikor az elöljáró a csapatzászló vonalában a jelentés fogadásához megállt, a zenekar szüntesse meg a játékot. A vezénylõ parancsnok tegyen jelentést. Például: Köztársasági elnök úr! (Miniszter úr!) Tánczos Attila ezredes (a parancsnoka/ igazgatója/rektora) jelentem, a évben avatásra kerülõ tiszti állomány ünnepélyes eskütételére felsorakozott. A vezénylõ parancsnok, miután jelentését megtette, lépjen egy lépést az arcvonallal ellentétes külsõ oldalra, úgy, hogy szembe kerüljön az arcvonallal. Engedje elõre az elöljárót, majd hajtson végre fordulatot jobbra. Ezután az elöljárót 2 3 lépésre lemaradva és tõle jobbra 1 2 lépésre kövesse tisztelegve, rendes lépésben, lépést tartva, bal kezét leszorítva. Az elöljáró a jelentés meghallgatása után az arcvonal elõtt 5 10 lépésre haladva szemlélje meg a felsorakozott állományt. A bal szárnyon, az arcvonal felé történõ kisívû kanyarodással menjen a díszemelvényre. A vezénylõ parancsnok kísérje a díszemelvényig, és az emelvénnyel szemben álljon a vezénylés helyére. A jelentés befejezését követõen a köszöntésig, a zenekar fogadási indulót játsszon. 70. ábra Avatandók alapalakzata c) A személyi állomány köszöntése Az elöljáró díszemelvényre érkezését követõen köszöntse az avatásra felsorakozott állományt. Például: Jó napot honvédek!. A válasz: Erõt, egészséget! A vezénylõ parancsnok vezényeljen Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz -t.

10426 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám d) A történelmi zászlók felvezetése A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fogadás jobbról (balról), a történelmi zászlóknak Tisztelegj! vezényszavakat. Ezt követõen a zászlóvivõk parancsnokának Zászlóvivõk! Történelmi zászlót hevederbe! vezényszavára a zászlóvivõk helyezzék hordhevederbe a zászlókat. A zászlóvivõk parancsnokának Történelmizászló-vivõk! Irány utánam! Lépés! Indulj! vezényszavára a zenekar dobütemére, a zászlóvivõk lassú díszlépésben vigyék a történelmi zászlókat, a zenekar térjen át Liszt XIV. Rapszódiájának játszására. Amikor a zászlóvivõk helyükre értek, a zenekar szüntesse meg a játékot, a zászlóvivõk parancsnoka vezényeljen: Zászlók állj! Történelmi zászlót lábhoz! -t, majd Zászlóvivõk! Igazodj! Terpesz állás! -t. Miután a történelmi zászlók parancsnoka ellépett a vezénylési pontról, a zenekar a Himnuszt játssza, a díszzászlóalj (a vezénylõ parancsnok, a törzs és a csapatzászló kíséret kivételével) a zenekart követve hangosan énekli. A Himnusz elhangzását követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen: Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz! -t, majd Díszzászlóalj! Pihenj! -t. e) Eskütétel Az elõolvasó tiszt lépjen ki az alakzatból, és rendes lépésben menjen a meghatározott helyre. A vezénylõ parancsnok ezt követõen vezényeljen Díszzászlóalj! Vigyázz! -t, Fogadás középrõl! Tisztelegj! -et, majd Esküt tevõk! Eskühöz! -t. A vezényszó Eskü részére a Sapkát le! vezényszó 1. ütemét, a vezényszó -höz! részére a 2. és 3. ütemét hajtják végre. Az esküt tevõk jobb alkarjukat egy gyors mozdulattal emeljék fel úgy, hogy tenyerük a jelentkezésnek megfelelõ tartással, mutató és középsõ ujj kinyújtva elõre nézzen. A zenekar játssza Erkel Ferenc: Bánk Bán címû operájából