KARÁCSONY-2005. Tegyünk együtt a holnapért! Add nekünk az 1%-od! Felkészültünk



Hasonló dokumentumok
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

Méltó születésnapi ajándék

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

HITTANOS TÁBOR jún

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

Adventi időszak az óvodában

Városzöldítő Majális május 25-én Budapesten, az Erzsébet téren, a Gödör klub területén

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Hidegen sajtolt mákolaj, a csontok őre

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

REGINA Fórum Hírlevél szám

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

REGINA Fórum Hírlevél szám


A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.

2. nap Szerda

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Erasmus+ Lengyelország

KARÁCSONY Tervezési, szervezési munkafüzet 2016.

Határtalanul program Erdély május 3-6.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

Karácsony Rajzok: Csalló Edina

REGINA Fórum Hírlevél szám

Betlehemezés Létavértesen

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház Iv.Hírlevél

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

Karácsony

TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL

Karácsony

A Fejér Megyei Eötvös József Szakképző Iskola és Kollégium diákújságja

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés

Sasvári Sándor. otthonában

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre

Hírek FÖLD PROJEKT április

2014 év. Környezettisztasági hét

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

Növekvő gyermeklétszámok

Eme írás készíttetett az Úr Évének Augusztus havában,

A melléknevek képzése


Svájci tanulmányút. Basel

MEGJELENIK HAVONTA. Keresse kiadványunkat a terjesztési pontokon! HAGYOMÁNYAINK ÁLTAL ÁPOLJUK A MÚLT ÖRÖKSÉGÉT HAJDÚSÁMSONBAN DEBRECENBEN

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda

PREVENT ART ÁPRILIS 7.

.a Széchenyi iskoláról

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

Kedves gyerekek! A kalandpark

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

Szilveszterkor. Engedjük el ezt az évet, hozott rosszat, hozott szépet.

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

REGINA Fórum Hírlevél szám

H Í R E K Szegedről . /.

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

ÉRZELMEK HANGULATOK ÍZEK márciusi kiadás

Időpontja: március

~~. számú előterjesztés

Tompaháti lovas nap 2011

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

E.ON Áramszolgáltató (0-24) : 06-80/ E.ON Gázszolgáltató (0-24) : 06-80/ ERÖV Vízszolgáltató (0-24) : 06-30/

ZÁHONYI VASUTAS. VIII. évfolyam, 19. szám november 19.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL


Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja évfolyam 1. szám február

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

Akárki volt, Te voltál!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Mentőkutyák és kutyás mentők SZKC_211_09

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Eger, május 21.

ALKALMAK: minden csütörtökön órától óráig

Átírás:

XIII. évfolyam 12. szám 2005. december KARÁCSONY-2005 Tegyünk együtt a holnapért! KÖZLEMÉNY Nap Klub Alapítvány e közleményével tesz eleget az 1996. évi CXXVI. törvény 6. (3) bekezdésében foglalt kötelezettségének. A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezésének megfelelôen közöljük, hogy a 2004. évben az alapítvány számlájára érkezett 201 943 forintot az alapítvány Grund Tehetséggondozó Mûhely projektje költségeinek fedezésére fordítottuk. Az errôl szóló bizonylatok az alapítvány székhelyén megtekinthetôk. Köszönjük, hogy alapítványunkat tisztelte meg bizalmával! Nap Klub Alapítvány Add nekünk az 1%-od! Kellemes ünnepeket és nagyon boldog új évet kívánunk szomszédságunk minden tagjának! Elôadás-sorozatot szervezünk Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy januártól fitoterápiás elôadás-sorozat indítását tervezzük a következô témakörökben: a gyógynövények használata és alkalmazása a háztartásban, fûszernövények alkalmazása és jótékony hatásai, apiterápia ismertetése. Jelentkezés a Nap Klub Alapítvány telefonszámán. Felkészültünk November 25-e és 27-e között tartottuk második önismeret- és személyiségfejlesztô tréningünket Mátraszentimrén. A Phare ACCESS 2003 által támogatott Nem vagy egyedül elnevezésû program keretén belül ez alkalommal 24 szomszédságban élô lakó vehetett részt tréningünkön. A képen a résztvevôk kisebb csoportja látható. FELHÍVÁS A Nap Klub Alapítvány közösségi vállalkozás beindítására felkészítô tréninget szervez a Phare ACCESS 2003 program támogatásával. Minden olyan érdeklôdô jelentkezését várjuk, aki szeretne vállalkozást beindítani, de még nincs elég vállalkozási ismerete, bátorsága a tevékenység beindításához. A jelentkezôk hozzák magukkal gondolatban megfogalmazott terveiket, mert a tréning lehetôséget ad az ötletek kidolgozására, megtervezésére. A közösségi vállalkozások beindításához, mûködtetéséhez a Nap Klub Alapítvány folyamatos szakmai segítséget, tanácsadást nyújt! A tréning idôpontja: 2006. január 20 22. (péntek-vasárnap) A tréning helyszíne: Kunbábony, Civil Kollégium A tréningen való részvétel ingyenes. Az utazás, étkezés, szállás költségeit a Phare ACCESS 2003 program támogatásából fedezzük. Folytatás a 3. oldalon. Ülô sor (balról jobbra): Kisoroszi Elter Rozi, Balogh Andrásné, Vass Józsefné, Harcz Margó, Gara Imréné; álló sor (balról jobbra): Papp Mária, Károly Hédi, Tóthné Virág Margit, László Annamária, Királyfi Jolán, Faragó Mária, Pécsi Kiss Ági, Kiss Ernôné, Kerékgyártóné Zalka Cecília.

