JELENTÉS A KISKERESKEDELEM ÉS VENDÉGLÁTÁS ELADÁSI FORGALMÁRÓL ÁRUCSOPORTONKÉNT
|
|
- Gergely Norbert Tóth
- 10 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1646 JELENTÉS A KISKERESKEDELEM ÉS VENDÉGLÁTÁS ELADÁSI FORGALMÁRÓL ÁRUCSOPORTONKÉNT első negyedév Adatszolgáltatók: a megfigyelésbe bevont kiskereskedelmi-, illetve vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a késedelmes adatszolgáltatás közigazgatási hatósági, szabálysértési eljárást von maga után. Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik, figyelemmel a 2223/96/EK, 1287/2003/EK, 1553/89/EGK rendeletekre. Törzsszám: Statisztikai főtevékenység: 9103 Megye: 01 Neve: FORSTER GYULA NEMZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT Címe: 1014 Budapest 01. ker.,táncsics Mihály utca 1 Beérkezési határidő: Beküldés módja: a KSH ELEKTRA rendszerén keresztül Kapcsolat: KSH Debreceni főosztály A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy címen teheti fel: KSH-ELEKTRA ügyfélszolgálat telefonszáma: 80/ elérési útvonala: A kérdőívet jóváhagyó vezető adatai neve beosztása telefonszáma faxszáma címe Budai Otília mb.gazd.igazg. 1/ / otilia.budai@forsterkozpont.hu A kitöltő adatai neve telefonszáma faxszáma címe Kiss Ildikó 1/ / ildiko.kiss@forsterkozpont.hu Megjegyzés A kérdőív kitöltésére fordított idő: 30 perc Köszönjük az együttműködésüket! Bizonylatszám: oldal :20
2 KISKERESKEDELMI FORGALOM 1. sz. tábla Tárgynegyedévi áfával növelt kiskereskedelmi eladási forgalom értéke Megnevezés Érték, ezer Ft 1. Árbevétel áfával növelve sz. tábla Áfával növelt kiskereskedelmi eladási forgalom 1. Új személygépkocsik 2. Egyéb új gépjárművek (lakókocsi, lakóautó, minibusz, tehergépjármű) 3. Használt személygépkocsik 4. Egyéb használt gépjárművek (lakókocsi, lakóautó, minibusz, tehergépjármű) 5. Új és használt motorkerékpárok 6. Gépjárműalkatrészek 7. Üzemanyag (motorbenzin, gázolaj, kenőanyag, motorolaj) 8. Élelmiszerek 9. Alkoholtartalmú italok (bor, sör, égetett szesz) 10. Alkoholmentes italok (szikvíz, ásványvíz, üdítőital) 11. Kávé 12. Dohányáruk (cigaretta, szivar, egyéb dohányáru) 13. Gyógyszerek 14. Gyógyászati segédeszközök 15. Kozmetikai és testápolási cikkek 16. Textil, ruházat (méteráru, alsó-, felsőruházat, harisnya, rövidáru) 17. Lábbeli és bőrdíszmű 18. Bútorok 19. Lakástextília (minden textíliából készült lakberendezési cikk pl.: függöny, bútorhuzat, falvédő stb.) 20. Világítóberendezések (világítástechnikai termékek, világítóberendezések és alkatrészeik) 21. Háztartási cikkek (edény, evőeszköz, üveg, porcelán, műanyag, kerámia, finomacéláru stb.) 22. Tartós elektromos háztartási gépek (hűtő-, fagyasztó-, mosó-, mosogatógépek, főző-, fűtőberendezés) 23. Elektromos háztartási kisgépek (kávéfőző, daráló, gyümölcsprés, olaj-, grillsütő, kenyérpirító stb.) Bizonylatszám: oldal :20
3 2. sz. tábla Áfával növelt kiskereskedelmi eladási forgalom 24. Híradás-technikai készülékek (TV, rádió, magnetofon, lemezjátszó, video-magnó) 25. Kép- és hanghordozók (hanglemez, CD, műsoros és műsor nélküli magnó- és videokazetta) 26. Vasáruk (mindenfajta szerszám, zár, lakat, kulcs, huzal, drót, épületszerelvény, csaptelep stb.) 27. Szaniteráruk (pl. fürdőkád, zuhanyozótálca, mosdókagyló, mosogató stb.) 28. Barkácsanyagok és - felszerelések (barkácsgépek, fűnyíró) 29. Építőanyag (tégla, cserép, csempe, járólap, mindenféle fából készült építőanyag, mész, cement stb.) 30. Festékek, gyanták, lakkok 31. Könyv, újság, papíráru (könyv, térkép, újság, folyóirat, boríték, levelezőlap, egyéb papíráru, nyomtatvány) 100, Információfeldolgozó berendezések (író-, irodagép, számítógép, sokszorosítógép, pénztárgép stb.) 33. Fotó-optikai készülékek és eszközök (fényképezőgép, vetítő stb.) 34. Tapéták 35. Padlóburkolók (linóleum, műanyag padlóburkoló, szőnyeg, padlószőnyeg) 36. Tüzelőanyagok (tüzelőolaj és PB-gáz is) 37. Tisztítószerek (mosószer, helyiségillatosító, bútor és padlófényesítők, súrolószerek stb.) 38. Használt cikkek (kivéve: használt jármű, -alkatrész, nemesfém, drágakő) 39. Telefon (előfizetés és külön értékesített kártyadíj nélkül), egyéb hírközlő eszközök 40. Óra, ékszer 41. Sport-, hobbi- és játékszerek 42. Egyéb iparcikkek (eddig fel nem sorolt iparcikkek) 43. Összesen (1-42. sorok összege) 100,00 Bizonylatszám: oldal :20
4 VENDÉGLÁTÓ FORGALOM 3. sz. tábla Tárgynegyedévi áfával növelt vendéglátó forgalom értéke Megnevezés Érték, ezer Ft 1. Árbevétel áfával növelve sz. tábla Áfával növelt vendéglátó forgalom 1. Ételforgalom 2. Alkohol tartalmú italok 3. Alkoholmentes italok 20,00 4. Kávé 80,00 5. Egyéb (eddig fel nem sorolt termékek, pl.: ajándéktárgyak) 6. Összesen (1-5. sorok összege) 100,00 Bizonylatszám: oldal :20
5
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). ()
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081 ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK, EGYSZERŰ BEJELENTÉSHEZ
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK június hónap
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEK 20. június hónap Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1081
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2015 Adatszolgáltatók:
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA 2014. december 31-ei állapot szerint
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2015 Adatszolgáltatók:

Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2241 ÉVES MUNKAÜGYI JELENTÉS 2014 Adatszolgáltatók:
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok

JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK SZÁMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2009 JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK
Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2236 Negyedéves teljesítménystatisztikai
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2015 Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 199 évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL
JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1054 JELENTÉS A FÜRDŐK FORGALMÁRÓL 2012 Adatszolgáltatók:
JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS MELEGVÍZELLÁTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1060 JELENTÉS A TELEPÜLÉSEK TÁVFŰTÉS- ÉS
TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1061 TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁS 2015
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a ivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK SZÁMÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2009 JELENTÉS A BETÖLTÖTT ÉS AZ ÜRES ÁLLÁSHELYEK
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
Negyedéves teljesítménystatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2236 Negyedéves teljesítménystatisztikai
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
Az adatszolgáltatás a Stt. felhatalmazása alapján kiadott Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programról szóló Korm. rendelet alapján történik.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kö Nyilvántartási szám: 1659 ALAPINFORMÁCIÓK a települési önkormányzatok
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 201 évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 654 A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK ÉVES TERÜLETI ADATAI 2016
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: wwwkshhu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993 évi XLVI törvény (Stt) 8 (2) bekezdése alapján kötelező
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
TELEPI ADATOK. A kitöltéssel és adattovábbítással kapcsolatos kérdéseit az alábbi telefonszámon vagy címen teheti fel:
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1846 TELEPI ADATOK 2014 Adatszolgáltatók:
ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2012 Költségvetési, társadalombiztosítási és non-profit szervezetek
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1890 ÉVES GAZDASÁGSTATISZTIKAI JELENTÉS,

ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 654 A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi
Havi munkaügyi jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2238 Havi munkaügyi jelentés 2018. május hónap
JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI ÉS LAKÁSELLÁTÁSI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1080 JELENTÉS AZ ÖNKORMÁNYZATOK INGATLANKEZELÉSI
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 654 A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL, A KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKEK ELŐÁLLÍTÁSÁRÓL ÉS SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1892 JELENTÉS A KÖRNYEZETVÉDELMI RÁFORDÍTÁSOKRÓL,
Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2237 2018. első negyedév Adatszolgáltatók:
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 654 A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi
ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS, 2013
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2240 ÉVES BERUHÁZÁSSTATISZTIKAI JELENTÉS,
AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI ÁRJELENTÉSE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2130 AZ ÜZLETI SZOLGÁLTATÁSOK KIBOCSÁTÁSI
A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK MŰKÖDÉSI
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 216. évi CLV. törvény
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
2013 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! Forrás: KSH
1 2013 enet Internetkutató Kft. Minden jog fenntartva! 2 9000000 8000000 7000000 6000000 5000000 4000000 3000000 2000000 1000000 0 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 Élelmiszer- és
A CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK ADATAI
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1696 A CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁSOK
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! MINISZTERELNÖKSÉG Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
TELEPI ADATOK. Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Munkatársak elérhetőségei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1846 TELEPI ADATOK 2016 Adatszolgáltatók:
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
JELENTÉS A GYÁMHATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1210 JELENTÉS A GYÁMHATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.)
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 206. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 654 A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 10 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, sak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
A közúti teherszállítás belföldi és nemzetközi teljesítményei 2015
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: /-000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló. évi XLVI. törvény (Stt.). () bekezdése alapján kötelező.
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 2023 KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL
BÖLCSÖDEI KÉRDŐÍV. Minden telephelyről külön lapot kérünk kitölteni!
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1203 BÖLCSÖDEI KÉRDŐÍV 2015 Adatszolgáltatók:
ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI TERMÉKEK TERMELÉSE, FELHASZNÁLÁSA ÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 2016
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: ÁLLATÁLLOMÁNY-VÁLTOZÁS, VÁGÓÁLLATOK ÉS ÁLLATI