KATHLEEN E. WOODIWISS SHANNA. Magyar könyvklub

KATHLEEN E. WOODIWISS SHANNA Magyar könyvklub

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Kathleen E. Woodiwiss: Shanna Avon Books, New York, 1977 Copyright 1977 by Kathleen E. Woodiwiss AH rights reserved Hungarian translation Somló Ágnes, 1998

ELSİ RÉSZ Elsı fejezet 1749. NOVEMBER 18. ÉJFÉL, LONDON Az éjszaka fagyos, ködös sötétséggel fogta körül a várost. A tél fenyegetı közelsége lógott a levegıben. Csípıs füst marta az ember orrát és torkát, mivel minden házban felélesztették és jól megrakták a tüzet, hogy védekezzenek a tenger felıl érkezı, csontig hatoló, nyirkos hideg ellen. E gyászos éjszaka leple alatt egy hintó sebesen robogott a keskeny utcákon át, akárha valami szörnyőség elıl menekülne. Zötykölıdve, veszélyesen imbolyogva száguldott a macskaköveken, miközben magas kerekeirıl a tócsák sáros vize fröccsent szerteszét. Shanna Trahern hátradılt és szorosan nekifeszült a hintó elegáns, vörös bársonyülésének, hogy védekezzék e nyaktörı zötykölıdés ellen. Nemigen törıdött a kocsi bırfüggönyein túli ködös éjszakával, saját gondolatain kívül semmi más nem érdekelte. Némán, egyedül ült odabenn. Arca kifejezéstelennek tőnt, bár ahogy a zötyögı hintó lámpása ide-oda billegett és gyönge fényével megvilágította arcát, kékeszöld szeme keményen, merev elszántsággal csillogott. - Engem elátkoztak - biggyesztette le finom ajkait. - Ha bírnám a mennyeknek áldását, akkor most nem lennék itt. Hol van még egy nı, kinek egy ilyen éjszakán az utcára kell merészkednie, hogy megoldást találjon szorult helyzetére? - Gondolatai sebesen száguldottak végig azon a kitaposott úton, melyet már számtalanszor bejártak. - Micsoda kegyetlen fintora a sorsnak, hogy atyám gazdagságának sorvasztó árnyéka minduntalan rám vetül? Ha szegény lennék, akkor megtalálhatnám azt a férfit, aki engem önmagamért akar. Felsóhajtott, miközben újból nekilátott, hogy megvizsgálja, vajon nincs-e valami hiba az érvelésében. Se szépsége, se apjának vagyona nem volt segítségére. Szépsége miatt folyton a nyomában voltak, és ki volt téve a fiatal, komolytalan szoknyabolondok ostromának, akik az ı kárára akarták növelni hírnevüket. Közülük sokan megtapasztalhatták Shanna tüskeinek fájdalmas szúrásait, mire csüggedten, szőkölve tovakullogtak. Amikor kiderült, hogy ı Orlan Trahern, a leggazdagabb kereskedı lánya, akkor minden szorongatott helyzető fiatalember egybıl a kezéért kezdett versengeni. A többiekhez hasonlóan bánt el ezekkel is, szavai oly fájdalmasan zúzták szét álmaikat, mintha tırt döfött volna beléjük. Kiábrándítónak tartott minden férfit és épp ez vezetett apja ultimátumához. A dolog elég egyszerően indult. Amikor visszatért Európából, apja megdorgálta, hogy még mindig nem talált magának megfelelı férjet.

- A csodába is, te lány! Vajh miért győjtöttem ily hatalmas vagyont, ha nem épp saját véremnek? Ám ha rajtad múlik, hát ez veled a sírba is száll. A fenébe is, unokákat akarok! Elhatároztad tán, hogy vénlány maradsz, aki elutasít minden férfit, ki udvarolna neki? Gyermekeidnek hatalmuk lehetne az udvarnál, ha megfelelı rangjuk, címük lenne, mely segít nekik. Csupán két dologra van szükségük, hogy sikeresek legyenek ezen a világon, és az udvar elismerje ıket. Az egyiket - a gazdagságot - én biztosítom nekik, több az, mint amit egy élet során elkölthetnél. A másikat te szerezheted meg nekik: egy nevet, olyan nevet, melyet senki sem mer kétségbe vonni, olyan nevet, melynek származása oly tiszta, hogy ideje már nemességét némi friss vérrel megerısíteni. Egy ilyen név legalább annyi ajtót megnyit elıtted, mint a gazdagság. Ám egy olyan névvel, mint a Trahern, nemigen lehetnek többek egyszerő kereskedınél. - Hangja a haragtól élesebbé vált. - A legpokolibb az egészben az, hogy olyan lányom van, ki szépségével a legkékebb vérő bárók, grófok, sıt hercegek közt válogathat, hisz mindahány a lábai elıtt hever. Ám ı csak tétovázik, mint egy ábrándos csitri, ki a fehér lovon érkezı, ezüstpáncélos lovagot várja, aki érintetlen tisztaságának tán megfelelı párja lehet. Shanna meggondolatlanul, éles szavakkal válaszolt apjának, mire az dühödt pillantással meredt rá. - Egy évet kapsz rá, hogy álmaidat valóra váltsd vagy leszámolj velük - üvöltötte apja. - A türelmi idı azon a napon jár le, midın betöltöd huszonegyedik életévedet. Ha addig nem mész férjhez, és házasságod révén nem kerülsz be egy arisztokrata családba, akkor én választom ki neked az elsı készséges udvarlót, ki elég fiatal még ahhoz, hogy férjedként gyermeket nemzzen neked. És ha láncra verve kell is az oltárhoz vonszolnom téged, akkor is engedelmeskedni fogsz! Shanna döbbenten, hitetlen némasággal meredt rá, de szíve elszorult, mert tisztában volt vele, hogy ez nem tréfa. Orlan Trahern sosem szegte meg szavát, amit kimondott, azt mindig betartotta. Ezután apja kissé fojtottabb, nyugodtabb hangon azt mondta: - Mivel mostanság folyton hadilábon állunk egymással, megszabadítalak a társaságomtól. Ralstont üzleti ügyeim Londonba szólítják. Vele tartasz, és Pitney is elkísér. Tisztában vagyok vele, hogy Pitneyt könnyedén az ujjad köré csavarod - hisz már gyerekkorodban is ezt tetted. Ralston azonban mindkettıtökre ügyelni fog. Magaddal viheted a szobalányodat, Hergust is. Jövıre, december másodikán letelik az év, és akkor - férjjel vagy anélkül - visszatérsz Los Camellosra. És ha addig sem találsz magadnak megfelelı társat, akkor a dolgot magam veszem kézbe, és többé nincs beleszólásod. Orlan Trahernnek nehéz gyerekkora volt. Tizenkét évesen végignézhette, amint apját, egy walesi útonállót bőneiért felkötik az egyik út menti fára. Anyja, aki ezután kénytelen volt konyhalányként dolgozni, néhány év múlva meghalt. Orlan eltemette, és megesküdött a sírjánál, hogy saját életét s majdani családjáét jobbá, könnyebbé teszi. A fiú keményen s okosan dolgozott, kínosan ügyelt rá, hogy mindig becsületes maradjon. Nyelve fürge volt, és az esze gyorsan vágott. Elıször pénzt kért kölcsön a vállalkozásaihoz,

