I. RENDSZERVÁLTOZÁS: PIACGAZDASÁG, TÁRSADALOM, POLITIKA

Hasonló dokumentumok
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Az EOQ MNB kitüntetettjei

mővelésében. tükrében között.

Az EOQ MNB kitüntetettjei

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Repertórium 2014/40-ig

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK

Szervezeti egység Név Munkakör telefon cím Fax Miniszter dr. Trócsányi László miniszter

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás

kyokushin Danvizsgák időpontjai

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

EREDMÉNYJELENTŐ ÍV. dr. Nagy Sándor

Önkormányzati Választások körzet

20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM

Név Évjárat Engedély Egyesület

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

FÖDERALIZMUS ÉS DECENTRALIZÁCIÓ

VI.Szigetköz Minimaraton

NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p.

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Megyei matematika verseny 2009.

2008. Kohári Nándor közgyűlés tagja 1 Kónya Gábor közgyűlés tagja 1 Kormos Tibor közgyűlés tagja 1 Koza Mária Polgármesteri Hivatal 1 Kozma József köz

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása

Szálka Triatlon M egyéni abszolút eredmények

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TEMATIKA ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET. (tárgykód: KKS7B17)

01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980

2. oldal tagjai: dr. Bagdy Gábor Lévai Zoltán Ambrus János dr. Borsány György Nagy István Rajk László Ifjúsági és Sport Bizottság Hardi Róbert Devosa

Pont Hely

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Printed augusztus 25, 2014 at 21:21

VI.Szigetköz Minimaraton

KÖVETELMÉNYEK /II.

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

9. Győr-Lipót Futóverseny

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

KÖZIGAZGATÁSI MESTERSZAK Szakfelelős: Peres Zsuzsanna 2017/ félév 4. félév óra. óra óra óra ea gy ea gy ea gy ea gy

A Kari Tanács május 14-i ülésének határozatai

Társadalom Politika & A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI DISKURZUS FOLYÓIRATA & & 1. évfolyam, 3. szám október &

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak

A választók névjegyzéke

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Tartalom. I. Bevezetés 7

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

I. A KÉPZÉS TARTALMA

1. fejezet. 2. fejezet

TANREND az ajánlott egyéni tanterv 1. félévében felkínált tárgyakra vonatkozóan POLN17-B 2017/2018 őszi félévében

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Heti Tantárgyfelelős. kódja. Jogi alapismeretek (Közjog) I. NKB G 3 NK Dr. Nagy Andrea X

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc út 2.) tel./fax: 06-36/

dr. Verebics János publikációs jegyzéke szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.

A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.

Munkalap1. Makó

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

XVIII. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 27., szombat 10 óra

Generációk az információs társadalomban

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Tematika és irodalomjegyzék a Helyi Önkormányzat I. nappali BA szakos hallagtók számára

X. Futapest-Etyek Crossfutás 2010 január 24.

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

Nemzetközi tanulmányok MA NETTANM2 képzési terv

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

- eredmények - 5. osztály

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

2018. február 27. kedd ig

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn

Nemzetközi tanulmányok MA NETTALM1 képzési terv

AJÁNLOTT TANTERV a politikatudományi MA képzésen

Adatok: Indult Küldött Helyezés Sebességek. tag galamb 20% első 20% , ,43

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

22. sz. Záróvizsga bizottság

Átírás:

I. RENDSZERVÁLTOZÁS: PIACGAZDASÁG, TÁRSADALOM, POLITIKA 3. alprogram: Társadalmi változások és a politikai rendszer Programfelelős: Kulcsár Kálmán Szerző(k) A tanulmány címe Oldal-szám 1. Ágh Attila A globalizáció politikai aspektusai 1 14 2. Ambris József A polgári védelem feladatai napjaink új típusú biztonsági kockázatai tükrében 5 24 3. Balázs István A közszolgálati reform továbblépési lehetőségei 2 8 4. Balogh István Az európaiság mint érték 24 5. Balogh István Az Európához csatlakozás a kelet-közép-európai tradíció folytonosságában 23 6. Bayer József A politikai stílus változásáról. 28 7. Bíró Gáspár A nemzetállam válsága? 1 12 8. Boda Zsolt Empirikus politikaikultúra-kutatások Magyarországon 20 9. Bódi Ferenc Lokális kistérségi és regionális együttműködés a településfejlesztés téma keretében 10. Borboly István A gazdasági elit és a feketegazdaság szabályozása az országgyűlésben 11. Bódi Ferenc Hét szűk esztendő. 48 36 42 (Az önkormányzatok gazdálkodása 1990 és 1997 között) 12. Bódi Ferenc Lokális, kistérségi és regionális együttműködés és politika a településfejlesztésben 57 13. Bőhm Antal Centralizáció decentralizáció, avagy a központi kormány és az önkormányzatok viszonya 4 31 14. Bőhm Antal Lokális és regionális társadalmi folyamatok 39 15. Bőhm Antal A helyi társadalom integrációs folyamatai falusi településeken 16 16. Csefkó Ferenc A központi kormányzat és az önkormányzatok viszonya. (Helyi érdekvédelem és képviselet) 49 17. Cseh-Szombathy László Gazdasági változások társadalmi értékek 1 4

