R lll llll
|
|
- Etelka Orsósné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ELSZÁMOLÓ LEVÉL (A dolog pikantériája: et vettünk fel 2008-ban!!!) Fennmaradó tartozás esetében LOMBA R D LÍZING CSOPOR T Iktatószám: lvl /201sn1 Szerződő (Fogyasztó) Ügyfél: Ügyfél név: Állandó lakcím: R lll llll RL Ügyfél azonosító: Szerzödésszám: HIT Tisztelt Székely Gyuláné! Ebben alevélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a évi XL. törvényben (a továbbiakban: Elszámolási törvény) elöírt elszámolási kötelezettség teljesítéséről,annak eredményéről,valamint mellékeljük a korábbi években megküldött idöszaki értesítésekben szereplő adatokat - éves bontásban - tartalmazó táblázatot is. Tájékoztatjuk arról,hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri. 1. Elszámoláshoz kapcsolódó információk Az Elszámolási törvényben előírt kötelezettségünknek eleget téve újraszámítottuk a fenti számú szerzödés alapján fennálló fogyasztói kölcsöntartozást, amelynek végeredményét az alábbi táblázatok tartalmazzák. Az elszámolás eredményképpen az elszámolás fordulónapjáig ( ig) megállapított,tisztességtelenül felszámított összeg: isztességtelenül felszámított összeg: 0 HUF iiiiii!!!!!!!!!!!!!!! iiiiii Ez alapján a tisztességtelenül felszámított összegből a fogyasztói kölcsönszerződésből eredő tartozásra elszámolt, illetve a kifizetendő összeg: Tartozásra elszámolt összeg: 0 HUF Kifizetendő összeg: 0 HUF Az elszámolás során figyelembe vett, a szerződés megszűnésének időpontjában alkalmazott tisztességes kamat mértéke (%): 9.13 % - Fennmaradó tartozás összege: HUF llwj l Az első táblázatban atisztességtelenül felszámított összeg 0 HUF" tekintve,hogy avonatkozójogszabályi előfrásoknak megfelelően elszámoltuk azárfolyamrésből és atisztességtelen egyoldalú szerzödésmódosításból származó követeléseket az Önjavára, ugyanakkor -szintén avonatkozó jogszabályi előírások alapján - az így kiszámított összeget csökkentettük az Ön részére korábban nyújtott kedvezmények összegével. Tekintve, hogy a kedvezmények összege meghaladta atisztességtelenül felszámított összeget, nincs az ón részére elszámolható túlfizetés. Ha a most megküldött elszámolásnál bővebb adattartalmú elszámolásra van szüksége, igényét jelezheti személyesen, a fllm;/llgenybejelentes.lombard. h1,1/1,1szhdl elektronikus felületen - külön regisztráció nélkül -a Részletes törvényi elszámolás igénylése" témakört kiválasztva, valamint a telefonos ügyfélszolgálaton (62/ ) keresztül. A személyesen,valamint az egyéb módon igényelt részletes tájékoztatót az igényléstől számított 5 munkanapon belül megküldjük. Azonnal letöltheti a részletes e/számolást a oldalunkon elérhető Extra Help-Online ügyfélszolgálati felületünkön keresztül, amennyiben ön korábban regisztrált a felületen vagy ezta regisztrációt most elvégzi. Az elszámolással kapcsolatos egyéb információkat honlapunkon lwww.lombard.hu) Elszámolási és forintosítási információk" cím alatt, a Magyar Nemzeti Bank honlapján ( Elszámolási és forintosítási információk" cím alatt,továbbá az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben kifüggesztett tájékoztatókban is megtalálja. Az elszámolást a Magyar Nemzeti Bankáltal meghatározott képletek és elvek alapján végeztük el. Az elszámolás szabályainak betartását a Magyar Nemzeti Bank hivatalból ellenőrzi és a fogyasztók érdekében fellép,amennyibena jogszabályi előírások megsértését tapasztalja. Adó.dm: Felügyeleti IMNB) enge<ufy súmao /f
