Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 29., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

Hasonló dokumentumok
ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben

Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 26., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

Alapszakok szerinti szakmai programok A programok kezdési időpontjai a rendezvény menetéhez igazodva változhatnak!

ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben

Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: január 26., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb)

ELTE TTK NYÍLT NAP PROGRAMFÜZET

Dékáni köszöntő. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az idei évben is megrendezi már hagyományosnak számító Nyílt Napját.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR január 25. Programfüzet

Dékáni köszöntő. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön, és örömmel jelent kezik majd Intézményünkbe.

Dékáni köszöntő. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön, és örömmel jelent kezik majd Intézményünkbe.

Záróvizsga Bizottságok 2015/16/2. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia) I. záróvizsga bizottság

Záróvizsga Bizottságok 2016/17/1. félév. Biológia BSc (GNB,molekuláris biológia, lab.op., tanári specializáció) I. záróvizsga bizottság

2005. (VII. 25.) számú rektori utasítás a Lágymányosi Campus nagyelőadóiról és tantermeiről való rendelkezés szabályairól szóló 8

A természettudományi mesterképzés helyzete. Homonnay Zoltán (ELTE TTK)

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával.

Környezettan BSc. Szemeszter. (óraszám) kredit. előa gyak megjegyzés. I. Alapismeretek modulcsoport (25-35)

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM METEOROLÓGIAI TANSZÉK OKTATÁSI TEVÉKENYSÉGE. Mészáros Róbert, Bartholy Judit

1. táblázat: alapozó és törzstárgyak

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. KÖRNYEZETMÉRNÖK MSc. mesterképzés

KÖRNYEZETTUDOMÁNY MSc. mesterképzés

A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok: A mesterképzésbe való belépéshez szükséges minimális kreditek száma 65

A földrajztanárképzés rövid története az ELTE-n

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

A szegedi fizika alapszak

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

I. Dékáni köszöntő. Surján Péter az ELTE TTK dékánja

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának május 5-én tartott üléséről

gondolatok az új curriculumról és az elhelyezkedési lehetőségekről Földrajzi és Földtudományi Intézet, Geológiai és Környezetfizikai Központ

BIOLÓGIATANÁRI MSc. mesterképzés

A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának február 10-én tartott üléséről

Őslénytan előadás. II. földtudományi BSc. Kázmér Miklós. Őslénytani Tanszék Déli tömb szoba /8627

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

A hidrogeológus mérnökképzés változásai a Miskolci Egyetemen

A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN

I. Adatlap. 4400, Nyíregyháza, Sóstói út 31/b. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése:

Doktori képzés a 375 éves Eötvös Loránd Tudományegyetemen, s a 65 éves ELTE Meteorológiai Tanszékén

Természetvédelmi monitorozó. Környezettan tanári. Tantárgyfelelős Heti kontakt. Kredit. ajánlott féléve Tantágy neve Tantárgy kódja Félévi köv.

Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

ELTE, matematika alapszak

JEGYZŐKÖNYV. A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának június 11-én tartott üléséről

MATEMATIKA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

I. Adatlap. 2. Kari tagozódású felsőoktatási intézmény esetén a képzésért felelős kar megnevezése Természettudományi Kar

ELTE Természettudományi Kar. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

PROGRAMTERVEZŐ INFORMATIKUS MSc. mesterképzés

Összefoglaló az Eötvös Loránd Fizikai Társulat vitaüléséről

Az ELTE Kémiai Intézet Működési Rendje

A METEOROLÓGIA OKTATÁS HELYZETE A DEBRECENI EGYETEMEN. Bíróné Kircsi Andrea

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR KÖRNYEZETTAN. Környezettan alapszak (BSc) Környezettudomány (MSc)

I. Adatlap. NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA 7 Fizika BSc

A DE TTK MTA Atomki Kihelyezett Környezetfizikai Tanszék oktatómunkája oktatónként

Általános Kémia előadás kv1c1al1/2

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

Környezettan alapszak (BSc(

JANUÁR. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. 52. hét. 1. hét. 2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét

fizikatanár MSc mesterképzés

Földrajz alapszak ajánlott tanterv földrajz alapszak

A kémia alapképzés (BSc) képzési terve

Az Alba Regia Egyetemi Központ bemutatkozása.

ELTE, matematika alapszak

Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév)

Képzési rend tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

NYÍLT NAP I december 4.

