MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET. Vagyonvédelmi Szabályzat
|
|
- Jakab Kiss
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET Vagyonvédelmi Szabályzat Jóváhagyom: Kenesei István igazgató
2 1. A Szabályzat célja MTA Nyelvtudományi Intézet továbbiakban Intézet jogszabályokban előírt működési tevékenységének teljesítéséhez szükséges vagyonvédelmi feladatok végrehajtása. Intézet működési területén a személyi tulajdon védelmének elősegítése. Intézet használatában, tulajdonában levő eszközökre vonatkozó károsító cselekmények megelőzése, az ilyen cselekmények folytatásának megakadályozása, illetve azok felderítése. Intézet létesítményei, anyagai, eszközei felügyeletének, őrzésének megszervezése, épületek és egyéb tároló helyiségek biztonságának elősegítése. Intézet működési területén a személy- és az áruforgalom szabályainak kialakítása, betartásának ellenőrzése. Az állami és szolgálati titok védelmére vonatkozó szabályok érvényesítésének elősegítése és ellenőrzése. A bekövetkezett káresetek, események okainak kivizsgálása, a megelőzés érdekében a szükséges intézkedések megtétele. Intézet elektronikus biztonságtechnikai rendszereinek működtetése, fejlesztése, irányítása és ellenőrzése. Esemény, rendkívüli esemény esetén azonnali intézkedések megtétele, a megelőzés érdekében a szükséges intézkedések megtétele. Intézet közalkalmazottainak a tulajdonvédelemmel kapcsolatos feladatának, valamint az ezzel kapcsolatos szervezett oktatás rendjének megvalósítása. 2. A Szabályzat hatálya A szabályzat hatálya az Intézet teljes egészére, valamennyi közalkalmazottjára kiterjed. A szabályzat rendelkezései az Intézet kezelésében, használatában, tulajdonában levő valamennyi ingatlanra, vagyontárgyra kiterjednek. Személyi hatálya: Intézettel közalkalmazotti, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyre, más gazdálkodó szervezet dolgozójára, amennyiben az Intézet területén megbízás, vállalkozás vagy egyéb szerződés alapján munkát vagy azzal összefüggő tevékenységet végez. Az Intézet valamennyi alkalmazottjának kötelessége a vagyon védelme, megőrzése.
3 3. Portaszolgálat ki- és belépés szabályai, kulcskezelés - Általános szabályok: Intézetünkben 24 órás portaszolgálat működik hétvégén és ünnepnapokon is. Az Intézetben tartózkodni munkavégzés céljából kizárólag munkanapokon 7 és 22 óra között lehet, kivéve az Igazgatósággal előre egyeztetett intézeti rendezvényeket. Ettől eltérő tartózkodásra engedélyt névre és dátumra szólóan az igazgató, a gazdasági vezető, illetve az osztályvezetők adhatnak. Az Intézet állományába nem tartozó személyek kizárólag munkaidőben, az Intézet közalkalmazottjának kíséretében tartózkodhatnak az épületben. Az általuk esetlegesen okozott károkért az a közalkalmazott a felelős, aki belépésüket engedélyezte. Az Intézet nyitvatartási idejének végén el kell hagyniuk az épületet, munkaidőn túl még kísérettel sem tartózkodhatnak az Intézet területén belül. Ez alól kivételt képeznek a felújítási munkákat végző vállalkozók, akik a karbantartó vagy a gondnok felügyelete mellett munkaidőn kívül is folytathatják tevékenységüket. Az egyetemi hallgatók benntartózkodását az oktatási adminisztrátor koordinálja. Minden félév elején le kell adnia a hallgatók névsorát, az oktatás, illetve vizsgáztatás rendjét. A hallgatónak kötelessége belépéskor a portán bejelentkezni. - Kulcsok nyilvántartásának, őrzésének rendje A portán a kulcsokat kulcsszekrényben, illetve lezárt kulcstartó dobozban tárolják. Külön kell tárolni az egyes helyiségek kulcsairól készült másolatokat, (címkével ellátva) az ún. "tartalék" - vagy tűzi - kulcsokat. A tartalékkulcs felvétele csak rendkívüli esemény bekövetkezésekor engedélyezett. A felvétel és a felnyitás tényét a kulcsfelvételi füzeten kívül a portanaplóban is rögzíteni kell. A feljegyzésnek tartalmaznia kell: - felnyitás okát, - pontos időpontját, - elrendelő, illetve a felnyitást végző nevét, - a kivett kulcs pontos meghatározását, - a kulcs visszahelyezésének és a kazetta lezárásának időpontját. A kulcsokat és kulcstartó dobozokat csak az illetékes vezető által írásban megnevezett személyek vehetik fel. A kulcsok és kulcstartó dobozok felvételének, illetve leadásának tényét - az időpont feltüntetésével - a felvételre jogosult a nyilvántartási naplóban, aláírásával igazolja. Portaszolgálat egyéb feladatai A portaszolgálat kezeli a telefonközpontot. Munkaidő végeztével ellenőrzi a helyiségek zártságát. Köteles a lift működésével kapcsolatos oktatáson résztvenni és a liftben rekedt személyek mentéséről gondoskodni. Munkanapokon, munkakezdéskor tájékoztatja az épület gondnokát az esetleges eseményekről (csőrepedés, elektromos zárlat, kulcselvesztés, stb.), melyet az esemény naplóban fel kell jegyeznie. Rendkívüli esemény (tűz, robbanás) esetén értesíti a rendőrséget, a tűzoltóságot, az üzemeltetési vezetőt és az igazgatót.
