Dreárit válogatói
Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:18 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: (nincs tárgy) Te, eléggé elhúzódtak itt a dolgok. Nem tudnád helyettem megsétáltatni Wilburt ma este? Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:24 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Szerintem eltévesztetted az e-mail címet. De mivel nekem is van kutyám, és nem szeretném, ha szegény Wilburt senki nem sétáltatná meg, gondoltam, visszaírok, csak hogy tudd.. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:33 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy. Re: (nincs tárgy)
Ó, bocsánat! Új telefonom van, fejből próbálom bepötyögni a címeket. Úgy tűnik, kihagytam egy számot. Wilbur nevében is köszönöm. (Aki amúgy egy malac, csak hogy tudd.) Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:34 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Malac? Miféle malacot kell sétáltatni? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:36 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Olyat, amelyik nagyon kifinomult. Még saját póráza is van... Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:42 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Csodamalac! Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:45 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Hát igen. Tökéletes! Ragyogó! Szerény!
Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 22:47 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nahát, malactulajdonos és a Malac a pácban rajongója! Csakis gazda vagy könyvtáros lehetsz. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:01 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Mindkettő. Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:03 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Komolyan? Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:04 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nem. Vicceltem. Na és te? Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:05 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Én nem vagyok se gazda, se könyvtáros. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 9
2013. március 7. csütörtök 23:11 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Hadd találjam ki! Munkanélküli kutyasétáltató vagy, aki abban a reményben ücsörög a számítógép előtt, hogy egyszer talán megkérik egy uszkárnál érdekesebb állat sétáltatására? Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:12 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Talált, süllyedt! Azt hiszem, ez az én szerencsenapom... Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:13 Címzett: E0Neill22@hotmaii.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) De most komolyan. Mit csinálsz? Feladó: E0Néill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:14 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy)...kérdi a vadidegen a neten. Feladó: 6DL824@yahoo;com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:15 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy)...mondja a lány, aki továbbra is válaszol. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:17 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) 10
Honnan tudod, hogy lány vagyok? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:18 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Egyértelmű. A Malac a pácbaim utaltál. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:19 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Te is! Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:24 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Igen, de az én szüleim tanárok. Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:26 Címzett: GDL824@yahoo.com
Tárgy: Re: (nincs tárgy) Ezek szerint te nem vagy lány? Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:27 Címzett: E0Neill22@hotmail.co m Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nem. Nem lány vagyok. Feladó: EONeill22@hotmail.c om Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:31 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Akkor perverz vénember vagy, aki a malackáját csalinak használva az interneten igyekszik becserkészni 16 éves lányokat? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:33 Címzett: E0Neill22@hotmail.co m Tárgy: Re: (nincs tárgy) 12
Lebuktam. Nem, csak tizenhét vagyok, szerintem ez elég határozottan felment a perverz vénember vád alól. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:38 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Megnyugodtam. De sajnos ettől még nem fogom tudni megsétáltatni Wilburt. Még ha rá is érnék, valószínűleg akkor is keresned kéne valakit, aki könnyebben át tud ugrani hozzád, mert nem hinném, hogy a közelemben laksz. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:39 Címzett: EONeill22@hotmail.com. Tárgy: Re: (nincs tárgy) Honnan tudod? Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:40 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) A maine-i Istenhátamögöttben lakom. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:42 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy)
Ja, akkor igazad iehet. Én a kaliforniai Világközepén élek. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:43 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Mázlista. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:44 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Hát igen, jó nagy malacom van. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:48 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Haha, szó szerint! Te, nem voltál épp elfoglalva valamivel? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:51 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) De, mennem is kéne... Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:55 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) 14
