(Iskola a határon) (A képen Ottlik Géza látható kőszegi katonaiskolás korában, 1923 őszén)



Hasonló dokumentumok
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Családok Európai Éve 2014.

ÚT A BELSŐ SZABADSÁGHOZ Ottlik Géza: Iskola a határon világirodalmi párhuzamokkal

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

Szakmai beszámoló az Őszi Könyvtári Napok Könyvtárak az idősödésért szeptember október 8.

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Monor város évi I. féléves programtervezete

Itt kezdődött a reformkor

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Móra-emlékév A Somogyi-könyvtár programjai

Munkaterv 2018/2019-es tanév. Humán munkaközösség

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Sarvar. varos MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

A Nemzeti Színház a Padányi Katolikus Iskolában

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

Pozsony, Egyetemi Könyvtár, Ventúr utca 11.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) Versenykiírás a 2017/2018-as tanévre

PREVENT ART ÁPRILIS 7.

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

Versenyeredmények es tanév

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m

Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben

WIKIMÉDIA MAGYARORSZÁG EGYESÜLET április - november

án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

VIII. Báron Bábos Találkozó

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

Havi összesítő. Január

Tanulmányi versenyek eredményei a es tanévben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia programja

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban

a fák táncra állanak.

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

VÁROSÜNNEP Rudabánya

BESZÁMOLÓ A ROTARY ÉVRŐL

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /16. szám október 20.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, OKTÓBER

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Tepszis Barbara és Jáger Balázs tanulók jelenete egy hallássérült kislány és egy épp hallású fiú találkozását mutatta be.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

Tompaháti lovas nap 2011

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u


SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

r v % HA)K>-flf1AR.?AW * o o a.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

3100 Salgótarján Kassai sor 2. ; Tel.: ; Fax: mbbmk@bbmk.hu ; Web:

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában

Beszámoló a 2012/2013 Rotary évről. Rotary Club Kisvárda Elnök: Ragányné Poncsák Pálma

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

ISKOLAI RENDEZVÉNYEK ÜTEMTERVE

Átírás:

Colalto az utóbbi időben már unta a gyűjteményét kissé, pedig éppen most kezdett érdekessé válni, mióta teljesebb lett. Csoportosította a leleteit intézetek szerint: Sankt Pölten, Kismar ton, Kőszeg, Bécsújhely, Sopron, Morva-Fehértemplom. Főképp a régiségeket vadászta. (Iskola a határon) (A képen Ottlik Géza látható kőszegi katonaiskolás korában, 1923 őszén)

(1912 2012) Emlékező rendezvények Ottlik Géza születésének 100. évfordulóján KŐSZEG BUDAPEST GÖDÖLLŐ A három év például egyáltalán nem telt el, hanem van 1912-ben, május 9-én született Ottlik Géza, a 20. század egyik legjelentősebb íróegyénisége. Regénye, az Iskola a határon a magyar irodalom egyik remekműve, az író életműve mérföldkő a magyar próza alakulástörténetében. Nem véletlen, hogy az Iskola a határon a magyar irodalomban a nyolcvanas évek elején véget érő prózafordulatot készítette elő és e kor kultuszregényévé vált. Három város, Budapest, Gödöllő és Kőszeg méltán érzi magáénak az író személyét és műveit, ezért a századik évforduló megünneplését is nagyszabású rendezvénysoro zatban gondolták el. A prog ramok között össze han golt közös akciók, egymást erősítő hasonló és egyedi ar culatú rendezvények lesznek. A rendezvénysorozat több helyszínen megrendezett ese ménytípusai a kiállítások, a konferenciák és az emléknapok irodalmi témájú előadásokkal; a diákversenyek és vetélkedők, az irányított irodalmi séták és túrák információtechnológiai háttértámogatással, valamint a könyvkiadás. A rendezvények a három városban az író életéhez és munkásságához köthető olyan helyszíneken zajlanak, mint az egykori kőszegi Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Reáliskola és Nevelőintézet, a Sgraffitosház, a gödöllői Ottlik-ház, a budapesti hajnali háztetők és persze a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az Ottlik-év programjai arra törekednek, hogy minden korosztály számára élményt nyújtsanak, így a középiskolásoktól kezdve szinte minden korcsoportot igyekeznek megszólítani. A május 9-én egyszerre három városban és két nyelven megrendezendő születésnapi maratoni felolvasástól jövő év januárjáig több mint 30 különböző rendezvény várja az érdeklődőket. Ottlik Géza életének kiemelkedő helyszínei az emlékév során a rendezvényektől független időpontokban is látogathatók! Az emlékév eseményeiről folyamatosan tájékoztatást nyújtanak a rendező szervezetek honlapjai: www.ottlik100.hu; www.koszeg.hu; www.pim.hu; www.gvkik.hu

