Név Város. 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal



Hasonló dokumentumok
Név Város Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal

Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.

Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.

Az elszámolás eredményeképpen megállapított, tisztességtelenül felszámított összeget az alábbi táblázat tartalmazza:

1. melléklet a 3/2015. (II. 20.) MNB rendelethez

54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói

Kitöltési útmutató. az 58/2014. MNB rendelet mellékleteihez

<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>

HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

R lll llll

A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei

TÁJÉKOZTATÓ. Az elszámolásra, forintosításra vonatkozó jogszabályok

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet módosításáról

<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>

6. forint alapú fogyasztói kölcsönszerződés: a évi XXXVIII. törvény 1. (1) bekezdésében ekként meghatározott fogyasztói kölcsönszerződés;

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról

Tájékoztató a fogyasztói kölcsönszerződések törvényben. előírt forintosításáról

LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET

OptiJUS Opten Kft. 1 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet óta hatályos szöveg

58/2014. (XII. 17.) MNB

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám

KÖZZÉTÉTEL FORINTALAPÚ FOGYASZTÓI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRŐL, MELYEK ESETÉBEN ELSZÁMOLÁS MEGKÜLDÉSÉRE NEM KERÜLT SOR

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

ADATVÁLTOZÁST BEJELENTŐ NYOMTATVÁNY AZONOSÍTÁSI ADATOK. NEM VÁLTOZÓ ADAT (jelenleg is érvényes) VAGY ADATVÁLTOZÁS ELŐTTI RÉGI ADAT

T á j é k o z t a t ó

HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Személyi kölcsöne

A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásához és forintosításához kapcsolódó intézményi tájékoztató levelek

HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi kölcsöne

58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi Prémium kölcsöne

2015. február 01. hatállyal a évi LXXVIII. törvény által módosított, fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény változásai

Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.

Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.

A lényegről egyszerűbben

IGÉNYBEJELENTŐ A KÖLCSÖNSZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS FORINTRA TÖRTÉNŐ ÁTVÁLTÁS ÉS KAMATMÓDOSÍTÁS MELLŐZÉSÉHEZ

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi Prémium kölcsöne

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi Prémium kölcsöne

ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank).

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

jóváhagyását követően- nyilvántartott, így forintban törlesztett Hitelcsere Program jelzálogkölcsönei nem minősülnek lakáscélú jelzálogkölcsönnek.

Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre

TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE

HIRDETMÉNY a április 1-től igényelt fogyasztói deviza

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne

HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET)

LÁS MINTÁK. A pénzügyi intézmény nyomtatvány alkalmazásának hiánya miatt nem jogosult elutasítani fogyasztói

ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank).

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

02N_08 1. Érvényes december 01-től

KONDÍCIÓS LISTA HUF éves Késedelmi kamat Kamat + 3,00% 14 Kényszerhitel éves kamata 27,99% CIB Hitelfedezeti Védelem havi díja

A MagNet Bank Zrt. fogyasztók részére nyújtott, már nem igényelhető hitelek kamatairól, alkalmazott díjairól, jutalékairól és költségeiről.

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY. Kamatfelár mértéke

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt.

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y évi 171. szám 23917

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig

Intrum EUR Hitelcsere Program kölcsön Éves alapkamat 1A Jövedelemigazolással 2A THM 3A

HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott

HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt.

HIRDETMÉNY LAKÁSCÉLÚ VAGY SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ FOGYASZTÓI DEVIZA JELZÁLOGKÖLCSÖN nyújtásához

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA FŐBB KONDÍCIÓI

HIRDETMÉNY. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét, hogy az Üzletszabályzatai és az Általános Szerződési Feltételei az alábbiak szerint módosulnak.

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt.

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

Kihirdetve: február 1. Érvényes: február 1. napjától visszavonásig

A Magyar Nemzeti Bank elnökének 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelete a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról

Egységes szerkezetben a július 23. napjától hatályos módosításokkal (vastagon szedve dőlt betűvel)

TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY

TAKARÉKOKOS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA ÉS HITEL FŐBB KONDÍCIÓI

HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt.

SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) KIRÁLY HITEL ÉS MEGTAKARÍTÁSI SZÁMLA HIRDETMÉNYE

Átírás:

Név Város PILLÉR Takarékszövetkezet Utcanév/Házszám 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám Szerződésszám:. Tisztelt.! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi XL. törvényben (a továbbiakban: Elszámolási törvény) előírt elszámolási kötelezettség teljesítéséről, annak eredményéről, valamint mellékeljük a korábbi években megküldött időszaki értesítésekben szereplő adatokat - éves bontásban - tartalmazó táblázatot is. E levél második részében tájékoztatjuk továbbá a szerződésmódosításra vonatkozó törvény által előírt szerződésmódosítás lényegi elemeiről, tartalmáról, valamint a szerződésmódosítással összefüggő jogokról és lehetőségekről is. Mellékletként megküldjük az új törlesztési táblázatot, amelyből láthatja a jövőbeni fizetési kötelezettségeit. Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk Az Elszámolási törvényben előírt kötelezettségünknek eleget téve újraszámítottuk a fenti számú szerződés alapján fennálló fogyasztóikölcsöntartozást, amelynek végeredményét az alábbi táblázatok tartalmazzák. Az elszámolás eredményeképpen az elszámolás fordulónapjáig, azaz 2015. február 1. napjáig megállapított, tisztességtelenül felszámított összeg: Tisztességtelenül felszámított összeg: 0,00. 1. oldal

Ez alapján a tisztességtelenül felszámított összegből a fogyasztói kölcsönszerződésből eredő tartozásra elszámolt összeg: Tartozásra elszámolt összeg: 0,00 Az alábbiakban található az elszámolt összegek részletezése és az így módosult tőketartozás összege: Az elszámolás fordulónapján fennálló Az elszámolás előtt a nyilvántartás devizanemében Tartozásra elszámolt (levont) összeg Az elszámolás fordulónapját követően a nyilvántartásdeviz anemében Deviza Deviza Deviza nem nem nem A fogyasztói kölcsönszerződésből eredő lejárt tartozás: 0,00 CHF 0,00 CHF 0,00 CHF Kapcsolódó gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás: 0,00 HUF 0,00 HUF 0,00 HUF Kapcsolódó áthidaló kölcsönből eredő tartozás: 0,00 HUF 0,00 HUF 0,00 HUF Nem esedékes tőketartozás: 0,00 CHF 0,00 CHF 0,00 CHF Tisztelt ügyfelünk Ön Hitelintézetünknél élő (meg nem szűnt) fogyasztói kölcsönszerződéssel rendelkezik. Tekintettel arra, hogy hitelügylete esetében a fordulónapig késedelmes tartozást nem tartottunk nyilván, így az elszámolás során megállapított, Önt megillető fogyasztói követelést a fennálló kölcsöntartozása előtörlesztésére számoltuk el. Ennek következtében változatlan futamidő mellett az 2. oldal

elszámolás a tőketartozás és ezáltal a havi törlesztőrészletek csökkenését vonja maga után, kivéve azt az esetet, ha Ön korábban gyűjtőszámlahitel-szerződést kötött, amely esetben a futamidő a törvényi előírásoknak megfelelően növekedhet. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy az Ön részére megküldött elszámolás során levonásra kerül(het)tek a fogyasztói követelésből az Elszámolási törvény szerint levonható azon kedvezmények (vagyoni előny, juttatás), amelyeket az elszámolási időszak során Önnek nyújtottunk. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy aközponti hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény 15. (6) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségünknek külön okiratban teszünk eleget, amelyet vagy a jelen elszámolási levél mellékleteként, vagy azzal egyidejűleg, külön postai küldeményként küldünk meg az Ön részére. Ha a most megküldött elszámolásnál bővebb adattartalmú elszámolásra van szüksége, igényét jelezheti személyesen, elektronikus szolgáltatói felületen, valamint a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül. A személyesen, valamint az egyéb módon igényelt részletes tájékoztatót az igényléstől számított 5 munkanapon belül megküldjük. Az elszámolással kapcsolatos egyéb információkat honlapunkon (www.pillertksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, a Magyar Nemzeti Bank honlapján(www.mnb.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt,továbbá az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben kifüggesztett tájékoztatókban is megtalálja. Az elszámolást a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott képletek és elvek alapján végeztük el. Az elszámolás szabályainak betartását a Magyar Nemzeti Bank hivatalból ellenőrzi és a fogyasztók érdekében fellép, amennyiben a jogszabályi előírások megsértését tapasztalja. II. Szerződésmódosuláshoz kapcsolódó információk Az alábbiakban tájékoztatjuk a fenti számú szerződés módosításának lényegi elemeiről, tartalmáról, valamint a szerződésmódosítással összefüggő jogokról és lehetőségekről. Az elszámolást követően a fogyasztói kölcsönszerződések esetében a kamatperiódusok, referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén a kamatfelár-periódusok időtartama az alábbi szabályok szerint módosul: Amennyiben a fordulónaptól számított hátralévő futamidő meghaladja: - a 16 évet, akkor öt év, - a 9 évet, de legfeljebb 16 év, akkor négy év, - a 3 évet, de legfeljebb 9 év, akkor három év. A fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének és egyes más rendelkezéseinek módosulásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXVII. törvény rendelkezéseinek eleget téve tájékoztatjuk, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésből eredő tartozását átszámítottuk forintra. A forintosítás elvégzése során a 2014. évi LXXVII. törvény 10. -ában meghatározott árfolyamot alkalmaztuk. Az átszámítással kapcsolatos főbb adatokat az alábbi táblázat tartalmazza: 3. oldal