18. Csite András, Horváth Gergely Krisztián A gazdasági elit a helyi társadalomban 45 19. Csite András, Kovách Imre Piacgazdaság és gazdasági elit 1993 1997 35 20. Csite András, Kovách Imre A gazdasági elit pártpreferenciái 25 21. Csite András, Kovács Imre A regionális vidékfejlesztés europaizálása Magyarországon az 1990-es években 40 22. Csizmadia Ervin A bizalmi deficit Magyarországon. (Magyarázatok és hipotézisek) 36 23. Dobszay János Az Orbán-kormány személycseréi 56 24. Enyedi Zsolt, Todosijevics Bojan 25. Fábián Zoltán, Enyedi Zsolt, Erős Ferenc A magyar parlamenti pártok ideológiai arculata és reprezentatív funkciója A politika és a tekintélyelvűség kapcsolata a rendszerváltás utáni Magyarországon 37 38 26. Ferge Zsuzsa Az állami szociálpolitika változásának trendjei a rendszerváltozás óta; ezek illeszkedése nemzetközi (nemzetközileg változó) paradigmákhoz 4 27. Fricz Tamás Demokratizálódás, pártrendszer és választópolgárság Magyarországon 49 30 28. Fricz Tamás Pártrendszer és parlamenti demokrácia 2 10 29. G. Márkus György A magyar pártrendszert strukturáló politikai törésvonalak hierarchiája 30. Galló Béla A regionalizmus és az Európai Unió néhány politológiai problémájáról 40 25 31. Gál Péter Gazdasági átalakulás, érdekstruktúrák, célrendszerek 1 8 32. György István Közszolgálat és politikai semlegesség ma 2 4 33. Hegedűs István Európai eszmék, uniós intézmények, politikai döntéshozatal, magyar csatlakozás 36 34. Huszár Tibor Politikai rendszer és civil társadalom 2 20 35. Hüvely István Az európai integrációs folyamat legújabb összefüggései 27 36. Hüvely István Magyarország politikai struktúrájának illeszkedése az Európai 27

Unióhoz 37. Ilonszki Gabriella A magyar országgyűlés 1990 1997: intézményesülési sikertörténet, néhány kérdőjellel 33 38. Jenei György A "független" és "semleges" közszolgálat mítosza 2 8 39. Juhász Erika Magyarország NATO-csatlakozása (politikai, történeti áttekintés) 5 36 40. Juhász Gábor A demokratikus átmenet egy szociálpolitikai dilemma: mi legyen a szociális jogokkal Magyarországon? 30 41. Kamarás István A vallás értékképző és integráló szerepe a mai magyar társadalomban 3 15 42. Kelemen László A honvédelem központi igazgatásának problémái a NATOcsatlakozás összefüggésében 5 24 43. Kemény László A civil érdekegyeztetés típusai és kapcsolatuk a politikai rendszer elemeivel 45 44. Kiss Balázs G. Cs. a priori. (Elemzések a politikai kultúráról) 21 45. Kondorosi Ferenc A NATO-csatlakozás alkotmányjogi és közjogi összefüggései 5 24 46. Kovách Imre A gazdasági elit és a gazdaságpolitikai döntések (zárótanulmány) 47. Kőszegvári Tibor Magyarország és a közép-európai régió helyzete, biztonságát fenyegető veszélyek az USA és a NATO biztonsági filozófiája tükrében 31 43 48. Kulcsár Kálmán A politikai rendszer és a magyar valóság 25 49. Kulcsár Kálmán Politikai rendszer és politikai kultúra 2 22 50. Kulcsár Kálmán Az Európai Unió és Magyarország a század végén 54 51. Kulcsár Kálmán Tíz esztendő után (politikai problémák és a harmadik országgyűlési választás) 4 34 52. Kulcsár Kálmán Új világrendszer és biztonság 5 24 53. Laki László A polgárosodásból kimaradó társadalmi csoportok 4 34 54. Laskai Zoltán Az állam és a civil társadalom viszonya 37 55. László János, Ehmann Bea, Gál Béla Pártprogramok pszichológiai értékdimenziói 3 25 56. Lőrincz Lajos A közszolgálat átalakulása a rendszerváltásban 2 12 57. Matus János Az európai és euroatlanti intézményekhez való csatlakozás hatása Magyarország biztonságára 48

