Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. április 27-ei munkaterv szerinti üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácsterem, Tóth Istvánné, Ocskai Simon, Bíró Józsefné önkormányzati képviselők Kapros Katalin jegyzőkönyvvezető Meghívottként jelen van: Rajnai Gábor alpolgármester a munkaterv szerinti képviselő-testületi ülést 10 órakor megnyitotta, szlovák és magyar nyelven is köszöntötte a képviselő társait. Megállapította, hogy a Képviselő-testület ülése határozatképes, mert 4 fő nemzetiségi települési képviselőből 4 fő jelen volt. Javasolta, hogy jegyzőkönyv-hitelesítőnek Ocskai Simon képviselőt kérjék fel. Kérte, erről szavazzanak. A Képviselő-testület nyílt szavazással, 4 fő önkormányzati képviselő részvételével, 4 igen 24/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2016. április 27-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén választott jegyzőkönyv-hitelesítőről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 27-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén jegyzőkönyv-hitelesítőnek Ocskai Simon képviselőt választotta. javasolta, hogy a kiküldött napirendi pontokat fogadják el. Miután más javaslat nem volt, kérte, szavazzanak a napirend elfogadásáról. A Képviselő-testület a napirendet nyílt szavazással, 4 fő önkormányzati képviselő részvételével, 4 igen 25/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. április 27-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülés napirendjéről
2016. április 27-ei munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésén a következő napirendi pontokat tárgyalja: 1. Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről Előadó: 2. Tájékoztató az Oroszlányi Szlovák nemzetiségi önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: 3. A 2016. évi költségvetés 22/2016. (II.3.) OSzNÖ határozat módosítása Előadó: 4. Együttműködési szerződések kötése 2016. évre Előadó: 5. Tájékoztató a 2016. évi pályázatokról Előadó: 6. Szlovák klub, mint civil szervezet munkájának beszámolója Előadó: 7. Csoportjaink fellépése a Forgó rózsa rendezvényen 05.14-én Bánhidán, támogatás Előadó: 8. Krídlovka fellépés a KEM nemzetiségi találkozón 05.25-én Piliscséven, támogatás Előadó: 9. Előkészületek, támogatás a Myjavai folklór fesztiválon való fellépésre 06.17-06.19-ig Előadó: 10. Krídlovka fellépése a Kozárovcei Piaci napokon 06.24-én, támogatás Előadó: 11. Előkészületek, támogatás az egyheti Nyelvi táborrra Hronec-06.26-07.02 -ig Előadó: 12. Előkészületek az Országos Szlovák napon való részvételre július 02-án Előadó: 13. 2016. augusztus 13-14-ei 22. Falunap programjainak összeállítása, támogatása Előadó: 14. Tájékoztatás, kérdés, interpelláció Előadó: 1. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről elmondta, hogy az előterjesztésben április 16-ig leírta, milyen rendezvényeken vettek részt, az azóta történtekkel szeretné ezt kiegészíteni. A feladatalapú támogatást amit az államtól kapnak, azzal kapcsolatban egy felszólító levelet írtak annak kapcsán, hogy a reklamáció későn érkezett be a minisztériumba és azt elutasították. A feladatalapú támogatásnál 43 pontot ért el az önkormányzat. Egy levélben kérte a szlovák önkormányzat, hogy újra bírálják el a határozatokat, a fellebbezésre 15 nap állt rendelkezésre. A mai napon kapott egy levelet, melyben a kérelmet elutasították. Megkérte Károlyiné Plóza Melinda jogi referenst, fogalmazza meg ezt a levelet, melyet a mai postával el is küldenek. A levél tartalma a következő: Felülvizsgálat tárgyú levelét kézhez kaptam. Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi feladatalapú költségvetési támogatásával kapcsolatban észrevételeinket március 24-én postára adtuk. Mellékletként küldjük az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal feladójegyzékét, mely igazolja, hogy az önöknek címzett levelünk az 2