4 4. Eljárás a vagyon sérelmére elkövetett bűncselekmény alapos gyanúja esetén Minden közalkalmazottnak kötelessége közvetlen felettesét illetve annak távolléte esetén az igazgatót haladéktalanul tájékoztatni minden olyan eseményről, amelyből arra lehet következtetni, hogy a vagyon sérelmére bűncselekményt követtek el. További kötelessége az alkalmazottaknak az esemény kivizsgálásához a szükséges tájékoztatásokat az igazgatónak, illetve az esetet kivizsgáló szerv képviselőjének megadni és azokkal együttműködni. Az igazgató az esemény körülményeit kivizsgálja, illetve értesíti az illetékes rendőrséget az eseményről. Szándékos károkozás esetén feljelentési kötelezettsége van az általános szabályok szerint. Szükség esetén intézkedéseket tesz a helyszín lezárására, illetve az épület ajtóinak bezárására a rendőrség megérkezéséig, a kivizsgáló szervek munkavégzéséhez biztosítja a feltételeket. 5. Bombariadó esetén követendő eljárási szabályok Akinek tudomására jut, hogy az épületben bombát, vagy ahhoz hasonló robbanóeszközt helyzetek el, haladéktalanul értesíteni köteles az üzemeltetés vezetőt/gondnokot. A gondnok az igazgató értesítése és annak engedélye után a lehetőleg legrövidebb időn belül értesíti erről a tényről az épületben lévő valamennyi személyt, majd elrendeli a kivonulási terv (tűzriadó terv) szerint az épület elhagyását, ezzel egyidejűleg értesíti a Katasztrófavédelem illetékes szervezetét. Az Intézet vezető munkatársai közreműködnek az épület elhagyásának lebonyolításában. 6. Az Intézet használatában, tulajdonában, kezelésében levő vagyontárgyak használata, kivitele az intézet területéről Az Intézet tulajdonában lévő eszközök, berendezések kezelése, használata során az alábbi szabályok betartásával kell eljárni: Minden olyan előírást be kell tartani, amely a berendezés kezelési útmutatójában szerepel. Be kell tartani a munka- és tűzvédelmi előírásokat. Minden dolgozó köteles a rendelkezésére bocsátott berendezéseket rendeltetésszerűen használni, azok műszaki állapotát a tőle elvárható módon figyelemmel kísérni. A meghibásodást jelenteni kell az informatikus illetve az üzemeltetési vezető felé. Minden dolgozó egyénileg felelős a részére személyes használatra átadott berendezésekért. Az Intézet működési területéről eszközöket kivinni csak egyedi igazgatói, illetve osztályvezetői engedéllyel lehet. Eszközök otthoni használatára kizárólag az erre a célra rendszeresített formanyomtatvány kitöltése és engedélyezése után kerülhet sor. 7. Az Intézet közalkalmazottai személyes tulajdonában levő vagyontárgyak, pénzeszközök, pénzeszközt helyettesítő kártyák, értékpapírok elhelyezése Az Intézet közalkalmazottai a mindennapi munkavégzéshez szükséges mennyiséget meghaladó személyes szükséglet feletti magántulajdonukat az Intézet működési területén még átmenetileg sem tárolhatják.