a Hazám, hazám kezdetû ária zenekari feldolgozását. Az esküt elõolvasó tiszt az eskü szövegét hangosan, érthetõen, hangsúlyozva és az egyes szakaszok között szünetet tartva olvassa. Az esküt tevõk az elõolvasó tisztet követve egyszerre, hangosan mondják az eskü szövegét. Az eskü befejezését követõen a vezénylõ parancsnok vezényeljen Esküt tettek! Eskütõl! -t. A vezényszó Eskü - részére az esküt tettek a Sapkát fel! 1. és 2. ütemét, a -tõl! vezényszó részére a 3. ütemét hajtják végre és bal kezüket gyorsan alapállásba viszik. Ezután a vezénylõ parancsnok Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz! -t vezényel. Ezt követõen az elõolvasó tiszt az aláírt esküt tartsa a jobb kezében, megindulás elõtt pörgesse ki a kardhüvelyt, díszlépésben menjen az elöljáró elé, fõvetéssel teljesítsen tiszteletadást és kérjen engedélyt az aláírt eskü átadására. Például: Köztársasági Elnök Úr! (Miniszter Úr!) Vértesi István hadnagy kérek engedélyt a tiszttársaim által aláírt eskü átadására, illetve a kardrántás végrehajtására. Az elöljáró Engedélyezem! válasza után adja át az okmányt. Az elöljáró kezet fog és gratulál, az elõolvasó a Hazámat szolgálom! -mal válaszoljon, fõvetéssel teljesítsen tiszteletadást, hajtson végre fordulatot, pörgesse ki a kardhüvelyt és rendes lépésben lépjen a kijelölt helyére. Ezután a vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fogadás középrõl! Tisztelegj! vezényszót. Ezt követõen az elõolvasó kiáltsa: Bajtársak! Hazánk iránti hûségünk jeléül, õsi magyar szokás szerint rántsunk kardot! A kiáltás figyelmeztetõ rántsunk részére bal kezével emelje meg a kardot a hüvelynél fogva, a bilincskarikák között markolva annyira, hogy jobb alkarja a markolat megfogása után vízszintes legyen, majd bal kezével egy gyors mozdulattal rántsa le alaphelyzetbe a hüvelyt. (114. ábra) Elsõ ütem: A vezényszónak a végrehajtást elrendelõ kardot! részére gyorsan rántsa ki a kardot a hüvelybõl, nyújtott karral a feje fölé, a markolatkengyel balra nézzen. (115. a. ábra) Második ütem: A kardját engedje le úgy, hogy a markolatkengyel továbbra is balra nézzen, a markolat a bal zsebtakaró elõtt, attól 10 cm-re legyen. A kard függõleges. (115. b. ábra) Ezután az elõolvasó folytassa: Életünk célját három szóba foglalva kiáltsuk egy szívvel és egy lélekkel: A hazáért, mindhalálig!, melyre az esküt tett állomány válaszoljon A hazáért, mindhalálig! kiáltással. Ezt követõen az elõolvasó adja a Kardot rejts! vezényszót. A vezényszó figyelmeztetõ Kardot részére, nyújtott kézzel emelje kardját feje fölé, a markolatkengyel balra nézzen. Végrehajtás közben kézfejét csúsztassa a markolatról a markolatkengyel alsó részére. (261. oldal a. ábra) Elsõ ütem: jobb kézfejével billentse a kardot pengével lefelé, bal kéz ujjainak segítségével illessze a hüvely szájához. (261. oldal b. ábra)