Oké. Koszi a kellemes csevegést! És bocs, hogy cserbenhagyom Wilburt. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:57 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Biztos vagyok benne, hogy Wilbur meg fog bocsátani. Roppant nagylelkű malac. Feladó: E0Néill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 7. csütörtök 23:58 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Hű, de megkönnyebbültem! Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:01 Címzett: E0Neili22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Te, E! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:02 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Igen, 6? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:03 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Mit szólnál, ha holnap megint írnék neked? Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:04 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: 15
(nincs tárgy) Nem is tudom. Nem szokásom levelezőtársakat keresgélni a neten... Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:05 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) De? 16
Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:07 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) De az is igaz, hogy utálok elbúcsúzni. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:08 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Jól van. Akkor könnyes búcsú helyett csak annyit mondok: szia! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:09 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Tényleg jobb így. Én meg azt mondom: jó reggelt! Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:10 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) De hát nincs is reggel... Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00;12 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Maine-ben mindjárt reggel van. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:13 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Ja, értem. Hát akkor: jó reggelt, Maine! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:14 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy)
Köszönjük szépen. Mi is üdvözletünket küldjük! Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:15 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Mi vagy te, Maine királynője? Na ezt figyeld: ni hao! Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:17 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Ezt tuti most lested valahonnan. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:19 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nem hiszed el, hogy folyékonyan beszélek kínaiul? Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:20 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nem. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:21 Címzett: EONeiil22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Jó, tényleg nem. Na mindegy, akkor: enchanté! (Ezt Wilbur üzeni, természetesen.) Feladó: EONeiil22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:24 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) 18
Magától értetődik. Akkor holnap... Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:25 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Várj, így búcsúzol el anélkül, hogy tényleg el kelljen búcsúznod? Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:27 Címzett: 6DL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Nem. Ami azt illeti, szerintem még az üdvözlést se fejeztem be. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:30 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Én se. Üdv! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:31 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Hali! Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:33 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) 19
Jó reggelt! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:34 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Ez már volt. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. március 8. péntek 00:36 Címzett: EONeiil22@hotmail.com Tárgy: Re: (nincs tárgy) Igen, de tényleg nagyon jó ez a reggel. Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. június 8. szombat 12:42 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: hali Te nem utálod, ha vigyorgó arcocska van egy e- mailben? Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. június 8. szombat 12:59 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: nem igazán Feladó: EONeiil22@hotmail.com Dátum: 2013. június 8. szombat 13:04 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: hali Ezt válaszra sem méltatom. Mondjuk még mindig jobb, mint felkiáltójeles megszólítással kezdeni minden egyes e-mailt. Ez már sima levélben is elég fura, nem? Mindig úgy érzem,
mintha a feladó kiabálná a nevem. Vagy meglepődne, hogy kapcsolatba tudott lépni velem. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. június 8. szombat 13:07 Címzett: EONeill22@hotmail.com Tárgy: ugyan már Vagy talán csak ennyire boldog, hogy írhat neked... Mint én:! Feladó: EONeill22@hotmail.com Dátum: 2013. június 8. szombat 13:11 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: Re: ugyan már Hát, köszönöm szépen. De egy mosolygós arc még nem jelent boldogságot. Feladó: GDL824@yahoo.com Dátum: 2013. június 8. szombat 13:12 Címzett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: ugyan már Miért, akkor milyen a boldogság? Feladó: E0Neill22@hotmail.com Dátum: 2013. június 8. szombat 13:18 Címzett: GDL824@yahoo.com Tárgy: milyen is a boldogság? A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha a vízbe 24
dugom a lábujjam. Pizsamanadrág. Strandpapucs. Úszás, költészet. Ha egy e-mailben nem szerepel egyetlen mosolygós pofi sem. Szerinted milyen a boldogság? Nem igazán különböztek a cirkuszosoktól, szinte teljesen ugyanúgy jelentek meg a városban. Csak épp elefántok és zsiráfok helyett kamerákat és mikrofonokat hoztak magukkal. Bohócok, ketrecek és kötéltáncosok helyett pedig produkciós aszisztensek, lakókocsik és több kilométernyi vastag kábel érkezett velük. Varázslatosnak tűntek, mintha a semmiből toppantak volna elő, olyan hirtelen bukkantak fel, hogy még azokat is meglepték, akik számítottak rájuk. És ahogy Henley lakói odazarándokoltak hozzájuk bámészkodni, még a stáb legmegcsömörlöttebb tagjai sem állhattak ellen az izgatott várakozás borzongásának, amely elektromos áramként bizsergette az egész várost. Hozzászoktak az olyan helyszíneken való forgatáshoz, mint Los Angeles és New York: nagyvárosokhoz, amelyek lakói messzire elkerülték őket, morogtak a nagy forgalom meg a parkolóhelyek hiánya miatt, a fejüket csóválták a hatalmas fényszórókra, 25