KÖZÖS DOLGAINK GYEREKHAD ÉS A NAP KLUB MIKULÁSA A Télapó idén Mikulás-túra keretében látogatta meg a Nap klubos gyerekeket. A rendezvény kint zajlott az Orczy kertben. A Mikulás felkérte krampusznak a klub néhány munkatársát, majd egy 4 állomásból álló útvonal felállítására adott utasítást. Ô pedig az Orczy kert színpadán várta a gyerekeket. Futó utcai Szomszédság Egyesület KÖZÖSSÉG SZÜLETIK A Futó utcai Szomszédság Egyesület egy nagyon fiatal, fôként a környékbeli vállalkozók problémáival foglalkozó szervezet; fél éve alakult kerületünkben, a Práter u. 26. szám alatt. A munkatársak, egyesületi tagok Újvári Ágnes (felvételünkön) elnök vezetésével azon fáradoznak, hogy az új épületekkel együtt élet is költözzön a szomszédságba, ne álljanak üresen az üzlethelyiségek, hanem hasznos és a közösség életét megkönnyítô szolgáltatások, kereskedések jelenjenek meg a környék utcáin. Szeretnék továbbá felkutatni és munkájukban támogatni a környéken élô mûvészeket, és a kultúra más munkásait, szeretnének másokat is ide csábítani. A Mikulás kiosztja a csomagokat. Ezen a pénteken már délután két óra körül gyülekeztek a Mikulás-túrára a gyerekek a klubban. Miután megismerkedtek a játék szabályaival, csoportokat alkottak, nevet és csapatkapitányt választottak, majd a pedagógusokkal kisétáltak a helyszínre. A krampuszok már az állomásokon várták a csapatokat, és hamarosan elkezdôdött a játék. A magaslesnél totót töltöttek ki a túrázók, amit ha sikerült befejezni, indulhattak tovább a következô feladathoz. A játszótéren felállított darts-táblára minden csapattag négyszer dobott a kellô pontszám összegyûjtéséhez, valamint a továbbhaladáshoz. A tóparton egy képet kellett öszszerakniuk, ami a Télapót ábrázolta. A sziklakertben pedig a krampuszok által elrejtett piros diókat keresgéltek a versenyzôk a bokrokban. A négy csapat ügyesen vette az akadályokat, nem telt bele fél óra és már a színpad elôtt énekeltek a Télapónak. A Télapó még a fák között pakolta a csomagokat, amikor a csapatok észrevették ôt a színpad mögött, és rávetve magukat kergették a dombokon át. Szegény öreg Mikulás kapkodta a lábait, hôsiesen menekült a gyerekhad elôl, amikor hirtelen észak felôl egy másik csapat bukkant fel a semmibôl, és elévágva visszahaladásra kényszerítette a havak és egek apóját. A krampuszok visszaterelték a csapatokat, majd a gyerekek énekelve engesztelték ki a megrémült Télapót, aki kissé megtépázva érkezett a színpadra, de kiosztotta a jó gyerekeknek a Mikulás-csomagokat. A klubhoz visszafelé vezetô úton jó volt a hangulat. Meleg teával, uzsonnával, és énekléssel fejezôdött be a nap, melyen összegezve mindenki jól érezte magát. Reméljük, a Télapó kiheveri a fáradalmakat, és jövôre is ellátogat hozzánk. Köszönjük a közremûködést önkénteseinknek, Vass Józsefné Erzsikének és Balogh Andrásné Gizikének, akik közremûködtek a Mikulás-túra megvalósításában, valamint Faragó Maja és Bán Ica csapatának, akik a kiscsizmás csomagok varrásával siettek a Mikulás segítségére. Jelenleg több feladaton is dolgoznak, egyik projektjükben egy aláírásgyûjtési akciót indítottak, amely hírközlési cégek monopol helyzetének megszûntetésére irányul. Vagyis ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy ha egy lakóházban (társasházban) bevezették egy bizonyos cég vonalát, akkor más szolgáltatók távol tartják magukat az adott háztól, ezzel kiszolgáltatottá válik a fogyasztó, mert nem válthat szolgáltatót. A Futó utcai szomszédság munkatársai szerint minden érintett szolgáltatót kötelezni kell a szolgáltatás biztosítására, ha hirdeti a tevékenységét, és így azt igénybe tudja venni bárki, ha akarja. Összefoglalva sok más hasonló, a környezetet élhetôbbé tevô feladatokkal foglalkozik a Futó utcai szomszédság. Kérdésekkel, segítségkérésekkel és fôként javaslatokkal, ötletekkel a (30) 922-3578-as telefonszámon és e-mailen ideiglenesen a moding@t-online.hu címen várják az érdeklôdôk jelentkezését. J. Viktória Játszóház Fotó és szöveg: Jákli Viktória

" SEGÍTSÉG A SEGÍTÔKNEK A pihenôpark sétánnyal és örökzöld növényekkel beültetett része is pompázatos, a dekoratív kerítéssel és díszkúttal és a színes padokkal együtt; különösen a magasabban fekvô emeletekrôl nézve. VIII. kerületi szociális szakemberek munkáját kívánja segíteni a Nap Klub Alapítvány Egy kútra járunk nevû projektje. Az alapítvány a programot HEFOP 2.2. 2004-ben megnyert pályázatából valósítja meg, melyet A társadalmi befogadás elôsegítése a szociális területen dolgozó szakemberek képzésével céllal írtak ki. Az Egy kútra járunk program keretében a Nap Klub Alapítvány pszichoszociális szolgáltatást szervez a kerületben, szociális területen dolgozó szakembereknek, önkénteseknek. A jelentkezôk igényei szerint kéthetente csoportos esetmegbeszélésre van lehetôség, két gyakorlott és tapasztalt pszichológus vezetésével, illetve egyéni konzultációra is nyílik alkalom. A program helyszíne: a Szigony Alapítvány helyisége (Szigony utca 13/a). A szolgáltatás igénybevételére a Nap Klub Alapítványnál lehet jelentkezni. Elérhetôségek: n levélcím: 1082 Budapest Leonardo da Vinci u. 4-6. fszt. n telefon: (1) 333-0316 (hétköznapokon 10 16 óráig), vagy: Gyôri Jolanda: (30) 393-6959, vagy: Csôke Zita (20) 340-7867 n e-mailcím: nap.klub.alapitvany@axelero.hu MEGÚJULT A NAP TÉR * Immáron új köntösben köszönthetjük kis lakótelepünk, a Nap és Leonardo utca találkozásánál elhelyezkedô terét, népszerû nevén a Nap teret. Ez a terület szinte egy mini forgalmi csomópont. Ide fut be az autóforgalom a fôútról és irányul tovább lakótelep felé, ami egyben parkolóhelyül is szolgál a környezô kis utcákban lakók számára. Csôke Zita a játszóházas gyerekekkel. Bízunk abban, hogy e sok millió forintba kerülô beruházás nem volt hiábavaló befektetés, és a lakóközösség tisztán és gondozottan fogja megôrizni e kis Paradicsomot. Ezúton is kifejezzük köszönetünket a beruházó Józsefvárosi Önkormányzatnak, elsôsorban Csécsei Béla polgármester úrnak, Mitus Zsuzsanna alpolgármester asszonynak. Továbbá a vagyonkezelési osztály vezetôjének, Varga Katalinnak, valamint a mûszaki ellenôrzést végezô Kovács Judit fôkertésznek. Utoljára, de nem utolsósorban köszönet jár a kivitelezésben oroszlánrészt vállaló Fôkert Parkfenntartó Kft.-nek és dolgozóinak, akik ebben a sokszor már kellemetlen idôjárás ellenére is derekasan helyt álltak. * Elhangzott a Nap tér átadási ünnepségen. Fotó: Jákli Viktória Kisoroszi Elter Rozi (Szabó Zoltánné) Felhívás A tréningre az alábbi jelentkezési lapon, illetve a 333-0316-os telefonszámon vagy személyesen a Nap Klub Alapítvány irodájában lehet Szabó Mártánál. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk el! Jelentkezési lap Folytatás az 1. oldalról. " Sokan voltak kíváncsiak az új létesítményre. Már nagyon aktuális volt, hogy végre az ablakokból lenézve üdébb látvány táruljon szemünk elé, mint a lepusztult játszótér, amelyet inkább csak a hajléktalanok és a kutyások használtak. Örömmel üdvözöljük a kulturált kutyaillemhely kialakítását. És reméljük nemcsak látványos, hanem praktikus és hasznos befektetésnek is bizonyul majd a környéken lakó kis és nagy kutyások számára. Telefon, e-mail cím:...................................... Lakcím:..................................................... Tervezett vállalkozási tevékenység rövid leírása:...............................................................