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10427 Második ütem: kardját eressze a hüvelybe addig, amíg jobb alkarja nem lesz vízszintes, mellének magasságában. Ezzel egyidõben bal kezét vigye alaphelyzetbe. (116. c. ábra) Harmadik ütem: a vezényszó rejts! részére, kardját jobb kezével energikusan rejtse a hüvelybe, a mozdulatot nem abbahagyva kezét lendítse alaphelyzetbe. (116. d. ábra) A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz! vezényszót. Az elõolvasó pörgesse ki a kardhüvelyt, és rendes lépésben lépjen be az alakzatban kijelölt helyére. Ezután a vezénylõ parancsnok vezényeljen Díszzászlóalj! Pihenj! -t. f) Ünnepi beszéd és koszorúzás, Szózat, légi bemutató A beszéd elhangzását követõen a koszorúvivõ katonák a koszorúval a megindulási helyre lépnek. A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Vigyázz! vezényszót. A koszorúzásra kijelöltek az alakzatból kilépve, a kardot végig kipörgetve tartva, a koszorúvivõ katonák mögé lépnek és egyvonalban felsorakoznak. A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fogadás középrõl! Tisztelegj! vezényszót. A zenekar játsszon koszorúzó zenét, a koszorúvivõk a zene ütemére vigyék a koszorút az emlékmûhöz és helyezzék el. A koszorúzók 2 3 lépés távolságra kövessék a koszorút az emlékmûig. A zenekar szüntesse be a játékot. A koszorúzók a koszorúvivõ katonákkal egyidõben tisztelgéssel teljesítsenek tiszteletadást. A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz vezényszót, majd a koszorúzók belépnek az alakzatba. Ezután a vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Pihenj! vezényszót. A vezénylõ parancsnok vezényeljen Díszzászlóalj! Vigyázz! -t, Fogadás középrõl! Tisztelegj! -et. A zenekar játssza a Szózatot. A vezénylõ parancsnok adja a Díszzászlóalj! Fegyvert lábhoz, Díszzászlóalj! Pihenj! vezényszavakat. Légi bemutató. g) Elvonulás díszmenetben Az alakzatváltoztatás alapalakzatból menetalakzatba a Díszzászlóalj! Vigyázz! Díszmenet!, Fegyvert szíjra!, Oszlop a zászlókíséretre, századonként (szakaszonként) egy irányjelzõ távköz! Csapatzászló! Irány utánam! Lépés! Indulj! vezényszavakra történik. A vezényszó Díszmenet! részére az alegységparancsnokok, az alakzat sajátosságainak és a helyi lehetõségeknek a figyelembe vételével lépjenek az alegységük elé. Fegyvert szíjra! vezényszóra vegyék a kardot szíjra helyzetbe, a vezénylõ parancsnok hajtson végre fordulatot és lépjen a csapatzászló elé. A vezényszó Lépés! részére a csapatzászlót vegyék vállra, az avatandók pörgessék ki a kardot, az Indulj! részére a zenekar menetindulót játsszon. A zászlókíséret induljon meg, a többiek pedig végezzenek helybenjárást. Ezzel egyidõben az irányjelzõk foglalják el helyüket. A századok részére, az elrendelt távköz megtartásával adják a Rendes lépés! vezényszót. Megalakítják a menetalakzatot, és amikor az alegység a díszmenet megkezdésének vonalához ér, a zenekar ütemváltás nélkül, térjen át a díszmenet induló játszására. Az alegységek a Vigyázz! Jobbra (Balra) Nézz! vezényszóra, az elöljáró elõtt történõ elvonulás sorrendjében teljesítenek tiszteletadást. A vezényszó figyelmeztetõ és a végrehajtást elrendelõ részeit úgy kell adni, hogy a vezényszó kiadása a kijelölt helyen befejezõdjön. Miután a díszzászlóalj utolsó sora a díszemelvény vonalát (elöljárót) 1 2 lépéssel elhagyta, az alegységparancsnokok vezényeljenek Pihenj! -t 73. ábra Avatottak menetalakzata

