1 Bestiárium, vagy Orpheus kísérete Guillaume Apollinaire Somlyó György (fordító) versciklus GUILLAUME APOLLINAIRE BESTIÁRIUM, VAGY KÍSÉRETE [*] Bámuld e tündöklő hatalmat S nemes szépségét a vonalnak: Ez a hang, melyet - hogy a fényből szüremlik - Pimandroszában Hermész Triszmegisztosz említ. TEKNŐC Egek! a Thráknak csoda-lantján Ujjaimmal végigsuhanván Sereglik a barmok sora Teknőcöm szép hangjaira. LÓ Világos álmaim hátad megülve szépen Sorsom szép kocsisod lesz aranyos szekéren, Rövidre fogja majd a versem gyepleit, Minden költészet e páratlan gyöngyeit. LÁMA E láma gyapja s az, amelynek Aranyáért Jászón esengett, Semmi a hajzathoz, amely Lassan az eszem veszi el. KÍGYÓ Lám, a szépségre acsarog Dühöd, micsoda asszonyok Keserülték meg haragod! Éva, Heléna, Kleopátra - S még emlékszem jó egynehányra. CICA Szobámban - hogy értelmet adjon Neki - mindig legyen egy asszony, Egy cica a könyvek között, S mindig baráti szó marasszon; Mert nem élhetek nélkülök.
2 OROSZLÁN Oroszlán, bukott fejedelmek Fájó képét ki tükrözöd, Ma már csak ketrecben születsz meg, Hamburgban, németek között. VADNYÚL Ne légy buja és ne lapulj, Mint a szerelmes meg a nyúl. De az agyad legyen olyan, Mint a nőstény, amely fogan. HÁZINYÚL Ismerek én még egy nyuszit, Kit szívesen fognék el élve. A kakukkfű közt lakozik, A Szerelem-Völgye ölébe. DROMEDÁR Mert volt neki, négy dromedáron Indult messzi útjaira Don Pedro d'alfaroubeira. Fogadom, én is ezt csinálom, Mihelyt akad négy dromedárom. EGÉR Szép napok, idő-egerek, Ti rágtok engem észrevétlen. Nagy ég! már huszonnyolc leszek, S rosszul - habár kedvemre - éltem. ELEFÁNT Mint elefánt ivort, az ajkam Drága kincseket rejteget. Bíbor halál!... Én halhatatlan Zengő szavak árán leszek. Micsoda nyomorék-sereglet, Száz szem rajtuk s ezer a láb; Csodásabbak e hártya-testek, Recés-szárnyúak s mikrobák, Mint a nagyvilág hét csodája És Rosamunda palotája!
3 HERNYÓ Gazdagságot csak munka hozhat. Szegény költők, dologra hát! A hernyó robotolva gazdag Pillangóvá lényegül át. LÉGY Legyeink oly dalokra kelnek, Miket a norvégiai Legyektől tanultak, amelyek A hónak istenségei. BOLHA Bolhák: barátok, sőt szerelmek. Mily gonoszak, akik szeretnek! Értük hull vérünk untalan. Kit szeretnek, boldogtalan. SÁSKA Íme, a finommívű sáska, Szent János fő eledele. Ó, a legjobbak lakomája Az én versem is lehet-e? Szíved legyen csali, s az egek a medence! Mert mily édesvizi s tengeri hal lehetne, Halász, alakra és ízre jobb horgodon, Mint ez isteni hal: megváltó Jézusom?! DELFIN Tengerben játszó delfinek, A hullámok keserüek. Hogy néha sírok örömömben? Azért az élet csak kegyetlen. POLIP Kinek tintája égre freccsen, S vért szív abból, akit szeret, S még élvezi is, a kegyetlen, Én vagyok ez a szörnyeteg.
4 MEDÚZA Boldogtalan Medúza-fők, Sok szétszórt, zilált lila hajzat, A viharnak örülnek ők, S én is örülök a viharnak. RÁK Ó, gyönyöröm, bizonytalanság, Elmegyünk mind: én, ő, mi, te, Ahogyan megy, megy a makacs rák: Hátrafele, hátrafele. PONTY Lakva tó mélyét, nádas alját, Be soká is éltek, ti potykák! Tán a halál is elfeled, Bánat halai, titeket. A roppant nőstény-alcyon, Ámor meg a szárnyas szirének, Embertelen dalaikon Hozói ránk megannyi vésznek. Ne hallgasd - gonosz madarak! - Csak az égi Angyalokat! SELLŐK Sellők, miből fakad mély búbánatotok, Mely a nyílt vizeken az éjből felzokog? Tenger, énbennem is különös hangok élnek, És az én daloló naszádjaim az évek. GALAMB Galamb, te szellem s szeretet, Kitől Jézus urunk eredt, Én is egy Máriát imádok. Frigyre is majdan véle szállok. PÁVA Tollával a földet söpörve, E farkát sátorzó madár Még szebbnek látszik, mint előtte,
5 Bár a fara kikandikál. BAGOLY Az én szegény szívem bagoly, Mit folyvást fel- és leszögeznek. Vértől, kíntól már fuldokol. Áldassatok, ti, kik szerettek. ÍBISZ Igen, a sáros árnyba térek. Így legyen, bizonyos halál! Gyilkos latinja szörny igének, Íbisz, nilusparti madár. ÖKÖR E kerub az édent dícséri, Hol, angyalok közt, újra élni Lesz jussunk, lelkem hívei, Ha a jóisten engedi. (Somlyó György fordításai).ooo. [*] BESTIÁRIUM, VAGY KÍSÉRETE - a 'Bestiárium'nak, vagyis az ősrégi műfaj megújításának, rövid állatverseknek gondolata 1906-ban merül fel Apollinaire-ben; eredetileg úgy tervezte, hogy Picasso illusztrálja majd a kötetet. Az 1911-ben megjelent könyvet végül is Raoul Dufy fametszetei díszítették.