amelyek elűzték a sötétséget. Akadtak helyek a világon, ahol egy filmforgatás mindössze nyűg volt, amely bosz- szantóan megzavarta a hétköznapi életet. Ám a maine-i Henley nem tartozott ezen helyek közé. Június lévén elég nagy tömeg gyűlt össze a kamionokról lepakoló férfiakat bámulni. A kisváros népessége úgy váltakozott, akár az árapály. A tél során az egész évben itt lakók üres üzleteikben pepecseltek, jól bebugyolálták magukat a víz felől érkező fagy ellen. De amint beköszöntött a nyár, a népesség a négyszeresére-ötszörösére nőtt, a folyamatosan áramló turisták ismét megtöltötték a part mentén sorakozó ajándékboltokat, nyaralókat és panziókat. Henley olyan volt, akár egy nagy medve, amely a hosszú tél alatt békés álmát aludta, majd minden évben ugyanakkor ismét felélénkült. A városban mindenki türelmetlenül várta a júniust, amikor végre beköszöntött a nyár, és Henley-t három hónapra elözönlötte a vitorlázók, halászok, nászutasok és vakációzok szokásos tömege. Ellie O Neill azonban mindig is utálta ezt az időszakot, és most, miközben megpróbált átfurakodni a kisváros főterén összegyűlt sokaságon, pontosan értette is, miért. A holtszezonban övé volt a város. De ezen a június eleji, kánikulai nyári napon ismét idegeneké lett. 28
Ráadásul ez a nyár minden eddiginél rosszabbnak ígérkezett. Mert ezen a nyáron még egy filmet is forgatnak majd itt. Néhány sirály rikoltozott fölötte, és a távolban kon- gani kezdett egy harang. Ellie elsietett a szájtátó turisták mellett, el a lakókocsik közeléből, amelyek cigánykaravánként szegélyezték a kikötőhöz vezető utat. A levegőben erősen érezni lehetett a só szagát, a város legrégibb étterméből, a Homárfalodából pedig máris terjengett a sült hal illata. Az étterem tulajdonosa, Joe Gabriele a bejárat ajtófélfájának dőlt, szemét az utca végén nyüzsgő sokaságra szegezte. p - Szép kis őrület, mi? - kérdezte, és Ellie megtorpant, hogy kövesse a férfi tekintetét. Egy hosszú fekete limuzin gördült a szemük láttára a filmesek legnagyobb sátrához, nyomában egy teherautóval és két motorral. - És megjöttek a fotósok is - motyogta Joe. Ellie ösztönösen fintorgott, ahogy tanúja volt a limuzin ajtajának kinyílását kísérő vakuvillogásnak. Joe felsóhajtott. - Csak annyit mondhatok, ajánlom, hogy rengeteg homárt faljanak. I M e g fagyit - tette hozzá Ellie. - Igaz - biccentett Joe a lány kék pólóingére, amelyre ráhímezték a nevét. - Meg rengeteg fagyit. 29
Mire elért a kis sárga üzlethez, amelynek zöld napellenző ponyváján a TEJSZINHABZSOLÓ felirat állt kifakult betűkkel, Ellie már tízperces késésben volt. De fölösleges lett volna aggódnia: odabent nem akadt más, csak Quinn - Ellie legjobb barátnője és a világ legrosszabb alkalmazottja 5 aki a fagyispultra támaszkodva egy magazint lapozgatott. - Nem hihetetlen, hogy még ma is itt kell rostokolnunk? - kérdezte, ahogy Eljie belépett, és megszólalt az ajtó feletti csengő. Az üzletben csodásán hűvös volt, vattacukor illata érződött, és mint mindig, a hangulattól valahogy visszafelé peregtek az évek Ellie számára, egyesével hámlottak le, akár a hagyma héja. Csak négyéves volt, amikor az anyukájával ideköltöztek, és a Washington városából vezető hosszú autóút után - a kocsit leterhelte mindaz, amit magukkal vittek, a lelkűket meg mindaz, amit nem - megálltak a városban, hogy útbaigazítást kérjenek a nyárra kibérelt házhoz. Ellie anyukája sietett, alig várta, hogy véget érjen az út, ami jóval a tízórás kocsikázás előtt kezdődött. A kislány azonban egyenesen bemasírozott a fagylaltozóba, és a pult üvegének nyomta szeplős orrát, így új életének első emlékévé vált a fekete-fehér csempe, az arcát megcsapó hideg levegő, valamint a narancsos 30
sörbet édes íze. Most beállt a pult mögé, és levett egy kötényt az akasztóról. - Hidd el nekem - mondta Quinn-nek -, nem akarnál most odakint lenni! Kész káosz. - Még szép - felelte a barátnője, megfordult, majd felkapaszkodott a pultra, helyet foglalt a pénztárgép mellett, jóval a padló fölött lógázva a lábát. Quinn mindig is jóval alacsonyabb volt nála, Ellie még kiskorukban is óriásnak érezte magát mellette, túl magasnak, esetlennek és vörös haja miatt rémesen feltűnőnek. Édesanyja régen úgy hívta őket: a Babszem meg a Babkaró, és Ellie gyakran rágódott azon az igazságtalanságon, hogy édesapjától nem örökölt mást, csak pont a nevetséges langalétaságát, pláne, hogy semmi más vágya nem volt az életben, csak észrevétlennek maradni. - Szerintem ennél izgibb dolog még sosem történt itt - mondta Quinn csillogó szemmel. - Tisztára olyan lenne, mint egy film, ha nem tényleg egy filmről lenne szó. - Fogta a magazint, és feltartotta. - És még csak nem is valami cuki kis művészfilm. De komolyan, óriási sztárok játszanak benne. Olivia Brooks meg Graham Larkin. Graham Larkin. Itt lesznek egy egész hónapig! 31
Ellie az orra elé tartott fényképre hunyorgott, rajta a már ezerszer látott arccal: egy sötét hajú, még annál is sötétebb napszemüveget viselő srác homlokráncolva furakodott át egy csapat lesifotóson. Ellie tudta, hogy a színész nagyjából velük egykorú, de valamiért mégis idősebbnek tűnt. Ellie megpróbálta elképzelni a fiút itt, Henley-ben, ahogy épp a lesifotósokat kerülgeti, autogramot osztogat, vagy két felvétel között a gyönyörű kolléganőjével beszélget, de fantáziája mintha nem lett volna hajlandó együttműködni. - Mindenki úgy gondolja, hogy együtt járnak Oliviával, vagy legalábbis hamarosan összejönnek - közölte Quinn. - De sosem lehet tudni. Talán a kisvárosi csajok jobban tetszenek neki. Szerinted bejön majd ide egyáltalán? - Kábé tizenkét üzlet van az egész városban - mondta Ellie. - Úgyhogy igencsak jók az esélyeid. Quinn figyelte, ahogy a barátnője nekiállt elöblíteni a fagyiskanalakat. - Hogy bír téged totál hidegen hagyni ez az egész? - kérdezte. - Olyan izgalmas! - Idegesítő - felelte Ellie fel sem nézve. - Fellendíti a forgalmat. ÉMÁ Olyan, mint a vurstli. - Pontosan! - vágta rá Quinn diadalittasan. - És a vurstli remek móka. 32