58. Matus János Magyarország biztonsága és az euroatlanti intézményrendszer 5 36 59. Moksony Ferenc Rendszerváltás és deviancia 3 27 60. Molnár Ferenc A sorkatonai szolgálat intézménye a NATO-csatlakozás küszöbén 5 36 61. Móricz Lajos A NATO struktúrájának és működésének jellemzése. Magyarország csatlakozásának főbb kérdései 27 62. Móricz Lajos, Kiss Jenő Hazánk katonapolitikai helyzetében a NATO-tagság által bekövetkező változások és azok elvi, gyakorlati konzekvenciái 56 63. Öry Csaba Az érdekvédelmi szerveződések helyzete Magyarországon 40 64. Palánkai Tibor Magyarország európai integrációja. Globalizáció és nemzeti állam, integráció és nemzeti érdek 1 10 65. Pálné Kovács Ilona Helyi önkormányzatok és végrehajtó hatalom 2 18 66. Rácz József Deviencia és rendszerváltás 3 19 67. Román Zoltán Elit középosztály, vállalkozók 1 6 68. Síklaki István Pártok és értékek 3 23 69. Simai Mihály A rendszerváltás, az állam és a globális változások 1 28 70. Simon János A magyar politikai elit a 90-es évek végén I-II. 67 71. Simon Sándor A stratégia fogalma, kialakulásának és fejlődésének főbb tendenciái az ókortól napjainkig 44 72. Sipos Aladár Az átalakulás érzékeny pontjai 1 8 73. Somlai Péter A gyerekek Magyarországa 1997-ben 3 18 74. Stumpf István A politikai rendszer egyensúlyának problémái 2 16 75. Stumpf István Civil társadalom, állam, korporációk. (A politikai rendszer egyensúlyzavarai) 4 30 76. Szabó Andrea Civil önszerveződések generációs metszetben 34 77. Szabó János A civil kontroll nemzetközi formaváltozatai 5 36 78. Szabó László Új kihívások, Magyarország szerepvállalása a mediterrán térségben 5 24 79. Szabó Márton Politikai kultúra a mindennapokban. (A diszkurzív értelmezés lehetőségei) 21 80. Szalai Erzsébet Rendszerváltás és a hatalom konvertálása 1 19 81. Szalai Erzsébet Oroszlánok és globalizáció* 158

82. Székely Beáta Európa és európaiság a magyar közvéleményben 39 83. Szenes Zoltán A NATO-csatlakozás katonai feladatai brüsszeli nézőpontból 5 24 84. Szigeti Péter Parlamenti ciklusok a törvényalkotás tükrében 29 85. Szigeti Péter A kormányzás terjedelmének és funkcióinak alakulása (nemzetközi trendek és hazai törekvések) 4 36 86. Szoboszlai György Alkotmányos rend és a kormányzás 2 28 87. Szoboszlai György Ilonszki Gabriella, Szigeti Péter, Wiener György Parlamentáris kormányzás a rendszerváltás után 4 41 88. Szternák György A nemzet biztonsági és a nemzeti katonai stratégia várható alakulása, belső tartalmának főbb tényezői 2010-ig 89. Táll Éva Néhány gondolat a főváros integráló szerepéről, különös tekintettel a budapesti kerületek érdekérvényesítési lehetőségeire 50 32 90. Tomka Miklós A vallás és az egyházak szerepe a gazdasági hátrányok kezelésében 1 10 91. Tóth Andrea A negatív kampány szerepe a parlamenti választási kampányokban 1990 1998 18 92. Utasi Ágnes Az integráció alapjai a lokális közösségekben 36 93. Váriné Szilágyi Ibolya Széljegyzetek a hazai értékvitákhoz és kutatásokhoz 3 17 94. Wiener György Hatalmi viszonyok és kormányzati struktúra a rendszerváltás időszakában és a '90-es évek első felében (1988 1994) 28 95. Zlinszky János Az alkotmányos értékrend követelménye 2 8 1 Megjelent a Globalizáció és nemzeti érdek című tanulmánykötetben. (Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1997.) 2 Megjelent A demokrácia intézményrendszere című tanulmánykötetben. (Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1997.) 3 Megtalálható a Politikatudományi Füzetek XXIII. Értékválság és deviencia. A társadalmi integráció alakulása című számában. (Szerk.: László János. MTA Pszichológiai Intézete és MTA Politikai Tudományok Intézete, Bp., 1997.) 4 Megjelent a Műhelytanulmányok c. könyvsorozat Politika és társadalom 1989-1998 c. kötetében. (Szerk.: Kulcsár Kálmán. Bp., 1999.) 5 Megjelent A NATO és a magyar politika című tanulmánykötetben. (Szerk.: Glatz Ferenc. Bp., 1999.) * Szalai Erzsébet: Oroszlánok és globalizáció (MTA PTI/Új Mandátum Könyvkiadó, Bp., 1999.) Könyvesboltokban kapható kötet. A tanulmányok az alábbi helyeken férhetők hozzá:

Országos Széchényi Könyvtár, MTA Politikai Tudományok Intézetének Könyvtára. Az intézet 109. szobájában (1068 Bp., Benczúr u. 33.) meg is vásárolhatóak.