Hétköznapjaink. forintot költött a védekezésre, mely meggyőződésem, hogy egy ilyen helyzetben kötelessége a község vezetésének függetlenül

Hasonló dokumentumok
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 18-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 28.-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

Pénzügyi Ellenőrző, Foglalkoztatáspolitikai és Településfejlesztési Bizottsága

K I V O N A T. Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott rendes, nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

E b o l t á s április 01 - május 31. között folyamatosan.

Pénzügyi Ellenőrző, Foglalkoztatáspolitikai és Településfejlesztési Bizottsága

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 25.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

1./ pont vonatkozásában évközi feladat arányos finanszírozásara: folyamatos, 2./ pont vonatkozásában: május 1-t l folyamatos

A SZEMÉLYES GONDOSKODÁST

Jegyzőkönyve. Napirend:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: február 27.) nyílt ülés

75/2015. (IV.29.) számú Pénzügyi-Ellenőrző-Közbeszerzési Bizottság határozata Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2015. (...) önkormányzati rendelet-tervezete A KÖZTERÜLETI TÉRFIGYELŐ RENDSZER MŰKÖDÉSÉRŐL

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÉVI MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének évi MUNKATERVE

Csanyi Hírmondó. Mátyásné és Antal Ferencné kapott meg, meggyőződésem

Szabadszállás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2009. (IV. 23.) rendelete

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 9-én megtartott ülésének

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 10-én 18 órai kezdettel tartott ülésén.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2011. évi MUNKATERVE

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete. Ügyrendi Bizottsága április 27.-én (hétfőn) de. 10 órakor megtartott soros nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Képviselő-testület december 30-án órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

PÉNZÜGYI ÉS ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 21.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Vámosmikola Község Polgármestere M E G H Í V Ó. Nyilvános ülés napirendi javaslatai:

Jegyzőkönyvi kivonat

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

Megállapodás a Tápszentmiklósi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról, közös fenntartásról és a feladatok ellátásáról. (egységes szerkezet)

Tuta absoluta. Várható a dél-amerikai paradicsommoly megjelenése Csongrád megyében. Szabó Piroska Csongrád Megyei MgSzH NTI

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 19-i nyilvános ülésére

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 8-án tartott nyilvános üléséről.

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Kiss Lajos polgármester, Schumacher Mária képviselő b./ Tanácskozási joggal résztvevő:

JÁSZLADÁNY NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi m u n k a t e r v e

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 29 - én megtartott nyílt ülésről.

/2014. (XII.15.) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

4/2013. (II. 8.) önkormányzati rendelet módosításáról. használatáról

14. számú. Tófalu község Képviselőtestülete augusztus 26.-án megtartott nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete február 11-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

BAJNAI KÉPÚJSÁG Utoljára frissítve: január 11.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csataszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 30-i képviselő - testületi üléséről.

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 29-i ülésére

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 28-I

Úrkút Község Önkormányzatának Gazdasági és Igazgatási Bizottsága 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/ , 88/ E

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Csanyi Hírmondó. A képviselõ-testület ülésein hozott döntésekrõl. Anyák napja alkalmából szeretettel köszöntjük az Édesanyákat. Jegyzõi tájékoztató

2013. évi 20. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én megtartott rendkívüli üléséről készült

Értesül: Makói Kistérség Többcélú Társulása. Végrehajtása megtörtént, a megállapodás módosítása aláírásra került.

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Csehbányai Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 4-i. nyilvános ülésének anyaga

MEGJELENÉSÉRE FELTÉTLENÜL SZÁMÍTOK!

J e g y z ő k ö n y v

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa szeptember 25-én (pénteken) 8:00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének május 13-án órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének május 30-án tartott nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 112/2014.(VI.17.) számú határozata a Képviselő-testület június 17-i ülés hitelesítőiről

3. számú JEGYZŐKÖNYV

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat évi munkájáról és évi terveiről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

J e g y z ő k ö n y v. ZALABAKSA község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 9-én (hétfő) órakor megtartott nyilvános üléséről.

1/2017. (I.05.) határozattal elfogadott BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK évi MUNKATERVE

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének július 13-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZEPTEMBER 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

MEGJELENÉSÉRE FELTÉTLENÜL SZÁMÍTOK!

