Fogyasztói árak, december és év

Hasonló dokumentumok
Fogyasztói árak, február

Fogyasztói árak, szeptember

Júniusban 1,9%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, június)

Januárban 1,4%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, január)

Decemberben 0,9%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, december és év)

Novemberben 0,7%-kal csökkentek a fogyasztói árak (Fogyasztói árak, november)

Februárban 0,1% volt az infláció (Fogyasztói árak, február)

Áprilisban 0,1%-kal csökkentek a fogyasztói árak

Márciusban 2,2%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, március)

Fogyasztói árak, augusztus

Augusztusban 1,3% volt az infláció (Fogyasztói árak, augusztus)

Februárban leginkább az energia és élelmiszer árak mozgatták az inflációt

Fogyasztói árak, február

Decemberben 0,4% volt az infláció (Fogyasztói árak, december és év)

Januárban változatlan maradt a fogyasztóiár-színvonal (Fogyasztói árak, január)

Júliusban 1,8%-os volt az infláció (Fogyasztói árak, július)

Inflációs alapfolyamatokat megragadó mutatók

Központi Statisztikai Hivatal Hungarian Central Statistical Office. FOGYASZTÓIÁR-INDEXEK 2005 Consumer Price Indices

Központi Statisztikai Hivatal Hungarian Central Statistical Office. FOGYASZTÓIÁR-INDEXEK 2003 Consumer Price Indices

Consumer prices decreased by 1.4% in January (Consumer prices, January 2015)

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 64.

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 72.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL HUNGARIAN CENTRAL STATISTICAL OFFICE

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 69.

Mezőgazdasági termelői árak, szeptember

Közzététel: január 30. Következik: február 4. Kiskereskedelem (első becslés) december Sorszám: 17.

Mezőgazdasági termelői árak, május

FOGYASZTÓIÁR-INDEX FÜZETEK Consumer Price Index Booklets 68.

Mezőgazdasági termelői árak, május

Mezőgazdasági termelői árak, március

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, április

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Mezőgazdasági termelői árak, november

Mezőgazdasági termelői árak, április

Mezőgazdasági termelői árak, január

Decemberben 6,6%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Márciusban 10,2%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Mezőgazdasági termelői árak, december

Októberben 5,7%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

Mezőgazdasági termelői árak, november

Szeptemberben 5,5%-kal nőtt az ipari termelés volumene (Ipar, szeptember)

Júliusban 4,8%-kal emelkedett az ipari termelés volumene (Ipar, július)

Ipari termelői árak, november

Augusztusban 3,3%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Mezőgazdasági termelői árak, augusztus

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

Mezőgazdasági termelői árak, február

A fogyasztói árak alakulása 2017-ben

Fogyasztói árak, május

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Mezőgazdasági termelői árak, január

Üzletek adatai. Üzlet címe: Üzemeltető: Típus: Termékek

HÁZTARTÁSI KÖLTSÉGVETÉSI ÉS ÉLETKÖRÜLMÉNY ADATFELVÉTEL FOGYASZTÁSI ADATOK KÉRDŐÍV "F" TÍPUSÚ, 2013 (Referencia év: 2012)

Szeptemberben 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Ipari termelői árak, augusztus

A fogyasztói árak alakulása 2018-ban

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

NYILVÁNTARTÁS KULCS TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT MŰKÖDÉSI TERÜLETÉN A MŰKÖDÉSI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ ÜZLETEKRŐL

NYILVÁNTARTÁS a működési engedéllyel rendelkező üzletekről

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

A fotovillamos energiaátalakítás helyzete az EU-hoz újonnan csatlakozott országokban

Az Európai Unió Hivatalos Lapja A BIZOTTSÁG 113/2002/EK RENDELETE. (2002. január 23.)

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

Decemberben 2,2%-kal csökkent az építőipari termelés volumene

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

1. SZÁMÚ MELLÉKLET A HADHÁZTÁJI VÉDJEGY ALÁ RENDEZHETŐ TERMÉKEK ÁRUJEGYZÉKE TERMÉKOSZTÁLYOK SZERINT

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

Fogyasztói árak, november

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

N Y I L V Á N T A R T Á S Bejelentés-köteles kereskedelmi tevékenységről K U N C S O R B A t e l e p ü l é s e n m ű k ö d ő ü z l e t e k r ő l

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

JELENTÉS A KISKERESKEDELEM ÉS VENDÉGLÁTÁS ELADÁSI FORGALMÁRÓL ÁRUCSOPORTONKÉNT

A rezsicsökkentés lakossági energiafelhasználásra gyakorolt hatásának vizsgálata az LMDI index dekompozíciós módszer alkalmazásával

címe, helyrajzi száma: 8563 Homokbödöge, Kossuth utca Csomagolt kávé, dobozos, illetve palackozott alkoholmentes- és szeszes ital

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

Júliusban 5,1%-kal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Gölle Község Önkormányzata A 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

NYILVÁNTARTÁS a mûködési engedéllyel rendelkezõ üzletekrõl

Bölcske Községi Önkormányzat által nyilvántartott működési engedéllyel rendelkező üzletekről

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, január augusztus

Az árszínvonal összehasonlítása az európai országok között (2008-ra vonatkozó vásárlóerőparitás-számítások alapján)

Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal NYILVÁNTARTÁS. a 210/2009.(IX.29.) Korm. Rendelet alapján a Működési engedéllyel rendelkező üzletekről

Nyilvántartás Nyirád Önkormányzat illetékességi területén mőködı üzletekrıl

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

Company excerpt. Company data independent of the type of business entity:

NYILVÁNTARTÁS a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységrõl

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

A Nyilvántartás Bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenység esetében

1.1 Lista Bejelentéshez kötött kereskedelmi egységek nyilvántartása a 210/2009.(IX.29.) Korm. rendelet alapján

Átírás:

www.ksh.hu A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LEGFRISSEBB ADATAIBÓL Következik: Létszám és keresetek a nemzetgazdaságban 2006. január 18. Közzététel: 2006. január 17. Sorszám: 10. Fogyasztói árak, 2005. december és 2005. decemberben a fogyasztói árak összességükben nem változtak az előző hónaphoz viszonyítva,. decemberhez viszonyítva pedig 3,3-kal növekedtek az árak. Az elmúlt évben, átlagosan 3,6-kal voltak magasabbak az árak, mint -ben. 1 hónap alatt 2005. novemberhez viszonyítva az élelmiszerek árai 0,6-kal emelkedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek (6,9), a sertészsíradék (2,3), valamint a tojás (1,8) ára. Árcsökkenés következett be a baromfihús (2,0), a péksütemények (1,9) a liszt és a cukor (1,1-1,1) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,2- kal csökkentek. A tartós fogyasztási cikkek, a szeszes italok, dohányáruk, a ruházkodási termékek és az egyéb cikkek, üzemanyagok esetében szintén árcsökkenés következett be. Ez utóbbin belül a járműüzemanyag-árak 2,0-kal csökkentek. Kis mértékű áremelkedés volt megfigyelhető a szolgáltatások körében. 12 hónap alatt,. decemberhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagossal közel megegyező mértékben, 3,4-kal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 26, a munkahelyi étkezés 7, a cukrászáru, fagylalt és éttermi étkezés 6 százalékkal drágult. Csökkent viszont az elmúlt 12 hónap alatt a cukor (11), a liszt (4), valamint a kenyér és a sertéshús (2-2) ára. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 4,0-kal kellett kevesebbet fizetni, mint. decemberben. A szeszes italok, dohányáruk árai az átlagosnál kisebb mértékben (0,2) emelkedtek. Az egyéb cikkek, üzemanyagok átlagot meghaladó 5,0-os áremelkedésén belül a járműüzemanyagok 8,4-kal kerültek többe, mint. decemberben. A háztartási energia árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt (5,1), ezen belül az elektromos energia 6,9-kal, a vezetékes gáz ára 5,9-kal növekedett. A legnagyobb mértékben a szolgáltatások árai emelkedtek, 5,5-kal, ezen belül a szerencsejáték 16, a helyi tömegközlekedés 14, a csatornadíj 12, a szemétszállítás 11-kal drágult. * Az Európai Unió 25 tagországa harmonizált fogyasztóiár-indexének 2005. december havi alakulásáról az Eurostat sajtóközleménye 2006. január 19-én (csütörtökön) jelenik meg. (www.europa.eu.int) 2005. decemberben a magyar harmonizált fogyasztóiár-index az előző hónaphoz képest 100,0, az előző év decemberhez viszonyítva pedig 103,3 volt. * 2005. decemberben a szezonálisan kiigazított alapdrágulás (maginfláció) az előző hónaphoz képest 0,1,. decemberhez viszonyítva pedig 1,2 volt. * Az adóváltozások hatását kiszűrő változatlan adótartalmú árindex az előző hónaphoz 100,0, az előző év decemberhez viszonyítva pedig 103,4 volt. * 2005. decemberben a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz 100,2, az előző év decemberhez viszonyítva pedig 104,2 volt. A Fogyasztói árak gyorstájékoztató következő megjelenése: 2006. február 16.

