A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK S Z A B Á L Y Z A T A. a törvényszék épületébe történő be- és kilépés, valamint az épületben tartózkodás rendjéről

Hasonló dokumentumok
s z a b á l y z a t o t

A LENTI VÁROSI BÍRÓSÁG ÉPÜLETÉBEN TARTÓKODÁS SZABÁLYAIRÓL ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLET RENDJE FENNTARTÁSÁNAK KÖVETELMÉNYEIRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT

SZABÁLYZAT A GYULAI KÖZIGAZGATÁSI ÉS MUNKAÜGYI BÍRÓSÁG GYULA, KOSSUTH TÉR 9. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL

A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉS AZ ILLETÉKESSÉGI TERÜLETÉN MŰKÖDŐ HELYI BÍRÓSÁGOK ÉPÜLETÉBEN VALÓ TARTÓZKODÁSRÓL, VALAMINT AZ

SZABÁLYZAT BÉKÉSCSABAI JÁRÁSBÍRÓSÁG BÉKÉSCSABA, ÁRPÁD SOR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLETÉBE TARTÓZKODÁS RENDJÉRŐL

2016. El. II. B. 2/7 A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

GYULAI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKI JOGKÖRBEN ELJÁRÓ ELNÖKHELYETTESE 5700 Gyula, Béke sugárút 38. Pf. 49. Telefon/Fax: (66)

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK ÉVI 15. SZÁMÚ SZABÁLYZATA a évi módosítással egységes szerkezetben A FÜZESABONYI JÁRÁSBÍRÓSÁG

Fővárosi ítélőtábla Elnöke 2018.E1.II.B.29. Hatályos: június 1. napjától. Készítette: Dr. Kis Éva bírósági ügyintéző.

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

SZABÁLYZAT. a bírósági épületekben tartózkodás szabályairól és a bírósági épületek rendje fenntartásának követelményeirıl

S Z E G E D I Í T É LŐTÁBLA ELNÖKE S Z E G E D

S Z A B Á L Y Z A T. A bíróság épületének a közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészei:

A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A

A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEKBEN TARTÓZKODÁS ÉS A BÍRÓSÁGI ÉPÜLETEK RENDJÉNEK FENNTARTÁSI

18/1997. (X. 27.) ORFK utasítás. az Országház és az Országgyűlés Irodaháza beléptetési, behajtási és parkolási rendjére.

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

AZ EGRI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK ÉVI 20. SZÁMÚ SZABÁLYZATA

A Székesfehérvári Törvényszék Elnökének SZABÁLYZATA

A Veszprémi Törvényszék elnökének 2013.El.II.B.49. számú szabályzata a bírósági vendégszobák használatáról

Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig

AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA

A Miskolci Törvényszék beléptetési szabályzata

A Nyíregyházi Törvényszék Elnökének. 8/2015. (III. 18.) számú SZABÁLYZATA

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

3/2009. (OT 2.) ORFK utasítás

5. számú melléklet A törvényszék elnöke által kiadott belső szabályzatok

A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása

Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Módosult a Munkavédelmi törvény

Magyar joganyagok - 30/1996. (XII. 6.) BM rendelet - a tűzvédelmi szabályzat készíté 2. oldal j) a készítője nevét és elérhetőségét, a készítő aláírás

Tűzjelzés, Tűzriadó Terv, Biztonsági felülvizsgálatok

Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Kaposvári Törvényszék évi 1. számú S Z A B Á L Y Z A T A

MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET. Vagyonvédelmi Szabályzat

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

A NAGYKANIZSAI ZRÍNYI MIKLÓS - BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA. Adatkezelés és továbbítás intézményi rendje

SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. SZEGED 6701 Szeged, Pf Telefon/fax: 06/

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT - FÜGGELÉK MUNKAHELYI ÉS BOLTI KAMERÁS MEGFIGYELÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSRŐL

Általános magatartási szabályok a CIB Bank Zrt. épületeiben

SZABÁLYZATOT. A szabályzat célja

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET

VI. Fejezet A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS. A munkavállalókkal folytatott tanácskozás 1

Széchenyi István katolikus Általános Iskola

ÓBUDAI EGYETEM. Rektor. OE-RH-375/2014 Budapest, 2014.április 1.

