c) Mit gondol, miért tartotta fontosnak a szerző, hogy a környező és a távolabbi népekről való ismereteit lejegyezze?

Hasonló dokumentumok
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

A kétfejű sas árnyékában

I. FORDULÓ. Ki volt a magyar uralkodó a szabadságharc kirobbanásának idején?

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

Történelmi verseny 2. forduló. A) Partium történetéhez kapcsolódó feladatlap

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló

I. feladat. Ne a tojást törd!

A csapat száma: A feladatokat Érsek Attila készítette I. feladat Ne a tojást törd! 1. Ilyen típusú épületben kötött házasságot II.

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi csapatverseny

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély

Nevezési lap. Katolikus iskolák XIII. országos Takáts Sándor történelemversenye 2016/2017. A csapat neve:... A csapattagok névsora (4 fő):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Történelem 6. osztály - 3. forduló -

Mátyás király öröksége

Írásban kérem megválaszolni:

1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

P Á Z M Á N Y B ö l c s É s z T A N U L M Á N Y I V E R S E N Y T Ö R T É N E L E M

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

GÉFIN GYULA EMLÉKVERSENY FELADATLAP 1.

8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

SZÓBELI TEMATIKA TÖRTÉNELEM közpészint 2013

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 2. FORDULÓ A Zsigmond-kor és Hunyadi János kormányzósága

A feladatokkal kapcsolatos kérdéseket és a megoldott feladatokat az címre küldje!

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)

Iskolai történelem verseny Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám:

A közjogi kérdések az első világháború idején

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

1. IDŐUTAZÁS: TOLDI ÉS KORA

Megoldás és pontozási útmutató

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

A magyar honfoglalás

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

A vesztfáliai béke SZKA_210_15

Mindszenty bíborossal

Keresztes háborúk, lovagrendek

A limanowai csata emléknapja Sopronban

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A feladatlap visszaküldési határideje: november Válaszoljatok a képekkel kapcsolatos kérdésekre! (24 pont)

Feladatok. 1. Kérdés. Magyarok tündöklő csillaga Szent István és kora ( ) Történelmi vetélkedő 2015/2016. II. forduló

j) h) a trafalgári győző i) II. Rákóczi Ferenc nevelőapja 1.2. Hogy hívták a megfejtésben szereplő személyt?

A TRIANONI BÉKE. Dátum: június 4. (nemzeti gyásznap) Aláírás helyszíne: a Kis-Trianon palota Párizs mellett innét kapta a nevét.

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 3. FORDULÓ Hunyadi Mátyás, a Jagellók kora, mohács

1. ISMERKEDÉS A SAKK VILÁGÁVAL

Magyar uralkodók listája A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Kössünk békét! SZKA_210_11

BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:.

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2011/2012 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények

TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK Bánlaki Ildikó 2009/2010/2015

VII. A reformkor és a magyar romantika irodalmából

Könyvek Tusája 4. forduló

1. feladat Olvassátok el az alábbi szöveget, és válaszoljatok a kérdésekre!

Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012/2013 MEGYEI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY

Rákóczi-szabadságharc:

Az írásbeli érettségi témakörei

A modern demokráciák működése

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA

Kulturális Javak Bizottsága október 3-i ülés

ZÖLDKÖZNAPOK. Kedves gyerekek!

Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás

Átírás:

PÁZMÁNY TANULMÁNYI VERSENY TÖRTÉNELEM II. forduló írásbeli teszt (munkapéldány) Online kitöltendő: http://u4.hu/x/ptv2 határidő: 2014. december 5. 1. a) Melyik népről szól az alábbi forrás? b) Kinek a művéből való az idézet? Mi a mű címe? c) Mit gondol, miért tartotta fontosnak a szerző, hogy a környező és a távolabbi népekről való ismereteit lejegyezze? A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levedíának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták. Ezen a helyen, az imént említett Levedíában folyik a Chidmasz folyó, melyet Chingilúsznak is neveznek. De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból szábartü ászfalünak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi. 2. Mi a kapcsolat II. András király és a ma Szíriában található Margat vára között? 3. Mátyás király azon gondolkodik, hogy Bécs, illetve Ausztria meghódítására küldi a fekete sereget. Adjon tanácsot a királynak, hogy miért jó, vagy miért rossz ötlet a tervezett vállalkozás. Legalább három érvet soroljon fel álláspontja alátámasztására! 1

4. Sorolja fel a magyar koronázási városokat! 5. a) Melyik magyarországi tragikus eseményről szól az alábbi korabeli tudósítás részlete? b) Kik voltak a szembenálló felek főbb vezetői? c) Mit gondol, milyen okok vezettek a polgárháborús helyzet kialakulásához? A legfőbb elöljárójuk Lászlót levélben tudatja arról, hogy ő nem fog tűrni Pannónia országában egy királyon, egyetlen főpapon és két ispánon kívül senkit, a többieket pedig mindenestől ki akarja irtani. A feldühödött király pedig a császártól sok suevust és alemannt szerezve, János vajdát könnyű fegyverzetű gyalogosok és vértes lovasok nagy seregével ellene indítja, akik szabályszerű csatában megütköznek, néhány nemest elveszítve az ellenfelet leöldösik és megszalasztják, a vezér sok elhivatottat elfog, és nem engedi, hogy járomba fogják őket, hanem a foglyokat Budára viszi, és a bűnöket vérrel és elgondolhatatlan kínzásokkal torolták meg." 6. a) Melyik korona részletét ábrázolja az alábbi kép? b) Melyik, a magyar királyok koronázásával összefüggő esemény látható a képen? c) Mikor volt az utolsó ilyen szertartás? 2

7. III. Ferdinánd király felajánlja, hogy szolgálataiért cserébe kinevezi Önt püspöknek. A szétszakított Magyarország egyházmegyéi közül melyik élére kíván az uralkodó kegyéből kerülni? Indokolja választását! 8. Határozza meg röviden az alábbi fogalmakat! a) Katolikus megújulás: b) Összetett monarchia: c) Gesta: 9. a) Mit fejez ki az alábbi, 18. századi magyar koronázási zsetonon látható jelkép? b) Mit jelent a zsetonon olvasható jelmondat magyarul? 3

10. a) Melyik történelmi esemény idején keletkezett az alábbi forrásrészlet? b) Magyarország melyik országrészéről szól a forrás? c) Mi magyarázza a forrásban említett személyek buzgóságát, hogy rézpénzt verjenek? Beszéllették a kurucoknak sokféle rendetlenségeket, egymással való civódásokat és egyéb efféléket. Azonban, hogy a Torockó körül való oláhok már mint verték a rézpénzt, úgyannyira, hogy mikor vásárok estenek Tordán, szintén úgy keresték az üstöket, azt mindenütt vötték és ugyan kapdosták, kiből osztán mind rézpénzt vertek az oláhok. 11. Hogy hívják a legjelentősebb, legértékesebb gyűjteménnyel rendelkező erdélyi könyvtárat? Ki alapította (név, funkció)? 12. a) Hol és mikor volt a napoleóni háborúk egyetlen magyarországi csatája? b) Milyen tényezők döntötték el a csata kimenetelét? c) Mi befolyásolta csata későbbi megítélését? 4

13. VII. Piusz pápa mikor találkozott magyar huszárokkal? 14. a) Ki a szerzője az alábbi idézetnek? b) Mi a rakomány, és hova tart? Ahogy lassan elgurulnak előttünk a vagonok, minden vonat rakomány más nótát énekel. Karok, sapkák lengenek. Az egyik vagon elmegy előttünk egetverő énekkel; éppen ennél a sornál tartanak:» disznó szerbek számára «A következő vagonból más ritmusban ez zúg felénk:» szakaszve-ze-tő! «Két vagon közös nótát fúj:» maradt itthon kettőhárom, nyomorult «15. a) Kinek a szobra látható az alábbi képeken? b) Milyen választójogi korlátozások léptek érvénybe miniszterelnöksége alatt, és miért? c) Hol és mikor hunyt el? 5

16. Adja meg az alábbi meghatározásokhoz tartozó fogalmat! a)...: zárt szám. Az állampolgári jogegyenlőséget sértő törvény, melyet 1920-ban hoztak meg Magyarországon. A zsidóság felsőoktatásbeli létszámát korlátozta. b)....: köztársasági államforma, melyben a hatalmat a választott tanácsok gyakorolják. c)....: Kállay Miklós miniszterelnök által folytatott politika megnevezése 1942 1944 között. d)....: olyan mozgalom, mely történeti, jogi vagy etnikai alapon területi igényeket szándékozik érvényesíteni. Először Olaszországban jelent meg. A kifejezést a Trianon ellen tiltakozókra is alkalmazták. 6