2005-ben a fogyasztói árak átlagosan 3,6-kal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. A tizenkét havi árváltozás januárban volt a legmagasabb (4,1), míg februárban és októberben a legalacsonyabb 3,2. Az éves 3,6-os átlagos fogyasztóiár-növekedés a termék- és szolgáltatás csoportok árváltozásának jelentős szóródásával alakult ki: csökkentek a tartós fogyasztási cikkek árai, 2,3-kal, átlag alatti árnövekedés következett be a ruházkodási cikkek (0,2), az élelmiszerek (2,5), és a szeszes italok, dohányáruk (3,3) termékcsoportokban. Legnagyobb mértékű áremelkedés a háztartási energiánál (6,2) volt megfigyelhető, és átlag felett nőttek a szolgáltatások (5,5), valamint az egyéb cikkek, üzemanyagok (4,5) éves átlagárai is. Bővebb információ: Mináry Borbála, e-mail: borbala.minary@ksh.hu, tel.: 345-6157 Módszertani megjegyzések A fogyasztóiár-index a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően, a lakosság által saját felhasználásra vásárolt termékek és szolgáltatások időben bekövetkező (átlagos) árváltozását méri. Részben módszertani, részben technikai okokból bizonyos vásárlások, pl. az ingatlanvásárlás vagy egyes szolgáltatások (kamatok, természetbeni juttatások stb.) nem szerepelnek a fogyasztóiár-indexben. A fogyasztóiár-index jelzi az infláció, a pénzromlás mértékét. A fogyasztóiár-index mind az árak összegyűjtésében, mind az árindex összeállításában reprezentatív módszerrel készül. A reprezentánsok kiemelt, a fogyasztásban fontos szerepet betöltő javak, amelyek lehetőség szerint hosszú időn át képviselik a fogyasztás különböző területeit. Számuk jelenleg mintegy 900. A reprezentánsok árait a Központi Statisztikai Hivatal gyűjti. Havonta reprezentánsonként 30 150, összesen pedig mintegy nyolcvanezer fogyasztói ár megfigyelésén alapul az árindexszámítás. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ármegfigyelésénél a lakosság által ténylegesen kifizetett összeget, a gyógyszertári árat vesszük számba. A szerencsejátékok esetében a szolgáltatási díjon a sorsjegyekre kifizetett összegek és a felvett nyeremény összegek egyenlegét értjük. A fogyasztóiár-index a reprezentánsok egyedi árindexeinek súlyozott átlaga, bázissúlyozású, 1992-től éven belül változatlan súlyozással készülő indexszám. A súlyok felülvizsgálata évenként történik, 2005- ben a 2003-re vonatkozó lakossági fogyasztás szerkezete alapján kerülnek meghatározásra a súlyok. A fogyasztóiár-index számításához felhasznált súlyok a termék- és szolgáltatáscsoportoknak a lakosság vásárolt fogyasztásában elfoglalt arányát reprezentálják. Ezek az arányok a nemzeti számlák fogyasztási adatain alapulnak, kiegészítve a háztartás-statisztikai felmérések és egyéb források adataival. A fogyasztóiár-index módszertanáról bővebben, illetve a harmonizált fogyasztóiár-index, a maginflációs mutató, a változatlan adótartalmú árindex és a nyugdíjas fogyasztóiár-indexről részletesebb információk és módszertani megjegyzések a www.ksh.hu oldalon találhatóak. 2

1. Fogyasztói árak egyhavi változása Monthly change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási cikkek Tartós fogyasztási cikkek Háztartási energia Egyéb cikkek, üzemanyagok Szolgáltatások () Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total Január -January 3,0 2,7-2,4 0,4 1,3 2,8 2,5 2,1 Február-February 1,1 1,3-2,1-0,1 7,3 0,0 1,3 1,2 Március-March 0,2 0,9 1,2-0,2 0,2 0,7 0,6 0,5 Április-April -0,1 2,2 3,9 0,0 0,0-1,8 0,7 0,3 Május-May 1,7 1,0 1,2 0,0 0,1 1,2 0,5 0,9 Június-June 0,1 0,2-0,2-0,2 0,0-0,4 0,3 0,1 Július-July -0,5 0,2-2,1-0,2 0,1 0,2 0,7 0,0 Augusztus-August -1,1 0,1-3,4-0,2 0,3 0,3 0,3-0,3 Szeptember-September -0,5 1,1 2,0-0,1 0,2 0,2-0,2 0,1 Október-October 0,3 0,4 3,4-0,1 0,7 0,7 0,1 0,5 November-November 0,3 0,1 0,4 0,0 0,3-0,2 0,0 0,1 December-December 0,0 0,1-0,5-0,2 0,6-0,5 0,1 0,0 2005 Január -January 0,7 0,1-2,6-0,1 0,2 0,8 2,0 0,7 Február-February 0,2-0,2-2,0-0,5 1,5 1,1 0,8 0,4 Március-March 0,6 0,2 1,3 0,1 2,4 0,7 0,6 0,7 Április-April 0,7 0,3 3,4-0,3 0,1 1,4 0,5 0,8 Május-May 2,1 0,3 0,5-0,3 0,0-0,2 0,3 0,6 Június-June 0,9 0,5-0,1-0,2 0,0 0,4-0,1 0,3 Július-July -1,0 0,1-2,9-0,3 0,0 1,2 0,6 0,0 Augusztus-August -2,0-0,5-2,2-0,5 0,0 0,3 0,6-0,4 Szeptember-September -0,2 0,1 1,7-0,7 0,3 1,5-0,4 0,2 Október-October 0,1 0,1 3,4-0,4 0,4-1,2 0,1 0,0 November-November 0,8-0,2 0,3-0,1 0,1-0,4 0,3 0,2 December-December 0,6-0,6-0,1-0,8 0,0-0,5 0,1 0,0 3

2a. Fogyasztói árak 12 havi változása 12 month change of consumer prices Időszak Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási cikkek Tartós fogyasztási cikkek Háztartási energia Egyéb cikkek, üzem-anyagok Szolgáltatások () Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total Január -January 6,2 11,1 3,6-0,9 12,6 4,5 7,4 6,6 Február-February 5,9 11,1 4,1-0,6 20,3 3,2 7,8 7,1 Március-March 5,7 11,2 3,4-0,7 16,7 3,0 7,8 6,7 Április-April 6,1 12,8 3,6-0,3 16,7 3,0 7,7 6,9 Május-May 7,1 12,6 4,4 0,0 16,8 5,0 7,9 7,6 Június-June 7,8 10,9 4,3 0,0 16,9 4,4 7,6 7,5 Július-July 8,6 10,6 3,9-0,3 13,5 3,9 7,4 7,2 Augusztus-August 8,5 10,9 3,9-0,8 13,8 3,8 7,4 7,2 Szeptember-September 7,2 11,7 3,1-0,9 9,9 3,7 7,8 6,6 Október-October 5,8 11,2 2,8-1,0 9,5 4,8 7,7 6,3 November-November 4,5 10,8 2,3-0,9 10,8 3,9 7,1 5,8 December-December 4,4 10,7 0,9-0,9 11,2 3,1 7,0 5,5 2005 Január -January 2,0 7,9 0,7-1,4 10,0 1,1 6,5 4,1 Február-February 1,2 6,3 0,7-1,8 4,1 2,2 5,9 3,2 Március-March 1,6 5,6 0,9-1,4 6,4 2,2 5,9 3,5 Április-April 2,4 3,6 0,5-1,6 6,4 5,5 5,8 3,9 Május-May 2,7 2,9-0,2-1,9 6,4 4,0 5,6 3,6 Június-June 3,6 3,3 0,0-1,9 6,4 4,8 5,1 3,8 Július-July 3,0 3,1-0,8-2,0 6,2 5,8 5,0 3,7 Augusztus-August 2,2 2,5 0,3-2,4 5,9 5,8 5,3 3,6 Szeptember-September 2,5 1,5 0,0-2,9 6,1 7,2 5,1 3,7 Október-October 2,3 1,2 0,1-3,3 5,8 5,2 5,2 3,2 November-November 2,8 1,0 0,0-3,4 5,6 5,0 5,4 3,3 December-December 3,4 0,2 0,4-4,0 5,1 5,0 5,5 3,3 4

Időszak 2b. Árindexek az év elejétől, az előző év azonos időszakához viszonyítva CPI compared to the same period of the previous year Szeszes italok, dohányáruk Élelmiszerek Ruházkodási cikkek Tartós fogyasztási cikkek Háztartási energia Egyéb cikkek, üzem-anyagok Szolgáltatások () Összesen Period Food Alcoholic beverages, tobacco Clothing, footwear Consumer durable goods Electricity, gas and other fuels Other goods incl. motor fuels and lubricants Services Total Január 106,2 111,1 103,6 99,1 112,6 104,5 107,4 106,6 Január-február 106,1 111,1 103,9 99,3 116,5 103,9 107,6 106,9 Január-március 105,9 111,1 103,7 99,3 116,6 103,6 107,7 106,8 Január-április 106,0 111,6 103,7 99,4 116,6 103,4 107,7 106,8 Január-május 106,2 111,8 103,8 99,5 116,6 103,7 107,7 107,0 Január-június 106,5 111,6 103,9 99,6 116,7 103,8 107,7 107,1 Január-július 106,8 111,5 103,9 99,6 116,2 103,9 107,7 107,1 Január-augusztus 107,0 111,4 103,9 99,5 115,9 103,8 107,6 107,1 Január-szeptember 107,0 111,4 103,8 99,5 115,3 103,8 107,6 107,0 Január-október 106,9 111,4 103,7 99,4 114,7 103,9 107,6 107,0 Január-november 106,7 111,4 103,6 99,4 114,3 103,9 107,6 106,9 Január-december 106,5 111,3 103,4 99,4 114,1 103,9 107,6 106,8 2005 January 102,0 107,9 100,7 98,6 110,0 101,1 106,5 104,1 January-February 101,6 107,1 100,7 98,4 107,1 101,7 106,2 103,6 January-March 101,6 106,6 100,8 98,5 106,8 101,8 106,1 103,6 January-April 101,8 105,9 100,7 98,4 106,7 102,8 106,0 103,7 January-May 102,0 105,3 100,5 98,4 106,7 103,0 106,0 103,6 January-June 102,2 104,9 100,4 98,3 106,6 103,3 105,8 103,7 January-July 102,3 104,7 100,3 98,3 106,6 103,7 105,7 103,7 January-August 102,3 104,4 100,3 98,2 106,5 103,9 105,6 103,7 January-September 102,3 104,1 100,2 98,1 106,4 104,3 105,6 103,7 January-October 102,3 103,8 100,2 97,9 106,4 104,4 105,5 103,6 January-November 102,4 103,5 100,2 97,8 106,3 104,4 105,5 103,6 January-December 102,5 103,3 100,2 97,7 106,2 104,5 105,5 103,6 5

3. Fogyasztóiár-indexek termék- és szolgáltatáscsoportonként Consumer price indices by basic headings Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005. november Nov 2005. december Dec =100. év Year 100 Sertéshús 1,074 99,3 98,2 106,1 Pork 101 Marhahús 0,133 100,4 107,8 110,0 Beef 102 Egyéb hús 0,027 100,0 104,4 105,7 Other meat 103 Belsőségek 0,079 101,0 101,3 102,7 Edible offals 104 Baromfihús 0,894 98,0 98,3 101,1 Poultry meat 105 Szalámi, szárazkolbász, sonka 0,741 98,7 102,0 104,3 Salami, sausages, ham 106 Párizsi, kolbász 0,783 99,1 101,6 105,3 Other meat preparations 107 Húskonzerv 0,075 99,7 101,0 101,6 Canned meat 108 Hal 0,089 98,2 101,4 101,1 Fish 109 Halkonzerv 0,060 99,7 98,3 100,3 Canned fish 10 Hús, hal, készítmények 3,955 98,9 100,2 104,2 Meat, fish and preparations 110 Tojás 0,386 101,8 104,3 95,9 Egg 111 Tej 1,496 100,4 100,3 96,7 Milk 112 Sajt 0,391 100,0 97,1 97,9 Cheese 113 Tejtermékek (sajt nélkül) 1,264 99,8 101,0 100,9 Milk products (excl. cheese) 11 Tej, tejtermék, tojás 3,537 100,3 100,6 98,3 Milk, dairy products, eggs 120 Vaj, vajkrém 0,088 100,4 98,7 99,7 Butter 121 Sertészsiradék 0,210 102,3 97,3 130,2 Pork fat 122 Étkezési szalonna 0,275 99,7 99,4 106,0 Bacon 123 Étolaj 0,425 99,6 100,9 94,7 Edible oil 124 Margarin 0,299 100,7 104,3 103,4 Margarine 12 Zsiradékok 1,297 100,4 100,6 105,2 Oils and fats 130 Liszt 0,321 98,9 96,5 81,5 Flour 131 Rizs, hántolmányok 0,224 99,6 99,3 100,9 Rice, other cereals 132 Kenyér 1,565 99,9 97,8 99,2 Bread 133 Péksütemények 0,365 98,1 91,4 95,7 Rolls 134 Száraztészta 0,343 99,1 99,2 98,6 Pasta products 135 Cukor 0,518 98,9 88,8 97,8 Sugar 136 Csokoládé, kakaó 0,538 98,9 99,2 100,1 Chocolate, cocoa 137 Cukrászáru, fagylalt 0,438 99,9 106,1 106,7 Confectionery and ice-cream 138 Édesipari lisztesáru 0,241 99,0 100,9 102,3 Other confectionery products 139 Cukorka, méz 0,175 100,2 100,8 101,4 Candies, honey 13 Cereáliák, édességek 4,728 99,4 97,6 98,6 Cereals, sweets 140 Burgonya 0,458 112,9 124,8 73,2 Potatoes 141 Friss zöldség 0,979 113,4 141,3 112,7 Fresh vegetables 142 Friss hazai és déligyümölcs 0,989 97,2 111,8 107,3 Fresh domestic and tropical fruit 143 Gyümölcs-, zöldséglé 0,724 100,7 105,0 105,0 Fruit and vegetable juice 144 Tartósított zöldség, főzelék 0,233 100,1 100,6 101,1 Preserved and frozen vegetables 145 Tartósított gyümölcs 0,056 100,3 98,3 97,1 Preserved and frozen fruit 146 Száraz hüvelyesek 0,053 99,2 93,6 95,4 Dried vegetables 147 Dió, mák, mogyoró 0,126 99,9 105,9 100,5 Nuts, poppy-seed 14 Zöldség, gyümölcs, burgonya 3,618 104,9 118,7 103,6 Vegetables, fruit, potatoes 150 Tartósított húsos ételek 0,098 100,0 104,2 103,5 Preserved meat products 151 Tartósított hústalan ételek 0,245 100,4 100,8 100,4 Preserved meals without meat 152 Fűszerek, ételízesítők 0,592 99,5 100,9 103,0 Spices 15 Fűszerek és egyéb élelmiszerek 0,935 99,8 101,2 102,4 Spices and other food 6

3. Fogyasztóiár-indexek termék- és szolgáltatáscsoportonként (folytatás) Consumer price indices by basic headings (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005. november Nov 2005. december Dec =100. év Year 160 Éttermi étkezés (nem előfizetéses) 0,749 100,0 105,6 106,2 Meals at restaurants not by subscription 161 Munkahelyi előfiz. menü étkezés 1,386 100,3 106,9 107,9 Meals at canteens by subscription 162 Iskolai étkezés 0,399 100,0 105,4 105,4 Meals at schools 163 Óvodai, bölcsődei étkezés 0,126 100,0 106,1 106,2 Meals at kindergartens, nurseries 164 Büféáruk 0,450 100,4 101,6 102,4 Buffet products 16 Házon kívüli étkezés 3,110 100,2 105,6 106,3 Meals at restaurants, canteens 170 Kávé (bolti) 0,730 100,2 102,0 100,3 Coffee at shops 171 Eszpresszókávé 0,191 100,0 105,9 106,7 Cup of coffee in catering 172 Tea 0,080 100,5 104,1 103,0 Tea 173 Alkoholmentes üdítőitalok 1,283 99,6 99,1 101,4 Non-alcoholic beverages 17 Kávé, tea, üdítőitalok 2,284 99,9 100,8 101,5 Coffee,tea,non-alcoholic beverages 10-17 Élelmiszerek 23,464 100,6 103,4 102,5 Food 180 Bor 1,135 99,5 101,5 102,8 Wine 181 Sör 3,290 98,9 100,7 102,3 Beer 182 Tömény ital 1,962 99,5 101,9 102,3 Spirits 18 Szeszes italok 6,387 99,2 101,2 102,4 Alcoholic beverages 190 Dohányáruk 2,800 99,8 98,1 105,3 Tobacco 19 Dohányáruk 2,800 99,8 98,1 105,3 Tobacco 18-19 Szeszes italok, dohányáruk 9,187 99,4 100,2 103,3 Alcoholic beverages, tobacco 1 Élelmiszerek, szeszes italok, 32,651 100,3 102,5 102,7 Food, alcoholic beverages, dohányáruk tobacco 300 Pamut- és pamut típusú szövet 0,113 99,3 99,1 101,4 Clothing materials made of cotton and cotton type 301 Gyapjú- és gyapjú típusú szövet 0,094 100,0 102,4 103,6 Clothing materials made of wool and woolen type 302 Egyéb szövetek 0,033 99,9 99,9 100,6 Other clothing materials 30 Szövetek 0,240 99,7 100,5 102,2 Clothing materials 310 Férfikabát 0,144 100,3 99,1 101,2 Men's coats 312 Férfiöltöny 0,133 100,3 103,1 102,3 Men's suits 313 Férfinadrág, -zakó 0,415 100,3 99,9 100,1 Men's slacks and jackets 314 Férfi felső kötöttáru 0,174 99,4 98,0 97,6 Men's pullovers, cardigans 315 Férfilábbeli 0,459 100,6 100,2 100,5 Men's footwear 316 Férfiing, -fehérnemű 0,300 99,5 99,1 99,9 Men's underwear incl. shirts 317 Férfiharisnya, -zokni 0,168 99,8 102,3 102,2 Men's socks 31 Férfiruházat 1,793 100,1 100,1 100,5 Men's clothing and footwear 320 Női kabát 0,224 98,2 94,9 94,9 Women's coats 322 Női ruha, kosztüm 0,131 98,0 96,5 96,6 Women's dress, costume 323 Női szoknya, blúz, nadrág 0,296 100,2 103,3 100,4 Women's skirts and trousers 324 Női felső kötöttáru 0,165 100,4 98,8 97,1 Women's pullovers, cardigans 325 Női lábbeli 0,562 100,4 100,8 99,3 Women's footwear 326 Női fehérnemű 0,189 99,7 100,5 100,1 Women's underwear 7

3. Fogyasztóiár-indexek termék- és szolgáltatáscsoportonként (folytatás) Consumer price indices by basic headings (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005. november Nov 2005. december Dec =100. év Year 327 Női harisnya, zokni 0,217 100,0 100,9 102,0 Women's hose, socks 32 Női ruházat 1,784 99,8 99,9 98,9 Women's clothing and footwear 330 Gyermekkabát 0,120 99,1 100,4 99,2 Children's coats 332 Gyermekfelsőruha 0,285 99,9 102,2 99,0 Children's overwear 334 Gyermek felső kötöttáru 0,159 99,4 102,3 98,9 Children's pullovers, cardigans 335 Gyermeklábbeli 0,237 99,6 99,4 100,4 Children's footwear 336 Gyermekfehérnemű 0,049 100,2 102,5 101,6 Children's underwear 337 Gyermekharisnya, -zokni 0,105 100,2 102,2 102,4 Children's socks 338 Ruházat 3 év alattiaknak 0,201 99,9 101,7 102,4 Infant's clothing 33 Gyermekruházat 1,156 99,8 101,4 100,4 Children's and infant's clothing and footwear 340 Divatáru 0,295 99,9 100,1 101,6 Clothing accessories 341 Rövidáru 0,144 100,2 103,1 104,2 Haberdashery 342 Bőrönd, táska, bőrdíszmű 0,093 99,6 100,6 101,2 Suitcases, leather goods 34 Divatáru, rövidáru, táska 0,532 99,9 101,0 102,2 Clothing accessories, haberdashery 3 Ruházkodási cikkek 5,505 99,9 100,4 100,2 Clothing and footwear 400 Szobabútor 0,687 99,8 98,9 99,7 Living, dining- room furniture 401 Konyha és egyéb bútor 0,358 99,9 95,6 98,0 Kitchen and other furniture 402 Hűtőszekrény, fagyasztógép 0,358 99,8 98,9 98,5 Refrigerators, freezers 403 Mosó-, mosogatógép 0,267 99,3 96,6 94,2 Washing-machines, spin-dryers 404 Fűtő és főzőberendezések 0,674 99,8 98,1 97,9 Heating and cooking appliances 405 Porszívógép, varrógép 0,300 99,7 97,0 96,2 Vacuum cleaners, sewing machines 40 Tartós háztartási cikkek 2,644 99,7 97,8 97,9 Durable household goods 410 Személygépkocsi, új 2,994 100,0 96,3 99,4 Passenger cars, new 411 Személygépkocsi, használt 0,864 95,3 93,7 99,0 Passenger cars, second-hand 412 Motorkerékpár 0,118 100,0 96,3 98,1 Motorcycle 413 Kerékpár 0,248 99,7 101,0 100,9 Bicycle 41 Járművek 4,224 99,0 96,1 99,4 Vehicles 420 Rádió 0,037 98,8 91,7 91,8 Radio sets 421 Televízió 0,451 99,5 91,8 92,0 TV sets 422 Audió, videó készülékek 0,432 97,8 89,3 89,3 Videos, tape recorders 424 Fényképezőgép, óra, hangszer 0,330 99,8 93,5 91,9 Cameras, watches etc. 42 Tartós kulturális cikkek 1,250 99,0 91,4 91,1 Durable goods for recreation 431 Ékszerek 0,266 98,8 100,1 100,5 Jewellery 43 Ékszerek 0,266 98,8 100,1 100,5 Jewellery 4 Tartós fogyasztási cikkek 8,384 99,2 96,0 97,7 Consumer durable goods 500 Szén 0,293 100,4 103,7 102,4 Coal 501 Brikett, koksz 0,179 100,3 102,8 104,3 Briquettes, coke 502 Tűzifa 0,492 100,3 103,3 103,1 Firewood 504 Távfűtés 1,676 100,0 101,9 105,7 Purchased heat 505 Elektromos energia 3,049 100,0 106,9 106,7 Electricity 506 Vezetékes gáz 2,334 100,0 105,9 106,0 Natural and manufactured gas 507 Palackos gáz 0,716 99,8 104,2 109,8 Butane and propane gas 50 Háztartási energia 8,739 100,0 105,1 106,2 Electricity, gas and other fuels 8

3. Fogyasztóiár-indexek termék- és szolgáltatáscsoportonként (folytatás) Consumer price indices by basic headings (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005. november Nov 2005. december Dec =100. év Year 510 Lakásjavító, -karbantartó cikkek 0,864 100,1 101,0 101,8 51 Lakásjavító, -karbantartó cikkek 0,864 100,1 101,0 101,8 Household repairing and maintenance goods Household repairing and maintenance goods 520 Bútorszövet, szőnyeg, függöny 0,401 99,8 100,2 101,0 Furnishing fabrics, carpets, curtains 521 Ágy- és asztalnemű 0,375 100,1 99,6 100,0 Bed and table linen 522 Edény, konyhafelszerelés 0,420 99,3 99,2 99,9 Cooking utensils, cutlery 523 Lakásfelszerelés, alkatrész 0,376 100,2 101,8 100,6 Parts and accessories of housing Parts and accessories of "do ityourself" 524 Barkácsolási kellékek 0,073 100,0 100,4 100,7 525 Háztartási fogyóanyagok 0,602 99,6 100,1 101,8 Houshold paper and other products 526 Mosó- és tisztítószerek 1,114 99,9 100,1 100,2 Detergents 52 Háztartás, lakás cikkei 3,361 99,8 100,2 100,6 Household goods 530 Testápolási cikkek 1,405 99,1 98,7 98,3 Toilet articles 531 Gyógyszer, gyógyáru 2,334 100,1 114,4 108,6 Pharmaceutical products 53 Testápolási, egészségügyi cikkek 3,739 99,7 108,5 104,8 Toilet articles, pharmaceutical products 540 Járműalkatrész 0,634 100,1 102,2 102,5 Tyres, parts and accessories for vehicles 541 Járműüzemanyag 4,567 98,0 108,4 109,6 Motor fuels and oils 54 Járműalkatrész, -üzemanyag 5,201 98,3 107,6 108,7 Parts and accessories for vehicles, motor fuels and oils 550 Újság, folyóirat 1,153 100,0 105,4 104,9 Newspapers, periodicals 551 Könyv 0,573 101,4 107,7 103,7 Books 552 Tankönyv 0,319 100,0 104,8 104,1 School-books 553 Tanszer, írószer 0,312 100,3 99,7 101,1 School and stationery supplies 554 Sportszer, játék 0,356 100,5 101,0 99,3 Sport and camping articles, toys 555 CD hanglemez 0,153 98,9 101,5 101,8 Compact discs 556 Fotocikk, film 0,133 100,4 97,8 96,9 Photographic supplies 557 Videokazetta, DVD 0,249 99,5 97,0 97,4 Video cassettes ect. 55 Kulturális cikkek 3,248 100,3 103,6 102,6 Goods for recreation, education 560 Virág, dísznövény 0,356 103,9 102,5 103,5 Flowers, ornamental plants 561 Hobbi állattartás 0,232 100,4 101,1 101,5 Pets foods 56 Virág, állateledel 0,588 102,5 102,0 102,7 Flower, pets 51-56 Egyéb cikkek, üzemanyagok 17,001 99,5 105,0 104,5 Other goods incl. motor fuels and lubricants 5 Háztartási energia, egyéb cikkek 25,740 99,7 105,0 105,1 Electricity, gas and other fuels and other goods incl. motor fuels 10-56 Termékek mindösszesen 72,280 99,9 102,5 102,8 Goods, total 601 Ruhajavítás, kölcsönzés 0,145 100,2 105,4 105,7 Repairs clothing and footwear etc. 60 Ruhajavítás, kölcsönzés 0,145 100,2 105,4 105,7 Repairs clothing and footwear etc. 9

3. Fogyasztóiár-indexek termék- és szolgáltatáscsoportonként (folytatá Consumer price indices by basic headings (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005. november Nov 2005. december Dec =100. év Year 610 Lakbér 0,119 100,2 103,9 104,4 Rent 611 Saját tulajdonú lakások 5,239 100,2 103,9 104,2 Cost of owner occupied dwellings 612 Társasház közös költség 1,466 100,1 106,4 106,3 Maintenance cost at private houses 613 Lakásjavítás, -karbantartás 1,710 100,3 106,8 106,6 Repairs and maintenance of dwellings 615 Szemétszállítás stb. 0,843 100,2 111,2 112,5 Refuse disposal, etc. 616 Vízdíj 1,162 99,9 108,6 108,5 Water charges 617 Csatornadíj 0,629 99,9 112,1 113,0 Sewerage disposal 61 Lakbér, lakásszolgáltatás 11,168 100,1 106,2 106,4 Rent, services for dwellings 620 Háztartási berendezés javítása 0,172 100,4 105,7 105,8 Repairs of major household appliances 621 Takarítás, mosatás 0,170 100,7 105,1 104,9 Cleaning, washing 62 Háztartási szolgáltatás 0,342 100,6 105,4 105,4 Household services 630 Testápolási szolgáltatás 0,852 100,2 108,4 108,5 Personal care services 631 Egészségügyi szolgáltatás 0,586 100,3 105,1 106,8 Health services 63 Testápolási, egészségügyi szolg. 1,438 100,2 107,0 107,9 Personal care and health services 640 Járműjavítás, -karbantartás 1,162 100,4 107,4 107,4 Repairs, maintenance of vehicles 642 Gépkocsikölcsönzés, parkolás 0,179 100,0 109,2 109,7 Rent a car, parking 643 Helyi tömegközlekedés 0,769 100,0 114,2 113,7 Local transport excluding taxi 644 Taxi 0,192 100,2 107,3 106,7 Taxi 645 Utazás munkahelyre, iskolába 0,488 100,0 110,7 105,7 Travel to work, school 646 Utazás egyéb távolsági úti céllal 0,480 100,4 106,5 103,1 Other travels 647 Teherszállítás 0,098 100,3 107,9 107,3 Transport of goods 64 Közlekedési szolgáltatás 3,368 100,2 109,4 108,1 Transport services 650 Telefon 4,595 100,2 99,6 99,8 Telephone 651 Postai szolgáltatás 0,115 100,0 107,5 110,6 Postal services 65 Hírközlés 4,710 100,1 99,8 100,1 Communication 660 Kulturális cikkek javítása 0,137 100,7 105,9 105,8 Repairs of recreational goods 661 Oktatási szolgáltatás 1,255 100,4 107,0 107,9 Educational services 662 Színház, hangverseny 0,056 101,6 115,6 115,2 Theatres, concerts 663 Mozi 0,090 100,4 103,4 103,7 Cinemas 664 Tv-előfizetés 0,470 100,0 107,8 107,7 TV fee 665 Sportrendezvények, múzeumi belépők 0,554 100,1 109,3 110,2 Other public entertainment 66 Kulturális és szabadidő szolgáltatás 2,562 100,3 107,7 108,1 Cultural, educational and 671 Szerencsejáték 0,682 100,0 116,0 112,8 Games of chance 67 Szerencsejáték 0,682 100,0 116,0 112,8 Games of chance 681 Üdülés belföldön 0,702 99,1 102,8 102,1 Recreation in the country 682 Üdülés külföldön 0,736 99,7 94,7 100,4 Recreation abroad 68 Üdülési szolgáltatás 1,438 99,4 98,7 101,2 Recreational services 690 Fényképészeti szolgáltatás 0,296 100,1 102,2 103,9 Photographic services 691 Fel nem sorolt szolgáltatások 1,571 100,1 106,7 105,8 Services n.e.c. 69 Egyéb szolgáltatások 1,867 100,1 106,0 105,5 Other services 6 Szolgáltatások 27,720 100,1 105,5 105,5 Services Mindösszesen 100,000 100,0 103,3 103,6 Total 10

4. A fogyasztóiár-színvonal alakulásának összefoglaló adatai az egyéni fogyasztás rendeltetés szerin osztályozása (COICOP) alapján Consumer price indices by COICOP classification Súlyarány Weight. év =100 Year 2005 Year =100 2005. decemberben a változás in December 2005 1 12 hónap alatt, month change, 01. Élelmiszerek és alkoholmentes italok - Food and nonalcoholic beverages 19,333 101,7 0,7 3,0 02. Szeszes italok, dohányáruk - Alcoholic beverages, tobacco 7,034 102,8-0,8-0,8 03. Ruházat és lábbeli - Clothing and footwear 5,434 100,3-0,1 0,6 04. Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok - Housing, water, electricity, gas and other fuels 05. Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás - Furnishings, household equipment and routine maintenance 20,590 106,2 0,1 5,5 6,484 99,8-0,2-0,5 06. Egészségügy - Health 2,907 108,4 0,1 12,6 07. Közlekedés és szállítás - Transport 12,961 105,5-1,0 4,3 08. Távközlés - Communication 4,710 100,1 0,1-0,2 09. Szabadidő és kultúra - Recreation and culture 8,899 102,7 0,1 2,7 10. Oktatás - Education 1,076 108,3 0,5 7,4 11. Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás - Restaurants and hotels 6,366 105,8 0,1 4,8 12. Egyéb termékek és szolgáltatások - Miscellaneous goods and services 4,206 102,8-0,3 3,2 Mindösszesen - Total 100,000 103,6 0,0 3,3 11