Az emlékév rendezvényei 2012. Május 9. születésnapi Ottlik-Maraton Kőszeg budapest gödöllő Az Iskola a határon felolvasása három helyszínen, több nyelven (angol magyar) Az ünnepelt szerző 100. születésnapján az Iskola a határon közösségi felolvasására kerül sor három városban (Budapest, Gödöllő, Kőszeg), négy helyszínen, egy időben. A felkért olvasók között ott lesznek a magyar irodalmi, színházi, tudományos és művészélet képviselői. A felolvasó helyszínek között élő internetkapcsolatot teremtünk. KŐSZEG Iskola a határon kápolna, Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (magyar) Sgraffitos-ház, freskós terem (angol) (Kőszeg, Jurisics tér 7.) Résztvevők: kőszegi civil szervezetek tagjai, érdeklődők, iskolák, intézmények csoportjai (magyar) a Jurisics Miklós Gimnázium kéttannyelvű osztályaiba járó diákok (angol), összesen kb. 400 fő. Időtartam: reggel 8 órától körülbelül éjfélig (a helyszíneken is bárki jelentkezhet olvasni!). BUDAPEST Petőfi Irodalmi Múzeum (magyar) Résztvevők többek között Esterházy Péter író, Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója, Keserü Ilona festőművész, Kelecsényi László irodalomtörténész, Máté Gábor színművész. Médiapartner a Duna TV KultIkon című műsora. Időtartam: reggel 9 órától, amíg a regény tart! GÖDÖLLŐ Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ (magyar) Résztvevők: középiskolás diákok, a város felhívására jelentkező olvasók. Időtartam: reggel 9 órától, amíg a regény szövege tart!

Az emlékév rendezvényei Kőszegen 2012. ÁPRILIS 3. Kiállításmegnyitó: Ottlik Géza munkái, műfordítások, tanulmányok Helyszín: Kőszeg, Chernel Kálmán Városi Könyvtár A kiállítás 2012. december 31-ig a könyvtár nyitva tartása szerint látogatható. 2012. ÁPRILIS 12. 10.00 óra sem azé, aki fut rendhagyó irodalomóra Ottlik Géza életművéről Előadó: Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész Helyszín: Jurisich Miklós Gimnázium, Díszterem 2012. MÁJUS 4. 18.00 óra Megértés és megváltás Ottlik világában Dr. Fűzfa Balázs előadása a Kőszegi Polgári Kaszinóban Helyszín: Chernel Kálmán Városi Könyvtár 2012. MÁJUS 10 11 12. 15.00 óra Vezetett séták az Iskolában Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Vezetett séták az Iskola épületében és parkjában Találkozás a Gyöngyös-patak hídjánál mindegyik napon15.00 órakor Időtartam: kb. 1,5 óra 2012. MÁJUS 11 12. Ottlik-konferencia Kőszegen (11-én 16.00 órától 12-én kb. 13.00 óráig) Nyitóelőadás Szegedy-Maszák Mihály akadémikustól, az első Ottlikmonográfia szerzőjétől. A további előadók között olyanok szerepelnek, akik az utóbbi évtized Ottlik-újraolvasásában fontos szerepet játszottak. ami biztosan van Itt kezdődött a posztmodern? Az Iskola a határon megjelenésének 50. évfodulója tiszteletére 2009-ben rendezett tudományos konferencia kötetének bemutatója (Bókay Antal professzor) A konferencia részletes programja 2012. május 5-től ezen a címen elérhető: www.koszeg.hu Helyszín: Iskola a határon, kápolna Dr. Nagy László EGYMI Információ: Dr. Fűzfa Balázs (fuzfa.balazs@chello.hu) 2012. MÁJUS 22. 07.00 órától KUL-TÚRA: Medve-túra Ottlik-módra Útvonal: Kőszeg Kálvária Léka (Lockenhaus) Hétforrás Kőszeg (személyi okmány szükséges) Táv: kb. 30 km, időtartam: kb. 10.00 óra Túravezető: Dr. Sümegi István filozófus Találkozó: reggel 07.00 órakor a Dr. Nagy László EGYMI előtti Gyöngyöspatak-hídnál K Ő S Z E G

