K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-4/2012.



Hasonló dokumentumok
Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

Intézményvezető álláspályázat

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

A DEMECSERI SZOCIÁLIS ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

Javaslat a Családsegítő Központ intézményvezetőjének megbízására irányuló pályázat kiírására Appelshoffer Ágnes, a Társulási Tanács elnöke

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

18/2015. (XII.23.) TT.

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

E l ő t e r j e s z t é s

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2014. (III. 05.) számú. h a t á r o z a t a

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

igazgató (magasabb vezető)

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS

A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

igazgató (magasabb vezető)

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele

E l ő t e r j e s z t é s

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.


A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, augusztus 1-jétől július 31-ig szól.

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

E l ő t e r j e s z t é s

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,

Város Jegyzője 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület január 14-i ülésére

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 90/2013.(IV.25.) számú. határozata

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Jegyzőkönyvi kivonat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 18-i ülésére

A NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat

11-3/2014. E L Ő T E R J E SZ T É S az Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa február 05. napján tartandó ülésére

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 149/2013. (VIII. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 162/2011. (VIII. 25.) számú. határozata

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/ , Fax: 52/ ;

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A Képviselő-testület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

E L Ő T E R J E S Z T É S

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

Átírás:

Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-4/2012. K I V O N A T Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2012. március 02-án (Pénteken) 13:00 órakor megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből. 31/2012.(III.02.) KT. h a t á r o z a t 1./ Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező szociális feladatai, az önkéntesen végzett 20 évre szóló elkötelezettségének biztosítása és az ellátottak érdekében úgy határozott, hogy a DIT Közhasznú Nonprofit Kft-vel 2002. február 1-jén kötött és 2011. november 30-án módosított, 60-1/2002. és 2131-9/2011. ügyiratszámon emelt szintű idősek otthona (Napsugár Otthon) és a Demens részleg; a 2008. május 30-án 3339/2008. ügyiratszámon a tanyagondnoki szolgáltatás; a 2009. április 15-én 2408/2009. ügyiratszámon az Alapellátási Központ keretein belül étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás; a 2005. augusztus 25-én 7450/2005.ügyiratszámon a Bölcsődei étkeztetés működtetésére, illetve ellátására kötött feladatellátási szerződéseket 2012. március 31.-ével felbontja és valamennyi feladatot 2012. április 01.-től kezdődően a határozat mellékletét képező alapító okirat szerinti költségvetési szerv alapításával látja el. 2./ A Képviselő-testület elrendeli, hogy a fenntartóváltást a Magyar Államkincstárhoz a normatíva igénylés céljából be kell jelenteni, továbbá a DIT Közhasznú Nonprofit Kft-nek és a Napsugár Integrált Szociális Intézmény megbízott vezetőjének a Tolna Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatalánál közösen kezdeményeznie kell a tevékenységekre kiadott működési engedélyekben a fenntartó változás átvezetését: o 24-235-16/2011. számú, 2011. december 5-én kiadott Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Napsugár Idősek Otthona és tanyagondnoki szolgáltatás működési engedélye (7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 5.) mely a 2010. november 10-én 24-76-32/2010. számon módosított és a 2010. december 7-én 24-76-39/2010. számon módosított 2009. június 26-án kiadott 24-195- 15/2009. sz. működési engedéllyel együtt érvényes. o 24-195-29/2009. számú, 2009. december 17-én kiadott Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Alapellátási Központ működési engedélye (telephely: 7020 Dunaföldvár, Duna u. 13.), mely a 2009. június 26-án kiadott 24-195- 16/2009. sz. és a 2009. június 30-án kiadott 24-195-18/2009. sz. határozattal együtt érvényes. o 24-76-18/2010. számú, 2010. április 30-án kiadott Dunaföldvári Ipari és Területfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Napsugár Idősek Otthona demens részleg működési engedélye (7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 4.). 3./ A Képviselő-testület 2012. április 01.-től az 1./ pont szerinti intézmény intézményvezetői álláshelye betöltésére kiírt pályázat eredményes elbírálásáig az intézmény vezetésével Jung Katalint bízza meg.

