A FELSŐHEGYI BÚCSÚJÁRÓK EMLÉKEI (SZELLEMI ÉS TÁRGYI EMLÉKEK)



Hasonló dokumentumok
Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

Nagyboldogasszony ünnepére

Hittan tanmenet 1. osztály

Javaslat a. Pátfalvi búcsú Szent Mihálykor. települési értéktárba történő felvételéhez

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

MAGYAR BÚCSÚSOK A VAJDASÁGI KEGYHELYEKEN

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

A moldvai csángók a csíksomlyói búcsún. A Mária-énekek (egy rituális dráma szereplői, helyszínei, időszegmensei, rítusai, szövegei és tárgyi kellékei)

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

BANÓ ISTVÁN FOLKLÓRKUTATÓRA, EGYKORI ZENTAI KÖZÉPISKOLAI TANÁRRA EMLÉKEZÜNK

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

Félmilliónyi zarándok(1) Csiksomlyón(2)

Javaslat az Apátfalvi temetőkápolna Települési értéktárba történő felvételéhez

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

S Z Í N E S JÁ T É K

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

A CSALÁD. Következzen tehát a család:


Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Egyházközségi hírlevél

NYUGALOMBA LÉPÉSKOR MONDOTT PAPI BÚCSÚBESZÉD. *)

PÁLYÁZTATÓ: A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Hittan tanmenet 1. osztály

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Ünnepi- és hétköznapi viseletek Ócsán. Bereczky Réka 6. b

MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

Az elsõ május évf. 5. szám.

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

Vízkereszt Közzétette: ( Még nincs értékelve

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

Gyuszi, Pirinyó és Marika

Javaslat a Bodajki Segítő Szűz Mária kegytemplom és épített örökség valamint a bodajki búcsú települési értéktárba történő felvételéhez

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Homloka a hűvös márványpadlót érintette. Te most hallgass, Szávitri! emelte fel lá nyát maga mellé Aszvapati király. Náradához fordult: Te meg

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Kedves Plébános atya! Kedves Testvérek! Szeretettel köszöntelek!

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

E D V I N Írta Korcsmáros András

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Jézus tizenkét tanítványt választ

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) R. Lipót ( ) V. Ignác (? 1944) V.

HARMATCSEPP LEVELEZŐS TANULMÁNYI VERSENY Olvasás-szövegértés III.

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR július 26.

A rozsfejek mozgása árulta csak el az unoka bóklászásának a helyét. A lánygyerek egy csokor tarka virággal került elő. Viszem a Mamának! mondta.

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

A gyűrűn látszott, hogy soká hordhatták és sokat dolgozott az, aki viselte, mert kopott volt, de gyűrű volt. Az anyós nagylelkűségére

Az összetartozás építõkövei

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 13-i rendes üléséről.

December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

Tököl határában áll egy gyönyörű, középkori

Megfogta kést, aszondja: - Fenség az ország feje, ugye? - Igen. Mégfogta a fejit odateszi: - Tessék! A méltóságos asszony, ugyé, az még a nyaka, ára

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

EGYÉNI KÉRDŐÍV MTA SZOCIOLÓGIAI KUTATÓ INTÉZAT BUDAPEST I. ÚRI UTCA 5. A kérdőív sorszáma: Kérdezés helye: Az interjú időtartama: óra perc

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Egyházközségi hírlevél

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

Családfa. Kohn Simon (1840-es évek 1928 körül) Hermin) 1897) (1850-es évek 1883) (1840-es évek. Anya. Apa. Kohn Sámuelné (szül.

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás:

Dmitrij Alekszandrovics Prigov. Moszkva és a moszkvaiak (1982)

Hittan tanmenet 3. osztály

Jézus, a tanítómester

2015. március 1. Varga László Ottó

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2


A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?