5. Fogyasztóiár-indexek az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján Consumer Price Indices by COICOP classification, details Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005.. november december Nov Dec 2005 =100. év Year 01 Élelmiszerek és alkoholmentes italok - Food and non-alcoholic beverages 19,333 100,7 103,0 101,7 01.1 Élelmiszerek Food 16,852 100,8 103,3 101,7 01.1.1 Kenyér és cereáliák Bread and cereals 3,059 99,4 97,4 97,0 01.1.2 Hús Meat 3,806 98,9 100,2 104,3 01.1.3 Hal és tengeri állat Fish 0,149 98,8 100,1 100,8 01.1.4 Tej, sajt és tojás Milk, cheese and eggs 3,537 100,3 100,6 98,3 01.1.5 Olaj és zsiradékok Oils and fats 1,297 100,4 100,6 105,2 01.1.6 Gyümölcs Fruit 1,133 97,5 111,0 106,4 01.1.7 Zöldségfélék Vegetables 1,833 110,8 128,0 100,5 01.1.8 Cukor, lekvár, méz, csokoládé, és cukorka Sugar,jam,honey, chocolate and confectionery 1,247 99,1 95,2 99,4 01.1.9 Egyéb máshova nem sorolt élelmiszerek Food products n.e.c. 0,791 99,8 101,6 103,1 01.2 Alkoholmentes italok Non-alcoholic beverages 2,481 100,1 101,0 101,4 01.2.1 Kávé, tea, kakaó Coffee, tea, and cocoa 0,933 100,1 102,0 100,7 01.2.2 Ásványvíz, üdítőitalok, ivólék Mineral waters, soft drinks and juices 1,548 100,0 100,5 102,0 02 Szeszes italok, dohányáruk Alcoholic beverages, tobacco 7,034 99,2 99,2 102,8 02.1 Szeszes italok Alcoholic beverages 4,234 98,8 100,0 101,1 02.1.1 Égetett szeszes italok Spirits 1,488 99,4 101,6 101,8 02.1.2 Bor Wine 0,698 99,1 100,7 100,6 02.1.3 Sör Beer 2,048 98,2 98,6 100,8 02.2 Dohányáruk Tobacco 2,800 99,8 98,1 105,3 03 Ruházat és lábbeli Clothing and footwear 5,434 99,9 100,6 100,3 03.1 Ruházat Clothing 4,129 99,8 100,6 100,4 03.1.1 Ruházati méteráru Clothing materials 0,240 99,7 100,5 102,1 03.1.2 Felső- és alsóruházat Garments 3,379 99,8 100,3 99,8 03.1.3 Egyéb ruházati cikkek és kiegészítők Other articles of clothing and clothing accessories 0,382 100,0 101,9 103,2 03.1.4 Ruházkodási szolgáltatás Repair and hire of clothing 0,128 100,2 105,3 105,4 03.2. Lábbeli Footwear 1,305 100,3 100,4 100,1 03.2.1 Lábbeli Shoes and other footwear 1,288 100,3 100,3 100,0 03.2.2 Lábbeli javítás Repair and hire of footwear 0,017 100,4 106,0 107,5 04 Lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok Housing, water, electricity, gas and other fuels 20,590 100,1 105,5 106,2 04.1 Tényleges lakbér Actual rentals for housing 0,119 100,2 103,9 104,4 04.2 Imputált lakbér Imputed rentals for housing 5,239 100,2 103,9 104,2 04.3 Lakáskarbantartás és -javítás Regular maintenance and repair of the dwelling 2,393 100,2 105,1 105,2 04.3.1 Lakáskarbantartáshoz és- javításhoz vásárolt anyagok Products for the regular maintenance and repair of the dwelling 0,683 100,2 100,8 101,7 04.3.2 Lakáskarbantartási és -javítási szolgáltatások Services for the regular maintenance and repair of the dwelling 1,710 100,3 106,8 106,6 04.4 Vízellátás és egyéb lakásszolgáltatás Water supply and miscellaneous services relating to the dwelling 4,100 100,0 108,9 109,2 04.4.1 Vízellátás Water supply 1,162 99,9 108,6 108,5 04.4.2 Hulladékelszállítás Refuse collection 0,440 100,1 112,1 113,8 12

5. Fogyasztóiár-indexek az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján (folytatás) Consumer Price Indices by COICOP classification, details (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005.. november december Nov Dec 2005 =100. év Year 04.4.3 Szennyvízelvezetés Sewerage services 1,032 100,0 111,4 112,2 04.4.4 Egyéb, máshova nem sorolt lakásszolgáltatás Other services relating to the dwelling 1,466 100,1 106,4 106,3 04.5 Villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok Electricity, gas and other fuels 8,739 100,0 105,1 106,2 04.5.1 Villamos energia Electricity 3,049 100,0 106,9 106,7 04.5.2 Gáz Gas 3,050 100,0 105,5 106,9 04.5.4 Szilárd tüzelőanyagok Solid fuels 0,964 100,3 103,3 103,1 04.5.5 Melegvíz- és hőszolgáltatás Hot water, steam and ice 1,676 100,0 101,9 105,7 05 Lakberendezés, lakásfelszerelés, rendszeres lakáskarbantartás Furnishings, household equipment and routine maintenance 6,484 99,8 99,5 99,8 05.1 Bútorok és lakberendezési cikkek, szőnyegek és más padlóburkoló anyagok Furniture, furnishings and decorations, carpets and other floor coverings and repairs 1,419 99,8 98,5 99,6 05.1.1 Bútorok és lakberendezési cikkek Furniture and furnishings 1,236 99,9 98,0 99,1 05.1.2 Szőnyegek és más padlóburkoló anyagok Carpets and other floor coverings 0,172 99,5 101,5 102,1 05.1.3 Bútorok, lakberendezési cikkek, szőnyegek és padlóburkoló anyagok javítása Repair of furniture, furnishings and floor coverings 0,011 100,5 111,8 113,8 05.2 Lakástextíliák Household textiles 0,645 100,1 99,8 100,4 05.3 Háztartási gépek és készülékek Household appliances 1,945 99,6 98,1 97,7 05.3.1 Tartós háztartási gépek és készülékek Major household appliances whether electric or not 1,599 99,7 97,8 97,2 05.3.2 Elektromos háztartási kisgépek Small electric household appliances 0,185 98,4 93,7 95,2 05.3.3 Háztartási gépek és készülékek javítása Repair of household appliances 0,161 100,4 105,3 105,4 05.4 Háztartási üvegáruk, edények és konyhafelszerelés Glassware, tableware and household utensils 0,308 99,5 102,5 102,1 05.5 Barkács- és kerti szerszámok, eszközök tartozékok Tools and equipment for house and garden 0,471 100,0 102,5 101,9 05.6 Rendszeres lakáskarbantartáshoz igénybe vett termékek és szolgáltatások Goods and services for routine household maintenance 1,696 100,0 100,6 101,2 05.6.1 Háztartási fogyóeszközök Non-durable household goods 1,526 99,9 100,1 100,7 05.6.2 Háztartási alkalmazottak szolgáltatásai és egyéb háztartási szolgáltatások Domestic services and home care services 0,170 100,7 105,1 104,9 06 Egészségügy Health 2,907 100,1 112,6 108,4 06.1 Gyógyszerek, egészségügyi termékek, gyógyászati segédeszközök Medical product, appliances and equipment 2,321 100,1 114,5 108,7 06.1.1 Gyógyszerek Pharmaceutical product 2,239 100,1 114,8 108,9 06.1.2 Egyéb egészségügyi termékek Other medical products 0,055 99,6 105,6 103,1 06.1.3 Gyógyászati segédeszközök és készülékek Therapeutic appliances and equipment 0,027 100,3 101,5 100,9 06.2 Járóbeteg-ellátás Out-patient services 0,586 100,3 105,1 106,8 06.2.1 Orvosi ellátás Medical services 0,114 100,0 101,9 102,5 06.2.2 Fogászati ellátás Dental services 0,206 100,4 107,9 111,1 06.2.3 Egyéb járóbeteg-ellátás Paramedical services 0,266 100,3 104,3 105,2 13

5. Fogyasztóiár-indexek az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján (folytatás) Consumer Price Indices by COICOP classification, details (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005.. november december Nov Dec 2005 =100. év Year 07 Közlekedés és szállítás Transport 12,961 99,0 104,3 105,5 07.1 Járművásárlás Purchase of vehicles 4,224 99,0 96,1 99,4 07.1.1 Személygépkocsi New and second-hand motor cars 3,858 98,9 95,7 99,3 07.1.2 Motorkerékpár Motor cycles 0,118 100,0 96,3 98,1 07.1.3 Kerékpár Bicycles 0,248 99,7 101,0 100,9 07.2 Személyszállító járművek üzemeltetése Operation of personal transport equipment 6,710 98,7 107,6 108,4 07.2.1 Személyszállító járművek alkatrészei és tartozékai Spare parts and accessories 0,623 100,1 102,1 102,5 07.2.2 Üzemanyagok és kenőanyagok Fuels and lubricants 4,567 98,0 108,4 109,6 07.2.3 Személyszállító járművek karbantartása és javítása Maintenance and repairs 1,162 100,4 107,4 107,4 07.2.4 Személyszállító járművekkel kapcsolatos egyéb szolgáltatások Other services in respect of personal transport equipment 0,358 99,9 106,9 107,9 07.3 Közlekedési és szállítási szolgáltatások Transport services 2,027 100,1 110,6 108,3 07.3.1 Kötöttpályás személyszállítás Passenger transport by railway 0,306 100,0 111,4 105,9 07.3.2 Közúti személyszállítás Passenger transport by road 0,739 100,1 109,2 105,8 07.3.3 Légi személyszállítás Passenger transport by air 0,115 101,7 95,7 95,4 07.3.5 Kombinált személyszállítás Combined passenger transport 0,769 100,0 114,2 113,7 07.3.6 Egyéb közlekedési, szállítási szolgáltatások Other purchased transport services 0,098 100,3 107,9 107,3 08 Távközlés Communication 4,710 100,1 99,8 100,1 08.1 Postai szolgáltatás Postal services 0,115 100,0 107,5 110,6 08.3 Telefonálás és telefax-szolgáltatások Telephone and telefax services 4,595 100,2 99,6 99,8 09 Szabadidő és kultúra Recreation and culture 8,899 100,1 102,7 102,7 09.1 Audiovizuális, fotó-optika és információfeldolgozó berendezések Audiovisual, photographic and information processing equipment 1,759 99,2 93,7 93,8 09.1.1 Hang és kép felvételére, rögzítésére és visszajátszására alkalmas készülékek Equipment for the reception, recording and reproduction of sound and pictures 0,920 98,7 90,6 91,1 09.1.2 Fényképészeti, filmfelvevő berendezések, optikai eszközök Photo- and cinematographic equipment and optical instruments 0,090 97,5 89,7 90,5 09.1.3 Információfeldolgozó berendezések Information processing equipment 0,133 101,6 91,0 85,7 09.1.4 Kép-, hang- és adathordozók Recording media 0,535 99,5 98,5 98,6 09.1.5 Audiovizuális, foto-optikai és információfeldolgozó berendezések javítása Repair of audio-visual, photographic and information processing equipment 0,081 101,1 106,1 105,9 09.2 Egyéb szabadidős és kulturális tevékenységet szolgáló javak Other major durables for recreation and culture 0,039 99,6 98,9 100,0 09.3 Játékok, hobbi- és sportcikkek, kertészkedés, hobbiállat Other recreational items and equipment, gardens and pets 1,154 101,4 103,5 103,4 09.3.1 Játékok és hobbicikkek Games, toys and hobbies 0,198 100,1 100,8 100,6 09.3.2 Sporteszközök, kempingcikkek Equipment for sport, camping and open-air recreation 0,158 101,0 101,4 97,6 14

5. Fogyasztóiár-indexek az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása (COICOP) alapján (folytatás) Consumer Price Indices by COICOP classification, details (continued) Súlyarány, Weight, 2005. dec. - Dec 2005 2005.. november december Nov Dec 2005 =100. év Year 09.3.3 Kertészkedési cikkek, növények, virágok Gardens, plants and flowers 0,371 103,8 102,5 103,3 09.3.4 Hobbiállatok és a tartásukkal kapcsolatos termékek Pets and related products 0,232 100,4 101,1 101,5 09.3.5 Állatorvosi és egyéb szolgáltatások hobbiállatoknak Veterinary and other services for pets 0,195 99,9 112,4 113,8 09.4 Szabadidős és kulturális tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások Recreational and cultural services 2,148 100,1 110,0 109,6 09.4.1 Sport- és szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos szolgáltatások Recreational services 0,370 99,9 108,2 110,3 09.4.2 Kulturális szolgáltatások Cultural services 1,096 100,2 106,9 107,1 09.4.3 Szerencsejáték Games of chance 0,682 100,0 116,0 112,8 09.5 Újság, könyv, papír és írószer Newspapers, books and stationery 2,443 100,4 105,0 104,0 09.5.1 Könyv Books 0,892 100,9 106,7 103,9 09.5.2 Újság, folyóirat Newspapers and periodicals 1,153 100,0 105,4 104,9 09.5.3 Egyéb nyomdai termékek Miscellaneous printed matter 0,086 99,9 102,8 103,3 09.5.4 Papír és írószer, rajzeszköz Staionery and drawing materials 0,312 100,3 99,7 101,1 09.6 Szervezett társasutazás Package holidays 1,356 99,4 98,3 101,0 10 Oktatás Education 1,076 100,5 107,4 108,3 10.4 Felsőfokú oktatás Tertiary education 0,571 100,0 109,0 109,4 10.5 Nem besorolható szintű oktatás Education not definable by level 0,505 101,2 105,6 106,7 11 Vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás Restaurants and hotels 6,366 100,1 104,8 105,8 11.1 Vendéglátás Catering services 6,284 100,1 104,8 105,8 11.1.1 Kereskedelmi vendéglátás Restaurants and cafes and the like 4,373 100,1 104,1 105,2 11.1.2 Munkahelyi- és diákétkeztetés Canteens 1,911 100,2 106,5 107,2 11.2 Szálláshely-szolgáltatás Accommodation services 0,082 99,3 104,3 104,7 12 Egyéb termékek és szolgáltatások Miscellaneous goods and services 4,206 99,7 103,2 102,8 12.1 Testápolás Personal care 2,295 99,5 102,3 102,0 12.1.1 Fodrászszalonok és más, testápolással foglalkozó létesítmények Hairdressing salons and personal grooming establishments 0,852 100,2 108,4 108,5 12.1.2 Elektromos testápolási készülékek Electrical appliances for personal care 0,289 99,0 95,5 95,0 12.1.3 Egyéb testápolási eszközök és termékek Other appliances, articles and products for personal care 1,154 99,1 99,5 99,1 12.3 Máshova nem sorolt személyes tárgyak Personal effects n.e.c. 0,535 99,3 100,3 101,0 12.3.1 Óra, ékszer Jewellery, clocks and watches 0,390 99,1 100,9 101,3 12.3.2 Egyéb személyes tárgy Other personal effects 0,145 99,6 98,6 99,9 12.5 Biztosítás Insurance 0,500 100,0 106,2 106,2 12.6 Máshova nem sorolt pénzügyi szolgáltatások Financial services n.e.c. 0,535 100,3 104,6 102,1 12.7 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatások Other services n.e.c. 0,341 100,2 107,5 107,4 Mindösszesen Total 100,000 100,0 103,3 103,6 15