- Nem, ha utálod a hullámvasutat. - Hát, akár tetszik, akár nem, erről a hullámvasúiról már nem szállhatsz le - felelte Quinn nevetve. - Úgyhogy jól kapaszkodj meg! A délelőtt mindig csöndesen telt a fagyizóban; igazán csak ebédidő után szokott fellendülni a forgalom, de mivel ma ekkora volt a nyüzsgés a városban, néhányan már betértek, hogy vegyenek a polcokon üvegekben álló édességekből, vagy hogy lehűljenek egy korai fagyival. Nem sokkal a műszakja vége előtt Ellie épp egy kisfiúnak segített fagylaltot választani, Quinn meg egy csokis turmixot készített a gyerek anyjának, aki elmélyedten telefonált. - Mit szólnál a mentás csokihoz? - javasolta Ellie a hűvös pulton áthajolva, miközben a kisfiú, aki nem lehetett több háromévesnél, lábujjhegyre állt, hogy megszemlélje a különféle ízű fagylaltokat. - Vagy a csokis sütihez? A gyerek a fejét rázta, haja a szemébe hullott. - Malacot akarok. - Málnát? - Malacot - mondta ismét, bár kevésbé határozottan. Epret? - kérdezte Ellie a rózsaszín fagylaltra mutatva, mire a kisfiú bólintott. Ifi - A malac rózsaszínű - magyarázta Ellie-nek, miközben a lány kis papírpohárba kanalazott neki 33
egy gombócot, jfc - Ez igaz - mondta, átadva neki a fagyiját. De az agya már máshol járt; egy e-mailre gondolt, amit pár héttel ezelőtt küldött neki... hát, nem igazán tudta, ki küldte neki; valójában nem ismerték egymást a fiúval. Mindenesetre a ínalacáról, Wilburről szólt, aki a fiú legnagyobb rémületére egy kerti sütés során megkaparintott és befalt egy hot dogba szánt virslit. I Nincs mit tenni - állt az e-mailben a malacom kannibállá vált. Semmi baj - írt vissza Ellie. - Meglepne, ha abban a virsliben lett volna egyáltalán rendes hús. Ezt hosszú levelezés követte arról, vajon pontosan mit tartalmazhat egy hot dog virslije, ami természetesen további témákhoz vezetett a kedvenc ételektől a legfinomabb ünnepi fogásokig, és mielőtt Ellie észbe kapott volna, az óra azt mutatta, hogy már majdnem hajnali kettő. Ismét sikerült mindenféléről dumálniuk, anélkül hogy valójában bármiről is beszéltek volna, és Ellie már megint túl sokáig maradt fenn. De megérte. Most is érezte, hogy mosoly ül ki az arcára, amint eszébe jut ez a levelezés, amely ugyanolyan valósnak és őszintének érződött, mint élete bármely szemtől szembe lefolytatott beszélgetése. Tulajdonképpen átállt kaliforniai időre, késő éjjelig fennmaradt, hogy lássa, amint a fiú címe megjelenik 34
az e-mail fiókjában, gondolatai folyton elkalandoztak az ország másik felébe, a túlsó partra. Tudta, hogy nevetséges ez az egész. Még egymás nevét sem tudták. De a legelső, téves levelet követő reggelen Ellie arra ébredt, hogy a fiú újabb üzenetet küldött neki. Jó reggelt, E! - írta. - Itt késő van, csak most értem haza, Wilburt a gardróbban szunyókálva találtam. Általában a mosókonyhában a helye, ha nem vagyok itthon, de a sétáltatója biztos elfelejtette bezárni a kiskaput. Ha a közelben laknál, te biztos jobb munkát végeztél volna... Ellie épp akkor kelt ki az ágyból, és csak ült az asztalánál, az ablakon beáramló reggeli napfényben, pislogva meg ásítozva, és mosolyogott, bár nem is tudta, miért. Lehunyta a szemét. Jó reggelt, E! Kezdődhetett volna ennél jobban a nap? Ott üldögélve, az előző esti levelezésen gondolkozva, Ellie-t elöntötte az életkedv. És bár furcsának tűnt, hogy még mindig nem tudta a srác nevét, valamiért vonakodott rákérdezni. Tudta, hogy az a két kis szó elkerülhetedenül láncreakciót indítana be: először irány a Google, aztán a Facebook, aztán a Twitter, és így tovább, elmélyedve az internet minden bugyrában, míg a dolog minden titokzatossága oda nem veszett. Talán a tények nem is voltak olyan fontosak, mint 35
minden más: a várakozás izgalma, ahogy ujjai a billentyűzet felett haboztak, vagy hogy az egész éjjel a lelkében lüktető kérdőjel reggel az e-mail láttán azonnal felkiáltójellé változott. Talán volt valami biztonságos a tudatlanságban, talán úgy érezhette, hogy az általában kötelezően felteendő, unalmas kérdések nem is olyan fontosak. Még egy pillanatig a képernyőre meredt, majd a billentyűzethez ért. Szia, G - írta, és folytatódott a levelezés. ; Ismeretségük részletekről szólt, nem pedig tényekről. És pont a részletektől lett olyan szuper. Ellie például tudta, hogy GDL - így szokott gondolni rá - egyszer felhasította a homlokát, amikor gyerekként leugrott a család furgonjának tetejéről. Egy másik alkalommal, a szomszéd medencéjében pancsolva úgy tett, mintha fulladozna, majd amikor megpróbálták kimenteni, halálra rémített mindenkit. Szeretett épületeket rajzolni - torony- és sorházakat meg csupa ablak felhőkarcolókat és ha ideges volt, egész városokat vázolt fel. Tudott gitározni, de nem valami jól. Egy nap szeretne Coloradóban élni. Sajtos melegszendvicsen kívül semmit sem tudott főzni. A legtöbb emberrel utált e-mailezni, de E -re ez nem vonatkozott. i Tudsz titkot tartani? - kérdezte tőle egyszer Ellie, mert úgy érezte, ezt fontos tudnia. A lány úgy gondolta, sok mindent elárul valakiről, hogy miként 36
tart titkot: milyen gondosan őrzi, milyen hamar fecsegi ki, hogy viselkedik, amikor megpróbálja magába fojtani. Igen - felelte a fiú. - Na és te? Én is - felelte Ellie egyszerűen, és ennyiben hagyták a dolgot. Ellie a titkolózást egész életében nehéznek és nyomasztónak tartotta. De ez? Ez teljesen más volt. Mintha egy nagy buborék lett volna benne, olyan könnyednek és élénknek és pezsgőnek érezte magát, szinte csak átlebegett a napokon. Csupán három hónap telt el az első e-mail óta, de sokkal többnek érződött. Ha az anyukája észre is vett rajta valami változást, nem tette szóvá. Ha Quinn úgy is vélte, hogy furán viselkedik, nem vonta kérdőre. Az egyetlen személy, aki esetleg szóvá tehetett volna bármit is, az e-mailjei címzettje volt. Most pedig azon kapta magát, hogy a kisfiúnak átnyújtott rózsaszín fagylalton mosolyog. A háta mögött hangos kattanás és fröcsögés hallatszott, amelyet kotyogás zaja követett, és amikor Ellie megpördült, hogy lássa, mi történik, egy csokoládéturmix-robbanás következménye tárult a szeme elé. A folyadék mindent beborított a falaktól a pulton át a padlóig, de főleg Quinnt, aki kettőt pislogott, majd alkarral megtörölte az arcát. Ellie egy pillanatra biztos volt benne, hogy a barátnője elsírja magát. A pólója turmixban úszott, a 37