4./ A Képviselő-testület az emelt szintű idősek otthona ellátás vonatkozásában befizetett egyszeri hozzájárulások DIT Nonprofit Kft.-t terhelő visszafizetési kötelezettséget a fenntartó váltással egyidejűleg átvállalja a Napsugár Integrált Szociális Intézmény működtetéséhez szükséges eszközök és készletek 2012. március 31-ei állománya DIT Nkft.-től az Önkormányzat tulajdonába kerülése ellenértékeként. 5./ A Képviselő-testület a 2001. április 26-án megkötött és 3948/2001. számon iktatott, 2012. február 22-én módosított és 1392/2012. számon iktatott a Dunaföldvár, Hunyadi park 5. 5003/51. hrsz. alatti önkormányzati tulajdonú Idősek Otthona vagyonkezelésének ellátása tárgyában megkötött megbízási szerződést 2012. március 31-ével felbontja. Határidő: 1./ pont esetében az alapító okirat törzskönyvi bejegyeztetése iránti kérelem benyújtására 2012. március 12. 2./ pont esetében a fenntartóváltás kezdeményezésére 2012. március 12. 3./ esetében a kinevezés elkészítésre 2012. március 09. 4./ esetében 2012. március 31. 5./ esetében 2012. március 19. Felelős: 1./ pont: Keresztes Lajos polgármester 2./ pont: DIT Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Napsugár Integrált Szociális Intézmény megbízott vezetője 3./ pont: Keresztes Lajos polgármester, Baráthné Ruzicska Erika személyügyi ügyintéző 4./ pont: DIT Nkft. ügyvezetője, a Napsugár Integrált Szociális Intézmény megbízott vezetője, Önkormányzat pénzügyi vezetője 5./ pont: Keresztes Lajos polgármester k.m.f. Keresztes Lajos sk. polgármester Bárdos Lászlóné dr. sk. címzetes főjegyző Dunaföldvár, 2012. március 05. A kivonat hiteléül:

N A P S U G Á R I N T E G R Á L T S Z O C I Á L I S I N T É Z M É N Y A L A P I T Ó O K I R A T A

1. Az intézmény neve Az intézmény neve: Napsugár Integrált Szociális Intézmény Székhelye: Telephelyei: 2. Az intézmény székhelye és telephelyei Napsugár Integrált Szociális Intézmény - Idősek Otthona - Tanyagondnoki Szolgáltatás 7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 5. Napsugár Integrált Szociális Intézmény - Demens részleg 7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 4. Napsugár Integrált Szociális Intézmény Alapellátási Központ (étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás) 7020 Dunaföldvár, Duna utca 13. 3. Az alapításról rendelkező okirat Dunaföldvár Város Önkormányzata 31/2012.(III.02.) KT határozat Alapítás dátuma: 2012. április 01. Alapítás módja: Jogelőd nélküli alakulás 4. Az intézmény illetékessége, működési területe Napsugár Integrált Szociális Intézmény Idősek Otthona és Demens részleg: Dunaföldvár Város valamint Magyarország. Tanyagondnoki Szolgáltatás: Dunaföldvár Város lakott külterületei. Alapellátási Központ: Dunaföldvár közigazgatási területe. 5. Az irányító szerv megnevezése, székhelye Dunaföldvár Város Önkormányzata, 7020 Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2. 6. Az intézményt irányító, felügyeleti szerv megnevezése Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. 7. Az intézmény gazdálkodási besorolása Napsugár Integrált Szociális Intézmény önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

8. Vezetőjének megbízási rendje A Képviselő-testület nevezi ki pályáztatási eljárásban, a kinevezés 5 évre szól, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény; 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000.(XII.26.) Korm. rendelet alapján. 9. Foglalkoztatottakra vonatkozó jogviszony(ok) megjelölése A munkáltatói jogkört az intézmény dolgozóinak tekintetében az intézményvezető gyakorolja. Foglalkoztatottjainak jogviszonya közalkalmazott, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény, valamint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. Törvény; 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000.(XII.26.) Korm. rendelet az irányadó. 10. Az intézményben a maximális ellátotti létszám Napsugár Integrált Szociális Intézmény - Idősek Otthona Tanyagondnoki Szolgáltatás 7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 5. - 92 fő létszámból 78 fő ellátását biztosítja, ebből 52 fő emelt szintű, 26 fő normál szintű ellátott. Napsugár Integrált Szociális Intézmény - Demens részleg 7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 4. - 92 létszámból 14 fő demens beteg ellátását külön osztály működtetésével biztosítja. Napsugár Integrált Szociális Intézmény - Alapellátási Központ: 7020 Dunaföldvár, Duna utca 13. - Nappali ellátás: 30 fő, - Étkeztetés: 65 fő, - Házi segítségnyújtás: 27 fő. 11. Az intézmény közfeladata Az intézmény ellátja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján: Az időskorúak tartós bentlakása: egészségi állapota miatt önmaga ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes, napi 4 órát meghaladó, gondozási szükségletet igénylő, az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött személyek (ideértve azt a 18. életévét betöltött betegsége vagy fogyatékossága miatt önmagáról gondoskodni nem képes személy is, akinek ellátása már formában nem biztosított: demens betegek) ellátása. Étkeztetés: A szociálisan rászorultak legalább napi egyszeri étkezésének biztosítása.