Oroszlány 1. Postán feladásra került. Mivel a 425/2012. kormányrendelet bekezdése alapján a nemzetiségi önkormányzat a közzétételtől számított 15 napon belül nyújthat be észrevételt, megállapítható, hogy az észrevételt határidőben megtették. Kérjük az észrevételünket megvizsgálni és figyelembe venni sziveskedjenek. A 43 pont után ki van számolva, hogy 1100 E Ft-ot kapott az önkormányzat, ez 400 E Ft-al kevesebb, mint tavaly volt. Az állam azt ígérte, hogy a pontra járó összeg növekedni fog, de csökkent. Idén 11 E Ft-tal kevesebbet ér egy pont. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak az előterjesztésről. 26/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről szóló tájékoztatóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről szóló tájékoztatót. 2. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató az Oroszlányi Szlovák nemzetiségi önkormányzat 2015. évi költségvetésének végrehajtásáról elmondta, köszönet illeti Oroszlány Város Önkormányzatának Pénzügyi Osztályát, mert szépen összeállították az anyagot, mindenre kitérve jól mutatja az éves munkát. Százalékosan is látszik, hogy állnak a tavalyi pénzek elköltésével. Volt sok pénz, amit áthoztak erre az évre is. Az önkormányzatnak jogában áll következő év április 30-ig felhasználni, ezzel éltek is. Itt van az ideje annak is, hogy a feladatalapú támogatással el kell számolni. Erős Renátához tartoznak a nemzetiségi önkormányzatok pénzügyei, szépen össze is állította az elszámolást. 27/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetés végrehajtásáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket határozza meg: I. A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A képviselő-testület a nemzetiségi önkormányzat 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót a) 4.468 E Ft bevétellel, 3
b) 3.462 E Ft kiadással és c) 1.006 E Ft többlettel zárja. 2. A bevételek forrásonkénti részletezését, valamint a kiadások kiemelt előirányzatok közötti megosztását az 1. mellékletnek megfelelően hagyja jóvá. 3. Az Önkormányzat 2015. évi maradvány-kimutatását a 2. melléklet szerint fogadja el. A 2015. évi alaptevékenység szabad maradványát 1.007 E Ft összeggel jóváhagyja. A felosztandó pénzmaradványt 1.007 E Ft-ban határozza meg. 1. melléklet Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámoló adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2015.évi eredeti 2015.évi módosított Teljesítés % Bevételek 2 050 4 466 4 468 100,04% Működési bevételek 2 050 4 466 4 468 100,04% Önként vállalt feladatok bevételei 2 050 4 466 4 468 100,04% - Állami támogatás 380 1 887 1 886 99,95% - Önkormányzati támogatás 1 670 1 750 1 750 100,00% - Átvett pénzeszközök 0 679 680 100,15% - Kamat bevétel 0 22 22 100,00% - Egyéb bevétel 0 5 7 140,00% - Bérleti díj bevétel 0 0 0 0,00% - Pénzmaradvány 0 123 123 100,00% Kiadások 2 050 4 466 3 462 77,52% Működési kiadások 2 050 4 466 3 462 77,52% Önként vállalt feladatok kiadásai 2 050 4 466 3 462 77,52% személyi jellegű kiadások 963 1 620 850 52,47% - gépjármű ktg. 250 850 328 38,59% - rendezvények költségei 88 150 26 17,33% - megbízási díj 600 550 490 89,09% - természetbeni juttatás (telefon) 25 70 6 8,57% munkaadói járulékok és szoc. hozzáj.adó 265 200 149 74,50% - bérjellegű kifizetések járulékai 265 200 149 74,50% dologi kiadások 822 2 646 2 463 93,08% - fenntartási költség 90 230 220 95,65% - irodaszer, nyomtatvány 37 50 32 64,00% - tisztítószer 5 20 5 25,00% - rendezvények költségei 160 800 767 95,88% 4