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint

A ZALA MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDEMI IGAZGATÓ. 5/2016. számú INTÉZKEDÉSE

Tűzvédelmi Szabályzat

A Türr István Gimnázium Kollégiumának épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

17/2012. (X. 18.) OBH utasítás. a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról

Pro School Service Nonprofit Kft. / biztonságszervezés / modul/ 2 vifea. segédlet

BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

Iktsz.: 9. melléklet. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS 1. sz. Módosítása

A halottakkal kapcsolatos eljárás egészségügyi feladatai a fegyveres testületeknél

Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet Baracskai Objektum. Tájékoztató a baracskai objektumba látogatásra érkezők részére

ZTR Neve: 1.2. Székhelye: 1.3. Elérhetősége (telefon, fax, ): 1.4. Cégjegyzékszáma: 1.5. Egyéni vállalkozó nyilvántartási száma:

A helyiségek és berendezések használatának szabályzata

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

A MUNKAIDŐ-NYILVÁNTARTÁS VEZETÉSÉNEK ELJÁRÁSI SZABÁLYAI

а sportról szóló évi I. tőrvény módosításáró l

Magyar Precíziós Légfegyveres Országos Sportági Szövetség FEGYELMI SZABÁLYZAT

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának 29/2007. (IX. 19.) rendelete az önálló közterület-felügyeletről

Budapest, június

A Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

1. A rendelkezés hatálya

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 7/2018. (VII. 11.) OBH utasítása a közérdekű bejelentésekkel és panaszokkal kapcsolatos eljárás rendjéről

9/2012. (V. 8.) OBH utasítás

A Siklósi Járásbíróság évi ügyelosztási rendje. Az ügyek elosztására jogosult bírósági vezető és az ügyek kiosztásának rendje

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

7/2010.(V.26.) SZ. RENDELETE. A helyi piac működési rendjéről

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

DOHÁNYZÁSI SZABÁLYZATA

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

A büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény. V. Cím BÍRÓI ENGEDÉLYHEZ KÖTÖTT TITKOS ADATSZERZÉS. Általános szabályok

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

TŰZRIADÓ TERVE: 2010.

Tájékoztató kamerarendszer működéséről

MEGHÍVÓ április 23.

A DIÓSGYŐR-VASGYÁRI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL. Hatályba lépés ideje: január 03.

2012 Elemi költségvetés

A Win Investor Zrt ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben működő kamerarendszer üzemeltetésére vonatkozó szabályzat

6/2015. (X.5.) OBH Elnöki ajánlás. Távközlési hálózat útján lefolytatott távmeghallgatásról és távtolmácsolásról a. civilisztikai eljárásokban

8. Szülinapi Fan Game Nyereményjáték

Neve:... Székhelye: ... Az rendezvény címe:...helyrajzi száma.: V. A rendezvénynek helyt adó építmény alapterülete:.m 2

34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

A belügyminiszter. /2014. ( ) BM rendelete. a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról

A Belügyminiszter./2011. (...) BM rendelete

HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány

Tisztelt Elnök Asszony!

Átírás:

VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 8200. Veszprém, Vár u. 19. 8210. Pf.: 1029 t. 06 88 577-520 f. 06 88 577-509 e. birosag_veszprem@veszpremit.birosag.hu www.veszpremitorvenyszek.hu 2015.El.II.B.42. A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK S Z A B Á L Y Z A T A a törvényszék épületébe történő be- és kilépés, valamint az épületben tartózkodás rendjéről A bírósági épületnek a közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe és a tárgyalóterembe a bírósági ügyintézés és a nyilvános tárgyaláson történő részvétel céljából e szabályzatban foglalt korlátozással bárki beléphet. A bíróság épületében tartózkodók kötelesek olyan magatartást tanúsítani, amely tiszteletben tartja az igazságszolgáltatás méltóságát, nem zavarja meg a bíróság működését és megfelel az épület használatának rendjére vonatkozó előírásoknak. I. A bíróság épületébe való be- és kilépés rendje munkaidőben 1. A Veszprémi Törvényszéken a napi rendes munkaidő 7 30-15 30 -ig tart. A törvényszék elnökének intézkedése alapján 7:00-től 7:50 közötti munkakezdés, valamint a 15:00-től 15:50 óra közötti távozás engedélyezett. 2. Ebben az időszakban az épületbe történő belépés, illetve beléptetés csak a főbejáraton történhet.

- 2-3. Az utcára vezető és nyíló kétszárnyas nagy kapu, valamint a kapualjat az udvartól elválasztó fémkapu használatára jogosult személyek a részükre biztosított rádiótávirányítóval nyitják és zárják a gépjárművel történő be- és kijárás időtartamára a fent nevezett nyílászáró szerkezeteket. Minden más esetben (áruszállítás, nagyobb terjedelmű, vagy súlyú munkaeszközök, bútorzat stb.) a biztonsági szolgálat tudtával és engedélyével nyitható a részükre biztosított távirányítóval. A kapukon történő mozgások ellenőrzésére 2 db videokamera lett telepítve (kapualj és udvar), amelyek kontrollja a portán telepített monitoron keresztül követhető. 4. A törvényszék épületébe a mozgáskorlátozottak a portaszolgálatra történt jelzést követően az utcára nyíló kétszárnyas nagy kapun keresztül juthatnak be. Az épület akadálymentesített épületrészébe a sínes akadálymentes felvonó segítségével juthatnak be. 5. A bíróság épületébe, kivéve, ha eljárási cselekmény lefolytatásához az szükséges, lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal, robbantószerrel, illetve a közbiztonságra különösen veszélyes, vagy rendbontásra alkalmas eszközzel a rendőrség, a büntetésvégrehajtási testület vagy más fegyveres szervek hivatásos állományú, szolgálati feladatot ellátó tagjain kívül senki nem léphet be. Ennek ellenőrzésére a bíróság elnöke által az épület rendjének biztosításával megbízott személy jogosult. Ezeket az eszközöket a biztonsági szolgálat felszólítására az előtérben lévő kazettás szekrényben kell elhelyezni. A kazetta kulcsát az épületben tartózkodás idejére az eszköz tulajdonosa részére át kell adni. 6. A bíróság épületébe 14 év alatti gyermek nem léptethető be. 7. A bírósági épületbe érkező személy köteles magát igazolni, és alávetni magát a személyi és egyéb (röntgensugaras csomagvizsgáló, fémdetektor, kézi fémkereső) biztonságtechnikai ellenőrzésnek.

- 3 - Kivételek: - A Magyar Köztársaság elnöke, a Kormány tagjai, az alkotmánybírák, az Országos Bírósági Tanács (OBT) tagjai, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, helyettesei és főosztályvezetői, a legfőbb ügyész és helyettesei, a fegyveres és rendészeti szervek országos vezetői, a Megyei Közgyűlés elnöke ellenőrzés és igazolás nélkül léphetnek az épületbe. - Veszprém megye parlamenti képviselői, a megyei bíróságok elnökei, elnökhelyettesei és szakmai rendezvényre érkező bírái igazolványuk felmutatása esetén biztonságtechnikai ellenőrzés nélkül léphetnek be az épületbe. - Más megye bíróságainak elnöke, elnökhelyettese és szakmai rendezvényre érkező bírái igazolványuk felmutatása mellett léphetnek az épületbe. - A törvényszéken, illetve a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon szolgálatot teljesítő munkatársak csak a biztonsági szolgálat erre vonatkozó külön felszólítása esetén kötelesek a munkáltatói igazolványokat felmutatni és a biztonságtechnikai ellenőrzésnek magukat alávetni. - Veszprém megye ügyészségein és a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben szolgálatot teljesítő személyek, a szolgálati viszonyuk igazolása mellett léptethetők be, amennyiben szolgálati feladatot látnak el. - A rendőrhatóságokon, a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, a Vámés Pénzügyőrség Nyomozóhivatalánál, a NAV Nyomozóhivatalánál, a Határőrség Bűnügyi és Felderítő Szolgálati Hivatalánál és más hatóságoknál szolgálatot teljesítő, egyenruhát nem viselő személyek szolgálati

- 4 - viszonyukat kötelesek igazolni és a biztonságtechnikai ellenőrzésnek magukat alávetni. - A rendészeti és egyéb bűnüldöző szervek egyenruhás tagjai igazolvány felmutatása és biztonságtechnikai ellenőrzés nélkül léphetnek az épületbe. Ez a rendelkezés vonatkozik az általuk előállított, fogvatartott személyre is. - A jogi képviselettel rendelkező ügyvédek ügyvédi igazolványuk felmutatása mellett léphetnek az épületbe. - A törvényszéken, illetve a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon szolgálatot teljesítő ülnök a bíró vagy az elnöki iroda által kiadott igazolás és a személyi igazolvány felmutatása mellett léptethető be. - A gyermekét váró anya, illetve az a személy, akinek szervezetébe pacemaker, vagy más egyéb olyan eszköz került beépítésre, amely egészségügyi kockázatot jelent a fémkereső kapun való áthaladás esetén, csak a csomagja ellenőrzését és a kézi fémkeresővel való vizsgálatot köteles tűrni. - A 14 év alatti gyermek a bíróság épületébe akkor léptethető be, ha a bíróság megidézte. Beléptethető továbbá oktatási célból, de szervezett körülmények között, és a törvényszék elnökének engedélye alapján. Beléptethető abban az esetben is, ha a szülő megalapozottan hivatkozik arra, hogy a bíróság által kiadott idézést gyermeke magával hozatala nélkül nem tudta volna teljesíteni. Ez utóbbiról az épületvédelmi szervezet tagjának kell megbizonyosodnia. II. A bírósági épületbe történő be- és kilépés rendje a munkaidőn kívül

- 5-1. A napi rendes munkaidő kezdetét megelőzően, vagy a befejezése után a bírósági épületben dolgozó általában nem tartózkodhat. 2. A napi rendes munkaidő kezdete előtt, vagy befejezése után valamennyi személy csak teljes körű biztonsági ellenőrzést követően léptethető be, illetve ki az épületből. 3. 18 00 óráig a Veszprémi Törvényszék és a Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság dolgozói az épületben tartózkodhatnak, s azt külön ellenőrzés nélkül hagyhatják el. 4. A napi rendes munkaidőt megelőzően, vagy azt követően takarítási, épületkarbantartási és felújítási célból külön szerződés alapján belépők komplex ellenőrzését el kell végezni. Külső cégek az általuk bíróságra küldött munkatársai listáját kötelesek Fazekas Lajos épületbiztonsági és tűzvédelmi felelős (Veszprém, Vár u. 19., Tel.: 577-500) részére átadni. A lista alapján történik a külső cég megbízottjainak épületbe való beléptetése. 5. A napi rendes munkaidőn kívüli beléptetés rendkívüli eseteiről, vagy a beléptetés rendjétől való eltérésről a törvényszék elnöke intézkedik. III. Az épületben tartózkodás rendje, magatartás rendkívüli események során 1. A rendfenntartást végző személy köteles elősegíteni, hogy az eljárásban részt vevő személyek, a hallgatóság és a sajtó a rájuk vonatkozó jogszabályban előírtak szerint gyakorolhassák jogaikat és teljesíthessék kötelezettségeiket. Ennek érdekében a rendfenntartást végző személy a következő intézkedéseket teheti: a) azt a személyt, aki az épületben való tartózkodás rendjét megszegi, továbbá a bíróság épületében a tárgyalótermen kívül az általa tanúsított magatartással a tárgyaló bíróság munkáját, így különösen

- 6 - a tárgyalás szabályszerű menetét zavarja, a magatartás abbahagyására hívhatja fel, ha pedig ez nem vezet eredményre a bíróság által idézett személy kivételével a bíróság épületéből való távozásra szólíthatja fel, b) a fentieket megszegő személynek a bíróság épületébe történő belépését megtilthatja, vagy őt az épületből való távozásra szólíthatja fel, c) az önkéntes teljesítés elmaradása esetén gondoskodik a tanács elnöke, egyesbíró eljárása esetén az eljáró bíró (a továbbiakban e fejezetben együtt: tanács elnöke) által a tárgyalóteremből kiutasított személy kivezetéséről, valamint arról, hogy az adott tárgyalási napról kiutasított személy a tárgyalóterembe ne térhessen vissza, d) az önkéntes teljesítés elmaradása esetén gondoskodik a tanács elnökének a nyilvánosság kizárásáról rendelkező határozata végrehajtásáról, e) a bíróság épületébe belépő, vagy onnan kilépő személyt csomagja tartalmának bemutatására felhívhatja; ha ennek az érintett nem tesz eleget, az épületbe történő belépését megtilthatja vagy az épületből való távozásra felszólíthatja. Ha a rendfenntartást végző személy intézkedésének az érintett önként nem tesz eleget, a rendfenntartást végző személy az intézkedésre jogosult hatósághoz fordulhat. 2. Az épületben tartózkodás rendjének ellenőrzése mind a munkaidő alatt, mind azon kívül a biztonsági szolgálat feladata. Ide tartozik annak az előírásnak a betartása is, hogy a törvényszék épületének fala mellett gépjárművel tartózkodni nem lehet. 3. A telefonközpontba érkező hívásokat rögzíteni kell, merénylettel, vagy közveszély okozással való fenyegetés esetén pedig a telefonközpont kezelőjének mindent el kell követnie annak érdekében, hogy a telefonbeszélgetés időtartama minél hosszabb ideig tartson. 4. A fenyegetést tartalmazó hívás esetén a bíróság valamennyi dolgozója köteles - rögzíteni a hívás időpontját,