10428 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám h) A történelmi zászlók elvitele A díszmenet végrehajtását követõen a zászlóvivõk parancsnoka lépjen a zászlóvivõk elé, vezényeljen Zászlóvivõk! Történelmi zászlót hevederbe! -t, majd Történelmizászló-vivõk! Irány utánam, lépés Indulj! -t. A vezényszó Indulj! részére a zenekar játssza a Káldi kuruc induló -t. A zászlóvivõk a zene ütemére lassú díszlépésben vonuljanak el. i) A zenekar elvonulása A rendezvény záró aktusa a zenekar tiszteletadása és elvonulása.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10429 A külügyminiszter 10/2010. (VIII. 13.) KüM utasítása a szabadságok megállapításának, nyilvántartásának és kiadásának rendjérõl a Külügyminisztériumban A Külügyminisztériumban a szabadságok megállapításának, nyilvántartásának és kiadásának rendjét a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvénnyel összhangban a következõk szerint szabályozom: 1. Az utasítás hatálya 1.1. Az utasítás hatálya kiterjed: a) törvény eltérõ rendelkezése hiányában a KüM állományába tartozó állami vezetõkre; b) a KüM-mel kormánytisztviselõi jogviszonyban álló kormánytisztviselõkre és kormányzati ügykezelõkre; c) a KüM-mel munkaviszonyban álló munkavállalókra; d) a pályakezdõ diplomás ösztöndíjas foglalkoztatottakra (a továbbiakban együtt: foglalkoztatott). 1.2. A foglalkoztatott különösen az alábbi jogcímeken jogosult a munkahelytõl való távollétre: a) rendes szabadság (alapszabadság és pótszabadság); b) gyermek után járó pótszabadság; c) kötelezõ orvosi vizsgálat (2 munkanap); d) beszámolási nap; e) utazási nap; f) hivatalos távollét; g) gyermek születése esetén az apát megilletõ munkaidõ-kedvezmény (5 munkanap); h) közeli hozzátartozó halála (2 munkanap); i) véradás, állampolgári kötelezettség teljesítése; j) szülési szabadság; k) fizetés nélküli szabadság; l) tanulmányi szabadság. 2. A munkaidõre vonatkozó szabályok 2.1. A munkaidõ heti negyven óra, hétfõtõl csütörtökig 8 16.30 óráig, pénteken 8 14 óráig tart. 2.2. Amennyiben a foglalkoztatott munkaköre indokolja, a szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ a napi munkaidõ kezdõ és befejezõ idõpontját a 2.1. ponttól eltérõen is megállapíthatja. 2.3. A külképviseleteken a munkaszüneti napok megegyeznek a belföldön jogszabályban meghatározott munkaszüneti napokkal. A munkaszüneti napot más napon kiadni vagy összevonni csak különösen indokolt esetben lehet. 2.4. A külképviseleten a munkaidõ a helyi szokásokhoz, az éghajlati viszonyoknak megfelelõ egészségügyi követelményekhez igazodva a 2.1. pontban meghatározott munkaidõtõl eltérõen is szabályozható. A külképviselet vezetõje a helyi szokásoknak megfelelõen a szombati pihenõnap helyett más napot, a fogadó állam munkaszüneti napnak minõsülõ ünnepei alkalmával munkaszüneti napot határozhat meg a külképviselet foglalkoztatottai számára. 2.5. A külképviselet-vezetõ a 2.4. pontban meghatározott javaslatát az illetékes területi fõosztály vezetõjének véleményével egyidejûleg a tárgyévet megelõzõen december 15-ig terjeszti elõ, melyet a közigazgatási államtitkár hagy jóvá. 2.6. A 2.5. pont alapján jóváhagyott munkaszüneti napokon, valamint a fogadó állam szervei eseti döntése alapján elrendelt olyan munkaszüneti napokon, amelyeken a külképviselet objektív okok miatt tényleges munkát végezni nem tud, a külképviseleteknek ez utóbbi esetben a központ egyidejû értesítése mellett csak biztonsági szolgálatot kell biztosítania.