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

RÁBATAMÁSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 25. NAPJÁN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Czombos Ferenc alpolgármester Gyöngyösi Péter képviselő Rádi Györgyi Magdolna képviselő Sinkó József képviselő (4 fő képviselő-testületi tag)

Átírás:

53. szám Hírek, információk Csanytelek életéről 2011. április Csanyi Hírmondó Az EURÓPAI CSANYTELEKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY kuratóriuma tisztelettel kéri a csanyteleki adófizető polgárokat, hogy adóbevallásuk készítésekor jövedelemadójuk 1%-át szíveskedjenek a Csanytelek fejlesztését szolgáló közalapítvány részére felajánlani. Adószám: 18474952-1-06 Hétköznapjaink A (belvíz)veszély napjai után ismét hétköznapjait éli Csanytelek, azonban az önkormányzat működésére ugyanúgy rányomja bélyegét a minden eddigit hajazó belvíz, mint a gazdálkodókéra. Szakemberek szerint december elején minden eddig mért értéknél 25cm-el magasabb talajvíz-szintet mértek az észlelő kútban, ami után szinte csoda, hogy az elszenvedett károk mértéke nem lett nagyobb. Természetesen a lakhatatlanná vált ingatlanok tulajdonosai az igazi kárvallottak, hiszen nem olyan időket élünk, amikor egyszerűen pótolni lehet a sokszor nem is egy élet munkáját megtestesítő házat, a család életterét. Mivel megyénkre nem rendelte el a Kormány a veszélyhelyzetet, így sajnos a magán ingatlanokban esett károkra még részleges kártérítést sem kaphatnak azok tulajdonosai. Csanytelek Község Önkormányzata több mint 7,5 millió forintot költött a védekezésre, mely meggyőződésem, hogy egy ilyen helyzetben kötelessége a község vezetésének függetlenül a hatályos törvény rendelkezéseitől, amely tulajdonképpen az önkormányzati ingatlanok, és belterületi területrészek védelmére kötelezi az önkormányzatot, a magán ingatlanokat az öngondoskodás kategóriájába sorolja. (Nem gondolom persze, hogy ezért kaptak munkatársaim ennyire kevés köszönömöt sokszor messze munkaidőn túli munkájukért, illetve ennyire kevés segítséget a magán ingatlanok tulajdonosaitól, akik tisztelet a kivételnek hagyták megvédeni ingatlanukat ) (Folytatás a 2. oldalon.)

2 Csanyi Hírmondó 2011. április Önkormányzatunk mintegy 6,2 millió forint - önrésszel csökkentendő vis-maior igénylést nyújthatott be a védekezés költségeire (az összeg azért nem egyezik a fentebb leírttal, mert pl. a vásárolt szivattyúkra nem lehet támogatást igényelni), melyből eddig 3,4 milliót kapott meg. Folyamatban van az önkormányzati utakban esett károk részleges megtérítésére beadott vis-maior pályázatunk is mintegy 6 millió forint körüli támogatási igénnyel azt azonban csak remélni tudjuk, hogy nem járunk úgy, mint az a bizonyos brácsás a zenekarban: járni jár, de nem jut Egy biztos: a belvíz során megrongálódott önkormányzati utak különösen rossz kritikus szakaszait idén mindenképpen ki kell javítani, különben jövőre le lehet róluk söpörni az aszfaltot különösen igaz ez az alap nélkül(!) készült Szegedi útra, a Szent László, Damjanich, Járandó utcák azon szakaszaira, melyek huzamosabb ideig víz alatt voltak, illetve a védekezés okán túl nagy terhelést kaptak. A község hosszú távú, teljes belvízmentesítésére tett javaslatomat mind a megye, mind a vizes szakma elfogadta, jónak ítélte, azonban megvalósíthatóságára nem is merem leírni milyen határidővel számolhatnánk Éppen ezért a KÉBSZ Kft. vásárolt egy kotrógépet, mellyel a legszükségesebb csatorna szakaszokat önkormányzati területen, gyakorlatilag önköltségi áron meg fogjuk csinálni, hiszen az jól látható, hogy a Nagynyomás víztelenítése elengedhetetlenül szükséges, mivel az oda beszorult belvíz a Tömörkényi út Szegedi út Bem utca Nagy Imre út által határolt területen túl még kb. egy kilométeres sugarú körben érezteti hatását (tartja fönn a talajvíz szintet), rongálva az ingatlanokat, lehetetlenné, de legalábbis esetlegessé téve úgy a szántóföldi gazdálkodást, mint a kertészkedést. Láthatják, az önkormányzat tervezett elképzeléseit fölül írva szinte erején felül próbál megelőző intézkedést tenni az ideihez hasonló belvízveszély elhárítására, ezt kérem az érintett ingatlanok tulajdonosaitól is! Az idei védekezés során is kiderült: a legjobb módszer, ha saját magunkra támaszkodunk, tehát a mély fekvésű részeken lévő föld-, vagy vályogfalú épületek aláfalazása, szigetelése éppen úgy elengedhetetlenül szükséges, mint az ereszcsatornázás! Ezek hiányában szinte biztos, hogy sérülni fog az ingatlan egy esetlegesen következő belvíz esetén! Ami még szintén fontos: az árkok, átereszek tisztán tartása, a zárt csatornák be nem szennyezése ismét több bejelentés érkezett, hogy a Vomázással drága pénzen kitisztított zárt csatornákon érezhetően megindult az emésztők tartalma a szomszédok orra alá Inkább nem minősítem ezt a tevékenységet, ami nem csak anyagi károkozást (Vomázás költsége), védekezési készültség csökkenést (a csatornák feliszapolódnak ), hanem adott esetben intézménybezárásokat is vonhat maga után, ha a szakhatóság ellenőrzése során mindez kiderül Az ötletes költségcsökkentő tevékenység büntetési díjtétele megfelelő hatóság, illetve laboratórium bevonásával nem a szippantás, sokkal inkább az ingatlan árával lesz arányos Csanytelek, 2011. május 1. Forgó Henrik polgármester

2011. április Csanyi Hírmondó 3 A képviselõ-testület áprilisban megtartott üléseirõl Jegyzõi tájékoztató Csanytelek Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. április 01. napján du. 14. 00 órakor tartott ülésén: az 1.) napirend keretében megalkotta Csanytelek Község Önkormányzata képviselő-testülete és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 01.) önkormányzati rendeletét, mely jogalkotásra a hatályos magasabb szintű jogszabályokhoz való igazítás és jogtechnikai változások miatt került sor. 2.) napirendje keretében elfogadta a Polgármesteri Hivatal szervezeti és működési szabályzatát, benne a hivatal belső szabályzatait, pénzügyi, igazgatási feladatainak végrehajtási rendjét. 3.) napirendje keretében elfogadta a Polgármesteri Hivatal pénzkezelésének ellenőrzéséről szóló belső ellenőri jelentést, melynek értelmében intézkedésre okot adó hibát nem észlelt a belső ellenőr, a tevékenység folytatása megfelel az előírásoknak. 4.) napirendjeként jóváhagyta az Önkormányzat képviselő-testülete 2011. évi közbeszerzési tervét. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. április 15. napján du. 14. 00 órakor rendkívüli ülését tartott, melyen 2 napirendet tárgyalt. Elsőként a Csanytelek, Damjanich és Béla utca szilárd burkolatú kiépítésének beruházásából származó vagyonérték KÉBSZ Kft-től való megvásárlásáról döntött, mellyel lehetőség nyílt egy markológép megvásárlására. 2.) napirendje keretében döntött Csongrád és Csanytelek Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás létrehozásáról és jóváhagyta a Társulás Társulási Megállapodását, amely május 1. napjával lép hatályba. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. április 29. napján du. 14. 00 órakor tartotta soros ülését. 1.) napirendje keretében elfogadta a belső ellenőr által elkészített 2010. évről szóló éves belső ellenőrzési összefoglaló jelentését, amelynek megállapításai pozitívak, így lehetővé teszi az önkormányzat zárszámadásának beterjesztését. A belső ellenőrzés az önkormányzat költségvetése tervezésének, a hivatal működésének és gazdálkodásának irányítása és szervezettsége, a hivatal informatikai rendszerének és a közbeszerzések szabályszerűségének ellenőrzésére és az önkormányzat beszámolója (zárszámadása) jogszabályokkal való összevetésére terjedt ki. 2.) napirendje keretében jóváhagyta az önkormányzat 2010. évi pénzmaradványának felosztását akként, hogy a pénzmaradvány öszszegét 2009. és 2010. évben benyújtott pályázatokhoz sajáterő biztosítására fordítja, továbbá amennyiben a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása által benyújtott pályázaton nyer, úgy a Szent László Általános Iskolánál megkezdett épület hőszigetelési munkálataihoz szükséges sajáterő önrészeként 1.950,- E Ft-ot biztosít. 3.) napirendje keretében megalkotta az önkormányzat 2010. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 9/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendeletét, amelyet a könyvvizsgáló hitelesítési záradékkal látott el, mivel az önkormányzat rendelete alapján az éves beszámoló az önkormányzat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről, megbízható és valós képet ad. A képviselő-testület az önkormányzat 2010. évi költségvetésének bevételi főösszegét 307.065.000,- Ft-ban, a kiadási főösszegét 295.552.000,- forintban hagyta jóvá. 4.) napirendje keretében elfogadta a Csongrád Megyei Kormányhivatal törvényességi észrevételében foglaltakat. 5.) napirendje keretében megalkotta az önkormányzati tulajdonú vízi-közműből szolgáltatott ivóvíz díjáról szóló 10/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendeletét. A magasabb szintű jogszabályok alkalmazása okán változott a rendelet szövegezése, de a 2011. évre megállapított ivóvíz díja változatlan összegű maradt. 6.) napirendje keretében meghatározta a 2011. évi falunapi költségeket, melyet 600 E Ft-ban maximált. 7.) napirendje keretében döntött arról, hogy 2011. évben nem ad ki díszpolgári címet. A képviselő-testületi ülés előterjesztései és az ülésről készült jegyzőkönyv a www.csanytelek.hu honlapon az önkormányzatok címszó alatt és a www.kozadattar.hu oldalon érhető el. Tisztelettel: Kató Pálné jegyző

4 Csanyi Hírmondó 2011. április 2011. az akarálymentesség éve A 2011-es esztendőt a MEOSZ az Akadálymentesség évének nyilvánította. Céljuk, hogy ebben az évben a fizikai akadálymentességen túl a tanuláshoz, a művészetekhez, a segédeszközökhöz, a munkához való hozzáférésről minél több szó essen az emberek között és az ország nyilvánossága előtt is. Áprilisban a fogyatékos gyermekek oktatásáról és az őket nevelő családokról volt szó nyilvános beszélgetéseken. Májusban a MEOSZ 30. születésnapját ünnepeljük és az akadálymentes társadalom témaköre kerül megbeszélésre. Júliusban az akadálymentes szerelemről szól az ifjúsági napok rendezvény sorozata. Szeptember hónap témája az Akadálymentes Munka. Novemberben Akadálymentes Technika címmel lesz tanácskozás. Decemberben érkezik az Akadálymentes Mikulás az egész országban. Érdekességként néhány név híres sorstársaink közül, akik példát adtak és adnak az akadályok leküzdésének lehetőségeire. Hiszen az akadálymentesség nem lépcsők és küszöbök hiányát, hanem a teljes életet akadályozó emberi együttműködés hiányát jelenti elsősorban. Ők sikerrel vették fel a kesztyűt az előítéletekkel szemben: Böszörményi Gyula író, Nagy László költő, Pernye András zeneesztéta, Stephen Hawking brit fizikus, Franklin D. Rroosevelt amerikai elnök. 1997-ben készült a Független élet című film, mely ma is aktuális ismereteket ad az akadálymentesítésről! Bakony Zoltánné A virágos, tiszta Csanytelekért Tisztelt Hölgyek, Urak! Ezúton köszönöm meg minden Csanyteleki lakosnak a településünk esztétikus megjelenítésében, a környezetbarát község kialakításában időt, pénzt, fáradtságot nem kímélő tevékeny részvételét. Ez elsősorban a közterületek növényekkel történő díszítésében, új zöldfelületek kialakításában, a község parkja, egyéb területeinek fásításában, épületek, intézmények virágosításában nyilvánult meg, melyet látványosan múlhat felül az Önök által kiültetett cserjék, évelők (Canna) örökzöldek, egynyári virágok és gyepfelületek harmóniája, a lakókörnyezet gondozottsága. Gyermekeinknek a környezetvédelem, környezetgazdálkodás és ökológiai követelmények szabályai betartására való tudatos nevelése, az oktatási- nevelési intézmények külső- belső virágosítása, nem utolsó sorban a szülői ház és annak környezetében szerzett pozitív benyomások teremtenek esélyt a kulturális értékeink megőrzésére, egészséges élettér fenntartására és nem utolsó sorban a parlagfű irtásából eredő előnyökre. Mindannyiunk életminőségét javítja, ha utcáink előkertjei nem gazzal dúsan borított zöldterületek hanem gyommentesített, parlagfű- mentes, gondozott, virágos területek, amelyek mind az itt élőknek, mind a településünkön áthaladók számára szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Ennek érdekében kérek minden olyan magánszemélyt, aki még nem kapcsolódott be az évek óta tartó virágosítási programba, hogy szánjon rá egy kevés időt és ne a jogkövetkezmények (bírság) hatására, hanem önkéntes, jogkövető magatartást tanúsítva vegyen részt lakóháza előkertjének, az utcakertnek gyomtalanításában és virágosításában. Kérem a településünkön a vállalkozást működtetőket, üzlettulajdonosokat, hogy egy-két díszcserjét, évelőt tartó láda kihelyezésével, vagy esztétikus megjelenéssel bíró más megoldással járuljanak hozzá, hogy a településünkre látogatók kellemes benyomással távozzanak az üzletükből, a településünkről. Köszönetemet fejezem ki azon vállalkozóknak, akik kérésemnek eleget téve virágosítottak üzleteik előtt, jobbnál jobb ötletekkel, szebbnél szebb megjelenítéssel alakítva az adott terület képét. Őszinte tisztelettel mondok ismételten köszönetet azoknak,