Átírás:

Nagy Abonyi Ágnes A FELSŐHEGYI BÚCSÚJÁRÓK EMLÉKEI (SZELLEMI ÉS TÁRGYI EMLÉKEK) Beszámolómban néhány gondolatot fogok elmondani a felsőhegyi nép búcsújárásáról, illetve a búcsúvezetők nyomán a búcsúkról, a zarándokutakról hallott emlékekről. A felsőhegyi néphitben a Mária-kultusz igen erős és mély gyökerű. A Mária-tiszteletet igazolják a szép búcsús Mária-énekek, a Mária-lobogók (a Mária-társulati kis lobogókra gyönyörűen festett Mária Szíve, Boldogasszony és a Szűzanya más ikonográfiái ábrázolásai), melyeket a gyalogos zarándokutakra magukkal vittek. Kutatási területemen, a tárgyi emlékek között kutatva arra a megállapításra jutottam, hogy főleg az 1920-as évektől kezdve tisztelik és őrzik a szakrális néprajzi tárgyakat. Ez az időszak egybeesik azzal a periódussal, amikor a falusi nép vallási élete és kultúrája úgymond reneszánszát élte. Finta János plébánost, majd az őt követő Csajkás Antalt a legnépszerűbb lelkészeknek tartották a felsőhegyi plébánia fennállása óta. így főleg e két tevékeny lelkész idejében zajló búcsújárás szokásaira és anyagi kultúrájára irányult gyűjtésem. Módszeres feldolgozáshoz az eddig összegyűjtött anyag nem elegendő. Kérdéseimre a következő válaszokat kaptam: 1. Hova jártak búcsúra? A környékben Zentára, Tóthfaluba, Tornyosra, Topolyára, Moravicára, Adorjánra. A távolabbi kegyhelyekre Doroszlóra (kétnapos zarándoklatra gyalog) és Tekijára. Több napos zarándoklatra pedig Szegedre, Máriagyűdre és Medugorjéba. 2. Ki szervezte és szervezi a zarándokutakat? Az 1920-as években Márkus József (Jóska bácsi), az ötvenes években is még valameddig a fiával, Sándorral együtt szervezte, majd a hatvanas években az akkori helyi plébános 1, Bartusz József vette át a szervezést, míg napjainkban szintén a népszerű Józsi atya, Nagy József, a zentai Szent Teréz-plébánia esperesplébánosa és a nővérek szervezik. 3. Mit hoztak haza a szenthelyekről?

Korsóban, napjainkban üvegben, műanyag flakonban szentkút-vizet, füveket (melyek szentelményként tovább élnek az otthonaikban), kegytárgyakat: olvasót, gyertyát, szentképet, feszületet. Kérdésemre válaszként a szakrális tárgyakat sorolták fel csak a falubeliek, de profán dolgokat (dísztárgyakat, kis vázát) is őriznek lakásukban. Például Mucsi István a vendégfogadó utcára néző szobája falán őrzi a szabadkai szentkútról készült fényképet. Főként Doroszlóról valók az emléktárgyak, melyeknek népi szentelmény jellegük is van. Doroszlói korsónak szokták hívni nálunk azt a feliratos mázas butykost, amelyben vizet vittek e kegyhelyről. Ez a korsó sokban hasonlít a siklósi fazekasok által készített szenteltvizes korsóra, amely a máriagyűdi búcsújáró helyre készült.* A gölöncsérmesterek barna-sötétbarna alapmázon fehér írókázással díszítették. Sárga és néha zöld színek felhasználásával alakították ki a virág-, illetve a geometrikus mintát. A zentai Városi Múzeum gyűjteményében található korsók közül kettőn a Maria Doroslov Emlék" felirat alatt évszám olvasható. Az egyiken 1928, a másikon 1929-es évszám jelzi a készítés dátumát. Ezzel a felirattal Maria Dorosloi Emlék" vagy csak Maria Doroslovo" alakban van a gyűjteményben. 2 Ezeknek a korsóknak a nyaka karimás, ebből indul csöcsös füle, amely néha kissé felfelé ívelő. A fültől indulva a vállrész két oldalán gyakoriak a geometrikus díszítések: hullámvonalak, koncentrikus körök, csigavonalak. Magasságuk általában 20-30 cm. Hazaindulás előtt általában mindenki merített a szentkút vizéből korsóba, üvegbe, vagy legalább szedett a doroszlói füvekből, illetve vásárolt valamilyen búcsúcmlékct. Elsősorban asszonyok kötöttek csokrot a különleges növényekből, mert azt tartják, hogy a szentkút tájékán szedett fű mind használ, ha baj van. Különösen hasznosnak tartanak egy virágot, melyet máriavirágnak neveznek a búcsúsok. A szakirodalom e mitikus növény Máriaülte gaz", szégyenvirág elnevezéseit ismeri. E növényeket otthon az előre kiválasztott személyeknek ajándékozzák, vagy megszárítják s őrzik a felhasználásig. Búcsúfiát a kegyhely területén felállított árusoktól vásároltak. Régebben főként vallási jellegű emléktárgyakat vittek haza: kegytárgyakat, rózsafüzért, rózsafüzértartót, érméket, kegyképeket, kegyszobrokat. A búcsújárók az otthon maradt családtagoknak másféle közönséges dolgokat is ajándékoztak. A nőknek ékszert, dísztárgyat, a gyerekeknek mézeskalácsot, cukorkát. A búcsújáró helyek felkeresésének következő okait sorolják: Az Istenhez fordulást - elsősorban Márián keresztül, kérést mindenféle emberi bajban, betegségben, szükségben, illetve köszönctmondást az így elnyert segítségért és a vezeklést. A régi idők búcsújárásáról faggattam a falubelieket. Újházi Teréz így emlékezett édesanyja elbeszélésére: Batyuba vittek élelmet a búcsúsok, egy kis levest... 2-3 napig tartott az út. A doroszlói búcsúra a Mária-tisztelők mentek, Máriátul kértek valamit, kinek milyen ügye, baja vót, az egészséggel-betegséggel kapcsolatban. Bajkútnak hívták sokáig. Hoztak onnan vizet meg emléktárgyakat. Ilyeneket: körösztöket, gyertyákat, szentőttvíztartót... szóval emléktárgyakat. Hasznáták is azokat. Főtették a falra és öntöttek bele szentőtt vizet. Minálunk is vót, az én anyámná. Ha vihar vót, szentőtt gyertyát gyújtottak, az segített meg a szentőtt víz. A vizet üvegben vagy valamilyen edényekben, korsókban hozták haza a szentkútról. Árúták ott azokat