Nappali ellátás: a saját otthonukban élő egészségi állapotuk és idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló személyek részére napközbeni tartózkodásának, étkezésének, társas kapcsolatok kialakításának biztosítása. Házi segítségnyújtás keretében biztosítja az igénybevevő önálló életvitelének fenntartását lakásán, lakókörnyezetében. Tanyagondnoki szolgáltatás: a külterületén vagy egyéb belterületén élő személyek alapvető szükségleteinek kielégítését segítő szolgáltatások hozzájutásának elérésének segítése. 12. a) Az intézmény alaptevékenysége: 12. Az intézmény alaptevékenysége Államháztartási szakágazat: 873000 Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása 8730 - TEÁOR Alaptevékenységek államháztartási szakfeladat rend szerint: 381104 Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása 382102 Egyéb nem veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása 390005 Egyéb szennyeződésmentesítési tevékenységek 562100 Rendezvényi étkeztetés 562917 Munkahelyi étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 870000 Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása 871000 Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás 872001 Pszichiátriai betegek tartós ellátása 873011 Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása 873012 Időskorúak átmeneti ellátása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 873019 Időskorúak bentlakásos egyéb szociális ellátása 880000 Bentlakás nélküli szociális ellátások komplex támogatása 881000 Idősek, fogyatékosok bentlakás nélküli szociális ellátásainak komplex támogatása 881011 Idősek nappali ellátása 881012 Demens betegek nappali ellátása 881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 881090 Idősek, fogyatékossággal élők egyéb szociális ellátása bentlakás nélkül 882000 Önkormányzati szociális támogatások finanszírozása 889921 Szociális étkeztetés 889922 Házi segítségnyújtás 889928 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás 932918 Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás 940000 Közösségi, társadalmi tevékenységek

12. b) Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytat. 13. Az intézmény gazdálkodása és vagyona A feladatellátást szolgáló vagyon, vagyonkezelés: Dunaföldvár Önkormányzata tulajdonában lévő 5003/51 hrsz-ő Dunaföldvár, Hunyadi park 5. szám alatti, az 5003/8/A/2 hrsz-ú Dunaföldvár, Hunyadi park 4. sz. alatti, és Duna u. 13. sz. alatti épület, a költségvetési intézmény részére átadott működtető vagyon. A vagyonkezelés az önkormányzat 4/2007.(III.15.) KT rendeletében foglaltak szerint történik. 14. A Napsugár Integrált Szociális Intézmény belső felépítését, működésének rendjét Szervezeti és Működési Szabályzatában rögzíti. Záradék: Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 31/2012.(III.02.) KT határozatával megalkotott alapító okirat és egységes szerkezetbe foglalva 2012. április 01-től. érvényes, hatályos. Dunaföldvár, 2012. március 06. Az alapító okiratot kiadta: Ellenjegyezte: Keresztes Lajos polgármester Bárdos Lászlóné dr. címzetes főjegyző P. h. P. h.

Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-4/2012. K I V O N A T Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2012. március 02-án (Pénteken) 13:00 órakor megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből. 32/2012.(III.02.) KT. h a t á r o z a t Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Napsugár Integrált Szociális Intézmény vezetői álláshelyének betöltésére az alábbi pályázatot írja ki: P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S NAPSUGÁR INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY MAGASABB VEZETŐI (INTÉZMÉNYVEZETŐI) ÁLLÁSHELYÉRE A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony ( 3 hónap próbaidő) Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre, 2012. május 01-től 2017. április 30-ig szól. A munkavégzés helye: Tolna megye, 7020 Dunaföldvár, Hunyadi park 5. A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az intézmény (Napsugár Idősek Otthona, Demensrészleg, Alapellátási Központ - nappali ellátás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás; Tanyagondnoki szolgáltatás) szakszerű és törvényes működtetése, szakmai munkájának koordinálása, az intézmény gazdálkodásával összefüggő pénzügyi kötelezettségvállalási, teljesítés igazolási feladatok ellátása, az intézmény vezetése, képviselete, munkájának szervezése, munkáltatói jogok gyakorlása. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: Magyar állampolgárság. Cselekvőképesség. Büntetlen előélet. Főiskola, az intézmény alaptevékenységének megfelelő, az 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet 3. sz. melléklete szerint intézményvezető beosztás ellátására meghatározott szakirányú végzettség. Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. Legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: Szociális területen szerzett legalább 1-3 év vezetői tapasztalat. Szociális szakvizsga.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Szakmai önéletrajz. Iskolai végzettséget igazoló okirat/ok másolata. A pályázó legalább 5 éves szakmai gyakorlatát igazoló dokumentum. Hatósági bizonyítvány a büntetlen előélet igazolására, valamint annak igazolása, hogy a közalkalmazott nem áll olyan foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, amely a közalkalmazotti jogviszony létesítését nem teszi lehetővé. Szociális szakvizsga meglétét igazoló okirat vagy az 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet 6. (8) bekezdésében felsorolt mentességet igazoló dokumentum, ezek hiányában a pályázó nyilatkozata, miszerint a megbízást követő két éven belül vállalja a szociális szakvizsga letételét. Az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket. Nyilatkozat arról, hogy a pályázatát elbíráló üléseken kívánja-e zárt ülés tartását. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához. Nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem áll cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt. A pályázó nyilatkozata, miszerint vállalja a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatását. Nyilatkozat arról, hogy a pályázóval szemben az 1997. évi XXXI. törvény 15. (8) bekezdésében foglalt kizáró ok nem áll fenn. A beosztás betölthetőségének időpontja: 2012. május 01. A pályázat benyújtásának határideje: 2012. április 08. A pályázat benyújtásának módja: Postai úton, zárt borítékban, a pályázatnak Dunaföldvár Város Önkormányzata címére történő megküldésével (7020 Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2.). Kérjük a borítékon feltüntetni a beosztás megnevezését: Napsugár intézményvezető. A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatot kiíró a benyújtott pályázatok tárgyában, a pályázatok benyújtására nyitva álló határidő lejártát követő képviselő-testületi ülésen dönt, az Oktatási-Kulturális-Egészségügyi-, Szociális-Ifjúsági és Sport Bizottság javaslata alapján. A pályázat elbírálásának határideje: 2012. április 30. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Keresztes Lajos polgármester nyújt, a 75/541-553 telefonszámon. Határidő: 202. április 30. Felelős: Keresztes Lajos polgármester k.m.f. Keresztes Lajos sk. polgármester Bárdos Lászlóné dr. sk. címzetes főjegyző Dunaföldvár, 2012. március 05. A kivonat hiteléül:

Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-4/2012. K I V O N A T Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2012. március 02-án (Pénteken) 13:00 órakor megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből. 33/2012.(III.02.) KT. h a t á r o z a t Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy Gálikné Buza Piroska és Buza Brigitta Dunaföldvár Erkel F. u. 10/A. szám alatti lakosok által a 2423. hrsz-ú, szolgalmi joggal terhelt, összkomfortos, 2.5 fél szoba- konyhás önkormányzati bérlakásra tett vételi ajánlatot - miszerint vételi ajánlatot tevők 2.300.000.- Ft vételár egyösszegű megfizetését vállalják az adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg, mely vételárat értékbecslés támaszt alá nem fogadja el, és az önkormányzati bérlakást nem jelöli ki eladásra. Határidő: 2012. március 16. - értesítésre Felelős: Keresztes Lajos polgármester k.m.f. Keresztes Lajos sk. polgármester Bárdos Lászlóné dr. sk. címzetes főjegyző Dunaföldvár, 2012. március 05. A kivonat hiteléül:

Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 881-4/2012. K I V O N A T Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2012. március 02-án (Pénteken) 13:00 órakor megtartott rendkívüli zárt ülésének jegyzőkönyvéből. 34/2012.(III.02.) KT. h a t á r o z a t Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy nem tart igényt Jávor Sándor partner látogató által kezdeményezett az Egy perc Magyarország elnevezéssel a Dunaföldvárt bemutató műsor elkészítésére. Határidő: értesítésre 2012. március 10. Felelős: Keresztes Lajos polgármester k.m.f. Keresztes Lajos sk. polgármester Bárdos Lászlóné dr. sk. címzetes főjegyző Dunaföldvár, 2012. március 05. A kivonat hiteléül: