Disz-Info hírlevél III. évfolyam, 1. szám, január Tartalom Aktuális...2 Nekünk bejön!...4 D-DÖK hírek...4 Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda aktuális hírei...5 Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor...6 Szolgáltatásaink...6 1
Aktuális VIA HÁLÓZAT A VIA hálózat négy debreceni szervezet Hang-Kép Kulturális Egyesület, Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület, Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft., Más-Mozaik Szociokulturális Egyesület együttműködésével alakult meg 2009 novemberében. A szövetség célja, hogy egy hosszú távú együttműködés alakuljon ki, kölcsönösen segítsük egymást, elsősorban a Fiatalok Lendületben Programon és az Európai Önkéntes Szolgálaton belül. Terveink között szerepel egy nemzetközi hálózatépítő projekt, melynek célja a hálózat európai szintű kiterjesztése azon szervezetek részvételével, melyekkel évek óta együtt dolgozunk ifjúsági projekteken. Ennek a szemináriumnak mely 2010 szeptemberében valósul majd meg a középpontjában az önkéntesség áll felkészülve a 2011, az Önkéntesség Európai Évére. AZ EURÓPAI UNIÓ PÁLYÁZATI RENDSZERE Társaságunk, mint Hajdú-Bihar Megyei Ifjúsági Szakmai Módszertani Központ a tavalyi évben előadássorozatot indított Integrált Közösségi Szolgáltató Terek /IKSZT/ címbirtokosai számára. A képzés januári témája az Európai Unió pályázati rendszere. Szó lesz továbbá az Európai Unió célkitűzéseiről 2010 és 2013 között, az Unió támogatási politikájáról, az Új Magyarország Fejlesztési illetve Vidékfejlesztési Tervéről és az operatív programokról. A képzést Radócz János, az Észak Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. humán regionális koordinátora tartja. Időpont: 2010. január 21. (csütörtök) 9.00 óra Érkezés, regisztráció: 8.45-től Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Régi Városháza) 63-as terem (Debrecen, Piac u. 20. szám) A képzésen a részvételről tanúsítványt adunk a jelentkezőknek. Minden IKSZT címbirtokos 2 főt küldhet, számukra a képzés ingyenes. A küldő szervezetet csak a résztvevők utazási költsége terheli. A képzésen minden további jelentkező 2.000 Ft/fő költségtérítés ellenében vehet részt, melyről társaságunk számlát állít ki a küldő szervezet részére. Jelentkezni a jelentkezési lap visszaküldésével a kunkli.anna@diszinfo.hu e-mail címen, vagy az 52/426-432-es telefonszámon lehet Kunkli Anna szervezési referensnél. 2
20 ÉVESEK LETTÜNK A Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. által üzemeltetett Mezon Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda 20 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Az intézmény megalakulása óta jelentős szakmai sikereket ért el, és minden tekintetben kiállta az idők próbáját. A kerek évfordulóra való tekintettel, 2010. február 12-én (pénteken) szakmai találkozót szervezünk, amelyre meghívást kap az intézmény valamennyi korábbi vezetője, munkatársa, partnerszervezete és az ifjúsági szakma képviselői. A konferencia alkalmából, a Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetségének (HAYICO) tanácsa is február 11-12-én tartja szakmai találkozóját és ünnepi közgyűlését Debrecenben. Meghívott előadók: MEZON TEAHÁZ Idei első teaházunk alkalmával a 2009 októberében megvalósult Intersection Yes, it is! háromoldalú ifjúsági csereprogram pillanatait elevenítjük fel. A csereprogram során készített kisfilm, és a Babel II. című koprodukció megtekintésén túl a díszlet elemeiből összeállított kiállítás is látható lesz. Bessenyei Zoltán rendező Nagy Sándor Zoltán grafikusművész Szabó-Nagy Attila EVS önkéntes Keresztesi Andrea, Hang-Kép Kulturális Egyesület Pintér Ákos, Hang-Kép Kulturális Egyesület Helyszín: Mezon Ifjúsági Iroda Galériája (4024 Debrecen, Batthyány u. 2/b) Időpont: 2010. január 27. 