Kedves Szomszédság! Kedves Gyerekek! A július-augusztusi számunkban meghirdetett Fûvészkert jeligéjû pályázatra érkezett az alábbi tartalmas, hasznos munka! Igaz, nem felel meg pontosan a pályázati kiírásnak, de nem veszhet a feledés homályába. Szívbôl ajánljuk minden környezetét szeretô, múltját kutató SZOMSZÉD szíves figyelmébe. ÚJUL, SZÉPÜL A PRÁTER UTCA KÖRNYÉKE Ha ezek a fák beszélni tudnának! Csodaszép pihenôpark épült az elhanyagolt, fôleg kutyások által kedvelt Molnár Ferenc tér, régebbi népies nevén Pap gödör helyén. Egy egészségügyi séta, vagy vásárlás közben érdemes megtekinteni, a már elkészült parkot, a Plus áruházzal szemközti oldalon. Gini kutyámmal a mindennapi sétánk közben, egy idôs botos bácsival, Lajos bácsival beszélgettem: Ha ezek a fák beszélni tudnának mondja, hát elmondhatnák, hogy hány férjét vagy fiát elveszítô síró asszony jajszava hallatszott itt az 56-os események forradalmi harcainak kapcsán. Sok-sok égô gyertya fénye világította be a magas házakkal körülbástyázott teret. Ideiglenesen ugyanis ide temették el, az ellenállás harcaiban elesett fiatalok egy részét, akik még 57 tavaszán, a nyugalom beálltával végsô sírhelyükre kerültek a családok közremûködésével Mint késôbb megtudtam, egy kisleány korától ott lakó hölgytôl, a parkot környezô mutatós épületegyüttes l912-ben épült, a Központi Papnevelô Intézet gondozásában. A bérház-jelleggel megépült házban többnyire diplomás, illetve tehetôsebb polgári családok (orvosok, mérnökök, ügyvédek stb.) kaptak benne, átlagban 60 l00 m 2 -es lakásokat. Az igényesen kialakított többszobás, hallos, fürdôszobás, cselédszobás, gázszolgáltatással rendelkezô konyhával ellátott kialakítás, igen ritka volt abban az idôben. Az épületegyüttes szinte bástyaként, félkör alakban fogja körbe a mai Molnár Ferenc teret, a Szigony és Fûvész utca között, egy-egy tömbházzal megerôsítve, az akkori nevén Pap-gödör két oldalán. A lakások tágas ablakokkal néznek többszárnyúan a világra, s alattuk a homlokzaton három ovális forma, kétoldalt öt falirózsafûzér díszíti négy kereszttel. Impozáns látvány az épülettömb már magában is, s ezt az élményt a felújított park látványa csak fokozza. Az épületegyüttes helyén eredetileg a Papnövelde-kertészete mûködött. A mai Molnár Ferenc tér közepén pedig egy csodálatosan szép szökôkút állt, amely egy üzletember finanszírozásából származott. Talán a háború alatt megsérült, nem tudjuk mi történt vele. Az épület csak kevéssé sérült meg. A környezô kis utcácskák egy-egy esztergomi érsekrôl kapták a nevüket. Mint a Lippa utca is, amelynek végénél az ív alakú közben 1917-ben, egy Mária szobrot helyeztek el, két oldalról térdeplô férfialakkal. A szobrot idôközben átszállították a belvárosi Papnövelde utcai egyházi iskola udvarára, de talapzatát most is láthatjuk eredeti helyén. Bízunk abban, hogy a fájó sebeket az idô begyógyítja, és a szép környezet, a vidáman tipegô kisgyermekek elfeledtetik a szomorú emlékeket, s ez a felújított városrész a jövôben a nyolcadik kerület díszévé válik. Reméljük, hogy a díszkúttal ellátott és a sokszínû virágokkal beültetett, csillag alakban kialakított díszparkot egyaránt szívesen fogadják a környék idôsei és fiataljai. Annál is inkább, mert a kényelmes pihenô padok mellett mutatós kerítés védi a nem kívánt látogatóktól. Babakocsival sétáló kismamáknak és idôs, nehezen járó embereknek is nyugodt pihenést ígér a füvesített, négylábúaktól mentes környezet, a lombos öreg fák közé remélhetôleg rövidesen új csemeték is kerülnek majd. Kisoroszi Elter Rozi GYEREKEKNEK KEDVES IFJÚ OLVASÓ! A novemberi feladvány helyes megfejtôi közül Mauda Sulimannak, Kecskés Adriennek és Polai Reginának kedvezett a szerencse. Gratulálunk! A nyertesek jutalmukat december 16-án, pénteken délután 4 órakor vehetik át a Nap Klubban. Decemberi feladványunk: 1. Írd be a szavak középsô betûit! 2. Az angyalka szeretné, ha egyedül is le tudnád ôt rajzolni. Ezért négyzetrácsos háló mögé bújtattuk. Másold át, és máris saját kézzel készített angyalkád lesz. Észre fogod venni, hogy az eredeti képrôl hiányzik valami, ezt pótold. Mire gondoltam? 3. A karácsonyt úgy varázsolhatjuk hangulatosabbá, ha a fa alatt énekelünk is. Ha nem jut eszedbe a dal, akkor állítsd helyes sorrendbe a betûket, és már énekelhettek is. Mi a dal címe? 4. Ezek az apró képek arra várnak, hogy megfejtsd a titkukat. Jókívánság bújt el mögöttük, amit akkor tudsz elolvasni, ha az ábrák nevének kezdôbetûit összeolvasod. Ha sikerül, azt is írd meg nekünk! Beküldési határidô: december 31. A megfejtéseket személyesen vagy postai úton (név és lakcím megjelölésével) juttassátok el a Nap Klub Alapítvány címére: 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u. 4 6. A helyes megfejtôk között jutalmat sorsolunk ki.

