BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE



Hasonló dokumentumok
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

ALPOLGÁRMESTERE. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést tárgyalja meg és hozza meg döntését!

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S

11-3/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa február 05. napján tartandó ülésére

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

18/2015. (XII.23.) TT.

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

E l ő t e r j e s z t é s

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

3. számú előterjesztés

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Határidő: december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

XVI. kerületi Kertvárosi Egyesített Bölcsőde kormányzati funkciói egyel bővültek Gyermekek bölcsődei ellátása néven.

A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Határidő: március 31. Módosító okirat

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

E L Ő T E R J E S Z T É S

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

1. Általános rendelkezések

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTER

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

JÓZSEFVÁROSI CSALÁDSEGÍTŐ ÉS GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATÁT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALPOLGÁRMESTER. a Szociális és Egészségügyi Ágazathoz tartozó intézmények alapító okiratainak módosítására. Lombos Antal ágazatvezető

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012.( ) h a t á r o z a t a

E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

VASKÚT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 23/2013. (XII.6.) önkormányzati rendelete

Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására

Egyesített Népjóléti Intézmény

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

E L Ő T E R J E S Z T É S

Módosító okirat. Okirat száma:

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

Of(PcQ^ Dr. Csomor Ervin alpolgármester

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Tárgy: Intézmények alapító okiratainak módosítása

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

fr fuszámú előterjesztés

ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Átírás:

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Miliőik Készült a 2014. június 18. napján tartandó Képviselő-testületi Készítette: Dobrosiné Ladjánszki Tímea intézményi referens ülésre. Tárgy: Pszichiátriai betegek nappali ellátásának biztosítása Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény (továbbiakban Szoc. tv.) 57. j) pontja értelmében a pszichiátriai betegek nappali ellátása a szociális alapellátások körébe tartozik, melyet az önkormányzatnak kötelező biztosítani a Szoc. tv. 86. (4) bekezdése alapján. 86. (4) A fővárosi kerületi önkormányzat biztosítja az (1) és (2) bekezdés szerinti (a falugondnoki és tanyagondnoki szolgáltatás, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, családsegítés, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, a közösségi ellátások, a támogató szolgáltatás, az utcai szociális munka, a nappali ellátás) szociális szolgáltatásokat, a 88. (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével." A nappali ellátás célja a pszichiátriai betegek nappali ellátás keretében történő gondozása, gyógyulásuk, rehabilitációjuk elősegítése, a közösségbe történő beilleszkedésük támogatása, foglalkoztatásuk és foglalkoztathatóságuk elősegítése. Hosszú távú cél, a pszichiátriai betegek szociális kompetenciájának javítása, a stigmatizáció csökkentése. Aktivizálás az egészségügyi ellátás igénybevételében, a foglalkozási rehabilitációban, a társadalmi szerepvállalásban. A nappali intézmény a saját otthonukban élő pszichiátriai betegségben szenvedők számára lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, a kulturális, szabadidős, tájékoztató, képzési, készségfejlesztési tevékenységre, pszicho-szociális gondozásra. A pszichiátriai betegek ellátását a kerületben a Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ biztosítja, a Zsenge u. 33. szám alatt működő nappali kórház keretében. Az egészségügyi feladat mellett, ténylegesen szociális feladatot is ellátnak. Jelenleg összesen kb. 50 fő ellátását biztosítják, melyből engedélyük 20 főre van nappali kórház formájában. A Zsenge utca 33. szám alatt lévő épület az önkormányzat tulajdona. Az Önkormányzat és a Péterffy Sándor utcai Kórház között a Szakrendelő 2003-as átvételekor megállapodás született, mely szerint az intézmény az önkormányzatnak átadja azt a bevételét, ami OEP finanszírozásból (nappali kórház ambuláns teljesítményére vonatkozó kapott pontok után kapott bevétel) az ingatlanhoz kapcsolódó közüzemi díjak kifizetése után megmarad. Ezt az összeget az Önkormányzat az épület fenntartására, karbantartására fordítja. A Kórház 2007.1. félévig tudta a maradvány összegeket átutalni. Az Önkormányzat az átutalt pénzt elkülönítve kezeli. A Kórház már többször jelezte, hogy a továbbiakban más módon és helyszínen tudná biztosítani a kerületi pszichiátriai betegek ellátását. Ez azonban a kerületi lakosokat hátrányosan érintené, mert egészségügyi állapotuk, illetve szociális helyzetük nem teszi lehetővé, hogy nappali ellátás igénybevételéért naponta messzebbre utazzanak. A helyben történő ellátásuk megoldására kell törekedni. A XVI. kerületi Önkormányzat, hogy biztosítani tudja a törvény által előírt kötelező feladatot, valamint a pszichiátriai betegek további ellátását, létre kell, hogy hozza a pszichiátriai betegek nappali intézményét. A pszichiátriai betegek ellátása ugyanabban az épületben lenne

2 biztosítva. Példaértékű módon, egy helyszínen működne az egészségügyi ellátás 20 fővel, egészségügyi finanszírozásból, és a szociális ellátás 30 fővel, melyre külön normatívát lehet igényelni. Az intézmény fenntartása oly módon valósítható meg, ha az önkormányzat fenntartásában működő Területi Szociális Szolgálat (továbbiakban: T.SZ.SZ.) alaptevékenységét bővíti a pszichiátriai betegek nappali ellátásával, majd a feladat ellátásra pályázatot ír ki, és a feladatot a pályázat nyertesének feladat-ellátási szerződéssel átadja. Ez azért szükséges, mert a jogi szabályozás szerint (1993. évi III. tv. 58/A. ) új szolgáltatás csak a kapacitás befogadását követően jöhet létre úgy, hogy arra az állami támogatást igénybe lehessen venni. Ez alól kivétel az önkormányzati fenntartó, mivel annak kötelező feladata a szolgáltatás biztosítása. 91. (1)" A helyi önkormányzat ellátási kötelezettségének a szociális szolgáltatást nyújtó a) szolgáltató, intézmény fenntartásával, vagy b) szolgáltatót, intézményt fenntartó önkormányzati társulásban történő részvétellel, vagy c) szolgáltatót, intézményt működtető fenntartóval létrejött - a szociális szolgáltatás nyújtásának a helyi önkormányzattól vagy a társulástól történő átvállalásáról szóló - 90. (4) bekezdése szerinti megállapodás, illetve ellátási szerződés megkötésével tehet eleget. " A szolgáltatás biztosításához szükséges technikai feltételek: 1. AT. Sz. Sz. alapító okiratának módosítása 2. A szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) önkormányzati rendelet módosítása 3. A T.Sz.Sz. Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása, a szolgáltatásra vonatkozó házirend és szakmai program jóváhagyása - ESZB hatáskör az önkormányzat SZMSZ-ének 1. számú mellékletének C) 12. pontja alapján 4. Működési engedély kérése 5. Pályázat kiírása a szolgáltatás ellátására - jogerős működési engedély birtokában 1. A T.SZ.SZ. alapító okiratának módosítása Az alapító okirat módosítását indokolja, ha az önkormányzati fenntartású szociális intézmény alaptevékenysége bővül a pszichiátriai betegek nappali ellátásával. Az alapító okirat további módosítása az alábbi okok miatt is szükségessé vált: 1.) Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (továbbiakban Ávr.) módosítása, és a kormányzati funkciók, államigazgatási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII.29.) NGM rendelet (továbbiakban: NGMr.) értelmében 2014. január l-jétől a költségvetési szervek alapító okiratában szereplő alaptevékenységeit az eddigi szakfeladatok helyett kormányzati funkciókba kell besorolni. A hatályos jogszabályok értelmében a Magyar Államkincstár egy megfeleltető tábla alkalmazásával a törzskönyvi nyilvántartásban nyilvántartott szakfeladat-kódokra vonatkozó, hivatalból indított eljárás keretében eseti, csoportos adatmódosítást hajtott végre.