Sorszám - egyéb dologi kiadás 90 370 356 96,22% - személyszállítás 90 585 581 99,32% - könyvek vásárlása 20 80 47 58,75% - bérleti díj 265 400 355 88,75% - nyomdaköltség 0 0 0 0,00% - telefonköltség 65 111 100 90,09% - ÁFA 0 0 0 0,00% Az Áht. 4/A. (2) szerinti költségvetési egyenleg 0 0 1 006 2. melléklet 2015. évi Maradványkimutatás Megnevezés 1 Alaptevékenység költségvetési bevételei 4 346 2 Alaptevékenység költségvetési kiadásai 3 462 3 Alaptevékenység költségvetési egyenlege (=1-2) 884 4 Alaptevékenység finanszírozási bevételei 123 5 Alaptevékenység finanszírozási kiadásai 0 6 Alaptevékenység finanszírozási egyenlege (=3-4) 123 7 Alaptevékenység maradványa (=±3±6) 1 007 8 Alaptevékenység szabad maradványa 1 007 3. NAPIRENDI PONT: A 2016. évi költségvetés 22/2016. (II.3.) OSZNÖ határozat módosítása elmondta, hogy ez az első költségvetés módosítás az évben. Maradtak olyan sorok, amiken nem maradt pénz. Kis értékű eszközökre nem volt soruk, ezeket addig nem lehet kifizetni, amíg a testület nem fogadja el a költségvetés módosítást. Bélyegzőt kellett csináltatni, mert tavaly ősz óta másfajta elszámolási lappal kell dolgozni, ahol az adószám feltüntetése is kötelező. Az irodai felszerelés sor is hiányos volt. Az oroszlányi önkormányzattól kapott támogatás első részét már április 15. után átutalták. Az Emberi Erőforrás Minisztériumtól az idén a működésre dupla összeget kapott minden nemzetiségi önkormányzat, ennek az összege 760 E Ft lett, a feladatalapú támogatás összege sajnos csökkent. 5
28/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 22/2016. (II.3.) OSZNÖ határozata módosításáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket határozza meg: I. A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének a költségvetésről szóló 22/2016. (II.3.) OSZNÖ határozat 1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 1. A képviselő-testület a nemzetiségi önkormányzat 2016. évi költségvetését d) 2 552 E Ft költségvetési bevétellel e) 3 559 E Ft költségvetési kiadással f) 1 007 E Ft működési költségvetési hiánnyal állapítja meg. A képviselő-testület a működési költségvetési hiányt az előző évi 1 007 E Ft összegű maradvány igénybevételével kívánja kezelni. Ezen belül a költségvetési bevételeket: 782 E Ft állami támogatással 1 670 E Ft működési bevétellel 100 E Ft átvett pénzeszközzel állapítja meg. a költségvetési kiadásokat: 560 E Ft személyi juttatással 165 E Ft munkaadókat terhelő járulékkal 2 794 E Ft dologi kiadással 40 E Ft felhalmozási kiadással 2. A nemzetiségi önkormányzat Képviselő-testületének a költségvetéséről szóló 22/2016. (II.3.) OSZNÖ határozat 2. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2. Az 1. pontban megállapított bevételek, és kiadások kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban: Bevételek : a) önként vállalt feladatok bevételei: 2 552 E Ft Kiadások : b) önként vállalt feladatok kiadásai: 3 559 E Ft 3. A határozat 1. melléklete helyébe e határozat 1. melléklete lép. 6
Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2016. évi költségvetés módosítását az előterjesztés 1. melléklete alapján fogadja el. adatok ezer Ft-ban Megnevezés 2016.évi eredeti 2016. évi módosított BEVÉTELEK Költségvetési bevételek 2 452 2 552 Működési bevételek 2 452 2 552 Önként vállalt feladatok bevételei 2 452 2 552 - Állami támogatás 782 782 - Átvett pénzeszköz 0 100 - Önkormányzati támogatás 1 670 1 670 - Bérleti díj bevétel 0 0 - Kamat bevétel 0 0 - Egyéb bevétel 0 0 Az ÁHT 6. (7) szerinti Finanszírozási bevételek összege 0 1 007 - Pénzmaradvány 0 1 007 BEVÉTELEK ÖSSZESEN 2 452 3 559 KIADÁSOK Költségvetési kiadások 2 452 3 599 Önként vállalt feladatok kiadásai 2 452 3 559 Működési kiadások 2 452 3 519 Személyi jellegű kiadások 650 560 - gépjármű ktg. 300 0 - rendezvények költségei (szem. jellegű) 40 0 - reprezentáció személyi juttatás 0 90 - megbízási díj 300 460 - természetbeni juttatás (telefon) 10 10 Munkaadói járulékok és szoc. hozzáj.adó 95 165 - bérjellegű kifizetések járulékai 95 165 Dologi kiadások 1 707 2 794 - reprezentáció 0 25 - gépjármű ktg. 0 300 - fenntartási költség 220 370 - irodaszer, nyomtatvány 35 62 - tisztítószer 10 10 - rendezvények költségei 400 665 - egyéb dologi kiadás 300 300 - személyszállítás 300 300 - könyvek vásárlása 42 62 - bérleti díj 300 600 - nyomdaköltség 0 0 - telefon költség 100 100 Felhalmozási kiadások 0 40 - kisértékű eszköz beszerzés 0 40 KIADÁSOK ÖSSZESEN 2 452 3 599 Költségvetési bevétel 2 452 2 552 Költségvetési kiadás 2 452 3 559 Az Áht. 4/A. (2) szerinti költségvetési hiány 0 1 007 7