haját is csoki borította. Úgy nézett ki, mint aki iszapbirkózott - és vesztett. De aztán vigyor ült ki a képére. - Szerinted ez a kinézet bejönne Graham Larkinnak? Ellie elnevette magát. - Ki ne imádná a csokiturmixot? A fiú édesanyja tátott szájjal, leengedett mobiltelefonnal bámult, ám most előkotorta a tárcáját, és pár bankjegyet rakott a pultra. - Azt hiszem, mégse lesz más a fagyin kívül - mondta, és kiterelgette a fiát az ajtón, csak egyszer nézett vissza Quinnre, akiről még mindig csöpögött a turmix.? - Annál több marad nekünk - jelentette ki Ellie, és ismét kacagni kezdtek. ' Mire eltakarították a katyvaszt, Ellie-nek már majdnem véget ért a műszakja. > Quinn az órára, aztán a pólóingére pillantott. jfcr Te kis mázlista! Nekem még két órán át kell itt álldogálnom, úgy kinézve, mint aki Vonka Vili csokoládégyárából mászott elő. { - Rajtam van még egy trikó is - mondta Ellie, miközben levette kék pólóját, és odaadta a barátnőjének. - Tessék, vedd fel az enyémet! - Kösz - motyogta Quinn, és bement az üzlet hátuljában, a fagyasztók mellett lévő kis mosdóba. - Szerintem még a fülemben is csoki van. 38
-Az majd segít elviselni a zajt, amikor fellendül a forgalom - vigasztalta Ellie. - Akarod, hogy maradjak, amíg Devon ide nem ér? Később is mehetek anyához, gr - Nem kell - felelte Quinn, és amikor ismét előkerült, Ellie pólóinge úgy állt rajta, mintha ruha lett volna. - Kicsit hosszú - vallotta be, és igyekezett betűrni a fölös anyagot. - De megteszi. Hazafelé megállók a boltnál, és beadom. 39
- Szuper - helyeselt Ellie. - Na szia! - Várj! - szólt utána Quinn, ahogy Ellie kisétált volna az ajtón, a felsője vékony pántját leszámítva csupasz vállal. - Naptej? - Már bekentem magam - felelte a lány a szemét forgatva. Még csak a nyári vakáció második hetében jártak, és Quinn máris barnára sült. Ellie bőre viszont világ életében csak két árnyalatú volt: nagyon fehér vagy nagyon rózsaszín. Kiskorukban egyszer csúnya napszúrással került kórházba a strandolás következtében, és Quinn azóta saját felelősségének tekintette, hogy a fényvédő krém bőséges használatára kényszerítse. Ellie ezt a szokását egyszerre találta édesnek és idegesítőnek - elvégre is egyetlen anyuka bőven elég lett volna neki -, de az biztos, hogy Quinn lankadatlanul látta el a feladatát. Ellie odakint megállt az utca végében berendezkedő stábot figyelni. Mostanra igencsak feloszlott a tömeg; a jónép nyilván megunta, hogy azt bámulja, amint fekete pólós emberkék csapatokban tologatják fel-alá a nehéz felszereléssel teli ládákat. De amint Ellie elindult volna az ajándékbolt felé, észrevett egy baseballsapkás srácot, aki a fagylaltozó- hoz közeledett. Lehajtotta a fejét, zsebre dugta a kezét, de laza testtartása ellenére minden porcikája valamiféle erőltetettséget sugallt; annyira próbált elvegyülni, 40
hogy csak még feltűnőbbé vált. Ellie arra gondolt, az idegen lehetett volna akárki - végül is csak egy pasas volt; igazság szerint csak egy srác de azonnal tudta, hogy nem idegen és nem akárki. Pontosan tudta, hogy kicsoda. Túl jelentőségteljesnek tűnt, mintha a mozivásznon vagy a színpadon vonult volna át, nem pedig egy maine-i utcácskán. Az egész helyzet furcsa, szürreális volt, és Ellie egy pillanatra szinte látta benne a varázslatot; már-már értette, miért baboná- zott meg oly sokakat ez a fiú. Mikor már csak alig egy méterre volt tőle, a fiú felnézett, és Ellie-t megdöbbentette a szeme, ami olyan kéken csillogott, hogy a lány mindig is úgy sejtette, az csupán a magazinok retusált fotóin lehetséges. Am a srác tekintete még a sapka karimája alól kikandikálva is átható volt, és Ellie levegő után kapott, ahogy egy pillanatra átsiklott rajta, mielőtt a bolt napellenzőjére vándorolt volna. ( Meglepő erővel ütött szöget a fejébe a gondolat: Ez a fiú szomorú. Ellie nem igazán értette, honnan tudja ezt, de egyszeriben meg volt róla győződve. Az egyéb intő jelek mögött - meglepő idegesség, némi óvatosság, enyhe fáradtság - olyan mély szomorúság rejtőzött, hogy Ellie egészen megijedt tőle. Sugárzott a fiú szeméből, amely koránál jóval idősebbnek mutatta, és amelyben begyakoroltán üres tekintet ült. 41
? 1 Ellie természetesen olvasott róla, és úgy rémlett neki, a fiú nem az a fajta celeb, aki újra és újra az elvonón köt ki. Úgy tudta, nincsenek pénzügyi gondjai, se rémes szülei. Nem a gyermekkora ment rá a sztárságra; csupán pár évvel azelőtt futott be. Ellie úgy hallotta, azzal ünnepelte a tizenhatodik születésnapját, hogy a legutóbbi filmje teljes szereplőgárdáját elrepítette Svájcba, így együtt síelhettek az Alpokban. És állítólag többet is meghódított már Hollywood legkeresettebb színésznői közül. Graham Larkinnak semmi oka nem lehetett a szomorúságra. De akkor is szomorú gondolta Ellie. A fiú megtorpant a fagyizó előtt, és úgy tűnt, mérlegel valamit, ahogy ott álldogál. Ellie legnagyobb meglepetésére tekintete ismét a lányra siklott, aki ösztönösen rámo- solygott. De a fiú csak néhány másodpercre pillantott rá, arckifejezése nem változott a szemébe húzott sapka alatt, így Ellie képéről is lelohadt a mosoly. Figyelte, ahogy a színész kihúzta magát, és az üzlet ajtajához lépett, Ellie tekintete pedig a kirakaton át találkozott Quinnével. A barátnője hitetlenkedő arccal tátogott valamit, amit Ellie-nek nem sikerült értelmeznie, majd Quinn visszafordult a bejárathoz, ahogy csilingelt a csengő, és Graham 42
Larkin bement az üzletbe. A lesifotósok csak ekkor tűntek fel, mintha csak a semmiből bukkantak volna elő, hatan, óriási fekete fényképezőgépekkel a kezükben, nagy oldaltáskákkal, mindannyian rohantak a kirakathoz nyomulni, és őrült hevesen álltak neki a masinájukat kattintgatni. Odabent az üzletben Graham Larkin meg sem fordult. Ellie még egy percig állt ott, tekintete ide-oda vándorolt a kirakat és a paparazzók között: Quinn mosolygott 43
a pult mögött, ahogy a színész odalépett hozzá, a fotósok meg egymást taszigálták a jobb rálátásért. A közeli utcákon mászkálok kezdtek közelebb szállingózni, mintha mágnesként vonzotta volna őket a jelenet, a híresség és a látványosság elegye. De miközben a tömeg egyre nőtt, Ellie inkább hátralépett, az épületet megkerülve elmenekült, mielőtt bárkinek feltűnhetett volna. Feladó: 6DL824@yahoo.com Dátum: 2013. június 9. vasárnap 10:24 líírizett: E0Neill22@hotmail.com Tárgy: Re: milyen is a boldogság? A boldogság új helyek felfedezése. Graham hgtek Óta álmodozott erről a pillanatról. És ahogy az egész lezajlott - a város pont úgy festett, ahogy elképzelte, (a kis üzletsoraival meg a hátába fújó sós széllel együtt -, szinte úgy érezte, most is csak álmodik. I A nap fényét vékony felhőtakaró tompította, Graham feje mégis lüktetett. Az éjszakai járattal érkezett Portlandbe, és szokás szerint nem aludt egy szemhunyást sem. Graham gyerekként soha nem ült repülőgépen, úgyhogy most első [psztály meg magánrepcsik ide vagy oda, továbbra is nyugtalanná és feszültté tette a repülés: akármennyi ideje ment is
rá manapság, csak nem volt hozzászokva az utazás ezen fajtájához. I De ez most nem számított. Ahogy az üzlethez sétált, Iplyan élénknek érezte magát, amilyennek már rég nem, pökéletesen éber volt, és eltöltötte az önbizalom. Nagyon rég érezte utoljára így magát. Az elmúlt két évben, ahogy í egyre felismerhetetlenebb lett az élete, Graham olyan kép
lékennyé vált, akár egy darab gyurma. Hozzászokott, hogy megmondják neki, mit csináljon, hogyan viselkedjen, kivel találkozzon és kinek mit mondjon. A talkshow-k kanapéin lefolytatott, látszólag könnyed csevegéseket mindig előre megírt szövegből adta elő. A randijait a menedzsmentje szervezte neki. A ruháit egy stylist választotta, aki örökösen V-nyakú pólót meg szűk farmert próbált ráerőltetni, pedig ilyesmiket azelőtt esze ágában sem lett volna felvenni. Am az azelőtt mintha millió éve lett volna. És így zajlott az élete azután. Ha valaki két évvel ezelőtt azt mondja neki, hogy tizenhét éves korára egyedül fog élni - a gyermekkori otthonánál háromszor nagyobb házban, medencével, külön video- játékos szobával, és kellő elővigyázatosságból felszerelve a legkorszerűbb biztonsági rendszerrel -, Graham kinevette volna. De mint minden, ami az első filmszerepét, illetve az annak köszönhető, váratlan rajongói őrületet követte, egyszerűen ez tűnt a logikus következő lépésnek. Először jött az új ügynök, aztán az új sajtófelelős; egy új ház meg egy új kocsi; új viselkedés a nyilvánosság előtt, valamint több új magántanár, akik segítettek befejeznie a középiskolát forgatás közben; mindenféle új szabály a társas életével kapcsolatban; valamint természetesen egy csomó új és 46
addig elképzelhetetlen lehetőség, hogy bajba kerüljön. Még a szülei is megváltoztak. Mostanában valahányszor hazaugrott, mindketten furcsán visszafogták magukat, gondosan megválogatták a szavaikat, mintha mindannyiukat filmezték volna. Graham időnként tett valami olyasmit, ami régen megőrjítette őket - a konyhapulton hagyta a piszkos edényt vagy az előszoba közepén a lerúgott cipőjét fe de ahelyett hogy rászóltak volna, mint régen, csak megfejthetetlen pillantást váltottak, és úgy tettek, mintha észre sem vették volna. Olyan zavarba ejtő volt az egész, hogy Graham alapvetően leszokott a hazalátogatásról, p Úgy gondolta, biztos az a baj, hogy túl gyorsan jött a változás. Nem is olyan régen csak egy tizedikes gimnazista volt, Náthán Detroit szerepét játszotta a suli félhomályos színpadán, miután poénból jelentkezett a szereplőválogatásra, ugyanabból az okból, ami a legtöbb tettét motiválta: hogy lenyűgözzön egy csajt. Néhány nappal később döbbenten fedezte fel, hogy valóban felkerült a neve a szereplők közé. f Egy olyan módos kertváros sulijába járt, hogy gyakran úgy érezte, mintha egy jól öltözött ufókkal teli idegen bolygóra tévedt volna, viszont Los Angeles közelsége azt jelentette, hogy a legtöbb osztálytársa - pláne az egész szín- Éátszószakkör - 47
Hollywoodról szövögetett álmokat. Tánc-, ének- és színjátszásórákon töltötték a fél életüket. A Variety hagazin minden számát elolvasták, hogy lépést tartsanak a Szórakoztatóipar történéseivel, a vásárolgatást pedig fontos lehetőségnek tekintették az image-ük kialakítására. De aztán Graham, aki nyakigláb, hamis és kissé szégyenlős volt, bebotladozott a színpadra, gyagyán vigyorogva egy lányra, akivel soha egy szót nem váltott azelőtt, és valahogy sikerült megcsípnie a szerepet. És mégis, mintha rajta kívül senki sem találta volna ezt furcsának. Egyszerűen mindig összejöttek neki a dolgok. Sosem okozott gondot, hogy bekerüljön egy sportcsapatba vagy az éltanulók közé, elnyerjen bármilyen díjat a Legjobb játékostól a Példamutató polgárig. Akárhogy is, mindig kedvezően alakult az élete. Aztán elérkezett a bemutató estéje, Graham darálta a szövegét a méreténél talán egy számmal kisebb jelmezben, könnyezett a szeme a rivaldafényben, és kicsit elbizonytalanodott, vajon az előadás után tényleg el kéne-e hívnia az Adelaide-et játszó lányt a tavaszi bálra. Végül úgy alakult, hogy esélye sem volt rá. Egy osztálytársa édesapja még ismeretlen színészt keresett épp egy filmhez, a kamaszkorú bűvész szerepére - nem főszereplőnek, hanem annak a karakternek, aki miatt a főhősnő 48
átmenetileg megkérdőjelezi a főhős iránti szerelmét -, és az előadás után lecsapott a fiúra, hogy megbeszélje vele, jöjjön el meghallgatásra. Graham szülei - akiknek a fiukhoz hasonlóan fogalmuk sem volt, pontosan mit is jelenthet, ha megkapja a szerepet p helyeselték a dolgot, mondván, jó lehetőség lehet, egy érdekes tapasztalat, talán még az egyetemi felvételizésnél is előnyére válhat... sőt, ha minden jól alakul, még a továbbtanulását is segíthet fedezni. Később minden magazin olyan közhelyekkel írt Graham sztárrá válásáról, hogy akár egy rajzfilmfigurát is jellemezhettek volna: miként emelkedett ki a semmiből, robbant be a köztudatba vagy hódította meg a filmvásznat. És nagyjából így is érezte magát. Nem is gondolta, hogy ennyire fogja élvezni a színészkedést, és először érdekesnek találta Hollywood világát, örvendetes változatosságnak a középiskola pitiáner melodrámáihoz képest. De arra senki sem figyelmeztette, hogy ha egyszer ilyesmi történik az emberrel, többé nincs visszaút. Utólag úgy tűnt, ennek magától értetődőnek kellett volna lennie, igazán rádöbbenhetett volna, mielőtt minden beindult, de az egész folyamatban érzett némi tehetetlenséget, mintha berobbanás helyett sokkal inkább egy 49