KISKUKTA Az ôsz a diószüret idôszaka is. Ilyenkor már javában törögetik a karácsonyi finomságokba szánt csonthéjas termést. De természetesen bármikor jólesik egy kis édes kényeztetés, hiszen amellett, hogy finom, egészséges is a mértékletes diófogyasztás. Olajos magjában értékes ásványi anyagok és vitaminok egyaránt megtalálhatók. Szárított levelébôl gyógyteát lehet készíteni. A pompás dió a Balkán-félszigetrôl terjedt el szinte egész Európában. Diós golyócskák Hozzávalók: 20 dkg darált dió, 20 dkg porcukor, 2 evôkanál kakaó, 2 evôkanál rum vagy pár csepp rumaroma, 2 evôkanál baracklekvár, kimagozott meggybefôtt, kókuszreszelék. A diót, porcukrot, kakaót, rumot és a lekvárt öntsd egy mély tálba és alaposan gyúrd össze. Fél órára tedd a masszát hûtôszekrénybe, hogy könnyebben tudd formázni. Gömbölyíts a masszából kis golyókat úgy, hogy a közepükbe elôzôleg tegyél egy szem meggybefôttet. Hempergesd meg kókuszreszelékben és rakd tálcára a sütiket. Ha kis papírformákba teszed, még ízlésesebb. H. Éva ISMERKEDÉS A RÓMAI KULTÚRÁVAL A Grund Tehetséggondozó Mûhely tagjai Aquincumba kirándultak az egyik délután. A látogatás aktualitását az adta, hogy több alkalommal beszélgettünk a gyerekekkel a római korról, a rómaiak itt létérôl, az akkori szokásokról stb. Ily módon kellô érdeklôdés kísérte a program elôkészületeit. A benyomásokat, élményeket a gyerekek megfogalmazásaiból tudhatja meg a kedves olvasó. A Nyugati pályaudvarról vonattal mentünk Aquincum Felsôig, és vonattal is jöttünk visz-sza. Sokkal olcsóbb volt, kényelmesebb, valamint a szabadtéri múzeumhoz is köze-lebb volt. (Az útvonalat ajánljuk azok figyelmébe is, akik élményeinket olvasván kedvet kapnak hasonló kiránduláshoz.) A múzeumban megtapasztalt élményéhez nagyban hozzájárult egy nagyon kedves, a gyerekek nyelvén értô muzeológus is Ódor Bernadett személyében. Hogy mennyi mindent tanultak a gyerekek a látogatással töltött másfél óra alatt? Azt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a vetélkedô kérdések, amikre a gyerekek nagy lelkesedéssel adtak választ. Így nem volt üresjárat a 20 perces vonatút sem hazafelé. Az ügyes válaszok után a jutalom sem maradt el. Persze az igazi jutalom az volt, amit a gyerekek a múzeumi kirándulás alkalmával láthattak és hallhattak. A mi különjutalmunk pedig, hogy nagyon megdicsérték gyerekeinket érdeklôdésükért és fegyelmezettségükért. Pál Maja Heiszman Éva NAPOCSKÁK A Grund Tehetséggondozó Mûhelybe járó gyerekek szárnypróbálgatásai AQUINCUMBAN JÁRTUNK Egyik pénteken a grundosokkal Aquincumban voltunk. Vonattal és villamossal utaztunk. A szabadtéri múzeum elôtt várt minket egy kedves néni. Nagy érdeklôdéssel néztük meg a régi épületek romjait. Nekem tetszett a templom rom és a fürdô. Megtudtuk, hogy a nôk és a férfiak külön fürödtek. A benti épületben a szobrok tetszettek legjobban. Vidáman tértünk haza. A kiránduláson jól éreztem magam Polai Regina AQUINCUMI KIRÁNDULÁS Pénteken, október 18-án, Aquincumban voltunk. Egy néni vezetett minket a múzeumban. Elôször a szabadtéri múzeumban néztünk körül. Egy templom, fürdô, boltok, utca romjait láttuk. A fürdômedencét padlófûtéssel fûtötték. Nekünk a város makettje tetszett a legjobban. Megnéztünk egy mozaikképet is. A padlót díszítették vele. Nagyon jó volt a kirándulás. Kecskés Adrienn Zeffer Olga IDÔUTAZÁS A RÓMAI KORBA Aquincumba mentünk október egyik péntekén. Vasúttal utaztunk. Aztán múzeumi vezetôvel megnéztük a szabadtéri múzeumot (polgárváros). A fürdôt padlófûtéssel fûtötték. Pucéron fürödtek, ezért be volt osztva hol a fiúk, hol a lányok fürödtek. (Elég gáz volt, ha ellopták a ruhájukat.) A gyerekek születésükkor egy amulettet kaptak, amibe jókívánságokat írtak. Az amulettet akkor vették le, amikor a lányok férjhez mentek, a fiúk, mikor 18 évesek lettek. Mindenkinek érdemes elmenni ebbe a múzeumba, mert nagyon érdekes. Bress András SALÁTA FIATALOKNAK SZIASZTOK! A Saláta rovatban a rappel foglalkozunk egy darabig. Ha van véleményetek, írjátok meg, és dobjátok be a Nap Klub postaládájába (Ha valaki nem tudná hol van, keresse a címet az újság hátoldalán!) Én most mondom a magamét, lehet vitatkozni: Hogy mi a rap? Az ember egyedi véleménye bizonyos témákról, fogalmakról rímekbe tagolva. A rap lázadás. A fiatalok így lázadnak. A szüleik, vagy a társadalom ellen. Mondhatjuk, hogy szándékos botránycsinálás, de nem csak az. A fiatalok így fejezik ki az elégedetlenségüket, keserûségüket, mert néha úgy érzik, nem tudnak megfelelni a szabályoknak, mert úgy érzik a szabályok nem jók. De valamit mondanom kell a rappet nem csak fiatalok csinálják, hanem bárki, akinek valami bánata vagy mondanivalója van. Nem korhoz kötött. Kezdetben, az 1960-as évek New Yorkban politikai jellegû témákat feszegettek a feketék, s politikai beállítottságukat híresztelték. És nem csak a fiataloknak szól, hanem bárkinek, aki azt a világot át tudja élni. Persze egy dühöngô mûfaj, a rapperek kiadják magukból a feszültséget, ám ezen kívül üzenni akarnak vele a társadalomnak, az egész világnak. Ez egy tudatos dolog. Például valamikor nézem a híradót, s hallok egy hírt, amirôl nekem teljesen más a véleményem, mint a hozzá értô embereknek, akkor a tévé elôtt a saját szavaimmal próbálom elmondani a véleményem, rímekben. (Ez a freestyle.) Itt élünk a VIII kerületben, itt a Rádió C, a Roma Parlament, akik a RAP-PORT címû mûsort szervezték. A mûsor lényege a freestyle (szabad stílus, rögtönzés). Van a színpadon egy dj. (aki a zenei alapot szolgáltatja), a mûsorvezetô: Ponczok Gipsy Béla, és a közönségbôl bárki fölmehet, aki össze akarja mérni szövegelési képességeit a többiekével. Többféle módon lehet: van bemutatkozás, rögtönzés megadott témára és párbaj (ki tudja ledumálni a másikat). Mindent rapben, és az egészet élôben közvetíti a rádió. Ha szeretnétek megismerkedni ezzel a mûfajjal, olvassátok a Salátát. Ezen túl minden hónapban egy-egy híres elôadót ismerhettek meg. A következôben Snoop Dogg-ot! MOZI? INGYEN? EZT NEKED! Luigi Rendszeres vetítések és beszélgetések a Leonardo Filmklubban! A Lenardo41 Alapítvány havonta egyszer szervez filmklubot, legutóbb, december 6-án a Slam címû filmet vetítették, meghívott vendég a Ludditák egyik tagja volt. Korábban a Bronx-i mese, a Gyûlölet és a Nyócker címû filmet láthattuk, az utóbbinál a film rendezôje, Gauder Áron volt a vendég. Minden érdeklôdôt szeretettel várnak. Helyszín: Leonardo41 Alapítvány, Leonardo da Vinci u. 41. Telefon: (1) 477-0313 Sz. Sz.

KÖRNYEZETÜNK TÁRSASHÁZI ÉLET A Szigony u. 1 15., Práter u. 44 50. társasház életérôl a múlt évi decemberi számban adtam hírt. Egy év eltel-tével ismét beszámolok mi történt az óta. A társasházban jó dolgok történtek: Márciusban új közösképviselôt választottunk. Végre 12 év után sikerült egy nekünk megfelelô képviselôt (Zöld és Zöld Kft.) találni, aki érti a munkáját, és becsülettel végzi azt. Kilenc hónap alatt nagyon sok mindent rendezôdött a társasház életében, fôleg a pénzügyi helyzetünk terén. A társasháznak végre van biztosítása, a nemfizetôk ellen jelzálog bejegyzések, illetve ezt követôen, pedig végrehajtások következnek. Képviselônk az APEH-hel és az önkormányzattal szembeni tartozásokat is rendezte, ráadásul sikerült részletfizetést, valamint a kamatok elengedését is elintéznie. Hasznos volt az eljárás nagyon sokan rendezték a közösköltség-tartozásukat. Miután nem lesz tartozásunk sem az APEH-nek, sem az önkormányzatnak, akkor pályázhatunk is jövôre. Mindez az új közösképviselônek érdeme. Köszönjük. A társasház anyagi helyzete miatt a tervezett szétválás egyelôre nem megoldható. Amikor rendezôdik az anyagi helyzetünk, ami elôre láthatólag még két év, akkor beszélhetünk a szétválásról. Társasházunk életérôl a késôbbiekben is számot adok. G.K. A Naplap szívesen biztosít fórumot más társasházi közösségek híreinek, közleményeinek is. a szerk. ÜRÖM AZ ÖRÖMBEN Örömünkre elkészült a Nap utca és Leonardo da Vinci utca által határolt területen a pihenôpark. Olyan parkot kaptunk, melyben kellemes perceket, órákat tölthetünk el. Hála a tervezôknek és kivitelezôknek, a parktól elkülönített helyen, kultúráltan mûködhet a kutyadolog De vajon meddig örülhetünk neki? Szívfájdító volt látni, amint egy középtermetû kutya, a parkot és a kutyavécét elválasztó közlekedô mentén telepített törpefenyôt megtisztelte, és a körülötte gondosan elterített fakéreg és levél humuszt, a mûkövezett járdára kotorta. A gazdija még mosolygott is ezen. Pár percen belül több kutyus is megjelent és a gazdáik miközben beszélgettek egymással, kedvenceik szorgalmasan követték az elôzô kutyus példáját. A kapukkal ellátott pihenôparkba egy keverék kutyát vitt be egy fiatal pár. Örömében megrohamozta a fiatal örökzöld növényeket és a kaviccsal szórt területen végleg ott hagyta a nyomát. A gazdi ugyan némi habozás után felszedte a dolgot, de sajnos nem a megfelelô eszközbe dobta bele. Többen is bementek a parkba dohányozni, de a csikket nem az erre a célra kihelyezett tartóba tették, hanem a pad alá dobták. Egy 25 30 év körüli fiatalember úgy látta jónak, hogy jól fog mutatni a parkban egy sörös doboz is, ezért az ital elfogyasztása után a korlát rései közt behajította. Egyesek talán így vélekednek: Ugyan már, mi ebben a rendkívüli, máshol is történik ilyen! Valóban. Viszont a fent említettek, a park átadástól számított 24 órán belül! HOGYAN TAKARÉKOSKODJUNK? A TÁVFÛTÉS 1.rész D. I. Drága az energia. Ezt mindannyian érezzük a pénztárcánkon, ezért többen igyekeznek különbözô módokon takarékoskodni vele. A lakótelepi lakásokban élôk, egyes szolgáltatások tekintetében hátrányosabb helyzetben vannak, mint a családi házas övezetben élôk. A panellakások energiafelhasználását a hôszigetelô tulajdonságai mellett, a fûtés módja, a fûtési rendszer állapota és a fûtés szabályozása jelentôsen befolyásolja. Mivel a panellakásoknak sajátos fûtéskialakításuk van, ezért ha fûtéskorszerûsítésre kerülne sor tekintélyes költségekre számíthatunk, ezért érdemes röviden áttekinteni a felmerülô kérdéseket és problémákat. 1) A Fôtáv az épületek hôközpontjáig szállítja a hôt. Az itt leadott hô már a ház saját fûtési rendszerén jut tovább a lakásokba. A rendszer elemei, a hôközpont, az elosztó és felszálló vezetékek, valamint a hôleadók (radiátorok, csövek). 2) A szabályozható hôfogyasztás egyik eleme az épület energetikai felújítását követô megtakarításnak. Ezért sok esetben indokolt a többi beavatkozással egy idôben elvégezni a fûtési rendszer korszerûsítését is, vagy legalább a szabályozhatóságát. 3) A felújítás során érdemes megvizsgálni a kiegészítô fûtés lehetôségeket. Ilyen lehet, például a napkollektorok használata, amivel a használati melegvíz elôállításában tudnak rásegíteni. 4) Akár leválik egy ház, akár rajta marad a Fôtáv rendszeren, elsôsorban a hôleadók (radiátorok) zavartalan mûködésérôl, szabályozhatóságáról és sok esetben a lakásonkénti hôfogyasztás mérésrôl is gondoskodni kell. A lakásonkénti hôfogyasztásról, hômérésrôl A panelépületek tervezésüknél fogva egyenletes fûtésre vannak kialakítva. A szomszédos lakások nincsenek egymástól hôszigetelve, aminek következtében átfûtés jön létre. Ez a helyzet egy esetleges lakásonkénti hôfogyasztásmérés értékeit aránytalanná teheti, ezért a radiátorok szabályozásához érdemes termosztatikus szelepeket felszerelni. Ahhoz, hogy az egycsöves rendszerû panelházak lakásainak fûtôtestenkénti (radiátorok) mérése megoldható legyen, a korszerûsítés során, úgynevezett átkötôszakasz kialakítását teszi szükségessé.

A költségosztásos hômérés Az egyedi mérés módszere helyett, a gyakorlatban hatékonyabbnak bizonyult a már sok helyen alkalmazott költségosztásos módszer. Lényege az, hogy a ház hôközpontjában mért összes hôfogyasztást, a radiátorokra szerelt költségelosztó mûszerek segítségével, a mért fogyasztás arányában osztják el. Az arányos osztást nehezítheti az azonos nagyságú szélsô és belsô lakások hôfogyasztási különbsége, de az eltéréseket igazolni lehet a mérések alapján, s így a szélsô lakások több hôfogyasztásából eredô különbség kompenzálható. Dellamarió Ildikó EGÉSZSÉG ÉLETMÓD KAMILLAVIRÁG A kamillavirág vadonban és termesztve is megtalálható. Hatóanyagai: illóolajok, gyulladáscsökkentô, flavonoidok, görcsoldó, nyálkaanyagok, gyulladáscsökkentô. Belsôleg a kamilla vizes forrázatát alkalmazzák gyomorfekélynél, gyomornyálkahártya gyulladása esetén. Jó hatású a csecsemôk bélgörcseinél ánizsterméssel keverve 1:1 arányban. Külsôleg langyos borogatások formájában alkalmazzák bôrgyulladásoknál, öblögetôszerként torokgyulladásnál. Kitûnô inhaláló légúti hurutoknál. Erôsíti az idegeket, csökkenti a lázat. Allergiát okozhat, ami növényvédôszer-maradványokra vezethetô vissza, de oka lehet a kamilla valamely más, ez idáig nem ismert alkotóeleme is. Alkalmazása: két deciliter vízzel egy púpozott teáskanál vagy csapott evôkanál drogot forrázunk le, 15 perc állás után fogyasztható, étkezés után. A kamilla illóolaja nyugtató hatású. Internetcímünk: www.napklub.hu A Nap Klub Alapítvány számlaszáma: OTP VIII., 11708001-20364520 adószáma: 18037119-1-42 Kiss Ernôné NÉHÁNY GONDOLAT A GYALOGLÁSRÓL A Középkorú Nôk Klubjának (KNK) közelmúltbéli összejövetelén a torna után a gyaloglásról beszélgettünk dr. Kovács Éva gyógytornász vezetésével, az ott elhangzottak lényegét az alábbiakban megosztjuk az olvasóval. Az aerob jellegû tevékenység olyan mozgás, amely során hosszú idôn át nagy mennyiségû az oxigénigény, és ezt a szervezet úgy elégíti ki, hogy gyorsabban keringeti az oxigénszállító vért, azaz a szívmûködés gyorsul, és gyakrabban veszünk levegôt (szaporább a légvétel, vagyis lihegünk). FONTOSABB ISMÉRVEK Ilyen hatása van a folyamatos, ciklusos, nagy izomcsoportok mozgásával járó sportoknak. Többi között például a gyaloglásnak, amely a korábban ülô életmódot folytatók, idôsek, ízületi betegek, és kezdôknek a legmegfelelôbb mozgásforma. Miért ajánlott a gyaloglás? Fôként azért, mert kíméli az ízületeket, ily módon idôsek, fájós ízületûek is végezhetik, ha kényelmes megfelelô talpkiképzésû cipôt viselnek. Mindenki számára adott, hiszen bárhol gyalogolhatunk, kivéve a nagy forgalmú utcákat, város- vagy településrészeket. Költségtakarékos, mert nem igényel drága felszerelést és felkészülést sem; gyalogolni mindenki tud, nem kell megtanulni. Ami azonban fontos a hatékonyság szempontjából: a megfelelô tempó megválasztása. A javasolt tempó kb. 120 lépés/perc, azaz minden másodpercben ugyanaz a láb lépjen elôre. A RENDSZERES GYALOGLÁS HATÁSAI Szilárdabbak, kálciumban gazdagabbak lesznek a csontok, természetesen megfelelô mennyiségû kálciumbevitel mellett. A vérnyomás a következô módon változik: közvetlenül az edzés után a szisztolés érték nô, a diasztolés érték nem változik, de hosszú távon mindkét érték csökken (Pados Gy.: 12 hét után a szisztolés érték 11 hgmm-rel, a diasztolés érték 8 hgmm-rel csökkent.) Ugyancsak csökken a testzsír/izomtömeg arány. A szív gadaságosabban dolgozik, teherbíróbb lesz. A megfelelô hatás érdekében a gyaloglás alkalmanként legalább 15 20 perces és olyan sebességû legyen, hogy gyaloglás közben a lihegés mellett még végig tudjunk mondani egy mondatot. Akinek magas vérnyomása, cukorbetegsége, szívbetegsége, érbetegsége van annak érdemes orvossal megbeszélni a tervezett mozgásprogramot. Faragó Maja Túraajánlat A Bakancsos Klub legközelebbi túráját január 14-én, szombaton szervezi. Találkozó reggel 9 órakor a Nap Klub elôtt.

