Intézményfejlesztés a tanulószervezetté válás útja. Baráth Tibor Horváth László Muth-Fazekas Ágnes Öreg István Szabó Győzőné Szabó Győző

Hasonló dokumentumok
TEHETSÉGGONDOZÁS. Bács-Kiskun megye. Európai Szociális Alap

TÁMOP / Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

Beiskolázási nyílt napok a Békés megyei középiskolákban

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

MOB Sportiskolai Program évi forrás

dokumentálása, szerkesztése és közzététele szolgáltatási

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium Általános Iskola

M.1. számú melléklet. 1/10. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak felsorolása, azok nyitvatartása

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

A megyei verseny helyszíne A megyei versenyt ezen a helyszínen író diákok iskolája A diákok évfolyama/létszáma

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

Békéscsabai Szent László Utcai Általános Iskola 5600 Békéscsaba, Szent László utca január :00-16:30. Szakmai Konferencia

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Kecskeméti Tankerülete 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

FIT-jelentés :: KLIK Békéscsabai Tankerülete 5600 Békéscsaba, Kiss Ernő utca 3. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

D jelű pályázat nyertesei

Tanárképző Központ Tanácsa által hozott határozatok október

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen

Szakmák szakmacsoport szerinti csoportosítása

F.2. számú függelék. Formázott: Betűtípus: 12 pt Formázott: Betűtípus: 10 pt. Hatályos: április 20május 8-tól

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

Ezek az ország legjobb általános iskolái: itt a friss lista

INSTITUTOS DE ENSEÑANZA SECUNDARIA EN BUDAPEST QUE OFERTAN EL ESPAÑOL COMO LENGUA EXTRANJERA

F.2. számú függelék. A DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: Az EDF. Törölt: 6. Törölt: novemberjanuár 716-tőól

NKM Áramhálózati Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

; ; ; ; ;

Hivatalból indított felülvizsgálatok időterve a 2015/2016. tanévre

Országos művészeti versenyek 1-3. helyezései ( ) - forrás: OH

Továbbtanulási mutatók

Vállalkozói aktivitás, vállalkozásfejlesztés az érintett régióban ill. Magyarországon

Ágasegyháza-Orgovány Áltlános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Széchenyi István Ágasegyházi Általános Iskolája, Ágasegyháza

2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ. Megye: Bács-Kiskun. Helyszín: Kalocsa. Időpont: EREDMÉNYEK

SULIMIX december Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

A ZALA MEGYEI KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK JEGYZÉKE

Cím(ek) 5650 Mezőberény, Győri János u. 5/c. Telefonszám(ok) 66/ Mobil: 0630/ Fax(ok) - (ek)

2060 Bicske Szent István u Balassagyarmat, Május. György utca Budapest, Thallóczy Lajos utca utca 2.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

F1. számú függelék Ügyfélszolgálatok

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

Intézmény neve Címe Fő

Intézmény neve Címe Fő időpont. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma

Akkreditált pedagógus továbbképzések értékelése év

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása. Törölt: 5. Törölt: szeptember.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete október 26-i ülésére

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Gyógytestnevelés egyéni összefüggő iskolai tanítási gyakorlat helyszínei 2018/19 első félévben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

Sportágakat népszerűsítő rendezvények támogatása (A pályázat kódja: NTP-SR-15 ) DÖNTÉSI LISTA

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

Ezek az alábbiak: (A tartósan jó eredményt elérőket színessel kiemeltük)

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

F.2. számú függelék Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

16. sz. melléklet C Í M R E N D

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

A megyei versenynek helyet adó intézmény adatai Irányítószám A Utca, Házszám Honlapcím Ímélcím. Az iskola neve

M.2. számú melléklet. DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

F.2. számú függelék. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységeinek címe és nyitvatartása

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Akkreditált egyedi érettségi vizsgatárgyak jegyzéke A vizsga szintje.

