AZ IPOLYBALOGI ALAPISKOLASOK LAPJA



Hasonló dokumentumok
Művei 1851 *Tündérek a magyar ősvallásban. Új Magyar Múzeum , p.

1.) Petőfi-emléktábla

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

A magyar vers ünnepe

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

Az ipolybalogi alapiskolások lapja október V. évfolyam 1. szám

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Paks, Lukács Vilmos

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Az iskola neve és címe: A csapat tagjai: A felkészítő tanár neve, elérhetősége:

Kastélydombi Általános Iskola április

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

A MAGYAR SZENT KORONA

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából évesek számára

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET TUDOMÁNYOS GY JTEMÉNYEI

Határtalanul a Felvidéken

Az Ipolyi Arnold Alapiskola lövészeinek idei eredményei

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

FM DASZK VÉPI MEZŐGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA, VÉP Beszámoló a Fenntarthatósági témahétről (2018)

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Magyarversünnep a magyar nyelv napján

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE ( )

Albertirsai híres evangélikus évfordulók

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2013 /2014 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

3 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent Erzsébet Árpád-házi Szent Kinga Árpád-házi Boldog Jolán Árpád-házi Szent Margit Szent Hedvig

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Munkácsy emlékezete Csabán

1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:

2. nap Szerda

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

Oros László: IRODALMUNK EMLÉKEI A felső szeli Bibliotheca Pro Patria könyvtár rövid története

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

225 éve született Széchenyi István. Határidők: I. forduló: január 6. II. forduló: február 26.

9. sz. melléklet Kimutatás a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak évi tudományos tevékenységéről

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

2012. január XXII. évfolyam 1.szám JANUÁRI JELES NAPOK A BAJÓ TI ÖNKO RMÁNYZAT LAPJA. 1 Bajóti Kisbíró. Január 6. Vízkereszt

T. Ágoston László 70. születésnapjára

I. Mátyás ( ) az igazságos

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola


2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

275 éve született Benyovszky Móric kiállítás

A szavalóverseny eredményei a következők lettek:

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

Javaslat a József Attila Emléktábla települési értéktárba történő felvételéhez

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott rendkívüli üléséről.

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Ki kicsoda? Nyomozás A padlásunkon egy naplót találtunk ez áll benne:

A Beszédes József Általános Iskola felső tagozatán az alábbi magyar versenyeken vettek részt tanulóink:

Az ipolybalogi alapiskolások lapja. VII. évfolyam 2. szám december

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

MANS(Z)BART(H) ANTAL

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

Kulturális Javak Bizottsága október 3-i ülés

Nógrád megye. Ország: Magyarország Régió: Észak-Magyarország Megyeszékhely: Salgótarján Balassagyarmati kistérség

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL ÉVFOLYAM

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Szakmai kirándulás Palócföldön

Átírás:

AZ IPOLYBALOGI ALAPISKOLASOK LAPJA II. ÉVFOLYAM KÜLÖNSZÁM Kedves Tanulók! Régi vágya teljesült iskolánknak, amikor megkapta Ipolyi Arnold nevét. Olyan személyiség lett iskolánk névadója, aki a múlt század legnagyobb magyar tudósai közé tartozott. Nemcsak az egykori Hont megyében tisztelték és szerették, hanem az egész országban. Áldozatos gyű jtő munkájával, lelkipásztori tevékenykedésével valamennyiünk számára példát IPOLYI ARNOLD mutathat. A név fölvételével tisztelegni szeretnénk a tudós püspök elő tt, valamint elérni, hogy neve ne merüljön feledésbe. Skabela Rózsa, ig azg atónő

Ahol én lakom: Ipolyi Arnold szülőháza Igen, szeretném, ha valahogy jó módjával Becsempészhetnél egyet Ipolykeszi atyai házunkba fölfüggesztésül, mostani birtokosának, hogy legalább ott is legyen némi emlékünk" - írja Ipolyi Arnold, a tudós püspök, a mű vészettörténész, a mitológiakutató, egyszóval egy olyan ember, akit tisztelni lehet, ső t tisztelni kell. A fent leírt sorokat Pajor Istvánnak írta, hogy a Barabás Miklós Ipolyi Arnold gyermekkori háza által készített képbő l küldjön Ipoly keszin (Hála József f elvétele) egyet az ipolykeszi házba is. Pajor késő bb leírta, miszerint a képet átadta Lápossynak, aki abban az idő ben a házat birtokolta. 1886-ban Pongrácz Lajos egy emléktábla elhelyezését kezdeményezte. A táblát végül a rómaikatolikus templom falán helyezték el. A házat csak 1994-ben sikerült azonosítani Csáky Károly és az akkori polgármester, Molnár József segítségével. A források szerint abban az idő ben Ipolykeszin két kastély állt: a Tresztyánszky családé és a Kondor családé. A kutatások eredménye szerint a Tresztyánszky család azóta már többször fölújított, a 18 század végén épült kúriájában élt a gyermek Ipolyi. Megerő síti maga Ipolyi is, mivel egy levélben azt írta, hogy gyermekkori képei közé tartozik a drégelyi rom, melyet ipolykeszi házuk ajtajából látott. Az alaprajzok szerint is a Tresztyánszky-féle kúriából láthatta azt. Az 1970-es években egy tanárnő birtokában volt a ház, majd 1980-ban a birtokot megvette Rados János ipolykeszi lakos, fia és annak családja részére. Büszke vagyok erre a házra, mert tudom, hogy egy nagy ember lelke él tovább a házzal együtt. Rados Anikó, Ipolykeszi, VIII. A

Tudj átok-e, hog y Sokáig azt hitték, hogy Ipolyi Arnold Ipolykeszin született Csak késő bb derítették ki, hogy vele várandós édesanyja, Szmrecsányi Arzénia Disznósra (ma Disznóspuszta, Zsembér közelében) utazott szüleihez. Itt született meg Ipolyi Arnold, aki ennek ellenére Ipolykeszit tartotta szülő falujának. N em tudjuk pontosan Ipolyi Arnold születésének idejét sem. Egyesek 1823. október 18-át, mások október 20-át tekintik a születés dátumának. Annyi azonban biztos, hogy Ipolyi Arnold ugyanabban az évben született, mint Pető fi Sándor és Madách Imre. Ipolyi Arnold eredeti vezetékneve a Stummer volt. Édesapja Stummer Ferenc fő szolgabíró. A család Mária Teréziától kapott nemességet 1741-ben. Az Ipolyi név felvételére kétfelő l kaphatott indíttatást: egyfelő l a szülő i ház mellett folydogáló Ipoly folyó neve, másrészt Ipolyi Gáspár esztergomi kanonok iránti csodálata miatt vehette fel az Ipolyi nevet. Az önsanyargatásairól híres Ipolyi Gáspárt, akit mint az Ipoly partjára kitett gyermeket a Stummer család ő se nevelt fel az 1700-as években, Ipolyi Arnold egyik p éldaképének tartotta. A Stummer család ipolykeszi ágának többi tagja királyi engedéllyel 1892-ben változtatta nevét Ipolyira. Ipolyi Arnold úgy tartotta, hogy gyermekkori élményei miatt fordult a történelem és a mű vészetek felé. Két alapvető élményt említ leveleiben. Egyik élménye az ipolykeszi házuk ablakából látható drégelyi várrom, amelynek nevét Szondi György várkapitány a török elleni hő sies halála tette halhatatlanná (Arany János híres balladája, a Szondi két apródja állít örök emléket ennek a harcnak). Másik élménye p edig a Nagycsalom-ján található XIII. századi várrom, amelynek árnyékában a kis Ipolyi sokat sétált és ábrándozott. Ipolyi Arnoldot elő ször édesanyja és egy Kamis Ferenc nevű magántanár tanította. A lévai piaristáknál tett magánvizsgát. Az 1830-as években a család Korponára költözött, valószínű leg itt ismerkedett meg egyik legjobb barátjával, az alsónyéki születésű Pajor Istvánnal.