Az elszámolást és a forintosítást megelőzően 2015.01.31. Az elszámolást és a forintosítást követően 2015.02.01. A fogyasztói kölcsönszerződésből eredő nem esedékes tőketartozás összege: CHF 0,00 HUF A fogyasztói kölcsönszerződésből eredő lejárt tartozás összege: 0,00 CHF 0,00 HUF Gyűjtőszámlahitelből eredő tartozás: 0,00 HUF -- Az átváltáskor alkalmazott árfolyam: 0,00 Éves kamat (%): 0,00 0,00 Kezelési költség: 0,00 CHF 0,00 HUF Kamatperiódus időtartama (hó): 0 0 Az új kamatperiódus kezdő időpontja:.. Törlesztőrészlet összege: 0,00 CHF 0,00 HUF A szerződésmódosulást követően fizetendő törlesztőrészlet első esedékessége:.. Kölcsönszerződésének lejárata:... 4. oldal

Az Ön fizetendő törlesztőrészlete az elszámolás és szerződésmódosulás eredményeképpen. HUFösszeggel csökkent. Önnek a szerződésmódosulás alapján fizetendő új törlesztőrészletet (amely összeget a fenti táblázat is tartalmaz) legkorábban csak 2015 májusában kell először megfizetnie. Az eddig az időpontig fizetett és a 2015. február 1-jétől, mint fordulónaptól fizetendő törlesztőrészletek közötti különbség összegét jelenleg nem tudjuk Önnek jóváírni, mert Ön nem rendelkezik Hitelintézetünknél fizetési számlával - és a rendelkezésünkre álló információk alapján nincs tudomásunk az összevont alapú felügyeletünk alá tartozó pénzügyi intézménynél vezetett fizetési számlájáról sem. A jóváírás, kifizetés mielőbbi teljesítése érdekében kérjük, hogy a fizetési számlaszámára vonatkozó bejelentési kötelezettségének (írásban, teljes bizonyító erejű magánokiratban, vagy személyesen) mihamarabb tegyen eleget. A különbözet összegét az Ön nyilatkozatától függően a nyilatkozatban megadott fizetési számlára, a fizetési számlaszám bejelentésének Hitelintézetünkhöz történő beérkezését és a szerződésmódosulás napját követően haladéktalanul átutaljuk, illetve kérésére készpénzben kifizetjük. Ha nem kíván élni a forintosítás lehetőségével, úgy ezt jelen levél kézhezvételét követő 30 napon belül írásban kezdeményezheti (adós-adóstárs együttesen) pénzügyi intézményünknél, az alábbi feltételek valamelyikének teljesülése esetén: 1. A fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződés hátralévő futamideje legkésőbb 2020. december 31. napján lejár. 2. A várható törlesztőrészletet meghaladó összegű, rendszeres jövedelme van az MNB által hivatalos árfolyamként jegyzett devizanemben. 3. A jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet (a továbbiakban: JTM rendelet) jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra (a továbbiakban: JTM) vonatkozó rendelkezései alapján jogosult lenne az adott devizaalapú kölcsönt felvenni. 4. A törvény alapján a forintra átváltás esetén számítható induló kamat meghaladja az eredetileg számítható kamatot, kamatfelárat. Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy az előzőekben felsorolt 1,4 feltétel közül az Ön szerződése a 1. és 4. pontban részletezett feltételnek megfelel, így Ön jogosult írásban kezdeményezni a forintosítás, kamatmódosítás mellőzését. Ha nem kíván a forintosítás lehetőségével élni, úgy az arra vonatkozó beadvány mintát honlapunkon (www.pillertksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, a Magyar Nemzeti Bank honlapján (www.mnb.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, továbbá az ügyfélszolgálatainkon érheti el. Ha 30 napon belül írásban nem kezdeményezi a forintosítás mellőzését, a levelünk kézhezvételét követő 31. napon szerződése a fent ismertetettek szerint a törvény erejénél fogva módosul. A szerződés módosulásának hatálya az elszámolási fordulónapra visszamenően áll be. 5. oldal

Az eljárás során pénzügyi intézményünk számítja ki, hogy megfelel-e a JTM rendeletben meghatározott alábbi feltételeknek: - Ha az ügyfél, illetve adóstársak esetén az ügyfelek összesített igazolt havi nettó jövedelme alacsonyabb, mint négyszázezer forint, a JTM hitelkérelem elbíráláskori értéke nem haladhatja meg eurohitel, euro alapú hitel nyújtása esetén a 25%-ot, egyéb devizában meghatározott devizahitel nyújtása esetén a 10%-ot. - Ha az ügyfél, illetve adóstársak esetén az ügyfelek összesített igazolt havi nettó jövedelme eléri vagy meghaladja a négyszázezer forintot, a JTM hitelkérelem elbíráláskori értéke nem haladhatja meg, eurohitel, euro alapú hitel nyújtása esetén a 30%-ot, egyéb devizában meghatározott devizahitel nyújtása esetén a 15%-ot. A jövedelemarányos törlesztőrészlet számításához - forinttól eltérő devizanemben kapott rendszeres jövedelmének igazolásához - az alábbi dokumentumok szükségesek: a) a munkáltató*, az állami adóhatóság, a magyar vagy valamely külföldi állam ellátást folyósító szerve 12 hónapnál nem régebben kiállított igazolása, amely alapján meghatározható az ügyfél nettó jövedelmei összessége, amelyek után az előírt közterhek megfizetésre kerültek, b) az ügyfél nyilatkozata és az átutalási megbízás jogcíme alapján az ügyfél fizetési számlájára érkező bére, nyugdíja, továbbá egyéb, a magyar vagy külföldi állam által folyósított rendszeres ellátás összege, amelyek után az előírt közterhek - az ügyfél tudomása szerint - levonásra kerültek, c) a bíróságnak a megállapításról, vagy jóváhagyásról szóló döntése alapján a házastársi tartásdíj, valamint az üzletszerűen végzett járadékszolgáltatás nyújtására irányuló tevékenységet végző szervezet által kiállított nyilatkozattal igazolt rendszeres járadék. * Külföldi munkáltatói igazolással igazolt jövedelem esetén benyújtandó a munkaszerződés, melyen szerepel a munkáltató cégjegyzékszáma, valamint elérhetősége (telefon, email, cím). Amennyiben nem magyar nyelven állították ki, az előzőekben felsoroltak szerinti igazolások bármelyikét, úgy annak hivatalos fordítását is csatolni szükséges. A forintosítás külön költséggel nem jár. Amennyiben nem kíván élni a forintosítás és kamatmódosítás lehetőségével, a kölcsönszerződést a szerződés módosulásának napját követő 60 napon belül felmondhatja, ebben az esetben a felmondást követő 90 napon belül meg kell fizetnie a fennálló összes tartozást. Ez történhet saját, illetve más pénzintézet általi hitelkiváltásból is. A forintra történő átváltással és kamatmódosítással kapcsolatos egyéb információkat honlapunkon (www.pillertksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, a Magyar Nemzeti Bank honlapján (www.mnb.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, továbbá a pénzügyi intézmények ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben és a telefonos ügyfélszolgálatunkon talál. 6. oldal

III. Felülvizsgálatra, jogorvoslatra vonatkozó információk Az alábbiakban tájékoztatjuk az elszámolásra, valamint a forintosításra, illetve szerződésmódosításra vonatkozó felülvizsgálati, jogorvoslati lehetőségekről. Ha az elszámolással, a szerződésmódosítással, a tájékoztatás teljeskörűségével, vagy az új törlesztőrészleteket tartalmazó törlesztési táblázatában foglalt adatokkal kapcsolatban panasszal kíván élni, az ezzel kapcsolatos panaszbeadványát megküldheti postai úton (PILLÉR Takarékszövetkezet6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1.), benyújthatja ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben, vagy megküldheti faxon (62/581-005), illetve elektronikus úton (kozpont@piller.tksz.hu). A panasz kizárólag írásban terjeszthető elő. Az elszámolással kapcsolatos panasz megtételére szolgáló nyomtatványt elérheti honlapunkon (www.pillertksz.hu) Elszámolási és forintosítási információk cím alatt, vagy kérheti annak postai, illetve elektronikus megküldését a (kozpont@piller.tksz.hu)címre írt elektronikus levéllel, vagy bármelyik ügyfélszolgálatunkon. A nyomtatvány használata nem kötelező. A panasz benyújtására az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belül van lehetősége. Kérjük, ügyeljen a határidő betartására, mert annak elteltét követően már kizárólag abban az esetben lesz lehetősége panaszt tenni, ha a panasztételben akadályoztatva (önhibáján kívüli akadályoztatás) volt. Ez esetben az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül, de legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig terjesztheti elő panaszbeadványát, de az akadályoztatás tényét igazolnia szükséges. Ha a panasz előterjesztésére határidőben nem kerül sor, akkor azt a törvény előírása szerint úgy kell tekinteni, hogy az elszámolásban foglaltakat elfogadja. A panaszára indokolással ellátott álláspontunkat a panaszának kézhezvételét követően 60 napon belül megküldjük. Ebben a levelünkben adunk majd részletes tájékoztatást arra az esetre, amennyiben a válaszunkat nem fogadja el és a panaszában foglaltakat továbbra is fenntartja. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kizárólag abban az esetben veheti igénybe, ha a panaszbeadványra kapott válasszal nem ért egyet vagy 60 napon belül nem kap rá választ. Ebben az esetben kifogásának pontos indoklása szükséges. Az elszámolás pecsét és aláírás nélkül is hiteles. Mórahalom, 2015. április 20. PILLÉR Takarékszövetkezet Az elszámolást és szerződésmódosítást szabályozó jogszabályok: 2014. évi XXXVIII. törvény; 2014. évi XL. törvény; 2014. évi LXXVII. törvény; 2014. évi LXXVIII. törvény; 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet; 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet; 55/2014. (XII. 10.) MNB rendelet; 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet. 7. oldal

Hiteltörténeti kimutatás Időszak Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet az időszakos tájékoztatásokban szereplő devizanemben A befizetés devizanemében Befizetés A nyilvántartás devizanemében, a pénzügyi intézmény által alkalmazott árfolyamon Lejárt tartozás az időszak végén a nyilvántartás devizanemében Nem esedékes tőketartozás az időszak végén a nyilvántartás devizanemében. 0,00. 0,00.. 0,00. 0,00.. 0,00.... 0,00. 0,00.. 0,00. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00. 0,00.. 0,00 0,00.... 0,00. 0,00. 0,00.. 0,00.. 0,00 0,00.. 0,00. 0,00. 0,00 0,00... 0,00.. 0,00.. 0,00.. 0,00 0,00.. Tisztelt Ügyfelünk! A táblázat oszlopaiban szereplő adatok könnyebb megértéséhez kérjük, olvassa el tájékoztatónkat. 1. Az Időszak megnevezésű oszlopban kerülnek feltüntetésre a fogyasztói kölcsönszerződésben szereplő hitelezői követelés folyósításával és visszafizetésével érintett évek. Ez - a folyósítás, a megszűnés és az elszámolás fordulónapját tartalmazó évek kivételével - minden esetben a január 1-jétől december 31-ig tartó időszakot jelenti. 2. A Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet oszlopban szerepel a szerződésben foglalt - tisztességtelennek minősülő - feltételek szerint, az adott időszakban előírt törlesztőrészletek összege az időszakonként megküldésre kerülő kimutatás devizanemében, a 8. oldal

hitelező által alkalmazott árfolyamok használatával kifejezve, amelynek összege az időszakonként megküldött kimutatásokból ellenőrizhető. 3. A Befizetés a befizetés devizanemében oszlopban szerepel az adott időszakban ténylegesen a kölcsönszerződéshez kapcsolódóan megfizetett összeg a befizetés devizanemében, amelynek összege az időszakonként megküldött kimutatásokból ellenőrizhető. 4. A Befizetés a nyilvántartás devizanemében oszlopban szerepel az adott időszak összes befizetése a nyilvántartás devizanemében. 5. A Lejárt tartozás az időszak végén oszlopban látható a lejárt (késedelemmel érintett) tartozás összege az 1-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás devizanemében. 6. A Nem esedékes tőketartozás az időszak végén megnevezésű oszlopban szerepel a még fennálló, késedelemmel nem érintett tőketartozás összege az 1-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás devizanemében. 9. oldal