; ; ; ; ;

Székhely Település. 3. NTP-KTMK Zrínyi Miklós Gimnáziumért Alapítvány Zalaegerszeg Zala Tehetséggondozás programozásból

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

Sikeres fejlesztések a Dél-alföldi régióban

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer:

12/2007. (III.14) OKM rendelet. II. Sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvtámogatása. Önkormányzati fenntartók BB javaslat

Az idegen nyelvi kompetencia fejlesztését segítő idegen nyelvi nyári táborok támogatása (A pályázat kódja: NTP-INYK-MPA-12) Döntési lista

Közoktatási Intézmény Neve. Ádám Jenő Általános Iskola És Alapfokú Művészeti Iskola. Ágasegyháza-Orgovány Általános Iskola

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Kaposvári Tankerülete

Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 57/2015. (XII. 15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteir

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

1. nap: március 11. (szombat)

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

RÖPLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

Tanuló szervezet feladatok és lehetőségek, aktualizálás

A Szolgáltató Város szolnoki mintaprojekthez csatlakozott közszolgáltatókk

Az észak-alföldi MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI címet elnyert nevelési-oktatási és pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények

Természettudományos nevelésioktatási programok fejlesztése

Átírás:

Intézményfejlesztés a tanulószervezetté válás útja Baráth Tibor Horváth László Muth-Fazekas Ágnes Öreg István Szabó Győzőné Szabó Győző

Az előadás tartalma Mi a tanulószervezet? a modellalkotás folyamata (Muth-Fazekas Ágnes és Horváth László) Tanácsadással támogatott intézményfejlesztés (Szabó Győzőné és Öreg István) Megérkezés és továbbhaladás (Horváth László, Muth-Fazekas Ágnes, Baráth Tibor)

Muth-Fazekas Ágnes és Horváth László MI A TANULÓSZERVEZET? A MODELLALKOTÁS FOLYAMATA

1) Szakértői munkacsoport és mondatlista 2014. május 140 elemű leltár a tanulószervezet leírására (finomítás, csoportosítás után) Elméleti háttér (46 definíció áttekintése) Empirikus tapasztalatok Leadership for Organisational Learning and Student Outcomes (ausztrál) Leadership in the Process of Organizational Learning in Schools (cseh) Dimensions of Learning Organization Questionnaire (nemzetközi)

2) Elméleti modell

3) Validált modell

Szabó Győzőné és Öreg István TANÁCSADÁSSAL TÁMOGATOTT INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS

Mentor(h)áló 2.0 koncepciója részletesen

,

Teljes a csapat Intézmények, tanácsadók nem volt lemorzsolódás 15, 67, 11 Elkészültek az intézményfejlesztési tervek és szinte mindenhol az idei tanévre vonatkozóak is. Benne vagyunk a folyamatban

Tanácsadók szerepei Coach - az intézmény vezetőjével Tanácsadó (fejlesztési terv folyamatában) Tréner (műhely az intézményen belül, illetve, a kontakt napok műhelyfoglalkozásain) Szupervízor - szakmai standardok tekintetében Koordinátor- hálózatépítés 15+ 67+ más megyék Moderátor (képzés, tantestületi értekezlet)

Tanácsadók egyéb vállalásai Képzés 20 + 10 óra a követő intézményeknek Szakmai műhely 10 óra a követő intézményeknek Tréneri feladtok ellátása 10+ 5 órás tréning, műhely a központi és a követ intézményeknek Speciális intézményi igények kielégítése

A legnépszerűbb témák Tanulás az egyén és a szervezet szintjén Szervezeti kommunikáció Csapatépítés Konfliktuskezelés Stressz kezelés A tanulók és önmagunk fejlesztése Az érzelmileg intelligens szervezet Középvezetők képzése PREZI: új személet a tudásmegosztásban Google eszközök használata a tudásmegosztásban

Egymásra találások és próbálkozások Akkor adj tanácsot ha kérik Küldött, hívott tanácsadói szerep Jól működő kapcsolatok és nehézségek az adásban és az elfogadásban. Az online kapcsolat újszerűsége, az intimitás megteremtése a cyber térben

A közös munka eredményei, a fenntarthatóság Hálózati tanulás révén minták átadása más intézményeknek. Önfejlesztő pedagógiai gyakorlat. Célok megfogalmazása és a jövőkép kritériumainak összhangja. A tervek a kritikus problémákra fókuszálnak

Biztató jelek A Mentorháló adta lehetőségek kihasználása (tanácsadás, képzés, programokon való részvétel). Magas szervezeti innovációs potenciál. A tervbe a tantestület több szintje is bevonásra került. A vállalások nem túlzóak, áttekinthető a fejlesztési célrendszer és a program.