5 Az Intézet a személyes tulajdont képező vagyontárgyak, eszközök esetleges megsemmisüléséért, eltulajdonításáért felelősséget nem vállal, a közalkalmazott ezekért kártérítést nem igényelhet. Ez nem zárja ki a közalkalmazott azon jogát, hogy tájékoztassa az estleges bűncselekmény gyanújáról az igazgatót, akinek jogában áll mérlegelni, hogy tegyen-e rendőrségi feljelentést. 8. Egyéb, biztonsági előírások 8.1. A helyiségek szabályos zárásáért (általános ellenőrzés, áramtalanítás, stb.) az ott dolgozók felelősek Szeszes ital fogyasztása, ittas személyek eltávolítása Az Intézet működési területén szeszes italt fogyasztani általában, árusítani pedig kivétel nélkül tilos. Szeszes ital rendkívüli, ünnepi rendezvény alkalmából és akkor is csak kis (semmilyen kárt, veszélyeztetést vagy rendzavarást nem okozó) mértékben történő fogyasztására az intézet igazgatója eseti engedélyt adhat. Nagyobb rendezvények esetében a szervező felelős ezek betartatásáért. Ittas személy az Intézetben nem tartózkodhat. Ha az ittasság gyanúja a felmerül, a felettes vezetőnek az ittas dolgozó alkoholszondás vizsgálatát kell kezdeményeznie, és az ittasság megállapítása után fegyelmi felelősségre vonás mellett fel kell szólítani őt az Intézet területének elhagyására. Garázdaság, vagy rendbontás esetén az igazgatót kell értesíteni a további intézkedés céljából Kábítószerrel kapcsolatos előírások Kábító vagy erősen bódító szerek hatása alatt az Intézet területére belépni, valamint ilyen szereket az épületben fogyasztani és behozni tilos Talált tárgyak leadása Az Intézet területén talált (vélelmezhetően elveszett) tárgyakat haladéktalanul le kell adni a portán vagy az igazgatóságon, ahol azokat a tulajdon igazolását követően át lehet venni Lezárt helyiségek, szekrények, íróasztalok kényszerből történő felnyitása Minden egyes kényszerből történő felnyitásról akár az Intézeti, akár személyi tulajdont érint az jegyzőkönyvet kell felvenni. Távollévő dolgozó helyiségének, íróasztalának, szekrényének vagy személyes jellegű csomagjának kényszerből történő felnyitása csak a munkahelyi vezető vagy megbízottja és általa felkért két további személy (tanúk) együttes jelenlétében történhet. Ez esetben a jegyzőkönyv egy példányát az érintett helyiségben, szekrényben, íróasztalban stb. annak visszazárása előtt a távollévő dolgozó részére hátra kell hagyni. A kényszerből történt felnyitás tényéről az érintett dolgozót a lehető legrövidebb időn belül értesíteni kell.
6 9. Egyebek Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdések, amelyek az Intézet egyéb szabályzataiban rögzítésre kerültek: pénzkezeléssel kapcsolatos biztonsági előírások: Pénzkezelési Szabályzat, tűzvédelemmel kapcsolatos előírások: Tűzvédelmi Szabályzat, munkavédelemmel kapcsolatos előírások: Munkavédelmi Szabályzat. 10. Hatályba lépés A jelen szabályzat január hónap 01.napján lép hatályba.
Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala. Kulcskezelési szabályzat
Kerekegyháza Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Kulcskezelési szabályzat A szabályzat kiadásának célja: A kulcsok tárolási, kiadási- és visszavételi rendjének szabályozása. A kulcsfelvételre jogosultak
Vagyonvédelmi Szabályzat
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA CSILLAGÁSZATI ÉS FÖLDTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT Vagyonvédelmi Szabályzat Összeállította és jóváhagyásra előterjesztette: Sopron, 2013. június 14. Tóth Márta gazdasági igazgató Jóváhagyom:
A helyiségek és berendezések használatának szabályzata
MTA Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet 1022. Budapest, Herman Ottó út 15. A helyiségek és berendezések használatának szabályzata Martonvásár, 2012. Bedő Zoltán Főigazgató 0 A
Vagyonvédelmi Szabályzat
Jászsági Szociális Alapszolgáltató Központ Vagyonvédelmi Szabályzat 2016 Jászsági Szociális Alapszolgáltató Központ 5121 Jászjákóhalma, Wesselényi út 12. 1 A Jászsági Szociális Alapszolgáltató Központnál
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA.. igazgató P.H. 1 A HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A Békés Megyei Tisza Kálmán
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatal 2462 Martonvásár, Budai út 13. sz. HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010. július 1. napjától HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK
AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA
AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR SZOLGÁLATVEZETŐI SZABÁLYZATA Jelen szabályzat az Országos Széchényi Könyvtárban az általános heti hivatalos munkaidőn kívül ellátott nyilvános könyvtári szolgálat irányításával
Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet
ELSZÁMOLÓH Z Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. június 1. HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA BALASSAGYARMAT, RÁKÓCZI ÚT 50. HELYISÉGEK ÉS BERENDEZÉSEK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2010.
