Kenneth Bürke A MEIN KAMPF" RETORIKÁJA A Mein Kampf teljes fordításának megjelenése angol nyelvterületen a szükségesnél több vandál kommentárt váltott ki. Könyveket nem csak máglyán lehet mégsemmisíteni - némely kritikus kedvenc módszere például a figyelmetlenség, amellyel magát és olvasóit egyaránt sikerül megfosztania a könyvek valós mondandójától. Véleményem szerint nem férhet kétség annak vandalitásához, aki beéri annyival, hogy képességeitől és idejétől függően néhány szimbolikus sebet ejt egy könyvön vagy szerzőjén. Hitler könyve felháborító, sőt gusztustalan munka: ez azonban mit sem változtat azon, hogy a kritikus, aki néhány közhely felmutatásával pontot tesz a könyv végére, a maga javán kívül mást nem szolgál. Bár méltán számíthat népességünk megbecsült tagjainak elismerésére, jottányival sem járul hozzá a szöveg jobb megértéséhez. Egy olyan férfi testamentuma fekszik előttünk, aki képes volt egy nagy népet maga mögé állítani - tanulmányozzuk hát gondosan! Ne csupán azt keressük benne, amiből talán megjövendölhetővé válik, hogy milyen politikai lépések várnak ránk Münchent követően vagy a még távolabbi jövőben - próbáljuk azt is kisilabizálni belőle, miféle orvosságot" kevert ki ez az orvosságos ember, ha másért nem, hogy pontosabban megismerhessük, mitől kell óvakodnunk itt, Amerikában egy, a Németországihoz hasonló veszély elkerülése érdekében. Országunk legtöbb szegletében már túljutottunk" azon az állapoton, hogy erényeinknek kelljen megvé- A Mein Kampf" retorikája 57 deniök minket a nácizmustól. A fasizmus megerősödését, ha valami, inkább hibáink sokfélesége tartóztatja föl: hibáink így nem állhatnak össze egy egységfronttá, és - legalábbis amíg ez így marad - a sokféleség, ahogy a Biblia mondaná, a demokrácia nevében" szólalhat meg. Hitler felmutatott egy panáceát, egy csodakenőcsöt, amellyel a maga népét baljós módon egyberagasztotta, ám volt oly kedves, és elárulta a receptjét is, hogy tanuljunk belőle. Az Isten szerelmére, ne hagyjuk hát ki a lehetőséget! A Mein Kampf a náci mágia kútja, egy egyszerű, de hatékony mágiáé. Pragmatista népünknek talán nem ártana belepillantani ebbe a kútba. Minden mozgalomnak, amely sok egymástól elütő és ellenséges csoportból verbuválódik, fel kell mutatnia valamilyen célt, amely a résztvevők számára kivétel nélkül vonzó lehet. Noha az egyének más-más módon érhetik el, a célnak mindenki számára kizárólagos tájékozódási pontul kell szolgálnia. Hitler maga nagyon is tisztában volt a helyes cél megválasztásának fontosságával, ezért úgy döntött, hogy a náci mozgalomban ezt a pontot ne egyszerűen eszmék konglomerátuma jelentse majd, hanem egy földrajzi pont, a mozgalom Mekkája - vagyis München. Münchenre vesse majd tekintetét mindenki a kijelölt imaalkalmakkor {helyesebben: a fordított imák, a gyalázat alkalmain). Hitler panáceája Münchenben materializálódott. Saját szavaival: Egy mozgalomnak geopolitikai központra van szüksége, amelynek jelentőségét nem lehet túlértékelni. Hosszú távon csakis egy Mekka vagy egy Róma mágiájában megmerítkezett központ és hely adhat erőt egy mozgalomnak - erőt, amely a belső egységből és az egységet képviselő kar elismeréséből származik."
58 Kenneth Bürke Ha egy mozgalomnak kell, hogy legyen Rómája, akkor kell lennie Sátánjának is. Ahogy Bertrand Russell évekkel ezelőtt megfigyelte, a középkori egység egyik fontos biztosítéka, amely a széthúzó erőkkel szemben is sokáig sikerrel vette fel a harcot, a közös ellenség szimbóluma - a Sötétség Fejedelme - volt. Aközös ellenséggel szemben még azok az emberek is Összefognak, akik képtelenek egységet alkotni valami érdekében. Hitler világosan látta ezt: Ha összességében nézzük, az igazán nagy nemzetvezetők mindenkor elejét tudták venni annak, hogy egy nép figyelme szétszóródjék ahelyett, hogy egyetlen ellenségre koncentrálódnék. Minél egységesebben lendül támadásba egy nép harci akarata, annál vonzóbbá válhat a mozgalom, és annál hatalmasabb lehet a csapás ereje. Egy nagy vezér géniusza abban is megnyilvánul, hogy a különböző helyekről összesereglett ellenfeleket képes egyetlen kategóriába tartozóknak láttatni, amire azért van szükség, mert a gyönge és állhatatlan jellemek nagyon is hajlamosak áldozatul dobni az ügyüket, amint kitudódik ellenségeik sokfélesége. Ha a bizonytalankodó tömegek túl sok ellenséggel szembesülnek, máris szerepet kap az objektivitás, és kérdésessé válik mások tévedése, illetve tulajdon nemzetük vagy mozgalmuk igazsága. Erejük is ekkor rendül meg először. Ezért kell a valójában alapvetően különböző ellenségeket mindig egynek feltüntetni - csakis így érhető el, hogy a velünk szövetséges tömegek szemében a háború mindössze egyetlen ellenségre irányuljon. Ez erősíti az ügybe vetett hitet és növeli a tömegek harci kedvét." Mindenki tudja, hogy pontosan ez a felfogás áll egy nemzetközi" gonosz, a nemzetközi zsidó" kiválasz- A Mein Kampf" retorikája 59 tása mögött. (A Sötétség Fejedelme szintén internacionális, egyetemes, katolikus" jelenség.) Űgy vélem, a vallásos mintának ez a fajta megtestesülése kiemelten erős propagandafegyver lehet egy olyan korban, amikorra a vallást már alaposan meggyengítette az évszázadok óta tartó kapitalista modernizáció. Csak vissza kell térni az évszázados sirámokhoz, hogy megbizonyosodjunk: a vallásnak már sokkalta korábban támadt egy hatalmas ellensége, mint hogy a szervezett ateizmus megjelent volna a színen. A vallás a nyomorúság termékenységén" alapul, vagyis azokon az eljárásokon, amelyeknek köszönhetően szenvedéseinket és hátrányainkat jóként élhetjük meg. A kapitalizmus azonban a termékenység alapjaként és az értékek forrásaként csupán a szerzést ismeri el, amely eladhatóvá teszi a piac által termelt irdatlan mennyiségű mütyürt. (Fel kell tenni persze, hogy a kapitalizmus annyira azért nem fordult szembe magával, hogy már a mütyürjeít sem képes eladni, jóllehet folyamatosan azt sulykolja az emberekbe, hogy az emberi méltóság, a magasabb életszínvonal" csakis a vég nélküli tőkefelhalmozás útján érhető el.) Összefoglalva tehát: előttünk áll a testet öltött nemzetközi gonosz, egy nép - egy bizonyos fajta vérből" való nép - látható, kimutatható formájában, mintegy karikatúrájaként az anyagi referenciát követelő mai neopozitivista jelentéseszménynek. Azok után, hogy Hitler egyszer így esszencializálta az ellenségét, már minden bizonyíték" automatikus. Bizonyítékok egész tárházára mutathatnánk rá, amelyek mind azt igazolnák, hogy a zsidó munkás nem fér össze a nemzetközi tőzsdekapitalista zsidó" ideájával, Hitler mégis száz esetből százszor azt válaszolná, hogy ez is a zsidó összeesküvésen" munkálkolók ravaszságát igazolja. Vagy mutassunk rá azokra z árjákra", akik ugyanazt teszik, mint a konspiráló sidók? - ugyan mi más ez, mint annak a jele, hogy a sidó elcsábította" az árját" is?
60 Kenneth Bürke Hitler könyvének - a korabeli szexuális értékek mezőjében könnyedén megfejthető - nemi szimbolizmusát így értelmezhetjük: a szétszóratásra ítélt Németország a szarvát vesztett Szigfrid". A tömeg a nő", aki mint ilyen arra vágyik, hogy alárendelhesse magát egy domináns férfinak. Ez a férfi, a szónok, körüludvarolja a nőt, és amint elnyeri a beleegyezését, úrrá válik fölötte. A rivális férfi, a gonosz zsidó vele ellentétben elcsábítaná" a tömeget, és ha sikerrel járna, a keveredéssel megfertőzné a vérét. Innen egyszerű eszmetársítások útján jutunk el a szifilisszel, a prostitúcióval, a vérfertőzéssel és hasonló szerencsétlenségekkel szembeni támadásokig, amelyek mögött a keresztházasságok tényleges vérfertőző" gyakorlatának és a zsidó" eszmékkei történő szellemi megfertőzésnek az ekvivalenciája áll. (Hitler ilyen zsidó" eszmének tekintette például a demokráciát. 1 ) A zsidó bűnbak gyógyszerészeti" haszna ettől eltérő logikát követ. A középosztály minden egyes tagjának fejében él egyfajta dualitás, amely a pénz kultuszában, illetve ugyanennek a kultusznak az elutasításában áll. Amikor a kapitalizmus nagyjából problémamentes, ez a konfliktus mélyen el van temetve. Mihelyt azonban válságba kerül a kapitalizmus, felszínre tör a konfliktus. Ez utóbbi esetekre rendelkezésre áll az orvosság", mégpedig a bűnbak személyében, akinek révén a középosztály árja" tagja a kapitalizmus rossz" oldalát a gonosz" számlájára írhatja, miközben magát a jó" oldalra sorolja. Ez kétségtelenül előnyös megoldás volt, amely megkímélte Hitlert attól, hogy a zsidó Összeesküvés" kibontakozásának útjáról kényszerüljön értekezni. A háborús tervekben egyébként nem szűkölködő könyv érdekes módon egyetlen helyen sem próbálja megmagyarázni, miként lehetséges, hogy a teljes pénzgazdaságot tönkretevő zsidó bolsevizmust" a zsidó" tőke segíti végső győzelemhez. Hitler jól tudta, hogy gondolatainak" A Mein Kampf" retorikája 61 mely ponton kell kizárólag a megdöbbentő erejükre hagyatkozniuk. Ezzel kapcsolatban fölmerülhet a kérdés azokban, akik megpróbálják komolyan venni Hitlert: vajon az a tény, hogy a zsidókat szemelte ki az egységteremtő Sátán szerepére, pusztán kalkulatív húzásnak tekintendő-e? A fönti idézet ellenére azt mondhatom: nem. A szenvedély, amellyel Hitler kiaknázta a zsidóban" rejlő lehetőségeket, arra utal, hogy az ügy háttere jóval összetettebb. Azt követően, hogy csaknem teljesen elszegényedve Bécsbe érkezett, Hitler valóban komoly szenvedéseken mehetett keresztül. Kijutott neki minden nyomorból, és - lévén különösen érzékeny az ilyesmire - ez ott is hagyta a nyomát a személyiségén. Ami engem illet, valósággal lenyűgözött, ahogyan kifejezést adott ilyen természetű érzékenységének: az a vélemény alakult ki bennem, hogy e tekintetben Hitler teljesen őszinte tudott maradni, csakúgy, mint azokon a helyeken, ahol az alkoholizmus miatt szétesett családok fölött kesereg, amelyek végső soron ugyancsak a szegénységnek köszönhetik a sorsukat. Erre az időre esik, hogy elkezdett elméleti szinten foglalkozni a politikával, de az egyik első élménye - a bécsi marxistáknak köszönhetően - mindjárt a szellemi gúzsbakötöttség lett. Létezik egy szövegrészlet a könyvében, amelyből - a sorok között olvasva - jó okunk van arra következtetni, hogy az osztályharcos dialektikusuk kivételes képességei, amelyekkel porrá zúzták zavaros gondolatait, Hitlerben alapvető bizonytalanságot váltottak ki, és végső soron csak növekvő haragját táplálták. Minél több vitára került sor közöttünk, annál jobban megismertem a dialektikájukat. Először is, nagyban támaszkodtak ellenfeleik tudatlanságára, de amikor más út nem kínálkozott, még arra is hajlandók voltak, hogy magukat tettessék ostobának. Ha még ez sem segített, értetlenséget színleltek, il-
62 Kenneth Bürke letve amikor sarokba szorították őket, egyszerűen témát váltottak; közhelyeket hoztak föl, de azonnal más vizekre eveztek, és ha továbbra is támadták őket, újra csak értetlenséget színleltek. Bármikor támadtál egyet az ilyen próféták közül, a kezed mintha képlékeny masszába nyúlt volna: keresztülfolyik az ujjaidon, aztán a következő pillanatban újra összeáll. És ha már annyira kiveséztél egyet, hogy a megfigyelők gyűrűjében nem tehetett mást, mint hogy megadja magát, vagyis azt hihetted, közelebb léptél a célhoz, a következő nap bizony keserves csalódásban volt részed: a zsidó semmire sem volt hajlandó emlékezni az előző nap történtekből, továbbra is a megszokott dolgait hajtogatta, mintha mi sem történt volna; ha pedig felháborodva figyelmeztetted, megdöbbenést színlelt, és azt állította, hogy semmire sem emlékszik, hacsak arra nem, hogy néhányat az állításai közül a minap elismertél. Gyakran értek ilyen meglepetések. Az ember nem tudta, mit csodáljon inkább: bobeszédűségüket-e, vagy kivételes képességüket a hazudozásra. így aztán lassan elkezdtem gyűlölni őket." Véleményem szerint Hitler ezen a ponton megkísérli rekonstruálni antiszemitizmusának spontán kialakulását. Elmeséli, hogy mihelyt rájött nyomora okára", miként próbált meg szembeszállni vele. Míg korábban el kellett fordítania a szemét, most már üdvözölni tudta a tényeket. Kialakult az elfogadás drasztikus struktúrája: valamiféle belső boldogság" szállta meg. Ez volt az az időszak, amelynek életem legnagyobb változását köszönhetem. Félénk kozmopolitából fanatikus antiszemitává lettem," A Mein Kampf retorikája 63 ahonnan egészen egy khiliasztikus vízióig szárnyalunk ama képzettársítások segítségével, amelyeknek a szerzője a stratégiai pillanatokban annyiszor hasznát veszi. Akár Hitler jelmondatának is felfoghatjuk a következőt: A Mindenható Isten módjára cselekszem: a zsidók ellen védekezve az Úr művén dolgozom" (az ő kiemelése). Az átalakulás időszakában elmondása szerint kettős életet" élt, amelyben a ráció" és a realitás" harcolt a szívével" 2, s amely legalább annyira volt keserű", mint áldott". Végül a ráció" győzött, ami arra figyelmeztet, hogy némileg finomítaniuk kellene az álláspontjukon mindazoknak, akik a hitlerizmusban az irracionalizmus kultuszát támadják: igaz, hogy a hitlerizmus irracionális, de eközben az Ész" jelszavával vonul harcba - ahogyan Hitler háborúkultusza is az alázat, a szeretet és a béke nevében" íródik. Mennyiségi alapon szemlélve, Hitler könyve minden bizonnyal a gyűlöletirodalom egyik remeke. Mérgezett fullánkja minden lapján átüt, szeretet pedig alig van benne. A racionalizálás mégis minden gyűlöletet az árja faj szeretetére" vezet vissza. Habár néhány, a náci mozgalmat előrevetítő német költő valóban hajlott rá, hogy a háború, az irracionalitás és a gyűlölet nevében szólaljon meg, Hitler nem közibük való. Hiszen ha oly egyszerű levezetni a háború doktrínáját a béke doktrínájából, vajon miért kellene egy fortélyos politikusnak eltekintenie ettől, kiváltképpen ha Hitlerként semmi sem kényszeríti arra, hogy akár a legalapvetőbb logikai szimmetriát kölcsönözze gondolatainak? Ráadásul látni kell, hogy az egyház mindig is Hitler egészségesebbik" eszével gondolkodott, és megfordítva: Hitler saját elgondolásai is a vallási eszmék eltorzított vagy karikírozott kiadásai. Beszéltem már Hitler haragjáról a dialektikusokkal szemben, akik azt megelőzően ís támadták eszméit, hogy azok szárba szöktek volna. Most rátérhetünk a hitleri elmélet egy másik fontos Összetevőjére: a parla-
64 Kenneth Bürke mentarizmussal szembeni offenzívára. Ez utóbbi a gyógykezelésnek - Hitler és későbbi hívei gyógykezelésének - egy újabb megkerülhetetlen aspektusa. A parlamentekkel kapcsolatosan fölmerülő probléma" sehol másutt nem oly kitapintható, mint a Hitler politikai iskolájául szolgáló háború előtti Bécsben. Minden parlament a legjobb esetben is bábeli" intézmény: az emberek vég nélküli civakodásának színhelye, ahol az érdekek nem békülhetnek ki, mert vagy ellentétben állnak egymással, vagy elkerülik egymást. Akár a demokrácia allegóriája is lehetne Morton Prince pszichiátriai tanulmánya, a Miss Beauchamp"; ez egy olyan asszony esetét ismerteti, aki egymással harcban álló, a hipnózis során véletlenszerűen összeálló, majd újra széteső alszemélyiséggé töredezett szét. A felbomlás előtti Habsburg Birodalom parlamentje különösen szélsőséges példáját mutatta ennek a szétesettségnek, e vokális diaszpóra-sorsnak: bárki, aki megpróbálta volna megérteni a működését, azt találta volna, hogy egészként nem, legfeljebb összedobált, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló töredékek formájában létezik. így aztán a szegénység és zavarodottság sújtotta Hitlerben, aki rendkívül erősen vágyott valamiféle rendre, a parlament vált szimbólumává mindannak, amit meg akart tagadni. A későbbi Führer a Nemzetiségek Államaként" kárhoztatta a Habsburg Birodalmat: a parlamentben föllelhető tucatnyi politikai blokk vezéreinek egyet nem értését az okozta, hogy a szeparatista nemzetiségi mozgalmak kikezdték a korábban, még nacionalista hangsúlyok nélkül formálódott katolikus birodalmi struktúrát. Hitler asszociációjában, amelyhez az eszmék képekként szolgáltatták a kötőelemet, a hangok bábeli zűrzavara egyenlővé vált Babilonnal", azaz Béccsel - a szegénység, a prostitúció, az erkölcstelenség, a koalíciók, a félintézkedések, a vérfertőzés, a demokrácia (azaz a személyes felelősséget elkendőző" többségi uralom), a halál, az internacionalizmus, a csábítás és rnin- A Mein Katnpf retorikája 65 den olyasmi városával, amellyel az asszociatív elme képes volt megterhelni a mérlegnek ezt a serpenyőjét. Szomorú szívvel mondom: az, ahogyan Hitler tekintett a parlamenti Bábéira, egy valamiben nem különbözik saját napilapjaink vezércikkeinek hangvételétől - hogy tudniillik a parlamenti vitatkozók minden konfliktusában a mögöttük álló anyagi érdekek konfliktusát kell gyanítani. Hitler azonban nem innen indult ki, amikor Bábelt támadta. Ő tisztán szimptomatikusnak tekintette a problémát. Hasonlóképpen egyértelmű saját ortodox sajtónk stratégiája a Kongreszszus kakofonikus nyelvi termésének kigúnyolására: ha az üzleti konfliktusok szimptómáira összpontosít, és elhagyja magának az oknak, az üzleti konfliktusnak az elemzését, elégedettséget kelthet ugyanabban a körben - az olvasóközönsége vélhetően leginkább véleményformáló tagjait jelentő üzletemberekben -, akiket ellenkező esetben elidegenítene. Hitler mindazonáltal túllép a mai sajtón, amikor nemcsak a támadás szimptomatikusságát hangsúlyozza, hanem elindul az ok" irányába. Ez utóbbit persze saját fajelméletéből bányássza elő, így lehetővé válik, hogy egy gazdasági jellegű problémát nem gazdasági módon állítson be. Ezen a ponton ismét tanúi lehetünk a vallásos érvek hitleri elferdítésének. Az egyházi gondolkodás, amelyet elsősorban a személyiség" ügyei és az erkölcsi fejlődés problémái kötnek le, természetesen és szerintem helyesen helyez súlyt az egyéni akaratra. Ez teszi érthetővé azt is, hogy miért utasítja el az emberi bűnök pusztán kontextualista", a felelősséget a környezetre hárító értelmezését; hogy miért állítja oly félreérthetetlenül a középpontba a személyt"; és végül, hogy miért ragaszkodik a gazdasági jelenségek nem gazdasági magyarázatához. Hitlernek a gazdasági zavarokat magyarázó gazdaságon kívüli érvei tehát nincsenek híján az előzményeknek. Ráadásul éppen a bécsi Lueger keresztényszocialista pártja volt az, amely rávezette Hitlert arra, hogy szociális programjában al-
66 Kenneth Bürke kalmas cement lehet az antiszemitizmus. Hitler ebben az időszakban mindenekelőtt két pártot tanulmányozott: Lueger katolikus frakcióját és Schönerer pángermán csoportosulását. A kettő által alkalmazott demagógia erényeiről és hibáiról félelmetesen értő megfigyeléseket tett, amelyek ékes bizonyítékai annak, hogy mennyire komolyan számolt a bécsi tanulságokkal terveinek kovácsolásában. Egységesítő eszközei összefoglalva a következő címszavakban ragadhatok meg: (1) A velünk született méltóság. A vallásos és a humanista gondolkodás egyaránt erőteljesen hangsúlyozza az ember természetes" méltóságát. Ez a kategorikus méltóság minden ember sajátja, amelynek meglétét helyes gondolkodással és életmóddal lehet bizonyítani. Hitler faj- és nemzetelmélete azonban baljós fordulatot ad e nemes gondolatnak: szerinte az árját" vér szerinti adottságai magasan a többiek fölébe emelik, miközben más fajok", elsősorban a zsidó és a cigány, természetüknél fogva alárendelődnek. A keresztény teológia e fenyegető átértelmezése harci jelszóvá alakítja a méltóságérzetet, amely ettől kezdve, úgymond, megköveteli az alsóbbrendű fajok" meghódítását. Németország első világháborús vereségét követően különösen erős vágy élt az emberekben az olyan kompenzációs doktrínák iránt, amelyek - mint a Hitleré - a németség született felsőbbrendűségére alapozódtak. (2) A projekciós eszköz révén az orvos" egy bűnbakra hárítja a felelősséget a népet gyötrő bajokért, elősegítve a nép megtisztulását. Ez különösen üdvös segítségnek mondható, hiszen a zavarodottság érzése egyébként állandó önelemzést kényszerítene a népre, így azonban a belső bizonytalanság oka egy csapásra átértelmeződhet: lehetővé válik, hogy a nép valamely külső ellenséggel szálljon harcba a belső helyett, és minél nagyobb a belső összhang hiánya, annál magasabb számlát nyújtson be az ellenségnek". Az eszköz A Mein Kampf" retorikája 67 amellett az ésszerűség látszatát is kelti, hiszen az egyénnek végre módjában áll felismerni, hogy nem egyedül hibáztatható a kialakult helyzetért. Maga a helyzet tartalmaz ellenséges mozzanatokat. Az embernek ezeket kell elhelyeznie lehetőleg úgy, hogy közben ne kényszerüljön komolyan változtatni a beidegződésein. Az egész elgondolás rendkívüli módon kedvezett a középosztály szemléletének, mert egy másik faj" tagjainak elpusztítása árán utat nyitott a korábbi üzleti gyakorlat zavartalan folytatásához. (3) Szimbolikus újjászületés. A már említett két vonás egy újabb aspektusa. A bűnbakképzés a született faji felsőbbrendűség hitleri doktrínájával párosulva új, pozitív" életszemlélet elsajátítását teszi lehetővé: az ember ismét úgy érezheti, hogy előre, egy cél irányába halad (amelynek ígéretes voltáról Hitler nem egy alklommal tesz említést). Hitlerben, a csoport prófétájában, az újjászületés együtt jár a leszármazás szimbolikus megváltozásával, amelyhez újra egy keresztény gondolat eltorzítása árán jut el. Míg ugyanis a pápa az egyházra jellemző családi hasonlattal élve a kereszténység szellemi elődeinek nevezte a héber prófétákat, addig Hitler megfordítja ezt a gondolatot is, és a maga materialista" módján a más véráramlatba" tartozó zsidóktól megtagadja a rokonságot. * (4) A kereskedelmi zsargon. Hitler nyilvánvalóan el akart adni valamit, és csak idő kérdése volt, hogy mikor sikerül neki (tudniillik pénzügyi támogatókat találnia a mozgalmához). Ezért állt elő a gazdasági problémák nem gazdasági értelmezésével. Hitler igen hatékonyan járt el annak érdekében, hogy elterelje a figyelmet a modern konfliktusokban helyet kapó gazdasági tényezőkről, így a tőke helyett a zsidó tőkét" támadva egy olyan lelkesült mozgalom katalizátora lehetett, amely végül az árjákat" emelte a német pénzgazdaság élére. Egyetlenegyszer sem fordult elő Hitlerrel, hogy könyve lapjain eltért volna a fenti formulától- Mind-
68 ; Kenneth Bürke untalan azzal fejezi be a korabeli gazdasági rendszerrel szembeni kirohanásait, hogy meg kell találnunk a problémák valódi okát", és ez végső soron faji" kérdés. Az árja" építő", a zsidó romboló" elem, és ahhoz, hogy az árja" folytathassa építő munkáját, le kell rombolnia a zsidó rombolást. Az árjának mint a szeretet eszközének gyűlölnie kell a zsidó gyűlöletet. Módszerének talán legmerészebb megnyilvánulása Az összeomlás okai" című fejezetben érhető tetten, ahol gondolkodás nélkül elutasítja, hogy Németország válságát bármi módon kapcsolatba lehetne hozni a háború következményeivel. A gazdasági tényezőknek szerinte csak másod- vagy harmadlagos jelentőségük" van, szemben a politikai, erkölcsi-etikai vagy vérségi és faji tényezőkkel, amelyek sokkal fontosabbak". Hitler retorikája különösen lenyűgöző ehelyütt, ahol látszólag szembehelyezkedik a nemzeti sérelmekkel: A német nép katonai veresége... az örök igazságszolgáltatás által kirótt megérdemelt büntetés." A katonai összeomlás közvetlen oka ugyanakkor a mindenki számára nyilvánvaló erkölcsi mérgezés, az önfenntartási ösztön lanyhulása..., amely már jó pár évvel korábban kikezdte a nép és a Birodalom alapjait". Az erkölcsi satnyulás a vérrel szemben elkövetett bűnre és a faj elkorcsosulására" vezethető vissza, úgyhogy arról, ami korábban belső problémának látszott, gyorsan kiderül, hogy igazából kívülről érkezik: nem más ez, mint a zsidó, minden elképzelhető rossz szimbólma - a kapitalizmusé, a demokráciáé, a pacifizmusé, a zsurnalizmusé, a szegényes lakáskörülményeké, a modernizmusé, a nagyvárosoké, a vaüástalanságé, a félintézkedéseké, a rossz egészségé, és a császár gyöngeségéé. Hitlernek itt alkalma volt rájátszani egy újabb, fontos lelki jelenségre. Ha az állam a gazdasági összeomlás szélére jutott (amihez tudnunk kell, hogy Hitler csak továbbfejlesztette a háború utáni Münchenben A Mein Kampf" retorikája 69 azt az elméletet, amely a háború előtti Bécsben már rendelkezésére állt), aligha meríthető méltóságérzet a gazdasági stabilitásból. A méltóságnak mindent meg kell előznie - ha megvan, és alkalmazható, akkor bízni lehet abban, hogy maga után vonja majd a gazdasági megfelelőjét. Ennek igazságához szinte nem is fér kétség. Egy válságban lévő nép, amelyet súlyos gazdasági gondok nyomasztanak, amelynek meg kellett tapasztalnia nacionalista célkitűzései vereségét, és amelynek egyetlen összetartó ereje, a hadsereg is a felbomlás állapotába jutott, kizárólag valamiféle szellemi" kötőanyagra számíthat, ha hozzá akar fogni nemzeti méltósága újjáépítéséhez. Nem csoda, hogy a felsőbbrendű faj kategorikus méltósága tökéletes receptnek látszott ebben a helyzetben. Szellemi" volt, amennyiben fölötte" állt a nyers gazdasági érdekeknek, egyúttal azonban a lelkileg leghelyesebb" helyen materializálódott", tudniillik olyasvalakit jelölt meg ellenségként", akit látni lehetett. Ugyanakkor ott volt az egység iránti vágy, amelyet például az ellentétes érdekeken alapuló osztályharcelmélet nem tudott kielégíteni. Az egység reménye általában olyan elsöprő, hogy az emberek hajlandók félútig eléd menni, ha megígéred nekik (mármint az egységet), tökéletesen függetlenül annak reális esélyeitől. Éppen emiatt Hitler soha nem is volt hajlandó érdekellentétekként felfogni a belső politikai konfliktusokat, ellenben egy, ugyancsak a vallásból ismert elemre támaszkodva, személyes üggyé avatta az osztályok közötti ellentéteket, a vezetők és követőik viszonyát. Ebben a viszonyban mindkét félnek azonos érdekei vannak, hasonlóan ahhoz, ahogy a győzelem reménye egy katonai parancsnokot összefűz beosztottjaival, és viszont. Az emberek annyira gyűlölik a belső megosztottságot, hogy ahol valóban bekövetkezik ilyesmi, ott a gyűlöletüket könnyedén ama ember vagy csoport ellen fordíthatják, aki vagy amely azt megnevezi számukra. A megosztottsággal szembeni
70 Kenneth Bürke természetes és jogos ellenszenvük a diagnoszta felé fordul, aki tudomásukra hozta a megosztottság tényét. Úgy érzik, hogy maga a diagnoszta a megnevezett baj oka. Egy másik nézőpontból közelítve tehát megfigyelhetjük, hogy miként állított fel Hitler két egyenlőséget, a költőktől eltérően azonban nem képek, hanem gondolatok vegyítésével vagy összeolvasztásával. Egyrészről ott volt a megosztottság gondolata avagy képe, amely főként a Nemzetiségek Államának" parlamenti civódásai ellen irányult. Ezt Hitler úgy ábrázolta, mint a német egység antitézisét (amelyet viszont az egység gyógyító képével juttatott kifejezésre), az egység hátterében a dicsőséges Porosz Birodalommal, amelynek Mekkája akkoriban a völkisch Bécsbe helyeződött át. Habár Hitler korábban támadta a völkisch mozgalmakat és a német gyökerekkel keveredő egész wagneri mitológiát, idővel mégis keblére ölelte és lámpásává emelte az eszmét, ezzel is növelve a nem gazdasági hivatkozások lehetőségének a számát. Először azt látjuk, hogy megszólja azokat, akik sapkájukon a völkisch szóval ténferegnek erre-arra", és kijelenti, hogy a vélemények e bábeli zűrzavarában aligha alapozható meg harci-politikai mozgalom". Később azonban minden bizonnyal rájött, mint ahogy rá kellett jönnie arra, hogy a vélemények homályossága nem okvetlenül hátrány - sőt! így történt, hogy Bábel végül részévé vált gondolati képei avagy képszerű gondolatai grandiózus koalíciójának, és a IX. fejezet ennek megfelelően egy olyan állam víziójával végződik, amely már nem a gazdasági megfontolásoknak és érdekeknek a nép számára idegen mechanizmusa, hanem egy népi organizmus". A megosztottság-egyenletek mellett tehát, amelyekről Hitler parlamenttel szembeni támadásai kapcsán ejtettünk szót, egy ellentétes vízió részeseivé válunk. Eszerint a parlamenti marakodásnak csak úgy lehet elejét venni, ha a nép egyetlen hangot fogad el sa- A Mein Kampf" retorikája 71 játjának: Hitler belső hangját", amely annak köszönhetően, hogy vezér és népe tökéletesen azonosulnak egymással, Németország határain belül minden más felfogást ellehetetlenít. Összefoglalva: Hitler belső hangja egyenlő vezér és népe azonosulásával, az egységgel, a Birodalommal, Münchennel, az ekével, a karddal, a munkával, a háborúval, a nép gerincét alkotó hadsereggel, a felelősséggel (azaz az abszolút uralkodó személyes felelősségével), az áldozattal, a német demokrácia" elméletével (ami alatt azt kell érteni, hogy a nép megválasztja vezérét, aki elfogadja a felkínált felelősséget, az áldozatáért cserébe viszont abszolút engedelmességet követel), egyenlő továbbá a szeretettel (amelyben a nép jelenik meg feminin tényezőként), az idealizmussal, a természetnek való engedelmességgel, a fajjal, a nemzettel. 3 Az ellentétes egyenletek két sarkköve természetesen az árja heroizmus" és áldozat", illetve a zsidó ravaszság" és arrogancia" volt. És ki tudja, hányadszor, újra belebotolhatunk a vallási gondolatok egyikének döbbenetes karikatúrájába is, amikor Hitler az árja felsőbbrendűséget" árja alázatként" tárja elénk. Ehhez annak a roppant kifinomult érvelési folyamatnak a végén jutunk el, amelynek nyomon követése bizony sok jóakaratot" kíván az olvasótól. Az egyház, mint jól tudjuk, szoros kapcsolatot tételez fel az isteni és a természeti törvény között. (A természeti törvény Isten akaratának kifejeződése a világban.) A középkorban a hagyományon keresztül ható természeti törvénynek tudták be, hogy néhány ember szolga, míg mások nemesek - és mint az egyház jó tagjai, engedelmeskedtek" e törvénynek. A szolga megbékélt a szegénységével, a nemes a gazdagságával. A monarchia beletörődött abba, hogy népe képviselőjének tekinthető, jóllehet alkalmanként az egyház vezetői is eljátszottak ugyanezzel a gondolattal. Mindenesetre a mintát szimmetrikussá tette az a felfogás,
72 Kenneth Bürke hogy minden hagyományos jog" kötelezettséggel" jár. Hasonlóképpen, az árja doktrína is a lemondás, tehát - innen - az alázat doktrínája. A természeti törvényekkel összhangban áll, hogy az árja vér" magasabb rendű minden más vérnél, miként az is, hogy csak a legerősebb éli túl" a fajok küzdelmét. Ezért ha már az a borzasztó felelősség terheli az árja vért, hogy magasabbrendűségénél fogva kultúrát teremtsen", akkor azok, akikben ilyen vér csörgedezik, kénytelenek szerepet vállalni a diadalra juttatásában is. Ellenkező esetben szembeszegülnének Isten törvényeivel, aminek következménye az emberi nem hanyatlása volna. Harcolnunk kell annak érdekében, hogy kiérdemelhessük az életet". Az árja engedelmeskedik" a természetnek, csak a zsidó arrogancia" gondolja úgy, hogy az egyenlőség demokratikus ideáljaival legyőzheti" azt. Ez a kép lehetőséget ad arra, hogy felhívjuk a figyelmet néhány tetszetős megkülönböztetésre. Az árja faj legnagyobb erénye a (természeti törvénnyel összhangban álló) önfenntartási ösztön. Sajnálatos módon azonban a zsidó fajnak is ez a legnagyobb erénye, hiszen ha nem így volna, akkor nem ő volna a tökéletes" ellenség - vagyis nem volna képes mindenhol és minden erejével arra szövetkezni, hogy alávesse a világot. Hogyan határoljuk hát el ezt a két dolgot: az árja gyökerű, azaz jótékony, illetve a zsidó gyökerű, tehát rosszindulatú önfenntartási ösztönt? A következőképpen: míg az előbbi áldozaton - az egyénnek a csoport, azaz a militarizmus, a katonai fegyelem és a hadi egyesülés érdekében történő önfeláldozásán - alapul, addig az utóbbinak a békén élősködő individualizmus a gyökere. Arra a kérdésre pedig, hogy ezek a megveszekedett individualisták miként képesek összeácsolni egy világméretű összeesküvést, a válasz így hangzik: a nyájösztönüket" kihasználva. Nyáj- A Mein Kampf retorikája 73 ösztönüknek" engedelmeskedve össze tudják hangolni igyekezetüket egy közös cél érdekében. Nincs ugyan valódi szolidaritás közöttük, de az árja elcsábítására megalkuvó módon szövetségre lépnek. Itt azonban egy további technikai probléma jelentkezik. Ezidáig sokat hallottunk a személy fontosságáról, arról, hogy a túlélés törvényének megfelelően a rosszabb képességű emberek kirostálódnak a versenyből. Sőt Az erős egyedül a leghatalmasabb" címmel olvastunk egy fejezetet a tiszta árja jellemzőiről. Mindezek alapján tehát meg kell húzni még egy vonalat a zsidó és az árja között: ez a vonal az individualizmust választja el a felsőbbrendű individualizmustól". Amikor belefogtam az Az erős egyedül a leghatalmasabb" című fejezetbe, arra gondoltam, hogy a könyv leggyengébb részéhez érkeztem. Ehelyett azt tapasztaltam, hogy Hitler végre minden kétséget kizáróan formába lendült. (A dicséret persze nem a minőségre, hanem a demagógia hatékonyságára vonatkozik.) A fejezet nem a bornírt Adolf Hitler fölemelkedése" stílusban íródott, ahogy vártam volna. Inkább azzal foglalkozik, miként olvasztották a nácik fokozatosan magukba az egymással semmilyen kapcsolatban nem álló völkisch csoportokat. A folyamatot a már említett módon a vezér és a köréje gyűlő csoportok spontán azonosulása tette lehetővé. Az Erős Ember egyedüllétét" Hitler úgy állítja be, mint ami a közösség jellemzője abban a harcban, amely a párt felbomlasztásának megakadályozásáért folyik a vetélytársakkal szemben. Ez utóbbiak ugyan szintén a pártot próbálják megmenteni, de kísérleteik abnormálisnak tekintendők, minthogy Hitler a saját vezérséget eleve normaként fogja fel. Ám ne gondoljuk, hogy Hitler felsőbbrendű embere" valamennyire is nietzscheánus. Hitler vonzereje oly mértékben integrálja a vezért és népét, olyannyira kibogozhatatlanul összefonja őket, hogy a politikus már nem is úgy jelenik meg előttünk, mint aki alkalmas lehet szerepe betöltésére. A küzde-
74 Kenneth Bürke lem mintha már eldőlt volna, a döntés ott fekszik az asztalon: a német demokrácia" választott. Mondhatnók, hogy a politika jelenségei Hitler privát elmeszüleményei, lefordítva a nacionalisztikus események nyelvére. Hitler azt mondja, amit gondolt azzal kapcsolatban, hogy mit tettek a pártok. Módszerének kivételességét felismerhetjük a következő kérdések fényében: őszinte volt-e Hitler, vagy inkább szándékos? Vajon a mindenható összeesküvőről alkotott látomása a paranoid alkat durva őszinteségének vagy inkább a machiavellista Realpolitikon edződött demagóg puszta ravaszságának a terméke? 4 Hiszen kell-e választanunk? Vajon nem helyettesíthetjük-e a vagy-vagy"-ot is-is"-sel? Talán nem bizonyítottuk-e kellő erővel idáig, hogy Hitler baljós meggyőző ereje abból származik, hogy sikerült spontán módon, a belső szükségletekre adott válaszul kifejlesztenie a csodaszerét"? Ennyi mindent köszönhetünk tehát a spontaneitásnak". Ez további antiszemita gondolatok forrásává vált azokon a hatásokon keresztül, amelyek a katolikus keresztényszocialista párt felől érték a Bécsben tartózkodó Hitlert. Ám meg kell emlékezni még Hitler kritikai fordulatáról is. Természetesen nem a parlamentáris" kételkedés értelmében vett kriticizmusról" van szó, amely a bírálatok kereszttüzében próbálja meg alakítani a politikát, hanem valamiféle egységes" elvről, amely arra törekszik, hogy minél hatékonyabban megalapozza és minél autentikusabbá tegye valaki pozícióját. Ez az a fajta kritika, amelyben Hitler különösképpen járatos volt. Ennek következményeként spontán módon vezérelte a bűnbakmechanizmust, sőt tudatos tervezéssel tökéletesíteni tudta a spontán módon kialakított megoldások szimmetriáját. Ez áll az objektivitás" ellen indított hitleri kirohanások hátterében is. Az objektivitás" a vélemények érintkezéséből kialakuló kritikai pozíciót feltételez. A Mein Kampf retorikája 75 Ezzel szemben Hitler nem akart mást, mint a kritikát a hatalom szolgálatába állítani, hogy segítségével a hatalmat hatékonyabban használhassa fel. Hitler saját belső hangja" ettől kezdve a taktikai realizmus legfontosabb forrásává vált. Amikor például úgy döntött, hogy a tömegnek bizonyosságra van szüksége, mégpedig az ő kívánalmaihoz mért egyszerű bizonyosságra, kidolgozott egy 25 pontból álló programot, amely aztán a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt platformjává vált. Később elutasította a program módosítására irányuló legkisebb kezdeményezést is, mert úgy érezte, hogy propagandisztikus szempontból fontosabb a platform rpgzítettsége, mint amennyire kívánatos a revíziója. A dologban az a megdöbbentő, hogy bár magatartása nyomán okkal merülhetnének fel kételyek az ígéreteit illetően, Hitlernek mégis sikerült a könyvében megmagyaráznia a taktikáját, és ugyanolyan hatékonysággal átültetnie azt a gyakorlatba. 5 Hitler a beszédtechnikájáról is elárul valamit arra az időre vonatkozóan, amikor a náci párt már hatékonyan megszerveződött, és rendelkezésére állott egy csapat testőr vagy inkább kidobó ember, akik alkalomadtán eltávolították a párt gyűléseiről az (oda nem illő) bekiabálókat. Hitler elmondása szerint beszédei tele voltak provokatív megjegyzésekkel, de testőrei rögtön lecsaptak a hallgatóságban azokra, akik hagyták magukat provokálni. A hitlerizmus ereje éppen abból származik, hogy csak egyetlen hang van, és ennek a totális szervezet kíméletlenül érvényt szerez. A kormányzati hármasság, amely végül Hitler ajánlatában szerepel, a következőképpen fest: a vezér népszerűsége; a népszerűség támogatására bevethető erő; a népszerűség és az erő kellően hosszú fenntartása azért, hogy hagyomány épülhessen köréjük. Spontán-e az ilyen gondolkodás vagy tudatos? Igazából ez is, az is. 6 Freud jól összeszedve tárja elénk a Hitlerre is jellemző üldözési mánia spontán jellemzőit. (Ez az üldö-
76 Kenneth Bürke zésí mánia, hadd tegyem hozzá, annyiban különbözik az átlagtól, hogy a közélet szolgáltatja hozzá a matériát. Hitler kotyvalékának minden Összetevőjét - beleértve a szónokokat és a tömegeket is - könnyedén be lehetett szerezni a korabeli piacon. A háború előtti és utáni Németország hemzsegett a nacionalisztikus és völkisch prófétáktól, csakúgy, mint 1929 után Amerika a bartereskedőktól és a spekulánsoktól. De túl ezen, Hitler politikájának kereskedelmi értékét, a szó közönséges értelmében, a nyilvánosság adta meg, kivonva a jelenséget a tiszta" paranoia esete alól, amelyre az jellemző, hogy a beteg egy teljességgel privát értelmezési keretet épít fel magának.) A Totem és tabuból idézek: A primitíveknek uralkodójukhoz való viszonya más helyütt arra a folyamatra emlékeztet minket, amely a neurózisnál igen gyakori s az úgynevezett üldöztetési téveszmében nyíltan mutatkozik. Egy bizonyos személy jelentőségét rendkívüli módon felmagasztalják itt, mindenhatóságát a valószínűtlenségig fokozzák, hogy aztán annál könnyebben lehessen őt felelősségre vonni minden gyötrelemért, ami a beteget éri. Tulajdonképpen ugyanígy bánnak a vadak is az ő királyaikkal, amikor eso, napsütés, szél és vihar feletti hatalmat tulajdonítanak nekik és azután elcsapják vagy megölik, hogyha a természet megcsalja őket jó vadászatra és gazdag aratásra való reményükben. A példányképet, amelyet a paranoiás üldöztetési téveszméiben újrateremt, a gyermeknek atyjához való viszonya adja. A fiú képzeletében ugyanily teljhatalommal ruházza fel apját, és kitűnik, hogy az apjával szemben érzett bizalmatlanság az ő nagyrabecsülésével belső kapcsolatban áll. Ha a paranoiás környezetének egy alakját»üldözőjének«mondja, úgy ezzel az apák sorába emeli őt, A Mein Kampf retorikája 77 oly feltételek közé helyezi, melyek megengedik néki, hogy érzésvilágának minden szerencsétlenségéért őt tegye felelőssé." Korábban már jeleztem, hogy mely pontokon módosítanám ezt az elemzést - gondoljunk arra a szakaszra, amelyben az új életmód" hitleri tervével kapcsolatosan a szimbolikus leszármazás megváltoztatását tárgyaltam. Az árja faj" magasabbrendű" eredetéért cserébe Hitler jelképesen megtagadja a héber prófétákkal való szellemi rokonságát", ugyanakkor - a véráramlat" fiktív gondolatán keresztül bevonva a naturalista, materialista tudományt" - valamilyen értelemben modernizálja is a történetét. Új, a Habsburg Babilonéval ellentétes (a gyógyító nemzeti egységre épülő) identitást szavaz meg magának, aminek következtében a régi identitás hordozója már csak egy rossz" apa, s mint ilyen, üldöző maradhat. Nem nehéz észrevenni, hogy amint Hitler ellenségessége egy szervezet erejére támaszkodhat, az üldöző" szerepét átveszi az üldözött" szerepe, s a vezér és bandája az üldözők" nyomába ered. Ha Hitler költő lett volna, talán megelégszik azzal, hogy ír egy antiszemita könyvet, ö azonban festőművésznek indult, majd az építészetbe is belekóstolt, és a politikát művészeti tevékenysége folytatásának tekintette. Saját felfogása szerint továbbra is építész" maradt, aki történetesen éppen a völkisch államot építi. Ez az épület" München völkisch építészetének politikai megfelelője lett volna. Gondoljunk csak bele (még mindig azon próbálkozva, hogy pontosabbá tegyük a kapcsolatot a tervek durva őszintesége és szándékossága között): számos szerzőt ismerünk, akik úgyszólván személyiséget cseréltek, amint az állampolgár szerepéből átléptek a szóvivőébe. Mindannyian találkoztunk már olyan emberrel, aki magánbeszégetésben teljesen köznapinak tűnt, de mihelyt kilépett a nyilvánosság elé,
78 Kenneth Bürke döbbenetes változáson ment keresztül. Magam is ismerek olyanokat, akik mind az akadémikus, filozófiai spekulációnak, mind a politikai pamfletírásnak hódolnak, és ha stílusuknak és módszerüknek csak az egyik oldalát ismerném, bizonyosan nem ismernék rá a másikra. Akadémikus minőségükben fölöttébb óvatosak, alaposak, tekintettel vannak minden apró mozzanatra, amelyet a témájuk pontos ábrázolásához számításba kell venni. Ám amint belelendülnek a pamfletírásba, gyalázkodóvá válnak, szisztematikusan félremagyarázzák ellenfelük megnyilvánulásait, és egyfajta politikai transzba esve izgatottságukban felforrósodva lüktetnek, mint egy lokomotív. Egy perc múlva azonban vége: a médiumi állapot elmúlik, és barátaink újra a földkerekség legvisszafogottabb emberei. Kevés oldal akad Hitler művében, amelyet bátran visszafogottnak" lehetne minősíteni, de található jó néhány olyan, amelyből kitűnik, hogy Hitler képes volt egy hozzáértő reklámügynök racionalitásával" felmérni a lehetőségeit. A politikát úgy kell eladni, mint a szappant - mondja -, és ez transzban nem megy. Ezzel együtt azonban Hitlernek a transzról is megvolt a maga tapasztalata - gondoljunk csak az antiszemitizmus dicsőítését" tartalmazó passzusokra! Később, már sikeres szónokként (ragaszkodik hozzá, hogy forradalmat csak a kimondott szó csinálhat) támaszkodhatott a költő" szerepére, és ez megkímélte attól, hogy logikai elemzésekbe kelljen bocsátkoznia ott, ahol a szidalmazó prófécia tiszta spiritualitása" könnyebben elérhető. Mi sem természetesebb tehát, hogy az egységre oly nagy hangsúlyt helyező Hitler ezt a kedélyállapotát integrálta a kevésbé elragadott pillanataival - főleg miután megtalálta azokat a követőit és támogatóit, akik minden anyagi és szellemi javukat föltették erre az egységre. Mihelyt sínre kerül e boldog egység" ügye, máris rendelkezésre áll a módszer kifejlesztését szolgáló logika - tudjuk, mikor érdemes spiritualizálrű" egy A Mein Kampf retorikája 79 anyagi kérdést, és mikor materializálni" egy szellemit. Ha például anyagi természetű konfliktus kerekedik a munkáltatók és a munkavállalók között, azt Hitler megvetően magasabb - erkölcsi - síkra tereli. Hiszen ő fölötte áll az ilyen állatias érdekeknek. Hirtelen minden az áldozatok" és a személyiség" kérdésévé válik. Durva hiba lenne a munkáltatókat és a munkavállalókat két különböző osztályba sorolni, mondván: különbözők az érdekeik. Ehelyett a vezér és a követők személyes" viszonyából kell kiindulni, és bármi volna is megosztó hatással a nemzeti életre, azt a hadsereg segítségével egységre kell hozni". A nemzeti versengésről szólva azonban Hitler nagyon jó meglátást tesz Nagy-Britannia és Franciaország németekkel kapcsolatos politikájáról. Franciaország - mondja - Németország balkanizálását" (felbomlását - újra a szétesettség témája!) kívánja, hogy fenntarthassa kereskedelmi hegemóniáját a kontinensen. Nagy-Britannia ugyanakkor Európa balkanizálását" akarja elérni, vagyis nem volna ellene egy erős, egységes Németországnak, amely Franciaország ellenpólusa lehetne. A német nemzet azonban ezektől gyökeresen különböző módon az árja faj szellemi minőségéből nyeri az erejét (amely a párton keresztül valódi nemzeti egységet hozna létre), s a szellem ereje, megfordítva, a véráram mítoszában materializálódik. Mit tanulhatunk hát Hitler könyvéből? Azt hiszem, eléggé bebizonyította például, mekkora erő rejlik a szüntelen ismétlésben. A náci gyűlésekre felhívó szórólapok alján mindig ott állt két jelmondat: Zsidóknak tilos a belépés", illetve Háborús sebesülteknek díjtalan". A náci propaganda anyaga e két egymást kiegészítő" téma köré szerveződött. Hitler egyik fő üzenete a látvány hatalmáról szól: számtalszor elmondja, hogy a tömeggyűíések a legalapvetőbb eszközei annak, hogy megadják az egyénnek a védettség, a mozgalom általi közösség" érzését. Emlékezhetünk továbbá arra a bölcs megjegyzésére is, amelyet figyel-
80 Kenneth Bürke mébe ajánlhatunk az amerikai hatóságoknak is, midőn azt kutatják, miként viszonyuljanak a náci gyűlésekhez. Hitler azt mondja, hogy az egyenruhás náci gárda jelenléte rendkívül fontossá vált abban a folyamatban, amelynek során követőikkel elhitették, hogy a náci párt áll az (állami) autoritás középpontjában. Azt gondolom, szükség volna itt szaván fogni a Führert, persze ellentétes értelemben, és ragaszkodni hozzá, hogy a ma engedélyezett náci felvonulásokat egyedül a törvényes rend képviselői felügyelhessék, vagyis az egyenruhás náci gárdisták ne kaphassanak ilyen jogot. Vajon lehetséges-e, hogy Hitler vonzerejének egy hasonlóképpen fontos vonása nem egyszerűen az ismétlésekben rejlett, hanem inkább abban, hogy segítségükkel világnézetet" adott a világot addig csak darabjaiban ismerő embereknek? Csábítása itt ismét nem annak köszönheti-e az erejét, hogy egy p szükségletet - igaz, kárhozatosan - kielégített? Vajon azok, akik semmi máshoz nem ragaszkodnak, csupán a piac tervszerűtlen működéséhez, nem azt követelik-e az emberektől, hogy nemtörődöm módon elfogadjanak egy célt, amely csak addig vállalható, amíg mindenki megelégedésére működik, de egyre utálatosabbá válik, amint elkezdi szedni áldozatait? Olyan nehéz elképzelni, hogy az emberek készek bármilyen tervet befogadni, ha az valamiféle egyetemes" magyarázattal tud szolgálni? Ezért aztán kétlem, hogy Hitler vonzereje mindössze a jelszavak alkalmasságában lenne keresendő (különös tekintettel arra, hogy a jelszavak csak egymást követő, egyenként akár két-három órás, vég nélkül variált beszédek nyomán fogannak meg). Hitler maga is igazolja az értelmezésemet, amikor annyit beszél a középosztály politikusainak félintézkedéseiről, szemben a saját biztos módszerével, ő nem rivális világnézetet ajánlott az embereknek. Inkább azoknak adott világnézetet, akiknek még nem volt. A Mein Katnpf" retorikája 81 Ami pedig a legalapvetőbb náci trükköt illeti: a képzeletbeli gonosszal szembeszálló gyógyító" egységteremtés, amelyet egyre meggyőzőbben lehetett képviselni a szokványos reklámtechnika fegyvertárával, magától az ellenségtől is kitartást követelt. Nagyon is meglehet, hogy emberi gyöngeségünk okán ellenségre legalább annyira szükségünk van, mint célra. Anácik a kezünkbe is adtak egy ilyen ellenséget, és hogy az elgondolásuk működött, az garancia arra, hogy az ellenség és minden, amit jelképez, nem csupán a retorika által felnagyított fiktív sátánszerepként", hanem valóságosan is létezik. Ezt bizonyítja az ellenségek lajstroma egészen máig. A bűnbak" kiválasztásával és amerikai megfelelőinek kinyomozásával már sokkal pontosabb nézetet alkothatunk a jelenségről. Elsőként maguk a nácik könnyítették meg a tisztázást, de ha melléjük tesszük Japánt és Olaszországot, máris előttünk áll a fasizmus esettörténete. Ezt főként azok forgathatják haszonnal, akik túlságosan bonyolultnak gondolják gazdsági tényezőkből levezetni a fasizmus imperialista jegyeit. Mindenekelőtt azonban azt kell nyilvánvalóvá tennünk, hogy Hitler igen sokat ért el a legalapvetőbb vallási témák elferdítésével. Ha helyesen értelmezzük, ebben a részéről nem játszott szerepet vallásos vonzalom, mint ahogy a vallásban semmi olyan nincs, aminek megvalósulásához fasiszta államra volna szükség. Mindazonáltal az is igaz, hogy sok olyasmi lehet a vallásban, aminek az elferdítése igenis fasizmushoz vezet. Létezik egy latin mondás: Corruptio optimi pessima, vagyis a legjobbak romlása a legrosszabb". Ma a világra leselkedő legnagyobb veszély a vallások megrontóitól ered, akik a vallásos gondolat legalapvetőbb motívumainak is képesek durva, baljós színezetet adni. A Hitler-ellenes Harcban" tehát föl kell fednünk a vallás hitlerista eltorzításait annak érdekében, hogy elejét vegyük a vele hasonszőrű amerikai politikusok
82 Kenneth Bürke ténykedésének. Az egység iránti vágy őszinte és csodálatra méltó. A nemzeti egység iránti vágy a világ mai helyzetében őszinte és csodálatra méltó. De ha ehhez az egységhez csak a megtévesztés útján, a kritika lehetőségét kijátszó érzelmi trükkökkel lehet eljutni, akkor ez az egység semmit sem ér. Hiszen tartozzunk bár azok közé, akiket árjáknak" hívnak, az erre alapozott megoldásokkal semmit sem oldunk meg, mert a zavar okai nem szűnnek meg- Németországban mégoly sok szenvedést követően sem látunk egyebet, mint egyre nagyobb zűrzavart, egyszerűen mert az új életmód" nem új életmód volt, ellenkezőleg: a színtiszta becsapás leggyászosabb útja. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a változásokat" követően a zűrzavar okai nem szűntek meg, sőt tovább erősödtek. Persze a vesztes háború miatt érzett csalódottság a németeket különösen fogékonnyá tetté Hitler retorikája iránt. Ahogy azonban többen is megfigyelték, tágabb értelemben az egész világ a háború vesztese volt, és a tőkés rend súlyosbodó gondjain vajmi keveset segítettek a különböző mozgalmak. Vannak tehát olyan sérelmek is, amelyek abból fakadnak, hogy az emberek nem dolgozhatnak és nem kereshetnek. Ezen a ponton az üzleti élet monopolistáinak egyik, a parlamentből érkező civódó hangokra érzékeny típusa úgy gondolhatja, hogy talán jobb volna az a béke, amelyet a fontosabb szervezetek támogatását is élvező egyetlen hang hoz magával, miközben mások hallgatnak, vagy akár véglegesen elhallgattatnak. A monopolistáknak ez a típusa aztán - náci Ösztökélésre is - támogatójául szegődhet egy csapatnyi gengszternek, akik az állam politikai vezéreivé lépve elő megvédik őt a munkások adandó követeléseitől. Gengszterei lesznek tehát a munkásai elleni biztosítékai. De kik lesznek biztosítékai a gengszterei ellen? A Mein Kampf" retorikája 83 Forrás: Rhetoric of Hitler's»Ba(tle«". In Kenneth Bürke: Philosophy ofliterary Form: Studies in Syitibolic Aciion. Second Edition, Louisiana University Press, Baton Rouge, 1967. A tanulmánykötet első megjelenése: 1941. Eredeti megjelenés: The Southern Reviezo, 1939. Summer5.1-21. p. Fordította: Béndek Péter