2011. április Csanyi Hírmondó 5 akik a Canna virág ültetését, gondozását vállalták, (és remélem az idei évben is) vállalják. A tavalyi hagymák szaporulatából még több helyen nyílhat virág és teheti szebbé a közelgő falunapi rendezvényeinkre kilátogatók óráit. Kérem, hogy akik még a májusi fagyokra gondolva nem ültették ki az évelő virághagymákat már ne sokáig várjanak az ültetéssel. A környezetünk tisztasága értékrendet teremt mindennapjainkban, ezért sokadjára is kéréssel fordulok azokhoz, akik nem tartják tiszteletben a település közössége értékeit és napnap után szeméttel borítva, csikkel beterítve, plakátokat nem hirdetési felületre ragasztva csúfítjuk el a buszvárókat, hogy gondolják végig, magatartásuk milyen mintát ad gyermeküknek, aki mást lát és tanul szüleitől otthon, mint az óvodában Véradás! vagy iskolában, holott azonos cél vezérel gyermeket, felnőttet egyaránt, tiszta, gyommentes, virágos település kép megjelenítése, ezért kérem, hogy tegyünk érte közösen! Előre is köszönöm tevékeny közreműködésüket és kívánok jó egészséget a közös feladat megvalósításához. Tisztelettel: Kató Pálné jegyző Felhívás idõszerû növényvédelmi feladatok végzésére! A szigorú törvényi szabályozáson és helyi rendeletben foglalt kötelezettségeken túl, a szankcionálás helyett, annak megelőzésére ajánlja fel minden érdeklődő számára a Polgármesteri Hivatal szabad kapacitása kihasználása érdekében a PARLAGFŰ és egyéb gyomnövények irtására a fűkaszálás térítés ellenében való igénybevétele lehetőségét. Időpont egyeztetésre személyesen, vagy telefonon állunk rendelkezésre. Megrendelését leadhatja Bori Sándornál a +36 20/230-62-85 telefonszámon. Csanyteleken véradást szervezünk 2011. 06. 01-én (szerdán) 1430-tól 18 óráig az Orvosi rendelőben. A véradásra szeretettel várunk minden véradót és azokat is, akik most szeretnének először vért adni. Személyigazolványt és TAJ kártyát kérjük, mindenki hozza magával. Simon Ottóné Az A.S.A Hódmezõvásárhely Köztisztasági Kft. Csanyteleken a Polgármesteri Hivatal dísztermében 2011. május 25. (szerda) napon tart ügyfélfogadást de. 9.00-11.00 óra között. Csanytelek Község Önkormányzata és a magam nevében tisztelettel köszöntöm az édesanyákat, nagymamákat, dédmamákat Devecseri Sándor néhány sorával: Édesanyám, köszöntelek most e meghitt ünnepen, azt kivánom most és mindig, mindig maradj meg nekem. Forgó Henrik