10430 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 3. A szabadság megállapítása, nyilvántartása 3.1. A Személyügyi Fõosztály (a továbbiakban: SZEFO) állapítja meg a) a foglalkoztatottat megilletõ tárgyévi rendes szabadság mértékét minden év január 20-ig; b) a foglalkoztatottat megilletõ rendes szabadság mértékét a kormánytisztviselõi, illetve a munkaviszony létesítésével, valamint fizetés nélküli szabadság megszûnésével egyidejûleg; c) a foglalkoztatottat megilletõ rendes szabadság mértékét besorolási fokozat váltás, vezetõi munkakör adása, módosítása, illetve megszüntetése esetén. 3.2. A SZEFO a 3.1. pontban meghatározott adatokat a megállapítástól számított 5 munkanapon belül megküldi a Gazdálkodási és Pénzügyi Fõosztály/Bérgazdálkodási Osztály (a továbbiakban: BGO) részére. 3.3. A BGO a szabadság-nyilvántartó programban rögzíti a) a SZEFO által megküldött adatok alapján a foglalkoztatottat megilletõ tárgyévi szabadság mértékét; b) a foglalkoztatott részére az esedékesség évében ki nem adott szabadság mértékét; c) a foglalkoztatott nyilatkozata alapján õt megilletõ pótszabadságok mértékét; d) a foglalkoztatottat jogszabály vagy kérelem alapján megilletõ egyéb munkaidõ-kedvezményeket. 3.4. A pótszabadságok, valamint az egyéb munkaidõ-kedvezmények igénylésére a foglalkoztatott a jelen utasítás 5 8. pontjában meghatározott eljárási rend szerint jogosult. 3.5. A BGO a 3.3. pont alapján megállapított szabadság mértékérõl minden év január 31-ig tájékoztatja a foglalkoztatottat. 4. A szabadság kiadásának rendje 4.1. A szabadságok Ktv. 41/A. -ában foglaltak szerinti kiadásáért a szervezeti egység vezetõje, külképviseleten a külképviselet-vezetõ a felelõs. Ennek érdekében a szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ a szabadság-nyilvántartó programban köteles elkészíteni minden év február 15-ig a szervezeti egység, illetve a külképviselet foglalkoztatottai vonatkozásában a szabadságolási tervet. A kinyomtatott szabadságolási tervet a szervezeti egység vezetõje tájékoztatásra, a külképviselet-vezetõ jóváhagyásra megküldi a SZEFO-nak. 4.2. A foglalkoztatott a szabadság megkezdése elõtt 15 nappal az intraneten/extraneten elérhetõ szabadság-nyilvántartó programban a szabadságigénylõ lap kitöltésével és kinyomtatásával kezdeményezi a szabadság kiadását a szervezeti egység vezetõjétõl, illetve a külképviselet-vezetõtõl. 4.3. A 4.2. pontban meghatározott idõtartam indokolt esetben rövidebb is lehet. 4.4. A szabadság kiadását a szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ hagyja jóvá a kinyomtatott szabadságigénylõ lap aláírásával. 4.5. A szervezeti egységek vezetõje által aláírt szabadság-igénylõ lapot az adott hetet követõ hét második munkanapjáig a BGO-nak, külképviseleten a gazdasági felelõsnek kell továbbítani. 4.6. A BGO, illetve a gazdasági felelõs a szabadságigénylõ lapot összeveti a szabadság nyilvántartó programban a foglalkoztatott által rögzített adatokkal, és a szabadság befejezését követõen a foglalkoztatott szabadságát a szabadság-nyilvántartó programban lezárja. 4.7. A szabadság-nyilvántartó programban rögzített szabadság a szabadságnak a 4.6. pont szerinti lezárásáig a foglalkoztatott által módosítható, törölhetõ. A módosított szabadságigénylõ lapot a szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ ismételten jóváhagyja. 4.8. A szabadság lezárását követõen annak módosítására, törlésére kizárólag a BGO részére megküldött, a szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ által jóváhagyott feljegyzés/távirat alapján van lehetõség. 4.9. A szervezeti egység vezetõje, illetve a külképviselet-vezetõ jogosult a szervezeti egység, illetve a külképviselet foglalkoztatottai vonatkozásában betekinteni a szabadság-nyilvántartó program adataiba. 