3 Ennek következtében az NGMr.-nek való megfelelés érdekében nem kell a Képviselőtestületnek döntést hoznia, csak az esetleges, a megfeleltetés során kimaradt kormányzati funkciókat kell jelenteni egy dokumentumsablonban az államkincstár felé. Vannak bizonyos volt szakfeladatok, melyeket már nem kell szerepeltetni a kormányzati funkciók között. Minden egyéb feladatot vagy a MÁK megfeleltetett és automatikusan átvezetett, vagy a hiányosságot jeleztük. 2.) Magyarország helyi önkormányzatairól 2011. évi CLXXXEX. törvény /41. (6) bek./ ad felhatalmazást az intézmény-alapításra, ennek átvezetése szükséges a preambulumban (a módosításnak nincs határideje, egyéb érdemi módosítás megtétele esetén szükséges a döntés meghozatala). 3.) Az alapító okirat Ávr.-ben felsorolt tartalmi elemei szűkültek. Ezért ennek megfelelő hatályon kívül helyezés szükséges (a módosításnak nincs határideje, egyéb érdemi módosítás megtétele esetén szükséges a döntés meghozatala). Nem tartalmi elem a költségvetési szerv gazdálkodási besorolásának megnevezése, továbbá a már említett közfeladatát és alaptevékenységét, továbbá ezek államháztartás szakfeladatrendje szerinti megjelölését, államháztartási szakágazati besorolását," helyett közfeladatát és szakmai alaptevékenységeit, továbbá ezek kormányzati funkció szerinti megjelölését, és főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolását," kell szerepeltetni. Formai változásokat eredményez a MÁK által kiadott mintához igazodás (megváltozott szóhasználatok), mely az eddigi tapasztalatok szerint szükséges ahhoz, hogy a MÁK elfogadja az egységes szerkezetű alapító okiratot. Az alapító okirat változását (1. sz. melléklet) három hasábban mutatjuk be: a 2014. január 1. előtti változat, 2014. január l-jétől hatályos változat, és a Képviselő-testület jelenlegi döntése hatálybalépését követő változat. 2. A szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (III.29.) önkormányzati rendelet módosítása Képviselő testületének a szociális szolgáltatásokról, a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról, és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010 (111.29.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendeleti.) tartalmazza a szociális ellátásokat és szolgáltatásokat, valamint a szociális ellátásokra vonatkozó térítési díjakat. Szociális törvény 92 (1) - (2) bekezdése értelmében: A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a) a fenntartó önkormányzat, b)ha a fenntartó önkormányzati társulás, akkor a társulási megállapodásban erre kijelölt települési önkormányzat a társulási megállapodásban meghatározottak szerint rendeletet alkot. (2) Ha törvény másként nem rendelkezik, a fenntartó önkormányzat az (1) bekezdés szerinti rendeletben szabályozza a) az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodás formáit. " Szükséges a meglévő önkormányzati rendelet módosítása, kiegészítése a pszichiátriai betegek nappali ellátásával.

4 A rendelet tervezetet a 2. számú melléklet, a 2 hasábos változatot a 3. számú melléklet tartalmazza. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. -ában foglalt előzetes hatásvizsgálat összefoglalása: A végrehajtás feltételei: A tervezet az Önkormányzat számára többletfeladatot jelent, azonban a vállalt tevékenység kötelezően ellátandó feladat. A társadalmi hatások összefoglalása: A tervezetnek van társadalmi hatása: a pszichiátriai betegek nappali ellátásnak biztosítása folyamatos marad, ugyanabban az épületben, mint ahol eddig egészségügyi ellátást kaptak az érintettek. Társadalmi költségek: A tervezet a társadalom számára nem jelent költséget. Költségvetési hatások: A tervezet végrehajtásához szükséges keret a költségvetésben rendelkezésre áll. Egészségügyi hatások: A tervezet egészségügyi hatása az, hogy a megvalósulás elmaradása esetén az igénybevevők ellátatlanok maradnának. Környezeti hatások: A tervezet környezeti hatása az, hogy a megvalósulás elmaradása esetén a pszichiátriai betegek ellátatlansága kihat a környezetre, a lakosság életminőségére. 3. A T.Sz.Sz. Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása, a szolgáltatásra vonatkozó házirend és szakmai program jóváhagyása - ESZB hatáskör az önkormányzat SZMSZ-ének 1. számú mellékletének C) 12. pontja alapján A T.SZ.SZ. Szervezeti és Működési Szabályzatába bele került a pszichiátriai betegek nappali ellátása, valamint elkészült a nappali intézmény házi rendje és szakmai programja is, melyet az Egészségügyi és Szociális Bizottság tárgyal és jóváhagy. 4. Működési engedély kérése Az engedélykéréshez az épület felújítása is szükséges. A Zsenge utca 33. szám alatti épület állapotát felmértük. Az épület építési, felújítási munkái több ütemben zajlanának. Az I. ütem elsősorban azokat az építési munkákat tartalmazza, amelyek az intézmény módosított működési engedélyének megszerzéséhez okvetlenül szükséges. Becsült költség: 13.100.000.- Ft A Natasa utcai bejárattól mozgássérült megközelítés kiépítése elemes térburkolattal, szegéllyel és korláttal építendő rámpával a fedett teraszhoz. Ajtócserék (4 db.) fémtokkal, mozgássérült által használható tiszta nyílásmérettel (90 cm), az udvari bejárat helyett ablak elhelyezése a leendő betegvárón. Mozgássérült WC és zuhanyozó helyiség a gondozottaknak, teraszra nyíló ajtó helyett ablak elhelyezésével, valamint az orvosi szobához WC- mosdó - zuhanyhelyiség kiépítése. Tető beforduló, a Natasa utcával párhuzamos) épületszárnyának részleges felújítása. Fedett terasz fedésének cseréje. Ebédlő-terápiás tér és szociális csoportszoba műanyag falburkolatának elbontása, a parketta felújítása. Festés és nyílászárók mázolása. E területen az elektromos hálózat korszerűsítése az intézmény érintésvédelmi és szabványossági felülvizsgálata után. Internet csatlakozások kiépítése.