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM MATEMATIKAI INTÉZET ALKALMAZOTT MATEMATIKUS MESTERKÉPZÉS SZAKLEÍRÁS

Épületeink és kiváló hallgatóink

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARHOZ KAPCSOLÓDÓ MŰVELTSÉGTERÜLETEKEN VÉGZETT FEJLESZTÉSEK ÉS A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS OKTATÁSMÓDSZERTANI CENTRUM ÚJ HONLAPJA

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Határozati javaslat az ELTE Felvételi Szabályzatának a Természettudományi Karra vonatkozó különös részéről

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR, KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZET

Hidrogeológiai oktatás az Eötvös Loránd Tudományegyetemen

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán

A BME VIK FMD pályázatának specifikumai

A térinformatika lehetőségei a földrajzórán

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

I. Adatlap. 3. Az indítandó alapszak megnevezése: Földrajz. 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: geográfus

- tanári szeptemberétől. kódja

1. oldal, összesen: 15

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK ÉVI HATÁROZATAI

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

JEGYZŐKÖNYV. A Földrajz- és Földtudományi Intézet Tanácsának február 11-én tartott üléséről

Biológia BSc alapképzési szak - bioanalitikus

Fizika - X tanári Alkalmazott környezetfizika

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari Tanácsának 2017-es határozatai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában való részvételre

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar A Kari Tanács május 16-i ülésének jegyzőkönyve

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

TÉRKÉPEK ÉS PROGRAMOK

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

KÖZTÁRSASÁGI ÖSZTÖNDÍJ 2014/2015. tanév

VEZETŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJAI, NAPIRENDI PONTJAI A 2016/2017. TANÉV 2. FÉLÉVÉBEN

Átírás:

1 Dékáni köszöntő Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara az idei évben is megrendezi már hagyományosnak számító Nyílt Napját. A Természettudományi Kar számára is fontos, hogy minél részletesebb, pontosabb és hiteles információt adjon leendő felvételizőinek. Ezt a célt szolgálja a minden évben megrendezésre kerülő Kari Nyílt Nap, mely idén is számos újdonsággal várja az érdeklődőket. Kiemelt fontosságú, hogy a többciklusú képzés bevezetéséhez, az ún. Bologna folyamathoz kapcsolódóan a 2006-tól már bevezetésre került alapképzésekről (BSc), és a 2009-től indult mesterképzésekről (MSc), továbbá ezek kimeneti és továbbhaladási lehetőségeiről részletes tájékoztatást nyújtsunk. A felvételi eljárásról, a Kar oktatási-kutatási tevékenységéről szóló informatív előadások mellett, a látogatók testközelből ismerkedhetnek a Kar mindennapi életével, munkájával. A ren dezvény ideje alatt vendégeink az alapszakok standjainál tájékozódhatnak az őket érdeklő szakokról, tehetik fel kérdéseiket az érintett oktatóknak, hallgatóknak. Szakmai előadásokat is szervezünk a látogatók számára, olyan témákat érintve, melyekről úgy gondoljuk, hogy méltán tarthatnak számot a természettudományok iránt nyitott résztvevők érdeklődésére. A 2009-ben indult mesterszakok (MSc) és a 2013-ban indult tanárképzések (MEd) iránt érdeklődők személyesen tehetik fel kérdéseiket a képzések szakfelelőseinek és a képzések oktatóinak. A kifutó rendszerben induló tanári mesterképzési szakok (MA) általános kérdéseiről és a Természettudományi Karhoz kapcsolódó szakmai tanári modulokról ugyancsak a Kar oktatói adnak felvilágosítást az alapszakok standjainál. Az OKTATÁSI HIVATAL Tájékoztatási Osztályának meghívott szakértője a részletesen ismerteti a 2016. évi általános felvétlei eljárás menetét és a jelentkezés módját, valamint válaszol az érdeklődők kérdéseire. Az ELTE TTK Hallgatói Alapítvány emelt szintű írásbeli próba-érettségi vizsgát szervez, illetve bemutatja érettségi előkészítő tanfolyamát. A Nyílt Napon idegenvezetéssel látogathatók az Egyetemváros olyan állandó szakkiállításai mint az ELTE-TTK Természetrajzi Múzeuma (Történeti Ásvány-Kőzettár, Biológiai és Paleontológiai Múzeum) vagy a Bakos Tibor Matematikai Gyűjtemény. Reméljük, minden érdeklődő jól fogja érezni magát rendezvényünkön és örömmel jelentkezik majd Intézményünkbe. Surján Péter az ELTE TTK dékánja

2 3 Az ELTE TTK Nyílt Napjának időpontja: 2016. január 29., 8:30-tól Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C., (Déli tömb) ELTE-TTK Központi előadások a Nagytermekben 10:00-10:15 Megnyitó - Az ELTE TTK képzései és a Kar bemutatása Folyamatosan üzemelő standok a Déli tömb nagy előadói előtt (8:30 13:00 óráig) 1. Biológia 7. Földrajz 2. Fizika 8. Matematika 3. Földtudomány 9. Környezettudományi Klub 4. Kémia 10. Tanárképzés (ELTE TKK) 5. Környezettan 11. Eötvös Collégium 6. Bolyai Szakkollégium Ásvány- és Kőzettár Folyamatosan látogatható kiállítások (8:30-14:30): Biológiai- és Paleontológiai Múzeum Matematikai Múzeum Dr. Horváth Erzsébet, oktatási dékánhelyettes 10:15-10:45 A 2016. évi általános felvételi eljárás Bódog Orsolya, OKTATÁSI HIVATAL Tájékoztatási Osztály 10:45-10:55 Hallgatói Élet az ELTE TTK-n ELTE TTK Hallgatói Önkormányzat Alapszakok szerinti szakmai programok A programok kezdési időpontjai a rendezvény menetéhez igazodva változhatnak! Biológia alapszak - Déli épület 0-821, Bolyai János terem 11:05-től 12:00-tól Utána - Az ELTE TTK biológus képzése Márialigeti Károly, intézetigazgató - Ősi csontok titkai Hajdú Tamás, adjunktus - Az ELTE TTK környezettan alapszakja Bemutatók a biológia standon és a Biológiai Múzeum látogatása Tanszéklátogatások és a laboratóriumok bemutatása (részletek a helyszínen) Fizika alapszak - Északi épület 0.83, Eötvös terem 11:15-11:45 Tájékoztató a fizika alapszakról Groma István, intézetigazgató 11:45-12:15 Miért jó ötlet fizika szakra jönni? Horváth Ákos, egyetemi docens 12:15-13:00 Az önmagukból kivetkőző neutrínók, avagy a 2015-ös Fizikai Nóbel-Díj Dávid Gyula, egyetemi adjunktus 13:00-1305 Környezettan BSc - A második választás Weiszburg Tamás, egy. docens 13:05-13:30 A Magyar Fizikus Hallgatók Egyesületének bemutatása 13:45-től Hegedűs Dávid, elnök Laboratórium látogatások: Röntgenfluoreszcencia laobratórium, Kármán Környezettani Áramlások Laboratórium, Demonstrációs Laboratórium Földrajz alapszak - Déli épület 0-822, Mogyoródi József terem 11:15-12:00 Tájékoztató a földrajz alapszakról és a geográfus mesterszakról Berki Márton, egyetemi tanársegéd 12:00-12:05 Környezettan BSc - A második választás Angyal Zsuzsanna, egy. tanársegéd 12:05-12:30 Távérzékelés és térinformatika - a digitális földrajz világában Deák Márton, tanársegéd 12:30-13:00 Az új gazdaság és a városok átalakulása a 21. században - 13:30-tól Baji Péter, PhD hallgató Körbevezetés a Campus-on hallgatókkal (Tanszékek, Ásványtár, Múzeumok, Planetárium) Földtudományi alapszak - Déli épület 0-823, Kitaibel Pál terem 11:15-12:00 Tájékoztató a földtudományi alapszakról és a Földtudományi Központ bemutatása Bauer Hajnalka adjunktus, Meteorológiai Tanszék 12:00-12:05 Környezettan BSc - A második választás Weiszburg Tamás, egy. docens 12:05-13:00 A földtudományi BSc-re épülő mesterképzések bemutatása 10-10 perces ismertetők a geofizikus-, a geográfus-, a geológus-, meteorológus-, 13:00-tól és a térképész mesterképzések egy-egy oktatójától Körbevezetés a Campus-on hallgatókkal (Tanszékek, Ásványtár, Múzeu mok, Planetárium ) Tudománykommunikáció a természettudományban MSc - (Északi tömb, 7.15 Mslabor) 13:00-13:30 Bemutató az Apple laborban folyó tipográfiai és grafika kurzusról Bubik Veronika, grafikus, oktató 13:30-14:00 Felfedezések gyermekjátékokkal Dr. Vásárhelyi Tamás, nyug. adjunktus, múzeum szakos tárgyak oktatója 14:00-14:30 Tájékoztató a Természettudományi kommunikáció mesterszakról Dr. Kárpáti Andrea, központvezető egyetemi tanár