hegyoldalon zuhant volna le. És ahogy a legtöbb rajzfilmfigura, ő is rohant tovább, hiába fogyott ki a lába alól a talaj: remélte, hogy amíg nem torpan meg, nem zuhanhat le. El sem tudta volna képzelni, hogy ilyen magányos lesz. Ügynökök, menedzserek, rendezők, színészkollégák, oktatók, öltözködési szakértők, sajtósok, fodrászok és image- fszakértők vették körül. Graham számára azonban egyikük sem tűnt igazán valóságosnak, és ha épp nem vette a kamera, felszívódtak, mintha haszonleső szellemek lettek volna, igyekezett tartani a kapcsolatot gimis barátaival, de megváltozott köztük valami: ebben a furcsa, idegen környezetben azok nem tudták, hogy viselkedjenek Grahammel. púlságosan messze került a szülői szigor, házi feladat meg [fociedzés világától, és miután nem rendezett több bulit, nem sok ok maradt a régi barátságok fenntartására. ' Ugyanez volt a helyzet az új haverokkal, akikkel a különféle rendezvényeken meg partikon találkozott, meg minden lánnyal, akivel csak ismerkedett. Azelőtt olyan srác volt, akinek mindenki kereste a társaságát, mert állandóan poénkodott, igazán értett a szórakozáshoz, és a mókás felszín alatt valóban egész rendesnek bizonyult. Mostanra viszont az a srác lett, akinek azért keresi mindenki a társaságát, mert jóképű meg híres, és király kéglije van, vagy 50
azért, mert az általa elért dolgokra vágynak, és azt remélik, rajta keresztül el is érhetik őket. így hát amikor nem forgatott, Graham begubózott a házába, és az ügynöke által küldött forgatókönyveket olvasgatta, igyekezve kitölteni valahogy a napjait. Csak néha ment el partikra, általában azért, hogy találkozzon valami új, sikeres rendezővel vagy íróval, akiről csupa jót hallott, és amikor óhatatlanul megjelentek a lesifotósok, fancsalin mosolygott, majd feltűnés nélkül elhúzta a csíkot, amint lehetett. Több könyvet olvasott, mint diákként valaha is. Annyi pizzát rendelt, hogy azt már el se tudta hinni. Lehangolta, hogy milyen lelkesen tölti az időt videojátékozással. Beszerzett háziállatnak egy malacot, így immáron vele kettesben tengette napjait a kertben, a medencénél. Aztán az egyik e-mailje az ismeretlen lánynál kötött ki. És Graham egyszeriben megértette az internet varázsát. Az egész anonimitása szinte részegítő volt. Hirtelenjében tiszta lappal indulhatott. A lány rejtély volt a számára, ahogy ő is neki; nem kellett többé Graham Larkinnak lennie, egyszerűen GDL824 vált belőle. GDL824 pedig lehetett akárki, egy tizenhét éves srác százféle variációja: olyan, aki élt-halt a fociért vagy sorra nyerte a sakkversenyeket, aki cigizett a suli mögött vagy zseniként már az orvosi 51
egyetem másodévét végezte. Gyűjthetett pillangókat vagy baseballcsapatzászlókat vagy épp barátnőket. Rajonghatott filmcsillagokért, teniszcsillagokért vagy az ég számtalan csillagáért. Akár még Graham Larkin rajongója is lehetett, az is mindegy lett volna. ; Lényeg a lényeg, lehetett bárki. Heteken át, ahogy részt vett a következő filmje előkészületeiben - ezúttal egy szerelmi történetet forgatott, hogy megmutassa az érzelmesebb oldalát, küszködve igyekezett a Los Angeles-i stúdióra koncentrálni. Fejben azonban örökké az ország átellenes felén járt. Mióta a lány megemlítette mainei otthonát, Graham azon kapta magát, hogy olyan érdeklődéssel tanulmányozza az államot, mintha valami egzotikus ország lenne. w Tudtad, hogy a keskenylevelű áfonya Maine állam hivatalos Xgyümölcse? - írta a lánynak egyik este. - És ami még fontosabb: hogy az állam hivatalos édessége a whoopie pie nevű mitiszendvics? Azt se tudom, mi a sütiszendvics - állt a lány válaszában. - Pedig cukrászdában dolgozom. Szóval van egy olyan érzésem, hogy ezt csak te találtad ki. Nem is! - felelte Graham. - Sőt, lefogadom, hogy Maine minden városa ilyen sütiszendviccsel van kikövezve. Hát, Henley aztán nem - közölte a lány, és 52
Graham úgy érezte magát, mint egy sötétben tapogatózó bányász, aki hirtelen megpillant egy halvány fénysugarat. Alig néhány nappal azelőtt rúgták ki a forgatás helyszínének kiválasztóját, mert kiderült, hogy az észak-karolinai kisvárost, ahol a nyár első hónapjában filmezni készültek, elárasztották a kabócák. A rendező kikelt magából, amiért a forgatási helyszín felelősének figyelme elsiklott a bogárinvázió felett, annak ellenére, hogy az óraműpontossággal lepte el a várost tizenhárom évente, Graham azonban titokban nagyon is örült. Ő javasolta Henley-t a forgatás új helyszínéül, hangsúlyozva, hogy ott minden megvan, amit keresnek: régimódi üzletek, látványos kikötő, hosszan elnyúló, sziklás tengerpart. Úgy beszélt róla, mintha már rengetegszer járt volna ott, és igazság szerint mostanában annyit gondolt Henleyre, hogy kissé úgy is érezte, megfordult már a kisvárosban. De még így is jó sokat kellett győzködnie az illetékeseket, és végül kénytelen volt úgy viselkedni, ahogy mintha mindig várták volna tőle: nyűgösködőn, követelőzőn és lekezelően. Fenyegetőzött, és vészjóslóan lóbálta a mobiltelefonját. És legnagyobb meglepetésére ez a módszer be is vált. Új felelősöket küldtek ki a 53
helyszín megvizsgálására, akik jelentették, hogy valóban tökéletes volna a forgatáshoz. Az illetékesek beszerezték a kellő engedélyeket, és aláírták a kellő papírokat. A másodrendező meg a stábja a többieknél hamarabb utaztak a helyszínre, hogy kiegészítő felvételeket készítsenek. Grahamnek meg a színészkollégáinak pedig szállást foglaltak négy hétre a Henley Fogadóban, ami alig fél kilométerre volt a város egyetlen édességboltjától. Még ha nem is lett volna hírértékű a szerelmi élete, és még ha nem is kellett volna állandóan óvakodnia, nehogy alapot adjon valami pletykára vagy szóbeszédre, Graham akkor sem árulta volna el senkinek, mi a valódi oka, hogy ennyire vágyik Henley-be. Legjobb esetben is kissé őrültnek tűnt volna. Legrosszabb esetben pedig fanatikus zaklatónak. De igazság szerint egész biztos volt benne, hogy belezúgott egy lányba, akivel még nem is találkozott személyesen, egy lányba, akinek még a nevét sem tudta, fe Tisztában volt vele, hogy ez nevetséges. Ha valaki egy forgatókönyvet ajánl neki pontosan ezzel a történettel, közölte volna vele, hogy teljesen valószerűtlen a sztori. Ám ez nem változtatott azon, amit Graham a lány iránt érzett. Nyilván egyszerűbb lett volna, ha simán 54
találkozóra hívja levelezőtársát. De mi van, ha a lány nem ugyanígy érez iránta? Mi van, ha tényleg csak levelezni akar vele? A forgatásnak köszönhetően legalább volt kifogása, hogy mit keres a városban. í Elvégre is valahol csak le kellett forgatniuk a filmet! P Grahamnek volt még egy napja, mielőtt elkezdték volna az ő jeleneteit venni. Amikor közölte Harry Fentonnal, Rohamosan őszülő menedzserével, hogy még a forgatás kezdete előtt a városba akar utazni, a férfi értetlenül bámult rá. f - Sosem szoktál a kelleténél korábban forgatásra menni mondta, de Graham csak a vállát vonogatta. 55