5 Az I. ütem költségeire rendelkezésre áll a Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ által, a 2003-ban kötött szerződés értelmében átutalt, elkülönítetten kezelt összeg. A II. ütem, az intézmény felmérési és hátralévő felújítási (építész, épületgépész, villamos, konyhatechnológus) kiviteli terveinek elkészítése 2014 őszén várható. Becsült költség: 2.200.000.- Ft Az I. és II. ütem megvalósítására a pénzügyi fedezet a 2014. évi költségvetésben rendelkezésre áll. elkülönítve Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hozza meg döntését! Határozati javaslat I.: Képviselő-testülete a Területi Szociális Szolgálat alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat bevezető része Képviselő-testülete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1165 Budapest, Veres Péter út 109. számára kiadja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírásainak megfelelő alapító okiratot." szövege helyébe az alábbi szöveg lép: Képviselő-testülete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1165 Budapest, Veres Péter út 109. számára kiadja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírásainak megfelelő alapító okiratot." 2. Az alapító okirat 2. pontjában a. A költségvetési szerv székhelye: 1165 Budapest, Veres Péter út 109." szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: A költségvetési szerv székhelye: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. Reménysugár Gondozási Csoport és Idősek Klubja" 3. Az alapító okirat 3. pontjának A költségvetési szerv telephelyei: 1162 Budapest, János utca 49. 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 1161 Budapest, Érsekújvári utca. 7-13." szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: A költségvetési szerv telephelyei: 1162 Budapest, János utca 49. Derűs Alkony Gondozási Csoport és Idősek Klubja 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. Segítő Kéz Gondozási Csoport és Idősek Klubja

1161 Budapest, Érsekújvári utca. 7-13. Borostyán Idősek Klubja, Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona 1165 Budapest, Zsenge utca 33. Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye" Az alapító okirat 5. pontjában a A költségvetési szerv kapacitásmutatója: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 1162 Budapest, János utca 49. 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 1161 Budapest, Érsekújvári utca 7-13. Összes férőhely száma (nappali ellátás): lép: A költségvetési szerv kapacitásmutatója: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 1162 Budapest, János utca 49. 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 1161 Budapest, Érsekújvári utca 7-13. 1165 Budapest, Zsenge utca 33 Összes férőhely száma (nappali ellátás): 50 férőhely 80 férőhely 40 férőhely 30+32 férőhely 232" szöveg helyébe az alábbi szöveg 50 férőhely 80 férőhely 40 férőhely 30+32 férőhely 30 férőhely 262" Az alapító okirat 7..pontjának címe A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata" helyébe az alábbi cím lép: A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata, alaptevékenysége:" Az alapító okirat 8. pontja helyébe a 8., 8/A. és a 8/B. pont lép: 8. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Idősek, fogyatékosok szociális ellátás bentlakás nélkül - 881000 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 107051 Szociális étkezés 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 102050 Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok (Nyugdíjasok Segítő Szolgálata) helyébe az alábbi szöveg lép: 8. A költségvetési szerv szakmai alaptevékenysége: Szolgáltatásaival segítséget nyújt szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból adódó problémáik megoldásában. Feladatok alapellátás körében: étkeztetés házi segítségnyújtás nappali ellátás - idősek klubja, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás értelmi fogyatékosok nappali ellátása pszichiátriai betegek nappali ellátása 8/A. Államháztartási szakágazati besorolása

