MI LESZ VELED, HUSZÁRLAKTANYA? KULTURÁLIS KIADÁSOK MÍNUSZ 150 MILLIÓ A MAGYARSÁG SZIMBÓLUMAI ANNO: AZ ELFELEDETT ÁLLATKERT-IGAZGATÓ



Hasonló dokumentumok
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

NÁDASDY TAMÁS HALÁLÁNAK 450. ÉVFORDULÓJÁN A KEGYELMED SZERELMES URÁT AZ ÚRISTEN EZ VILÁGBÓL KIVETTE CÍMŰ KONFERENCIA

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, november

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁL augusztus

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

TANULMÁNYI VERSENYEK

Vállalkozás, kultúra, polgárosodás

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP május PAKS

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

1A VASÚTÁLLOMÁS BOGÁT

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

A december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár március

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, május

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

SZOMBATHELY TELEPÜLÉS SZAVAZÓKÖREI OKTÓBER 2. ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában

A Gubicza család találkozói, eseményei

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

E-hiteles tulajdoni lap - Szemle másolat Megrendelés szám:30005/59101/ Szektor : 16

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

1C VASÚTÁLLOMÁS HERÉNY

Eredménylista Sarmaság

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a es tanévre

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

2014 év. Környezettisztasági hét

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

2018.április.23. hétfő

Kedves hallgatók! new english file bármelyik szint 7100 forint. law enforcement english 1 vagy forint

Szombathelyi Sajtófotó Kiállítás

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Szombathely április 20 hétfő

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító

Bogátról indul: GYÖNGYÖSHERMÁN - VASÚTÁLLOMÁS - HERÉNY

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

Zsoldos Napok október október 18. csütörtök

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Megyei matematika verseny 2009.

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

Magyar Éremgyűjtők Egyesülete 2017.évi rendezvények

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS VI. KORCSOPORT. Budapest, január 09.

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA MÁRCIUS 7-9.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

Derecskei Zenei Esték

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Átírás:

19. ÉVF. 9. SZÁM SZOMBATHELY, 2009. MÁRCIUS 14. ÖNKORMÁNYZATI HETILAP MI LESZ VELED, HUSZÁRLAKTANYA? KULTURÁLIS KIADÁSOK MÍNUSZ 150 MILLIÓ A MAGYARSÁG SZIMBÓLUMAI ANNO: AZ ELFELEDETT ÁLLATKERT-IGAZGATÓ Az akció 2009. március 2-tól március 31-ig, illetve a készlet erejéig érvényes! Üzemanyag-fogyasztás: 5,0 5,8 l/100 km; CO2-kibocsátás: 120 140 g/km. A kép illusztráció.

Középpontban az egészség KÓSTOLÓ ÉS BEMUTATÓ A MATCH-VÁSÁRLÓKNAK A joghurtok és a gabonafélék kerültek terítékre a már hagyományosnak mondható Match vásárlói klubban múlt kedden a kereskedelmi szakközépiskola aulájában. A kiváló hangulatú estét muzsikaszó is fûszerezte, de a szokásos kóstoló és az ajándékzápor sem maradhatott el. Ismét szép számú közönséget vonzott a Match üzletlánc egyre nagyobb népszerûségnek örvendô programja: a negyedévente megismétlôdô vevôklub. Míg a legutolsó november végi találkozón a teáról és a kávéról hallhattak számtalan érdekességet az egybegyûltek, az idei év elsô rendezvényén a joghurtok és a gabonafélék kerültek terítékre. A Match üzletlánc által felkért elôadók közül Fekete Eszter, a Danone egészség marketingmenedzsere elôadásában az egészséges táplálkozás fontosságára, és a joghurtok emésztôrendszerre gyakorolt pozitív hatásira hívta fel a hallgatóság figyelmét. Rámutatott, hogy rendszeres fogyasztásukkal, valamint a tudatos étrend kialakításával javíthatjuk az életminôségünket, és ezáltal akár a betegségektôl is megkímélhetjük a szervezetünket. A baráti hangulatban telt este másik elôadója a szombathelyi kereskedelmi szakközépiskola tanára, Jáhni Vincéné volt, aki a gabonafélékbôl készített ízletes ételek praktikusságáról, és az étrendünkben betöltött fontosságáról mesélt. Az érdekes elôadásokat a Match jóvoltából ráadásul játék is fûszerezte: aki jól válaszolt a feltett kérdésekre, ajándékcsomaggal a kezében térhetett haza. A szakközépiskola diákjainak gitáros énekes produkciója után pedig a várva várt kóstoló következett, ahol kötetlen beszélgetések keretében adhatott mindenki hangot a Match üzletekkel kapcsolatos észrevételeinek. De aki lemaradt volna a mostani találkozóról, az se szomorkodjon, hiszen nem ez volt az utolsó alkalom, hogy a Match a vásárlói kedvében járt. A minden érdeklôdô elôtt nyitva álló összejövetelen az is kiderült, hogy a következô vevôklub májusban várja ismét a vendégeit. Bár a következô téma egyelôre még titok, hamarosan kiderül, mitôl roskadoznak legközelebb a Match jóvoltából az asztalok. Önnek nincs is más dolga, mint hogy figyelje a jövôben is az üzletlánc akcióit és plakátjait a szombathelyi Match üzletekben és lapunk hasábjain. (x) KEDVES OLVASÓINK! Az elmúlt hetekben sok olvasónk kereste meg szerkesztôségünket azzal a kérdéssel, vajon igaz-e, hogy a Savaria Fórum szakítva a mintegy két évtizedes hagyománnyal ezentúl havilapként jelenik meg. Ezúton közöljük olvasóinkkal, hogy a szerzôdésben vállaltak szerint a Savaria Fórum továbbra is hetilapként szolgálja, és látja el hírekkel a szombathelyieket. A továbbiakban is keressék minden szombaton postaládájukban az újságot. Várjuk észrevételeiket és köszönjük a pozitív visszajelzéseket. Üdvözlettel: Szilágyi Gábor ügyvezetô igazgató SZOMBATHELY INGYENES HETILAPJA FÔSZERKESZTÔ: Krilov István MUNKATÁRSAK: Mayer Rudolf, Tóth Tímea, Tulok Gabriella FOTÓ: Czika László, Mészáros Zsolt CÍMLAPFOTÓ: Czika László HIRDETÉSI VEZETÔ: Horváth Vilmos (Tel.: 20/9843-025) IRODAVEZETÔ: Ujhelyi Erika NYOMDAI ELÔKÉSZÍTÉS: Grafirka Stúdió NYOMDA: DP-Print Hungary Kft. Készül 33.700 példányban KIADJA: a Promed Média Szolgáltató Kft. 9700 Szombathely, Kisfaludy S. u. 55. FELELÔS KIADÓ: Szilágyi Gábor ügyvezetô igazgató LAPIGAZGATÓ: Roznár Gyöngyi TERJESZTÉS: Savaria Post Kft. (Tel.: 94/321-441) SZERKESZTÔSÉG ÉS HIRDETÉSFELVÉTEL: 9700 Szombathely, Semmelweis u. 2. (Pelikán Palace Irodaház) 1. em. Telefon: 94/505-894, 94/505-895 Fax: 94/788-028 E-mail: ujsagiro@savariaforum.hu, hirdetes@savariaforum.hu, www.safo.hu ISSN 1215-993X MINDEN JOG FENNTARTVA! 2