2012. MÁJUS 23. 10.30 óra Ottlik Géza és a katonaiskola egy katonaiskolás szemével Somogyváry Géza volt alreáliskolai növendék és társai előadása Fővédnök: Dr. Szakály Sándor hadtörténész, a HOHE elnöke Helyszín: Dr. Nagy László EGYMI, Díszterem 2012. MÁJUS 23. 15.00 óra Ottlik Géza Könyvesbolt megnyitója emléklap-bélyegzéssel Helyszín: Kőszeg, Fő tér 2012. MÁJUS 23. 16.00 óra A Kőszegi Baráti Kör gyermekrajz-versenyének díjátadója, kiállításmegnyitó Helyszín: Chernel Kálmán Városi Könyvtár Zsűrizésre május 16-ig lehet leadni a rajzokat a könyvtárban. A kiállítás június végéig látogatható nyitva tartási időben. 2012. MÁJUS 26. 10.00 óra Ottlik-séta Kőszegen Vezeti: Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész Találkozó: 10.00 órakor a kőszegi Tourinform-iroda előtt (Kőszeg, Rajnis u. 7.) 2012. JÚNIUS 16. Ottlik Géza és a m. kir. katonai reáliskola Kőszegen könyvbemutató Kiadó: Városkapu Könyvesbolt, Kőszeg Helyszín: Chernel Kálmán Városi Könyvtár 2012. JÚNIUS 16. Kőszegi Cőgerek Találkozója A Hunyadi Mátyás Baráti Kör és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szervezésében Helyszínek: Dr. Nagy László EGYMI kertje, emlékhely, illetve Hunyadi Mátyás szobra (Kőszeg, Várkör) 2012. JÚNIUS 25 28. Autóbuszos kirándulás: Brüsszel Európai Parlament Brugge A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium Ottlik-pályázatának díjazottjai dr. Schöpflin György EP-képviselő meghívására Brüsszelbe utaznak, és látogatást tesznek az Európai Parlamentben. 1926-ot írtunk, csoda volt, alig hihető. Ahogy három-négy évtizeddel később, újabb teljesen reménytelen évek után egyszerre csak külországba utazhattál és megvolt Európa, visszataláltál a gyerekkorodba, egy reggel a lille-i pályaudvaron. Az is csoda volt és hihetetlen. (Buda) K Ő S Z E G