4 5 Kémia alapszak - Kémia épület 065, Than Károly terem 9:00-10:00 Bemutatók a Kémia alapszak standján, a Déli tömbben 11:00-11:15 Gyülekezés a Kémia standnál, majd átvonulás a Kémiai Intézetbe a Pázmány Péter sétány 1/A, földszint 065-ös terembe 11:20-11:45 AZ ELTE TTK Kémiai Intézet bemutatása, tájékoztató a kémia alapszakról, a vegyész mesterszakról és az osztatlan kémiatanár képzésről Dr. Tóth Gergely, a kémiai Intézet oktatási igazgatóhelyettese 11:50-12:20 Fél úton a szervetlen és a szerves kémia között Prof. Dr. Szepes László, egyetemi tanár 12:20-12:25 Környezettan BSc - A második választás Weiszburg Tamás, egy. docens 12:30-14:00 Laboratóriumok bemutatása Preparáció és instrumentáció a kémiai laborban Dr. Szalay Roland egyetemi adjunktus, 606-os és 614-es labor Nanolabor Dr Gyulai Gergő és Dr. Ábrahám Ágnes tudományos munkatársak, 307-es labor Hol dolgozik az analitikus? Dr. Eke Zsuzsanna egy. adjunktus, 602-es labor 16:00-18:00 Észbontogató - Az elemek jelleme - Az özönök (látványos kísérleti bemutatóval egybekötött előadás) Dr. Róka András, főiskolai docens Környezettan alapszak 11:05-től 12:15-től 13:00-tól A környezettan alapszak bemutatása Márialigeti Károly, a Környezettuományi Centrum elnökének előadása a biológia alapszak előadásai sorában, Helyszín: Déli épület 0-821, Bolyai János terem Beszélgetés és a környezettan BSc részletes bemutatása az Ásványtárban Körbevezetés - Kármán Áramlástani Laboratórium, Észlelőterasz Matematika alapszak - Déli épület 0-803, Szabó József terem 11:05-11:10 Köszöntő Kiss György, intézetigazgató helyettes 11:10-11:35 Tájékoztató a Matematikai Intézetről és a képzésről Zempléni András, oktatási igazgatóhelyettes 11:35-12:00 Érdekességek a valószínűségszámításból Arató Miklós egyetemi docens 12:00-12:25 A differenciálegyenletek csodálatos világa Besenyei Ádám, egyetemi docens 12:25-12:45 A hallgatói közélet Horváth Luca, HÖK matematika szakterületi biz. elnök 12:45-től Körbevezetés a Lágymányosi Campus-on Utána mindenkit szeretettel vár a Matekos Teadélután (kifulladásig) Tanárképzés az ELTE-n és a természettudományos osztatlan tanárképzéseink Déli tömb 0-804, Lóczy Lajos terem 11:15-11:30 Az ELTE Tanárképző Központ tájékoztatója - Áltlánosságban a 11:30-tól 12:20-tól tanárképzésről Dr. Károly Krisztina, főigazgató, Tanárképző Központ A ELTE természettudományos tanárképzései - beszélgetés és rövid bemutatók az egyes szakok oktatóitól Körbevezetés - Ásvány- és Kőzettár, Biológiai- és paleontológiai Múzeum, Matematikai Múzeum BSc szakok Az ELTE TTK alapszakjai és a választható specializációk Biológia: biológus Fizika: alkalmazott fizikus, biofizikus, csillagász, fizikus, geofizikus, meteorológus Kémia: vegyész Környezettan: geofizikus, geológus, környezetkutató, meteo rológus Matematika: alkalmazott matematikus, matematikai elemző, matematikus Földrajz: földrajz, geoinformatikai-regionális elemző, kör nye zet földrajz, terület- és településfejlesztő Földtudományi: csillagász, geofizikus, geográfus, geológus, meteorológus, térképész és geoinformatikus Az ELTE TTK osztatlan tanári szakjai(4+1 és 5+1 éves képzések): Biológia tanár Fizika tanár Földrajz tanár Kémia tanár Matematika tanár Természetismeret-környezettan tanár A felsorolt alap- és mesterszakokkal kapcsolatban a Nyílt Napon, valamint az ELTE TTK Felvételi Iro dá - tól kérhető elérhetőségeken részletesebben tájékozódhat.