- A film szerint születésem óta abban a városban élek, úgyhogy szerintem fontos 1, hogy teljesen elmerüljek a hely atmoszférájában - közölte Graham, szó szerint elismételve, amit egyszer egyik színésztársától, a Cilinder-trilógia nagyképű főszereplőjétől hallott. Rádöbbent, hogy kezdi ugyanolyan jól alakítani Graham Larkint, ahogy az összes többi szerepét. Kicsit lassított, ahogy a fagyizó közelébe ért. Erezte, hogy a fotósok a háta mögött bujkálnak, úgy lesnek rá, akár egy cáparaj. A nap a vállát tűzte, a pólója máris a hátához tapadt. Elment egy magas, vörös hajú lány mellett, és amikor rápillantott, néma megrovást olvasott ki zöld szeméből. Miközben Graham mániákusan összpontosított a Henley-be való eljutásra, az meg sem fordult a fejében, hogy a kisváros talán nem látja őt valami szívesen. Ismét a lányra nézett, aki ezúttal rámosolygott, de mintha egyben fel is mérte volna, és Graham úgy érezte, nem biztos, hogy tudni szeretné a róla alkotott véleményét. De ilyesmin már nem volt ideje aggódni. Megállt az üzlet előtt, hunyorogva igyekezett benézni a kirakaton, de csak a napfény verődött vissza a szemébe. Borzasztóan kíváncsi volt, hogy néz ki a lány, bár tudta, a külsejének nem kéne számítania. Nagyon rég érzett utoljára így valaki iránt. Híresnek 56
lenni olyan volt, mintha valami varázslatos amulettet hordana magánál; mondhatott bármi hülyeséget, csupa unalmas dolgot vagy akár a világon semmit, a lányok ígyis-úgyis odavoltak érte. De ahelyett hogy ettől eltöltöt- te volna az önbizalom, csak megrengette a magába vetett hitét, hiszen így soha nem tudta megítélni, valójában hogy érez iránta bárki., Egész mostanáig. Mert akárki is volt a levelezőtársa, Graham abban egész biztos volt, hogy a lány kedveli őt. Nem a filmsztár verzióját, hanem a valódi énjét. És Graham is kedvelte őt. (tó Amikor kinyitotta az ajtót, meglepte a pici csengő hangja, és lehajtotta a fejét, így sapkája karimája eltakarta az arcát. Más vevő nem volt a boltban, és Graham a padló fe- kete-fehér csempéjére szegezte a tekintetét, amíg a pulthoz nem ért. Már nagyon rég nem fordult elő, hogy félt volna ránézni egy lányra, de most megmagyarázhatatlanul ideges lett, és beletelt pár másodpercbe, mire a vele szemben állóra tudta erőltetni a tekintetét. [/' Amint sikerült, megkönnyebbülten látta, hogy egyértelműen szépséges lány, mandulavágású szemmel és hosszú, sötét hajjal. De alig adott magának időt, hogy ezt felfoghassa. Túlzottan lefoglalta, hogy a pólóinge zsebére hímzett szavakat 57
bámulja. Ellie - gondolta, végre nevet párosítva a kezdőbetűhöz. Ellie O Neill. A lány idegesen nézte, arckifejezése félúton volt a döbbenet és az öröm között. Graham biccentett, majd a fagy- laltos pulthoz oldalazott, és úgy tett, mint aki a kívánt ízen dereng. De igazából egy néhány hete lefolytatott beszélgetésükön járt az esze, amikor poénból továbbított a lánynak 58
egy e-mailt, ami tulajdonképpen a kedvenceit firtató kérdőív volt. Én ezt ugyan ki nem töltöm - felelte E. - Ennyire nem lehetsz kíváncsi, hogy mi a kedvenc fagyim. Viccelsz? - reagálta Graham. - Meg lennél lepve, hogy ez mennyi mindent elárul rólad. Hadd találjam ki! - írt vissza a lány. - Ha azt felelem, hogy a citromos fagyi, akkor savanyú vagyok. Ha azt, hogy a vaníliás, abból az derül ki, hogy unalmas vagyok... Valahogy úgy - felelte Graham. -Én a sörbetet szeretem a legjobban. Ez mit árul el rólam? Hogy remek az ízlésed - jött a válasz. - Nekem is az a kedvencem. Figyelte a lányt, aki odajött hozzá, megállt vele szemben, és áthajolt a pulton. - Mivel szolgálhatok? - kérdezte, és Graham riadtan hallotta ismerősen csengő hangnemét, ugyanazt a mézesmázos megszólítást, amelyet Los Angelesben annyi sajtostól meg ügynöktől megkapott már. Félmosollyal válaszolt, de nem szólt semmit, a lány pedig elvihogta magát. Graham gyomra görcsbe rándult. Az üvegre mutatott. - Az erdei gyümölcsös sörbetből kérnék - mondta, és megkockáztatott egy pillantást a lányra, kíváncsian, vajon leesik-e neki a tantusz. De ő csak bólintott, és fogott egy kis papírpoharat, Graham 59
pedig rádöbbent, hogy ennyi még nem elég; persze, hogy nem elég. Próbálta kitalálni, miként hozhatná még szóba a dolgot - lazán megemlíthetne valami mást, amit e-mailben tárgyaltak ki, előjöhetne egy közös [poénjukkal de a háta mögül hangos csattanás hallatszott, ahogy az egyik fotós túl közel hajolt az ablakhoz a fényképezőgépével, és Graham rádöbbent, hogy talán mégsem ez a megfelelő pillanat. H - Biztos jól érzed majd magad nálunk - mondta a lány, ahogy átnyújtotta neki a sörbetet. - Szuperül el lehet itt tölteni a nyarat. Könnyed hangot ütött meg, és elég nyilvánvalóan flörtölt, 'Grahamnek pedig eszébe kellett vésnie, igazságtalan lenne elvárnia, hogy ez a lány teljesen más legyen, mint a többi. Amint kiderül, hogy kicsoda Graham - kicsoda valójában -, onnantól minden rendben lesz, addig viszont értelmetlen lett volna azon hüledezni, ahogy a lány illegette magát a pult mögött. - Nahát, tényleg? - kérdezte Graham, miközben egy tízest helyezett a pultra, majd legyintett, hogy nem kéri a visszajárót. - Hol lehetne jót vacsorázni? p - A Homárfalodában - felelte a lány kissé megilletődött piosollyal. - Az a kedvenc helyem. j ; Graham bólintott. $?: - Hát akkor - mondta lenne kedved velem vacsorázni ott ma este? 60
fc - Nekem veled? - kérdezett vissza őszintén meglepődve. ~ Komolyan? ; - Komolyan - felelte Graham felvillantva a milliókat e rő mosolyát, amely előző életében sosem tűnt varázslatosan vonzónak, manapság viszont tinilányok tömegei aléltak el a láttán. - Örömmel! - lelkendezett a lány az eddiginél egy oktávval magasabb hangon. Graham bólintott, majd kínos csend állt be köztük. Beletelt egy percbe, mire rádöbbent, hogy időpontot kellene javasolnia. Jó, ha ott találkozunk kilenckor? A lány láthatóan zavarba jött. - Szerintem kilenckor zárnak. ibsl O! - felelte Graham. - Akkor inkább fél nyolc? A másik bólintott, majd egy kanalat nyújtott neki. A fiú nem vette el tőle azonnal; nyilván kezdte éreztetni a hatását a repülés miatti kialvatlanság, mert hirtelen rém fáradtnak érezte magát. Csalódottság töltötte el, bár nem értette, miért. Hiszen pontosan ezt akarta. Ezt a várost, illetve ezt a lányt, aki nemcsak helyes volt, de még nagyon kedves is, és egyértelműen lelkesedett azért, hogy randira mehessen Grahammel. Mi másban reménykedett még? A kanalát a máris olvadözó sörbetbe dugta, majd elkö- szönésként kicsit megemelte a pohárkát,