2009. MÁRCIUS 14. F Ó R U M B A N Kultúra: mínusz százötven millió ELMARADÓ RENDEZVÉNYEK, MEGSZÛNÔ MUNKAHELYEK Lényegesen kevesebb pénz jut kultúrára az idén, mint az elmúlt esztendôben. A megszorításokról Sági Józsefet, a kulturális bizottság elnökét, valamint Grünwald Stefániát, az AGORA Kulturális és Turisztikai Központ igazgatóját kérdeztük. A kultúra a legnagyobb vesztese az idei költségvetési megszorításnak, hangzott el a legutóbbi közgyûlésen. Sági József, a kulturális bizottság elnöke is úgy véli: tényleg alaposan meg kellett húzni a kiadási oldal számait, ugyanakkor örömteli, hogy a nagyobb rendezvényeket az idén is megtartja a város. Az elsô körben 90 millió, majd a második egyeztetést követôen újabb 63 millió forintot vontunk el a tavalyi év alapszámaihoz képest a kulturális büdzsébôl. Örömteli, hogy a civil alap megmaradhatott, igaz, 30-ról 20 millió forintra csökkent a rendelkezésre álló pénz, emellett a kulturális alap a tavalyi 4 millió forintról 20 millió forintra nôtt közölte érdeklôdésünkre a fideszes városatya, majd hozzáfûzte: a korábbi gyakorlattal szemben projektfinanszírozásra tértek át a bázisszemlélettel szemben. Amint azt megtudtuk: a tervekben szerepelt az Országos Klip Fesztivál megrendezése, ám ezt nem tudja finanszírozni a város. A nemzetközi táncverseny büdzséjét egymillió forinttal, 9-rôl 8 millióra húzták meg. Megszûnik a képtár külön, éves szinten mintegy 4 millió forintos támogatása. Nem lesz az idén szilveszterkor tûzijáték sem, és a konferenciákra, fogadásokra tervezett kiadás is csökken másfél millió forinttal. Kevesebb lesz félmillió forinttal a Nemzetközi Bartók Szeminárium költségvetése is, ugyanakkor néhány, vélhetôen sokakat megmozgató rendezvény támogatása beépült a büdzsébe. Sági József kiemelte: a karnevál támogatása nem csökken az idén, bár várható, hogy a gazdasági válság miatt a szponzorok csak kisebb mértékben támogatják majd Szombathely legnagyobb rendezvényét. Az AGORA Kulturális és Turisztikai Központot érintô költségvetési csökkentésrôl Grünwald Stefánia, az intézmény igazgatója nyilatkozott lapunknak: Az AGORA kétféle formában kap pénzt a város önkormányzatától: egyrészt mûködési támogatást, másrészt közvetlen rendezvénytámogatást. Az elôbbi 30 millió forinttal, az utóbbi pedig 19 millió forinttal csökkent az idei évben, így az intézmény összesen 49 millió forinttal kevesebb összegbôl gazdálkodhat 2009-ben tudtuk meg az igazgatótól. Kérdésünkre, hogy milyen elképzelések, megoldási javaslatok születtek a központ költségeinek lefaragása érdekében, az igazgató elmondta, hogy elsôsorban a mûködési költségek, vagyis a kiadások területén szeretnének megtakarítani. Ez megvalósítható a szponzori támogatások növekedésével, illetve a beszállítói költségek csökkentésével, amit barter szerzôdéskötéssel próbálnak elérni (a barter a kereskedelmi szóhasználatban csereügyletet takar, fontos hangsúlyozni, hogy különösen pénzhiányos helyzetekben, válság idején jelenik meg). Azonban az intézmény mûködési kiadása sem faragható le egy bizonyos ponton túl, így végsô megoldásként a személyi kiadásokon kell spórolni. A szombathelyi televízió március 10-i Mûhely címû mûsorában Joós Tamás, az MMIK igazgatója elmondta, hogy intézményükben már három fôt bocsátottak el ezen okból. Az AGORA esetében eddig egy hatórás állás megszüntetésérôl döntöttek, de korántsem biztos, hogy nem lesz további létszámleépítés. Szóba került az is, hogy a rendezvények listájáról törölnek néhányat, de konkrét döntés nem született arról, hogy mely programokat nem rendezik meg idén. Annyit azonban elárult Grünwald Stefánia, hogy a végleges döntésnek valószínûleg azok a programok esnek áldozatul, amelyek szûk rétegigényeket elégítenek ki. A közeljövôben minden rendezvény esetében elvárás, hogy önfenntartó legyen, és semmiképp ne termeljen veszteséget. Az AGORA vezetôje a már említett tûzijátékkal kapcsolatban hozzátette, hogy bízik a pénzügyi helyzet javulásában, pályázati, szponzori támogatások elnyerésében, így teljes bizonyossággal nem jelenthetô ki, hogy az említett program elmarad. Minden válsághelyzetben tapasztalható, hogy az emberek elsôsorban a kulturális kiadásokon, illetve az utazásra szánt pénzükön spórolnak. A jelenség a mai helyzetben is érzékelhetô, a sportházban már minimálisan csökkent a bálok látogatottsága, fogalmazott Grünwald Stefánia, majd a színház kapcsán hozzáfûzte: a Csákányi László-bérletet az eddigi bérletesek 90 százaléka újította meg, viszont emellett nagy az igény az egyedi jegyekre. Ebbôl arra következtetnek, hogy az egyszeri nagyobb költség helyett a részletfizetést választják a nézôk, ez kevésbé terheli meg pénztárcáikat. KI., TK A karnevál támogatása nem csökken 3

Szombathelyen a kosárkupa döntôje Idén is az Arena Savaria lesz a kosárlabda Magyar Kupa négyes döntôjének házigazdája. A liciten amelyen dr. Czeglédy Csaba alpolgármester és Gráczer György ügyvezetô képviselte a klubot a Falco ajánlotta fel a legmagasabb összeget, 13,1 millió forintot. Az elôdöntôket április 4-én, a döntôt pedig 5-én rendezik. A fináléba jutásért egyébként megyei rangadót rendeznek, ugyanis összesorsolták a két vasi csapatot: a Falco Körmend, illetve a Pécs Szolnok párharcokon dôl majd el, hogy mely csapatok játszhatják a döntôt. Puskás, Hungary Cservék Judit a diákpolgármester A Horváth Boldizsár Középiskola tanulójának harmadszorra is bizalmat szavaztak az elektorok március 11-én a városházán tartott diákpolgármester-választáson. Cservék Juditon kívül ugyan nem jelöltette magát senki a posztra, de a képviselôk közül 81-en adták le a lány mellett a voksukat, ami azt jelenti, hogy elégedettek a diákpolgármester eddigi munkájával. Fotó: Mészáros Zsolt Sztárparádé az Arenában Több ezer fôs közönség elôtt léptek pályára a világhírû Harlem Globetrotter kosárlabdázói vasárnap az Arena Savariában. A sztárcsapat európai turnéja magyarországi helyszínéül a vasi megyeszékhelyet választotta. A sportolók másfél órás nyomtatták ki a magyar sajtó elsô szabad termékeit: a Tizenkét pontot és a Nemzeti Dalt. A városvezetô Szombathely és a térség meghatározó médiumainak vezetôit köszöntötte a találkozón. Megyét jár az egyház Új programsorozatot indított a Szombathelyi Egyházmegye a héten. A Martinus-est nevet viselô találkozókon hétrôl hétre irodalmi, közéleti és teológiai témájú elôadásokkal és kötetlen beszélgetésekkel várják az érdeklôdôket a megye különbözô településein. Az elsô találkozót szerdán a Premontrei gimnázium dísztermében tartották, ahol dr. Veres András megyéspüspök Egyház és média címmel tartott elôadást az egybegyûlteknek. A következô találkozó március 24-én 19 órakor Kôszegen, a Brenner János Közösségi Házban lesz. Egészségnap az óvodában Az Illés Akadémia növendékei, a Haladás labdarúgói és a sajtó jelenlétében premier elôtti vetítésen mutatták be a héten az AGORA Savaria Filmszínházban Almási Tamás új filmjét, a Puskás, Hungaryt. A film a városszéli nyomortanyáról induló, a világ tetejére jutó Puskás Ferenc teljes pályaképét mutatja be olyan világsztárok segítségével, mint Franz Beckenbauer, Alfredo Di Stefano, Pelé és Alex Ferguson. A megindítóan szép portréfilm több, eddig még nem ismert dokumentumot is feldolgoz. Az alkotást csütörtöktôl egy héten keresztül vetíti a Savaria mozi. 4 Országos siker az egyetemen A felsôoktatás rendszerérôl, a mesterképzések akkreditációjáról és a hallgatók szakmai jövôjérôl értekeztek diákok és oktatók az ISES Alapítvány és a Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének kerekasztal-beszélgetésén, múlt szerdán. A rendezvény apropóját az adta, hogy Nagy Renáta, a Savaria Egyetemi Központ hallgatója elsô helyezést ért el a Tézisek az EU-elnökségi stratégiához elnevezésû országos tanulmányi diákkonferencia döntôjén. Dolgozatának témája a közös uniós agrárpolitika és élelmiszerbiztonság volt. látványos, virtuóz trükkökkel és tréfás elemekkel gazdagított show-mûsort mutattak be a szombathelyi közönségnek. Találkozó a sajtómunkásokkal A Szabad Sajtó Napja alkalmából tartott fogadást dr. Ipkovich György polgármester pénteken. A Szabad Sajtó Napját 1990 óta ünnepeljük március 15-én, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon Az egészséges táplálkozásra nevelés jegyében rendezte meg idén is a már hagyományosnak mondható egészségnapját a szombathelyi Losonc Utcai Óvoda. A program részeként a gyermekek szülei által vitt zöldségekbôl, gyümölcsökbôl, valamint a szponzorok által felajánlott péksüteményekbôl készítettek reformszendvicseket az apróságok. Szimfonikusok a MÛPA-ban A budapesti Mûvészetek Palotája (MÛPA) hangversenytermében koncertezik a Savaria Szimfonikus Zenekar. A Magyar Szimfonikus Körkép címû hangversenysorozat programjaként március 17- én, kedden 19.30-kor lépnek majd színpadra a szombathelyi zenészek. Riportfotók tárlata Benkô Sándor riportfotóiból nyílt kiállítás csütörtökön az Agora Szalonban. A Magyar Sajtó Napja alkalmából rendezett tárlat megnyitóját beszélgetés is követte. A fotókiállítás munkanapokon 10 és 17 óra között április 5-éig tekinthetô meg.

2009. MÁRCIUS 14. V I S S Z A P I L L A N T Ó Mikor lehet kátyúzni? Azok a fránya kátyúk Megannyi olvasói levél és telefon érkezett szerkesztôségünkbe amiatt, hogy méretes gödröket lehet látni a városnak szinte minden részén. Mikor lehet kátyúzni? Mennyi pénzt fordítanak erre? Milyen prioritás alapján haladnak a munkások? A kérdésekkel Rohonczi Lászlót, a SZOVA Zrt. építési részlegvezetôjét kerestük fel. Már javában dolgozunk, bár az idôjárás nagymértékben befolyásolja a munkatempót. Mínuszban nem nagyon lehet kátyúzni, és akkor sem tudunk haladni, ha nagyon sok csapadék hull. Hideg aszfalttal dolgozunk, amely az adalékanyagoknak köszönhetôen kiválóan tapad. Ám mivel jó minôségû az anyag, drága is közölte felvetésünkre a részlegvezetô, majd hozzáfûzte: minden évben a közgyûlés dönt a kátyúzásra fordítható összeg nagyságáról. Mintegy hatvan-nyolcvan millió forint jut az idén kátyúzásra. A sorrend meghatározásánál döntô tényezô, hogy melyek a legforgalmasabb utak. A munkát az idén is a legforgalmasabb szakaszokkal kezdtük, ezek után a lakótelepeket és a belvárosi részeket tesszük rendbe. Ha ezeket a munkákat elvégeztük, megyünk a város határa felé mondta Rohonczi László. Ha azonban nagyon kirívó esetbe, azaz kátyúba botlanánk, vagy hajta- A Király utcai tömbbelsô, fizetôparkoló nánk, problémánkat jelezhetjük az önkormányzatnál, vagy a SZOVA városgazdálkodási részlegénél is. Ezt követôen akár soron kívül is rendbe teszik az említett utat a részvénytársaság munkatársai, tudtuk meg végül a részlegvezetôtôl. SaFó FOTÓ: Czika László K É R D E Z Z F E L E L E K A N N O............................. Az elfeledett állatkert-igazgató Már a 20. század eleji bögötei iskolakísérlet, és az anarchistának nevezett gróf Batthyány Ervin életútjának ismertetésekor (Savaria Fórum, 2009. február 14.) szemet szúrt nekünk Nádler Herbert, akit a mi grófunk a Képzômûvészeti Fôiskoláról 1905-ben, 22 évesen csábított Vas megyébe. Nádler elôször mint személyi titkár dolgozott a földbirtokos mellett, majd uradalmi számtartó lett, s bár korábban remekül festett és hegedült, itt Vas megyében kezdett el komolyabban foglalkozni a vadgazdálkodással és a zoológiával. Miután Batthyány Ervin kezdeményezése, társadalmi forradalma 1916-ban kudarcba fulladt, mindenét eladta, és jelentôs összeget adott át Nádlernek, aki ezután Budapestre költözött. Nádler a bögötei tapasztalatokkal is felvértezve, rendszeresen publikált a Nimród vadászlapba, de miután kitûnôen beszélt angolul, németül és franciául, írásai az európai szaklapokban is megjelentek. Hamarosan elismert vadászati írónak számított, szarvasagancsbírálati képletét, az úgynevezett Nádler-képletet pedig a Nemzetközi Vadászati Tanács hivatalosan is elismerte. 46 éves volt, amikor 1929-ben, éppen nyolcvan évvel ezelôtt megpályázta, és munkája elismeréseként el is nyerte a fôvárostól az Állat- és Növénykert meghirdetett igazgatói állását. Bár akkor még saját bevallása szerint sem számított állatkerti szakembernek, a hazai és a külföldi szakirodalmat ismerte és nyomon követte. Állatkertünknek ô volt az egyetlen olyan igazgatója, aki hazai és nemzetközi elismerés mellett folyamatosan 19 évig irányította az intézményt. S még a legkritikusabb II. világháború alatti és utáni idôkben is nagyon sokat tett az állatkert fejlesztése érdekében. Sajnálatos módon nevét halála után sokáig agyonhallgatták, s még az 1966-ban az állatkerti centenárium alkalmával meg- jelent nagy történeti anyagból is kimaradt írja Szidnainé Csete Ágnes az Állattani Közleményekben 1991-ben Nádler Herbert életútja és munkássága címû tanulmányában. Talán ez lehet az oka annak is, hogy itt, Vas megyében is kevesen ismerik. 1948-ban, nyugdíjba vonulásakor gazdag trófeagyûjteményét, valamint könyvtárát a Természettudományi Múzeumra hagyta. A jelképes vételár mellett talán még bögötei számtartó múltjából fakadóan kikötötte, hogy a mindenkori 500 kilogramm búza hatósági árát kapja meg részletként a múzeumtól a vételár fejében. De ezt az árat sem sokáig kellett fizetni, 1951. június 7-én örökre megpihent. Sírja a Farkasréti temetôben van. (A források felkutatásában a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársai segítettek.) SaFó 5

A magyarság szimbólumai HOGYAN ALAKULTAK KI NEMZETI JELKÉPEINK? Honnan erednek a nemzeti színeink, miképp alakult ki Magyarország címere, és miféle legendák keringenek a Szent Korona eredete, illetve a magyar nemzeti jelképek jelentése körül? A hármas halom valóban a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát jelképezi? Az ezüst sávok tényleg a Dunára, a Tiszára, a Drávára és a Szávára utalnak? Legnagyobb nemzeti ünnepünk alkalmából a magyarság jelképeinek nyomába eredtünk. Nemzeti jelképeink kialakulásának és formálódásának története évszázadokat felölelô roppant szövevényes, és többszörösen is szerteágazó végtelen regény is lehetne. Hogy választ kapjunk néhány alapvetô kérdésre, mindenképp a múltba kell tekintenünk. A történelmi idôutazásban Szántóné dr. Balázs Edit, a Savaria Egyetemi Központ docense volt a kalauzunk. Kezdjük hát a legelején! Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezve, március 15-e napjához közelítve egyre több honfitársunk ruháján láthatjuk kitûzve a nemzetiszín kokárdát Kokárdát elôször a francia forradalom idején az ottani forradalmárok tûztek a ruhájukra. Ezt a magyarok is átvették az 1848-as forradalomkor. Míg a franciák kör alakú, fodros szélû jelvénye piros-fehér-kék színben pompázott, a mi kokárdánk hármasa a piros-fehér-zöld volt kezdett mesélni az egyetem történettudományi intézetében oktató tanár. A nemzeti színek ôsi jogaikba történô visszahelyezése éppen a 1848-as követelések egyike volt, melyet aztán az áprilisi törvények szentesítettek. Az ide 6 vonatkozó cikkelyben azonban arról nem is esett szó, hogy pontosan melyek ezek a színek, ugyanis ez akkorra már mindenki számára egyértelmû volt folytatta a történész, majd hozzátette: a szabadságharc leverése után tiltották a jelképet, azonban 1867-et, azaz a kiegyezést követôen ismét elôtérbe kerülhetett. Így lehetett a zászlónk is piros-fehér-zöld, bár akkor még nem egészen olyan, mint ma, hanem pontosabban piros és zöld lángnyelvekkel díszített fehér zászló. Na de hogyan került éppen ez a három szín a nemzeti lobogóra és a kokárdára? A nemzeti lobogónk színei amely ráadásul korábban vörös-ezüst és zöld volt, és csak késôbb alakult az ezüst-fehérré eredetileg a címeren megjelenô motívumok színeibôl alakultak ki, és nemzetivé Magyarországon tulajdonképpen a Habsburgok ideje alatt váltak. Mária Terézia uralkodásakor ugyanis mivel ô nem volt német-római császár, csak osztrák császár és magyar királynô nem használta a sárga és a fekete, azaz a Német-római Birodalom zászlóin, illetve címerein szereplô színeket. Helyettük a vörös-ezüst osztrák nemzeti színeket használta, amelyet a magyarok is szívesen láttak Árpád-sávoknak. Amikor Mária Terézia férje megkapta a német-római császári címet, akkor újra a birodalmi színeké lett a terep, a piros-fehér-zöld hármast pedig nem nagyon engedélyezték már részletezte a történész. Tehát a zászló a címerbôl, azaz annak színeibôl ered. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy ez a címer, azaz a Magyar Köztársaság hivatalos címere, az úgynevezett történelmi kiscímer is egy roppant hosszú folyamat eredményeként vette fel ma használt formáját. Eleinte nem voltak országcímerek és államcímerek. Mindig az éppen uralkodó család címerét használták az ország címereként. A ma ismert forma két alapelemre osztható: a vörös-ezüst vágásokra és a kettôs keresztre, melyek MI IS AZ A HERALDIKA? A heraldika vagy más néven címertan a címerekkel foglalkozó történeti segédtudomány. Elnevezését a heroldokról, a címerek elsô középkori szakértôirôl kapta. Két részre oszlik: címerelméletre és címermûvészetre. A címer olyan, általában pajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga azonosítására örökletes és állandó jelleggel használ. egymástól függetlenül alakultak ki. A vörös-ezüst vágásos címerpajzsos pecsét mert ezek pénzérméken és pecséteken maradtak ránk elsôsorban III. Béla idôsebb fiának, Imre királynak rövid uralkodása idején tûnt fel, a kettôs keresztet pedig a Bizáncban nevelkedett III. Béla, tehát a fent említett Imre apja hozta magával Magyarországra avatott be a részletekbe a történész. Mint mondta: Bizáncban a kettôs kereszt a császári hatalom jelképe volt, de soha nem volt címer, mert nem foglalták pajzsba. Nálunk azonban nem sokkal ezután, a 13. században IV. Béla pénzein már megjelenik ilyen formában. IV. Béla koronázásáig a vörös-ezüst vágásos, koronázása után pedig már kettôs keresztes pecsétet használt. Ebbôl gondoljuk hát, hogy a család, azaz az Árpád-ház jelképe a vágásos, a királyság jelképe pedig a kettôs keresztes címer.

2009. MÁRCIUS 14. U T Á N A J Á R T U N K A címertan azonban nem igazán kedveli a lebegô alakokat azaz amikor nincs alátámasztva a címerkép a pajzson belül, így idôvel már egy lóhere ívre tették rá a kettôs keresztet. A naturalisztikusabb idôszakban aztán ez a lóhere ív zöld hármas halommá alakul, majd a két elem (a vágások és a kereszt) egy címerbe, azaz egy pajzsba kerül, a ránk marad források szerint I. Ulászló uralkodása alatt. A címertant is oktató tanárnô azt is elmondta, hogy a közhiedelmekkel ellentétben a címeren szereplô jeleknek és színeknek nincs különösebb jelentésük, bár valóban szokták úgy magyarázni a címer képeit, hogy az ezüst csíkok a négy folyót: a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, a három halom pedig a Tátrát, a Mátrát és a Fátrát jelképezi. Trónfosztás utáni 1849-es honvéd lovassági zászló AZ ÁLLAMISÁG JELKÉPE A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt és mai napig épségben megmaradt koronája. A magyar államiság egyik jelképe, amely végigkísérte a magyar történelmet legalább a 12. századtól napjainkig. A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadványai, valamint a témával foglalkozó történészek többsége szerint a koronát III. Béla (1172 1196) korában állították össze két fô részbôl: az úgynevezett görög koronából (corona graeca) és a latin koronából (corona latina). A tetején lévô keresztet késôbb, valószínûleg a 16. században illesztették a tetejére, meglehetôsen durva módon, a Krisztus-kép átlyukasztásával. A kereszt elferdülését minden bizonnyal egy 17. századi sérülés okozta, amely úgy keletkezhetett, hogy a koronaékszereket tartalmazó vasláda fedelét azelôtt csukták le, hogy benne a koronát megfelelôen elhelyezték volna. Ekkor a felsô összekötô ívek is kissé meggörbültek, és több panel eltörött. Forrás: Wikipédia Játék Múlt heti játékunk helyes megfejtése: nyolc. A Savaria moziba szóló belépôjegyeket Marton Márta nyerte, aki a nyereményét a szerkesztôségünkben veheti át. E heti kérdésünk: Hogyan nevezik a címertant más néven? A következô héttôl a Savaria moziba szóló belépôjegyeken túl egy hónapon keresztül hetente egy Don Pepe pizzát is kisorsolunk a helyes megfejtôk között. A megfejtéseket a szerkesztôség címére (Szombathely, Semmelweis u. 2., Palace Irodaház, I. emelet), vagy az ujsagiro@savariaforum.hu címre várjuk március 19-éig. A HAZA ÜNNEPEI A Magyar Köztársaság nemzeti ünnepei az ide vonatkozó törvények (1991. évi VIII. tv.) szerint az alábbiak: Ezt elôször Werbôczy István írta le a Hármaskönyvében a 16. század elején, aztán késôbb, bizonyos idôszakokban például a két világháború között fölelevenítették, ugyanis ekkor ezzel is igyekeztek hangsúlyozni, hogy az elszakított területek olyannyira szerves részei voltak Magyarországnak, hogy még a címerben is szerepeltek. Az igazság azonban az, hogy a címereken szereplô motívumoknak nincs konkrét jelentésük szögezte le a történész, majd hozzáfûzte: nagyon sokféleképpen lehet értelmezni és magyarázni a jelentésüket, és létezik például olyan tanulmány is, amely a történelmi címer minden elemét Krisztushoz köti, de ezek inkább csak utólagos belemagyarázások. Végezetül aztán a nemzeti jelképeink illendô használatáról, és azok védelmérôl ejtett néhány szót. Az alkotmány természetesen rögzíti, hogy melyek a nemzeti színeink, milyen a nemzeti címer és a lobogó. Sôt, a zászlóhasználatnak van egy bizonyos etikettje is, amely leszögezi, hogy nem szabad méltatlan helyzetben használni például a zászlót. Nem illik tehát betakarózni vele mondjuk egy futballmérkôzésen, vagy asztalra teríteni egy-egy ünnepségen. Az elégetése pedig már kifejezetten gyalázásnak számít húzza alá a történész. A nemzeti jelképeinket pedig, így a Magyar Köztársaság Himnuszát, zászlaját és címerét a büntetô törvénykönyv is védi. A tanárnô kiemelte: ünnepekkor fontos odafigyelnünk a jelképek helyes használatára is: Amikor a lobogót nem vízszintesen hordozzák, hanem például lelógatják egy színpad két oldalán, akkor sajnos gyakran elhibázzák, és zöld-fehér-pirosként teszik ki. Erre azért oda kell figyelni, mint ahogyan azt se feledjük el, hogy a kokárdát is úgy kell kitûzni magunkra, hogy a piros legyen kívül, hiszen fordított esetben már az olasz nemzeti színeket viselnénk magunkon. Tóth T. március 15-e, az 1848 1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, augusztus 20-a, államalapító Szent István ünnepe, egyetlen állami ünnepünk október 23-a, az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja. 7

Múlt a kerítés mögött EGYRE ROMOSABB AZ EGYKORI SZOVJET LAKTANYA Több olvasónk érdeklôdött már afelôl, milyen állapotban van jelenleg a 11-es huszár úti laktanya, illetve lehet-e tudni, mik a szándékai a városnak az óriási területtel. Fotósunkkal karöltve útnak indultunk hát, hogy feltérképezzük a csaknem 20 esztendeje elhagyatottan álló, de egykoron szovjet katonák százaitól nyüzsgô épületeket. Bár a kerítés új, és a kert a 11-es huszár útról nézve rendezett, beljebb haladva egyre több gizgazba, lomba és kivágásra váró fába botlunk. Az óriási terület hátsó részén álló, legrosszabb állapotban lévô épületeken belül termetes fák törtek maguknak utat, némelyik a pinceablakból kinyúlva, némelyik 8

2009. MÁRCIUS 14. H Á T T É R MIT HOZHAT A JÖVÔ? A laktanya nagyobb része mintegy másfél évtized után került végre 2007- ben a város kezébe. Az épületegyüttes azonban alaposan leamortizálódott ez idô alatt. Arról, hogy mik a város tervei a csaknem húsz esztendeje üresen álló épületekkel, Németh Kálmán városüzemeltetésért felelôs alpolgármestert kérdeztük. Elmondta, hogy a laktanya önkormányzati tulajdonban lévô részét a SZOVA Zrt. kezeli. Nemrégiben kicserélték a kerítést, és rendszeresen tisztítják a zöldterületeket is, azonban az omladozó épületekkel nem nagyon tudnak mit kezdeni. Az épületek mûemléki védelem alatt állnak, így a felújítás és az esetleges hozzáépítés roppant problémás és költséges (még teljesen új ingatlanok építésénél is drágább) lenne, tudtuk meg Németh Kálmántól. Valószínûleg ez hátráltatja a befektetôket is, ugyanis nincs komoly érdeklôdô az ingatlan iránt. Hogy mi lesz a sorsa az óriási területnek és a rajta álló, egyre inkább pusztuló épületeknek, azt nem lehet tudni. Az viszont biztos, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lenne elegendô forrása a felújításra a városnak. pedig a tetôgerendák között kapaszkodik az ég felé. A hatalmas területen barangolva, a romos falak között sétálva az az érzésünk támad, mintha a múlt szellemei között járkálnánk. Üres és csendes a környék. Az ablakban az üveget évtizedekkel ezelôtt kitörték, az ajtók is rég eltûntek már, és bár mindenhova könnyedén be lehet sétálni, az omladozó vakolattól, a potyogó tégláktól és a szanaszét heverô törmelékek miatt csak óvatosan lehet lépkedni. Az elhagyatott folyosókon és lépcsôkön kóborolva, az üresen álló termeket végigjárva jól látható, hogy ha maradt is itt annak idején valami használható dolog, azt azóta rég ellopták már. Még a konnektorok és a villanykapcsolók is hiányoznak, bútor sehol. A szovjet katonák kivonulása elôtti idôkbôl nem sok, mi megmaradt. Szemétkupacok és néhány újságcafat arról tanúskodik, hogy azért járt már itt ember a rendszerváltás óta, de leírhatatlan, milyen lepusztult és kísérteties minden. A málladozó falakon, az utcán túl a jelen Szombathelye lüktet, de a kerítésen belül minden a múltról szól, meséljenek hát helyettünk a képek T. Tímea 9

