A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

Hasonló dokumentumok
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

Gerevich Aladár - Sportösztöndíj Szabályzat

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE június 3.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A tájékozódási futás sportágban tevékenykedő utánpótlás edzők támogatására

Magyar Olimpiai Bizottság

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, október 31.

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre 2013/2014. tanév 2. (tavaszi) félév

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Elnökségi határozatok:

Weisz Róbert szakmai igazgató

A MOB-nak az ösztöndíjból a Kiemelt Edző Program által felszabaduló támogatási összeget más állami feladatokra szükséges átcsoportosítania.

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

A jegyzőkönyvet Kovácshegyi Eszter vezeti, hitelesítő: Zsömle Balázs, Matheisz József.

2014. év szakmai beszámoló évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

DocuCom PDF Trial. Zeon PDF Driver Trial. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség ÉVI PEKINGI OLIMPIA

Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm.

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG tervezett bevételek (2015.)

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014.

MKSZ évi költségvetési tervezet

Utánpótlás-nevelési programok

ÚTMUTATÓ ÉS FELHÍVÁS A NEMZETI FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATHOZ

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez

AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

T Á J É K O Z T A T Ó

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

A MOTORSPORT TERÜLETÉN KÉPESÍTÉSHEZ KÖTÖTT TEVÉKENYSÉGEK GYAKORLÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016.

Magyar Úszó Szövetség. Képesítési Szabályzat

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

JELENTKEZÉSI LAP a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramban való részvételre 2014/2015. tanév 2. (tavaszi) félév

MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG HATÁROZATAINAK KÖNYVE

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

MAGYAR RÖGBI SZÖVETSÉG

MINŐSÍTÉSI ÉS EGYESÜLETI RANGSOR SZÁMÍTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

Kerezsi Endre Kollégium. Felvételi pontrendszer II. rész

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

MOB évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

Átigazolási Szabályzat

2014. március 3. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

A Magyar Vívó Szövetség. Kerettagok és edzők részére biztosított felszerelés, ruházat viseléséről 2016.

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

SPORTSZAKEMBEREK KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEIT ÉS FELADATAIT TARTALMAZÓ SZABÁLYZAT

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2016/2017-es szezon

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM SPORT ÉS PARASPORT ÖSZTÖNDÍJÁNAK ALAPSZABÁLYA

Összefoglaló az Edzőbizottság évi munkájáról

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

MOKSZ ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK 2014/2015-ös szezon. Egységes szerkezetben. 2014/2015/000. határozattól 2014/2015/023. határozatig

SZABÁLYZATOT ZENTA KÖZSÉGBEN AZ ÉLSPORT FINANSZÍROZÁSÁNAK MÓDJÁRÓL

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT

ANULMÁNYI SZ NDÍJOSZ ÁSI SZA ÁLYZA

4. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ A SPORTÁGFEJLESZTÉSI SZAKMAI TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG SZAKEMBER KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA

Pontszámítás a felsőoktatásban

A Szövetség évi költségvetés tervezete terv

Ranglista és Minősítési Szabályzat

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon

A M A G Y A R E V E Z Ő S S Z Ö V E T S É G É V I K Ö L T S É G V E T É S T E R V E

EDZŐI FÓRUM Baja

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: R-1555/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa

Tisztelt Képviselő-testület, kérem, az előterjesztés megvitatását és a Sportrendeletről szóló rendelet megalkotását.

A Magyar Öttusa Szövetség Elnökségének. 2016/26. számú Elnökségi határozata

ÉLSPORT IRÁNYELVEI ÉVRE v.2015/1

A Magyar Öttusa Szövetség Elnökségének január hó 21. nap számú Elnökségi határozata

A MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG SZABÁLYZATA A VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK HASZNOSÍTÁSÁRÓL

Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv

MOB Elnökségi ülés március napirendi pont: Döntés a Gerevich ösztöndíjakról. I évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok

2014. június 11. Jelenlévő elnökségi tagok: Megjelent meghívottak:

KÉZILABDA EDZŐI MŰKÖDÉSI ENGEDÉLYEK

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április

Tájékoztató a Rendszeres Tanulmányi Ösztöndíj Modulóban található adataival kapcsolatban

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2017/2018. tanév 1.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a KÖZGYŰLÉS részére. a Közgyűlés hatáskörébe tartozó, gazdálkodást érintő kérdésekről

FEJÉR MEGYE JÓ TANULÓ JÓ SPORTOLÓ VERSENYE PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Bevezetés. Szabályzati háttér A tanulmányi ösztöndíj

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság november 3-i elnökségi üléséről

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága június 9.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.

Magyarország Nyílt Nemzeti Gyorsasági Motoros Bajnokság Alapkiírás

MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG

MAGYAR KAJAK - KENU SZÖVETSÉG költségvetési kiadások 2016.

1. Számú melléklet. Általános rendelkezések

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM REKTORI TANÁCSÁNAK HATÁROZATA AZ ÖTÉR JUTTATÁS ELŐLEGE KIFIZETÉSÉNEK RÉSZLETSZABÁLYAIRÓL

Pontszámítás egyetemi felvételihez

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

Átírás:

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8.

TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság... IV. Gerevich Aladár ösztöndíj... V. MESZ kiegészítő ösztöndíj... 8 Verzió történet:. A MESZ Gerevich-ösztöndíj elosztás rendszere jóváhagyásra került (I.-IV. fejezet). október.. A szabályzat kiegészült a sportolói és sportszakemberek kiegészítő juttatásairól szóló fejezettel (V. fejezet). november 8.

I. Ösztöndíjak célja A Magyar Evezős Szövetség az evezés sportág élsport ágazata eredményességének és színvonalának emelése érdekében ösztöndíj és kiegészítő teljesítmény orientált juttatási rendszert működtet (ösztöndíjak és egyéb kiegészítő juttatások a továbbiakban együttesen: Ösztöndíjak"). Az Ösztöndíjak célja a már megszerzett eredmény elismerése, a legkiemelkedőbb eredményt elérő sportolók számára anyagi támogatás nyújtása, további színvonalas munka, nemzetközi eredmények elérése, és a sportágban a válogatott szintű versenyzői karrier folytatására való motiváció. Jelen ösztöndíj-rendszer megalkotásának célja, hogy átlátható és kiszámítható módon, döntően objektív keretek között szabályozza a sportági anyagi támogatások elosztását. II. Ösztöndíjak rendszere A korábbi évek számos különböző ösztöndíj programjából (Baj Béla, stb) a Gerevich Aladár ösztöndíj maradt fent. Ezen kívül a MESZ a sportágfejlesztési program keretében további kiegészítő ösztöndíjazást nyújt a sportágban tevékenykedő, és az ösztöndíjra jogosult sportolók és sportszakemberek részére. Az Ösztöndíjak elosztásánál a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj is figyelembe vételre kerül. I. II. Gerevich Aladár ösztöndíj MESZ kiegészítő ösztöndíj Az Ösztöndíjak személyekre vonatkozó kiosztásának meghatározására, illetve az adott Ösztöndíjak változtatására naptári negyedévenként van lehetőség. Az Ösztöndíj elosztásra, illetve változtatásra vonatkozó javaslat végrehajtásához a MESZ elnöksége előzetes jóváhagyása szükséges. A változtatási javaslatot a mindenkori szövetségi kapitányok terjesztik a MESZ elnöksége elé a szabályzatban lefektetett elvek alapján.

III. ÖSZTÖNDÍJRA VALÓ JOGOSULTSÁG Ösztöndíjakra jogosult sportolók és sportszakemberek:. Olimpián, felnőtt és U-as világbajnokságokon olimpiai számban -8. helyezettek. Felnőtt Európa bajnokságon, ifjúsági világbajnokságon olimpiai számban -6. helyezettek. Felnőtt világbajnokságon, Európa Bajnokságon nem olimpiai számban -. helyezettek. Olimpiai kvalifikációt szerzettek. Felnőtt Európa bajnokságon olimpiai számban -8. helyezettek 6. U-as világbajnokságon nem olimpiai számban -. helyezettek. Universiaden, ifjúsági Európa Bajnokságon - helyezettek A sportolói Ösztöndíjra való jogosultság egyéb feltétele: - a sportoló a magyar válogatott keret tagja, a sportoló és a MESZ között a válogatottakra vonatkozó érvényes sportolói szerződés és az abban foglaltak maradéktalan betartása, valamint a sportoló a versenyzői pályafutását aktív egyesületi edzéslátogatás keretében végezze. Ezt a saját egyesülete felhívás esetén köteles igazolni, igazolás hiányában az aktív versenyzői pályafutás megszakadását kell feltételezni. A Gerevich-ösztöndíjra való jogosultság feltétele a rendszeres edzőlátogatáson kívül a válogatott keret tagjai számára kötelező edzőtáborozáson történő aktív részvétel. A sportszakember ösztöndíjra való jogosultság egyéb feltétele, hogy a sportszakember szakágat, vagy válogatott kerettag felkészülését aktívan irányítsa, felügyelje, valamint vagy a MESZ valamely tagszervezetével, vagy a MESZ-el sportszakember foglalkoztatására irányuló jogviszonyban álljon. Felhívás esetén saját egyesülete a státusz fennállását köteles igazolni, igazolás hiányában az aktív sportszakemberi státusz megszakadását kell feltételezni. Kizáró okok: - Nem jogosult ösztöndíjra, akivel szemben fegyelmi eljárás van folyamatban. Nem jogosult ösztöndíjra, aki eltiltás hatálya alatt áll. Nem jogosult ösztöndíjra, akivel kapcsolatban doppingvétség miatt eljárás van folyamatban. Nem jogosult ösztöndíjra, akinek magatartása miatt sorozatos problémák miatt a szövetségi kapitány az ösztöndíj megvonását indítványozza.

IV. GEREVICH ALADÁR ÖSZTÖNDÍJ Az ösztöndíj forrása: Magyar Olimpiai Bizottság Az ösztöndíjat a Magyar Olimpiai bizottság folyósítja a jogosult számára A Gerevich ösztöndíjra jogosultakra és a Gerevich ösztöndíjak mértékére a MESZ tesz javaslatot. A Gerevich Aladár ösztöndíj alábbi feltételire a MOB Gerevich-ösztöndíj szabályzat az irányadó: A kiosztható havi sportolói ösztöndíj min:. Ft, max:. Ft A kiosztható havi sportszakember ösztöndíj: min:. Ft, max:. Ft Csak a legalább középfokú edzői végzettséggel rendelkező sportszakember részesülhet ösztöndíjban Csak válogatott kerettag sportoló részesülhet ösztöndíjban Az elosztás legfeljebb negyedévente módosítható A MESZ Gerevich Aladár ösztöndíj-keret felosztásának szempontrendszere: Olimpián, valamint felnőtt és U-as világbajnokságokon olimpiai számban elért -8 helyezés = MOB Gerevich-szabályzat szerint Felnőtt Európa bajnokságon olimpiai számban elért -6 helyezés = MOB Gerevich-szabályzat szerint Nem olimpiai számok szorzó, (%) Értékelt időszak - sportolók az utolsó évben elért eredmények súlyozva a MOB évszorzóval Értékelt időszak - sportszakemberek az utolsó évben elért eredményei Főszabály a MOB eredményességi sportági-pontszámítása személyekre felosztva A sportszakember ösztöndíja nem haladhatja meg a legmagasabb sportolói ösztöndíj mértékét. Amennyiben a sportoló, edző felhagy sportolói-, edzői tevékenységével az ösztöndíj folyósítása megszűnik. Kiemelt edzői státusban (nemzeti edző) lévő sportszakember nem jogosult ösztöndíjra.

Eredménypont számítás: Ver Csapat seny egység x x, VB x, 8+ x x, UVB x, 8+ x x, EB x, 8+ Gerevich Aladár MOB eredmény-pontszám táblázat Eredmények elérését követő évek Helyezés. év. év. év (pl:) (pl:) (pl:) I II III IV V 8 9 6, 9 9 9 6 9,, 9, 9, 9,,,, a VI VII VIII b eredménypont = a x b 6

Sportolói ösztöndíjak objektív számítása Sportolói Gerevich ösztöndíj keret: adott időszak teljes MESZ Gerevich ösztöndíjkeret 6%a. Sportolói fix ösztöndíj rész:. Ft / fő Jogosult sportolók száma: amennyi sportolói fix ösztöndíj részre az adott időszak teljes MESZ ösztöndíjkerete fedezetet nyújt. A jogosult sportolók: az eredmény-pontszámítás alapján legtöbb pontot szerzett sportolók. Azonos pontszámmal rendelkező sportolókat azonos módon kell figyelembe venni. Sportolói differenciált ösztöndíj rész: a jogosultak számának meghatározása után a sportolói Gerevich ösztöndíj keretből a sportolói fix ösztöndíj részen felül fennmaradó összeg. Minden sportolói pontszám csökkentése a jogosultak közül a legalacsonyabb pontszámmal. (korrigált pontszámok) (Példa:.,.,.9,.,.,.6, 9.,.) => (.8,.,.,,,.,.9, ) A sportolói differenciált rész elosztása a sportolói korrigált pontszámok összegével. (.8 +. +. + + +. +.9 + = 8. / = Ft) (pontszámérték). Sportolói ösztöndíj: Sportolói fix ösztöndíj rész + korrigált pontszám x pontszámérték Sportszakember ösztöndíjak számítása Főszabályként minden utánpótlás szakág-vezető (un. Heraklész edző) sportszakember részére a MOB minimum ösztöndíj biztosítása A fennmaradó rész a legtöbb sportolói pontszámmal rendelkező nem Heraklész edző sportszakemberek közötti elosztása a pontszámok figyelembe vételével differenciálva

V. MESZ KIEGÉSZÍTŐ ÖSZTÖNDÍJ Fedezet: A MESZ Sportágfejlesztési támogatása Kiegészítő juttatást a MESZ - a fedezetet biztosító érvényes sportágfejlesztési támogatási szerződés esetén, a szerződésben kifejezetten erre a célra elkülönített költségkeret esetén és maximálisan annak erejéig, valamint a szerződésben meghatározott felhasználási időszakon belül adhat. A kiegészítő juttatást a MESZ folyósítja a jogosult számára A jogosultakra és kiegészítő juttatások mértékére a mindenkori szövetségi kapitányok tesznek javaslatot és a MESZ elnöksége hagyja jóvá. Az kiegészítő juttatások elosztás alapját is a MOB pontszámítása jelenti (lásd IV. fejezetben Eredménypont számítás táblázata). Sportolói kiegészítő juttatás minimum. Ft Sportszakember kiegészítő juttatás minimum:. Ft Csak a legalább középfokú edzői végzettséggel rendelkező sportszakember részesülhet kiegészítő juttatásban Csak válogatott kerettag sportoló részesülhet kiegészítő juttatásban Az elosztás legfeljebb negyedévente módosítható A sportszakember juttatása nem haladhatja meg sportolója legmagasabb összes juttatásának mértékét. A MESZ kiegészítő juttatások felosztásának szempontrendszere: A MESZ kiegészítő juttatások felosztásához a rendelkezésre álló Gerevich-ösztöndíj keretet és a Sportágfejlesztési programban erre a célra elkülönített keretet egybe kell számítani (a továbbiakban: Összevont keret ) Az Összevont keretet a jogosult sportolók és sportszakemberek között létszám arányosan kell felosztani (pl. sportoló és sportszakember esetén 66% sportolói keret, % sportszakember keret) Az ösztöndíj összegének személyre szóló kiszámítási elve, hogy a rendelkezésre álló pénzösszeget elosztjuk a MOB pontszámítás alapján szerzett összes pontszámmal, és a személyek szerzett pontszámait megszorozzuk az egy pontra eső összeggel. A pontszámításhoz az utolsó négy éves időszak eredményeit kell figyelembe venni. 8

Amennyiben a Gerevich-ösztöndíj elosztás alapján a Héraklész edzőkre nem jutott ösztöndíj, a kiegészítő juttatás keretből kell a Héraklész (utánpótlás) edzőkre fordítani. Egy-egy sportoló, ill. sportszakember több forrásból is kaphat Ösztöndíjat (GerevichÖsztöndíj, MESZ kiegészítő juttatás) azonban azokat a kiegészítő juttatások meghatározásánál egységben kell kezelni. Az egy pontra eső összeg alapján a sportolóra számított összeg részre kerül felbontásra: - % alap" - % teljesítmény -től függő rész - % a szövetségi kapitány által egyéb szempontok alapján elosztható tartalék keretbe kerül Az elért eredmény (pontok) után a válogatott sportoló, akkor is jogosult az % alap juttatásra, amennyiben teljesítménye romlik. Teljesítmény szinten tartás, vagy javulás esetén az alap % után további % illeti meg a sportolót. A MESZ kiegészítő juttatást az Összevont keret alapján számított % alap és % teljesítmény összegből a Gerevich-ösztöndíj levonásával és egyéb ösztöndíjak (pl. a Magyar Sportcsillagok ösztöndíj) figyelembe vételével kell kialakítani. Kiegészítő juttatás a fennmaradó különbözet, kiegészítve a szövetségi kapitányok által javasolt %-os keretből. Az Összevont keret %-a erejéig egyéb, az evezős sport számára kiemelkedőnek számító eredmény után is adható kiegészítő juttatás. A Összevont keret %-nak ( tartalék keret ) felosztására eredményességi, ill. szakmai szempontok figyelembe vételével a szövetségi kapitányok tesznek javaslatot a MESZ elnöksége részére. A sportszakember (csapat esetén), a saját versenyzője által elért pontszámok alapján kaphat kiegészítő juttatást. Amennyiben a sportoló, vagy sportszakember felhagy válogatott sportolói-, edzői tevékenységével a kiegészítő juttatás folyósítása azonnal megszűnik. A sportolók és a sportszakemberek az évek során szerzett saját pontjukat viszik magukkal, azonban a sportszakemberek (a sportoló edzőváltása esetén) csak arra az időszakra jogosultak a kiegészítő juttatásra, amikor az adott sportolót edzette. A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjasok a MESZ ajánlásával kerülnek a támogatott körbe, ezen fix ösztöndíj összegek személyre szólóan és közvetlenül a MOB által kerülnek kifizetésre, azok mértékének kialakítására a MESZ-nek nincs hatásköre. 9