ÓBUDAI EGYETEM. Rektor. OE-RH-375/2014 Budapest, 2014.április 1.
OE-RH-375/2014 Budapest, 2014.április 1. 2/2014. i Utasítás A vagyon elleni bűncselekmények/szabálysértések megelőzésével, valamint az ezen cselekmények elleni fellépéssel kapcsolatos eljárások rendjéről
MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
MTA NYELVTUDOMÁNYI INTÉZET BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 2. AZ BÉLYEGZŐK HASZNÁLATÁRA JOGOSULTAK KÖRE... 3 3. A BÉLYEGZŐK HASZNÁLATA...
SZÉCHENYI ISTVÁN TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT MISKOLC KULCS-NYILVÁNTARTÁS ÉS KULCSKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Széchenyi István Térségi Integrált Szakképző Központ Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 3529 Miskolc, Ifjúság u. 16-20. www.szechenyitiszk.eu, info@szechenyitiszk.eu SZÉCHENYI ISTVÁN
Tűzvédelmi Szabályzat
Tűzvédelmi Szabályzat Kunmadarai Repülőtér területére Mentők 104 Tűzoltóság 105 Rendőrség 107 Értesítési telefonszám 06 30 7037616 2013 Kunmadarasi Repülőtér 042 hrsz. Tűzvédelmi Szabályzata Rendkívüli
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015.
Rendkívüli és egyéb események jelentésének szabályai 2015. Rendészeti Szabályzat 3. sz. melléklete Hatályba lépett: 2015. A szabályzat hatálya Kiterjed a Javítóintézet minden dolgozójára, és növendékére.
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 24. SZÁMÚ MELLÉKLET A RIASZTÓRENDSZER HASZNÁLATA, ÜZEMELTETÉSE SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2.
MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV. Készült:... év... hó... napján, a...szám alatti hivatalos helyiségében.
MUNKAVÉDELMI OKTATÁSI JEGYZŐKÖNYV Készült:... év... hó... napján, a.....szám alatti hivatalos helyiségében. Tárgy: munkavédelmi oktatás *(előzetes, ismétlődő, rendkívüli) Beszámoltatás formája: * (szóbeli
A helyiségek és berendezések használatának szabályzata
MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet 2462 Martonvásár, Brunszvik u. 2 A helyiségek és berendezések használatának szabályzata Martonvásár, 2012.. Bedő Zoltán főigazgató 0 A HELYISÉGEK
1.2.A Házirend tárgyi hatálya az Orientációs Napok elnevezésű rendezvényre terjed ki.
HÁZIREND A kari Orientációs Napok célja, hogy lehetőséget teremtsen a Karra felvételt nyert, személyek (továbbiakban: gólyák) számára, hogy a tanév megkezdése előtt megismerkedjenek az egyetemi és kari
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KTI EURÓPAI ÜZLETI ÉS KOMMUNIKÁCIÓS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT A Nyíregyházi Főiskola KTI Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskolája dolgozói és tanulói tűzvédelmi
AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 9. számú melléklete
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET AZ ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERÉNEK 9. számú melléklete A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT
VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT
VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT ... Költségvetési szerv VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT Hatályos: 2017. március 31 -től 2 A Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona a Szervezeti és Működési Szabályzatában
TESTNEVELÉSI EGYETEM. Rendezvényszervezési szabályzat
TESTNEVELÉSI EGYETEM Rendezvényszervezési szabályzat 1 Tartalomjegyzék I. FEJEZET: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 1. Szabályozás célja...3 2. Szabályozás személyi és tárgyi hatálya...3 3. Alapfogalmak...3
VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT
VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT ... Költségvetési szerv VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT Hatályos: 2015. január 01 -től 2 A Fővárosi Önkormányzat Vázsonyi Vilmos Idősek Otthona a Szervezeti és Működési Szabályzatában
TŰZRIADÓ TERV. BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a.