7 Idősek, fogyatékosok szociális ellátás bentlakás nélkül - 881000 Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül - 889900 (Pszichiátriai betegek nappali ellátása - 889911) 8/B. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése: 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 107051 Szociális étkezés 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 102050 Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok (Nyugdíjasok Segítő Szolgálata)" 101141 Pszichiátriai betegek nappali ellátása 7. Az alapító okirat záradéka Területi Szociális Szolgálat Alapító Okiratát a Képviselő-testülete a 279/1993. (VI. 15.) Kt. határozatával hagyta jóvá, amelyet a 489/1997. (IX. 23.), a 787/2004. (XII. 14.), a 484/2005. (VI. 28.), a 379/2006.(IX. 12), a 7/2007. (I. 24.), a 627/2007. (XI. 7.), a 41/2008. (I. 23.), a 342/2008. (VI. 18.), a 410/2008. (VII. 2.), a 257/2009. (V. 6.) és a 287/2009. (XI. 02.) Kt. határozatával, valamint a 144/2010.(111.3.) Kt., a 72/2012. (11.15.) Kt. határozatával módosított. Az Alapító Okirat módosításának hatályba lépése: 2014. január 1." szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: Területi Szociális Szolgálat Alapító Okiratát a Képviselő-testülete a 279/1993. (VI. 15.) Kt. határozatával hagyta jóvá, amelyet a 489/1997. (IX. 23.), a 787/2004. (XII. 14.), a 484/2005. (VI. 28.), a 379/2006.(IX. 12), a 7/2007. (I. 24.), a 627/2007. (XI. 7.), a 41/2008. (I. 23.), a 342/2008. (VI. 18.), a 410/2008. (VII. 2.), a 257/2009. (V. 6.) és a 287/2009. (XI. 02.) Kt. határozatával, valamint a 144/2010.(111.3.) Kt., a 72/2012. (11.15.) Kt., és a.../2014 (VI. 18.) Kt. határozatával módosított. Az Alapító Okirat módosításának hatályba lépése: 2014. július 1." A Képviselő-testület felkéri a polgármestert a határozat alapján készített módosító okirat, és az alapján készített egységes szerkezetű alapító okirat aláírására, és MÁK -hoz való megküldésére. Határidő: 2014. június 30. Felelős: Kovács Péter polgármester (Elfogadása minősített többséget igényel az SZMSZ 18. (2) bekezdés e) pontja értelmében) Határozati javaslat II.: Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a működési engedélymódosítási kérelem benyújtásáról. Határidő: 2014. augusztus 31. vagy az engedélyeztetéshez szükséges átalakítási munkálatok elvégzése. Felelős: Kovács Péter polgármester

8 (Elfogadása egyszerű többséget igényel) Rendeleti javaslat: Képviselő-testülete megalkotja a Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzatának a szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló.../2014. (...) önkormányzati rendeletét. (elfogadása minősített szótöbbséget igényel az SZMSZ 18. (2) bekezdés a) pontja alapján) Budapest, 2014. június 2. Látíamj Dr. Csomor Ervin alpolgármester Ancsin Laszlo ^* jegyző Melléklet: 1. számú: 3 hasábos alapító okirat 2. számú: A szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) Önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezet 3. számú: A szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) Önkormányzati rendelet-tervezet egységes szerkezetben, kéthasábos változatban, összevetve a jelenleg hatályos rendelettel, kivonatos formában Tárgyalásra kijelölt bizottság: Egészségügyi és Szociális Bizottság

2013. december 31-éig hatályos Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben, melyet a Képviselő-testület a 72/2012. (11.15.) Kt. határozattal hagyott jóvá) Képviselő-testülete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1165 Budapest, Veres Péter út 109. számára kiadja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírásainak megfelelő alapító okiratot. 2014. január l-jétől hatályos Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben, melyet a Képviselő-testület a 72/2012. (11.15.) Kt. határozattal hagyott jóvá) Képviselő-testülete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1165 Budapest, Veres Péter út 109. számára kiadja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírásainak megfelelő alapító okiratot. 1. sz. melléklet 2014. július 1-től hatályos Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben) Képviselő-testülete a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Területi Szociális Szolgálat 1165 Budapest, Veres Péter út 109. számára kiadja a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet szerinti tartalmi követelményeknek megfelelő, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény előírásainak megfelelő alapító okiratot. 1. A költségvetési szerv neve: Területi Szociális Szolgálat l.a költségvetési szerv neve: Területi Szociális Szolgálat l.a költségvetési szerv neve: Területi Szociális Szolgálat 2. A költségvetési szerv székhelye: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 2. A költségvetési szerv székhelye: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. Reménysugár Gondozási Csoport és Idősek Klubja 3. A költségvetési szerv telephelyei: 3. A költségvetési szerv telephelyei: 3. A költségvetési szerv telephelyei:

10 1162 Budapest, János utca 49. 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 1161 Budapest, Érsekújvári utca. 7-13. 4. A költségvetési szerv alapító és irányító szerve: Képviselő-testülete 1163. Budapest, Havashalom utca 43. 5. A költségvetési szerv kapacitásmutatója: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 50 férőhely 1162 Budapest, János utca 49. 80 férőhely 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 40 férőhely 1161 Budapest, Érsekújvári utca 7-13. 30+32 férőhely Összes férőhely száma (nappali ellátás): 232 1162 Budapest, János utca 49. 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 1161 Budapest, Érsekújvári utca. 7-13. 4. A költségvetési szerv alapító és irányító szerve: Képviselő-testülete 1163. Budapest, Havashalom utca 43. 5. A költségvetési szerv kapacitásmutatója: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 50 férőhely 1162 Budapest, János utca 49. 80 férőhely 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. 40 férőhely 1161 Budapest, Érsekújvári utca 7-13. 30+32 férőhely Összes férőhely száma (nappali ellátás): 232 1162 Budapest, János utca 49. Derűs Alkony Gondozási Csoport és Idősek Klubja 1164 Budapest, Vidámvásár utca 7. Segítő Kéz Gondozási Csoport és Idősek Klubja 1161 Budapest, Érsekújvári utca. 7-13. Borostyán Idősek Klubja, Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona 1165 Budapest, Zsenge utca 33. Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye 4. A költségvetési szerv alapító és irányító szerve: Képviselő-testülete 1163. Budapest, Havashalom utca 43. 5. A költségvetési szerv kapacitásmutatója: 1165 Budapest, Veres Péter út 109. 50 férőhely 1162 Budapest, János utca 49. 80 férőhely 1164 Budapest, Vidám vásár utca 7. 40 férőhely 1161 Budapest, Érsekújvári utca 7-13. 30+32 férőhely 1165 Budapest, Zsenge utca 33 30 férőhely Összes férőhely száma (nappali ellátás): 262

11 6. A költségvetési szerv működési köre: Budapest Főváros X., XIV.,XVI. és XVII. kerülete 6. A költségvetési szerv működési köre: Budapest Főváros X., XIV.,XVI. és XVII. kerülete 6. A költségvetési szerv működési köre: Budapest Főváros X., XIV.,XVI. és XVII. kerülete 7. A költségvetési szerv gazdálkodási 7-, A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: Önállóan működő költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi, gazdasági feladatait külön megállapodás alapján a Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzat Gazdasági Működtető Ellátó Szervezete, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. besorolása: Önállóan működő költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi, gazdasági feladatait külön megállapodás alapján a Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzat Gazdasági Működtető Ellátó Szervezete, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja 8. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: Szociális alapszolgáltatás 7.A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: Szociális alapszolgáltatás 8. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Idősek, fogyatékosok szociális ellátás bentlakás nélkül-881000 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 7.A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata, alaptevékenysége: Szociális alapszolgáltatás 8. A költségvetési szerv szakmai alaptevékenysége: Szolgáltatásaival segítséget nyújt szociálisan rászorulók részére saját otthonukban és lakókörnyezetükben önálló életvitelük fenntartásában, valamint egészségi állapotukból adódó problémáik megoldásában. Feladatok alapellátás körében: étkeztetés házi segítségnyújtás nappali ellátás - idősek klubja. jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

12 9. A költségvetési szerv alaptevékenysége: TEÁOR, szakágazat rend: 881000 Idősek, fogyatékosok szociális ellátás bentlakás nélkül: 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása Egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 88992 107051 Szociális étkezés 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 102050 Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok (Nyugdíjasok Segítő Szolgálata) Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési Idősek nappali ellátása (szakfeladat rend: szerveikkel (szakfeladat rend: 841907) 881011) Demens betegek nappali ellátása (szakfeladat rend: 881012) Fogyatékossággal élők nappali ellátása (szakfeladat rend: 881013) TEÁOR, szakágazat rend: 88992 egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül Szociális étkeztetés (szakfeladat rend: 889921) Házi segítségnyújtás (szakfeladat rend: 889922) Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás (szakfeladat rend: 889923) Idősek, fogyatékossággal élők egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül (szakfeladat rend: 881090): Nyugdíjasok Segítő Szolgálata értelmi fogyatékosok nappali ellátása pszichiátriai betegek nappali ellátása 8/A. Államháztartási szakágazati besorolása Idősek, fogyatékosok szociális ellátás bentlakás nélkül-881000 Máshová nem sorolható egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül - 889900 (Pszichiátriai betegek nappali ellátása - 889911) 8/B. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése: 102030 Idősek, demens betegek nappali ellátása 101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 107051 Szociális étkezés 107052 Házi segítségnyújtás 107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 102050 Az időskorúak társadalmi integrációját célzó programok (Nyugdíjasok Segítő Szolgálata) 101141 Pszichiátriai betegek nappali ellátása Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel (szakfeladat rend: 841907) 10. A költségvetési szerv vezetőjének 9. A költségvetési szerv vezetőjének 9. A költségvetési szerv vezetőjének

