Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai"

Átírás

1 Móra-emlékév 2014 A Somogyi-könyvtár programjai

2 2014-ben születésének 135. és halálának 80. évfordulóján kiállítással, rendezvényekkel emlékezünk Móra Ferencre, a Somogyi-könyvtár egykori igazgatójára, felidézzük a sokoldalú író, könyvtáros és muzeológus alakját.

3 Egy város egy könyv A Somogyi-könyvtár 2011-ben hagyományteremtő szándékkal indította útjára olvasásnépszerűsítő programját, melynek lényege, hogy Szegeden minél többen olvassák el egy a városhoz kötődő szerző művét. Idén az Önök választása alapján a legtöbb szavazatot elérő Móra-mű lesz a város könyve. Szereti Ön Mórát? Szavazzon kedvenc könyvére, hogy együtt olvashassuk újra! Szavazni lehet a könyvtár honlapján, illetve a könyvtárban kihelyezett szavazólapokon. Szavazóink között az Ünnepi Könyvhéten jutalomkönyveket sorsolunk ki.

4 2014. május 8-tól június 28-ig A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig kiállítás Móra Ferenc korának meghatározó közéleti szereplőjeként oroszlánrészt vállalt a város szellemi életének formálásában, könyvtárigazgatóként az értékek megőrzésében. A Somogyi-könyvtár tárlata bemutatja a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb és legnépszerűbb alkotóját: az írót, régészt, újságírót, könyvtárigazgatót, családapát, azt a sokszínű, humánus embert, akinek kedves történetei, eleven képei ma is megragadják az olvasók fantáziáját. A kiállítás helyszíne: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged, Dóm tér 1 4.), földszinti kiállítótér

5 2014. május 12. (hétfő) A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig című kiállítás ünnepélyes megnyitója A kiállítást megnyitja: Vészits Andrea, Móra Ferenc dédunokája A rendezvény helyszíne: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged, Dóm tér 1 4.), földszinti kiállítótér május 12. (hétfő) Kincses Móra rendhagyó filmklub Az MTVA Szegedi Stúdiójának archívumából Bubryák István válogat. A rendezvény helyszíne: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged, Dóm tér 1 4.), alagsori klub

6 2014. május 17. (szombat) Emlékséta Móra szivarfüstje nyomában A Szeged Napja Ünnepségsorozathoz kapcsolódó irodalmi városnéző sétánk során felkeressük Móra Ferenc szegedi emlékhelyeit, kiemeljük a város szövetéből azokat az épületeket, ahol a jeles író, újságíró, muzeológus megfordult. Kövessük hát a város mindenesét szegedi sétaútjain! A séta a Somogyi-könyvtár épülete elől (Dóm tér 1 4.) indul. Csoportos kérés esetén (min. 10 fő) egyedi időpontban is megtartjuk programunkat. Érdeklődni a 62/ telefonszámon (117-es mellék), vagy a címen lehet. A rendezvény tervezett időtartama másfél óra, a részvétel ingyenes. Móra Szegeden mobilalkalmazás A mobilalkalmazás segítségével egyszerűen megtervezheti sétája útvonalát, megismerkedhet az író életútjával, válogathat Móráné szakácskönyvének ínycsiklandó receptjei közül, valamint különleges régi képeslapokon láthatja a város egykori arcát. Az emlékséta okostelefonra készített változata letölthető és egyénileg is végigjárható: myapps.hu Letöltés QR kóddal:

7 2014. május 24. (szombat) Utcai vigasságok Móráról Mórától Játékok, totók, szavazás gyermekeknek és felnőtteknek A rendezvény helyszíne: Szeged Napja Ünnepségsorozat Hídi vásár augusztus 12. (kedd) és Betűország ösvényein Séta a városban Móra Ferenc nyomában feladatlap segítségével, vagy könyvtáros vezetésével Indulás: a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárából (Szeged, Dóm tér 1 4.)

8 2014. október Móra Ferenc ezer arca Előadások a sokoldalú íróról, könyvtárosról, muzeológusról A rendezvény helyszíne: Somogyi-könyvtár (Szeged, Dóm tér 1-4.) Az Egy város egy könyv olvasásnépszerűsítő programunk nyertes könyvéhez kapcsolódó játékos vetélkedő december Az én Mórám online olvasási vetélkedő Csongrád megyében a 2014-es Csongrád megyei Gyermekkönyvhetek keretében Kincsek Móra Ferenc tulipántos ládájából Egész évben előre meghirdetett gyermekprogramokkal, foglalkozásokkal várjuk a Móra Ferenc meséit, verseit kedvelő gyermekeket a Somogyi-könyvtár Gyermekkönyvtárában és fiókkönyvtáraiban. A Móra-emlékév további programjairól tájékozódhat a Somogyi-könyvtár honlapján:

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI Szeged, 2014. október Találkozzunk a könyvtárban! Szervező: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Tel.: 62/425-525

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /16. szám október 20.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /16. szám október 20. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/16. szám - 2016. október 20. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

2009. október 11.: Kalóz-party

2009. október 11.: Kalóz-party Kalóz-party 2009. október 11.: Kalóz-party A Közösségi Ház mellett lévő régi épületből a felnőtt részleggel egy épületbe költözött át a Gyermekkönyvtár. A hivatalos megnyitó ünnepségen Tállai András polgármester

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI Szeged, 2018. október Találkozzunk a könyvtárban! Szervező: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1 4. Tel.: 62/425 525

Részletesebben

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról

Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Ea.: Dobosné Brezovszky Anikó : 6701 Szeged, Pf.: 441. Szeged, 2016.03.09. : (36) 62/425-525 Pályázati azonosító: 3808/02605 Fax: (36) 62/630-601 Tárgy: Gyermekkönyvhónap - szakmai

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár programjai szeptember II. Rákóczi Ferenc Könyvtár 2019. szeptember 9 15. II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Szeptember 11., szerda 14.00 Mit Miskolc adhatott az elővárosainak is Kerekasztal-beszélgetés Miskolc város és a Miskolc

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0098 SUGÓ PARTI-OLVASÓ PARTY Olvasási és digitális kompetenciafejlesztés

TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0098 SUGÓ PARTI-OLVASÓ PARTY Olvasási és digitális kompetenciafejlesztés TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0098 SUGÓ PARTI-OLVASÓ PARTY Olvasási és digitális kompetenciafejlesztés A tábor programjának terve EJF Könyvtár 2014.06.16-06.20. 2014.06.16. HÉTFŐ idő 1. csoport ÚÁMK 2. csoport

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai

A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai A Hamvas Béla Városi Könyvtár 2015/első félévi programjai JANUÁR január 20. kedd 18:00 Ünnepi est a Magyar Kultúra Napja alkalmából Árny az árnyban versszínházi előadás Radnóti Miklós életéről és költészetéről

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /19. szám december 1. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/19. szám - 2016. december 1. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Olvassatok mindennap!

Olvassatok mindennap! Olvassatok mindennap! A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem. Carlos Ruiz Zafón ZALAI GYERMEKKÖNYVHETEK

Részletesebben

Itt kezdődött a reformkor

Itt kezdődött a reformkor Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818

Részletesebben

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról MINDIG KÖZEL VAGYUNK! Gráz kulturális hivatalának városi könyvtára változatos és magas szintű állománnyal rendelkezik.

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu FÔUTCA LIPÓT NAPOK 2009. november 12 15. Programfüzet Erzsébet tér Tisztelt Belvárosi Polgárok! Örömmel mutatom be Önöknek a Fôutca Lipót Napok programsorozatát, amelynek során megismerhetik Belváros Új

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! FOTÓ: GALGÓCZI NÉMETH KRISTÓF Országos Könyvtári Napok A SOMOGYI-KÖNYVTÁR RENDEZVÉNYEI Szeged, 2016. október Találkozzunk a könyvtárban! Szervező: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 6720 Szeged,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hallgatói alkotó és művészeti pályázatok

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hallgatói alkotó és művészeti pályázatok ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Hallgatói alkotó és művészeti pályázatok Jelen Adatkezelési tájékoztató célja, hogy felhívjuk az Ön figyelmét a hallgatói alkotó és művészeti pályázatok szervezése és során történő

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben

Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben Aranyi Zoltán (aranyi@ek.szte.hu) Molnár Sándor (sandor.molnar@ek.-szte.hu) Várnai-Vígh Adrienn E. (Adrienn.Varnai-Vigh@ek.szte.hu)

Részletesebben

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Hírek, életút Megyei Tudástár kialakítása: Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtári hálózata nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében A projekt az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

A SOMOGYI-KÖNYVTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A SOMOGYI-KÖNYVTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA A SOMOGYI-KÖNYVTÁR PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Készült: 2016. május 4. Hatálybaléptetés dátuma: 2016. június 1. Jóváhagyta: Minőségirányítási bizottság Készítette:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: +36-32-521-550 ; Fax: +36-32-521-555 E-mail: mbbmk@bbmk.hu ; Web: www.bbmk.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TALÁLKOZZUNK A KÖNYVTÁRBAN! ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK RENDEZVÉNYEI NÓGRÁD MEGYÉBEN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01184 A 2014-es évben is az Nemzeti

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8.

