Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről Szeged, 2017. január 10.
Igazgató: Siposné Gyuris Valéria Érettségi vizsgáért felelős: Sutka Irén (igazgatóhelyettes) Szakképzésért felelős: Molnár Edit (gyakorlatioktatás-vezető) Pályaválasztási felelős: Fehérné Hadzsela Tímea
Kétszintű érettségi 2017. május-júniusi vizsgaidőszak
A kétszintű érettségivel kapcsolatos jogszabályok Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rend. Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet Megtalálhatók az Oktatási Hivatal honlapján: www.oktatas.hu
A kétszintű érettségi vizsga fajtái I. Rendes Rendes érettségi vizsga a középiskolai tanulmányok követelményeinek teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt vagy megszűnését követően első alkalommal tett érettségi vizsga. Előrehozott Előrehozott érettségi vizsga a tanulói jogviszony fennállása alatt, az adott tantárgyra a helyi tantervben előírt tanulmányi követelmények teljesítését követően a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőző első vagy második tanév május-júniusi vizsgaidőszakában idegen nyelvből, illetve informatikából letett érettségi vizsga.
A kétszintű érettségi vizsga fajtái II. Fontos tudni! Az előrehozott érettségi eredménye, ha nem úgy sikerült, ahogy azt a jelentkező elképzelte, az érettségi bizonyítvány megszerzéséig nem javítható, ez az eredmény kerül be az érettségi bizonyítványba. Ez alól két esetben lehet kivétel: 1. Sikertelen vizsga esetén javító vagy pótló vizsgára lehet jelentkezni (csak a rendes érettségi vizsga keretében). 2. A középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt, vagy a rendes érettségi vizsga időszakában szintemelő érettségi vizsgát lehet tenni idegen nyelvből vagy informatikából akkor, ha a vizsgázónak van közép-, de nincs emelt szintű eredménye.
A kétszintű érettségi vizsga fajtái III. Szintemelő Egyes vizsgatárgyból a középszinten sikeresen befejezett érettségi vizsgának az emelt szintű érettségi vizsgán első alkalommal történő megismétlése. A tanulói jogviszony fennállása alatt, a középiskolai tanulmányok teljes befejezése előtt szintemelő érettségi vizsgát csak idegen nyelvekből és informatikából lehet tenni. Pótló Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása.
A kétszintű érettségi vizsga fajtái IV. Javító Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló és az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsga megismétlése. Ismétlő Az érettségi bizonyítvány kiadása után iskolai felvételi kérelem elbírálásához vagy más okból egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.
A kétszintű érettségi vizsga fajtái V. Kiegészítő Kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi vizsga után az érettségi bizonyítványban nem szereplő egyes vizsgatárgyból tett vizsga. Az érettségi bizonyítvány kiadása után letett szintemelő, ismétlő és kiegészítő érettségi vizsga eredménye alapján a kiállított érettségi bizonyítvány nem változtatható meg, arról a vizsgázó tanúsítványt kap.
Érettségi vizsgatárgyak 4 kötelező, 1 kötelezően választandó vizsgatárgy Kötelező: Magyar nyelv és irodalom Történelem Matematika Idegen nyelv Kötelezően választandó: a szakgimnázium ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy Az 5 tárgyon felül választható: az iskolában tanult tantárgyak közül minden olyan tárgy, amit a helyi tantervben előírt ideig tanult a tanuló, és annyi év végi osztályzata van belőle, ahány évig tanulnia kellett az iskola helyi tantervében nem szereplő tárgy (vendégtanulói jogviszony másik iskolával)
Szakmai vizsgatárgy: közgazdaság ismeretek Az írásbeli feladatlap témakörei Középszint (arány) Emelt szint (arány) Gazdasági és jogi alapismeretek 25-30% 25-30% Általános statisztika és statisztika gyakorlat Pénzügyi alapismeretek és pénzügyi gyakorlat Adózási alapismeretek és adózás gyakorlat Számviteli alapismeretek és számviteli gyakorlat 15-20% 15-20% 20-25% 20-25% 5-10% 5-10% 20-25% 20-25%