4. NAPIRENDI PONT: Együttműködési szerződések kötése 2016. évre elmondta, hogy idén is az előző évekhez hasonlóan több együttműködési megállapodást szeretnének kötni. Javasolta, először a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesülettel megkötendő együttműködési megállapodásról szavazzanak. 29/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével a Falu Hagyományőrző és Kulturális Egyesülettel. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy együttműködési megállapodást szeretnének kötni Oroszlány Barátainak Körével. 30/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével az Oroszlány Barátainak Körével. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy az Evangélikus Gyülekezeti Alapítvánnyal is együttműködési megállapodást szeretnének kötni. 8
31/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével az Evangélikus Gyülekezeti Alapítvánnyal 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy együttműködési megállapodást szeretnének kötni a Denné centrum Seniorov Šaľa, a Vágsellyei Nyugdíjasok Klubjával. 32/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével a Vágsellyei Nyugdíjasok Klubjával. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy együttműködési megállapodást szeretnének kötni Oroszlány Város Óvodáival, az óvodások részére évről-évre két alkalommal a Tájházban bemutatót szoktak szervezni. 33/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével az Oroszlány Város Óvodáival 9
2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy a Benedek Elek EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Kollégiummal is szeretnének együttműködési megállapodást kötni. A iskolában többször tartottak bemutatót a szlovák szokásokról. 34/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével az Benedek Elek EGYMI Óvoda, Általános Iskola és Kollégiummal. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy József Attila Általános Iskola termet biztosít a táncegyüttes próbáira. A Tájház nyitva áll előttük, rendeznek bemutatókat, sport vetélkedőket. Velük is szeretnének együttműködési megállapodást kötni. 35/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével a József Attila Általános Iskolával. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény termet biztosít, hangszerekkel ellátja a szlovák önkormányzatot, az utánpótlásról is gondoskodnak. 10
36/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy Oroszlányi Vöröskereszttel is szeretnének együttműködési megállapodást kötni. A falusi embereknek tudnának segítséget nyújtani. 37/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata együttműködési megállapodás megkötéséről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Egyetért az együttműködési megállapodás megkötésével az Oroszlányi Vöröskereszttel. 2. Felhatalmazza Szabó Istvánnét, az önkormányzat elnökét az együttműködési megállapodás előkészítésére és megkötésére. elmondta, hogy lesz még több, de a három határon túli önkormányzattal csak 5 évente kerülnek megerősítésre a megállapodások. Idén tartanak egy városi szlovák rendezvényt, ahol megemlékeznek az ősök betelepüléséről. Ezen a rendezvényen az evangélikus egyháznál Vágsellyével, Kozárovcével, és Myjava várossal szeretnék újból az együttműködéseket megerősíteni. 38/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata az együttműködési megállapodások megkötéséről szóló tájékoztatóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja az együttműködési megállapodások megkötéséről szóló tájékoztatót. 11
