Ifj. Fekete István CSÍ ÉS VIT meg az emberek 1
2
Ifj. Fekete István CSÍ ÉS VIT meg az emberek Móra Könyvkiadó 3
BUDAI TIBOR ILLUSZTRÁCIÓIVAL Ifj. Fekete István, 2006 Móra Kiadó, 2006 4
A délután már megöregedett, és egyre sûrûsödô árnyékai lassan összeértek a közelgô estével. A nap bíborszínû ragyogásának inkább csak fénye volt már, mint melege, és a nagy folyó felôl néha borzongató, hûvös szél futott végig a város zsongó lármája felett. A papiruszerdôk vidékén halk beszélgetéssel gémek szálltak. A nádasok kisebb madarai alvásra készülôdve hintáztatták magukat a nádszálak kényelmes bugafején, s csak akkor élénkültek fel egy kicsit, mikor valami nagyobb hal megcsobbantotta közelükben a vizet. Vit szomorúsága Csível, volt férjével való találkozása óta alig enyhült. Fájó szívvel suhant Ri mellett. Biztos azért akarja, hogy megnézzem a lakását, mert ismét megkér, hogy legyek a felesége gondolta. Ha igent mondok, vajon tudom-e Rit úgy szeretni, mint Csít? A boldogságtól úgy dobogott a szívem, mikor megláttam ôt! Azt hittem, hogy visszajött hozzám, ahogy ígérte, mikor nélkülem repült el a nagy útra. Vit soha nem fogja elfelejteni azt az utolsó napot, amit együtt töltöttek Csível, mielôtt elrepült haza. Hogy rimánkodtam neki gondolta. Könyörögtem, hogy vigyen magával. Azt sem bánom, ha beleesem a nagy vízbe, és elpusztulok, de ha itt hagysz, meghasad a szívem, és úgyis meghalok. 5
Vit drágám, ne beszélj így! kérte Csí, és látszott rajta, hogy neki is nagyon fáj az elválás. Ismered a törvényt! Itt kell maradnod, és a fecskék nemzetsége iránti kötelességed, hogy meggyógyulj. Tudod, hogy mindig óvtalak, büszke voltam rád, és nagyon szerettelek. És most is nagyon szeretlek. Ebben az állapotban nem indulhatsz el a nagy útra. Ne félj, nem válunk el örökre, visszajövök hozzád, Vit. És sokat mesélek majd arról, hogy mi van otthon. Hogy a fészkünk szép-e még most is Ha valami javítanivaló lesz rajta, azt megcsinálom És más lesz a párod! És gyerekeitek is lesznek sírta Vit. Jól tudod, hogy ez a törvény. De lehet, hogy reggelre meggyógyul a szárnyad. Dehogy gyógyul! suttogta a fecskeasszonyka. Holnap már egyedül alszom, ki fog vigyázni majd rám? és kis csôrével sírva simogatta Csít, amíg csak el nem aludtak. Vit pontosan emlékezett mindenre. Minden szóra, minden mozdulatra. Éjjel alig aludtak valamit, csak hajnal felé bóbiskoltak el. Csí keltette fel, olyan korán, amikor a reggel még csak ébredezett a papiruszerdôk mögött. Nekem indulnom kell, drágám, hogy estére átérjek a nagy vízen. Ugyanazt érzem, amit te, de a törvényt senki nem szegheti meg. Sokat emlegetlek majd, és sietek vissza hozzád. Itt várj rám, mikor eljön az idô, hogy a nemzetség visszatérjen ide. Ó, Csí Csí! Mindenütt kereslek majd, és sírok utánad. A gyerekeidnek mesélj majd rólam, hiszen én lettem volna az anyjuk! És kérlek, ne felejts el engem Soha nem felejtelek el. A két fecske végtelen szomorúsággal nézte egymást. 6
Aztán Csí kitárta szárnyait, néhányszor körülrepülte párját, és csôrével lágyan megsimogatta a fejét. Aztán felsuhant a levegôbe, ahol a fecskecsapatok már elindultak észak felé. Ne felejts el, édes Vit várj rám! kiáltotta, és eltûnt a ködös messzeségben. És Vit hûségesen várt Csíre. Ezért nem engedte, hogy Ri több legyen, mint barát. És ezért esett neki olyan rosszul, amikor meglátta volt férjét új feleségével és gyerekeivel. Pedig tudhatta, hogy Csí soha nem szegné meg a nemzetség törvényét. És mégis, amikor meglátta ôket, úgy fájt a szíve, hogy azt sem bánta volna, ha azonnal meghal. A találkozásuk nem volt véletlen. Mielôtt az elsô csapatok megérkeztek északról, Vit már minden nap azon a helyen várta volt férjét, amelyet Csí megjelölt, hogy ott találkoznak majd, ha visszajön hozzá. És most Ri mellett repült. Csí helyett talán Ri lesz most a férjem! gondolta. Csinos fecske, komoly. De vajon tudom-e ôt majd úgy szeretni, mint Csít? Ri, mintha kitalálta volna a gondolatait, lassított, és olyan közel repült hozzá, hogy szárnyuk szinte összeért. Tudod a törvényt, Vit mondta. A nemzetségünk már régen kipusztult volna, ha nem tartjuk be szigorúan ezt a törvényt. A fecskenemzetségnél, bármennyire fájó is ez néha, a házasság csak addig tart, ameddig mindenben a párunkkal tudunk tartani! Te a törött szárnyad miatt vesztetted el Csít, mert nem tudtál vele átrepülni a nagy vízen. Én is a sérült szárnyam miatt maradtam itt. És sokáig sirattam Litet, a feleségemet Az elvesztése miatti 7