Szakmai vizsgatárgy: közgazdaság ismeretek A szóbeli tételsor témakörei Középszint (arány, minimum) Emelt szint (arány) Gazdasági és jogi alapismeretek 50% 30% Pénzügyi alapismeretek 15% 30% Adózási alapismeretek 10% 20% Számviteli alapismeretek 10% 20% - (15% szabadon választott) -
Szakmai vizsgatárgy: informatika ismeretek A gyakorlati feladatlap témakörei Középszint (pontszám) Emelt szint (pontszám) Hálózati ismeretek 40 40 Programozás 40 40 Weboldalszerkesztés/Webprogramozás 20 20 Adatbázis-kezelés/Adatbázis-fejlesztés 20 20 A szóbeli tételsor témakörei Középszint (arány) Emelt szint (arány) Információtechnológiai alapok 30% 30% Információtechnológiai gyakorlat 20% 20% Adatbázis- és szoftverfejlesztés 20% 15% Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlatok - 5% Hálózati ismeretek I. 25% 25% Hálózati ismeretek I. gyakorlat 5% 5%
Szakmai vizsgatárgy: ügyvitel ismeretek Az írásbeli feladatlap feladattípusai Középszint (pontszám) Emelt szint (pontszám) Tesztfeladatok 10 10 Fájlműveletek 3 3 Tízujjas vakírás (adatbevitel) 6 5 Dokumentumszerkesztés, levelezés, nyelvi sajátosságok 55 52 Táblázatkezelési műveletek 26 30
Szakmai vizsgatárgy: ügyvitel ismeretek Aszóbeli tételsor témakörei Középszint A feladatok (arány) Középszint B feladatok (arány) Emelt szint A feladatok (arány) Emelt szint B feladatok (arány) Levelezési ismeretek 20-25% 40-50% 10% 40-50% Kommunikáció alapjai és az üzleti kommunikáció gyakorlata Gazdasági alapismeretek 20-25% 20-25% 40-50% 20-25% 40-50% 20-25% Jogi ismeretek 15-20% 10-20% 20-25% Vállalkozási ismeretek 15-20% 20-25% 10-20%
Felkészítés az ágazati szakmai érettségi vizsgatárgyból az adott ágazaton szakmai tárgyat tanító pedagógusok tervezett és összehangolt munkája a vizsgakövetelmények és vizsgaleírások megismerhetők: www.oktatas.hu, iskolánk honlapja mintafeladatok vannak, de komplett feladatsorok nincsenek
Hiteles információforrás A www.oktatas.huhonlap: Köznevelés\ Érettségi\ Aktuális vizsgaidőszak: 2017. május-június
Érettségi vizsgainformációk az Oktatási Hivatal honlapján
Érettségi vizsgainformációk iskolánk honlapján
Választható vizsgatárgyak, amelyekből még felkészítünk Gazdasági ismeretek Informatika Német nyelv (nyelvi előkészítő évfolyamon) Ha más tárgyat (pl. földrajz, biológia, testnevelés) választ a tanuló, a vizsgára történő felkészülés önállóan történik és a tanuló felelőssége.
Az érettségi vizsga szintjei Az érettségi szintjei: közép-vagy emeltszint. A két szint közül a jelentkező tárgyanként szabadon választhat, de a választott szintű érettségi követelményeknek meg kell felelni. Az emelt szintű vizsgák a Hivatal által kijelölt helyszínen és vizsgáztatók mellett folynak. Emelt szinten csak azokból a tárgyakból lehet vizsgázni, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során figyelembe vehető érettségi vizsgatárgyak(lista a www.oktatas.hu oldalon). Egy vizsgaidőszakban egy tárgyból csak egy szinten lehet érettségizni.
Közép vagy emelt szint? Mit érdemes figyelembe venni? A felsőoktatási intézmény előírja-e jelentkezési feltételként az emelt szintű érettségit adott tárgyból az adott szakra? (pl. alkalmazott közgazdaságtan) Felkészítés szintje:ha a tanuló nem vesz részt emelt szintű felkészítésben, illetve emelt szinten gyengén teljesít, akkor a várhatóan gyenge %-os érettségi eredmény miatti kevesebb érettségi pont mellett akár az emelt szintért kapható többletpontra sem lesz jogosult.
FONTOS! Érdemes gondosan mérlegelni, hogy a továbbtanulási szándék, a felsőoktatási követelmények és a választott vizsgatárgyak, szintek összhangban legyenek. A vizsga szintjének megválasztása előtt javasolt a szaktanárral való egyeztetés, a tanári javaslat figyelembe vétele, aki ismeri a vizsga követelményeit és a tanuló tudását is, így elkerülhetők a későbbi kellemetlenségek. Közismereti informatika vizsgatárgy választása esetén erősen ajánlott a felkészítőn való részvétel!