ám hamarosan saját pénzét forgatta. Aztán lassanként már mások jöttek hozzá, hogy kölcsönt kérjenek tıle. Tehetséges volt, bármihez nyúlt, mind pénzes ládáit gazdagította. Apránként vidéki birtokot szerzett, városi házat, tekintélyes uradalmakat s további javakat. A korona lejárt adósleveleiért cserében elfogadott egy zöldellı kis szigetet az Antillákon és nyomban vissza is vonult oda, hogy élvezze gazdagságát, és kellemesebb körülmények közt ügyelje a számláira befolyó, hatalmas összegeket. Sikereivel vívta ki magának a Lord Trahern címet, hisz valóban ı volt a piac koronázatlan királya. Az arisztokraták azonban csak akkor nevezték ıt így, ha a szükség rákényszerítette ıket, s kölcsönért fordultak hozzá, de társadalmilag elutasították, mivel úgy vélték, hogy mélyen alattuk áll. Orlan nagyon vágyott az elismerésükre, de nem olyan ember volt, aki megalázkodik, hisz megtanulta már, hogy a zsinór, mellyel mások életét irányítja, az ı kezében van. Most saját gyermekét is megpróbálta imigyen irányítani. Shanna vérmérséklete azonban pontosan olyan volt, mint konok, nyersen egyenes édesapjáé. Amíg Georgiana Trahern élt, elsimította a viszályt s a vitákat férje és a gyermek között, de öt évvel ezelıtti halála óta nem volt senki, aki békítın közvetített volna közöttük. Miután Shanna visszatért Angliába, hamarosan szinte beleveszett a nevek tömegébe, melyeket különféle válogatott címek és rangok kísértek. Minden udvarlójában talált valami kivetnivalót, ám a legtöbbnél azt látta, hogy a gazdagság utáni vágy felülmúlta iránta érzett vágyukat. Úgy tőnt, egyiküket sem érdekelte egy olyan feleség, ki szívében szerelemmel az egyszerő szegénységen is osztozott volna velük. Elsısorban az aranyat látták, amely Shanna apjának kezében csillogott. Aztán akadtak olyanok is, akik hevesen ostromolták, hogy mindenféle házassági ceremónia nélkül az ágyukba csalják, általában azon egyszerő oknál fogva, hogy már volt feleségük. Mindez azonban immáron a múlté. Most már csak az számított, hogy a türelmi idı lassanként lejár, és neki nem sikerült megfelelı társra lelnie. Shanna azonban nem olyan nı volt, aki egykönnyen feladja. Apjához hasonlóan ı is tudott ravaszul okos lenni. Most itt volt az ideje, hogy latba vesse minden ügyességét és agyafúrtságát. Kellıen kétségbeesett volt ahhoz, hogy bármiképp megpróbáljon megmenekülni attól a sorstól, amit az idısebb Trahern szánt neki. Ma délután aztán a már veszni látszó remény ismét felcsillant, amikor Pitney, ez az igazán hő barát végre meghozta a rég várt üzenetet. Most még az állandóan figyelı és fürkészı Ralston sem zavarhatta meg. Szerencsére kora reggel váratlanul elszólították, hogy kivizsgálja Trahern egyik, a skót partok közelében zátonyra futott kereskedelmi hajójának károsodását és veszteségeit. Mivel Ralston legalább egy hétig vagy talán még tovább távol lesz, Shanna biztos volt benne, hogy mire visszatér, ı ezt a dolgot már rég letudja. Ha minden jól megy, Ralstont már kész tények fogadják, és nem lesz rá módja, hogy bármit is elrontson. Shanna egyre nyugtalanabbá vált fényőzı bricskájának mélyén, és a kerekek zajának leple alatt fennhangon próbálgatta azt az igazán ígéretesen csengı nevet, amely még igencsak új volt ajkainak.

- Ruark Beauchamp. Ruark Deverell Beauchamp. - Senki sem tagadhatja, hogy ez egy igazán elıkelı, jó hangzású név. Ahogy közeledett a pillanat, Shanna összeszedte minden bátorságát, hogy lelkiismeretével szemben megvédje magát. - Ez nem helytelen dolog! Egyszerő megállapodás, mellyel mindketten jól járunk. Annak az embernek könnyebbek lesznek végsı napjai, és átmeneti szolgálatáért cserébe tisztességes sírba lesz eltemetve. Két hét múlva lejár a türelmi év. Elszántságát mégis kétségek kezdték el mardosni, amint tucatnyi kérdés merült fel benne. Vajon ez a Ruark Beauchamp megfelel-e majd céljának? Mi van, ha valami púpos, rothadó fogú, iszonytató szörnyeteg? Vagy talán csak nevet majd rajta? De hisz oly sok férfi szívét meghódította már. Miért pont ezét ne? A hintó kerekei zakatoltak a macskaköveken, miközben Shanna szíve is éppoly sebesen zakatolt. Az idı szinte mozdulatlanná dermedt körülötte, ahogy a bizonytalanság féregként kezdte berágni magát tudatába, miközben valahol mélyen azon tőnıdött, vajon miféle ırület késztette ıt arra, hogy ebbe az egészbe belekezdjen. A hintó kissé lassított, majd egy hatalmas lendülettel befordult egy sarkon. Shanna hallotta Pitney hangját, majd dübörögve megálltak a Newgate börtön félelmetes homlokzata elıtt. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, és a szíve valami kusza ritmusra, hevesebben kezdett dobogni. Mintha a fejében visszhangoztak volna Pitney nehéz léptei a macskaköveken. Akárha elítélt rab volna, úgy várt, míg az ajtó kinyílt és Pitney behajolt. Pitney úr hatalmas ember volt, válla széles, és az arca is méreteihez illıen telt. Még ötvenévesen is bármikor legyızött két nálánál fiatalabb vagy öregebb férfit. Múltját homály fedte, és Shanna nem is igen érdeklıdött felıle, de gyanította, hogy atyai nagyapja sorsával vetekedhetett. Biztonságáért mégsem kellett aggódnia, ha Pitney mellette volt. Ez az ember szinte része volt a családnak, bár egyesek szemében úgy tőnhetett, hogy nem több ı, mint fizetett szolga, hisz apja mintegy személyi testırként küldte vele, valahányszor Shanna külföldre utazott. Los Camelloson azonban Pitney független volt, és idejét fafaragással, bútorkészítéssel töltötte. Ez az óriás éppoly jól szolgálta a lányt, mint annak apját, és nemigen rohant alkalmazójához, hogy elmesélje neki Shanna csínytevéseit. Bizonyos dolgokban csodálta a lányt, máskor tanácsot adott neki, és ha Shannának arra volt szüksége, hogy gondjait valakivel megossza, olyankor általában Pitneyhez fordult, s ı volt az, ki megvigasztalta. Máskor is volt már összeesküvı társa oly dolgokban, melyek apjának nemigen tetszettek volna. - Elszántad magad? - kérdezte Pitney mély, érdes hangján. - Biztosan így akarod? - Igen, Pitney - dünnyögte Shanna halkan, majd határozottabban hozzátette -, végigcsinálom. A hintó lámpásának halovány fényében a férfi szürke szeme Shanna szemébe mélyedt. Az aggodalom ráncai redızték homlokát. - Akkor most jobb, ha felkészülsz.

Pitney elindult a bejárat felé, Shanna pedig követte, miközben minden erejét össze kellett szednie, hogy leküzdje azt a mindent elsöprı vágyat, hogy az ellenkezı irányba meneküljön. De aztán megnyugtatta magát azzal, hogy ha ez ırültség, akkor a házasság egy olyan emberrel, akit győlöl és megvet, maga lenne a pokol. A bejáratnál az ır a kapzsiság lelkesedésével tápászkodott fel, és elırejött, hogy üdvözölje Shannát. Nevetségesen kövér ember volt, ám méretei ellenére alacsony, alig volt magasabb Shannánál, aki asszonyi mértékkel mérve sem számított igazán magasnak. A férfi ziháló lélegzete, mely a feltápászkodás erıfeszítését követıen szaporább lett, áporodott rum-, hagyma- és halszaggal töltötte be a helyiséget. Shanna gyorsan egy illatosított zsebkendıt tartott az orra alá, hogy valamiképp elnyomja ezt émelyítı bőzt. - Milady mán attú tartottam, hogy meggondú ta magát - kacarászott Hicks úr, miközben igyekezett elkapni Shanna kezét, hogy valamiképp egy csókot nyomhasson rá. - Itt vagyok, miként mondtam, Hicks úr - jelentette ki mereven Shanna. - Hadd lássam hát azt az embert, hogy elrendezhessük a dolgot. A börtönır még tétovázott egy pillanatig, elgondolkodva simogatta az állát, miközben azon tőnıdött, vajon nem nyerhetne-e az ígértnél egy kicsit többet ezen az üzleten. A hölgy csak egyszer járt itt, két hónappal ezelıtt, és akkor is erısen le volt fátyolozva. Nagyon fúrta az oldalát a kíváncsiság, de nem sikerült megtudnia, hogy miért akar egy halálraítélttel találkozni. Ám a kilátásba helyezett súlyos erszény arra késztette, hogy híven átadja a bitóra ítélt rabok nevét a hölgy mellett lévı hatalmas embernek, aki eljött érte. Hicks már az elsı alkalommal felfigyelt az ujján lévı győrőre és diszkrét, mégis elegáns öltözékére. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy nem valami szegény ember lányával van dolga. Úgy ám, jókora vagyona lehet, és Hicks nem bánta volna, ha ebbıl egy kicsit többet is megszerezhetne - ha tudna. Ám itt volt a bökkenı. Nem mert a hölgytıl kérni semmit, amikor hatalmas szolgája vele volt, és úgy tőnt, a fickó nemigen hajlandó úrnıjét magára hagyni. Hicks úr lemondóan sóhajtott egyet, majd hirtelen azt mondta: - A cellájába kı mennünk. - A kövér börtönır lekapott egy kulcskarikát a falon lévı szögrıl. - Külön köllött tenni ıtet a többitı. Különben képes lett vón rá, azt fı lázíjja ellenünk ezt a redves népséget itt. - Meggyújtott egy lámpást, és fecsegett tovább. - Biz egy jó maroknyi vörös zubbonyos köllött hozzá, hogy leláncó ják, amikó e fogták ott a fogadóba. Ugye ı gyarmati, meg minden, azt különben is félig vadember. Ha Hicks meg akarta rémíteni ıt, hát Shanna nem kért belıle. Most már nyugodt volt, és tudta, mit kell tennie, hogy helyzetén segítsen. Semmi sem állhatja útját, ha már idáig eljutott. - Vezessen oda, foglár uram - adta ki az utasítást határozottan. - Semmi sem üti a markát addig, míg saját szememmel meg nem gyızıdöm róla, hogy Beauchamp úr megfelel-e kívánalmaimnak. Az emberem, Pitney elkísér minket, ha netán valami baj lenne. Hicks mosolya elhalványult, és megvonta a vállát. Mivel tovább már nem húzhatta az idıt, felemelte a lámpát, hogy megvilágítsa az utat. Odabenn szinte túlvilági csönd honolt, mivel a

legtöbb rab aludt, de idınként nyöszörgés és fojtott sírás is hallatszott. Valahol egy láthatatlan forrásból víz csorgott, és azok a gyors, surranó zajok, melyek a sötét sarkok felıl hallatszottak, fagyos rémülettel és rossz elıérzettél töltötték el Shannát. Végigfutott a hátán a hideg, ezért köpenyét szorosabban fogta össze magán. - Mióta tartják itt ezt az embert? - kérdezte, miközben nyugtalanul tekingetett maga köré. Lehetetlennek tőnt, hogy valaki hosszú ideig megırizze ép elméjét egy ilyen helyen. - Köze három hónapja, milady. - Három hónapja! - szisszent fel Shanna. - De hát az üzenetében az állt, hogy csak most ítélték halálra. Hogy lehet ez? Hicks felhorkant. - A bíró maga se nem tutta, hogy mit kezgyék a fickóvá, milady. Mer ugye egy ilyen névve, hogy Beauchamp, az embernek piszkosú vigyázni kı, hogy ki is a, kit fı akasztat, még Lord Harry is tart egy kicsinység a Beauchamp ó rgróftó. Harry úr, mondhatnánk, vonakodék, de hát ı a bíró, így rajta állt és senki máson. Azt úgy egy hete üzent nekem - fölakasztani. - Hicks húsos vállait megemelte, majd visszaejtette, mintha ez a teher túl sok volna neki. - Gondolom, azé, mer hogy a fickó a gyarmatokró van, azt amennyire tudni lehet, nincsen itt senki rokonja. Harry úr úgy utasított, hogy csöndbe akasztassam fı, nehogy ezek az itteni Beauchampek meg az ırgróf tudomást szerezzenek róla. Azt mive nem vagyok én ostoba ember, úgy gondú tam, mikó átadták nekem ennek a ravasz Beauchamp úrnak a dó gát, hogy ı lesz a milady embere. - Remekül csinálta, Hicks uram - mondta neki Shanna egy kissé kedvesebben. Ez így még jobb is volt, mint remélte! Most pedig lássuk, milyen, s hogy beleegyezik-e... A börtönır bedugta az egyik kulcsot a zárba, és a rozsdás zsanérok éles csikorgással engedtek. Shanna egy gyors pillantást váltott Pitneyvel, mivel tudta, elérkezett a pillanat, amikor terve egybıl véget ér vagy épp kezdetét veszi. Hicks úr felemelte a lámpást, hogy kissé megvilágítsa az apró cellát, miközben Shanna tekintete megállapodott azon a férfin, ki odabenn volt. Összekucorodva feküdt egy keskeny priccsen, és vállán egy rongyos, foszladozó takaró nyújtott soványka védelmet a hideg ellen. Ahogy a gyertya fénye megvilágította, a férfi megmozdult és eltakarta a szemét, mintha bántaná a fény. Ahol ingének ujja elhasadt, Shanna csúnya sebet látott a karján. Csuklóját a bilincs a nyers húsig feldörzsölte. Kócos fekete haja és sötét szakálla minden vonását eltakarta, és ahogy Shanna meredten nézte, akarva-akaratlan arra gondolt, hogy valami ördögi lény ez, mely épp most mászott elı a föld legmélyebb bugyrából. Borzongás futott végig rajta, úgy tőnt, mintha legszörnyőbb félelmei váltak volna valóra. A fogoly a falnak támaszkodva felült, és beárnyékolta a szemét. - A fenébe is, Hicks - mordult fel. - Hát már az alvás élvezetét se tudod meghagyni nekem? - Talpra, te redves gazember! Shanna lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy a szikár alak addig emelkedik felfelé, mígnem egy fejjel magasodott Hicks úr fölé. Most már látta a férfi széles vállát és a nyitott ingen át puhán szırös mellkasát, lapos hasát és keskeny csípıjét.

- Egy hı gy van itt, ki látni akar. - Hicks hangja már közel sem volt oly követelı, mint korábban. - És ha akár egy ujja is bántani mered, há figye meztetlek, hogy... A rab igyekezett látni valamit a lámpáson túli sötétségben. - Egy hölgy? Miféle ırülettel próbálkozol itt, Hicks? Vagy ez tán valami újabb, rendkívül kifinomult kínzás akar lenni? Shanna még egy pillanatig a sötétségben maradt, miközben gondosan szemügyre vette ezt a Ruark Beauchampet. A ruhája éppoly rongyos volt, mint a takaró, a haja pedig kócos és gubancos, de a tekintete éber és csupa figyelem, ahogy megpróbálta kivenni Shanna alakját. Miután ez nem sikerült, kihúzta magát, majd udvariasan meghajolt a hölgyet eltakaró sötétség felé. Ahogy megszólalt, hangja kissé gúnyosan csengett. - Bocsánatáért esedezem, milady. Lakrészem nem igazán alkalmas vendégek fogadására. Ha tudomásom lett volna látogatásáról, akkor megpróbáltam volna kissé rendezettebbé tenni. Persze - elmosolyodott, miközben kezével körülmutatott - nemigen akad itt rendeznivaló. - Tárcsád azt a mocskos szájadat! - vágott a szavába Hicks. - A hı gynek itt dó ga van ám, úgyhó mutassa neki némi respektust, különben... - Botjával jelentıségteljesen csapott bele nyitott tenyerébe, majd kuncogva nyugtázta saját bölcsességét. - Igazán semmi szükség rá, hogy fenyegesse ezt az embert, Hicks úr - feddte meg ıt szelíden Shanna. Halk, édesen csengı hangja biztosította, hogy a fogoly minden figyelme felé irányuljon. Shanna elırelépett, majd lassan körbejárta és végigmérte a férfit, akárha egy eladásra szánt állatot venne szemügyre. A férfi szemében, mely különös, sárgás árnyalatú volt, akár a borostyán, aranyló fények csillogtak, miközben tekintete derős nyugalommal követte ıt. - Hallottam, hogy a fırendi özvegyek különös dolgokkal szórakoztatják magukat - jegyezte meg, miközben összefonta karját a mellkasa elıtt. - Ha ez az öltözék valóban asszonyi személyt takar, akkor annak én bizonyságát nemigen látom. Bocsásson meg, milady, de késıre jár, és elmémet még elhomályosítja az álom. Istenemre, képtelen vagyok rájönni, vajh mi célból jöhetett ön ide. Mosolyában csak enyhe gúny bujkált, de a hangja nyíltan kihívó volt. Shanna szándékosan közelebb lépett hozzá, egészen addig, míg biztos nem volt benne, hogy a férfi megérezte parfümjének illatát. Az elsı fegyvert bevetette. - Vigyázzék vele, milady - intette óvatosságra Hicks. - Ez egy ravasz, veszede mes alak. Megı t egy lyányt, ki várandós vó t. Fogta, azt egyszerőjen csak péppé verte. Pitney védelmezın lépett ki a fénybe úrnıje mögé. Hatalmas teste fenyegetıen magasnak tőnt az aprócska cellában, ahol mindenki eltörpült mellette. Shanna csupán egy villanásnyi döbbenetet látott a fogoly szemében. - Komoly kísérettel érkezett, milady. - A hangja azonban továbbra is pimaszul csengett. - Ügyelek majd a hirtelen mozdulatokra, nehogy hibázzak, mert még a végén megfosztom a hóhért járandóságától.

Shanna ezt a csípıs megjegyzést elengedte a füle mellett, köpenyének redıi közül elıvett egy ezüstözött flaskát, és a férfi felé nyújtotta. - Egy kis szíverısítı, uram - mondta halkan. - Ha óhajtja. Ruark Beauchamp lassan kinyújtotta a kezét, és egy röpke pillanatra átfogta Shanna karcsú ujjait, mielıtt elvette az italt. Nyugodtan belemosolygott az elfátyolozott arcba. - Hálásan köszönöm. Máskor Shanna már rendre utasította volna a férfit merészségéért, de most néma maradt. Figyelte, ahogy kihúzza a dugót, és az ajkához emeli a flaskát. Aztán a férfi megtorpant, és ismét megpróbálta kivenni Shanna arcának vonásait a fekete csipkefátyol alatt. - Osztozna velem rajta, milady? - Nem, Beauchamp úr, ez az öné, teljék csak kedve benne nyugodtan. Ruark nagyot kortyintott belıle, majd elismerıen felsóhajtott. - İszinte hálám, milady. Már-már el is felejtettem, hogy ilyen fényőzés is létezik. - Fényőzı élethez szokott, Beauchamp úr? - kérdezte halkan Shanna. A gyarmatlakó válaszként megvonta a vállát, és csak egy mozdulattal utalt környezetére. - Ennél fényőzıbbhez. Semmitmondó válasz, gondolta Shanna. Miután három hónapot eltöltött ezen a helyen, lelkesedhetne jobban is a társaságomért. Újfent a köpenye alá nyúlt, és ezúttal egy kis csomagot nyújtott a férfi felé. - Bár tisztában vagyok vele, hogy napjai meg vannak számlálva, Beauchamp úr, azért én még sokat tehetek, hogy javítsak helyzetén. Ezzel itt csillapíthatja éhét. A férfi csak állt, meg se mozdult, mígnem Shanna kénytelen volt maga kibontani a nagy szalvétát, melyben kenyér és egy jókora darab sajt volt. A férfi továbbra se mozdult, csak kíváncsian nézett rá. - Milady - fordult végül felé -, vágyom ezen ajándékra, de félek, mert nem tudom, vajon mit kíván tılem cserében, s nekem nincs semmim, mit felajánlhatok. - Mindössze néhány pillanatnyi figyelmét kérem, uram, mert van itt valami, amit szeretnék megbeszélni önnel - felelte lassan Shanna, és az ételt a priccs mellett álló, durva asztalra tette. Shanna elszántan Hicks úr felé fordult. Parancsa halk volt, de határozott. - Hagyjanak most magunkra. Négyszemközt szeretnék beszélni ezzel az emberrel. Erezte, hogy a fogoly élénk érdeklıdéssel figyeli ıket, azzal a várakozásteljes, csöndes türelemmel, ahogy a macska ül az egérlyuk elıtt. Pitney aggodalmas arccal közelebb hajolt. - Úrnım, biztos vagy benne? - Hát persze. - Karcsú kezével az ajtó felé intett. - Kísérd ki Hicks urat a cellából. A testes börtönır erıteljesen tiltakozott. - Ez a fickó kitekeri a nyakát, ha magára hagyom vele! - Kitıl kapja meg az erszényét, ha a lyánnyal valami baj esik? Kérlelıre fogta: - Én ezt nem merészlem, milady. - Az én nyakamról van szó, Hicks úr - vágott a szavába élesen Shanna, majd, mintha olvasott volna az ır gondolataiban, hozzátette: - A pénzét meg mindenképp megkapja szolgálataiért.

Hicks elvörösödött. - Nagyon gyors fickó ám ez itten, hı gyem - intette gyászos komorsággal. - Tarcsék tisztes távó ságot tıle. Azt ha moccanna, csak kiáccson. Hicks fanyarul motyogva, nagy léptekkel kivonult. Pitney azonban maradt, csak állt, mint a cövek, és homlokát a tanácstalanság mély ráncai barázdálták. - Pitney, kérlek. - Shanna várakozásteljesen nézett rá, majd miután a férfi még mindig nem mozdult, felemelte a kezét, és a vasajtó felé intett. - Biztonságban vagyok. Mégis mit tehetne? Nem lesz semmi baj. A nagydarab ember végre megszólalt, de szavait csak Ruarkhoz intézte. - Ha túl akarja élni még ezt az órát - dörmögte -, ügyeljen rá, hogy egyetlen hajszála se görbüljön. Ha mégis megtörténne, örökre bánni fogja azt a pillanatot. Erre szavamat adom önnek. Ruark tekintete felmérte a hatalmas férfi erejét, és tiszteletteljesen bólintott. Pitney, arcán még mindig fenyegetıen komor ráncokkal, sarkon fordult és nagy léptekkel kiment a cellából. Becsukta maga mögött az ajtót, de a kémlelınyílást kinyitotta. Háta látszott bentrıl, ahogy az ajtó elé állt, hogy azt, ami bent elhangzik, senki ki ne hallgathassa. A fogoly mozdulatlanul állt és várt. Shanna lassan átsétált a cellán, ügyelve rá, hogy a férfitól tisztes távolságban legyen. Levette köpenye csuklyáját, majd felé fordulva leemelte csipkefátylát, mely az asztalra hullt. Bevetette második fegyverét. Egybıl célba talált, nem is tudta, hogy mennyire. Ruark Beauchamp meg se tudott szólalni. Shanna szépsége láttán még a térde is megroggyant. Hatalmas kísértést érzett rá, hogy Shanna mellé lépjen, végigsimítson aranyszıke fürtjein, és megcirógassa finom, rózsás orcáját. Puhán ívelı szemöldöke alatt tiszta, tengerzöld szemét dús, sötét pillák szegélyezték. A lány tekintete nyíltan meredt rá, mégis kifürkészhetetlen volt, mint bármely tenger, melybe élete során valaha is belepillantott. Csábosán lágy, rózsaszín ajkai halovány mosolyra húzódtak. Ruark továbbra is hallgatott, de minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy uralkodjon magán. Shanna szemérmesen dünnyögte: - Oly csúf lennék tán, uram, hogy nyelve megbénult? - Épp ellenkezıleg - felelte Ruark látszólag könnyedén, bár érzései ezt a könnyedséget jócskán meghazudtolták. - Szépsége annyira elvakít, hogy tartok tıle, kézen fogva, vakon kell majd a bitóhoz vezetniük. Agyam e tömlöc iszonyata után szinte képtelen felfogni egy ilyen ragyogó tüneményt. Szabad megtudnom nevét, vagy tán az is része a titoknak? Shanna rádöbbent, hogy valóban célt ért. Gyakran hallott ehhez hasonló bókokat, ami azt illeti, tán ugyanezen szavakkal, úgyhogy számára közhelynek tőnt. Ám az, hogy ez a rongyos nyomorult is használja ıket, már-már sértette büszkeségét. De azért folytatta tovább a játékot. - Ó nem, uram, megmondom önnek, de kérve kérem diszkrécióját, mivel bajomnak súlyát épp ez adja. Shanna Trahern vagyok, Orlan Trahern leánya. Egy pillanatra elhallgatott, és a férfi reakcióját várta. Ruark leplezetlen döbbenettel húzta fel a szemöldökét. Lord Trahern nevét mindenütt ismerték, és Shanna Trahern gyakran volt a fiatalemberek heves vitáinak tárgya. İ volt a jégkirálynı, az elérhetetlen, aki számtalan ifjú