szomorúságom, akárcsak a tied Csí miatt, még ma sem múlt el teljesen. Vit tudta, hogy Rinek igaza van. A szív érzéseit azonban az igazság és a valóság gyakran nem befolyásolja. Vit szomorúan hallgatott, és nézte a nagy házakat, a nyüzsgô fehér és fekete embereket az utcákon, akik ide-oda szaladgáló hangyákra emlékeztették. Tudtam, hogy a város szélén laksz, Ri, de nem gondoltam, hogy ilyen messze mondta egy kis idô múlva. Csak rövid ideig maradhatok nálad, mert félek a sötétben hazarepülni. Nem szeretnék összeakadni Húval, a bagolylyal, aki mindig éjjel vadászik. Mindjárt otthon leszünk, Vit. Abban a nagy házban lakom, melynek hegyes tetejét már innen is láthatod. A legmagasabb épület a városban, az emberek templomnak nevezik. Vit szíve megtelt melegséggel. Tudom. Én is egy ilyen szép nagy házban születtem. Sok ember járt oda, és gyakran zene szólt benne. Szép, biztonságos otthonunk volt a csúcs egyik odújában. Öt testvérem volt, és sokat játszottunk. Egy Hú is lakott a toronyban, az emberek úgy hívják a csúcsot, de nem féltünk tôle, mert egész nap aludt. Éjjel pedig vadászni járt, akkor meg mi aludtunk. A lakásunk kijáratát olyan keskenyre csinálták a szüleim, hogy nemcsak egy bagoly, hanem még Rat, a patkány se tudott bejönni rajta. Odaértek a templomhoz, és leereszkedtek a templomtorony egyik széles párkányára. Látod ezt a keskeny rést? Éppen csak átférsz rajta mutatott Ri a szárnyával maga mögé. Szeretném, ha 8
megnéznéd, aztán majd beszélgetünk. De kérlek, ne maradj soká, mert mert szóval siess. Szép nagy lakás, és kellemesen hûvös. És nagyon biztonságos is. Alig fértem át a nyíláson mondta Vit, mikor visszaült Ri mellé, aki közelebb húzódott hozzá. Hallgass meg, kérlek! Már többször kértelek, hogy legyél a feleségem, de mindig visszautasítottál, mert Csít vártad. Hidd el, Vit, hogy mindig jó leszek hozzád, ha kell, az életem árán is megvédelek. Azt is tudom, hogy még most is szereted Csít, és ezt a hûséget nagyon tisztelem benned. És amint mondtam neked, én is csak szeretettel tudok gondolni Litre. Te a törött szárnyad miatt vesztetted el Csít, én is a szárnyam miatt maradtam itt. Mi megértjük egymás szomorúságát, és mindketten magányosak vagyunk. Kérlek, oszd meg velem az életedet, legyél a feleségem! Vit sokáig hallgatott, majd Ri szárnyára hajtotta fejét. Megpróbálok jó feleséged lenni, Ri mondta halkan és kicsit szégyenlôsen. Ri megsimogatta csôrével Vitet. Nagyon boldoggá tettél, kedvesem. Köszönöm, hogy szerethetlek! A napjaim nem lesznek többé magányosak. Szótlanul ültek a párkányon, s a szívükben valami simogató érzés volt. Szinte észre sem vették, hogy a délutánból este lett. Alattuk a város kinyitotta fényes ablakszemeit, az égen kigyulladtak a csillagok. Vit szólalt meg elôször: Álmos vagyok, Ri. Mióta Csível találkoztam, alig aludtam valamit. Ugye, megérted? Én is álmos vagyok, Vit, már napok óta alig alszom. 9
Mindig rád gondoltam, és gyûjtöttem a bátorságot, hogy újra feleségül merjelek kérni. És úgy féltem, hogy megint kikosarazol Vit nem válaszolt, csak megsimogatta csôrével új férje fejét, és becsúszott az odúba, ami most már az ô otthona is volt. Házasságuk olyan lett, amit az emberek mintaházasságnak mondanának. Soha nem veszekedtek, mert mindketten nagyon békés természetû fecskék voltak. Ri háromszor annyi idôs volt, mint Vit, és rajongva szerette szép, fiatal feleségét. Csak azon volt köztük néha egy kis vita, hogy túlzottan aggódott Vitért. Az ô szárnya lassan gyógyult, és kétszer annyi ideje élt ezen a vidéken, mint Vit. Mindent nagyon jól ismert. Így tudta azt is, hogy milyen idôtájban és hol van a legtöbb szúnyog és bogár, ahol minden fáradság nélkül étkezhetnek. Megtanította Vitnek azt is, hogy milyen veszélyektôl kell tartania. Vit a legtöbb dolgot már tudta, és ismerte a veszélyeket is, de örömet akart szerezni férjének, s ezért gyakran mondta neki álmélkodva: Te milyen okos vagy, Ri! Én soha nem tudnám ezt a sok mindent a fejemben tartani! Ri ilyenkor büszke örömmel felfújta mellényét. Azért ismétlem neked a dolgokat, Vit, hogy megjegyezd. Tudom, hogy mindent gyorsan megtanulsz tôlem, mert nagyon okos vagy. Elárulom neked ami talán csúnya dolog, és nem is illik, sokkal okosabb vagy, mint Lit. Ô gyorsan elfelejtett szinte mindent, amit tanítottam neki. Akárhányszor megismételtem, hogy mire kell vigyáznia, újra és újra elkövette azt a hibát. A szárnyam is az ô 10