Rajnai Gábor alpolgármester 10 óra 28 perckor elhagyta az ülést. 5. NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a 2016. évi pályázatokról elmondta, hogy a szlovák önkormányzat három pályázatot nyújtott be a Hivatalhoz. Ebből kettőre kaptak támogatást összesen 1.200,- Eurós összegben, a népi tánc együttes szlovák táncok betanulására és a Krídlovka fúvós zenekar zenés táborra. Már megtörtént a szerződéskötés is, már csak az összeg átutalására várnak. Más pályázatokat az Országos Szlovák Önkormányzat hirdetett meg, elbírálása május végére datálódik, amikor a közgyűlés fogja megszavazni azt, amit a kultúrális bizottság elé terjeszt. Az előző évekhez képest a választó jegyzékre feliratkozottak után tudtak négy pályázatot írni. A négyből az egyik a nemzetiségi ruha készítésére írt pályázat. Egy pályázatra 200 E Ft-ig lehet pályázni. A másik a Szlovák Tájház füzet kiadása. A Tájház jövőre lesz 30 éves, felkérte Földi Józsefnét, hogy segítsen a füzet összeállításában. Harmadik a nyelvi tábor. Negyedik a szlovák tánc tábor Tardoson. Ez az egy olyan pályázat, amit a négy település nevében adtak be. Az idén úgy beszélték meg, mivel Tardos a feladatalapú támogatáshoz 89 pontot kapott, amely 2200 E Ft-ot jelent, ez a település lesz a megszervezője a tábornak. 150 E Ft-ba kerül a tábor, a szállás ingyenes lesz a Malomvölgyben. A különbséget adja a megyei önkormányzat, és ha azon felül lesznek még költségek, azt a három település, Oroszlányon kívül, adják össze. Máshová nem áll módjukban pályázni. Miután további kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak a tájékoztatóról. 39/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. évi pályázatokról szóló tájékoztatóról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2016. évi pályázatokról szóló tájékoztatót. 6. NAPIRENDI PONT: Szlovák klub, mint civil szervezet munkájának beszámolója elmondta, hogy minden évben felkérik a Szlovák klub vezetőjét, hogy készítsen egy beszámolót. Javasolta, hogy mondjanak köszönetet a hagyományok őrzéséért, a gasztronómia megtartásáért, a szlovák rendezvényeken való aktív részvételért. Ocskai Simon képviselő elmondta, hogy egy olyan csoportról van szó, amely nagyban segíti a munkát. Miután további kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak. 12
40/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a köszönetnyilvánításról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat köszönetét fejezi ki a Szlovák klubnak a hagyományok őrzéséért, a szlovák gasztronómia megtartásáért, a szlovák rendezvényeken való aktív részvételért. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak a beszámolóról. 41/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a Szlovák klub, mint civil szervezet munkájának beszámolójáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a Szlovák klub, mint civil szervezet munkájáról szóló beszámolóját. 7. NAPIRENDI PONT: Csoportjaink fellépése a Forgó rózsa rendezvényen 05.14-én Bánhidán, támogatás elmondta, hogy Tatabánya idén is megrendezi a Forgó rózsa rendezvényt, ahol évek óta az oroszlányi szlovák önkormányzat civil szervezeteit, a Kridlovka és a Bránicska együtteseket szeretettel fogadják. Javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a Forgó rózsa rendezvényre biztosítsa a kultúrcsoportjainak, a Krídlovka és a Bránicska együtteseknek az utazási költségeit. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak a költségvetésről. 42/2016.(IV.27.) OSZNÖ határozata a Bánhidai Forgó rózsa rendezvényen való fellépésről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. Felkéri a Krídlovka és a Bránicska együtteseket a rendezvényen való részvételre. 2. A költségvetéséből fedezi a két kultúrcsoport utazási költségeit. 13
8. NAPIRENDI PONT: Krídlovka fellépése a KEM nemzetiségi találkozón 05.25-én Piliscséven, támogatás elmondta, hogy az idén Piliscséven rendezik meg a felnőtt nemzetiségiek találkozóját. Nagy Mária a megyei ülésen beszámolt a rendezésről. 500 fellépő lesz, sátor lesz felállítva. A megyénél a nemzetiségi referens elmondta, hogy 31 csoport jelentkezett fellépésre. A szlovák településrekről mindenhonnan mennek, továbbá 1 roma csoport lesz, a többi csoport német nemzetiségi csoport lesz. Javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat támogassa a Komárom-Esztergom Megyei nemzetiségi találkozón a Krídlovka együttes fellépését, és biztosítsa számukra az utazás költségét. 43/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a Piliscséven tartandó KEM nemzetiségi találkozón való Krídlovka együttes fellépéséről Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. Támogatja a Krídlovka fúvós együttes rendezvényen való fellépését. 2. A költségvetéséből fedezi az együttes utazási költségeit. 9. NAPIRENDI PONT: Előkészületek, támogatás a Myjavai folklór fesztiválon való fellépésre 06.17-06.19-ig Ocskai Simon képviselő elmondta, hogy ez a rendezvény egy gasztronómiai bemutató, ahol a szlovákiai tájegységek ételeit mutatják be, de pár külföldi szlovák település is részt vesz ezen. javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kérje fel a tagokat, és a Szlovák klub tagjait, hogy az oroszlányi szlovák gasztronómiai hagyományok bemutatásával képviseljék Oroszlány városát, és ennek nyersanyag és utazási költségeit a költségvetéséből biztosítsa. 44/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a Myjavai folklór fesztiválon való fellépés előkészületeiről Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 14
1. Felkéri a szlovák önkormányzat tagjait és a Szlovák klub tagjait, hogy a rendezvényen az oroszlányi szlovák gasztronómiai hagyományok bemutatásával képviseljék Oroszlány városát. 2. A költségvetéséből fedezi az ehhez szükséges nyersanyag költségeket és az utazási költségeket. 10. NAPIRENDI PONT: Krídlovka fellépése a Kozárovcei Piaci napokon 06.24-én, támogatás helyesbítette a dátumot, a Krídlovka fellépése a Kozárovcei Piaci napokon június 25-én lesz. Javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat költségvetése terhére nyújtson támogatást az utazási költségekre. 45/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a Kozárovcei Piaci napokon való Krídlovka együttes fellépéséről Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. Felkéri a Krídlovka fúvós együttest a rendezvényen való részvételre. 2. A költségvetéséből fedezi az utazási költségeket. 11. NAPIRENDI PONT: Előkészületek, támogatás az egyheti Nyelvi táborra Hronec-06.26-07.02 -ig javasolta, hogy a nyelvi kurzuson való résztvevők részére az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a költségvetése terhére az utazási költségeket biztosítsa. 46/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata az egyheti Hroneci Nyelvi táborra való előkészületekről Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hroneci nyelvi kurzuson való résztvevők részére a költségvetése terhére fedezi az utazási költségeket. 15
12. NAPIRENDI PONT: Előkészületek az Országos Szlovák napon való részvételre július 02-án elmondta, hogy július 2-án érkeznek vissza a nyelvi táborból, de nem jönnek haza, hanem egyenesen elmennek Mátraszentimrére, a szállás Pásztón lesz. Az idén rájöttek arra, hogy nem az a jó, hogy minél több idő legyen, hanem hogy minél többen legyenek együtt este a rendezvényen. Busszal mennek, ott alszanak, vasárnap indulnak haza. Javasolta, hogy az Országos Szlovák napon a szlovák önkormányzat tagjai és a Szlovák klub képviselői vegyenek részt, és az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat költségvetése terhére biztosítsa a szállás költségeit. 