TŰZRIADÓ TERV BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM GAZDÁLKODÁSI KAR ZALAEGERSZEG Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a. T Ű Z R I A D Ó T E R V A létesítmény adatai: a. Megnevezése: Budapesti Gazdasági Egyetem Gazdálkodási
Sz 02 Panaszkezelési Szabályzat
Országos Onkológiai Intézet National Institute of Oncology Sz 02 Panaszkezelési Szabályzat Készítette: Németh Erzsébet minőségirányítási szakreferens Átvizsgálta Jóváhagyta: Dr Boér András minőségirányítási
ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉNEK RENDJE
ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM RENDEZVÉNYEK SZERVEZÉSÉNEK RENDJE (Elfogadva a Szenátus 59/2017. (V.17.) sz. határozatával) 2017. I. FEJEZET: BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1. Szabályozás célja (1) A szabályozás célja
A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE
HÁZIREND 2016. A CSABAGYÖNGYE KULTURÁLIS KÖZPONT HÁZIRENDJE Ezen dokumentum az Intézmény Szervezeti és Működési Szabályzat alapdokumentáció mellékletét képezi Az Intézmény legfontosabb adatai: Megnevezése:
SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT M/17. BIZTONSÁGVÉDELMI SZABÁLYZAT SOPRON 2006 !" ## $ %&"'' $!"# $%& $%%&' ()* +'!&, # % )-!. / & 01 %/ 01 2 01 %& #' ((! 345& 00! ) 6 00 (1)
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE. Elfogadva: március 22. Módosítva: január 22., hatályba lép: 2013.
NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A BELSŐ ELLENŐRZÉSI IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. március 22. Módosítva: 2013. január 22., hatályba lép: 2013. január 24-én A Belső Ellenőrzési Iroda ügyrendjét (a továbbiakban:
GÓLYATÁBOR HÁZIREND SZIE GTK HÖK 2016.
GÓLYATÁBOR HÁZIREND SZIE GTK HÖK 2016. Preambulum Az Egyetemi Gólyatábor célja, hogy lehetőséget teremtsen az Egyetemre felvételt nyert, de az adott szakra még be nem iratkozott személyek (továbbiakban:
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Tavaszmező u. 17.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.1. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS, valamint a BEKÖVETKEZETT
A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
A szombathelyi Kutyamenhely Alapítvány BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA ( módosításokkal együtt, egységes szerkezetben) Utolsó módosítás dátuma: 2010. november 10. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.A szabályzat
TAPOLCAI KÓRHÁZ EGÉSZSÉGÜGYI NONPROFIT KFT. 8300 TAPOLCA, ADY E. U.1-3.
TAPOLCAI KÓRHÁZ EGÉSZSÉGÜGYI NONPROFIT KFT. 8300 TAPOLCA, ADY E. U.1-3. PANASZBEJELENTÉS KIVIZSGÁLÁSÁNAK SZABÁLYZATA SZ-22 KÉSZÍTETTE: JÓVÁHAGYTA: HÁRSFA GYULÁNÉ ÁPOLÁSI IGAZGATÓ A DOKUMENTÁCIÓ KÓDJA:
LIPTÁK GÁBOR VÁROSI KÖNYVTÁR. Balatonfüred BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA
Az SzMSz 9. számú függeléke LIPTÁK GÁBOR VÁROSI KÖNYVTÁR Balatonfüred BÉLYEGZŐ HASZNÁLATI SZABÁLYZATA Utolsó módosítás dátuma: 2016. JANUÁR 4. TARTALOMJEGYZÉK I.ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.A SZABÁLYZAT
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE
AZ ORSZÁGOS KLINIKAI IDEGTUDOMÁNYI INTÉZET KERETÉBEN TEVÉKENYSÉGET ELLÁTÓ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓK SZAKMAI FELÜGYELETÉNEK RENDJE Jóváhagyta: A dokumentum kódja: SZ-17/M01 Változat száma: 01 Prof. Dr. Nagy
BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL
BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL KEM-i Zsigmondy Vilmos Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola Hatályba lépés ideje: 2012. január 30. A szabályzattal az intézmény saját hatáskörében figyelembe
RMC Medical Zrt. Panaszkezelési Szabályzat. Hatályos: június hónap 1 napjától
RMC Medical Zrt. Panaszkezelési Szabályzat Hatályos: 2016. június hónap 1 napjától A szabályozás célja: Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben foglaltak érvényre juttatása: a panasz kivizsgálásának
PANNON EGYETEM Kollégiumi Tanács
Kollégiumi Fegyelmi Szabályzat a Pannon Egyetem kollégiumaiban és kollégiumként üzemelő bérleményeiben történő fegyelmi vétségek kezelésére A Pannon Egyetem a a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével
A DIÓSGYŐR-VASGYÁRI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL. Hatályba lépés ideje: január 03.