Érettségi HAJRÁ!!! NAGYON JÓL FEL KELL KÉSZÜLNI a vizsgára, mert ha az eredmény nem lesz elegendő a vágyott felsőoktatási szakhoz, akkor a bizonyítvány megszerzését követően már fizetős az ismétlő, szintemelő vagy kiegészítő vizsga (2017-ben: középszint 19 000, emelt szint 32 000 Ft vizsgatárgyanként.) sikertelen vizsga esetén az első javítóvizsga ugyan ingyenes, de mivel a jelentkezéskor nincs érettségi bizonyítvány, a tanuló nem nyerhet felvételt! az érettségi vizsga és a szakképzés kapcsolata
Jelentkezés a 2017. május-júniusi vizsgákra I. 12. a, 12. b és 12. c osztályosok jelentkezése: a tanulóknak kiosztott jelentkezési lap kitöltésével. A szakképző évfolyamok tanulói és az előrehozott érettségire jelentkezők (10-11. évf.) osztályfőnöküktől kérhetnek jelentkezési lapot. Tanulói jogviszonnyal rendelkezők a május-júniusi vizsgaidőszakban csak saját középiskolájukban jelentkezhetnek.
Jelentkezés a 2017. május-júniusi vizsgákra II. Előzetes jelentkezés beadási határideje: 2017. január 26. Végső határidő: 2017. február 15. Az adatok megfelelő kitöltése a jelentkező felelőssége! Utólagos módosításra, törlésre nincs lehetőség!!! Az érettségi bizonyítvány megszerzése vagy a tanulói jogviszony megszűnése után az érettségi vizsgáért vizsgadíjat kell fizetni.
Jelentkezés a 2017. május-júniusi vizsgákra III. A jelentkezéshez az adatok kizárólag érvényes személyi igazolvány (útlevél) és lakcímkártya alapján adhatók meg. Ha valamelyik igazolvány érvényességi ideje a közeljövőben (június végéig) lejár: intézkedni kell a cseréről, hogy lehetőleg a jelentkezés beadása előtt megérkezzen az új igazolvány! Erre jogszabály szerint a lejárat előtt 60 nappal, illetve rongálódás miatt bármikor lehetőség van.
A jelentkezési időszak időbeli ütemezése I. 1. A megszemélyesített jelentkezési lapok kiosztása a tanulóknak: 2017. január 19. (csüt.) 2. A személyes és vizsgaadatokkal kitöltött lapok (előzetes jelentkezés), az előrehozott vizsgák törzslapkivonatai és a személyi igazolványok, lakcímkártyák beadási határideje: 2017. január 26. (csüt.) 3. Az érettségi rendszerben való rögzítést követően a kinyomtatott jelentkezési lapok kiosztása: 2017. február 2. (csüt.)
A jelentkezési időszak időbeli ütemezése II. 3. Az adatokat ellenőrizni kell, hiba esetén javítani, a vizsgatárgyakban, szintekben ekkor lehet utoljára változtatni, majd dátummal, tanulói és szülői aláírással ellátva kell beadni: 2017. február 10-ig (péntek). A végső határidő február 15-e (szerda), az utolsó ellenőrzések miatt, a tanuló érdekében kérjük hamarabb! 4. Az igazgató aláírásával hivatalos visszaigazolást kap minden tanuló: 2017. február 24-ig
Érettségi adminisztráció Az érettségi vizsgák jegyzői feladatait ebben a tanévben az alábbi pedagógusok látják el: 12. a vizsgabizottsága: Rozsinszkyné Apró Ágnes 12. b vizsgabizottsága: Kiss Tímea (Kiss Gabriella) 12. c vizsgabizottsága: Zsivola Magdolna A jegyzők munkáját az osztályfőnökök segítik.
Rendes érettségi vizsgára bocsáthatóság feltétele Az utolsó középiskolai évfolyam tanulmányi követelményeinek teljesítése minden tantárgyból ha csak egyetlen tárgyból is bukik a tanuló, akkor kérelmeznie kell, hogy az összes jelentkezését előrehozottramódosítsuk sikeres vizsga esetén is csak törzslapkivonatot kaphat. Ha a bukás érettségi tantárgyat érint, akkor azt a vizsgajelentkezést törölnikell leghamarabb a 2017. őszi vizsgaidőszakban tehet javítóvizsgát.
Az érettségi vizsga menete I. Írásbeli vizsgák Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga Középszintű írásbeli érettségi vizsga Időpont magyar nyelv és irodalom magyar nyelv és irodalom 2017. május 8., 8.00 matematika matematika május 9., 8.00 történelem történelem május 10., 8.00 angol nyelv angol nyelv május 11., 8.00 német nyelv német nyelv május 12., 8.00 informatika - május 15., 8.00 biológia biológia május 16., 8.00 ágazati szakmai vizsgatárgyak ágazati szakmai vizsgatárgyak május 17., 8.00 - informatika május 18., 8.00 - ének-zene május 18., 14.00 kémia kémia május 19., 8.00 földrajz földrajz május 19., 14.00 fizika fizika május 22., 8.00 gazdasági ismeretek - május 25., 14.00
Az érettségi vizsga menete II. Szóbeli vizsgák A Kormányhivatal az emelt szintű szóbeli vizsgákat 2017. június 8-15.között szervezi a kijelölt vizsgaközpontokban. A pontos időpontról és helyszínről a Kormányhivatal egyénileg értesíti a tanulót. A középszintű szóbeli vizsga időszaka iskolánkban: 2017. június 19-28. A középszintű szóbeli feleleteknél: Felkészülési idő: 30 perc (kivéve az idegen nyelv) Felelet: max. 15 perc
Az érettségi vizsga értékelése I. Az érettségi vizsgát vizsgatantárgyanként az alábbi pontskála szerint minősítik (egész számokkal): Vizsga típusa Pontskála írásbeli + szóbeli 1-150 csak írásbeli 1-100 csak szóbeli 1-50 Minden vizsgarészből legalább 12%-ot kell teljesíteni!
Mennyire fontos a szóbeli vizsga? A szóbeli felkészülést háttérbe szoríthatja az, hogy az összes pontszámból az írásbelihez képest kisebb aránybanrészesedik, de ez a hibás hozzáállás a teljes vizsga sikertelenségéhez vezethet, hiszen a minimális 12%-ot ezen a vizsgarészen is el kell érni! A vizsga elnöke elsősorban a szóbeli vizsga alapján alakítja ki véleményét az iskolában folyó munkáról, így a szaktanárokat és az iskolavezetést is méltatlan helyzetbe hozza a felkészületlen tanuló. A májusi-júniusi konzultációs lehetőségek kihasználását javasoljuk!
Az érettségi vizsga értékelése II. Az egyes vizsgateljesítményeket pontszámokban, a pontszámok alapján százalékosan is minősítik: Középszintű érettségi Osztályzat Emelt szintű érettségi 80% -100% jeles (5) 60% -100% 60% -79% jó (4) 47% -59% 40% -59% közepes (3) 33% -46% 25% - 39% elégséges (2) 25% - 32% 0% -24% elégtelen (1) 0% -24%
A középszintű érettségi vizsga teljesítése Matematika Írásbeli vizsga Időtartama 180 perc Maximum 100 pont (100%) 12 %alatti teljesítmény: sikertelen 12-24 %közötti teljesítmény: szóbeli vizsgát tehet 25 %feletti teljesítmény: sikeres Többi tantárgy Írásbeli vizsga + szóbeli vizsga Írásbelin a teljesítmény nem éri el a 12 %-ot: sikertelen Szóbelin a teljesítmény nem éri el a 12 %-ot: sikertelen Írásbeli + szóbeli pontszámát (max. 150 pont) %-ra átváltjuk 25 %alatti teljesítmény: sikertelen 25 %feletti teljesítmény: sikeres
Az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga és a nyelvvizsga kapcsolata legalább 60%-os érettségi eredmény 40-59% között középfokú (B2) komplex típusú nyelvvizsgabizonyítvánnyal egyenértékű okirat alapfokú (B1) komplex típusú nyelvvizsgabizonyítvánnyal egyenértékű okirat Az ECDL vizsga és az érettségi kapcsolata Közép- vagy emelt szintű jeles informatika érettségi = ECDL bizonyítvány, DE fordítva nem!!! Az ECDL-bizonyítvány kiállítását regisztrációs díj fizetése mellett lehet kérelmezni 2 éven belül!
Felsőoktatási felvételi 2017.
Tájékozódás a felvételi eljárásról és a szakokról I. www.felvi.huweboldalon elérhetőek a hivatalos felvételi tájékoztatók és a meghirdetett képzések. Nyomtatott formában a Felvételi tájékoztató már nem jelenik meg, csak a felvi.hu-n érhető el. Nyomtatott formában a Felvi tájoló 2017 című kiadvány segíti a tájékozódást.
Tájékozódás a felvételi eljárásról és a szakokról II. Hivatalos kiegészítés a www.felvi.hu-n: ez tartalmazza a tájékoztató megjelenését követően nyilvánosságra kerülő információkat, azaz újabb képzéseket, valamint a meghirdetett képzések esetleges módosításait, kiegészítéseit. Mindenképpen ajánlott a hivatalos kiegészítés elolvasása a jelentkezés lezárása előtt!
Hasznos szolgáltatások a www.felvi.hu-n Fő oldal bal oldali menüsor: Szolgáltatások Ponthatárok 2016 Pontszámító kalkulátor Még több szolgáltatás menüpont Ponthatárok, rangsorok, statisztikák 2001-ig visszamenőleg tartalmazza a ponthatárokat, a jelentkezők és a felvettek számát.
Jelentkezés felsőoktatási intézménybe I. Fontos, hogy a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezés határideje 2017. február 15. Onlinetörténik, a www.felvi.huoldalon, regisztrációt követően. A felvételiző önállóan intézi.
Jelentkezés felsőoktatási intézménybe II. Egy felvételiző összesen legfeljebb hat képzést jelölhet meg (A felvételi eljárásban 3 jelentkezési helyet díjmentesen lehet megjelölni. Ezen felül további 3 hely jelölhető meg, ezekért egyenként 2-2 ezer forint kiegészítő díjat kell fizetniük a jelentkezéskor.) Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának állami ösztöndíjas (A) és önköltséges (K) képzési formája (ha a képzési szint és a munkarend is megegyezik) továbbra is egy jelentkezési helynek számít, de külön sorban kell feltüntetni.
Jelentkezés felsőoktatási intézménybe III. Az eljárási díj rendezése: banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel lehetséges. A befizetés határideje megegyezik a jelentkezési határidővel, tehát 2017. február 15.
Jelentkezés felsőoktatási intézménybe IV. Hitelesítés: 2017. február 20-ig A utolsó változtatás után kell elvégezni / kinyomtatni Ügyfélkapun keresztül (Okmányiroda) vagy Hitelesítő adatlappal lehetséges: kinyomtatva és aláírással hitelesítve célszerűen ajánlott küldeményként postázni kell az Oktatási Hivatal címére (1443 Budapest, Pf. 220).
Afelvételi eljárással kapcsolatos fontosabb dátumoki. Felsőoktatási felvételi, vagy a felsőoktatási jelentkezési kérelem rögzítése az e-felvételiben: 2017. február 15. E-felvételit hitelesítő adatlapok beküldésének, illetve Ügyfélkapu regisztráción keresztüli hitelesítés határideje: 2017. február 20. Tájékozódás a www.felvi.hu, oktatas.hu és kormany.hu oldalakon: folyamatosan!
Afelvételi eljárással kapcsolatos fontosabb dátumokii. A felvételi kérelem benyújtását követően megszerzett dokumentumok (pl. 12. év végi középiskolai bizonyítvány másolata, érettségi bizonyítvány) benyújtása: 2017. július 12-ig Ponthatárok, a felvételi eredmények várható kihirdetése: 2017. július 26. Jogorvoslathatárideje: a ponthatárok kihirdetésétől számított 15 napon belül.
Felvételi pontszámítás Tanulmányi pontok: 200 pont Érettségi pontok: 200 pont Többletpontok: 100 pont vagy Az érettségi pontok kétszerezésével + többletpontokkal Maximum: 500 pont A jogszabályban meghatározott minimum pontszám alapképzés, valamint osztatlan mesterképzés esetén 280 pont, felsőoktatási szakképzés esetén 240 pont (az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül számítva)!
Részletesen a felvételiről Segítséget Fehérné Hadzsela Tímea pályaválasztást segítő pedagógustól lehet kérni, aki az e-felvételiről és a pontszámításról 2017. február 1-9. között részletes tájékoztatót tart az érdeklődő diákoknak.
Tanulmányi pontok maximum 200 pont Középiskolai eredmények (100 pont) Öt tantárgy utolsó két év végi osztályzatai összegének a kétszerese: magyar nyelv és irodalom történelem matematika legalább 2 évig tanult választott idegen nyelv egy, legalább 2 évig tanult vagykét, legalább 1 évig tanult választott természettudományos tantárgy (kémia, biológia, földrajz, fizika). Érettségi eredmények (100 pont) A négy kötelező magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy legjobb %-os eredményeinek átlaga egész számra kerekítve.