47/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata az Országos Szlovák napon való részvételről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete: 1. Egyetértett abban, hogy a szlovák önkormányzat tagjai és a Szlovák klub tagjai részt vesznek a rendezvényen 2. A költségvetése terhére fedezi a szállás költségeit. 13. NAPIRENDI PONT: 2016. augusztus 13-14-ei 22. Falunap programjainak összeállítása, támogatása elmondta, hogy az előterjesztésben is megemlítette, hogy a falunap kisebb lesz, mert több külföldi csoportot majd október 15-re szeretnének meghívni. A férfi kórust meghívnák, és Vágsellyéről a nyugdíjas szervezetet. A Duó együttes biztosítja a zenét a rendezvényen. A programokkal kapcsolatban a saját csoportjaikra szeretnének összpontosítani. A megyéből a három csoport közösen vagy egy csoportot állít fel, vagy a három csoportból egy jönne el. Javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kérje fel a Vágsellyei Senior klubot, hogy vegyenek részt a 22. Falunapon, és rendezzenek kiállítást a kézimunkáikból. 48/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. augusztus 13-14-ei, 22. Falunap programjain való részvételről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Vágsellyei Senior klubot, hogy vegyenek részt a 22. Falunapon, és kézimunkáikból rendezzenek kiállítást. 16
javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kérje fel a Krídlovka, a Bránicska, a Vértes-Gerecse együtteseket, a Duó együttest, valamint a Kozárovcei és a Vágsellyei kultúrcsoportokat a Falunapon való fellépésre. 49/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. augusztus 13-14-ei, 22. Falunap programjain való fellépésről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Krídlovka, a Bránicska, a Vértes-Gerecse együtteseket, a Duó együttest, valamint a Kozárovcei és a Vágsellyei kultúrcsoportokat a 22. Falunapon való fellépésre. javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat kérje fel a Szlovák klubot a Falunapon való részvételre, és a rendezvény keretein belül a hagyományos szlovák gasztronómia bemutatására. 50/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. augusztus 13-14-ei, 22. Falunap programjain való részvételről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete felkéri a Szlovák klubot a Falunapon való részvételre, és a rendezvény keretein belül a hagyományos szlovák gasztronómia bemutatására. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, kérte, szavazzanak az előterjesztésről. 51/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a 2016. augusztus 13-14-ei, 22. Falunap programjainak összeállításáról Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a 2016. augusztus 13-14-ei, 22. Falunap programjainak összeállításáról szóló tájékoztatót. 17
14. NAPIRENDI PONT: Tájékoztatás, kérdés, interpelláció elmondta, hogy az idén a Magyarországi Szlovákok Szövetsége július 31-én tartja Bánkon a szlovák nemzetiségi találkozót. Arra az időpontra nincs semmi betervezve. Pénteken mennek a közgyűlésre, ha úgy döntenek, hogy részt vesznek a találkozón, busszal el lehet oda menni. Az idén ennek a rendezvénynek a témájául a lakodalmat választották. Javasolta, hogy az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által megrendezésre kerülő Szlovák Nemzetiségi Napra, Bánkra utazó küldöttsége számára buszt biztosítson. 52/2016. (IV.27.) OSZNÖ határozata a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által megrendezésre kerülő Szlovák Nemzetiségi Napon való részvételről Az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarországi Szlovákok Szövetsége által megrendezésre kerülő Szlovák Nemzetiségi Napra, Bánkra utazó küldöttsége számára buszt biztosít. Miután kérdés, hozzászólás nem volt, a képviselő-testület ülését 11 óra 14 perckor bezárta. K. m. f. Szabó Istvánné elnök Ocskai Simon jegyzőkönyv-hitelesítő Kapros Katalin jegyzőkönyvvezető 18