Bács-Kiskun Megye Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium Kecskeméti Főiskola Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Óvoda Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Varga Domokos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola

Bács- Kiskun Megye Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (korábban Duna-menti Közoktatási Társulás Óvodája, Általános- és Művészeti Iskolája) Kalocsai Szent István Gimnázium Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája

Bács- Kiskun Megye Térségi Általános Iskola, Középiskola, Szakiskola és Kollégium Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Integrált Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola, Kiskőrös Bácsalmási Hunyadi János Gimnázium és Szakiskola Bácskai Általános Iskola Türr István Gazdasági Szakközépiskola Bajai III. Béla Gimnázium Bajai Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Kiskunfélegyháza Jánoshalmi Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Dózsa György Általános Iskolája Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola (korábban Fazekas Gábor Utcai Általános Iskola) Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium

Békés Megye Békéscsabai Központi Szakképző Iskola és Kollégium Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskolája BéKSzI Kós Károly Építő-, Fa-, és Szolgáltatóipari Tagiskolája BÉKSZI Trefort Tagintézmény Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Békés Megye Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium Mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Csongrád Megye Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kiszombori Dózsa György Általános Iskola Makói Návay Lajos Szakképző Iskola és Kollégium Maroslelei Általános Iskola Szegedi Korai Fejlesztő, Gondozó, Integrációs és Gyógypedagógiai Módszertani Központ Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat

Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Németh László Gimnázium, Általános Iskola Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola Algyői Fehér Ignác Általános Iskola Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Csongrádi Batsányi János Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium CSTÁI Gr. Széchenyi István Általános Iskolája és Kollégiuma

Csongrád Megye Béke Utcai Általános Iskola Horváth Mihály Gimnázium Szentesi Koszta József Általános Iskola Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola Szentesi Klauzál Gábor Általános Iskola

Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Szegedi Madách Imre Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakközépiskola Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Kiskunmajsai Dózsa György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium Kisteleki Általános Iskola TKI Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium

Csongrád megye Szegedi Móravárosi Ipari Szakképző és Általános Iskola Szegedi Arany János Általános Iskola Tisza-parti Általános Iskola Szegedi Jerney János Általános Iskola Szegedi Bonifert Domonkos Általános Iskola Szegedi Fekete István Általános Iskola

Félúton

Nemcsak azért vagyunk felelősek, amit teszünk, hanem azért is, amit nem teszünk meg." (Lao-ce)

Horváth László, Muth-Fazekas Ágnes, Baráth Tibor MEGÉRKEZÉS ÉS TOVÁBBHALADÁS

A kérdőív koncepciója Vezetői Vezető-helyettesi Pedagógusi Általános kérdések Általános kérdések Általános kérdések Intézmény működésére vonatkozó kérdések Pedagógiai tevékenység Intézményi és egyéni tevékenység Vezetési elvek és tevékenységek Intézményi működés Intézményi működés Versenyképesség és ideális iskola Vezetési elvek és tevékenységek Versenyképesség és ideális iskola

Kérdőíves adatfelvétel Dél-alföldi Régió adatfelvétele (2015. nyarán) Pedagógus-kérdőív (1192 fő) Vezető-helyettesi kérdőív (119 fő) Vezetői kérdőív (62 fő) Országos adatfelvétel (2015. ősz) + kvalitatív esettanulmányok tapasztalatainak összevetése az eredményekkel

A tanulószervezet jelentősége Tanulószervezeti modell validálása (dél-alföldi mintán) validálás országos mintán Szervezeti tanulás és versenyképesség szintje mentén eltérés a tanulószervezeti működés és jellemzők értékeiben Tanulószervezeti jellemzők erős összefüggést mutatnak a Quinn-féle termelő, támogató és koordinátor vezetési stílusokkal

A fejlesztés következő lépései Országos adatfelvétel és feldolgozás Visszajelzés, intézményi adatok és összevetési lehetőségek, régiós és országos szinten Adatbázis kialakítása Tudásbázis Eszközök az intézményi fejlesztések támogatására Önálló elemzések készítésének támogatása Kérdőívek Esettanulmány A fenntartási időszak Fejlesztés és megvalósítás nyomon követése (évente/kétévente) Az aktív közreműködők elemzésekkel való támogatása Folyamatos fejlesztés Támogatás keresése

A fejlesztés következő lépései Komparatív kutatás nemzetközi partnerek Cél: a kidolgozott modell és eszközök nemzetközi kipróbálása, validálása A tanulószervezeti működés kontextusfüggésének vizsgálata Társadalmi, szervezeti kultúra Tanulásfelfogás Autonómia, felelősség Potenciális partnerek Nemzetközi pályázati és együttműködési lehetőségek megvalósítása Tudásmegosztás Konferenciák, kiadványok Tudástársadalom tanuló iskola (sorozat) Hálózatos működés

Köszönjük a figyelmet!