2 z:eged Pf Oldal: 1 /2 1 l l l "-"' Adó.dm: Felügyeleti IMNB) enge<ufy súmao /f
3 II.Felülvizsgá latra,jogorvoslatra vonatkozó információk Az. alábbiakbantájékoztatjuk az elszámolásra vonatkozó felülvizsgálati,jogorvosl ati lehetőségekről. Ha az elszámolást vitatja, az ezzel kapcsolatos panaszbeadványát megküldheti postai úton (6701 Szeged, Pf.:739), benyújthatja ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeinkben, vagy megküldheti faxon ( ), illetve elektronikus úton hu). A panasz kizárólag írásban terjeszthető elő. Az. elszámolással kapcsolatos panasz megtételére szolgáló nyomtatványt elérheti honlapunkon ( Elszámolási és forintosítási információk" cím alatt, vagy kérheti annak postai,illetve elektronikus megküldését a panasznvomtatvanyiqenyles@szeqed. lombard.hu címre írt elektronikuslevéllel,vagy bármelyik ügyfélszolgálatunkon. A nyomtatvány ha.sználata nem kötelező. A panasz benyújtására az elszámolás kézbesítésétől számított 30 napon belülvan lehetősége. Kérjük, ügyeljen a határidő betartására, mert annak elteltét követően már nem lesz lehetősége panaszt tenni,kizárólag abban az esetben, ha a panasztételben akadályoztatva volt. Ez esetben az akadályoztatás megszűnésétőlszámított 30 napon belül,de legkésőbb a panasz benyújtására nyitva álló határidőt követő 90 napig terjesztheti elő panaszbeadványát, de az akadályoztatás tényét igazolnia szükséges. Ha a határidőn belül nem terjeszt elő panaszt, a törvény előírása szerint úgy kell tekinteni,hogy az elszámolásban foglaltakat elfogadja. A panaszára indokolással ellátott álláspontunkat a panaszának kézhezvételét követően 60 napon belül megküldjük. Ebben a levelünkben adunk majd részl tes tájékoztatást arra az esetre, amennyiben a válaszunkat nem fogadja el és a panaszában foglaltakat továbbra is fenntartja. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kizárólag akkor veheti igénybe, ha a panaszbeadványra kapott válasszal nem ért egyet vagy 60 napon belül nem kap rá választ. Ebben az esetben kifogásának pontos indoklása szükséges. Szeged, \J' --.._ - LOMBARD ll Z I N G Zlll., Lombard Lízing Zrt. Az elszámolást és szerződésmódosítást szabályozó jogszabál yok:2014. évi XXXVIII.törvény;2014. évi XL. törvény; évi LXXVII. törvény; évi LXXVIII. törvény; 42/2014. {Xl. 7.) MNB rendelet; 54/2014.(XII. 10.) MNB rendelet; 55/2014. (XII. 10.) MNB rendelet; 58/2014. {XII. 17.) MNB rendelet. Mellékletek: Hiteltörténeti kimutatás Panasz.bejelentő formanyomtatvány Lomhard UzlngZtt. 6720Szeged.Somogyt ll&u Sug Pf Adósúm:l ()6 Fetilgyeletl (MNB) súma: /f
4 Oldal:2/2 1 l l l ljwjm l Adósúm:l ()6 Fetilgyeletl (MNB) súma: /f
5 Tisztelt Ügyfelünk! A táblázat oszlopaiban szereplő adatok könnyebb megértéséhez kérjük, olvassa eltájékoztatónkat. 1. Időszak: Az Időszak" megnevezésű oszlopban kerülnek feltüntetésre a fogyasztói kölcsönszerződésben szereplő hitelezői követelés folyósításával és visszafizetésével érintett évek. Ez - a folyósítás, a megszűnés és az elszámolás fordulónapját tartalmazó évek kivételével - minden esetben a január l-jétől december 31-ig tartó időszakot jelenti. 2. Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet (és egyéb terhelések) az időszakos tájékoztatásokban szereplő devizanemben, amelyek az Ön részére korábban megküldött Fizetési értesítőben szereplő adatokkal való könnyebb összehasonlíthatóság érdekében az alábbi megbontásban kerültek kimutatásra: 2a. Törlesztőrészlet+árfolyam: A Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet" oszlopban szerepel a szerződésben foglalt - tisztességtelennek minősülő - feltételek szerint, az adott időszakban előírt törlesztőrészletek és árfolyamkülönbözet összege az időszakonként megküldésre kerülő kimutatás devizanemében, a hitelező által alkalmazott árfolyamok használatával kifejezve 2b. Egyéb terhelések: A törlesztő részleten és az árfolyamkülönbözeten kívül kiterhelt összes költség (pl. hirdetmény szerinti díjak, késedelmi kamat stb.) 2c. Összesen: 2a. és 2b. osz.lop együttes összege 3. A Befizetés a befizetés devizanemében" oszlopban szerepel az adott időszakban ténylegesen a kölcsönszerződéshez kapcsolódóan megfizetett összeg a befizetés devizanemében. 3a. Tényleges befizetés: ön által az adott időszakban ténylegesen teljesített összes befizetés 3b.Tényleges be.fizetésből törlesztőrészlet +árfolyam: Ön által az adott időszakban ténylegesen befizetett összes befizetésből törlesztő részletre és árfolyamkülönbözetre elszámolt összeg A 3a. és a 3b. oszlop különbözete az az összeg, mely a befizetések napján esedékessé vált,illetve ezen időpontig korábban már lejárt, egyéb jogcímen fennálló követelésekre (pl. hirdetmény szerinti díjak, késedelmi kamat stb.) került elszámolásra. Amennyiben Ön az adott időszakban magasabb befizetést teljesített, mint a 2c. oszlopban feltüntetett összeg és nem volt esedékessé vált vagy lejárt tartozása, akkor a különbözet túlfizetésként szerepel az Sb. oszlopban. 3c. Befizetés devizaneme: annak a devizanemnek a megjelölése, amelyben ön a törlesztőrészleteit és egyéb befizetéseit teljesítette 4. A Befizetés a nyilvántartás devizanemében" oszlopban szerepel az adottidőszak összes befizetése a nyilvántartás devizanemében. 4a. Tényleges befizetés: ön által az adott időszakban ténylegesen teljesített összes befizetés 4b. Tényleges befizetésből törlesztőrészlet +árfolyam: Ön által az adott időszakban ténylegesen befizetett összes befizetésből törlesztő részletre és árfolyamkülönbözetre elszámolt összeg A 3-as és 4-es oszlopban szereplő összegek megegyeznek, mivel a befizetések devizaneme és a befizetések nyilvántartásának devizaneme azonos. 4c. Nyilvántartás devizaneme:az a devizanem, amelyen az ön általmegfizetett törlesztőrészleteket és egyéb befizetéseit a folyószámlán nyilvántartjuk S. A Lejárt tartozás az időszak végén" oszlopban látható a lejárt {késedelemmel érintett) tartozás összege az l-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás devizanemében. Sa. Törlesztőrészlet+árfolyam: az adott időszak végén a szerződésen a törlesztőrészletbői és az árfolyamkülönbözetből lejárt tartozásként nyilvántartott összeg, amely kiszámítása: az előző évi törlesztőrészletből és az árfolyamkülönbözetből lejárt tartozásként nyilvántartott összeg (Sa.) növelve az esedékessé vált Törlesztő részlettel és árfolyamkülönbözettel (2a.) és csökkentve az Ön által teljesített Tényleges befizetésből törlesztőrészlet +árfolyam összegével {4b.) Sb. Összesen: az adott időszak végén a szerződésen nyilvántartott teljes lejárt tartozás, amely kiszámítása: az előző évi teljes lejárt tartozás/túlfizetés (Sb.) növelve az esedékessé vált Törlesztő rés.zlettel és árfolyamkülönbözettel {2a.) valamint növelve az esedékessé vált Egyéb terhelésekkel (2b.), csökkentve az Ön által teljesített Tényleges befizetés összegével (4a.). Se. Lejárt tartozás devizaneme:az a devizanem, amelyen lejárt tartozását a folyószámlán nyilvántartjuk 6. A Nem esedékes tőketartozás az időszak végén" megnevezésű oszlopban szerepel a még fennálló, késedelemmel nem érintett tőketartozás összege az l-es oszlopban feltüntetett év/időszak végén, a nyilvántartás devizanemében. 6a. összeg: még fennálló, késedelemmel nem érintett tőketartozás összege (hátralévő tőke) 6b. Nem esedékes tőketartozás devizaneme:az a devizanem, amelyben hátralévő tőketartozását deviza alapú szerződések esetében a számviteli nyilvántartásban szerepeltetjük. Eza kimutatás az önnek korábban küldött Fizetési értesítőink évekre összevont adatait tartalmazza. Az adatok ellenőrzéséhez valamennyi Fizetési értesítőt, időrendi sorrendben szükséges áttekintenie. trtelmezést segítő mintapéldát a honlapon talál:( Elszámolási és forintosítási információk" cím alatt. Külön tájékoztató több szerződéssel rendelkező ügyfelek részére: Amennyiben 2009.év 08. hónap 01. napját megelőzően egyszerre több élő szerződéssel rendelkezett a Finanszírozónál és egyértelműen nem rendelkezett,hogy a befizetett összeget mely szerződésére kéri elszámolni, akkor befizetéseit a Finanszírozó az összes szerződését figyelembe véve, az esedékességi időpontok alapján a legrégebben lejárt tartozásokra számolta el év 08.hónap 01. napját követő befizetéseinél,amennyiben nem a szerződéséhez tartozó bankszámlas.zámra teljesített, akkor befizetéseit a Finanszírozó az összes szerződését figyelembe véve, az esedékességi időpontok alapján a legrégebben lejárt tartozásokra számolta el. Lombard Uzlng Zrt Szeged, Somogyi Béla u Szeged pf, Adószám:l Felügyeleti (MNB) engedélyszáma:2138/1998/f Oklal:2/ 2
6 HITELTÖRTÉNETI KIMUTATÁS llllllll llllllllllllll LOMBA R D LIZING CSOPORT S339 HIT ldószak' Pénzügyi intézmény által előírt törlesztőrészlet az időszakos tájékoztatásokban szereplödevizanemben 2 2a.Törleszt6- részlet +árfolyam 2b.Egyéb terhelések 2c. Osszesen:2a. +2b. 2d. 3a. Tényleges befizetés A befizetés devizanemében> 3b.Tényleges befizetésb61 törlesztőrészlet +árfolyam 3c. Befizetés A nyivántartás devizanemében 4a.=3a. Tényleges befizetés 4b.=3b. Tényleges befizetésből törlesztőrészlet +árfolyam 4c.=3c. Lejárt tartozás azidőszak végén a nyilvántartás devizanemében Sa. Törleszt6részlet +árfolyam= 5a(el6z6 évi) +2a.-4b Sb. összesen= 5b(előz6évi) +2a+2b.-4a. Se. Nem esedékes töketartozás az idöszak végén a nyilvántartás devizanemében HUF HUF HUF HUF CHF HUF HUF HUF HUF CHF HUF HUF HUF HUF CHF HUF HUF HUF HUF CHF HUF HUF HUF HUF CHF HUF HUF HUF HUF 0 CHF HUF 0 0 HUF 0 0 HUF HUF 0 CHF 6a.Összeg 6b. Lombard Uzlng Ztt Szeged, Somogyi Béla u Szeged pf,739 wwwjombard.hu Adósz.\m; FelOgyelell (MNB) engedély wma:2138/1998/f Oldal: 1/ l\a1><1//00/00/í0170/71>qul0/7(9b00
Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.
...... Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet... 6763 Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27.... Szerződésszám:... Tisztelt...! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi
Név Város. 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal
Név Város PILLÉR Takarékszövetkezet Utca/Házszám 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám Szerződésszám: Tisztelt! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a
Tájékoztatjuk arról is, hogy milyen teendői vannak abban az esetben, ha a levélben közölt adatok felülvizsgálatát kéri.
Szatymaz és Vidéke Takarékszövetkezet 6763 Szatymaz, Dózsa Gy. u. 25-27....... Szerződésszám:... Tisztelt...! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi XL.
Az elszámolás eredményeképpen megállapított, tisztességtelenül felszámított összeget az alábbi táblázat tartalmazza:
1. melléklet az 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelethez A 2. (1) bekezdés és a 9. (1) bekezdés szerinti, pénzügyi intézmény által megküldendő tájékoztató levél formai követelményei, kötelezően feltüntetendő
Név Város. 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám. I. Elszámoláshoz kapcsolódó információk. 1. oldal
Név Város PILLÉR Takarékszövetkezet Utcanév/Házszám 6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 1. Irányítószám Szerződésszám:. Tisztelt.! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan
<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>
Szerződésszám: Tisztelt ! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi XL. törvényben (a
1. melléklet a 3/2015. (II. 20.) MNB rendelethez
1. melléklet a 3/2015. (II. 20.) MNB rendelethez 1. melléklet az 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelethez A 2. (1) bekezdés és a 9. (1) bekezdés szerinti, pénzügyi intézmény által megküldendő tájékoztató levél
Kitöltési útmutató. az 58/2014. MNB rendelet mellékleteihez
Kitöltési útmutató az 58/2014. MNB rendelet mellékleteihez Jelen segédlet nyújt útmutatást az 58/2014. MNB rendelet mellékleteiben foglalt táblázatok kitöltésére vonatkozóan. Tartalom 1. 1. melléklet:
KÖZZÉTÉTEL FORINTALAPÚ FOGYASZTÓI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRŐL, MELYEK ESETÉBEN ELSZÁMOLÁS MEGKÜLDÉSÉRE NEM KERÜLT SOR
KÖZZÉTÉTEL FORINTALAPÚ FOGYASZTÓI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEKRŐL, MELYEK ESETÉBEN ELSZÁMOLÁS MEGKÜLDÉSÉRE NEM KERÜLT SOR Az 58/2014. (XII.17.) MNB rendelet [1] 2. (3a) bekezdése alapján ezúton tájékoztatjuk a vonatkozó
54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói
Tájékoztatás a jogszabály alapján elszámolási kötelezettséggel érintett devizahitelekkel kapcsolatos elszámolásról, valamint az érintett devizahitelek forintosításáról, továbbá a jogszabály alapján elszámolási
A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 178. szám 24547 IV. A Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletei, valamint az önálló szabályozó szerv vezetőjének rendeletei A Magyar Nemzeti Bank elnökének 58/2014. (XII.
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet módosításáról
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 3/2015. (II. 20.) MNB rendelete a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések
A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásához és forintosításához kapcsolódó intézményi tájékoztató levelek
A fogyasztói kölcsönszerződések elszámolásához és forintosításához kapcsolódó intézményi tájékoztató levelek Dr Windisch László alelnök Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgatóság igazgató 2015. február
6. forint alapú fogyasztói kölcsönszerződés: a 2014. évi XXXVIII. törvény 1. (1) bekezdésében ekként meghatározott fogyasztói kölcsönszerződés;
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelete a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet
A jogszabály mai napon (2015.II.2.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire
LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET
LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET ELSZÁMOLÁS FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ KAPCSOLÓDÓ PANASZ ÜGYINTÉZÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: 4/ /2015 sz. határozatával a Takarékszövetkezet Igazgatósága Dudás Ferencné elnök-ügyvezető
OptiJUS Opten Kft. 1 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet. 2015.06.07. óta hatályos szöveg
OptiJUS Opten Kft. 1 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint
Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.
Tisztelt Ügyfelünk! A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatosan született jogszabályok (2014. évi XXXVIII. törvény, a 2014. évi XL.
Terra Credit Zrt. panaszkezelési Szabályzata (továbbiakban Szabályzat ) elérhető honlapunkon, az alábbi útvonalon.
Tisztelt Ügyfelünk! A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatosan született jogszabályok (2014. évi XXXVIII. törvény, a 2014. évi XL.
TÁJÉKOZTATÓ. Az elszámolásra, forintosításra vonatkozó jogszabályok
TÁJÉKOZTATÓ a jogszabály alapján elszámolási kötelezettséggel érintett devizahitelekkel kapcsolatos elszámolásról az érintett devizahitelek forintosításáról, valamint a jogszabály alapján elszámolási kötelezettséggel
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó
58/2014. (XII. 17.) MNB
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó
MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. december 17., szerda Tartalomjegyzék 58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet A fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet
58/2014. (XII. 17.) MNB rendelet a fogyasztói kölcsönszerződések érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámoláshoz, valamint a fogyasztói kölcsönszerződések módosulásához kapcsolódó
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016. október 01-jétől A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék
Egységes szerkezetben a 2015. július 23. napjától hatályos módosításokkal (vastagon szedve dőlt betűvel)
Tájékoztató a 2014. évi XXXVIII. törvény és a 2014. évi XL. törvény hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződés adósaival történő elszámolás és szerződésmódosulás (forintra történő átváltás, kamatmódosulás)
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Mohácsi Takarék Bank Zrt. a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék Személyi Kölcsön standard
<FOGYASZTO_NEVE> <varos> <utca> <irsz>
Szerződésszám: Tisztelt ! Ebben a levélben tájékoztatást adunk a fenti számú szerződésre vonatkozóan a 2014. évi XL. törvényben (a
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 171. szám 23917
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 171. szám 23917 A Magyar Nemzeti Bank elnökének 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelete а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 53/2014. (XII. 10.) MNB rendelete
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 53/2014. (XII. 10.) MNB rendelete а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire tekintettel szükséges elszámolás módszertanának
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY (hitelfedezeti élet-és balesetbiztosítás előírása nélkül) Hatálybalépés napja: 2017. január 16. Az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY
KIVÁLTÓ FIX ÉS AKCIÓS HIRDETMÉNY A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 1-től A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2018. január 01-től Közzététel: 2017. december 29. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.04.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek
Tájékoztató a fogyasztói kölcsönszerződések törvényben. előírt forintosításáról
Tájékoztató a fogyasztói kölcsönszerződések törvényben előírt forintosításáról Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Érdeklődő! Az alábbiakban a fogyasztói kölcsönszerződések kötelező jogszabályi forintosításával
Kihirdetve: 2014. június 13. Érvényes: 2014. július 01. napjától visszavonásig
H I R D E T M É N Y a Santander Consumer Finance Zrt. által, 2010. március 01. napját megelőzően megkötött, magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel biztosított személyi kölcsönök költségeiről
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Mohácsi Takarék Bank Zrt. a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.10.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY Az AZÚR Takarék Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: január 16-tól
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól A 3A Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től visszavonásig
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY 2017. április 1-től visszavonásig Az M7 TAKARÉK Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Érvényes: 2017. január 16-tól Közzététel: 2017. január 13. A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
Érvényes: 2017.04.10-től ÉS KIVÁLTÓ HIRDETMÉNY A Sajóvölgye Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön
HIRDETMÉNY. 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói
HIRDETMÉNY 2. Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön központilag meghatározott főbb kondíciói A,,Rábaközi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY 2017. január 16-tól Az Endrőd és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Kölcsön célja: A Takarék Személyi
Kihirdetve: 2015. február 1. Érvényes: 2015. február 1. napjától visszavonásig
H I R D E T M É N Y 2008. március 1. napját megelőzően a Santander Consumer Finance Zrt. által megkötött, a 2014. évi XXXVIII. törvény hatálya alá tartozó magánszemélyek részére nyújtott ingatlanfedezettel
Elszámolási tájékoztató kifizetésről
Elszámolási tájékoztató kifizetésről Fogyasztó neve: Fogyasztó címe: Szerződésszám: Tisztelt Címzett! A 2014. évi XL. törvényben (a továbbiakban: Elszámolási törvény) elszámolásból eredő' jogai érvényesítése
Tájékoztató a követeléskezelő által kezelt fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolási tudnivalókról
Tájékoztató a követeléskezelő által kezelt fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolási tudnivalókról A fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos elszámolási szabályokat az alábbi két törvény
HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott
HIRDETMÉNY A Jogelőd KisRába menti Takarékszövetkezetnél 2017. október 1. és 2017. október 31. között forgalmazott Ingatlan célú nem támogatott Takarékszövetkezeti Kölcsön esetében alkalmazott kondíciókról
HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETME NY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2015. augusztus
Magyar joganyagok - 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet - a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen 1. oldalszerződéses kik
Magyar joganyagok - 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet - a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen 1. oldalszerződéses kik 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói
Panaszkezelési Szabályzat
22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzat Panaszkezelési Szabályzat KM 3. számú melléklet Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Tájékoztató Hatályos: 2014. december 18. A Tompa és Vidéke
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Kondorosi Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék
HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne
Intrum Hitel Zrt. 1138 Budapest, Váci út 144-150. Telefon: +36 1 88 00 975 kerelem.hitel@intrum.hu www.intrum.hu/hitel HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne Érvényes 2018. október 9. napjától
TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet (a továbbiakban Hitelintézet) TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. október 1. 1. Takarék Classic Személyi Kölcsön
A lényegről egyszerűbben
A lényegről egyszerűbben Szeretné tudni, hogy Önt is érinti-e az elszámolási és forintosítási törvény? Kérdése van a határidőkről, vagy nem tudja, hogy mikor milyen teendője van? Kiadványunkból választ
SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET)
1. sz. melléklet SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET (A TOVÁBBIAKBAN HITELINTÉZET) TAKARÉK CLASSIC ÉS CLASSIC PRÉMIUM SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2011. január 01. 1 1. Takarék Classic Személyi
a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet
a Takarékbank Zrt. 22/2014. számú közvetlen hatályú szabályzata alapján a Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet Panaszkezelési Szabályai KM 3. számú melléklet 2 Hatályos: 2015. év február hó 4. napjától A
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Borotai Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai
A TakarékBank Zrt. Panaszkezelési Szabályai Tisztelt Ügyfelünk! A Takarékbank Zrt. (a továbbiakban: Bank) munkatársai mindent megtesznek annak érdekében, hogy Önt a lehető leghatékonyabban szolgálják ki,
HIRDETMÉNY. A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója. a központi lakossági hiteltermékek
HIRDETMÉNY A Bak és Vidéke Takarékszövetkezet hivatalos tájékoztatója a központi lakossági hiteltermékek esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, költségekről és ezek teljesítési rendjéről Érvényes:
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. 01. 16. A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek
42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet
A jogszabály mai napon (2015.II.2.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 42/2014. (XI. 7.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen
2015. február 01. hatállyal a évi LXXVIII. törvény által módosított, fogyasztónak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. törvény változásai
HIRDETMÉNY az AEGON Magyarország Hitel Zrt. Áthidaló kölcsöne A kölcsönszerződésekhez kapcsolódó valamennyi jog és kötelezettség átruházására került a Raiffeisen Bank Zrt. részére 2018. október 5. napján.
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, valamint FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY április 1-től
Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet 4372 Nyírbéltek, Kossuth u. 16. Engedélyszám: 837/1997/F. számú határozat Engedély kelte: 1997. november 27. TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Békés Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 6. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2017. november 30. Hatályos: 2017. december 01. napjától
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2016. szeptember
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS A FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.06.29. Hatályos: 2018. július 02. napjától Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy jelen Hirdetményt megelőzően
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. július 1. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó
Elszámoltatási, forintosítási tájékoztató
Elszámoltatási, forintosítási tájékoztató Azoknak a magánszemélyeknek szól, akik 2004. május 1. és 2014. július 19. napja között kötöttek és 2009. július 26. napját követően rendelkeztek/rendelkeznek devizaalapú,
HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Személyi kölcsöne
Intrum Hitel Zrt. 1138 Budapest, Váci út 144-150. Telefon: +36 1 88 00 975 kerelem.hitel@intrum.hu www.intrum.hu/hitel HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. Személyi kölcsöne VÁLTOZÁSOK: - Cégadatokban változás
JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA
F1 JOGSZABÁLYSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNTI FOGYASZTÓI KÉRELEM NEMPERES ELJÁRÁS LEFOLYTATÁSÁRA (2014. ÉVI XL. TÖRVÉNY 25. (2) BEK. A) PONT, 2014. ÉVI LXXVII. TÖRVÉNY 16. ) Pótlap (Kérjük, szíveskedjen X-el
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. október 01. A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi t és Kiváltó Takarék
HIRDETMÉNY Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön, valamint Fix Takarék Személyi Kölcsön Hatályos: 2018.
A Dél TAKARÉK Szövetkezet 1 a fedezetlen Takarék Személyi t, a Kiváltó Takarék Személyi t, a Fix Takarék Személyi t az alábbi feltételek szerint nyújtja: célja: A Takarék Személyi és a Fix Takarék Személyi
STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE
Rakamaz Takarék (a továbbiakban Hitelintézet) STANDARD ÉS JOKER SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNYE Hatálybalépés napja: 2010. június 11. 1 1. Joker Személyi Kölcsön kondíciói: A kölcsön összege 50 000 Ft és
HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETME NY Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2016. március 18. Hatályos: 2016. március 21. napjától
54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet
A jogszabály mai napon (2015.II.2.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelet a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2017. július 31.
1.5. Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy (magánszemély).
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Panaszkezelési szabályzata 1.1. A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. (székhely: 1027 Budapest, Medve u. 4-14., cg.: 01-10- 044283, tevékenységi engedély száma: III/100 036-4/2002.)
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi kölcsöne
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Biztosításhoz kapcsolódó személyi e AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40-400-800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu Érvényes 2015.
T á j é k o z t a t ó
T á j é k o z t a t ó a fogyasztói kölcsönszerződések törvényben előírt forintosításáról Tisztelt Ügyfelünk! Tisztelt Érdeklődő! Az alábbiakban a fogyasztói kölcsönszerződések kötelező jogszabályi forintosításával
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi Prémium kölcsöne
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/1-477-4888 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu Érvényes 2017. január 02-től VÁLTOZÁSOK: -
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY A Nyugat Takarék Szövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi
ADATVÁLTOZÁST BEJELENTŐ NYOMTATVÁNY AZONOSÍTÁSI ADATOK. NEM VÁLTOZÓ ADAT (jelenleg is érvényes) VAGY ADATVÁLTOZÁS ELŐTTI RÉGI ADAT
1. számú nyomtatvány ADATVÁLTOZÁST BEJELENTŐ NYOMTATVÁNY AZONOSÍTÁSI ADATOK SZÜLETÉSI NÉV: SZÜL HELYE, IDEJE: ANYJA NEVE: SZERZŐDÉS SZÁMA: NEM VÁLTOZÓ ADAT (jelenleg is érvényes) VAGY ADATVÁLTOZÁS ELŐTTI
A melléklet tárgyi hatálya kiterjed az írásban tett elszámolással kapcsolatos panasz kezelésére, feldolgozására és megválaszolására.
I. Bevezetés 1.1. A melléklet célja A jelen melléklet célja, hogy a Takarékbank Zrt.-nél és a Takarékbank Zrt.-vel összevont alapú felügyelet alá tartozó vállalkozásnál (a továbbiakban együtt: Csoporttag),
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi kölcsöne
HIRDETMÉNY AEGON Magyarország Hitel Zrt. Személyi kölcsöne AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/1-477-4888 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu VÁLTOZÁSOK: - Kapcsolódó akció Érvényes
HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN
HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.07.01. és 2017.10.31. között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja:
Hivatkozással az FHB Nyrt. Lakossági Hitelezési Üzletszabályzatára, alulírott
1. számú melléklet FHB Nyrt.1132. Budapest, Váci út 20. Banki érkeztetés: Tárgy: Bejelentéshez kötött előtörlesztési bejelentő Tisztelt Cím! Hivatkozással az FHB Nyrt. Lakossági Hitelezési Üzletszabályzatára,
DÍJFIZETÉS-ÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE*
DÍJFIZETÉS-ÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE* GÉPJÁRMŰ-FINANSZÍROZÁSISZERZŐDÉSEKESETÉN 14435 TiszteltÜgyfelünk Kérjük,adjamegszerződéséhezkapcsolódóadatait,válasszonazalábbilehetőségekésbeküldésimódokközülésakitöltöttnyomtatványt
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
DÍJFIZETÉSÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE*
DÍJFIZETÉSÁTÜTEMEZÉSIGÉNYLÉSE* TERMELŐESZKÖZ-FINANSZÍROZÁSISZERZŐDÉSEKESETÉN 14721 TiszteltÜgyfelünk Kérjük,adjamegszerződéséhezkapcsolódóadatait,válasszonazalábbilehetőségekésbeküldésimódokközül,ésakitöltöttnyomtatványt
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
Benyújtandó 1 példányban a Pénzügyi Békéltető Testülethez, -egy elszámolásról szóló tájékoztatóhoz kapcsolódóan egy kérelem nyújtható be
ÜGYSZÁM: Érkeztetés helye 151. KÉRELEM HELYES ELSZÁMOLÁS MEGÁLLAPÍTÁSA TÁRGYÁBAN (A Kérelmező szerint az elszámolás helytelen adatot, számítási hibát tartalmaz, és/vagy vitatja a forintban kifejezett követelésre
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, VALAMINT FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS AKCIÓS FIX TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Közzététel napja: 2018.03.31. Hatályos: 2018. április
Hirdetmény. Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról. Csak az új szerződésekre
Hirdetmény Lakossági számlahitelek és fogyasztási hitelek kamatairól, kondícióiról I. Lakossági folyószámlahitel Érvényes: 2015. április 9. Közzétéve: 2015. április 9. Csak az új szerződésekre Igényelhető