a korsókat Doroszlón, de vittek is. Rá vót írva, hogy doroszlói emlék. Hát vót kők is, meg csak ilyen egyszerű (mázatlan) barna mázas, világos meg rózsaszín." A falu közismert búcsúvezetőjének unokája, Márkus József ezt mesélte: Nagyapám Márkus József (1876-1968) előénckes, búcsúvezető vót. Legjobban a 20-as években jártak búcsúkra szervezetten, gyalogosan - a kocsi csak a poggyászt vitte. Ű csak a Máriát tisztőte, Máriát hívta segítségű. Az is hányszó vót eszembe. És aszongya meg is álmodta cgyszé. Nagy vihart jelentettek hogy hó lesz, vihar lesz Galíciába - az Lengyelországban van. Aztán vót Karintiába, az olaszokná van Karintia és a szászokná. És aszongya, no álmodtam éjszaka, lefeküdtem szép kápolna vót, aszongya Jóska, te ne félj semmitű. Két gyerek ketegetett, ketegetett, meg minden. Hát akarok keni, hej lökdös mán, hé mi van. Fölébredek, hát ránk esett két suk hó. Lelépett bennünket. Hányan utána is oda vesztek, de engem nem ért semmi baj. Ebbe hiszek... Reggé főket, nem vót ideje, csak elmondta Jézus segíj! Hál Istennek megsegítette. Mellette ott hullottak el a katonák. Szűz Mária és Istennek Szent Fia, aszongya, megsegít!" Édesapám M. Sándor (1907-1990) is vallásos ember vót, vallásos Sándornak híták a faluban. (Sokat mesét nagyapám. Az Úr Jézus amikó a fődön járt, a Szent Péterrel mentek. Oszt akkó tanát az Úr Jézus egy dénárt, szólt Szent Péternek. Aszongya Szent Péter olyan kis pézé lehajúni, az Úr Jézus fővette.) Amikó ejött a búcsúk ideje, így meséte öregapám (nagyapám): A zentai Jóska bácsi agitát köztünk, Domány Jóska bácsi nagyon jó ember vót, amikó ű szót (aszonta) möntünk. Az imakönyvbe mái napig benne vannak azok a Mária-énekek, amiket búcsúkó énekőtek. Azé imádkoztak azok, akik a búcsúra mentek, hogy a családjukat ne érje semmi, hogy az életben megsegítse őket a Szűzanya. A Felsőhegyről érkező búcsújárókat Doroszlóra érkezésük alkalmává mán messziről megismerték a jelükrűl: a fehér színrűl, s általában fehér színű virágokból kirakott F betű vót, amit elöl vittek. Szépen fogadták őket, a templomig mentek, ott letették a lobogókat." A szentkúthoz ima után járultak. Sokan megmosdottak a szentkút mosakodómcdcncéjénél, de főként a magukkal vitt üvegeket, korsókat töltötték meg, hogy vigyenek az otthonmaradottaknak is, mivel erősen hittek a gyógyító erejében. Többen bizonygatták, hogy az a szentvíz soha nem lesz zavaros, három-négy év múlva sem kövcsedik bc. Keresztúti ájtatosságot is végeztek a búcsúsok. A zarándokcsoportot harangszó köszöntötte érkezéskor és távozáskor is. Tóth Júlia (1917) is volt búcsúvezető, de ő már abban az időben, amikor busszal szervezték a zarándokutakat. Doroszlóra ment a helybeliekkel majdnem minden évben. A búcsúsok útikönyvéből dr. Harmath Károly által összeállított, a Római Katolikus Plébániahivatal 1974-ben kiadott nyomtatványából énekelték az énekeket indulás előtt, az út menti kereszteknél és érkezéskor is. A szokásos egyházi énekek és imák mellett (három miatyánkot és üdvözlégyet szoktak imádkozni) a hívő közösség gyakran fordult imával a jó Isten