2012. augusztus 25. 07.00 óra KUL-TÚRA: Medve-túra Ottlik-módra Útvonal: Kőszeg Kálvária Léka (Lockenhaus) Hétforrás Kőszeg (személyi okmány szükséges) Táv: kb. 30 km, időtartam: kb. 10 óra, túravezető: Bokányi Anna Találkozó: 07.00 órakor a Dr. Nagy László EGYMI előtti Gyöngyös-patakhídnál OKTÓBER IRODALMI KIRÁNDULÁS A Kőszegi Polgári Kaszinó autóbuszos kirándulása Gödöllőre az Ottlik-ház és más gödöllői irodalmi emlékhelyek megtekintése 2012. OKTÓBER 5 7. Ottlik Kupa Nemzetközi Bridzs Emlékverseny Főszervező: Varga László Helyszín és rendező: Hotel Írottkő Kőszeg szálloda (Kőszeg, Fő tér 4.) Információ és jelentkezés: Varga László (06-30-9245-315, e-mail: sab43@freemail.hu) 2012. OKTÓBER 6. 10.00 óra Ottlik-séta Kőszegen Vezeti: Dr. Fűzfa Balázs Találkozó: 10.00 órakor a kőszegi Tourinform-iroda előtt (Kőszeg, Rajnis u. 7.) 2012. NOVEMBER 6. Királyi Városnap Kőszegen Kőszeg Város Önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adományoz Ottlik Gézának. Ottlik Géza-sétány névadó ünnepsége; Ottlik-szobor avatása (Esterházy Péter) 2012. DECEMBER 31. A NAGY 2 x 100-as Töltsön el éjfél előtt 100 és éjfél után 100 percet a két nagy Vas megyei alkotó virtuális társaságában 2012/2013 fordulóján! Autóbuszos Csönge Kőszeg-emléktúra az Iskola a határon és Az éjszaka csodái nyomában eltévedéssel és csuklózással kombinálva! EGÉSZ ÉVBEN: Csoportos látogatás a volt Hunyadi Mátyás M. Kir. Reáliskolában Előre bejelentett csoportok az egykori Hunyadi Mátyás M. Kir. Reáliskola Nevelőintézetet az emlékév folyamán látogathatják. Kérjük, jelezze szándékát a netter@nagylaszlo-koszeg.sulinet.hu címen a látogatás előtt 10 nappal! Az intézmény szállást is tud biztosítani csoportok, egyének számára. Csoportos Ottlik-séta Kőszegen előzetes jelentkezés alapján szakmai vezetéssel Időpont-egyeztetés és jelentkezés: Tourinform, Kőszeg, Rajnis u. 7., tel: (94) 563-120, e-mail: ine@t-online.hu K Ő S Z E G

-------------- Az emlékév rendezvényei Budapesten 2012. MÁJUS 22. 18.00 óra Minden megvan Ottlik Géza-emlékkiállítás Megnyitja: Kulcsár Szabó Ernő akadémikus és Németh Gábor író Közreműködik: Takács Katalin színművész A kiállítás megtekinthető: 2012. május 22 2013. január 30. Ettől a naptól látható az Ottlik Gézát a kortársak emlékezésein keresztül bemutató virtuális kiállítás is, amely a Múzeum www.pimmedia.hu hangzó honlapján érhető el. Szomorúság és vágy, meg kell halni, nincs elég időd a város szépségére, a botrányosan sok kihagyhatatlan beletartozó mindenféle miatt, és ezt is ügyesen mutatta nem is Buda, még Pestből se, ami neked szép lenne, se ahol sokkal otthonosabban járnál (mint mondjuk a Kecskeméti utca), mégis ismerős persze, de ismeretlen is, emlék is, vágy is, térkép, nyitottság, várakozások és nyugalom, a késő délutáni óra érettsége. (Buda) 2012. JÚNIUS 16. Séta Ottlikkal. Kövesse nyomon a Hajnali háztetők világát okostelefonján! Az interaktív, irodalmi séta okostelefonra letölthető alkalmazás segítségével kelti életre Ottlik Géza regényét, valamint az 1930-as évek Budapestjét, az író fiatal korát. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a MTA-SZTAKI és PIM közös projektje Információ: Petőfi Irodalmi Múzeum 2012. JÚNIUS 16. 18.00 óra Bridzs-talpaló Ottlik és a bridzs Előadás és oktatás Vezeti: Kelen Károly újságíró, szenvedélyes bridzsjátékos 2012. JÚNIUS 16. 22.00 óra Zene és irodalom koncert és irodalmi est Koromzay Dénes és Ottlik Géza barátságának emlékére Közreműködik az Accord Quartet Házigazda: Czigány György 2012. SZEPTEMBER 5. 18.00 óra A regénybe avatkozó festészet Ottlik és a képzőművészet Vendégeink: Korda Eszter irodalomtörténész, Keserü Ilona festőművész, Szegedy-Maszák Mihály akadémikus BUDAPEST