- 7 - - figyelmesen hallgatni, hogy a háttér hangjai és zajai azonosíthatók legyenek a későbbi vizsgálat során, - pontosan rögzíteni az elhangzott szöveget, - lehetőség szerint megállapítani a telefonáló személy nemét, életkorát és nemzetiségét, - haladéktalanul tájékoztatni a bíróság elnökét vagy helyettesét. A törvényszék elnökének vagy elnökhelyettesének rendelkezése alapján biztosítani kell az épület kiürítését, majd a bombariadó végén a munkavégzés fegyelmezett megkezdését. IV. Kiemelt kockázatú ügyekre vonatkozó biztonsági szabályok 1. Ha a bíróság elnöke az ügyek elosztása során, az eljáró tanács elnöke, az OBH elnöke, illetve más bíróság vagy hatóság jelzése alapján vagy egyéb módon - észleli, hogy egy ügy elbírálása a rendfenntartás szempontjából kiemelt kockázatot jelenthet, a tárgyalások nyilvánosságának és az épület rendjének megfelelő biztosítása érdekében köteles a szükséges intézkedéseket megtenni. 2. A bíróság elnöke a kiemelt kockázatú ügyben a következő intézkedést vagy intézkedéseket teszi: a) biztosítja a megfelelő tárgyalótermet, b) biztosítja a rendfenntartást végző személyek fokozott készenlétét, c) a rendfenntartást végző személyek számára elrendeli a bíróság épületébe belépő vagy onnan kilépő személyek csomagja tartalmának bemutatására való felhívás kötelező alkalmazását, d) értesíti az intézkedésre jogosult hatóságot, e) megteszi az épület rendjének fenntartása érdekében szükséges szervezési intézkedéseket. 3. Az eljáró tanács elnöke a tárgyalás előkészítése körében megvizsgálja, hogy az ügy körülményei - így különösen a felek, a terheltek vagy az idézett tanúk nagy száma, illetve az ügy

- 8 - társadalom széles körének figyelmét felkeltő tárgya - alapján szükség van-e az eljárási törvényekben foglalt, a tanács elnökének jogkörébe tartozó döntések mellett a (2) bekezdésben foglalt intézkedés megtételére, és ennek érdekében tájékoztatja a bíróság elnökét. 4. A bíróság elnöke az általa elrendelt intézkedésről az eljáró tanács elnökét és az intézkedéssel érintetteket tájékoztatja. V. Vegyes rendelkezések 1. A törvényszék elnöke indokolás nélkül elrendelheti a fenn megjelölt beléptetési és az épületben történő tartózkodásra vonatkozó szabályoktól való eltérést, különösképpen támadási vagy szöktetési veszély jelzése, vagy bírósági, szakmai vagy egyéb nagy rendezvények miatt. 2. A törvényszék címére érkező postai küldeményeket és az előtérben elhelyezett gyűjtőládából kivetteket a röntgensugaras csomagvizsgálóval át kell vizsgálni. 3. A vendégszoba lakói, a lakók hozzátartozói és ismerősei beléptetése esetére a szabályzatban foglaltakat a lehetőséghez képest és értelemszerűen alkalmazni kell. 4. Rendkívüli esemény bekövetkezésekor Balló József intézkedése alapján a gépjárművek behajtására szolgáló kétszárnyú nagy kaput ki kell nyittatni. 5. Áramszünet esetén a beléptetést korlátozni és szigorítani kell. 6. Az épület- és személyvédelemben részt vevők az épületben végzett takarítási és egyéb munkák befejeztével kötelesek ellenőrizni valamennyi nyílászáró zártságát és biztosítani a világítás

- 9 - megszüntetését, valamint az épület biztonsági rendszerét élesített állapotba kell helyezni. 7. Tűz esetén a tűzvédelmi szabályzatban, illetve a tűzriadó tervben meghatározottak szerint kell eljárni. 8. A fenti szabályzat szakmai előírásainak és rendészeti jellegű előírásainak betartásáért Fazekas Lajos épület- és tűzvédelmi, valamint biztonságtechnikai előadó a felelős. VI. Hatályba léptető rendelkezés Ez a szabályzat 2015. július 1. napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a 2012.El.II.B.15. számú szabályzat hatályát veszti. Dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit a törvényszék elnöke