áldásáért (az adatközlő szerint mindenütt keresték, de nem találták egy könyvben sem ilyen szöveggel a következő imát): Mindenek szemei tebenned bkunk Úristen Te adsz nekünk eledelt alkalmas időben, Fölnyitod kezeidet és betöltesz minden élőket áldásoddal Te táplálod az ég madarait, Te adsz esőt és napfényt. Fogadd oltalmadba kegyesen vetéseinket, szántóföldjeinket, Adj rájuk bölcs áldásod szerint meleget, hideget esőt és harmatot Jutalmazd meg fáradságos munkánkat bő áldással, Öntözd meg kegyelmeid harmatával, Bocsásd a földi javakat a Te magasztalásodra és szegény lelkünk üdvéért. A szenteltvíz használata mellett a beteg gyerek gyógyításakor gyakran imádsággal fordultak a jó Istenhez. Az adatközlők nem tudták ezeket a szövegeket, hiszen csak kivételes személyek végezték a ráolvasást, és sokszor féltve őrizték titkukat. Újházi Teréz így emlékezett vissza: Az én nagyanyám tudott olyan imádságot is. Atyaisten meggyógyítsa, fiúisten szétoszlassa... Vót egy gyerek, már nem tudtak vele mit csináni az orvosok lemondottak rúla. Nagymamám meggyógyította. Jelentették ezt a papnak, az magáhó hívatta. Azt mondta neki: Eta néni, ne csinájja ezt többet." A lejegyzett szövegekből az adatközlők szavaiból ezeket a következtetéseket vonhatjuk le: Felsőhegyen fontos tényező az egyén vallásosságában a búcsúkra járás és a Mária-tisztelet. Mondhatjuk úgy is, hogy ez a népi vallásosság fokmérője. JEGYZETEK 1 A felsőhegyi plébánosok névsora: Ciráki Zsigmond 1892 és 1914 közötti végezte papi teendőit Felsőhegyen Horváth Gyula, 1914-1921 Finta János, 1921-1947 Csajkás Antal (Antonius), 1947-1958 Nacsa Sándor (Alexander), 1958-1959 Bartusz József (Josephus), 1959-1964 (1995-ben halt meg Zentán) Tari János (Joannes), 1964-1969 Sóti Imre (Emericus), 1969-1971 Nacsa Sándor (Alexander), 1971-1993 Nagy József (Josephus) esperesplébános (1993. július l-jétől napjainkig végzi Felsőhegyen a plébánosi teendőket) * Kresz Mária: Magyar fazekasművészet, Corvina, Budapest-Forum, Újvidék, 1991, 31.1. 2 A zentai Városi Múzeumban és Pece Árpád magángyűjteményében is van ilyen korsó

Márkus József (1934), Felsőhegy Mucsi István (1911), Felsőhegy Tóth Júlia (1917), Felsőhegy Újházi Teréz (1928), Felsőhegy IRODALOM BARNA Gábor 1990 Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon KOVÁCS Endre 1982 Doroszló hiedelemvilága. Forum, Újvidék RAJ Rozália, NAGY István 1993 Bajkúti Szűz Mária, könyörögj érettünk Tóthfalu