4.10. A gazdasági felelõs a szabadságigénylõ lapokat a szabadság lezárását követõen megõrzi, és évente személyenként archiválja. 4.11. A szervezeti egység vezetõje, valamint a külképviselet-vezetõ tekintetében a szabadság kiadásával kapcsolatos, a 4.1 4.10. pontban meghatározott, a szervezeti egység vezetõjének címzett feladatokat a szervezeti egység, illetve a külképviselet felügyeletét ellátó állami vezetõ, a helyettes államtitkárok tekintetében a közigazgatási államtitkár, a miniszteri biztos tekintetében a miniszter látja el.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10431 4.12. A szabadság-nyilvántartó program üzemeltetése a BGO feladata. 4.13. A BGO negyedévente adatszolgáltatást küld a munkáltatói jogkör gyakorlójának, valamint a SZEFO-nak a foglalkoztatottak szabadságkiadásának mértékérõl. 5. Pótszabadság 5.1. Az Mt. 132. (2) bekezdésében meghatározott, a gyermekek után járó pótszabadság igényléséhez a foglalkoztatottnak az 1. sz. melléklet szerinti formanyomtatványt kell kitöltenie és a másik szülõ munkáltatójának igazolását követõen legkésõbb minden év január 31-ig a BGO részére eljuttatnia. 6. Fizetés nélküli szabadság 6.1. A foglalkoztatott írásban benyújtott kérelmére a munkáltatói jogkör gyakorlója a jogszabályban meghatározott kötelezõ eseteken túl, egyéb indokolt esetekben fizetés nélküli szabadságot engedélyezhet. Az engedély iránti kérelmet a szervezeti egység vezetõjének írásos véleményével együtt a SZEFO részére kell megküldeni, aki azt felterjeszti a munkáltatói jogkör gyakorlójának. 6.2. A fizetés nélküli szabadság engedélyezésérõl a SZEFO okiratot állít ki, melyet megküld a BGO-nak. 6.3. A fizetés nélküli szabadság idõtartama alatt a köztisztviselõ társadalombiztosítási jogviszonya szünetel. 7. Hivatalos távollét 7.1. A foglalkoztatott munkakörével összefüggõ, egy vagy több napot igénybe vevõ a minisztériumon kívül tartandó megbeszélés, képzésen való részvétel, kiküldetés hivatalos távollétnek minõsül. 8. Egyéb munkaidõ-kedvezmények 8.1. A foglalkoztatott a törvény alapján õt megilletõ fizetés nélküli szabadság (szülési szabadság, gyermek otthoni gondozása, közeli hozzátartozó otthoni ápolása, magánerõbõl történõ lakásépítés) igénybevételét köteles írásban, a munkáltatói jogkör gyakorlójának a SZEFO útján elõzetesen bejelenteni. 8.2. Gyermeke születése esetén öt munkanap munkaidõ-kedvezmény illeti meg az apát, melyet legkésõbb a születést követõ második hónap végéig kérésének megfelelõ idõpontban köteles a munkáltatói jogkör gyakorlója kiadni. A munkaidõ-kedvezmény igénybevételéhez a 2. sz. melléklet szerinti nyilatkozatot és a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolatát kell a foglalkoztatottnak eljuttatni a BGO részére. 8.3. Ha a foglalkoztatott elháríthatatlan ok miatt nem tud a munkahelyén megjelenni (pl. sztrájk), mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, azonban a távollét idõtartamára díjazásra nem jogosult. 9. Jelenléti ív 9.1. A minisztérium valamennyi szervezeti egységénél a foglalkoztatott munkahelyen való megjelenésének, valamint a munkahelyrõl történõ távozásának idõpontját a 3. sz. melléklet szerinti jelenléti íven kell vezetni. A szervezeti egység vezetõjének aláírásával ellátott jelenléti íveket az adott hetet követõ hét második munkanapjáig a BGO részére kell megküldeni. 9.2. A jelenléti íven a) a rendes szabadságot SZ betûvel, b) a tanulmányi szabadságot T betûvel, c) a betegszabadságot B betûvel, d) a fizetés nélküli szabadságot FN betûkkel, e) a hivatalos távollétet HT betûkkel,

10432 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám f) a munkaidõ-kedvezményt MK betûkkel [1.2. c) e), g) i)], g) a rendkívüli munkavégzésért járó szabadidõt RM betûkkel kell jelölni. 10. Záró rendelkezések 10.1. Ez az utasítás a közzétételét követõ napon lép hatályba azzal, hogy a külképviseletek vonatkozásában a szabadság-nyilvántartó program legkésõbb 2010. október elsejétõl kerül üzembe helyezésre. 10.2. Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejûleg a külképviseleti munkarendrõl, a rendkívüli munkavégzés elrendelésérõl, elszámolásáról és nyilvántartásának szabályairól szóló 14/2004. KüM utasítás 3 8. pontja hatályát veszti. Dr. Martonyi János s. k., külügyminiszter 1. számú melléklet a 10/2010. (VIII. 13.) KüM utasításhoz NYILATKOZAT Alulírott (szül. idõ, anyja neve: ) kérem, hogy 16 éven aluli gyermeke(i)m: 1. Név: Születési dátum: 2. Név: Születési dátum: 3. Név: Születési dátum: 4. Név: Születési dátum: után járó [Mt. 132. (2) bekezdésében biztosított] pótszabadságot 20... évre részemre jóváírni szíveskedjenek. igénylõ aláírása Házastárs nyilatkozom, hogy a gyermek után járó pótszabadságot 20... évben nem veszem igénybe. házastárs aláírása A pótszabadságot nem igénylõ házastárs munkáltatója tölti ki! Igazolom, hogy munkavállalónk a fentiekben felsorolt gyermeke (gyermekei) után a hivatkozott törvény alapján járó pótszabadságot 20... évben nem igényli. Dátum: munkáltató aláírása

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10433 2. számú melléklet a 10/2010. (VIII. 13.) KüM utasításhoz NYILATKOZAT Alulírott.. (munkahely). dolgozója az Mt. 138/A. (1) bekezdése szerinti munkaidõ-kedvezményt év hó nap született gyermekem után..-tól -ig kívánom igénybe venni. Gyermek neve: TAJ-száma: Kijelentem, hogy gyermekem felett szülõi felügyeletet gyakorlok. Budapest, év hó nap igénylõ aláírása A fentieket tudomásul veszem. Budapest, év hó nap szervezeti egység vezetõje A születési anyakönyvi kivonat csatolandó!

3. számú melléklet a 10/2010. (VIII. 13.) KüM utasításhoz JELENLÉTI ÍV Intézkedésre: GPF/BGO (20 20 ) Fõosztály: Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök Péntek Név Érk. Táv. Érk. Táv. Érk. Táv. Érk. Táv. Érk. Táv. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 16.30. 8.00. 14.00. osztályvezetõ fõosztályvezetõ Rendes szabadság (SZ), tanulmányi szabadság (T), betegszabadság (B), fizetés nélküli szabadság (FN), hivatalos távollét (HT), munkaidõ-kedvezmény (MK), rendkívüli munkavégzésért járó szabadidõ (RM) 10434 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám 10435 V. Személyügyi hírek Az Állami Számvevõszék személyügyi hírei Kinevezések Dr. Becker Pál, az Állami Számvevõszék fõigazgatója Bene Istvánt az Államháztartás Központi Szintjét Ellenõrzõ Igazgatóság számvevõjévé kinevezte 2010. augusztus 1-jétõl határozott idõre. Közszolgálati jogviszony megszûnése Az Állami Számvevõszéknél fennálló közszolgálati jogviszonya megszûnt Jaksa Katalinnak, az Államháztartás Központi Szintjét Ellenõrzõ Igazgatóság számvevõ gyakornokának közös megegyezéssel, 2010. július 19-tõl, Jordanics Tamás Lászlónak, az Államháztartás Központi Szintjét Ellenõrzõ Igazgatóság számvevõjének végleges áthelyezéssel, 2010. augusztus 1-jétõl. A Belügyminisztérium személyügyi hírei Elismerések adományozása Nyomozás során végzett kiemelkedõ szakmai munkája elismeréséül a belügyminiszter soron kívül elõléptette rendõr õrnaggyá Németh Attila r. századost, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság fõnyomozóját. A közszolgálatban eltöltött 40 év kiemelkedõ tevékenysége és szakmai életútja elismeréseként aranygyûrû emléktárgyban részesült dr. Pintér Ferencné, a Belügyminisztérium fõosztályvezetõ-helyettese. Az árvízvédelmi feladatok ellátása során tanúsított rendkívüli helytállása elismeréséül TISSOT karóra emléktárgy adományozásában részesült Illés Gábor r. törzsõrmester, a Tamási Rendõrkapitányság körzeti megbízottja. A rendõrség tevékenységének segítése terén végzett kimagasló munkája elismeréseként dísztõr emléktárgy adományozásában részesült Kelemen István.

10436 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2010. évi 65. szám Álláspályázatok A Független Rendészeti Panasztestület elnöke pályázatot hirdet a Testület mellett mûködõ titkárságvezetõi munkakör betöltésére A Független Rendészeti Panasztestület a rendõrségrõl szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6/A 6/C. -ok, valamint a 10/2008. (II. 28.) OGY határozat alapján létrehozott testület, amely a rendészeti jogalkalmazás során elkövetett alapjogsértések vizsgálatát végzi. A testület munkáját titkárság élén vezetõi megbízással titkárságvezetõ segíti. A titkárságvezetõ feladata különösen: a testületi tagok és a szakértõk munkájának segítése, a titkárság munkájának megszervezése és eredményes mûködtetése, részvétel a testületi üléseken, a titkárság mûködésével kapcsolatos belsõ szabályzatok elõkészítése. A titkárságvezetõi tisztség a nemzetbiztonsági ellenõrzés befejezésétõl tölthetõ be. A titkárságvezetõ jogállására a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény irányadó. Pályázati feltételek: a pályázónak meg kell felelnie a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény által elõírt általános alkalmazási feltételeknek, az állás betöltése nemzetbiztonsági ellenõrzéshez és vagyonnyilatkozat-tételhez kötött, okleveles jogász végzettség, a rendészeti jogalkalmazás során az alapvetõ jogok védelme területén megszerzett és igazolt gyakorlat, legalább 10 éves igazolt vezetõi gyakorlat, közigazgatási vagy jogi szakvizsga, legalább két középfokú nyelvvizsga, amelybõl az egyik angol. A pályázat elbírálásánál elõnyt jelent nemzetközi emberi jogi képzésben, illetve annak gyakorlásában szerzett igazolt részvétel. A benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázati kérelmet, részletes szakmai önéletrajzot, a büntetlen elõéletet igazoló 3 hónapnál nem régebbi hatósági (erkölcsi) bizonyítványt, a bizonyítványok, oklevelek másolatát, nyilatkozatot a vagyonnyilatkozat-tétel és a nemzetbiztonsági ellenõrzés vállalásáról, hozzájáruló nyilatkozatot arról, hogy a pályázat teljes anyagát az elbírálásban részt vevõk megismerhetik. A pályázat személyesen vagy postai úton nyújtható be a következõ címre: Országgyûlés Hivatala, Független Rendészeti Panasztestület (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1 3.). A pályázat benyújtásának ideje: 2010. szeptember 1. A pályázatok elbírálására a Ktv. 10. (8) (10) bekezdésében foglaltak az irányadók. Az elbírálás határideje: 2010. szeptember 10. A pályázattal kapcsolatban további információt nyújt: dr. Juhász Imre elnök (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1 3., tel.: 441-6500). Budapest, 2010. július 30. Dr. Juhász Imre s. k., a Független Rendészeti Panasztestület elnöke