6 7 MSc szakok Az ELTE TTK mesterszakjai és választható specializációk Alkalmazott matematikus: alkalmazott analízis, operációkutatás, számítástudomány, sztochasztika Anyagtudomány (nincs szakirány) Biológus: idegtudomány és humánbiológia; molekuláris genetika; sejt- és fejlődéstudomány; moleku lá ris-, immun- és mikrobiológia; növénybiológia; ökológia, evolúció- és konzervációbiológia Biofizikus (nincs szakirány) Biztosítási és pénzügyi matematika aktuárius, kvantitatív pénzügyek (Közös képzés a BCE Közgazdaságtudományi Karával.) A szakot 2016-ban az ELTE hirdeti meg! Csillagász (nincs szakirány) Fizikus: szakirány nélküli fizikus, biofizika, környezetfizika Meteorológus: éghajlatkutató, időjáráselőrejelző Geofizikus: kutató geofizikus, űrkutató-távérzékelő Geográfus: geoinformatika geomorfológia, regionális elemzés, környezetkutatás, terület- és településfejlesztő Geológus: földtan őslénytan, hidrogeológia, szénhidrogénföldtan, környezetföldtan, ásvány kőzettan geokémia, ásványi nyersanyagok, archeometria Környezettudomány: alkalmazott ökológia, környezetfizika, környezet -földtudomány, műszeres környezeti analitika Matematikus (nincs szakirány) Tudománykommunikáció a természettudományban: természettudományos és műszaki múzeumi ismeretterjesztés, tudománykommunikáció és tudományos ismeretterjesztés. Vegyész: A kar története Egyetemünkön az alapítás óta folyt a természettudományok kutatása és oktatás, 1949-ig a Bölcsésztudományi Kar keretében. A természettudományok intenzívebb fejlesztése érdekében a Bölcsésztudományi Kar 22 tanszékéből és intézetéből, valamint a Botanikus Kertből, a Fizikai-Kémiai és Embertani Intézetekből 1949. május 16-i hatállyal létrehozták az önálló Természettudományi Kart. Érdekesség, hogy 1953-ban két részre osztották a kart, pár évig külön működött a Matematikai-, Fizikai-, Kémiai Kar valamint az Élet-és Földtudományi kar. A karon olyan híres magyar kutatók dolgoztak, (a teljesség igénye nélkül) mint Békésy György, Detre László, Eötvös Loránd, Fejér Lipót, Hell Miksa, Hevesy György, Jedlik Ányos, Kitaibel Pál, Lóczy Lajos, Ortvay Rudolf, Riesz Frigyes, Soó Rezső, Egyed László, Winkler Lajos, akik valamennyien a magyar és a nemzetközi tudományos élet kiválóságai voltak. Nagy változás volt a kar életében, amikor 2001-ben két új épületben, az Északi és Déli Tömbben nyert végleges elhelyezést Lágymányoson, a Petőfi híd és a Lágymányosi híd közötti Duna-parton. 2003. szeptember 1-jétől az Informatika Tanszékcsoport és a Térképtudományi Tanszék az újonnan létrehozott Informatika Karhoz került. A megszűnt Tanárképző Főiskolai Kar természettudományos tanszékei Karunk megfelelő intézeteiben folytatják tevékenységüket. Karunkon öt szakterület keretében öt intézet és a dékán közvetlen irányítása alatt további egy oktatási-szervezeti egység és egy oktatást segítő szervezeti egység működik.

8 Megközelítés Móricz Zsigmond körtérről: 6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Nyugati pályaudvarról: 4-6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Déli Pályaudvarról: 2-es metróval Blaha Lujza térig, onnét 4-6-os villamos, Petőfi Híd, budai hídfő Elérhetőségek ELTE-TTK Felvételi Iroda 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A 1.77-es szoba (Ügyfélfogadási idő a felvételi iroda honlapján.) E-mail: felveteli@ttk.elte.hu Telefonszám: 06-1/372-25-66 Fontos honlapok Az ELTE TTK Felvételi Irodája felvételi információk, alap- és mesterszakos tájékozatók, a TTK intézeteinek és tanszékeinek honlap címei: http://nyiltnap.ttk.elte.hu Az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapja: http://www.elte.hu Az ELTE Természettudományi Karának honlapja: http://ttk.elte.hu http://to.ttk.elte.hu Egyéb fontos oldalak az ELTE-TTK Felvételi Irodájának honlapján! Információ az osztatlan tanárképzéssel kapcsolatban: E-mail: felveteli@tkk.elte.hu Honlap: www.tkk.elte.hu Telefonszám: 06-1/461-4500, 3482-es mellék