Tanulmányait Korponán, majd Selmecbányán végezte, majd a pozsonyi Szent Imrérő l elnevezett elő készítő p apnevelő intézetben tanult, édesapja ellenkezésének dacára. Tanult még a nagyszombati szemináriumban bölcseletet, tehát filozófiát, majd Bécsbe, a Pázmány-intézetbe került, ahol négy évig a teológiát végezte. 1844-tő l az esztergomi p resbitériumban jogot tanult. Ipolyi Arnold első munkahelye a Komárom melletti Szentpéter, ahol segédlelkészként mutatkozott be. 1848-ban hitszónok Pozsonyban, majd Bécsben gróf Pálffy Lipót Ferdinánd gyermekének nevelő je. Még ebben az évben Zohorra kerül lelkészi minő ségben. 1860-ban törökszentmiklósi plébános, 1863-ban egri kanonok, 1867-tő l borsmonostori apát, 1869-ben a pesti központi papnevelő kormányzója. 1871. szeptember 23-án besztercebányai p üspökké nevezik ki, majd 1886. február 18-tól nagyváradi p üspök. Ipolyi Arnold első mű ve a Honderű című lapban jelent meg 1845-ben, A megbosszult hitszegő címet viselő eredeti beszély". Ipolyi Arnold fő m ű ve, a Magyar Mythologia (1854) a magyar ő svallással, pontosabban a magyar ő svallásból fennmaradt töredékekkel, a különféle népi hiedelmekkel, babonákkal foglalkozik. Ipolyi a Kisfaludy Társaság felhívására, 1846- ban kezdett a gyű jtő munkába, s fő m ű ve nagy sikert ér el: a Magyar Tudományos Akadémia Marcibányi-jutalommal tüntette ki. Ipolyi Arnoldot 1858-ban választotta tagjává a Magyar Tudományos Akadémia, 1867-tő l már a Kisfaludy Társaság tagja. 1862-ben Ipolyi Arnold Henszlmann Imre és Kubinyi Ferenc (nem tévesztendő össze a Kő váron született Kubinyi Ferenccel) társaságában Konstantinápolyba utazott, hogy a török hódítók által elhurcolt Corvinák, Mátyás király gyönyörű kódexei nyomára bukkanjanak. Kutatómunkájuk sikeresnek bizonyult, 15 Mátyás kori kódexet találtak, s ezeket a szultán késő bb vissza is adta Magyarországnak. Ipolyi Arnold Rodostóban is misézett, Rákóczi Ferenc kápolnájában, a kuruc szabadságharc menekültjeinek otthont adó törökországi városkában, amelynek Mikes Kelemen Törökország i levelek című mű vében állít emléket.

Ipolyi Arnold nemcsak püspök, történész, folklorista, etnográfus és archeológus volt, hanem korának egyik legnagyobb mű gyű jtő je is. Gyű jteményében ő skori kő -, bronz- és egyéb tárgyak, régi fegyverek, majolikák, gobelinek voltak láthatók. Értékes gyű jteménye volt távolkeleti imasző nyegekbő l, az egyház régi liturgikus eszközeibő l, valamint középkori festményekbő l és oltárképekbő l. Bizánci és korai román stílusú feszületek, kelyhek, cibóriumok, úrmutatók, gyertyatartók, különféle egyházi öltönyök, miseruhák, mellkeresztek és gyű r ű k, valamint zománcos mű tárgyak képezték tulajdonát. M ű gyű jteménye mintegy kétezer darabból állt. Az esztergomi Keresztény Múzeum megvalósításának ötlete Ipolyi Arnoldtól származott, s az ő mű kincsgyű jteménye alapozta meg nemcsak az esztergomi Keresztény Múzeum, de a budapesti Szépmű vészeti Múzeum gyű jteményét is. Ipolyi Arnold levelezett a híres mesegyű jtő vel, Jacob Grimmel, akinek Német mitológiája meghatározó élmény volt számára. Ipolyi Arnold jelmondata: Deus et Patria" - Isten és Haza". Ipolyi Arnold bő kezű ségének köszönheti a magyar fő város a ferencvárosi templom üvegfestett ablakát. 0 csináltatta a budavári koronázási templom és a pozsonyi dóm első festett üvegablakait, díszes üvegfestményeit is. Ipolyi Arnold 1866-tól a Magyar Történelmi Társulat elnöke lett. 0 indította el és szerkesztette a társulat lapját, a Századok című történelmi folyóiratot. Ipolyi Arnoldnak köszönhetjük a XVI. századi költő, Rimay János verseinek közzétételét, aki Balassi Bálint halálos ágyánál megfogadta a nagy reneszánsz költő nek, hogy ápolni fogja emlékét. Ipolyi Arnold volt az elnöke a Szent Koronát és a koronázási j elvényeket 1880-ban megvizsgáló bizottságnak. Errő l írt tanulmánya A magyar szent Korona és koronázási jelvények története és mű történeti leírása halálának évében jelent meg. Ipolyi Arnold 1886. december 2-án halt meg agyvérzésben. Hamvai a nagyváradi székesegyház kriptájában nyugszanak, Szent Mihály arkangyal oltára elő tt, amely fölött - találóan - az ő skeresztény jelképek legvigasztalóbbja, a halhatatlanság j elképe, a páva hirdeti: Ipolyi nem halt meg, örökké él, még az utolsó magyar is tisztelettel fogja említeni nagy nevét.

IPOLYI EMLÉKÉNEK ÁPOLÁSA HONTBAN Ipolyi Arnold 1886. december 2-án halt meg. Pongrácz Lajos december 9-én indítványozta Ipolyi Arnold Hont megyei születési helyének díszes emléktáblávali megjelölését", és pénzadományok összegyű jtését kezdeményezte. Pongrácz Lajos az adományokat az Ipolysági takarékpénztárban helyezte el. 172 forintot és 1 császári és királyi aranyat adományoztak a nemes célra. A táblára több felirat készült, amit a Honti Hírlap, a Nógrádi Lapok, a Honti Híradó és a Nemzet közölt. Pajor István versét vésték az emléktáblára. Az emléktáblát Pongrácz Lajos 1887 áprilisában rendelte meg a budapesti Gerenday-féle mű teremben. Az Ipolyságon október 20-án megrendezett ünnepség reggel 9 órakor a római-katolikus templomban kezdő dött. Stéger Imre plébános celebrált gyászmisét. Délután egy órakor a megyeházán számos egyházi méltóság és jeles tudós is megjelent. A megyeháza nagytermében kiállították Ipolyi életnagyságú képét, az emléktáblát, a Szondi-zászlót és a nagy tudós díszkötésü munkáit. Az ünnepség a Himnusz eléneklésével kezdő dött. Ezt követő en Pongrácz Lajos mondott ünnepi beszédet. Ezután Pajor István szavalta el az erre az alkalomra írt költeményét. Utána Fraknói Vilmos, a Magyar Tudományos Akadémia fő titkára szólt a jelenlévő khöz. Végül Pongrácz Lajos felolvasta az ünnepségre érkezett köszöntő leveleket. Délután három órakor disztornázás"-t tekintettek meg a vendégek, majd lakomán vettek részt a Honti Kaszinóban. Este 8 órakor hangverseny volt a megyeháza nagytermében. Az ünnepség táncmulatsággal zárult. Az adományokat a bajtai és a kóspallagi tüzkárosultaknak ajánlották fel. A táblát valószínű leg 1888 elején helyezték el az ipolykeszi templom falán. 1898-ban a negyeházán történeti kiállítást rendeztek. Bemutatták Ipolyi mű veit és több arcképet is. 1902-ben Ipolyságon megnyílott a Honti Múzeum. A múzeum alapítói arra törekedtek, hogy a megye híres alakjainak képeit kiállítsák. Kubányi Lajos Ipolyi Arnold arcképét is megfestette, amelyet 1902. május 12-én adott át a múzeumnak. Emlékbizottság alakult azzal a céllal, hogy az egykor e városkában élt Ipolyi Arnoldnak szobrot emeljenek, de az eredményrő l semmit sem tudunk. Cseri Brigitta. VIII.A

Keresztrejtvény 1. Ipolyi szülőhelye mai ismereteink szerint. 2. Magyar... - Ipolyi főműve. 3. A... Társaság felhívására írta főművét. 4... Arzénia, Ipolyi Arnold édesanyja. 5... Ferenc, Ipolyi Arnold első (magán)tanára. 6. Itt nevelkedett Ipolyi Arnold 7. Itt volt püspök Ipolyi Arnold halála előtt, ennek a városnak a székesegyházában van eltemetve. Ha többet szeretnél megtudni Ipolyi Arnoldról, úgy a következő szakirodalmat ajánlhatjuk: Barna Gábor:...ébresszük fel tehát a sírokból is nemzetünk lehúnyt élete emlékeit!", in: Új Ember 1986. XI. 16., 4. Czobor Béla: Ipolyi Arnold emlékezete, Budapest, 1889 Csáky Károly: Honti arcképcsarnok, Lilium Aurum, Duna szerda hely, 1998 Csáky Károly: Szülőföldi vallomások, Madách, Pozsony, 1989 Cséfalvay Pál - Ugrin Emese: Ipolyi Arnold emlékkönyv, Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1989 Hála József: Ipolyi Arnold és Hont vármegye, in: Ethnographia CVI., 1995/1. Koncsol László: Előszó, In: Ipolyi Arnold: Csallóközi utiképek, Kalligram, Pozsony, 1993

Események, eredmények: 2000. szeptember 23-án az irodalmi-történelmi szakkör 1 1 tagja az Illyés Alapítvány jóvoltából esztergomi kiránduláson vett részt. A csoport megnézte a Babits Mihály Emlékházat, a Balassa Bálint Múzeumot, az esztergomi Bazilika kupoláját, harangtornyát, kincstárát és kriptáját, valamint a felújított Vármúzeumot. 2000. október 20-án Ipolyságon a Palócország - Meseország palóc mesemondó versenyen iskolánk négy tanulója, Blasko Kornél (VII.), Málik Nikolett ( V ), Cseri Dominika (III.) és Valentini Gábor (II.) vett részt. 2000. szeptember 20-án a magyarországi Dejtáron, a Mikszáth Kálmán Prózamondó Versenyen Málik Nikolett (V.) az I. kategóriában az első helyen végzett, Cseri Bernadett (VIII. A) a II. kategóriában különdíjat kapott. Az iskolai sakkversenyt Gyurász Pál (VIII. B) nyerte Gyurász Péter (VIII. B) és Nagy István (IX.) elő tt. A nagykürtösi járási fordulóban Gyurász Pál a 4. helyet szerezte meg, a 2. helyezettel azonos pontszámmal. Gyurász Péter a 10. helyen végzett. A lányoknál Gyurász Kinga (VIII B) a 6. lett. Az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola Diákönkormányzatának összetétele: Polgármester: Rados Anikó (VIII.A)... 5 6 szavazat Alpolgármester: Régi Tamás (VIII.A)...2 1 szavazat A Diákönkormányzat további tagjai: Cseri Bernadett (VIII.A, 54 szavazat), Negyela Patrik (VIII. B, 51), Gyurász Kinga (VIII. B, 39), Villám Katalin (IX.,39), Blasko Kornél (VII., 34), Buris Balázs (VII.,34), Zolczer Tímea (IX., 34), Bálint Marietta (VII,33), Nozdrovicky Judit (VIII.B, 32). A képviselő jelöltek választásán Rados Anikó 54, Régi Tamás 49 szavazatot kapott, de mivel ő k már tagjai a testületnek, eredményüket ide már nem számíthatjuk. KISSZÜNET - Szerkesztik az ipolybalogi Alapiskola tanulói A szerkesztésért felel: Németh Ágota, Németh Zoltán Támogatónk: az ipolybalogi Községi Hivatal és az Illy és Alap ítvány