C I V I L 10 NAGYTAKARÍTÁS A STROMFELDEN Az elôzô évek gyakorlatának megfelelôen ez évben is megszervezzük a hagyományos nagytakarítást a lakótelepen, melynek idôpontja március 21 22. A szokásos helyekre kihelyezünk 4 db konténert, melybe kizárólag a zöldnövényzet gondozásából származó hulladékokat lehet elhelyezni (tilos háztartási hulladékot és lomot). Elôre is köszönöm a lakosság elôzô évekhez hasonló alkotó hozzáállását! Kôvári Attila körzeti képviselô SZENT KORONA FOGADALOMTÉTEL A Magyarok Szövetsége Vas Megyei Szervezete és a Szombathelyi Magyarok Háza Egyesület tisztelettel és szeretettel meghívja Szombathely és környéke polgárait 2009. március 15-én (vasárnap) 16.00 órakor Szombathely Fô terére, a Szent Háromság-szobornál tartandó ünnepi megemlékezésre és a Szent Korona fogadalomtételre. A fogadalom szövegét dr. Hargitay András az Ember Fia Alapítvány elnöke mondja elô. Közremûködik: Balogh József költô-tanár. KIHIRDETTÉK A KÖLTSÉGVETÉST Tájékoztatjuk Szombathely város polgárait, hogy az önkormányzat 2009. március 5-én kihirdette Szombathely 2009. évi költségvetésérôl szóló rendeletét. A rendelet a Polgármesteri Hivatal hirdetôtábláján, illetve elektronikus formában a www.szombathely.hu oldalon olvasható. SZÉPÍTÔK NYILVÁNOS KÖZGYÛLÉSE Nyilvános közgyûlésre várja az érdeklôdôket a Szombathelyi Szépítô Egyesület március 24-én kedden 17.00 órakor a Kisfaludy u. 1. szám földszinti termébe. Napirendi pontok: beszámoló a 2008. évi munkáról, 2008. évi pénzügyi beszámoló, közhasznúsági jelentés, az Ellenôrzô Bizottság jelentésének ismertetése, a 2009. évi munkaterv és költségvetés ismertetése, új választmányi tagok választása. Szavazásra jogosult az a tag, akinek a közgyûlés idôpontjáig az elôzô évekre vonatkozóan nincs tagdíjhátraléka. A 2009. évi munkaterhez a javaslatokat március 20-ig várjuk. Bôvebb információ a www.szhelyiszepitok.hu weboldalon, illetve a 30/217-6288, 70/3787538 telefonszámokon kérhetô. POLGÁRI SZALON A Fidesz Sárvári Szervezete gondozásában folytatódik a polgári gondolkodók rendezvénysorozata március 19-én 18 órától a sárvári Tinódi gimnázium dísztermében. A Korrekttúra, valamint az Echo Tv és Magyar Hírlap Est nevet viselô program vendége Bayer Zsolt újságíró és Széles Gábor nagyvállalkozó, az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa lesz. Az est házigazdája Kondora István, Sárvár alpolgármestere, valamint Endrei Katalin, a Fidesz Nôi Tagozat ügyvezetô alelnöke, köszöntôt mond: Kovács Ferenc országgyûlési képviselô és dr. Dénes Tibor, Sárvár polgármestere. BÖLLÉRMÁJ TÓCSNIVAL Hozzávalók: 50 dkg sertésmáj,10 dkg zsír, 2 fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fej fokhagyma, 3 db paprika, ôrölt bors, liszt Tócsni hozzávalói: 50 dkg burgonya, 5 dkg liszt, 1 db tojás, só, ôrölt bors, fokhagyma A máj elkészítése: A májat felszeleteljük, lisztbe mártjuk és felhevített zsiradékba sütjük. Vigyázzunk, hogy ne száradjon ki. Az elôsütött májhoz hozzátesszük a cikkekre vágott vöröshagymát, színes kaliforniai paprikát. Ízesítjük borssal. Ezt együtt megpároljuk. A tócsni elkészítése: A megtisztított burgonyát vastag reszelôn lereszeljük. Hozzáadjuk a tojást, ízesítjük fehérborssal, sóval, fokhagymával, majd annyi lisztet teszünk hozzá, hogy jól formázható állományú legyen. Jól összekeverjük. Fontos, hogy sütés elôtt készítsük el, mert egyébként megfeketedik. Kevés zsiradékon a tallérformákat szép pirosra sütjük. HETI AKCIÓ! Friss sertés csont nélküli karaj 1.399 Ft/kg Friss sertésmáj 319 Ft/kg Pick szeletelt téliszalámi 80 g-os 449 Ft/db Pápai füstölt fôtt tarja 1.499 Ft/kg Tepertô 1.799 Ft/kg Pápai disznósajt 985 Ft/kg ÉTKEZÉSI JEGYEKET ELFOGADUNK! Szombathely, Maros u. 2. Tel.: 94/500-465 AZ AKCIÓ IDÔTARTAMA 03. 17 03. 21-IG (KEDD SZOMBAT), ILL. A KÉSZLET EREJÉIG.

2009. MÁRCIUS 14. P R O G R A M A J Á N L Ó MÁRCIUS 14 20. március 9-tôl 22-ig Berzsenyi Dániel Könyvtár Faintarziák március 13 április 5. Szombathelyi Képtár Irokéz Collection március 20 május 31. Szombathelyi Képtár Kincsek Kelet-Szlovákiából március 15. Tóth Béla-emléktúra a Pinka-szurdokban Találkozás: az Ady téren a 7.40-kor Torony felé induló autóbusznál március 14., 18.00 Jurisics-vár Mûvelôdési Központ és Várszínház, Kôszeg Átjáró 2 Amatôr Ifjúsági Könnyûzenei Fesztivál kôszegi elôdöntôje március 18., 16.00 Velemi aktiváló tábor elôkészítô a Kortárs Klub keretében március 13 15. Szombathelyi Egyházmegye Családcsoportok közösségteremtô hétvégéje (Szombathely, Martineum Felnôttképzô Akadémia) március 14., 10.00 17.00 Oladi Általános Mûvelôdési Otthon Babaruha börze március 14., 12.00 AGORA Mûvelôdési és Sportház Országos Páros Akrobatikus Rock and Roll Táncverseny a Galaxy Rock and Roll Klub szervezésében. március 14., 14.00 Oladi Általános Mûvelôdési Otthon Baba-mama délután március 14., 16.00 Szombathely, Oladi ÁMK SIC Kerekecske-gombocska szín-játék 3 éves korig március 14., 18.00 Weöres Sándor Színház Stúdió Szerelmes Balázs Móricz A és C március 14., 20.00 Weöres Sándor Színház Nagyszínpad Lüzisztrate március 14., 21.00 AGORA Savaria Filmszínház Erik Sumo- feat Kiss Erzsi és Harcsa Veronika-koncert március 14., 22.00 Oladi Általános Mûvelôdési Otthon Depeche Mode Klub március 15., 15.00, 17.00 Weöres Sándor Színház Nagyszínpad Mackó meséi 1. március 15., 17.00 MMIK színházterem Borkaboszorka március 16., 10.00, 14.00 MMIK Színházterem Botrány az állatkertben a Soltis Lajos Színház mesejátéka március 16., 17.00 MMIK (Kertbarát Kör) Milyen növényvédô szereket ajánl a KWIZDA képviselôje? március 16., 17.00 Berzsenyi Dániel Könyvtár Pál levele a rómabeliekhez Dr. Hangyás László Szervezô: Adventista Teológiai Fôiskola március 16., 17.00 Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztô Egyesület A szakképzés és a gazdaság összefüggései március 16., 18.00 Weöres Sándor Színház Civil-Thea-tér (Klub) Természet-gyógyászat március 17., 10.00 és 14.30 AGORA Mûvelôdési és Sportház Harmath Imre Lénárt László: Pán Péter mesemusical Fogi Színháza Budapest március 17., 14.00 Berzsenyi Dániel Könyvtár Médiatudor egy délután gyerekekrôl, szülôkrôl, médiáról, reklámról március 17., 17.30 Bibliaiskolák Közössége elôadóterme (Szombathely, Szabó Miklós u. 14.) Koleszterinmentes töltött, rakott zöldséges ételek március 17., 18.00 Weöres Sándor Színház Aula Fekete-fehér + 1 szín. Grafikai kiállítás, vendégünk a K17 Galéria és bemutatóterem március 17., 18.00 Szombathelyi Egyházmegye KÉSZ Szombathelyi Csoport Dr. Vladár Gábor: Házasság, válás, nôtlenség Pál apostol gondolkodásában (Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium díszterme) március 17., 19.00 Weöres Sándor Színház Stúdió Szerelmes Balázs Karinthy C március 18., 17.30 MMIK Keleti misztériumvallások az ókori Savariában március 18., 18.00 Weöres Sándor Színház Stúdió Szerelmes Balázs Katona B március 18., 18.00 Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztô Intézet Ködbe veszô emlékezet Elek Ottó dokumentumfilmje az Alzheimer-kórról. március 18., 20.00 Weöres Sándor Színház Stúdió Szerelmes Balázs Mikszáth B március 19., 17.30 MMIK A koleszterin szerepe, jelentôsége és szükségessége. Elôadó: Dr. Kovács Imre kardiológus fôorvos március 19., 18.00 Nyitra Utcai ÁMK Pince Galéria A Körmendi Kastélyszínház Társulat kamaraszínházi elôadása. Hubay Miklós: Elnémulás március 19., 19.00 Weöres Sándor Színház Stúdió Szerelmes Balázs Kisfaludy A és C március 20., 19.00 Oladi Általános Mûvelôdési Otthon Depresszió-koncert március 20., 19.30 Bartók Terem Új szimfónia bérlet 6. március 20., 20.00 Weöres Sándor Színház Klub Fogjuk a hasunkat! Kabaré 3 fogásban március 20 21., AGORA Savaria Filmszínház Kulturkapu Fesztivál Bemutatkoznak a város civil kulturális kezdeményezései. SAVARIA MOZI 12 18. 12-én, 13-án és 15 18-ig 16.15-kor és 18.15-kor; 14-én 17.15-kor Puskás, Hungary 116 (0) 12 18. 12-én, 13-án és 15 18-ig 20.15-kor A csajok háborúja 94 (12) 12 18. 12-én, 13-án és 16 18-ig 16.30-kor; 12-én, 13-án, 16-án és 18-án 18.30-kor is Made in Hungária 110 (12) Oscar-díj (2009) A legjobb nôi mellékszereplô Penélope Cruz 12 18. 12-én, 13-án és 16 18-ig 20.30-kor; 14-én 16.00-kor; 15-én 18.30-kor és 20.15-kor Vicky Cristina Barcelona 96 (12) 14 15. 14-én 17.30-kor; 15-én 16.30-kor El Greco 119 (12) 14. 21.00-kor Erik Sumo- és Voler Mouche-koncert Középiskolások Filmklubja 450 Ft 17. 18.30 Híd Terabithia földjére 95 (12) 19 25. 17.00-kor Control 122 (16) 19 23. 19-én, 21-én, 22-én és 23-án 19.15-kor A Baader Meinhof csoport 149 (16) 19 24. 19 23-ig 17.15-kor, 24-én 16.15-kor Frost/Nixon 122 (16) Oscar-díj (2009) Legjobb vizuális effektusok; Legjobb smink és maszk; Legjobb látványtervezés, díszlet 19 25. 19-én és 21 25-ig 19.30-kor Benjamin Button különös élete 166 (12) Szhely., Kossuth L. u. 19. Tel.: 94/329-498 www.isisgaleria.hu info@isisgaleria.hu 11

C I V I L FOGADÓÓRÁK A N Y A K Ö N Y V I H Í R E K O L V A S Ó I L E V É L Dr. Takátsné dr. Tenki Mária, Szombathely 8. sz. választókerületének önkormányzati képviselôje március 17-én (kedden) 16.30 18.00 óra között a Városháza földszinti termében fogadóórát tart. Sági József, Szombathely 17. sz. választókerületének önkormányzati képviselôje március 19-én (csütörtökön) 15.00 16.00 óráig a zarkaházi Szily-kastélyban (Szombathely, Gyôzelem u. 1. sz.) fogadóórát tart. SZÜLETÉS: Páncél András Károly és Némethy Anett leánya: Patrícia Anna, Varga Zoltán István és Egyed Veronika Éva fia: Dominik Gábor, Porpáczy Zoltán és Perger Judit leánya: Noémi, Vincze Zoltán és Horváth Andrea fia: Bence, dr. Vörös Zsolt és Jani Beáta leánya: Dorottya, Szabó Péter Pál és Gáspár Bernadett fia: Zénó Pál, Bátorfi Csaba Lajos és Kertész Mónika fia: Ádám, Enger Péter és Lisztes Patrícia leánya: Nóra, Tanai Gábor és Horváth Viktória fia: Flórián, Szilvás István és Sövegjártó Andrea fia: Bence, Sütô Zoltán és Marton Zsuzsanna Mária fia: Valentin Aramisz, Schönfeld Károly és Horváth Mónika leány: Antónia, Harsányi András és dr. Hajdu Ágnes leánya: Luca Nóra, Farkas László és dr. Czóbel Mária Gyöngyi leánya: Anna, Szöllôsi Árpád és Gabriella Mária fia: Bence Zsolt, Szalai Szabolcs István és Nagy Eszter fia: Áron Szabolcs, Szücs Tamás László és Farkas Ágnes leánya: Lilla, Dr. Taletovits Zoltán és Magyar Katalin leánya: Kata Lili, Agg Péter és Merczel Ágnes leánya: Jázmin, Szabó Tibor és Kotlár Beatrix Ágnes leánya: Zsófia, Bôdi Vilmos és Rozmán Beáta fia: Barnabás, Szemes András és Nagy Anikó leánya: Boglárka Emma. HÁZASSÁG: Varga Attila és Mohos Szilvia Judit. HALÁLESET: Ecker Jánosné Somlai Mária, Horváth Rezsôné Szarka Angella, Tóth Kálmánné Lászlai Vilma, Ecker Istvánné Miklós Anna, László Gyuláné Kincs Gizella, Horváth Béláné Kóbor Éva, Zrinyi János, Dr. Kovács Mária Valéria, Varga Kálmán Pálné Sólyom Ilona, Imre József, Markó József, Tóth Imre, Zsolnai Tamás, Kovács Kálmán, Szente Gyula, Dr. Giczy Gyula László, Káldy Jánosné Musatics Erzsébet, Maitz Lajosné Tóth Terézia, Oláh Attila, Cser Ferencné Pethô Zsuzsanna, Takács Kálmánné Fatalin Erzsébet, Dejcs Gyula, Bokor Tibor, Finta Györgyné Csonka Mária, Tóth Lajosné Varga Ágnes, Pomázi Lajosné Mihók Margit, Csánig Lajosné Vass Erzsébet, Ágh István, Meczner Gyula Béla, Janzsó Gyuláné Galavits Rozália, Simon Jenôné Toldi Franciska, Csercsics Miklósné Finta Irén, Király Imréné Takács Mária Magdolna, Pogácsás József, Kopcsándi Jánosné Lôrincz Ilona, Pásztory Ferenc, Dancsecs Ferencné Vari Erzsébet, Kis Gézáné Nyiri Irén, Németh Ottó László, Kolonics János, Fábián Erzsébet, Kiss Ferenc, Zséder János, Kéky Gyula, Gampel Antalné Horváth Mária, Horváth Béla József. SEM EMBERHEZ, SEM ÁLLATHOZ NEM MÉLTÓ Szeretnék egy borzalmas példát megosztani a helyiekkel arra vonatkozóan, hogyan NE szabaduljunk meg elhalálozott háziállatainktól. Március 8-án Szombathely térségében a Parkerdô felé vezetô utat övezô erdôben megrendítô látvány tárult elém: valami feküdt az út oldalán az avarban, és amikor közelebb mentem, egy nagytestû kutya tetemét pillantottam meg. Nem lehetett ott pár napnál régebb óta, mert még szinte élônek látszott, de nem is mennék bele a részletekbe, legyen annyi elég, hogy borzalmas érzés volt efféle szörnyûséget látni egy állatbarát embernek. A tény, hogy valaki így, fedetlenül, temetetlenül hagyja háziállatát miután az valószínûleg betegségben elpusztult, nem méltó sem emberhez sem állathoz. Egy paplanhuzatnak, lepedônek látszó anyag is volt a tetem mellett (valószínûleg ebben tették a kocsiba), tehát a kutya nem kóborlás közben halálozott el ott, és valljuk meg az is elég ritka, hogy egy masztiff típusú kóborló kutyába botlunk. Az ember ha szerette, ha nem háziállatát legalább annyit tegyen meg, hogy eltemeti az állatot, már csak mások nyugalma érdekében is. Ne kelljen a vasárnapi séta során épp arra járó gyermeknek, családnak vagy párnak egy elpusztult kutya tetemébe botlani, hiszen szívfacsaró látvány. Egy állatbarát NONSTOP ÁLLATKÓRHÁZ Szombathely, Bartók Béla krt. 9/B Telefon: 94/310-034 ÜGYELETES PATIKA Az ügyelet adott nap reggel 8.00-tól vagy este 20.00-tól másnap reggel 8.00-ig tart. Az ügyelet március 14-tôl március 20-ig. 14., Szo Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00 08.00; 15., V Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00-08.00; 16., H Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00-08.00; 17., K Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00-08.00; 18., Sz Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00 08.00; 19., Cs Isis, Rákóczi u. 1., 322-123, 20.00-08.00; 20., P Kígyó, Fô tér 31., 312-583, 20.00-08.00 GOBELIN KIÁLLÍTÁS A Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári kör szeretettel meghívja önt és kedves családját március 21-én szombaton 16 órától kezdôdô Itt élôk az itt élôknek címû gobelin kiállítására, amely a városrészünkön élô ügyes kezû asszonyok munkáiból nyílt. A kiállítást Sütô Éva iparmûvész nyitja meg. A rendezvény részeként megtekinthetik Baldauf Gábor Halálod a végzetem és a Here we are címû alkotást is. A rendezvényen a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör Énekkara is közremûködik, mégpedig Horváth Imre vezényletével. TRAFFIPAX-MENETREND Március 14. Szombathely belterülete. Március 15. 8-as fôút Rábahídvég belterülete. Március 16. Vép belterülete, Szombathely belterülete, Körmend- Hegyalja út, Körmend belterülete. Március 17. Söpte-Vasasszonyfa-Tömörd belterületei, Szentgotthárd belterülete. Március 18. 86-os fôút Balogunyom térsége, Magyarszecsôd belterülete, Egyházashollós belterülete. Március 19. Szombathely belterülete. Március 20. Sárvár belterülete, Rábahídvég belterülete, Egyházashollós belterülete. 12

2009. MÁRCIUS 14. Ö N K O R M Á N Y Z A T Megemlékezés a forradalomról PROGRAMOK A VÁROSBAN Városi megemlékezés az 1848 49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából: A március 15-ei (vasárnap) program: 08.00 Huszárok felvonulása (útvonal: Történelmi Témapark Fô tér Savaria Múzeum parkja Március 15. tér) 08.30 Savaria Múzeum parkja Dr. Horváth Boldizsár szobrának koszorúzása, ünnepi mûsor (Polgármesteri Hivatal Versmondó Stúdiója) 09.00 Március 15. tér Országzászló felvonása katonai tiszteletadással, ünnepi mûsor : Március üzenete (Neumann János Ált. Isk.) 10.00 Fô tér, Art Café MÁRCZIUS Forradalmi játék hat képben Szombathelynek, a Weöres Sándor Színház elôadása; Helyszínek sorrendje: Art Café, Széchenyi utca, Berzsenyi tér, Smidt Múzeum, Megyeháza udvara, MMIK 12.00 Ady tér Petôfi-szobor, Ünnepi beszédet mond: Németh Kálmán alpolgármester Szombathely város diákpolgármesterének beiktatása Koszorúzás. Koszorúzás: Kérjük mindazokat a társadalmi és civil szervezeteket, politikai pártokat, amelyek koszorút kívánnak elhelyezni az Ady téri Petôfi-szobornál, szándékukat a szervezôk munkájának segítése érdekében legkésôbb 2009. március 13-án (péntek) 11.00 óráig az 520-176-os telefonszámon Pásti Zsuzsa, vagy a Kulturális Iroda 520-211-es telefonszámán szíveskedjenek jelezni. Kérjük, hogy az ünnep alkalmából lobogózzák fel házaikat, épületeiket! Forgalomkorlátozások a rendezvény idején: Március 15-én a rendezvények zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi idôpontokban és helyeken forgalomkorlátozás lesz: 08.15 kb. 08.45-ig Horváth Boldizsár-szobor : Király utca (Petôfi Sándor utca Mártírok tere közötti szakasza) és a Széll Kálmán utca (Király utca Wesselényi Miklós utca közötti szakasza). 08.45 kb. 09.40-ig a Március 15. tér: Március 15. tér Deák F. u., 48-as honvéd u. Wesselényi M. u., Szelestey L. u. Wesselényi M. u., Petôfi S. u. Kôszegi u. Paragvári u., Karinthy F. u. Liszt F. u. keresztezôdések által határolt területet lezárják. Az átvonulás ideje alatt kb. 09.40 kb. 10.00 óra között még a Király utca és oda betorkolló utcákban rövid idejû szakaszos zárásra kell számítani. Kb. 10.10 kb.11.30-ig a Márczius Forradalmi játék hat képben címû színházi elôadás által érintett alább felsorolt útvonalon forgalomkorlátozásra kell számítani a Kôszegi utca (a Mártírok terétôl), a Széchenyi utca, a Szily János utca Berzsenyi tér, a Hollán Ernô utca, a Hefele Menyhért utca és az oda becsatlakozó utcák. Kb. 11.30 kb.12.40-ig Petôfi Sándor szobor: Sörház utca a Brutscher József utcától és a Hollán Ernô utca a Kiskar utcáig lezárják. Változások a buszközlekedésben 8.15 10.00 óra között: A Vasútállomásról induló és a Vasútállomásra érkezô 1 -es, 5 -ös és 25 -ös számú autóbuszok nem érintik a Szelestey u. 27., SZTK, Berzsenyi Könyvtár, Paragvári úti iskola, Horváth Boldizsár krt. és MÁV Üzletigazgatóság elnevezésû megállóhelyeket. A járatok a Horváth B. krt.-on a Kórház elnevezésû megállóhelyen állnak meg. Az 5 -ös járatok a Paragvári u. Horváth B.krt. Vörösmarty u. útvonalon közlekednek és a Paragvári úti iskola, Horváth B. krt. és Kórház megállóhelyeken állnak meg. 10.00 12.45 óra között: A 3, 8 és 9 -es vonalszámú járatok nem érintik az Autóbuszállomás és Nyomda (Aut. áll irányába) elnevezésû megállóhelyeket, ideiglenesen a Savaria Egyetemi Központ és az Óperint Üzletház megállóhelyeken állnak meg. Az ünnepség befejezése után visszaáll az eredeti forgalmi rend. A rendezôk a lakosság és az utazóközönség megértését kérik. Tavaszi lomtalanítás Szombathely polgármesteri hivatalának városüzemeltetési osztálya az elôzô évekhez hasonlóan tavaszi lomtalanítási akciót hirdet a SZOVA Zrt. Városgazdálkodási Egységének szervezésében. Az akció során a lakosság megszabadulhat a rendszeres hulladékgyûjtés során el nem szállítható (a szabványos szeméttároló edényzetbe a méretük miatt nem elhelyezhetô), a lakásban, háztartásban feleslegessé vagy selejtessé vált tárgyaktól (bútor, eszköz, háztartási gép stb.). A város lakóterületét öt részre osztva, öt szombati napon gyûjtik össze a hulladékot. Az elsô lomtalanítási nap március 21., a terület pedig: a Szt. Márton u. és Thököly I. utcáktól délre esô városrész, melyet keletrôl a szentgotthárdi vasútvonal, nyugatról a Perint patak határol. (Tehát a belváros déli része, Joskar-Ola ltp., Százhold, Károly Róbert Szent Gellért utcák körüli ltp., valamint az Acsádi I. u. és környéke). Nyomatékosan felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a limlom fogalmába törmelék, ág-nyesedék, lapátos áru, valamint a szabványos edényzetben is elhelyezhetô hulladék nem tartozik bele, tehát kérjük, ezeket ne rakják ki. Annál is inkább, mivel szeles idô esetén ez komoly környezetszennyezést is okozhat. Ugyancsak kérjük, hogy veszélyes hulladékot se rakjanak ki (elem, akkumulátor, festékes doboz stb.). További kérésünk, hogy a lim-lomot lehetôség szerint ne elôre, hanem az akció napjának reggelén 7.30-ig szíveskedjenek szállítójármûvel megközelíthetô közterületre kirakni, csökkentve ezzel a guberálás miatti szennyezés veszélyét. Kérjük, hogy a limlom szelektált kirakásával (külön rakva pl. fém, fa, karton stb.) segítsék munkánkat. Bôvebb felvilágosítás az 94/501-960-as telefonon kérhetô. A limlom akció a lakosságra vonatkozik, intézményekre, vállalkozásokra, kereskedelmi egységekre nem! Szombathely Megyei Jogú Város 13

VERSENGENEK A DRIFT SZERELMESEI Harmadik alkalommal rendezi ingyenes drift versenyét a BMW&Drift Team Szombathely március 14-én, szombaton a vépi Mad-mex Grill étteremnél. A drift sportága nagyon hasonlít a rallyhoz, de itt nem a sebesség és a gyorsaság számít, hanem az autóvezetés stílusa és a kanyartechnika nyújtja a látványt. Vagyis a drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ehhez tökéletes kormányozásra és gázpedálkezelésre van szükség, így a sportág kifejezetten a hátsó kerekes autók és azok pilótáinak mûvészete. A rendezvény délelôtt 10 órakor kezdôdik egész napos edzéssel, majd délután a drift taxi programjának keretében az érdeklôdôk beülhetnek bármelyik versenyzô mellé, és megtapasztalhatják e sport nyújtotta felejthetetlen élményt. A drift verseny 16 órakor indul, a gyôztest a nézôk szavazatainak száma alapján hirdetik ki 19.30-kor az étteremben. Ezt követôen a szervezôk folyamatos italakciókkal csábítják a versenyzôket és a nézôket egy fergeteges buliba. T.K. NE HAGYJON ÉRTÉKET GÉPKOCSIJÁBAN! Személyes iratait, pénzt, bankkártyát, a gépjármû okmányait és lakáskulcsát soha ne hagyja az autóban! Ha a bevásárolt árut autójában látható helyre tudta csak elpakolni, ne hagyja azt ôrizetlenül, hiszen aki figyelte Önt, fel is törheti gépkocsiját! Még üres táskát, ruhanemût se hagyjon az utastérben! Az autó nem biztonságos tárolóeszköz! Mindig zárja be a jármû ajtóit, az ablakokat húzza fel, kapcsolja be a riasztót, még akkor is, ha csak pár percre száll ki! Bûncselekmény esetén hívja az ingyenes 107-es, 112- es telefonszámot! Vas Megyei Rendôr-fôkapitányság Bûnmegelôzési Osztály KÉMÉNY és TETÔDOKTOR Bt. Szombathely, Bakó J. u. 14. Tel.: 94/326-690, 30/9278-397 Kémény-béléscsövezés Szerelt kéménykészítés Termoforkémény-kiváltás egyedi kéményekre INDÍTSON VELÜNK! INGYENES! TAVASZI ÁTVIZSGÁLÁS A SÖVEGJÁRTÓ KFT.-NÉL ÖNINDÍTÓ ÁRAMFELVÉTEL-ELLENÔRZÉS, GENERÁTOR TÖLTÉSMÉRÉS AKKUMULÁTOR MÛTERHELÉSE INDÍTÓ AKKUMULÁTOROK 44 Ah 11 400 Ft-tól MÁR: 55 Ah 13 400 Ft-tól Tiszta Calcium Calcium Technológia 74 Ah 18 600 Ft-tól Díjmentes beszerelés, 100 Ah 24 600 Ft-tól 2 év garancia 150 Ah 35 800 Ft-tól AZ ÁRAK A BESZÁMÍTÁS ÉRTÉKÉT ÉS AZ ÁFAT MÁR TARTALMAZZÁK. ÚJ AKKUMULÁTOR VÁSÁRLÁSAKOR RÉGI AKKUMULÁTORÁT BESZÁMÍTJUK 35 AH-tól 1.000 Ft 101 AH-tól 1.500 Ft Látogasson el honlapunkra: www.sovegjartokft.hu Szombathely, Csaba u. 10. Tel.: 94/513-370, 513-382 14

2009. MÁRCIUS 7. N É G Y K E R É K E N Kevesebb a baleset Vas megyében Kedvezôen alakult a tavalyi baleseti statisztika megyénkben. Míg 2007-ben összesen 599 ütközés történt, addig ez a szám 2008-ban 580-ra mérséklôdött, derült ki a vasi balesetmegelôzési bizottság statisztikáiból. A súlyos sérüléssel járó karambolok 194-rôl 172-re, a halálos kimenetelû esetek pedig 42-rôl 17-re csökkentek, csaknem 60 százalékkal, mint az a táblázatból is kiolvasható. A halálos balesetek 75 százaléka lakott területen kívül történt, továbbá két gyalogos és három kerékpáros vált figyelmetlen sofôrök áldozatává. Könnyû sérülés 391 esetben történt, vagyis több alkalommal fordult elô, mint 2007-ben. A karambolok fô okai még mindig változatlanok: az autósok rosszul választják meg a sebességet, nem adnak elsôbbséget, valamint szabálytalanul változtatnak menetirányt. A legtöbb ütközés a délutáni órákban következett be, amikor a forgalom nagyságrendekkel meghaladja a napi átlagot. A könnyû és súlyos sérülések többségéért a személyautósok tehetôk felelôssé, az arányuk nem változott 2007- hez viszonyítva, ellenben a teherautók sofôrjei 27 százalékkal több balesetet okoztak, mint a korábbi évben. Javuló tendenciát mutat, hogy a motorosok jóval kevesebb karambolban vétkesek, ez a szám 30 százalékkal csökkent 2008-ban. A gyalogosokat fôként azért éri sérülés, mert figyelmetlenül lépnek az úttestre, derül ki a Vas Megyei Balesetmegelôzési Bizottság jelentésébôl, azaz gyakran nem veszik figyelembe a jelzôlámpákat, illetve azokon az útszakaszokon is próbálnak átkelni, ahol nincs zebra. Tavaly hét esetben okoztak ilyen módon balesetet 14 év alatti gyerekek. Szomorú tény, ami a vezetôk hanyagságából fakad, hogy több mint húsz gyalogost ütöttek el kijelölt átkelôhelyen az elôzô évben. A kerékpárosok által okozott karambolokról elmondható, hogy elôfordulási helyük és eseteik fô okai a korábbiakhoz hasonlóak. Ittasan 16 esetben okoztak balesetet, valamint 9 alkalommal fordult elô, hogy a sérülésért gyerekkorú biciklis volt a felelôs. Ezen kívül 69 kerékpáros sérült meg közúti balesetben, ennek gyakori oka az, hogy a haladási szabályokat nem tartják be a közlekedôk. 500 400 300 200 100 0 235 187 30 SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI BALESETEK 2000 2008-IG könnyû súlyos halálos 203 177 38 234 186 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 38 201 186 30 330 200 31 319 168 27 358 169 32 383 194 Vezetési gyakorlat szerint is elkülöníthetôk a karambolok: a kezdô vezetôk (1-2 év gyakorlattal) 49 esetben voltak felelôsek az okozott személyi és anyagi károkért, hasonlóan a korábbi évek adataihoz. Tóth Katalin Lilla 42 391 172 17 VAS MEGYEI BALESETMEGELÔZÉSI BIZOTTSÁG TÖLTÔÁLLOMÁS A részletekrôl érdeklôdjön a benzinkúton! Széles választékból kedvezô áron vásárolhat minôségi SILVER üzemanyagot! Autógáz BIOETANOL csak 197 Ft/l Törzsvásárlói kedvezmények! Szombathely, Körmendi u. 92. (Vasi Volánnál) 15

nyit a kalandváros! SZOMBATHELY, DOLGOZÓK ÚTJA Tel.: 30/500-7584 Nyitvatartási idô (márc. 14 okt. 31-ig): minden nap 9.00 19.00 óráig Magyarország legnagyobb játszóparkja 45 attraktív, ügyességi és készségfejlesztô játékkal (Kalandvár, hinták, Nautilus tengeralattjáró, vizes játékok, homokozójátékok, drótkötélpálya, piramis, fûzfalabirintus, világítótorony ) RUHÁZATI KERESKEDELEM Vásároljon nôi-férfi felsôruházatot közvetlenül a gyártótól! TAVASZI KÍNÁLATUNK: Nôi-férfi átmeneti kabát nôi két- és háromrészes kosztümök nôi nadrágok, szoknyák nôi blúzok, pulóverek férfi öltönyök,zakók, nadrágok férfi ingek, nyakkendôk és még sok egyéb Szombathely, Ernuszt K. u. 38. Tel.: 94/322-048 Fax: 94/310-160 Nyitva tartás: H P 12 19 Szo 9 13, VASÁRNAP SZÜNNAP www.gotthardbt.hu gotthardbt@gotthardbt.hu Szombathely Körmendi út 52 54. (a Savaria Plazaban) 94/516-516 30/371-9036 AZ AKCIÓ A LA CARTE ÉTTERMÜNKRE VONATKOZIK, A MEGJELENÉS NAPJÁTÓL ÁPRILIS 12-IG TART. Üzemeltetô: SZOVA ZRT. Szombathely, Welther K. u. 4. Tel.: 314-040 www.szova.hu ÚJ TÁNCTANFOLYAMOK LATIN ÉS STANDARD TÁNCOK INDULNAK FELNÔTTEKNEK CLAUDIUS HOTEL Szombathely, Bartók B. krt. 39. MINDENKIT SZERETETTEL VÁR SZATUCSEK KLÁRA A.D.T.V. diplomás táncpedagógus BEIRATKOZÁS AZ ELSÔ ÓRÁN: március 26. csütörtök 19.00 KEZDÔK március 27. péntek 18.15 EZÜST FOKOZAT 20.00 HALADÓK 1. március 29. vasárnap 16.30 BRONZ FOKOZAT 18.15 HALADÓK 2. 20.00 ARANY FOKOZAT SZÍNVONALAS OKTATÁS, VIDÁM LÉGKÖR. www.szatucsek.hu Tel.: 94/318-259 JÖN! JÖN! JÖN! Hirdetésfelvétel: hirdetes@savariaforum.hu A GYERMEKKORI NYELVOKTATÁS SZAKÉRTÔJE Nyílt hónap a Helen Doron Early English nyelviskolában Áprilisban próba hónapra nyitja meg kapuit a nyelviskola az 1 3 éves korosztály számára délelôtti idôpontokban. Miért fontos a korai életkorban elkezdett nyelvtanulás? Mi a titka a Helen Doron módszer hatékonyságának? Miért fontos, hogy hosszútávra kidolgozott módszert válasszunk? Mi a különbség egy nyelv elsajátítása és egy nyelv megtanulása között? Mit mondanak a neurológusok az örömteli oktatás eredményességérôl? A következô egy hónapban megkaphatod a fenti kérdésekre a választ, és személyesen is bepillantást nyerhetsz mindennapi munkánkba, iskolánk mûködésébe és átvehetsz egy ajándék CD-t is. Mit kell ehhez tenned? Légy nyitott és gyere el gyermekeddel 4 INGYENES Helen Doron foglalkozásra. Tapasztald meg gyermeked kíváncsiságát, motiváltságát, érdeklôdését, és utána dönts tudatosan, csakis a saját benyomásaid alapján. Szombathely, Thököly u. 12. Tel.: 06 30/267-9339 szombathely@helendoron.com NYPAN ASZTALOSCENTRUM ÉS BARKÁCSDISZKONT lapszabászat, élfóliázás forgács- és bútorlapok konyhai munkalapok CK és OSB-3 építôlemezek rétegelt- és farostlemezek lécbetétes bútorlapok táblásított fatermékek szárított fûrészáru bútorvasalatok, pántok konyhai mosogatók AKCIÓ A 2009. március 16-tól 28-ig megrendelt laminált lapokat díjtalanul méretre szabjuk! FIGYELEM! Miért venne meg egy egész táblát, ha csak egy kis darabra van szüksége? 2009. március 4-e óta egyes laminált lapok méretre szabását a maradék kezelésével is vállaljuk. A részletekrôl érdeklôdjön személyesen! NYPAN Forgácslap Feldolgozó és Értékesítô Kft. Szombathely, Kolozsvár u. 31. Tel.: 94/509-407, fax: 94/508-934 Nyitva tartás: H Cs: 7.30 16.00, P: 7.30 17.00 Szo: 8.00 12.00 www.nypan.hu