XXX. Gazdasági Versenyhivatal

Hasonló dokumentumok
XXX. Gazdasági Versenyhivatal

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal Elnökének 21/Eln./2010. évi belső utasítása a Gazdasági Versenyhivatal Alapító Okiratának módosításáról

A Gazdasági Versenyhivatal évi versenykultúra-fejlesztési munkaterve

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS *

XI. Miniszterelnökség Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

I. Országgyűlés Egyenlő Bánásmód Hatóság

II. Köztársasági Elnökség

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

Az Állami Számvevőszék elnökének felszólalása a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Elméleti alapvetések A versenyjog szabályozási területei

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

v é g z é s t. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa az eljárást megszünteti.

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

Kartell a közbeszerzésben. Mire figyeljenek az ajánlatkérők?

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből Dr. Baranovszky György

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Kétpó Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 3/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete

II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG

Tájékoztató a Gazdasági Versenyhivatal egyes eljárásaiban alkalmazandó kapcsolattartási módokról. Budapest, január 1.

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Általános jogi ismeretek. Tematika:

I. Országgyűlés Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

XVI. Nemzeti Adó- És Vámhivatal

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK

VERSENY-MÉDIA KÉRDŐÍV október

Gazdasági Versenyhivatal

Közbeszerzés és Versenyjog

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

EGYÜT TMŰK ÖDÉSI MEG ÁLLAPODÁS

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása II. A célok megvalósításához szükséges erőforrások 2020-ban

XXXI. Központi Statisztikai Hivatal

sorszám VERSENY-JOGÁSZ KÉRDŐÍV október

Kötelezettségvállalások és utóvizsgálatok a GVH antitröszt eljárásaiban

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat

XXX. GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

;(fr o. szám ú előterjesztés

V E R S E N Y T A N Á C S

Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

XXI. Miniszterelnöki Kabinetiroda

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

VERSENYJOG. Vállalkozási alapismeretek II. Sportszervező II. évfolyam Onyestyák Nikoletta

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AUSZTRIÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON

Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez

A közigazgatási szakvizsga Államigazgatás c. tananyagrészéhez tartozó írásbeli esszé kérdések (2016. augusztus 31.)

h a t á r o z a t o t A Versenytanács megállapítja, hogy az engedélykérési kötelezettség nem áll fenn.

dr. Zavodnyik József június 14.

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

Iromány száma: T/626. Benyújtás dátuma: :42. Parlex azonosító: 8U866H980001

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Hatályos október 1-től.

A rendelet hatálya kiterjed Tápiószentmárton Nagyközség Onkormányzatára és költségvetési szerveire. 2. ~ Az Önkormányzat költségvetési szervei:

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft.

Magyar joganyagok - 28/2015. (II. 25.) Korm. rendelet - az Országos Gyógyszerészeti 2. oldal j) ellátja a kozmetikai termékekkel kapcsolatosan a kozme

2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita esetén

XXXV. Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

VERSENYTANÁCS Budapest, Alkotmány u Fax:

V E R S E N Y T A N Á C S

2. SZ. MELLÉKLET: AZ ELŐFIZETŐ FELSZÓLAMLÁSAI A SZOLGÁLTATÓVAL VALÓ JOGVITA ESETÉN

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

A foglalkoztatás-felügyeleti rendszer átalakítása a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai

Ellenőrzések a közigazgatásban február 8. Győrffi Dezső Miskolci Egyetem

I. Országgyűlés Közbeszerzési Hatóság

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

2. sz. melléklet: Az Előfizető felszólamlási lehetőségei a Szolgáltatóval való jogvita. esetén

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

Mindent a. Gazdasági. Versenyhivatalról. Gazdasági. Versenyhivatal

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t o t

T/ Magyarország Alaptörvényének ötödik módosítása

Mátramindszent Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2018. ( II.15.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

Civil szervezetek a hátrányos helyzetű térségekben

Sajószentpéter, Kálvin tér Sajószentpéter, Kálvin tér

9/2018. (II. 23.) önkormányzati rendelet

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Átírás:

XXX. Gazdasági Versenyhivatal

I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH vagy Hivatal ) státuszát és jogosítványait a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt. ) tartalmazza. Tevékenysége során ellátja a törvény szerinti versenyfelügyeleti funkciókat, a versenypártolási feladatokat, ami alapvetően versenyszempontú jogszabály véleményezést jelent, valamint a versenykultúra fejlesztését. A GVH számára feladatot kizárólag törvény írhat elő, munkatársai közszolgálati jogviszonyban állnak, jogviszonyukra a Tpvt.-ben foglalt kivételekkel a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) irányadó. A GVH autonóm államigazgatási szerv, amelyet az Országgyűlés kifejezetten a piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek fenntartása céljából a versenyjogi jogérvényesítésre, illetőleg a versenytisztaság felügyeletére hozott létre. A GVH nincs alárendelve Kormánynak, illetőleg más országos közigazgatási szervnek, az állami költségvetésben önálló fejezetet alkot, elnökét a köztársasági elnök nevezi ki és kizárólag az Országgyűlésnek tartozik beszámolással. A GVH tevékenységét az Alaptörvény M. cikk 2. bekezdésében rögzítettekre figyelemmel látja el, miszerint Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait. A GVH a klasszikus antitröszt ügyeken kívül fogyasztóvédelmi hatósági feladatokat is ellát, amennyiben a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas. A GVH antitröszt- és fogyasztóvédelmi tevékenysége ilyen módon egymást kiegészítve szolgálja a fogyasztók érdekeit: a verseny teszi lehetővé, hogy a fogyasztók számára többlet javak keletkezzenek, illetve számukra kedvezőbb feltételek közül választhassanak. A fogyasztók azonban nem tudják a verseny kínálta előnyöket élvezni, ha megfelelő információ és kellő fogyasztói tudatosság hiányában nem a számukra legjobbat választják ki a verseny által nyújtott alternatívák közül. Ily módon a verseny szabadságának és a fogyasztói döntés szabadságának védelme kölcsönösen feltételezi egymást. 2017. évi általános cél a rendelkezésre álló erőforrások racionális felhasználása a hatósági feladatok hatékonyabb ellátása, a Hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegének erősítése érdekében, továbbá az OECD Regionális Oktatási Központ feladatainak magas színvonalú ellátásának biztosítása. II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2017-ben millió forintban, egy tizedessel Átlagos Megnevezés Kiadás Bevétel Támogatás statisztikai állományi létszám (fő) Intézmények 2 158,1 52,0 2 106,1 125 Fejezeti kezelésű előirányzatok 212,8 26,8 186,0 III. A célok elérésének módja a felügyelt ágazatokban III.1. Intézményekkel történő feladatellátás A Hivatal látja el - a Tpvt. eltérő rendelkezése hiányában - a Tpvt.-ben, valamint más jogszabályban a Hivatal, illetve elnöke számára meghatározott versenyfelügyeleti, versenypártolási, versenykultúra fejlesztése iránti és egyéb feladatokat, így különösen:

versenyfelügyeleti eljárásokat indít és folytat le a versenyjogi előírások megsértésének gyanúja esetén, dönt a vállalkozások közötti, engedélyköteles összefonódásokról, intézi és elbírálja a hozzá benyújtott bejelentéseket és kezeli a panaszokat, részt vesz a Hivatal feladatkörét érintő, tervezett intézkedések és jogszabálykoncepciók, illetve - tervezetek egyeztetésében, a közigazgatási szerveknek a verseny szabadságát sértő határozataival szemben felülvizsgálati kérelemmel bírósághoz fordulhat, amennyiben a közigazgatási szerv nem tesz eleget a Hivatal módosításra vagy visszavonásra irányuló felszólításának, közérdekű keresetet indíthat a fogyasztók széles körét érintő vagy jelentős hátrányt okozó jogszabálysértés miatt, együttműködik a felügyeleti hatóságokkal, közgazdasági és jogi elemzést végez a versenypolitika körébe tartozó kérdések hazai és nemzetközi alkalmazásáról, az Országgyűlés, a Kormány, a miniszterek vagy a nemzetközi szervezetek felkérésére a Hivatal elnöke tájékoztatást ad - a gazdasági versenyt érintően a működése során szerzett tapasztalatairól és a gazdasági versennyel kapcsolatos kérdésekről, A Hivatal ellátja továbbá mindazokat a feladatokat, amelyeket az európai uniós versenyszabályok a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utalnak. A Hivatal évente beszámol az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának tevékenységéről és a Tpvt. alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül. A Gazdasági Versenyhivatal látja el a magyarországi versenykultúra és a regionális versenyjogi intézményrendszer fejlesztéséhez kapcsolódó feladatokat. A Hivatal e téren folytatott tevékenysége magában foglalja a versennyel, versenypolitikával és versenyjoggal kapcsolatos általános tájékozottság növelését, a tudatos fogyasztói döntéshozatal elősegítését, a versenyhez való általános viszonyulás javítását, valamint a verseny és fogyasztói döntéshozatal közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai tevékenységek, képzések támogatását. A versenykultúra fejlesztéshez kapcsolódó programok és a versenyjog oktatásának támogatása ennek speciális volta miatt egyre nagyobb igényként jelenik meg a Hivatal felé. Gazdasági Versenyhivatal igazgatása Kiadás Bevétel Támogatás millió forintban, egy tizedessel Átlagos statisztikai állományi létszám (fő) 2016. évi törvényi előirányzat 2 158,1 49,6 2 108,5 125 Változások jogcímenként: fejezeten belüli átrendezés 2,4-2,4 2017. évi javasolt előirányzat 2 158,1 52,0 2 106,1 125 III.2. Fejezeti kezelésű előirányzatokkal történő feladatellátás bemutatása 2. cím: Fejezeti kezelésű előirányzatok 1. alcím: OECD ROK 2005-ben, a magyar kormány anyagi támogatásával létrehozott OECD-GVH Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (a továbbiakban: ROK ) alapító okirata szerint a