SZERDÁNKÉNT JÓGA Már tegnap este is esett, úgy fél nyolc körül. mondtam a kolleganômnek a reggeli kávé kevergetése közben, amikor a hirtelen változó idôjárás került szóba. Na, és hol voltál te abban az idôben? kérdezte csak úgy megszokásból. A teljesen természetes válaszomra, hogy jógán a Nap Klubban, csak egy halk, elmélázó De jó volt a reakció. Hát igen. Így állunk, hogy a jóga még sokaknak egy igen távoli, rejtelmes világot, kopaszra borotvált szerzetesek képét eleveníti fel, akik mély aszkézisben tengetik egyhangú, sanyarú napjaikat. Pedig már sokan tudjuk, hogy a jóga a testi és lelki felüdülést szolgálja, életerôt, megújhodást hoz a mindennapokban azoknak, akik megismerkednek a tanításaival, de legalább a több ezer éves mozgáskultúrájával. Kati vezetésével néhányan de szaporodó létszámmal szorgalmasan gyakoroljuk, egyelôre csak szerdánként a Nap Klubban. Jobbára nôk, minden korosztályból; férfitagunk szégyenszemre csak egy van. Felfrissülve, mégis kellemesen elfáradva megyünk haza az egy óra eltelte után, annak tudatában, hogy erôlködés, ugrálás és kötelezô teljesítmény-elvárások nélkül megmozgattuk minden tagunkat, továbbá tettünk valamit azért, hogy holnap egy kicsivel egészségesebbek legyünk. Szigeti Éva KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK MADÁRINFLUENZA Az elmúlt hetek riasztó híreivel szemben a madárinfluenza a H5N1-es típus normális körülmények között nem jelent veszélyt az emberekre. Csak nagyon extrém esetekben képes betegséget okozni az emberek számára ha valakinek egyébként is legyengült az immunrendszere, és nagy mennyiségben sokáig lélegzi be a fertôzött levegôt. A baromfi húsa sem jelent veszélyt egyrészt az állategészségügyi rendszer óvintézkedései miatt, másrészt pedig mert az étel elkészítése (sütés vagy fôzés) során elpusztulnak a vírusok. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ezért két alapszabály betartásával az elhullott madarak elkerülésével és a szárnyasok megfelelô átsütésével szinte kizárt, hogy emberi megbetegedést okozzon a madarakra veszélyes influenzavírus. A madárinfluenzával az Egészségügyi Minisztérium információs zöld telefonszámán (06/80/374-636) 24 órán kérhetô tájékoztatás. A Nap Klub Alapítvány számlaszáma: OTP VIII., 11708001-20364520 Adószáma:18037119-1-42 DVD-AJÁNLÓ A hihetetlen család. Bob Parr egy békés kertvárosban él felesége és gyermekei társaságában. Senki nem tudja róla, hogy 15 évvel ezelôtt Mr. Irdatlan volt, a szuperhôs, aki feleségül vette egy kolléganôjét, Nyulánkát. Most biztosítási kárbecslô, aki sikertelenül küzd az unalommal és a felesleges kilókkal. Mikor egy ismeretlen telefonáló a világ megmentése ügyében egy távoli szigetre hívja, nem habozik. Magára erôlteti a szûknek mutatkozó régi szuperhôs-ruhát, és újra nekivág annak, amihez a legjobban ért: megmenti a Gonosztól a világot. Némó nyomában, a Szörny Rt., és a Toy Story Oscar-díjas alkotóinak komputeranimációs filmje, melyet minden korosztály számára ajánljuk (2004) családi rajzfilm, szinkronizált, 111 perc. Rendezte Brad Bird. Szereplôk: rajzfilmfigurák. Hangok: Dolby Digital. (Forrás: DVDRent) D. I. KLUBPROGRAMOK Közösségi konzultációs fogadóóra: minden pénteken 19 20 óráig. Pályázati tanácsadás: minden szerdán 10 11 óráig. Játszóház: minden pénteken 16 18 óráig. Mákvirág Nyugdíjas Klub: kedden 10 12 óráig. Gyöngyvirág Nyugdíjas Klub: kedden 14 16 óráig Grund Tehetséggondozó Mûhely: kedden és szerdán 16 17.45-ig, pénteken 14 16 óráig, szombaton 10 13 óráig. Segíts magadon! önsegítôkör: minden páros héten hétfôn 10 12 óráig. KNK Középkorú Nôk Klubja: minden hónap utolsó hétfôjén, 19 óra torna (helyszûke miatt elôzetes bejelentkezés szükséges a következô számon: 06-30-850-9780), 20 órától beszélgetés (mindenki számára nyitott). Zebra-kezek (kézmûveskör): minden hónap elsô csütörtökén. Jóga: szerdán 18.30-19.30-ig. Bakancsos Klub: minden hónap második szombatja. A klub tagjai kirándulásokat szerveznek a természetbe. Találkozó a Nap Klubban 9 órakor. Kocogó Klub: minden pénteken 17 és 18 óra között. Találkozó a Nap Klubban. Kocogás az Orczy-kertben. Helyszín: Nap Klub Közösségi konzultációs fogadóóra Alapítványunk szakképzett munkatársa fogadóóráján minden pénteken 19 és 20 óra között (Nap Klub Alapítvány, Leonardo da Vinci u 4 6.) várja azokat az érdeklôdôket, akik új közösségeket szeretnének létrehozni (pl. kismamaklub, természetjárók köre, zenekedvelôk köre ), vagy a már meglévô kisközösségüket szeretnék továbbfejleszteni. Érdeklôdni Gyôri Jolandánál lehet a 06-30-393-6959-es telefonszámon.

ÜNNEPVÁRÓ KÉRDÉSEK KARÁCSONY TÁJÁN hogy mondani szoktuk, nyakunkon a karácsony. Bár igen szemérmesen leplezzük, a szeretet ünnepe nagyon sokak számára inkább teher, mint ünnep. Az elsô fô kérdés: Kinek vegyünk ajándékot és mit? Hiszen semmire sincs szüksége szerintünk, vagy annyi mindenre szerinte, hogy nem tudunk választani, esetleg oly távol állunk egymástól, hogy fogalmunk sincs mit ajándékozzunk. Az utóbbi esetben frappáns megoldásnak szokott tûnni a pénz átadása a Majd vegyél magadnak valamit! kísérô szöveggel. Ez ma a szeretet? Az egyéni, személyre szabott kedveskedés, ami két ember kapcsolatát megkülönbözteti a többi milliárdétól? Ettôl fogom látni az arcán az örömöt, ami nekem nagyobb boldogság, mintha én kaptam volna ajándékot? Ekkor érünk a második fô kérdéshez, hogy mennyi az az összeg, amit adni/költeni tudunk, illik, szeretnénk Kinek mennyi a sok és a kevés? Hol az elfogadható középút? Különben is hajlamosak vagyunk rá, de a fogyasztói társadalom minden írott és sugárzott médiuma már októbertôl azt hirdeti, költekezzünk. Akár hitelbôl, erônk felett! Karácsonykor akarjuk behozni azt, hogy egész évben fel se hívtuk, meg se látogattuk, esetleg a születésnapjára sem kapott semmit, sôt hónapok óta eszünkbe se jutott, hogy él? Mert hol maradt el a szeretet? A meghittség, az összetartozás éltetô ereje, az ajándékozás eredeti, tiszta öröme? Évente egyszer, néhány száz, esetleg ezer, tízezer forinttal akarjuk mindezt kompenzálni. Persze jönnek látogatók is, akiket meg kell vendégelni. Itt kerül elôtérbe a harmadik kérdés, hogy mivel? Sütünk, fôzünk az utolsó pillanatig, és valljuk be, jól el is fáradunk, mire megérkeznek. Mert minden beszerzést az utolsó pillanatra hagytunk, az ajándékokat még csomagolni is kell, és persze ilyenkor derül ki az is, hogy valakit kifelejtettünk. Azután csak kínlódunk, kapkodunk, mérgelôdünk, fizikailag is kimerülünk. És hol maradt el a szeretet? A boldog tervezgetés, az együttlétre az örömteli lelki ráhangolódás idôszaka? A bölcsek szerint az ünnep akkor kezdôdik, amikor elôször gondolunk rá. De az sem mindegy, hogyan. Emlékezzünk talán a múlt évire, amikor az egész teljes anyagi csôd és csupán három napos robot volt? A változtatás lehetôsége bennünk lakozik és igen egyszerû. Keressük meg, hol maradt el a szeretet! Szigeti Éva BOLDOG KARÁCSONYT! Számomra a legszebb ünnep a karácsony. Nem értem azokat az embereket, akik másként vélekednek róla: Takarítás, vásárlás, sütés, fôzés, rokonlátogatás, nehogy valaki kimaradjon. Örülök, hogy vége, majd a hétköznapokon kipihenem magam. Kedves panaszkodók, sopánkodók! Nem errôl szól ez az egész. A karácsonyt megelôzi az advent, a várakozás, a felkészülés ideje. Nem kell mindent az utolsó napokra hagyni. A családdal végzett közös munka megkönnyíti a teendôinket. Vonjuk be a gyerekeket a készülôdésbe. Az adventi naptárban az édesség mellé dugott cetlik figyelmeztetnek a soron következô feladatainkra. Tervezzük meg a munkát. Süssünk közösen a gyerekekkel, az unokákkal. Nekik ez jó játék, meghatározó élmény; nekünk kicsit több munka. Nem baj, ha a mézeskalács nem lesz olyan mûvészi, attól lesz szép, hogy ôk készítették. Az sem olyan nagy baj, ha több adagot kell sütni, mert már az ünnep elôtt elfogy. Díszítsük fel a lakást ízlésünknek megfelelôen. Az adventi koszorú, a gyertyák és mécsesek fontos kellékei az ünnepvárásnak. Ajándék. Sokaknak ez a karácsony sarkalatos kérdése. Ajándék kölcsönbôl, erôn felül, hogy nagyobb, drágább legyen, mint valaha. Ennek nem sok értelme van. Az ajándék legyen hasznos, ötletes, és adjuk szeretettel. Hiszen a karácsony a szeretetrôl, az örömrôl, az együttlétrôl szól. Kívánom, hogy legyen minden családban békés és meghitt az ünnep! Sepsik Lászlóné