6. Egyes élelmiszerek fogyasztói árai Consumer price of selected food products Termékek Goods Havi átlagárak, Ft a) Monthly average prices, HUF a). 2005. november November december December november November december December 1 kg sertéscomb - Pork, leg without bone and hoof, kg 959 933 919 912 1 kg sertésoldalas - Pork chop, kg 805 787 792 788 1 kg bontott csirke - Chicken ready to cook, kg 513 519 520 515 1 kg sertészsír - Lard (pork), kg 414 425 401 411 1 l napraforgó-étolaj - Sunflower oil, litre 261 260 262 260 1 kg normál kristálycukor - Sugar, white, granulated, kg 222 221 193 192 1 kg fehér kenyér - White bread, kg 177 175 172 170 1 kg házi jellegű kenyér - Bread, home-made type, kg 209 209 205 205 1 kg rizs - Rice, kg 184 179 173 170 1 l tej (2,8) - Milk, litre, 2,8 fat content 158 157 160 161 10 db tojás - Fresh egg, 10 pieces 209 209 214 218 7. Egyes zöldség- és gyümölcsfélék fogyasztói árai Consumer price of selected vegetables and fruits Termékek Goods Havi átlagárak, Ft a) Monthly average prices, HUF a). 2005. november November december December november November december December Burgonya - Potatoes 53 52 58 65 Vöröshagyma - Onion 73 68 96 97 Fejes káposzta - White cabbage 57 55 105 106 Karfiol - Cauliflower 112 230 224 316 Paradicsom - Tomato 260 404 332 346 Uborka - Cucumber 302 319 277 356 Alma - Apple 104 102 118 122 Citrom - Lemon 303 295 336 329 Narancs - Orange 324 245 321 265 a) A KSH területi munkatársai által felírt árak havi átlaga, kerekített adatok. - Monthly average, rounded prices are calculated from the collected prices by the price collector of the regional offices of the HCSO. 16

8. Az eredeti, illetve a szezonálisan kiigazított új típusú maginflációs mutató visszatekintő idősorai 1994. decemberi bázison Retrospective time series of unadjusted and seasonally adjusted core inflation based on December 1994 1995. január 2005. december January 1995 December 2005 Időszak - Period 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2005 () Eredeti maginfláció - Unadjusted core inflation Január -January 103,0 130,1 153,7 177,5 196,1 212,2 232,3 248,8 262,0 277,4 287,9 Február-February 105,1 132,6 156,2 179,8 197,8 214,1 235,0 250,7 263,0 279,0 287,6 Március-March 107,1 134,8 158,3 182,1 199,7 215,6 237,6 252,3 264,3 280,3 288,2 Április-April 109,6 137,0 160,9 184,0 202,1 217,5 239,7 254,2 266,1 282,3 289,6 Május-May 112,0 139,0 162,4 185,5 203,3 218,6 240,7 255,1 266,6 283,8 289,9 Június-June 113,9 140,8 163,8 186,6 204,3 219,7 241,7 255,6 268,0 284,3 289,6 Július-July 115,5 142,1 165,2 187,7 205,5 220,8 242,8 256,7 268,7 284,7 289,3 Augusztus-August 116,8 143,3 166,2 187,9 206,0 222,3 242,8 256,5 268,6 285,1 289,2 Szeptember-September 119,2 145,2 168,6 189,4 206,9 224,7 243,8 257,7 269,4 285,2 289,4 Október-October 122,0 147,2 170,7 191,6 208,3 226,4 245,2 259,3 271,3 286,4 290,2 November-November 124,0 148,6 172,2 192,6 209,0 227,3 245,9 259,9 272,4 286,7 290,7 December-December 125,6 149,9 173,6 193,5 209,6 228,1 246,3 260,0 272,7 286,5 290,1 Szezonálisan kiigazított maginfláció - Seasonally adjusted core inflation Január -January 102,6 129,8 153,5 177,4 196,1 212,3 232,5 249,0 262,1 277,6 288,0 Február-February 104,5 132,0 155,6 179,3 197,4 213,8 234,7 250,5 262,9 279,0 287,6 Március-March 106,4 134,0 157,5 181,3 199,0 214,9 237,0 251,7 263,9 279,9 287,9 Április-April 108,5 135,8 159,7 182,8 200,8 216,2 238,4 252,9 264,9 281,1 288,5 Május-May 111,0 138,0 161,4 184,5 202,2 217,6 239,6 254,1 265,6 282,7 288,9 Június-June 113,3 140,2 163,2 186,0 203,7 219,1 241,0 254,9 267,3 283,6 288,9 Július-July 115,5 142,0 165,1 187,5 205,3 220,6 242,5 256,4 268,4 284,4 289,0 Augusztus-August 117,7 144,1 167,0 188,7 206,7 223,0 243,5 257,2 269,2 285,1 289,9 Szeptember-September 120,0 145,9 169,3 190,1 207,6 225,4 244,4 258,4 270,1 285,9 290,1 Október-October 122,4 147,6 171,1 192,0 208,7 226,7 245,5 259,5 271,5 286,6 290,5 November-November 124,9 149,4 173,1 193,4 209,9 228,1 246,6 260,5 272,9 287,2 291,1 December-December 127,0 151,4 175,1 195,1 211,1 229,6 247,8 261,4 274,1 287,8 291,3 17

9. Az inflációs ráta alakulása a harmonizált fogyasztóiár-index (HICP) szerint az Európai Unió tagországaiban Inflation rates in, measured by HICPs in the Member States of EU 12 havi változás Annual rates 12 havi átlagos változás 12 Month average rates 1 havi változás Monthly rates Nov 05 Nov 04 Oct 05 Oct 04 Sep 05 Sep 04 Aug 05 Aug 04 Nov 04 Nov 03 Nov 05-04 Nov 04-03 Nov 05 Oct 05 EU-25 EU-25 2,2+ 2,4 2,5 2,2 2,2 2,2+ -0,2+ EU-15 EU-15 2,3+ 2,4 2,5 2,3 2,0 2,1+ -0,2+ Eurózóna Euro-zone 2,3+ 2,5 2,6 2,2 2,2 2,2+ -0,3+ Ausztria Austria 1,6+ 2,0 2,6 1,9 2,4 2,2+ -0,3+ Belgium Belgium 2,4 2,2 3,0 2,9 2,3 2,5 0,0 Ciprus Cyprus 2,0 2,2 2,1 1,5 2,6 2,2 0,2 Csehország Czech Republic 2,2 2,5 2,0 1,4 2,6 1,6-0,4 Dánia Denmark 1,9 1,9 2,4 2,3 1,0 1,6-0,3 Észtország Estonia 4,0 4,5 4,9 4,2 4,4 4,2-0,1 Finnország Finland 1,0 0,8 1,1 1,0 0,2 0,7-0,3 Franciaország France 1,8 2,0 2,4 2,0 2,2 1,9-0,3 Görögország Greece 3,4 3,7 3,8 3,6 3,2 3,5-0,2 Hollandia Netherlands 1,6+ 1,5 1,7 1,6 1,5 1,4+ -0,3 Írország Ireland 2,2 2,7 2,8 2,1 2,8 2,2-0,2 Lengyelország Poland 1,1 1,6 1,9 1,8 4,5 2,5-0,2 Lettország Latvia 7,5 7,7 7,4 6,3 7,2 6,9 0,3 Litvánia Lithuania 2,8 3,0 2,6 2,3 2,9 2,7 0,1 Luxemburg Luxembourg 3,6 5,0 4,7 4,3 4,0 3,8-1,0 Magyarország Hungary 3,3 3,1 3,6 3,5 5,7 3,7 0,2 Málta Malta 4,3 3,0 2,0 2,5 1,9 2,4-2,7 Nagy-Britannia United Kingdom 2,1 2,3 2,5 2,4 1,5 2,0 0,0 Németország Germany 2,3 2,4 2,6 1,9 2,0 1,9-0,5 Olaszország Italy 2,4 2,6 2,2 2,2 2,0 2,2 0,0 Portugália Portugal 2,5 2,6 2,7 2,5 2,6 2,1 0,2 Spanyolország Spain 3,4 3,5 3,8 3,3 3,5 3,3 0,2 Svédország Sweden 1,2 0,9 1,1 1,0 1,1 0,8-0,3 Szlovákia Slovakia 3,6 3,5 2,3 2,1 6,3 2,9 0,0 Szlovénia Slovenia 2,1 3,2 3,2 1,8 3,8 2,5-0,6 Adatok forrása: Eurostat Source: Eurostat + = előzetes adat + = provisional 18