13 megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázat útján bízza meg, határozott időre. megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázat útján bízza meg, határozott időre. megbízási rendje: Az intézmény vezetőjét Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázat útján bízza meg, határozott időre. 11.A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok - közalkalmazotti jogviszony - megbízási szerződéses jogviszony 12. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott intézményi dolgozók. Záradék: Területi Szociális Szolgálat Alapító Okiratát a Képviselő-testülete a 279/1993. (VI. 15.) Kt. határozatával hagyta jóvá, amelyet a 489/1997. (IX. 23.), a 787/2004. (XII. 14.), a 484/2005. (VI. 28.), a 379/2006.(IX. 12), a 7/2007. (I. 24.), a 627/2007. (XI. 7.), a 41/2008. (I. 23.), a 342/2008. (VI. 18.), a 410/2008. (VII. 2.), a 257/2009. (V. 6.) és a 287/2009. (XI. 02.) Kt. határozatával, valamint a 144/2010.(111.3.) Kt., a 72/2012. (11.15.) Kt. határozatával módosított." 10.A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok - közalkalmazotti jogviszony - megbízási szerződéses jogviszony 11. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott intézményi dolgozók. Záradék: Területi Szociális Szolgálat Alapító Okiratát a Képviselő-testülete a 279/1993. (VI. 15.) Kt. határozatával hagyta jóvá, amelyet a 489/1997. (IX. 23.), a 787/2004. (XII. 14.), a 484/2005. (VI. 28.), a 379/2006.(IX. 12), a 7/2007. (I. 24.), a 627/2007. (XI. 7.), a 41/2008. (I. 23.), a 342/2008. (VI. 18.), a 410/2008. (VII. 2.), a 257/2009. (V. 6.) és a 287/2009. (XI. 02.) Kt. határozatával, valamint a 144/2010.(111.3.) Kt., a 72/2012. (11.15.) Kt. határozatával módosított." 10.A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok - közalkalmazotti jogviszony - megbízási szerződéses jogviszony 11. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: Az intézmény vezetője, valamint az általa megbízott intézményi dolgozók. Záradék: Területi Szociális Szolgálat Alapító Okiratát a Képviselő-testülete a 279/1993. (VI. 15.) Kt. határozatával hagyta jóvá, amelyet a 489/1997. (IX. 23.), a 787/2004. (XII. 14.), a 484/2005. (VI. 28.), a 379/2006.(IX. 12), a 7/2007. (I. 24.), a 627/2007. (XI. 7.), a 41/2008. (I. 23.), a 342/2008. (VI. 18.), a 410/2008. (VII. 2.), a 257/2009. (V. 6.) és a 287/2009. (XI. 02.) Kt. határozatával, valamint a 144/2010.(111.3.) Kt., a72/2012. (11.15.) Kt., és a.../2014 (VI. 18.) Kt. határozatával módosított. Az alapító okirat módosításának hatályba Az Alapító Okirat módosításának hatályba Az Alapító Okirat módosításának hatályba

14 lépése: 2012. március 1. Budapest, 2012. február 20. Kovács Péter polgármester a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő testület - mint alapító - képviseletében lépése: 2014. január 1. Budapest, 2014. január 6. Magyar Államkincstár lépése: 2014. július 1. Budapest, 2014. június... Kovács Péter polgármester a XVI. kerületi Önkormányzat mint alapító képviseletében

.../2014. (...) önkormányzati rendelete 2. sz. melléklet a szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. (5) bekezdés 11. pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: Képviselő-testületének a szociális szolgáltatások és a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról szóló 9/2010. (111.29.) önkormányzati rendelete (továbbiakban: Rendelet) 2. (1) bekezdésének e) pontja a következő ed) ponttal egészül ki: ed) pszichiátriai betegek nappali ellátása" A Rendelet 4. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: 2. (1) Az Önkormányzat a 2. (1) bekezdés a), b), c), d), ea), eb), ed) pontjaiban, a 2. (2) bekezdésben, a 2. (3) bekezdés a), b) pontjaiban meghatározott ellátásokat saját intézmény működtetésével látja el." Ez a rendelet 2014. július l-jén lép hatályba.. 3. Kovács Péter polgármester Ancsin László jegyző

Indokolás Általános indokolás A Rendelet módosítása a pszichiátriai betegek nappali ellátása bevezetése miatt szükséges. Részletes indokolás 1.-2. A pszichiátriai betegek nappali ellátása szabályozásához szükséges módosításokat tartalmazza. A rendelet hatályba lépéséről rendelkezik.. 3-

Képviselő-testületének 19/2011. (IX. 20.), a 8/2011. (III. 30.), a 22/2010. (X. 25.) rendelettel módosított 9/2010. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról (Egységes szerkezetben) Kivonatos formában Képviselő-testülete a szociális szolgáltatások és intézményi ellátás tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. (1) és (2) bekezdésében, és a gyermekvédelmi szolgáltatások és ellátások tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. (1) és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések 3. sz. melléklet Képviselő-testületének.../2014. (...), 19/2011. (IX. 20.), a 8/2011. (III. 30.), a 22/2010. (X. 25.) rendelettel módosított 9/2010. (III. 29.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátásokról és a szociálpolitikai kerekasztalról (Egységes szerkezetben) Kivonatos formában Képviselő-testülete a szociális szolgáltatások és intézményi ellátás tekintetében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92. (1) és (2) bekezdésében, és a gyermekvédelmi szolgáltatások és ellátások tekintetében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. (1) és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: I. Fejezet Általános rendelkezések l. (1) E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) l. (1) E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat)

18 által a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Szt), meghatározott szociális szolgáltatásokat és intézményi ellátásokat, vagy b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) meghatározott személyes gondoskodás körébe tartozó alapellátásokat, szolgáltatásokat igénybe vevőkre, és a nyújtott szolgáltatásokat biztosító intézményekre. (2) A 9. vonatkozásában a rendelet hatálya kiterjed a Szociálpolitikai Kerekasztal tagjaira, és a tagnak jelentkező személyekre, szervezetekre. 2- Az Önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatások, a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások: (1) Szociális alapszolgáltatások a) családsegítés, b) étkeztetés, c) házi segítségnyújtás, d) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, e) nappali ellátás: ea) nappali ellátás idősek részére, eb) nappali ellátás értelmi fogyatékos és autista által a) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Szt.), meghatározott szociális szolgáltatásokat és intézményi ellátásokat, vagy b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) meghatározott személyes gondoskodás körébe tartozó alapellátásokat, szolgáltatásokat igénybe vevőkre, és a nyújtott szolgáltatásokat biztosító intézményekre. (2) A 9. vonatkozásában a rendelet hatálya kiterjed a Szociálpolitikai Kerekasztal tagjaira, és a tagnak jelentkező személyekre, szervezetekre. 2. Az Önkormányzat által biztosított szociális szolgáltatások, a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások: (1) Szociális alapszolgáltatások a) családsegítés, b) étkeztetés, c) házi segítségnyújtás, d) jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, e) nappali ellátás: ea) nappali ellátás idősek részére, eb) nappali ellátás értelmi fogyatékos és autista

19 személyek részére, ec) nappali melegedő, f) utcai szociális munka, g) idősek átmeneti gondozóháza, h) pszichiátriai betegek átmeneti otthona. személyek részére, ec) nappali melegedő, ed) pszichiátriai betegek nappali ellátása f) utcai szociális munka, g) idősek átmeneti gondozóháza, h) pszichiátriai betegek átmeneti otthona. (2) Egyéb szociális szolgáltatás: nyugdíjasok segítő szolgálata. (2) (3) Gyermekjóléti alapellátások (3) a) gyermekjóléti szolgáltatás: gyermekjóléti központ; b) gyermekek napközbeni ellátása: bölcsőde; c) gyermekek átmeneti gondozása: ca) gyermekek átmeneti otthona, cb) családok átmeneti otthona. 3- (1) A szociális rászorultságot a szolgáltatást nyújtó intézmény (1) vezetője, vagy az általa megbízott személy vizsgálja. (2) Étkezés esetében a rászorultság vizsgálatakor figyelembe (2) kell venni az ellátást igénylő, és a vele együtt élő családtagok életkorát, egészségi állapotát, az egyén vagy család életkörülményeit, együtt élő családtagok számát. Egyéb szociális szolgáltatás: nyugdíjasok segítő szolgálata. Gyermekjóléti alapellátások a) gyermekjóléti szolgáltatás: gyermekjóléti központ; b) gyermekek napközbeni ellátása: bölcsőde; c) gyermekek átmeneti gondozása: ca) gyermekek átmeneti otthona, cb) családok átmeneti otthona. 3- A szociális rászorultságot a szolgáltatást nyújtó intézmény vezetője, vagy az általa megbízott személy vizsgálja. Étkezés esetében a rászorultság vizsgálatakor figyelembe kell venni az ellátást igénylő, és a vele együtt élő családtagok életkorát, egészségi állapotát, az egyén vagy család életkörülményeit, együtt élő családtagok számát.

20 4- (1) Az Önkormányzat a 2. (1) bekezdés a), b), c), d), ea), eb) (1) pontjaiban, a 2. (2) bekezdésben, a 2. (3) bekezdés a), b) pontjaiban meghatározott ellátásokat saját intézmény működtetésével látja el. (2) Az Önkormányzat az (1) bekezdésben nem szereplő ellátásokat ellátási szerződés, vagy másik önkormányzattal (2) kötött megállapodás alapján biztosítja. 4- Az Önkormányzat a 2. (1) bekezdés a), b), c), d), ea), eb), ed) pontjaiban, a 2. (2) bekezdésben, a 2. (3) bekezdés a), b) pontjaiban meghatározott ellátásokat saját intézmény működtetésével látja el. Az Önkormányzat az (1) bekezdésben nem szereplő ellátásokat ellátási szerződés, vagy másik önkormányzattal kötött megállapodás alapján biztosítja. Ancsin László jegyző Kovács Péter polgármester Ancsin László jegyző Kovács Péter polgármester