LÁTOGATÓBAN HÍRES, NEVES EMBEREK Keresztrejtvény JÓKAI MÓR író, újságíró, szerkesztô (1825 1904) Komáromban született. A pápai önképzôkörben ismerkedett meg Petôfivel. Ügyvédi oklevelet szerzett. Elsô regénye, a Hétköznapok (1846) sikert hozott, ezért az írói pályát választotta. Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején a forradalmi ifjúság egyik vezére. Világos után bujdosni kényszerült, és álnéven folytatta írói munkáját. 1865-ben képviselôvé választották, az országgyûlésen a Határozati Párthoz csatlakozott. Késôbb a politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben az ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte. Ekkor jelentették meg mûveinek százkötetes díszkiadását. Születésének centenáriumán kódexet neveztek el róla. Tagja volt a Kisfaludy és a Petôfi Társaságnak, 1858-tól a Magyar Tudományos Akadémiának. A nemzeti romantika megteremtôje. Színes fantáziája, mesélôkészsége révén a legnépszerûbb magyar prózaíró, regényei teremtették meg a mai értelemben vett olvasóközönséget. Magyaros, árnyalt eleven nyelvét, mely kiváló elbeszélô tehetséggel párosult, elsônek Arany méltatta. Legkedveltebb regényei: A kôszívû ember fiai (1869), Az arany ember (1872), Fekete gyémántok (1870), Egy magyar nábob (1853). 1904-ben, a Nemzeti Múzeum elôcsarnokából temették a Fiumei úti Nemzeti Panteonba. Egy egész nemzet gyászolta. Összes mûvei: 1 100, 1894 98. Hátrahagyott mûvei: 1 10, 1912. Összes mûvei: 1 98 (krk.), 1962. Kerületi vonatkozású regénye: A gazdag szegények (1889 1890). Józsefvárosi lakhelyei 1868 1882. Külsô stáció utca 80. (Baross utca 98. Sárga ház) 1882 1884. Kerepesi út 21. (Rákóczi út) 1885 1887. Sándor utca 36. (Bródy Sándor utca) Emléktábla a házon 1886. nov. 20. itt halt meg Laborfalvy Róza felirattal. 1887 1889. Sándor utca 17. Józsefvároshoz kötôdô nevezetes tevékenységei 1875 1878-ig Józsefváros képviselôje. Egyik kezdeményezôje volt a Budapesti Munkásegylet megalakításának. A Magyar Nemzeti Színház mutatta be darabjait. 1894-ben, Kossuth temetésén (ravatalánál, a Nemzeti Múzeumban) Jókai Mór volt az egyik szónok. Felhasznált irodalom: Lengyel Dénes: Irodalmi kirándulások (Tankönyvkiadó, 1977), Józsefvárosi Lexikon (Budapest, 1970), Ki kicsoda a magyar irodalomban? (Könyvkuckó, Budapest, 1996) Nagy Józsefné Vízszintes: 1. Pest megyei település. 7. Idôs férfi beceneve. 8. Iráni pénzegység. 10. Házhely. 11. Elképzelés. 13. Amely személy. 14. Angyalrang. 16. Détlen elektród! 17. Maga népiesen. 19. Ügyirat. 20. Nem régi. 21. Féltíz! 22. Idegen férfinév. 26. Numerus. 29. Visszavon! 30. KTE. 32. Nem fölé. 33. Keverék ford. 35. Ebéd elsô fogása. 37. Orosz folyó. 38. EGAS. 39. Pest megyei település. Függôleges: 1. Ragadozó ôn. 2. Pesti sportegyesület. 3. Elôfordul ford. 4. Kezdet és vég nélküli. 5. Ritenuto röv. 6. Nyakbavalók. 7. Teremsport. 9. Nem fent! 10. Pest megyei település. 12. Pest megyei település. 15. Étlen mezô! 18. Kemény hangnem. 19. Svájci Távirati Iroda röv. 23. Afrikai állam. 24. Érem elôlapja. 25. Keresztül. 27. Háborgat. 28. Majdnem rápillant! 30. Szükséges. 31. Alkotórész. 34. Oroszlánnév. 36. Megás közepe! Beküldendô: vízszintes 1. és 39., függôleges 10. és 12. Beküldési határidô: december 31. Az elôzô számunkban megjelent rejtvény megfejtôi közül a szerencsés nyertes: Szépkis Irén. A jutalmat december 16-án pénteken 16 órakor veheti át a Nap Klubban. A Nap Klub Alapítvány havonta megjelenô ingyenes szomszédsági lapja Szerkesztôbizottság: Dellamarió Ildikó, Faragó Mária, Kerékgyártóné Zalka Cecília, Királyfi Jolán, Kisoroszi Elter Rozi, Kiss Ernôné, Makuminé Varajti Enikô, Skrinyár Istvánné, Szabó Márta, Szegedi Józsefné, Szonday Szandra, Vass Józsefné, Wagner Margit Felelôs szerkesztô: Sörös Erzsébet Alapítvány Kiemelten közhasznú szervezet Felelôs kiadó: Nagy Józsefné A szerkesztôség és a kiadó címe: 1082 Budapest, Leonardo da Vinci u. 4-6. Telefon/fax: (06-1) 333-0316 E-mail: nap.klub.alapitvany@axelero.hu Web: www.napklub.hu ISSN 1217-0879 Készült a Macropolis Bt. nyomdaüzemében Felelôs vezetô: Fehérvári Béla