szívét összetörte, mégis tízszer annyinak volt nyíltan célja, hogy megszerezze -ı volt a szerelmes ifjak álma. Shanna elégedetten folytatta. - És tudja, Ruark... - könnyed bizalmassággal használta a férfi keresztnevét -... a nevére van szükségem. - A nevemre! - mondta a férfi hitetlenül. - Ruark Beauchamp? Egy halálra ítélt gyilkos nevére, amikor a sajátja megnyit ön elıtt minden ajtót? Shanna közelebb lépett hozzá, hogy nyomatékot adjon szavainak. Tágra nyílt szeme könyörgın nézett a férfira, miközben halkan, szinte suttogva beszélt. - Ruark, én szorult helyzetben vagyok. Egy kiváló nevet viselı férfihoz kell hozzámennem, és ön nyilván tisztában van vele, hogy a Beauchamp család milyen fontos itt Angliában. Rajtam kívül senki sem fogja tudni, hogy nem rokonuk. És mivel önnek a jövıben már nemigen lesz szüksége a nevére, én igen jó hasznát tudnám venni. - Madame, ön bizonnyal csak tréfál. Házasságot ajánl egy akasztás elıtt álló embernek? Szavamra, én ebben nem látok semmi rációt. - Ez egy igen kényes dolog - fordított hátat neki Shanna zavartan. - Atyám, Orlan Trahern egy évet adott nekem, hogy férjet találjak magamnak, és ha ez nem sikerülne, akkor hozzá kell mennem ahhoz, akit ı választ nekem. A szemében én vénlány vagyok, és vagyonának örökösöket akar. A férfinak olyan családból kell származnia, kit György király elismer. Bár az év már csaknem letelt, én nem találtam meg azt, kit társamul választanék. Ön az utolsó reményem, hogy elkerülhessem az atyám által rám erıltetett házasságot. - Most következett a legnehezebb rész. Meg kell próbálnia rábeszélni ezt a mocskos, rongyos gyarmatost. Arcát elfordította, hogy leplezze undorát. - Hallottam - kezdte óvatosan -, hogy egy férfi feleségül vehet egy nıt, hogy annak adósságait magával vigye a bitóra, s ennek fejében az asszony könnyebbé teszi végsı napjait. Én sokat nyújthatok önnek, Ruark - ételt, bort, megfelelı ruhát, meleg takarót. És bizonnyal az ok, amiért... A férfi konok hallgatása arra késztette Shannát, hogy felé forduljon és megpróbálja kivenni homályba veszı arcának vonásait. Ruark hangja némiképp feszült volt, amikor végre megszólalt. - Milady, ön komoly próba elé állít engem. Úriemberként, hisz anyám annak próbált nevelni engem, tisztelem a nıi nemet. - Shannának elállt a lélegzete, ahogy a férfi közelebb lépett hozzá. - Ám atyám, ki meglehetısen bölcs ember, már kora ifjúságomban megtanított egy szabályra, mihez azóta is tartom magam. A férfi megállt a háta mögött. Shanna lélegzet-visszafojtva várt, érezte közelségét, mégsem mert megmozdulni. - Soha... - Ruark a füléhez hajolt, és rekedt suttogása hallatán Shannába egy villanásnyira belehasított a félelem. - Soha ne végy meg egy kancát, ha a pokróc rajta van. Shanna akaratlanul is összerándult, ahogy a férfi keze a vállához ért. - Megengedi? - kérdezte, és hangja, bár halk volt, mintha betöltötte volna a cella legkisebb zugát is. Ruark Shanna hallgatását beleegyezésnek vette, és levette róla köpenyét.

Ott állt szorosan mögötte, és agyát elárasztotta a nı finom illata. Minden érzékét rabul ejtette, és Ruark hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy Shannát a karjaiba emelje. Ugyanakkor fájdalmasan tudatában volt saját mocskosságának. Shanna nem bírta tovább, hirtelen megfordult, hogy szembe kerüljön vele. - Oly elfogadhatatlannak találja hát, hogy megossza velem nevét? Nemet mond hát? - Az Istenért, miért kell neki itt gyızködnie ezt a faragatlan fajankót? Ruark szaggatottan vette a levegıt, és minden önuralmára szüksége volt, hogy könnyed egykedvőséggel válaszoljon. - Sok mindent meg kell itt fontolni... Shanna? - Sötét szemöldökét kérdın felhúzva nézett a lányra, majd mikor az beleegyezıen bólintott, így folytatta. - A nevem az egyetlen, ami még megmaradt nekem, és vannak olyanok, akiknek még nagyobb fájdalmat okoznék, ha további szégyent hoznék rá. - Szavamat adom önnek, Ruark, hogy nem áll szándékomban rossz célra felhasználni a nevét - nyugtatta meg Shanna sietve. - Csupán egy kis idıre kölcsön venném, amíg meg nem találom azt, kit szeretni tudok, és akkor vége. Ha beleegyezik, akkor nem jeltelen sírban, hanem tisztességgel lesz eltemetve egy templom kertjében. Azok, kik fontosak önnek, vajh hosszan emlékezhetnek-e szégyenére? - És végsı napjaimra könnyebbséget ígér nekem, Shanna? - kérdezte, mintha nem is hallotta volna Shannát. - Ám ezzel megfoszt engem egyetlen élvezetemtıl - Hicks úr kihívásaitól. Ruark látszólag mélyen gondolataiba merülve, zaklatottan járkálni kezdett a cellában. - Gondolja, Ruark, hogy én oly könnyen veszem ezt a dolgot? Atyám vasakaratú ember, és bár sok mindennek nevezték már, olyat még nem hallottam, hogy bárki is megkérdıjelezte volna szavát. Semmi kétségem felıle, hogy véghezviszi, amit kimondott, és hozzákényszerít egy olyan férfihoz, akit megvetek. Ruark kitartóan tőnıdött, de ajkait egyetlen szó sem hagyta el. Most Shannán volt a sor, hogy idegesen járkálni kezdjen, s közben megpróbálja ügyét is némiképp elırébb mozdítani. Shanna Trahern természetes kecsességgel mozgott. Ruark most minden porcikáját megcsodálhatta. A lány szavai javarészt elkerülték a figyelmét, hisz ı magában már megszabta az árat, és csak a kellı pillanatra várt. Shanna megtorpant. - Ruark - mondta határozottan, mire a férfi pillantása vonakodva hagyta ott gömbölyded idomait, hogy a szemébe nézzen. - Van rajtam valami, amit taszítónak talál? - Nincs, Shanna, szerelmem. - Fojtott hangja tompán visszhangzott a cellában. - Ön oly gyönyörő, hogy minden képzeletet felülmúl. És én e pompás tort annyira élveztem, hogy nem szeretném, ha véget érne. Azonban kérem, hogy fontolja meg a következıt. Ha ez az ügy önnek valóban oly fontos, akkor alkuba bocsátkozhatunk a nevemért, de az ár, amit megszabok, magas lesz, Shanna. Megkérem, hogy adjon határozott választ nekem, mielıtt elmegy, mert a bizonytalanságot képtelen lennék elviselni.

Shanna visszafojtotta a lélegzetét, és rettegve várta a férfi szavait. - A következı árat szabom. - E szavak visszhangozva hasítottak át Shanna agyán. - Tényleges házasság, nem csupán esküvı. Engem bitóra ítéltek, és szeretném megragadni az alkalmat, hogy örököst hagyjak magam után. Nevemnek ára, hogy a nászéjszakát velem tölti, s imigyen az esküt, mit szóban teszünk, tettel is megerısítjük. Sivítva szakadt ki a levegı Shannából, és a szeme csak úgy szikrázott a haragtól. Hogy merészel ilyet! Shanna épp sikoltva akarta képébe vágni dühét, amikor meghallotta a férfi felcsendülı nevetését. - Na persze - kuncogott Ruark gúnyosan. - Gondoltam, hogy így megmutatkozik majd szorult helyzetének valódi értéke. A nevemre pályázik, mi önnek oly fontos, arra a névre, mely nekem végsı és egyetlen tulajdonom, ezen kívül én már nem adhatok semmi mást. Amikor én ugyanezt kérem - hisz az az ára, mi egyedül az öné -, akkor ön azt túl magasnak tartja. Így hát az árat nem fogadja el, az alkut elutasítja, s imigyen inkább atyja akaratának enged. Ruark megragadta a flaskát, magasra emelte, s így köszöntötte: - Az esküvıjére, Shanna, kedves. Nagyot húzott az italból, majd veszteségének tudatában, halovány mosollyal meredt Shannára. Shanna elindult felé. Ez az ember belemart, s ı szükségét érezte, hogy letörölje képérıl a vigyort. Megállt Ruark elıtt, majd lassan felemelte a kezét, és ujját a férfi egyenes orrához érintette. - Nézze - mondta gúnyos megvetéssel. - Meg merem érinteni, bármily mocskos disznó legyen is, ki gúnyt őz szorult helyzetembıl. És ha ágyba bújok magával, akkor mit nyerek? Apám akaratát a maga kölykére cseréljem? Ruark fejét hátrahajtva nevetett bele Shanna dühödt arcába. - Atyja akarata, kedvesem, oly biztosnak tőnik, akár a halál, nem menekülhet elıle. És mi van, ha a nagy nehezen meglelt férj megesküdvén az özveggyel, még szőznek találja azt? Mit szól majd? Hogy a leány hazudott apjának? Ami pedig a kölykömet illeti - az vagy megfogan, vagy sem. Isten akaratán múlik. Ha nem, akkor ön simán megússza, és sokat nyer a bolton. Ha igen, akkor pedig egy igazi, megözvegyült feleség lesz, kit egyetlen apa sem tagadhat meg. - Mélyen felsóhajtott. - De ennek semmi értelme, hisz látom én, ön nem az a fajta, ki vállalja a kockázatot. Elég ebbıl. - De én valóban szorult helyzetben vagyok - suttogta Shanna, és rádöbbent, hogy abban, amit a férfi mondott, van némi igazság. Csak akkor érezheti majd ismét szabadnak magát, ha ez az ember halott. - Én arra készültem, hogy meggyızzem önt. - Hangja halk volt és fojtott. - Nem arra, hogy megadjam magam, de most azt teszem. Áll az alku. Ruarknak egy pillanatra leesett az álla. Erre nem számított. Hirtelen mámoros öröm öntötte el. Így már az sem olyan nagy baj, hogy felakasztják. A lány elé állt, bár még mindig nem merte megérinteni. Hangja gyöngéd volt, szinte suttogott.

- Alku. Igen, alku. S az elsı, ki házasságot köthet önnel, szépséges Shanna, e jogot a lehetı legdrágább áron vette meg. Shanna erre pillanatnyilag nem tudott mit felelni. Fogta a köpenyét, majd merev némasággal elfogadta a férfi segítségét. Visszatette fátylát, és a fejére húzta a csuklyát, hogy gondosan elrejtse haját. Végül, amikor már távozni készült, ismét a férfi felé fordult, majd csaknem visszahúzódott, ahogy annak keze felemelkedett, hogy megérintse. Legnagyobb meglepetésére Ruark csupán visszadugott a csuklya alá egy elszabadult hajfürtöt. Shanna az arcába pillantott. A férfi tekintete gyöngéd volt, vágyakozó, amint magába itta Shanna minden porcikáját. - Meg kell szerveznem a dolgokat - mondta Shanna határozottan, összeszedve minden bátorságát. - Aztán elküldöm önért Pitneyt. Legfeljebb egy-két napról van szó. Jó éjszakát!

Második fejezet Vontatottan teltek a napok, mely ellen Ruark Beauchamp normális körülmények között tett volna valamit. Sötét, magányos cellájában azonban csak nyugtalanul járkálhatott. Ahogy múlt az idı, a bitó egyre sötétebb árnyat vetett rá, és gondolatait kétség s félelem kínozta. Nem tudhatta, vajon Shanna Trahern betartja-e szavát és érte küld-e. Csak még egyszer látni odakünn a világot, már az is részegítı boldogság lehet, de gondolatait csupán egyetlen álomkép töltötte be, amint ezt a gyönyörőséges leányt a karjaiban tartja. Még mindig meggondolhatja magát, és úgy dönthet, hogy mégis inkább atyja akaratát teljesíti, mintsem hogy vele töltsön egy éjszakát. Vagy mindez talán csak álom volt, mely a reménytelenség legmélyébıl kelt életre? Shanna Trahern, ez a kívánatos nı, a világ mindén nıtlen lovagjának álma, valóban ilyen egyezséget kötött volna vele? Rádöbbent, hogy míg Hicks kegyetlenkedésének nem sikerült megtörnie ıt, Shanna állandóan elıtte lebegı képe már-már összeroppantotta. Mégis ragaszkodott ehhez a látomáshoz, mert amikor elhalványult, a helyét a bitó iszonyú képe vette át. Járkált. Leült. Megmosakodott. És csak várt. Végül dühödt tehetetlenségében a priccsre vetette magát. Karját a szeme elé tette, hogy megpróbáljon megszabadulni kínzó látomásaitól, majd nyugtalanul elszenderedett. De álmában sem lelt nyugalomra, mert hideg verítékben úszott, amikor visszhangzó léptek zajára riadt fel. Ruark teljesen felébredt, amikor hallotta, hogy a cellája elıtt megállnak. Megzörrent a kulcs a zárban, és Ruark a cella padlójára lendítette hosszú lábát, ahogy az ajtó kinyílt. Két jól megtermett ır intette ıt ki. Ruark sietve engedelmeskedett. Ahogy kilépett a cella ajtaján, szemtıl szembe találta magát Pitney úrral. - Elgyütt érted, te söpredék. - Hicks botjával oldalba bökte Ruarkot. - E mész ezze az emberre, meg az én remek legény imme itten. A kövér börtönır diadalmasan kuncogott, ahogy Ruark csuklójára erısítették a nehéz vasat. A lánc végét átadták Pitney úrnak. Hicks vezette a menetet a börtönön át, és csak akkor állt meg, amikor a külsı kapu elıtt várakozó, zárt kocsihoz értek. - Azt mostantó úgy tesztek, ahogy azt Pitney úr mongya - utasította Hicks az embereit. - Ezt a hitvány gazembe t meg élve, vagy hó tan, de visszahozzátok! Ruark szó nélkül lépett el mellette, megragadta a kocsi ajtajának tetejét, és láncaival együtt fellendítette magát. Odabenn a sivár sötétségben bekucorodott az egyik sarokba, és a lehetıségekhez képest kényelembe helyezte magát. Az ajtót kívülrıl bereteszelték. A nehéz kocsi egy hatalmas rándulással elindult. Dél körül járt az idı. Ruarknak még csak sejtelme se lehetett róla, hogy milyen hosszú út áll elıttük, vagy hogy hova mennek. Már Londonon kívül jártak, a vasrácsokon át a távolban zsúpfedeles parasztházakat és szántóföldeket látott. A sáros, kanyargós út mentén apró kunyhók és vidéki kúriák siklottak

el, de szinte egyetlen lelket sem lehetett látni, mivel a kitartóan hulló esı miatt az emberek nem tudtak dolgozni a földeken, sıt még az utcára se igen merészkedtek ki. Egy idı múlva lekanyarodtak az útról egy tisztásra, és a kocsi megállt egy zöld, posványos kacsaúsztató mellett. - Na cimborák, asszem itt má nem vagyunk szem elıtt - hallatszott a kocsis harsogó hangja. - Segíjjétek ki azt a fickót. Pitney az egyik oldalon mászott le, míg a két testes ır a másikon, majd láncánál fogva lerántották a földre Ruarkot. Pitney közben a mellényzsebében matatott a kulcs után, és elindult Ruark felé, majd odaérvén hüvelykjével hátrabökött a válla fölött: - Van itt egy fogadó lejjebb az úton, ahol megmosakodhatsz azt kicsinosíthatod magad az esküvıre. Ezeknek a fiúknak meg addig lesz idejük megszárítkozni. - A hangja érdessé vált, ahogy komoran figyelmeztette Ruarkot. - Figyelmeztetlek, egy szót se arról, hogy miért vagy itt és honnan jöttél. Úrnımrıl rajtam kívül senkinek sem beszélhetsz. Megértetted? Ruark letörülte a ráfröccsent sarat szakállas álláról és a férfira nézett. - Igen. - Akkor most leszedem ezt a vasat, és már mehetünk is. Csak telik az idı, s úrnım vár minket. A fogadóba egy hátsó lépcsın át jutottak be, így érkezésükrıl senki sem tudott, ahogy felmentek egy apró padlásszobába, mely fenn a gerendák alatt bújt meg. Miután a két ır köpenyét a tőz elé terítette száradni, vonakodva kimentek, hogy az ajtó elıtt ırködjenek, s így Ruarkot teljes egészében Pitney gondjaira bízták. Pitney a szoba sarkában álló fadézsa felé intett. - A szobalány majd hoz vizet a fürdıhöz. Aztán van itt egy tükör is, hogy külsıdet szemügyre vehesd. - Kinyitott egy kis bırládát, és tartalmát kitette Ruark elé. - Úrnım küldött az alkalomhoz illı öltözéket. Arra kér, fordíts kellı gondot megjelenésedre, nehogy szégyent hozz reá. - Zsebébıl egy órát vett elı: - Két óránál többet nem idızhetünk itt. Ezután különös mosollyal nézett Ruarkra. - Amennyiben az járna a fejedben, ami az enyémben járna, ha a helyedben volnék, innen csak két úton juthatsz ki. Azon az ajtón, hol azok a jó emberek csak arra várnak, hogy elkaphassanak, s ezen az ablakon. - Magához intette Ruarkot, majd kinyitotta a zsalukat. Háromemeletnyi magasan voltak, s alattuk egy halom éles szikla meredezett. - Ám mindkét esetben elıbb velem kell számolnod. Ruark röpke tőnıdés után teljes ıszinteséggel biztosította ıt arról, hogy ilyetén gondolatokkal távolról sem foglalkozik. A szobalány egy alacsony, bögyös leányzó volt. Halovány tekintete végigvillant Ruark rongyos, mocskos ruházatán, majd gyanakvón megállapodott a szakállán. Arcán az undor nyilvánvaló volt. - Egy pillanat, uram, s rögvest megberetválom. Ám a beretvám kissé életlen. Megyek, azt hozom a fenıszíjat. - Azzal gyorsan kisietett.

- Meglehet, e leány kétli, hogy ember vagyok - jegyezte meg Ruark savanyúan. - Emiatt kár aggódni - dünnyögte Pitney. - Nem fogsz itt annyit idızni, hogy próbát tehess vele. Ruark rámeredt. - Eszembe se jutott. - Majd tőnıdve Pitneyre nézett, és még hozzátette: - Ma van a menyegzım napja, vagy tán elfelejtette? Pitney tekintete még jobban elsötétült. - A helyedben én emiatt se igen aggódnék - dörmögte hátra a válla felett, majd megfordult és Ruarkra mosolygott, bár a tekintete még fenyegetıbbé vált. - Én azért vagyok itt, hogy akár tetszik, akár nem, végrehajtsam úrnım parancsát. Elsıdleges feladatom azonban az, hogy az ı biztonságára ügyeljek, s mindazt, ami ezzel kapcsolatos, magam ítélem meg. Nem venném jó néven, ha okot adnál rá, hogy kétségeim merüljenek fel úrnım biztonságát illetıen. Ruark megfontoltan válaszolt. - Nem sokat tudok arról a tettrıl, amivel vádolnak. Az igazat megvallva, mindössze annyira emlékszem, hogy felkísértem a lányt a fogadóban a szobájába. Arra biztonsággal megesküszöm, hogy a gyermek, kit méhében hordott, nem az enyém volt. Még csak két hete voltam az országban, s ezen idı javát Skóciában töltöttem. Londonba csak aznap érkeztem. Imigyen, ha magamévá is tettem ıt, az csak azon az éjszakán történhetett, mely számára az utolsó volt. De én még erre sem emlékszem. Másnap reggel, amikor jött a fogadós, hogy a lányt dolgára küldje, engem ott talált, álmomból riasztott fel. Így hát, amint látja, barátom, nem tagadhatom, hogy véle háltam vagy megöltem, hisz halott volt, ott hevert véresen, összeverve, én meg ott voltam, békésen aludtam ágyában. A gyermeket azonban tagadom, hisz biztosan tudom, hogy nem volt az enyém. Ruark, miközben magán érezte Pitney komoran fürkészı tekintetét, derékig levetkızött, és egy törülközıt terített a vállára. Leült egy székbe, és úgy várta a szobalány visszatértét, miközben tovább tőnıdött némán figyelı társának szavain. Nagyon is lehetséges, hogy a hölgy, Shanna nem szólt emberének az egyezségükrıl. Hogy Shanna cselre készült-e vagy egyszerően csak óvatos volt, azt Ruark nemigen tudhatta. De miként azt Pitney világosan a tudtára adta, akárhogy is van, mindenképp bajt jelent. A szobalány visszatért, és Ruark rábízta magát ügyes kezeire. A lány, miután elkészült a borotválással, szemügyre vette munkáját, és most nézte csak meg igazán magának azt az arcot, amelyen dolgozott. Egészen belepirult a csodálatba. - Ha már kezedben az olló, vágd le kissé a haját is, leány - utasította Pitney. A szobalány szája széles mosolyra húzódott, és egy gyors térdbókkal válaszolt: - Igenis, uram. Boldogan. A leány immáron lelkes buzgalommal dolgozott Ruark haján. Idınként meg-megállt és egy kis tükröt tartott elé, hogy férfi is méltányolhassa gyakorlott kezének munkáját. Majd miután Ruark biztosította, hogy nem tart igényt segítségére a fürdésnél, végül csalódottan kötényébe győjtötte szerszámait, és távozott.

Ruark nyomban levette magáról bőzlı nadrágját, és egy boldog sóhajjal beült a dézsába. Alaposan leszappanozta magát, hogy lemossa magáról a tömlöc mocskát és férgeit. Szeretett volna már útnak indulni, ezért gyorsan megtörülközött, majd egybıl belebújt a sötét harisnyába, és felhúzta az új térdnadrágot is. Fekete haját tarkóján a paróka selyemhálójába fésülte, majd a tükör elıtt lesimította. Tükörképét nézve vette föl a csipkemandzsettás és csipkezsabós, vajszínő inget, majd belebújt a selyemmellénybe, mely pontosan illett a feszes térdnadrághoz. Ezután felöltötte a barna bársonykabátot, melyet pompás, aranyszálas hímzés szegélyezett. Puha, barna bırcipıjének magas nyelvét is finom aranyberakások díszítették. Arannyal hímzett, háromszöglető bársonykalap tette teljessé öltözékét. Shanna nem fukarkodott, midın úgy öltöztette fel ıt, miként az egy rangos emberhez illik. A válla fölött a tükörben észrevette Pitney pillantását, aki alaposan szemügyre vette ıt. Pitney figyelmesen végignézett foglyának megváltozott küllemén, és halványan elmosolyodott. - Azt hiszem, úrnımet kellemes meglepetés éri. - Egyetlen kortyra kiitta maradék sörét, majd az órájára nézett. - Legjobb, ha tüstént útnak indulunk. Aprócska vidéki templom volt, melyet nyaranta viruló repkény fut be, de a közelgı tél csípıs hidege nyomán az indák sötéten, mereven csüngtek a szürke kıfalon. A szitáló esı megszőnt, és vakító napsugarak törtek át a felszakadozó felhık között, amit a lelkészlak ablakainak ólomüvegei a szivárvány színeire bontottak. Shanna egy kiugró ablakfülkében állt a vakító fényben. Arcán, ahogy az alant elterülı földeket nézte, olyan ember elégedett mosolya bujkált, aki pontosan tisztában van céljaival. Korábban érkezett a templomba, bérkocsin, mivel saját hintója Pitneyt vitte a több mint egyórányira lévı fogadóhoz, ahonnan egy másik bérkocsin ment Londonba, hogy elhozza Ruark Beauchampet. Jacobs tiszteletes és a felesége azonban kedves, vendégszeretı emberek voltak, így Shanna könnyebben viselte a várakozást. Most elırébb hajolt, és feszült figyelemmel nézett ki az ablakon. Mozdulata láttán Mrs. Jacobs nyomban mellette termett. - Mi történt, kedvesem? - kérdezte az asszony mohó kíváncsisággal. - Megérkeztek? Mrs. Jacobs kék szeme a távoli utat fürkészte, és ahogy gondolta, épp most érte el a dombtetıt egy hintó, mely hamarosan a templomhoz ér. Shanna lesimította a haját, és lelkileg elkezdte felkészíteni magát azzal a gazemberrel való találkozásra. - Ragyogóan szép, kedvesem. - Mrs. Jacobs erıs skót akcentussal pergette az r -eket. - Ne törıdjön semmivel. Menjen csak, üdvözölje vılegényét. Hozom a köpenyét. Shanna bájosan engedelmeskedett, miközben hálás volt, hogy még elkaphatja Ruarkot, mielıtt a tiszteletes és felesége megismernék. Az almásderes lovak hátravetették finom, nemes fejüket, és peckes léptekkel megálltak a templom elıtt. Ruark, ahogy lelépett a bricskáról, nyugtázta Pitney figyelmeztetıen komor pillantását, és egy pillanatra megállt, majd kényelmesen elindult a templom lépcsıi felé.

- És most mi legyen, Pitney? - kérdezte. - Bemenjünk, vagy idekint várjuk hölgyem óhaját? A szolga tőnıdve biggyesztette ajkát, majd leült a lépcsıre. Rekedtes hangján kijelentette. - Biztosan hallotta a fogatot. Majd kijön, ha készen áll. Ruark felment a fedett bejárathoz, és ott várakozott. Már komolyan azon volt, hogy beszélgetésbe kezd sztoikus kísérıjével, amikor a nehéz ajtó csikorogva kinyílt, és kilépett rajta jövendıbelije. Ruarknak elakadt a lélegzete, mert a nappal fényében Shanna Trahern olyan káprázatos szépség volt, amilyet még sosem látott. Egészen törékenynek tőnt finom, mályvaszín ruhájában. Nyomát se látta rajta annak a vakmerı lánynak, aki a börtönben járt, hogy férjet keressen magának. Shanna úgy haladt el az idegen mellett, hogy szinte még egy pillantásra se méltatta, még az udvariasság kedvéért sem állt meg, amikor a férfi lekapta elıtte kalapját. Sıt, szoknyáját felcsippentve, gyors léptekkel megindult lefelé a lépcsın. Ruark a kıfalnak támaszkodva elismerıen mosolygott utána, ahogy tekintete cirógatón siklott végig a lány formás hátán. Shanna hirtelen megtorpant, csaknem lebucskázott a lépcsın, ahogy Pitney megfordult és rámeredt. Aztán döbbenten megpördült, és tengerzöld szemével hitetlenül bámult Ruarkra. Az arca csinos, valóban jóképő szépen ívelt, sötét szemöldökével; az orra egyenes és keskeny; a szája határozott, ám mégis érzéki. Állának szikár vonala erıt sugallt. Aztán Shanna tekintete találkozott a férfiéval, és ha még egy csöppnyi kétely is maradt volna benne, az nyomban eltőnt, ahogy belenézett abba a borostyánszín szempárba, melyben aranyló fények égtek. - Ruark? - bukott ki a száján a kérdés. - Személyesen, szerelmem. - Most, hogy Shanna minden figyelme rá irányult, kalapját ismét keresztbe lendítette mellkasa elıtt, és eltúlzott udvariassággal meghajolt. - Ruark Beauchamp, szolgálatára. - Nos, ha már itt van, akkor nem látom okát a további halogatásnak - vágta oda Shanna kurtán, miközben magában a férfi korát fontolgatta. Legfeljebb ha tíz évvel idısebb nála, bár elsı találkozásukkor legalább hússzal öregebbnek tőnt. - Akkor vágjunk bele. - Az ön legengedelmesebb szolgája vagyok - mosolygott Ruark, majd hangosan felnevetett, ahogy a lány dühödten rámeredt. Mielıtt Shanna bármit is mondhatott volna, ismét kinyílt az ajtó, és megjelent Mrs. Jacobs magas, sovány férjével az oldalán. Az asszony kék szeme vidáman állapodott meg Ruarkon, és nyilvánvaló öröm csillogott benne. - Jaj, kedvesem, hozza hát be ifjú jegyesét a tőz mellé - sürgette Shannát. - Nyomban sort kerítünk a szertartásra, amint a fiatalember kissé átmelegedett, és van benn egy kis sherrym is, mellyel a hideget gyorsabban előzhetjük. Így hát Shanna az idıs pár kedvéért odament Ruarkhoz, és kezét könnyedén a mellkasára téve, édesen felmosolygott gunyorosan vigyorgó arcába. - Ruark, drágaságom, ez itt Jacobs tiszteletes és a hitvese. Úgy rémlik, tettem már említést róluk, ugye? Annyira kedvesek voltak.