17.00 óra A Mezon Teaház valamennyi rendezvényére szeretettel várunk minden érdeklődőt! ÚJ TANÁCSADÁS A Fashion Zone Modell Ügynökséggel közösen márciustól SZÍN- ÉS STÍLUSTANÁCSADÁST indítunk. A mondás szerint ugyan "nem a ruha teszi az embert", de tagadhatatlanul fontos, milyen benyomást teszünk másokra. Tanácsadónkat felkeresve megtudható, milyen színek állnak jól, és melyek azok, amiket érdemes kerülni. Megtanulható, mit mivel és hogyan viseljünk, hogy elérjük a megfelelő színharmóniát. A tanácsadást a Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda tanácsadási mintája alapján indítjuk el, a SZITI szolgáltatásairól bővebben a következő, Nekünk bejön! -ben olvashat. 3
Nekünk bejön! SZITI KULTURÁLIS ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS EGYESÜLET - SZEGED A SZITI Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület 1991- ben alakult, regionális, kiemelten közhasznú szervezet állandó szolgáltatásaként működik a Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, amely széleskörű szolgáltatáskínálatával a különböző célcsoportokkal való kapcsolatfelvétel szempontjából is alapvető jelentőségű. A szolgáltató iroda hosszú évek óta életkori megkötés nélkül fogadja ügyfeleit. Tevékenységi területeikről, tanácsadásaikról bővebben a www.szitiszeged.hu oldalon olvashat, illetve ha Szegeden jár személyesen a Dózsa Gy. u. 5 szám alatt keresheti fel őket. D-DÖK hírek 4
Csomópont Drogprevenciós Információs Iroda aktuális hírei A korábbi évekhez hasonlóan, idén is változatlan lendülettel folytatjuk tovább szakmai tevékenységünket és segítségnyújtásunkat, a drogprevenciós területen tevékenykedő civil szervezetek, iskolák, pedagógusok, szülők számára. Szolgáltatások: Információs és prevenciós tevékenység az irodában (előzetesen megbeszélt időpontban biztosítjuk az egyéni vagy kiscsoportos beszélgetést, jelentkezni a 20/9775-155 telefonszámon lehet) Tanácsadás és segítségnyújtás drogprevenciós pályázatok elkészítésében Drogprevenciós előadások és beszélgetések max. 20 fős csoportoknak az irodában Szakkönyvtár használata, bővebb információ az új Nemzeti Stratégiáról Prevenciós tevékenység az iskolában (szülői értekezlet, drogellenes akciónap) Események A január 14-i Rehabilitációs Munkacsoporton, a 2010-es évi feladatokat, programokat, az együttműködés és az információcsere hatékonyságának növelését beszélték meg a munkacsoport tagjai. A január 21-i Koordinációs Munkacsoport megbeszélésének témái a 2010. évi programok, a helyi és a regionális KEF tevékenységei, munkacsoportok működése és a pályázati lehetőségek lesznek. Az iroda továbbra is várja az érdeklődőket, szülőket, pedagógusokat, szakembereket, fiatalokat! Új nyitva tartási idő: kedd és csütörtök 11:00-15:00 Továbbá, egyéni megbeszélés alapján tart nyitva az iroda. Irodavezető: Gesztelyi Tamás Információs munkatárs: Erdelics Csaba 4024 Debrecen, Batthyány u. 20. (belső udvar) Tel./fax: 52/320-584 Mobil: +36 30/465-1045 E-mail: csomopont@diszinfo.hu 5
Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor A gazdasági társaság működteti a Vekeri-tavi Ifjúsági Tábort, amely 7 km-re fekszik Debrecentől keletre, az Erdőspusztán. A terület nagysága 7 hektár, 4707 m². A parkerdő területén 3 kőház, egy 48 négyzetméteres közösségi helynek alkalmas faház, 2 félig zárt hideg-melegvizes zuhanyzó, 3 konténeres WC, 1 konténeres mosdó található. A házak mindegyikében 4 szoba van, melyek szobánként pótággyal 5 férőhelyesek. Jelenleg egyszerre 50 főt lehet elszállásolni. A tábor az időjárástól függően május 1-től szeptember 30-ig alkalmas a táborvendégek fogadására. Táborvezető: Bakó Csaba (Elérhetőségek: 52/426-432, bako.csaba@diszinfo.hu) Szolgáltatásaink A 2010-es esztendőben is változatlan szolgáltatásokkal állunk az irodát felkereső fiatalok rendelkezésére. Naprakész, részletes, a betérőink igényeihez igazodó adatbázisunkkal igyekszünk mindenkit kellően tájékoztatni. Olvasósarok: napi- illetve havilapokhoz való hozzáférés Jegyértékesítés: a Lovarda rendezvényeire válthatóak meg elővételben a belépőjegyek Ingyenes Internet-használat: 20 percig bárki használhatja a számítógépeinket e-mail-ezésre, álláskeresésre, információgyűjtésre Mezon Galéria: 2 hetente bárki kiállíthatja nálunk munkáit, bármilyen művészeti ágban DVD használat: ha csak egy kis pihenésre van szükség JEGYÉRTÉKESÍTÉS Aktuális jegykínálatunk 2010-01-21 STAND UP Dumaszínház Előadóhely: Lovarda, Debrecen Jegyár: 2200.- Az Interticket hálózaton keresztül, többek között az alábbi típusú országos rendezvényekre árusítunk belépőjegyeket: Koncertekre, hangversenyekre, kiállításokra Debrecenben (Lovarda, Klinika, Kölcsey Központ ) Koncertekre, hangversenyekre a fővárosban és vidéken (A38, Petőfi Csarnok, Papp László Budapest Sportaréna ) A debreceni Csokonai Színház előadásaira Budapesti színházak előadásaira (Madách Színház, Radnóti Színház, Karinthy Színház, Pesti Színház, Thália Színház ) Más, vidéki színházak előadásaira Nyári fesztiválokra Kulturális rendezvényekre más városokban (pl. Szegedi Szabadtéri Játékok ) Sporteseményekre Debrecenben, Budapesten és vidéken 6
INFORMÁCIÓSZOLGÁLTATÁS Információs készletünk az alábbi csoportok szerint hozzáférhető, melyeket vagy önállóan, vagy a kollégák segítségével használhat a fiatal érdeklődő. Munka Sport Tanfolyamok Táborok Nyelvtanfolyamok Szállás megyék szerint Programok (helyi, vidéki, budapesti) Környezetvédelmi információk Szociális Nemzetközi és EU-s információk Mindennapi hasznos TANÁCSADÁS Minden héten 2-3 órát biztosítunk különböző szaktanácsadásoknak külön tanácsadói helyiségben. Tanácsadásaink egyéniek, anonimek és ingyenesek. EVS - tanácsadás (hétfő 14-16 óra) Tanácsadó: Huszti László Pályaválasztási tanácsadás (hétfő 16-18 óra) Tanácsadó: Vasné Dömötör Rozália Jogi tanácsadás (kedd 14-16 óra) Tanácsadó: Dr. Nyéki Emese Párkapcsolati tanácsadás (szerda 14-16 óra) Tanácsadó: Gesztelyi Tamás Pszichológiai tanácsadás (szerda 16-18 óra) Tanácsadó: Morvai Gergely Grafológiai tanácsadás (csütörtök 16-18 óra, előzetes bejelentkezést igényel) Tanácsadó: Pozdora Zsuzsa Diákjogi tanácsadás (szerda 16-18 óra) Tanácsadó: Vas Imréné Az iroda teljes szolgáltatási köre díjmentesen vehető igénybe, melyhez segítséget nyújtanak a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. munkatársai: Lékó Lajosné gazdaságvezető 52/426-432 lekone@diszinfo.hu Kálmán Dániel információs munkatárs 52/415-498 info@diszinfo.hu Huszti László pályázati referens 52/532-670 huszti.laszlo@diszinfo.hu Bakó Csaba táborvezető 52/426-432 bako.csaba@diszinfo.hu Kotormán Mária ifjúságsegítő 52/415-498 info@diszinfo.hu Szabó Nikolett sajtóreferens 52/532-670 szabo.niki@diszinfo.hu Kunkli Anna szervezési referens 52/426-432 kunkli.anna@diszinfo.hu Kiadja: Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. 4024 Debrecen, Batthyány u. 2/b Felelős kiadó: Galambos Adorján ügyvezető Felelős szerkesztő: Szabó Nikolett Szerkesztők: a Mezon Ifjúsági Iroda munkatársai 7