A DIÓSGYŐR-VASGYÁRI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL Hatályba lépés ideje: 2012. január 03. A Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium e szabályzattal az intézmény
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet. Tűzriadó Terv. Budapest, VIII. Népszínház u. 8.
Tűzvédelmi Szabályzat 3.3. Melléklet Tűzriadó Terv Budapest, VIII. A Tűzriadó Terv a Tűzvédelmi Szabályzat melléklete, egy példányát - a létesítmény alaprajzával kiegészítve - a tűzvédelmi anyagok gyűjtőjében
Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 27. függelék. Az ÓBUDAI EGYETEM SZABÁLYZATA
2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 27. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014. március Tartalomjegyzék
BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet
BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D
Az üzemanyag vételezés szabályai
Az üzemanyag vételezés szabályai Fenti témakör az Országos Mentőszolgálat(továbbiakban :OMSz)-nál 2006-ban lett kidolgozva Minőségügyi Kézikönyv-ben Az Országos Mentőszolgálat üzemanyag ellátási,üzemanyagkártya-kezelési,valamint
38/2000. (IV. 27.) I.I.T. számú h a t á r o z a t a
A Semmelweis Egyetem Ideiglenes Intézményi Tanácsának 38/2000. (IV. 27.) I.I.T. számú h a t á r o z a t a az Egyetem dolgozóinak külföldi tanulmányútjával és munkavállalás vagy egyéb célból külföldi tartózkodáshoz
Önkéntes munka nyilvántartásának rendje
a Magyar Hadtudományi Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatának 3. számú melléklete Önkéntes munka nyilvántartásának rendje Jelen dokumentum a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) 2014. február 28-án
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók!
Amit az Óbudai Egyetemen tűzvédelméről tudni kell! Tisztelt Hallgatók! Az Óbudai Egyetem tűzvédelmi szabályzatának megalkotásakor az egyik alapvető szándék az volt, hogy az egyetemet hozzásegítse a hatékony
Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k. A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata
Ikt. sz.: SZF/ /2013. S z o l n o k i F ő i s k o l a S z o l n o k A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban Főiskola) oktatói és kutatói munkájának, kutatásszervezési
A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESETÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOK A KODOLÁNYI JÁNOS EGYETEMEN*
A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESETÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOK A KODOLÁNYI JÁNOS EGYETEMEN* Elfogadva a 2018. július 4-i szenátusi ülésen Határozat száma: SZE 1700/3.8/2018.(VII.4.)
A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ AJÁNDÉKOK ELFOGADÁSÁNAK RENDJÉRŐL
40/2007. (III. 27.) számú hat. A SEMMELWEIS EGYETEM S Z A B Á L Y Z A T A AZ AJÁNDÉKOK ELFOGADÁSÁNAK RENDJÉRŐL BUDAPEST 2007 A Semmelweis Egyetem S z e n á t u s á n a k 40/2007. (III. 27.) számú h a t
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR
15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről (Egységes szerkezetben
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT
SZABOLCS SZATMÁR BEREG MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA ESZKÖZ BÉRBEADÁSI SZABÁLYZAT 2015. október 1 Az Eszköz Bérbeadási Szabályzat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Mérnöki Kamara (székhely: 4400 Nyíregyháza, Kálvin
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban
Ü G Y R E N D. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont
MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont Ü G Y R E N D A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatósága gazdálkodással összefüggő feladataira Martonvásár,
Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE
Nyíregyházi Egyetem SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE A Szervezeti és működési szabályzat 32. sz. melléklete Elfogadva: 2005. május 10., hatályba lép: 2005. május 18-án Utolsó módosítás: 2016.
ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM
1. verzió ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE Budapest, 2009. december Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat 1. számú mellékletének, a Szervezeti és
TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések A Tagkollégium Fegyelmi Bizottsága A fegyelmi eljárás formai és tartalmi követelményei, az elj
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 5. melléklet Az ÓBUDAI EGYETEM KOLLÉGIUM FEGYELMI és KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER VI. FEJEZET A hallgatói balesetek megelőzésével kapcsolatos és a bekövetkezett balesetek esetén követendő
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR
15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról
PTE ÁJK Pályázati Szabályzata
PTE ÁJK Pályázati Szabályzata 1. A PTE ÁJK Pályázati Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) célja összhangban a PTE pályázati rendjéről szóló 4/2007.sz. Rektori Utasítással a PTE ÁJK pályázati aktivitásának
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS gyakorlati képzési feladatok ellátására A jelen együttműködési megállapodást a felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 44. bekezdése alapján a... szervezet / intézmény
KVGY Kft tanműhelyének házirendje
KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA
A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA RENDÉSZETI ÉS VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2002. február TARTALOMJEGYZÉK I. A vagyonvédelem és a rendészeti tevékenység céja 4 II. A rendészet és vagyonvédelem általános
BÉLYEGZŐHASZNÁLATI SZABÁLYZAT
Dánszentmiklósi Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Iktatószám: 164/2018. BÉLYEGZŐHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Készítette: Gál Mária intézményvezető Dánszentmiklós, 2018. szeptember 03. Tartalomjegyzék
LIFELIKE EGÉSZSÉGÜGYI MOZGÁSDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT SZABÁLYZAT HÁZIREND
LIFELIKE EGÉSZSÉGÜGYI ÉS MOZGÁSDIAGNOSZTIKAI KÖZPONT SZABÁLYZAT HÁZIREND A Szabályzat a LIFELIKE Egészségügyi és Mozgásdiagnosztikai Központ (továbbiakban Diagnosztikai Központ) tulajdonát képezi. Bárki
VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA
VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA MTA Nyelvtudományi Intézet VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA Hatályos: 2014. január 1-től 2 A VEZETÉKES ÉS RÁDIÓTELEFONOK HASZNÁLATÁNAK
A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/B. függelék 5. melléklet A KOLLÉGIUM FEGYELMI ÉS KÁRTÉRÍTÉSI ÜGYEK ELBÍRÁLÁSÁNAK RENDJE BUDAPEST,
Szent István Egyetem Gödöllő
Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 5/B. melléklete A HALLGATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK ÉS KÖTELESSÉGEK TELJESÍTÉSÉNEK RENDJE Gödöllő, 2006. augusztus 1.
A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA Miskolc 2008. 6.14. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA A Miskolci Egyetem Tanácsának 45/2007.
EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) célja,
2.2 Az ügyfél vagy a meghatalmazott helyett a nevükben érvényes meghatalmazás alapján eljáró képviselőjük is jogosult panasz benyújtására.
HATÁLYOS: 2010. július 1-től PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen panaszkezelési szabályzat (a továbbiakban Szabályzat ) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk
Petőfi Sándor Művelődési Ház Szervezeti és Működési Szabályzata, használatának rendje
Petőfi Sándor Művelődési Ház Szervezeti és Működési Szabályzata, használatának rendje Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 5. sz. melléklet 4/2010. számú Főigazgatói utasítás a Szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2010. január 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2016. (XII. 22.) OBH utasítása a rendkívüli és egyéb eseményekkel kapcsolatos tájékoztatás rendjéről szóló szabályzatról szóló 17/2012. (X. 18.) OBH utasítás módosításáról
OTP ORSZÁGOS EGÉSZSÉG- és ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR 1051 BUDAPEST, MÉRLEG UTCA 4.
OTP ORSZÁGOS EGÉSZSÉG- és ÖNSEGÉLYEZŐ PÉNZTÁR 1051 BUDAPEST, MÉRLEG UTCA 4. SZABÁLYZAT TAGSZERVEZŐK OKTATÁSÁRÓL ÉS ELLENŐRZÉSÉRŐL HATÁLYOS 2018. ÁPRILIS 12. NAPJÁTÓL 2 1. A szabályzat tárgyi és személyi
Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata
Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata 1. Az Informatikai Kar Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzata megegyezik az Egyetem Rendészeti és Vagyonvédelmi Szabályzatával. A Szabályzathoz
I. Az intézet működési rendje
A Békés Megyei Pedagógiai Intézet működési rendje I. Az intézet működési rendje 1. Az intézet gazdálkodása Az intézet gazdálkodási feladatait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Békéscsabai Tankerülete
Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT
Ikt. sz.: VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT 2014 VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZAT A Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központnál a Szervezeti és Működési Szabályzatában megfogalmazottakkal összefüggésben
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL
TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAP- CSOLATOS ÉS A BEKÖVETKEZETT BALESETEK ESE- TÉN KÖVETENDŐ ELŐÍRÁSOKRÓL Változat száma: 3. Elfogadás dátuma: 2018. 05.29. Határozat