6 Csanyi Hírmondó 2011. április CSANYI HÍRPERMET (Csanyi Hírmondó mezõgazdasági tájékoztató rovata) Tisztelt paradicsomtermelõ kertészek! A Csanyi Hírmondó előző számában rövid ismertetőt közöltünk a paradicsom aknázómoly kártételéről. Most essen néhány szó a védekezés lehetőségeiről. Az első és legfontosabb a kártevő jelenlétének korai észlelése. A betelepülő egyedeket fény illetve feromon csapdával foghatjuk be. Fontos az állomány napi rendszerességgel történő átvizsgálása a leveleken a kártétel korai észlelése. Ha megjelenik a moly, két irányban folytathatjuk a védekezést: egyrészt biológiai úton Dipel kipermetezésével, Macrolophus caliginosus ragadozó poloska betelepítésével illetve Trichogramma acheae petefürkész betelepítésével. A kémiai védekezés eszköztára a lepkék ellen: piretroidok (Decis mega, Sherpa, Talstar) neonikotionidok (Actara, Mospilan). Lárvák ellen: Imidakloprid hatóanyag felszivatva (Confidor, Kohinor, Warrant), Abamectin hatóanyag (Verimec), Indoxacarb hat.a. (Steward), Spinosad hat.a. (Spintor), Teflubenzuron hat.a. (Nomolt), Emamektin benzoat hat.a. (Affirm) Bacilus thuringiensis (Dipel) kipermetezve. Bár a védekezés lehetőségei sokrétűnek tűnik leszögezhetjük, hogy 100%-os megoldás nincs, a védekezéseket kombinálni kell és minden esetben kiegészíteni mechanikai eljárásokkal a ferőzött levelek eltávolításával és megsemmisítésével. Az egyes módszerek előnyeiről, hátrányairól a várható eredményről mindenkinek szívesen adunk fölvilágosítást. A biológiai lehetőségekről az Árpád Biokontroll Kft., valamint a Szentes Bio Kft-nél is érdeklődhetnek, illetve keressenek fel személyesen vagy telefonon a +36 30 207-91-62-es számon. Sikeres évet kívánok! Pető Sándor A három hónaposnál idősebb ebek veszettség elleni védőoltása és féregtelenítése az alábbi helyeken és időpontokban történik: 2011. május 24. (kedd) 7 óra...urbán István...József A. u. 6. 8 óra...gyöngyi Jánosné...Arany J. u. 1. 10 óra...bugyi István...Móricz Zs. u. 1. 14 óra...n. Kása Józsefné... Gábor Á. u. 1 2011. május 25. (szerda) 7 óra...----------------... Sajó-sarok 9 óra...lajos István...Nagy I. u. 8 10 óra...tóth József... Bercsényi u. 11/c 14 óra...varga András...Nagy-gyep 12 2011. május 26. (csütörtök) 7 óra...papp Balázs...Baross G. u. 58 9 óra...posta előtt...szt. László u. 3 10 óra...kecskeméti István...Damjanich u. 38 14 óra...kiss Imre...Béla u. 2. 2011. május 27. (péntek) 7 óra...-----------------... Mázsaház 9 óra...kulik György...Nefelejcs u 1 10 óra...tábith Béla...Pusztaszeri u. 60 14 óra...bencsik Istvánné...Dögállás 6 PÓTOLTÁS 2011. május 30. (hétfő) 9 óra...-------------------... Mázsaház Az oltás és a féregtelenítés KÖTELEZŐ, valamint DÍJKÖTELES. Az oltás díja: 3000 Ft/eb, a féregtelenítő tabletta ára: testtömeg kilogrammtól függően változó. Az oltás árát az ebek összeírásakor, kétpéldányos nyugta ellenében kell befizetni az összeírást végző személynél, a tabletta árának kifizetése pedig oltáskor, a helyszínen történik. Az eboltási igazolványt, valamint az oltás díjának befizetését igazoló nyugtákat szíveskedjenek magukkal hozni! Amennyiben az eboltási igazolványát elveszítette, annak pótlása díjköteles. Dr. Dorogi Zsolt sk. állatorvos

2011. április Csanyi Hírmondó 7 Internet + Telefon! Villámgyors internet elérhetô áron! Internet + Telefon egy csomagban már 990 Ft-os havidíjtól! SzemerNet Távközlési Szolgáltató Napi 24 órás, folyamatos, stabil internet elérés Kedvezô ár/teljesítmény viszony Tervezhetô fix havidíj Korlátlan internetes adatforgalom Vezetékes telefon, kábel TV mellôzhetôsége WLAN (antennás rendszer) esetén a bekötés 15-18.000 Ft. A bekötés hónapja ingyenes! Áraink Sávszélesség le-/feltöltés Ár (Ft) Garantált érték le-/feltöltés 2 Mbit 2048/256 Kbit/s 1990 Ft 512/64 Kbit/s 3 Mbit 3072/348 Kbit/s 2990 Ft 768/96 Kbit/s 4 Mbit 4096/512 Kbit/s 3990 Ft 1024/128 Kbit/s 6 Mbit 6144/1024 Kbit/s 4990 Ft 1536/256 Kbit/s 8 Mbit 8192/2048 Kbit/s 6490 Ft 2048/512 Kbit/s 10 Mbit 10240/2560 Kbit/s 7990 Ft 2560/640 Kbit/s Minden csomag korlátlan adatforgalmat, 1 db fix, publikus IP-címet, 5 db e-mail postafiókot, 1 db webtárhelyet tartalmaz. A tájékoztatás nem teljeskörü. A kedvezményekrôl érdeklôdjön ügyfélszolgálatunkon! További információ www.szemernet.hu, e-mail: info@szemernet.hu, Ügyfélszolgálat: 62/202 202, mobil: 30/893-7236

8 Csanyi Hírmondó 2011. április OLVASÓI OLDAL RECEPT KLUB VERS Hozzávalók: CSOKI FONDÜ A fondühöz: 20 dkg csokoládé, 2 dl tejszín, 2-3 evőkanál rum (vagy fél dl vízben feloldott rumaroma), 5dkg vaj. A mártogatáshoz ajánljuk: megtisztított és földarabolt gyümölcsök, ostyarudak, piskótakockák, kekszek, grillázs, linzer, habcsók, pillecukor, fagyigombócok. Elkészítés: A tejszínt egy kis lábasba öntjük, beletördeljük a csokoládét. Kicsi lángon, állandóan kevergetve fölmelegítjük a tejszínt a csokival. Amikor az összes csoki fölolvadt, belekeverjük a vajat és a rumot, ezután levesszük a tűzről. A gyümölcsöket vagy süteménydarabokat villára szúrjuk és a megolvadt csokoládéba belemártogatjuk. Visszatekintés Úgy, ahogy a bárányfelhők szállnak fenn az égen, Úgy szállt el felettünk minden nap és éjjel. És a sok-sok napból lassan évek lettek, Mire ráébredtünk, elrepült az élet. Fiatal korunkban ezt észre se vettük, De nyugdíjas korban jobban mérlegeljük. Ilyenkor már gyorsan peregnek az évek, Sokszor úgy érezzük, kettesével lépnek. A nagy sietésben néha meg-megállunk, Sokan azt gondolják, valakire várunk. Pedig csak a múltban keresünk, kutatunk, Ilyenkor a sok szép emlékek közt járunk. Fiatal korunkban de szép volt az élet, Nyíltak a virágok, Te bámulva nézted. Forgott veled a föld, ha táncolt a lábad, Az egész világot rózsaszínben láttad. De ez már a múlté, örülj, ha tudsz járni, Kapuba nem legényt, unokát kell várni. Ez az élet rendje, sok szépet megértél, Köszönd meg a sorsnak, hogy öreg lehettél. Most őszülő hajjal egy szép csendes estén, Kérdezd meg magadtól, hogy mennyi jót tettél? És ha van sok ilyen, tudj neki örülni, A sok jó barátra mosolyogva nézni. De azt se feledd el, kiket megbántottál, S ha időd még engedi, tedd azt mind jóvá. Ha mindez sikerült, ne kutass a múltba, Menjél csak előre, ne nézz soha vissza. Az életünk olyan, mint egy forgó kerék, Ne gondolkozz azon, mikor jön el a vég. Nézz mindig előre, gondolj a jövőre, Tedd össze két kezed és bízz az Istenben. Révészné Irénke 2011. Köszönjük írásaikat! Továbbra is várjuk észrevételeit, hirdetéseit, ötleteit! Kiadásért felelős: Kató Pálné jegyző Szerkesztette: Mucsi Attila, Lovas József E-mail: csanytelek@csanytelek.hu, csanyihir@citromail.hu Nyomdai munkák: SzVSz Kft. Nyomdaüzeme, Szentes Felelős vezető: Borbás Tamás ISSN 2061-5361 (Nyomtatott) ISSN 2061-537X (Online)