2012. SZEPTEMBER 13 14. 9.00 17.00 Próza az, amit kinyomtatnak Ottlik-konferencia Meghívott előadók többek között: Szegedy-Maszák Mihály akadémikus, Dobos István, Szirák Péter (Debreceni Egyetem), Horkay Hörcher Ferenc (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Mártonffy Marcell (Kodolányi János Főiskola), Györffy Miklós és Kulcsár-Szabó Zoltán (ELTE), Tátrai Szilárd (ELTE), Fűzfa Balázs (Nyugat-magyarországi Egyetem), Németh Zoltán (Univerzita Mateja Bela) 2012. OKTÓBER 16. 18.00 óra Ilyen szép filmet én életemben még nem láttam Ottlik és a film Vendégeink: Kelecsényi László irodalomtörténész, Dömölky János, a Hajnali háztetők című film rendezője 2012. NOVEMBER 12. 18.00 óra A hattyúprémes, bordó házikabát Ottlik otthonai Pest és Gödöllő Rendhagyó tárlatvezetés Vendégeink: Merva Mária múzeumigazgató (Gödöllő), Györe Balázs író, Szunyogh Lászlóné, az Ottlik tárgyi hagyaték örököse 2012. DECEMBER 4. 16.00 óra Az elefes -től a hallgatásig Az Iskola a határon és a trágárság Rendhagyó Ottlik-irodalomóra nemcsak középiskolásoknak! Vendégeink: Balázs Géza nyelvész, Fűzfa Balázs irodalomtörténész 2013. JANUÁR 30. 18.00 óra Teremtett világok matematika és szépirodalom Vendégeink: Obádovics J. Gyula matematikus, Esterházy Péter író JANUÁR 30. 18.00 és 20.00 óra Mint néző kezdjük az ingyenmozit Fiatal filmesek Ottlikról Horváth Lili és Joó Tamás filmbemutatója A 2012-es Ottlik-év és a Minden megvan-kiállítás záró rendezvénye BUDAPEST

------------- Az emlékév rendezvényei Gödöllőn SZEPTEMBER 20. IRODALMI TÚRA KŐSZEGRE A gödöllőiek (Városi Múzeum, Városi Könyvtár munkatársai, Ottlik Kör tagjai, középiskolai tanárok és diákok, kb. 45 fő) autóbusszal kirándulnak Kőszegre, az ottani Ottlik-emlékek megtekintésére. OKTÓBER 9. Könyvkiállítás az író halálának 22. évfordulóján Az író első kiadású és dedikált könyvei Helyszín: Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ OKTÓBER 25. OTTLIK-EMLÉKNAP Irodalmi túra az író gödöllői házához és a Budában szereplő gödöllői helyszínekre Szervező: Gödöllői Városi Múzeum Emlékezések Ottlik Gézára: Réz Pál, Czigány György, Lengyel Péter, Esterházy Péter, Györe Balázs MÁJUS OKTÓBER Irodalmi túracsoportok fogadása az Ottlik-házban Helyszín: Ottlik-ház (Gödöllő, Köztársaság út 63.) Információ és előzetes jelentkezés: Ottlik Kör, Dombóvári László (30-931-9637; e-mail: dombovari.laszlo@gmail.com) Mártával '46-ban még mindig azt gondoltuk, hogy ha lassan is, de jobb idők jönnek. A költözködés megoldhatatlan nehézségeit diadalmasan túléltük. Mesterembert, iparost nem lehetett kapni; mindent magunk csináltunk; festés, mázolás, villanyszerelés, tetőcserepezés, kárpitozás, asztalos- és ácsmunka: nagy mulatság volt mindkettőnknek. Márta amúgy is már beletanult sok mindenbe a városi életünkben, remekül főzött, varrt, s most hozzájött a kert, a nagy gyümölcsös és konyhakert, meg a baromfi és a hízó. Persze a napjaink Monostoron nem így teltek. Tele voltunk vendéggel, szállóvendégekkel; Medve és író barátai, új helybeli barátaink, tartották a lelket bennünk a reménytelenség sötét éveiben. Láttam egy filmet a Gilbertszigetekről. Erdő szélén, fák között, biciklin lassan jön egy fiú. Talán bennszülött, srác, kifelé kerekezve. Lehet idősebb is. Jobbra a nővére mosogat vagy főzicskél, szép mosolygó lány. Nem fontos. A biciklizés az, amit átérzek. Felismerem a boldogságot. Ráismerek. Így éltünk 46-tól 54-ig Monostoron, mindent egybevetve. (Buda) (A háttérben: Ottlikék gödöllői háza az 1920-as években) GÖDÖLLŐ

Istenem, gondolta, jártam ezen a földön. Láttam érdes követ horzsoló alkonyati napfényt. Mutattál nekem füvet, kavicsot, gyereket popók közt. És almát, ablakot. De mire ismertem rá ebben a kőben? Álltam egyszer ebben a kapuban márciusban, utazás előtt voltunk, és ráismertem egy előbbi márciusra: és most ráismertem erre a régebbi ráismerésre. Vagy valamire, aminek még a halmazállapotára, még a mivoltára sincs szó az emberi nyelvben. Érzés, állapot, éghajlat? Főnév, jelző, ige, határozószó? Talán, gondolta Jacobi, a teremtés egyetlen pillanata, a maga néven nevezhetőség előtti teljességében, egyszerűségében. Megelőzi a nyelvet, a hegedűszót, hogyan jelentsem hát az angyaloknak? (Minden megvan) (A fotón: Ottlik Géza híres halszálkás tweedzakójában)

Elérhetőségek: www.ottlik100.hu Budapest Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Cím: 1053 Budapest, Károlyi Mihály u. 16. Postacím: 1364 Budapest, Pf. 71. Telefon: (1)-317-3611; (1)-317-3450 Fax: (1)-317-1722 E-mail: muzeuminf@pim.hu Kőszeg Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház Cím: 9730 Kőszeg, Rajnis u. 9. Telefon: (94)-360-113 E-mail: jurisics@koszeg.hu Dr. Nagy László EGYMI (Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) 9730 Kőszeg, Kiss J. u. 31. Telefon/fax: (94)-360-185 E-mail: gyogypedagogia@nagylaszlo-koszeg.sulinet.hu Chernel Kálmán Városi Könyvtár Cím: 9730 Kőszeg, Várkör 35 37. Telefon/fax: (94)563-045 E-mail: chernel@vk-koszeg.bibl.hu Gödöllő GÖDÖLLŐI VÁROSI MÚZEUM Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 5. Telefon: (28)-421-999 E-mail: mervamaria@gmail.com Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ Telefon: (28)-515-539 E-mail: fothy@gvkik.hu PETŐFI IRODALMI MÚZEUM - BUDAPEST KŐSZEG VÁROS GÖDÖLLŐ VÁROS A grafikai terv és a borítófotó melyen az Iskola kőszegi épülete látható Trifusz Péter munkája