Érettségi pontok maximum 200 pont Általánosan két érettségi vizsgatárgy %-os eredményeinek összege. Az egyes szakokon választható érettségi tantárgyakat a felvételi tájékoztatóban teszik közzé a felsőoktatási intézmények megjelölve azokat is (E) jelzéssel, amelyekből emelt szintű érettségi vizsga a követelmény. Amennyiben az adott szakon kettőnél több tárgy választható, a vizsgázó számára legkedvezőbb 2 tárgy eredményei alapján számíthatók az érettségi pontok.
Többletpontok maximum 100 pont Legalább 45%-os emelt szintű érettségiért: 50 pont Legfeljebb 2 emelt szintű érettségiért: 50-50 pont Államilag elismert B2 (középfokú) komplex (C típusú) nyelvvizsgáért: 28 pont Államilag elismert C1 (felsőfokú) komplex (C típusú) nyelvvizsgáért: 40 pont (Nyelvvizsgáért max. 40 pont adható. Egy nyelv ismeretéért csak egy jogcímen jár többletpont.) OKTV, SZÉTV országos 1-30. helyezésért: 25-100 pont OKJ-s szakirányú, emelt szintű vagy felsőfokú szakképesítésért: 32 pont Kiemelkedő sporteredményért: 10-50 pont Előnyben részesítés jogcímén (pl. hátrányos helyzet, fogyatékosság esetén): 40 pont
Előnyben részesítés -fogyatékosság A jelentkező fogyatékossága, sajátos nevelési igénye kizárólag részletes szakértői véleménnyel igazolható. Csak SNI tanulónak jár a többletpont, BTMN esetén nem! A szakértői vélemény benyújtására 2017. július 12-ig van lehetőség! Figyelem!Bizonyos szakokon egy-egy fogyatékosság a felvétel kizáró oka lehet!
Még bizonytalanoknak http://eletpalya.munka.hu Foglalkozás-bemutató filmek Várható keresetek adatbázis Hiányszakmák gyűjteménye Érdeklődési terület, önismereti kérdőívek eredmények alapján ajánlott szakmák OKJ szakképesítés kereső
Érettségit követő szakképzés a Vasváriban
Képzési rendszerünk közismereti tárgyak 9-12. évfolyam szakmai tárgyak érettségi vizsga szakképzés saját ágazatban 1 év szakképzés másik ágazatban 2 év szakmai vizsga
Szakképzéseink jellemzői OKJ(Országos Képzési Jegyzék) szerinti bizonyítványt adnak, amelyek munkakör betöltésére jogosítanak előfeltételük: sikeres érettségi vizsga nappali rendszerű, 1 vagy 2 éves képzések a képzés idejére jár a diákigazolvány és az iskoláztatási támogatás a képzéseket 24 éves korig lehet megkezdeni az első szakképesítés megszerzése ingyenes (felnőttoktatás keretében a második is)
Mert Miért a Vasvárit válasszam? magas, a munkaerőpiacon is elismert szakmai színvonalat képvisel, megalapozza a felsőfokú gazdasági és informatikai tanulmányokat, felmentés kapható a továbbtanulás során, tanítványaink megállják a helyüket a munka és a felsőoktatás világában is! És mert minden haverom ide jár!
Miben nyújt többet a Vasvári? Nincs modulzáró vizsga (évközi osztályzatok, félévi és év végi érdemjegyek helyettesítik). Jó tanulmányi eredmény esetén ösztöndíj, versenyeken való részvétel támogatása az iskola alapítványának jóvoltából. A gyakorlati órák keretében valós munkatapasztalat szerzése cégeknél, vállalkozásoknál. A képzések mellé térítésmentes ECDLfelkészítést kínálunk, kedvezményes vizsgalehetőség az iskolában.
2017. szeptemberében induló, tervezett képzéseink Közgazdaság ágazat Államháztartási ügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, bizt.) Vállalkozási és bérügyintéző Informatika ágazat Gazdasági informatikus Szoftverfejlesztő Ügyvitel ágazat Irodai titkár
Jelentkezés szakképző évfolyamra (nappali) előzetes felmérés: 2017 áprilisában beiratkozás: 2017. június 29. ebben az esetben folyamatos a tanulói jogviszony pótbeiratkozás: 2017. augusztus végén feltétel: érettségi bizonyítvány
Kapcsolat Honlap: www.vasvari.hu (ahová a mai tájékoztató prezentációja is felkerül) Telefon: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Kitől kérdezhetek? Érettségi ügyekben: Sutka Irén Szakképzés: Molnár Edit Felsőoktatási felvételi: Fehérné Hadzsela Tímea
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!