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért 2012. 2012. szeptember 28. 2012. október 8. A programok a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban zajlottak, ahol nagy örömünkre

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás 2011/11/04 Page 1 of 5 [1]Az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA OSZK Res libraria Hungariae Kutatócsoport 19. századi műhelye címmel közös kiállítást rendez Heckenast Gusztáv (1811 1878) születésének

Részletesebben

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947

SZEPTEMBER. Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra A legvidámabb barakk Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel 1945-1947 SZEPTEMBER Szeptember 10. (kedd) 18 óra Pece-parti Párizs: Nagyvárad XX. századi költészete, festészete Szeptember 12. (csütörtök) 18 óra "A legvidámabb barakk" Élet a háború után. A kommunista hatalomátvétel

Részletesebben

Érintsd meg a Holdat!

Érintsd meg a Holdat! Gárdonyi-emlékév, 2013 Érintsd meg a Holdat! rejtvényfüzet 1. forduló Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából hívunk, hogy játsszatok velünk! Az első fordulóban Gárdonyi Géza életével, a

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT SZÉCHENYI ISTVÁN SZÜLETÉSÉNEK 225. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL TARTANDÓ ÜNNEPSÉGSOROZATRA IDŐPONT: 2016. SZEPTEMBER 21. HELYSZÍN: NAGYCENK A SZÉCHENYI-EMLÉKBIZOTTSÁG

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

Havi összesítő. Január

Havi összesítő. Január Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester

Részletesebben

SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA 6722 Szeged Kálvária sgt.23. Parkoló a Gogol u. felől

SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA 6722 Szeged Kálvária sgt.23. Parkoló a Gogol u. felől SZENT-GYÖRGYI ALBERT AGÓRA 6722 Szeged Kálvária sgt.23. Parkoló a Gogol u. felől Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának önálló közművelődési intézménye FEBRUÁRI PROGRAMJA Az intézmény nyitva tartása:

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A NAGY KÖNYVTÁRI SHOW MEGRENDEZÉSÉRE NÓGRÁD MEGYE KÖNYVTÁRAIBAN címmel benyújtott nyertes pályázatra Pályázati azonosító: 3508-01258 A 2015-ös évben is a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

Találkozzunk a könyvtárban!

Találkozzunk a könyvtárban! Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

Avasd be Te az olvasót kedvenc könyveid világába!

Avasd be Te az olvasót kedvenc könyveid világába! Játékleírás Folytatódik A Nagy Könyves Beavatás kreatív, fiatalos, elsősorban a középiskolás korosztályt megszólító olvasásnépszerűsítő országos játék! A harmadik évad Végtelen forrás címmel az egri Bródy

Részletesebben

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program)

Internet Fiesta KSZR települések. Fejér megye szerda (13 program) Internet Fiesta 2017 Résztvevő települések száma: 30 KSZR települések Fejér megye 1. Alap 2. Bakonycsernye 3. Baracs 4. Beloiannisz 5. Bodajk 6. Bodmér 7. Cece 8. Csabdi 9. Felcsút 10. Igar 11. Iszkaszentgyörgy

Részletesebben

HÍREK ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA

HÍREK ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA Programok 2015. 1. félévében 2015. február 13. Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton belül Olvasómaraton rendezvényt hirdettünk meg, az olvasás

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok

Országos Könyvtári Napok Országos Könyvtári Napok A Somogyi-könyvtár rendezvényei Szeged, 2013. október Könyvtárak összefogása az emberi kapcsolatokért Szervező: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 6720 Szeged, Dóm tér 1

Részletesebben

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe

PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM. Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe PÜNKÖSD HAVI KALENDÁRIUM Május 01. vasárnap Anyák Napja Sok szeretettel köszöntjük az édesanyákat! Munka ünnepe Majális Balatonkeresztúron Európa Uniós csatlakozás ünnepe Május 03. kedd Csillagvirág Látogatás,

Részletesebben

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!

Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím! Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika

Részletesebben

Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik

Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik Víz Világnapja 2015. 03. 22. Csatlakozott fürdők és programjaik 1. 2. 3. 4. 5. Csatlakozó cég, fürdőlétesítmény neve Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdő - Szeged Eleven Kft. Budapest Gyopárosfürdői Gyógypark

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Tanítási órák / Évfolyamok

Tanítási órák / Évfolyamok Mikor? Hol? 27. péntek 28. szombat 29. vasárnap 30. hétfő Tanítási órák / Évfolyamok 1. b 5. c 6. c 8. c Óra Téma Óra Téma Óra Téma Óra Téma Adventi Adventi koszorú Adventi koszorú szítése Adventi koszorú

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÖSSZEFOGÁSA A TUDÁSÉRT PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A BRÓDY SÁNDOR KÖNYVTÁRBAN

A KÖNYVTÁRAK ÖSSZEFOGÁSA A TUDÁSÉRT PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSA A BRÓDY SÁNDOR KÖNYVTÁRBAN 10.04 10.30 10.04 10.03 10.03 15.30 10.03 10.03. 14.30. 10.03 10.03 -tól egész héten át PROGRAMJAINK ( 10. 03 10. 08.) Élj egészségesen! - rajzban mondom el Kiállítás-megnyitó, mesét mond: Luzsi Margit

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ: LEGYÉL TE IS BEAVATOTT! Országos szakmai továbbképzés könyvtárosoknak /01483 Eger, november 13.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ: LEGYÉL TE IS BEAVATOTT! Országos szakmai továbbképzés könyvtárosoknak /01483 Eger, november 13. SZAKMAI BESZÁMOLÓ: LEGYÉL TE IS BEAVATOTT! Országos szakmai továbbképzés könyvtárosoknak 204104/01483 Eger, 2017. november 13. BESZÁMOLÓ: LEGYÉL TE IS BEAVATOTT! ORSZÁGOS SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS KÖNYVTÁROSOKNAK

Részletesebben

Bemutatkozik az MTA Könyvtára

Bemutatkozik az MTA Könyvtára TARTALOM Bemutatkozik az MTA Könyvtára 1. alapozó program A mintegy 60-90 perces látogatás során levetítjük a könyvtár történetéről és kincseiről készült kisfilmet, bemutatjuk a különféle funkciójú olvasói

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2012. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája

Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája Szeged, 2015. május 22-23. MÁSODIK ÉRTESÍTŐ KONFERENCIA FELHÍVÁS Egészségügyi Szakdolgozók Első Alapellátási Konferenciája címmel a Magyar Egészségügyi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Kedves Könyvtárhasználónk és Látogatónk! Szeretnénk megismerni, hogy könyvtárunk szolgáltatásai mennyire felelnek meg az Ön igényeinek.

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /02. szám január 19. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2017/02. szám - 2017. január 19. RENDEZVÉNYEK HÍREK

Részletesebben

Ünnepi könyvheti felolvashow SZombathely az Olvasás Fővárosa Is

Ünnepi könyvheti felolvashow SZombathely az Olvasás Fővárosa Is A művészet nem az, hogy meg tudunk-e rendezni egy ünnepet, hanem, hogy találunk-e olyanokat, akik örülnek neki. Ünnepi könyvheti felolvashow SZombathely az Olvasás Fővárosa Is Nietzsche Elkötelezettség

Részletesebben

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR

Május 8-án, 20 órakor. koncert RÉVÉSZ SÁNDOR 1 Május 8-án, 20 órakor koncert RÉVÉSZ SÁNDOR Május 1. péntek az Iharosban MAJÁLIS a Viadukt Sportegyesület szervezésében Biatorbágyi egyesületek fõzõversenye, mely után mindenki ízlése szerint ehet. Lovaskocsikázás

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár Könyvtárának használati szabályzata Szolgáltatások - a könyvtárlátogatás, a gyűjtemény helyben használata ( olvasóterem, helytörténet) - az állományfeltáró

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása. fagylaltokat, hogy mielőtt vakációzni mennének, melyik számukra az év igazi fagylaltja!

I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása. fagylaltokat, hogy mielőtt vakációzni mennének, melyik számukra az év igazi fagylaltja! I. Országos Igazmondó Fagyi verseny pályázati felhívása Örömmel értesítjük Magyarország fagylalt készítőit, hogy a Sisi Alapítvány 2016. évben indítja újára, és ezennel meghirdeti az I. Országos Igazmondó

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG 2014-ben a Berzsenyi Dániel Könyvtár által NKA-hoz benyújtott támogatásból ismét részesült könyvtárunk. A kapott támogatást jutalmazásra, meghívó plakátkészítésre

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr

Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr www.gyorikonyvtar.hu Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csoportja Péter: 06/70-949-2215 és a Csatári Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara közösen bemutatja: PROGRAMFÜZET Szervező:

Részletesebben

A játék október 29-től az Internet Fiesta záró rendezvényéig tart (2019. március

A játék október 29-től az Internet Fiesta záró rendezvényéig tart (2019. március JÁTÉKLEÍRÁS Fiatalok százezreit hódította meg világszerte Veronica Roth A beavatott című trilógiája. Magyarországon 2015 óta közel 900 középiskolás vett részt az említett kötet alapjaira épülő országos

Részletesebben