84 Kenneth Bürke Jegyzetek 1 Hitler úgyszintén nagy hangsúlyt fektet vezér és népe teljes azonosulására, így miközben a népet udvarolja körül, magának is udvarol. Ez a gondolat esetleg arra utal, hogy a Führernek, miközben a feminin tömeget irányítja, jó oka lehet tartózkodni a valós házasságtól. 2 Röviden a karrierszimbolizmus más oldalairól. Hitler könyve ezzel a mondattal kezdődik: Ma már jó szerencsémnek gondolom, hogy a sors az Inn menti Braunaut rendelte születési helyemül, hiszen ez a kisváros ama két német állam határán fekszik, amelyek egységesítését - a mi generációnk legalábbis - élete egyik nagy céljának tekinti." Ez a mondat jól illusztrálja azt, amit Hitler átmenetisége" alatt értenünk kell, és amit Wordsworth a határlakó" mentalitásának nevezhetett volna. Hitler ugyanakkor elfelejti megemlíteni születési idejét (1889), amit csak szerkesztői jóvoltából tudunk meg. Tulajdonképpen van is valami igazsága, hiszen az az ember, akit Hitlerként ismert meg a világ, csak jóval később született" meg - de az első világháborúban szerzett és életében valóban meghatározónak bizonyuló sebesüléseinek pontos dátumát még így is megtudjuk. Korai bécsi és müncheni évei alatt távol marad a tiltakozásoktól azon az alapon, hogy névtelen". És amikor a pártja végre megszerveződik és hatékonyan működik, Hit-' ler is előbújik a névtelenségből" - úgy véli, kialakította az identitását. Amikor a könyv egyik korábbi passzusában felfigyeltem arra az általános intelemre, hogy az embernek egészen harmincéves koráig nem szabad kialakítania politikai nézeteit, azt a megjegyzést tettem: Nézzük, mit csinált Hitler harmincévesen!" Biztos voltam abban, hogy bár az ehhez fogható általánosítások értéke enyhén szólva kétes, a Hitler-típusú (tehát a maguk és követőik között teljes azonosságot állító) A Mein Kampf" retorikája 85 elmék szüleményeként magukról a szerzőkről szóló tényállításoknak tekinthetők. Az embernek azt kell tennie, amit ő (ez esetben Hitler) tett. Sejtésem beigazolódott: Hitler éppen harminc körül járt, amikor hetedmagával elkezdett dolgozni azon a párton, amely később meghódította Németországot. Azért tartom fontosnak az effajta motívumok feltérképezését, mert a beszélő, akinek különösen erős a saját újjászületésébe" vetett hite, igen jó hasznukat veheti, amikor a hallgatóságát egy új élet" lehetőségéről próbálja meggyőzni. Magát az eszközt mégsem tartom azonban elítéthetőnek: rosszá csak akkor válik, ha rossz értékek szolgálatába áll. Ha így esik, akkor az adott értékek fölötti meggyőződés a legkárhozatosabb eredményt hozza, hiszen a rossz a meggyőződés őszinteségével lepleződik el. 3 Tovább bővíthetnénk a hitleri egyenletet a megosztottság és az egység irányában egyaránt. Esztétikai téren például az egyenlet az expresszionizmus kritikáját és az esztétikai higiéné fölértékelését vonja maga után, amiben Hitler stratégiájának egy újabb ironikus momentumát fedezhetjük fel. Az expresszionista mozgalom Hitler szemében a társadalom betegségének egyik tünete: tükrözte a társadalom elidegenedettségét, illetve - főként a világháborút követően - szétesettségét. Elveszett", gyönge, patetikus volta ellenére rendkívül pontosan tükrözte az anyagi világ összeomlására adott reakciókat néhány őszintébb művész részéről, akik megpróbálták legalább annyira elviselhetővé tenni a világot a maguk számára, hogy képesek legyenek kifejezni. Az expresszionizmus az inflációs válság legvadabb pillanataiban érte el a csúcspontját, amikor a munka- és megtakarítási etikáját a pénzgazdaság struktúrájának ésszerűségére alapozó kapitalista világ kénytelen volt végignézni, amint ez az utolsó támasza is a porba hull. Az agónia tehát pontosan azt fejezte ki, ami egy népet éretté tesz egy Hitler számára - annak a folyamatnak az előzmé-
86 * Kenneth Bürke nye volt, amelynek a hitlerizmus a következménye. E szimptómát támadva Hitler hitelessé válhatott annak ellenére, hogy tulajdonképpen Önmaga előzményeit vette tűz alá. 4 Ha már a machiavellista" jelzőt használom, nem tekinthetek el attól, hogy megvédjem Machiavellit. Azt hiszem, Machiavelli fejedelmének védelmében többet is el lehet mondani, mint általában szokás. Machiavelli stratégiája véleményem szerint a következő volt: tényként fogadta el a reneszánsz hatalmi berendezkedést és az azzal járó értékeket. Azaz, függetlenül attól, hogy szerette-e ezeket az értékeket, elismerte, hogy léteznek és hatást gyakorolnak, és haszontalan lenne még csak megpróbálni is ezek ellenkezőjéről - például az egyház által vallott értékekről - meggyőzni egy ambiciózus uralkodót. A reneszánsz férfiak hittek az anyagi hatalom kultuszában, nóta bene ahhoz is megvolt a hatalmuk, hogy érvényt szerezzenek e hitüknek. Ennyi adottsággal vajon milyen előnyöket lehetne nyújtani az embereknek? Machiavelli e kérdésre is egy rá jellemző érvvel, a fejedelem saját értékeiből kiindulva válaszolt: az uralkodónak szüksége van alattvalói támogatására ahhoz, hogy a lehető legnagyobb hatalomra tehessen szert. E támogatás viszont akkor a legerősebb, ha a népesség olyan erős, amennyire erős csak lehet. A népesség akkor válhat a legerősebbé, ha a legjobb bánásmódban részesül: ez azonban a nép hálája és növekedő lojali-. tása formájában bőven megtérül az uralkodónak.. Machiavelli reménykedett abban, hogy a gondolatmenete logikája alapján maga is jól fizető hivatalhoz juthat a fejedelmi adminisztrációban. (De, mint tudjuk, nem így történt. - Aford.) 5 Hitler a következőképpen érvel: Ismét példát vehetünk a katolikus egyházról. Jóllehet doktrínáinak szerkezete sok helyütt szükségtelenül ütközik a természettudományos kutatás eredményeivel, mégis a legutolsó betűig tartja magát a dogmáihoz. Helyesen A Mein Kampf" retorikája 87 ismerte fel, hogy nem a mindig változó tudományhoz hozzáigazítva nyeri el az ellenálló képességét, hanem azáltal, hogy szigorúan ragaszkodik dogmáihoz abban a formában, ahogyan azokat lefektették, mert ez adja meg az egész struktúra hitvallás jellegét. Éppen emiatt a katolikus egyház ma szilárdabb, mint valaha. Meg lehet jósolni, hogy az egyetlen biztos pontként abban az ütemben fog mind több követőre szert tenni a látszatok világában, ahogyan azt magunk mögött hagyjuk." 6 Hitler nagy hangsúlyt fektetett azokra a körülményekre, amelyek közepette a politikai beszéd a leghatékonyabb lehet. Erre vonatkozó nézeteit így foglalja össze: Minden ilyen eset az ember akaratszabadsága ellen elkövetett erőszak. Ez természetesen a leginkább azokra a gyűlésekre vonatkozik, ahova ellentétes orientációjú emberek érkeznek, akiket egy új szándéknak kell megnyerni. Úgy tűnik, hogy reggel vagy napközben van az az időszak, amikor az ember akarata a legerősebben képes szembeszegülni az alávetésére irányuló kísérletekkel. Este azonban mindenki gyengébb, és könnyebben behódol az erősebb akaratnak. Az ilyen alkalmak ugyanis valóban felfoghatók két ellentétes erő küzdelmének. A domináns apostoli természetű ember nagyobb szónoki tehetsége könnyebben megnyerheti az új akaratnak azokat az embereket, akik lassan, természetes módon feladják ellenállásukat, mint azokat, akik szellemi erejük és akaratuk teljében vannak. Ugyanez a szándék nyilvánul meg a katolikus templomok mesterségesen létrehozott és mégis titokzatos félhomályában, az égő gyertyákban, a tömjénben, a füstölőben stb."
SZABÓ MÁRTON (SZERK.) AZ ELLENSÉG NEVE joszoveg könyvek