Magyar joganyagok - 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás - a bódító hatású szertől befo 2. oldal a) az intézkedés alá vont személyen a kábítószer okozta
Magyar joganyagok - 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás - a bódító hatású szertől befo 1. oldal 32/2014. (VIII. 29.) ORFK utasítás a bódító hatású szertől befolyásolt állapotú járművezetőkkel, valamint
Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT
Számítógép kezelői - használói SZABÁLYZAT I. A SZABÁLYZAT CÉLJA, HATÁLYA A számítógép hálózat nagy anyagi és szellemi értéket képviselő rendszer. Felhasználóinak vállalniuk kell a használattal járó kötöttségeket
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E. az Újpesti Közterület-felügyeletről
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének /2009. (...) számú R E N D E L E T E az Újpesti Közterület-felügyeletről (T E R V E Z E T) Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 27. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM RENDÉSZETI és VAGYONVÉDELMI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK
A tananyag feldolgozására fordítható órák száma: Órák megoszlása Tárgykör száma. Tárgykör címe
1 1. A képzés célja A képzésen résztvevők jogi, szakmai és szolgálati ismeretinek aktualizálása, bővítése, valamint a szolgálati feladatok végrehajtásához kapcsolódó kompetenciák fejlesztése innovatív
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM ÜZEMELTETÉSI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus a 55/2015. (IX.30.) számú határozatával... Felsmann Tamás rektorhelyettes 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti
Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat
Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat HÁZIREND Taksony A Házirend hatálybalépésének időpontja: A Házirendet az intézmény főállású dolgozói közösen megvitatták és elfogadták, értekezlet
A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA Miskolc 2017. 6.14. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM VAGYONVÉDELMI ÉS RENDÉSZETI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 198/2017.
KÉSZ ÉPÍTŐ ÉS SZERELŐ ZRT.
/ 4 oldal Tartalomjegyzék:./ Célmeghatározás 2./ Területi érvényesség 3./ Fogalom meghatározások 4./ Eljárás 5./ Kapcsolódó dokumentációk jegyzéke 6./ Dokumentálás Készítette: Kővári Tímea Jóváhagyta:
2011. BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGÁZ CAMPUS HÁZIREND
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGÁZ CAMPUS HÁZIREND 2011. BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM KÖZGÁZ CAMPUS HÁZIREND I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1. A házirend célja Intézményünk házirendje helyi
DOHÁNYZÁSI SZABÁLYZATA
Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1) melléklete 12) függeléke Csanyteleki Polgármesteri Hivatal DOHÁNYZÁSI SZABÁLYZATA Csanyteleki Polgármesteri Hivatal Dohányzási Szabályzata A nemdohányzók
b) a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetben, üzemzavarban
Veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleset, üzemzavar Mesics Zoltán tű. alezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály Seveso Szakértői Csoport 2012. II. félévi értekezlete Inárcs, 2012. november 8-9.
SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL
SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL Fonyód, 2012. április 1. Jóváhagyta: Bántó Zsuzsanna Igazgató A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
Részvételi szabályzat és házirend
Részvételi szabályzat és házirend Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Gólyatábor 2016 Preambulum Az Egyetemi Gólyatábor célja, hogy lehetőséget teremtsen az Egyetemre felvételt nyert, de az
Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA
Ügyiratszám:639-3/2014. SZABÁLYTALANSÁGOK KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSRENDJE SZABÁLYZAT HATÁLYA A Csetényi Közös Önkormányzati Hivatal, mint az Ávr. 10. alapján kijelölt költségvetési szerv szabályzatának hatálya
1/2011. sz. Gazdasági Főigazgatói Utasítás
1/2011. sz. Gazdasági Főigazgatói Utasítás a Szent István Egyetem Hallgatói Önkormányzat gazdálkodásának szabályozásáról Gödöllő, 2011. A Szent István Egyetem (továbbiakban: SZIE) Szervezeti és Működési
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó Hitközség 1075 Budapest, Síp u. 12.
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1. Az óvoda általános adatai 1.1. Neve: Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodája 1.2. Címe: 1142 Budapest, Ungvár u. 12. 1.3. Fenntartó neve és címe: Budapesti Zsidó
Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító: 201038
Gubody Ferenc Szakképző Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 201038 A szabályzat érvényes: 2013. április 2-től 1 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Tartalomjegyzék... 2 2 A Szervezeti és Működési
A Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezeti és működési szabályzata
A Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezeti és működési szabályzata 1/119 Tartalomjegyzék Munkácsy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A Munkácsy
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.
Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet: