Szombathely április 20 hétfő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szombathely 2015. április 20 hétfő"

Átírás

1 Szombathely április 20 hétfő Tavaszi Csótó-pótló Hegyifutó A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség, a Szombathelyi Egyetemi SE és a NYME Sporttudományi Intézete közösen rendezte meg a major s papír Tavaszi Csótó pótló Nyílt Hegyifutó Bajnokságot. A Csótó futóversenyek óriási népszerűségnek örvendenek Szombathelyen. A Csónakázó-tó körüli sétány felújítása miatt azonban már második alkalommal kellett helyette valamit kitalálni. Tavaly ősszel a Futófesztivál programjába illesztettünk be Csótópótló futamot, most pedig az önálló rendezvényként az Emlékmű alatti gyepes részen tűztünk ki egy kb. 300 m-es kört. Azon futottak a mezőnyök, a cél pedig az Emlékmű tetején volt, oda csak egyszer kellett felfutni. A mezei futást kombináltuk a hegyifutással. 14 futamot rendeztünk, tizennégy nagyszerű versenyt láttunk. Ez egyszerűen fantasztikus volt. A résztvevők és a rendező kollégák egymást túllicitálva dicsérték a rendezvényt, a helyszínt és kérték, hogy ez legyen egy újabb hagyományos szombathelyi futóverseny. Szerencsénk volt az időjárással is, hiszen dacára az előrejelzésnek, ragyogó napsütés fogadta a kilátogatókat, a terület gondozója, a SzomPark Kft. pedig gyönyörűen levágta és elszállította a füvet. A domborzat révén pedig a pálya minden pontját páholy -ból lehetett látni. A gyerekek a futamaiktól függetlenül is örömmel futkároztak le-föl a domboldalon. Jó érzés volt tapasztalni, hogy szervezői stábunk Dr. Koltai Miklós, Havasi Attila, Major Sándor által szervezett program iránt ekkora az érdeklődés. Összesen 410-en versenyeztek és legalább ennyi néző volt részese az élményeknek. A férfi főfutamot Nagy Patrik nyerte, Koch Domonkos előtt. A hölgyeknél pedig Varga Dorottya lett a győztes Molnár Zita előtt. Különlegessége volt még a versenynek, hogy kategóriánként az első hat versenyző továbbjutott a Hegyifutó Diákolimpia Országos Döntőjére Ózdra. A szombathelyi iskolák részére meghirdetett korosztályonkénti csapatversenyből a legtöbbet, négyet a Gotthard iskola nyerte. Az óvodák részére meghirdetett létszámversenyben a Napsugár Óvoda végzett az élen. A családi versenyben a Schäffercsalád kapta a különdíjat. Egyetemi hallgatóink sportszakmai gyakorlatként tűzték ki a pályát és vettek részt a program szervezésében. Kívés István

2 Eredmények Kis- és középső csoport Fiú (14 fő): 1. Bosnyák Bence Donászy, 2. Varga Iván Weöres, 3. Bosnyák Botond Donászy Leány (11 fő): 1. Bárdics Bodza Weöres, 2. Németh Mira Kőszeg, 3. Kormos Kira Mocorgó Nagycsoport Fiú (58 fő): 1. Németh Zsombor Benczúr, 2. Simon Márton Aréna, 3. Hende Dániel Leány (43 fő): 1. Németh Luca Weöres, 2. Derdák Sára Szivárvány, 3. Rába Rebeka Napsugár Óvodák versenye: 1. Napsugár, 2. Mocorgó 3. Weöres I. korcsoport Fiú (52 fő): 1. Bene Noel Simon-SZoESE 1:51,6; 2. Radványi Csongor Gothard 1:52,0; 3. Abért Olivér Kőszeg Béri 1:52,3 Csapatverseny: 1. Gothard A, 2. Bolyai A, 3. Gothard B Leány (43 fő): 1. Kaposi Fanni Gyöngyösfalu-SZoESE 1:53,5; 2. Juhász-Tóth Eszter Neumann- SZoESE 1:54,3; 3. Sákovics Janka Bolyai 1:57,0 Csapatverseny: 1. Bolyai A, 2. Gothard, 3. Bolyai B II. korcsoport Fiú (48 fő): 1. Sparks-Hollósy Kornél Gothard 1:39,3; 2. Tulner Áron Paragvári -SZoESE 1:44,9; 3. Maitz Gergő Kőszeg Béri 1:47,0 Csapatverseny: 1. Gothard A, 2. Bolyai, 3. Gothard B Leány (49 fő): 1. Iker Natália Kőszeg Béri 1:46,9; 2. Róka Bora Kőszeg Béri 1:48,0; 3. Baumgartner Anna Gothard 1:52,9 Csapatverseny: 1. Gothard A, 2. Bolyai A, 3. Gothard B III. korcsoport Fiú (22 fő): 1. Németh Márk Kőszeg Béri 2:45,7; 2. Iker Flórián Kőszeg Béri 2:49,0; 3. Ecker Dávid Kőszeg Béri 2:51,0 Csapatverseny: 1. Gothard, 2. Brenner Leány (27 fő): 1. Kis Nóra Váci-SZoESE 2:55,4; 2. Kovács Anna Waldorf-SZoESE 2:56,7; 3. Bigner Petra Kőszeg Béri 3:01,1 Csapatverseny: 1. Brenner IV. korcsoport Fiú (12 fő): 1. Felföldi Tamás Bolyai 3:44,1; 2. Molnár Péter Kereskedelmi-SZOSI 3:48,7; 3. Ecker Tamás Kőszeg Béri 3:50,5 Leány (6 fő): 1. Németh Kata Derkovits-SZoESE 4:17,0; 2. Kiss Virág Váci-SZoESE 4:18,5; 3. Horváth Evelin Kőszeg Béri 4:28,6 V. korcsoport Fiú (7 fő): 1. Gáspár Gergely Premontrei 3:33,4; 2. Bakucz Bence SZMSZIK-Gépipari 3:39,7; 3. Virág Barnabás Bolyai-SZoESE 3:46,9 Leány (4 fő): 1. Purgai Barbara KDG-SZoESE 4:04,3; 2. Szabadi Lídia KDG 4:25,1; 3. Döbrösi Rebeka KDG 4:40,0 VI. korcsoport Fiú (2 fő): 1. Koch Domonkos Bolyai-SZoESE 3:13,2; 2. Kovács Attila KDG-SZoESE 3:17,6 Leány (1 fő): 1. Molnár Zita Kereskedelmi-SZoESE 3:48,9 V-VI. korcsoport Csapatverseny fiú: 1. SZMSZIK-Gépipari Felnőtt Férfi (3 fő): 1. Nagy Patrik NYME-SEK-SZoESE 3:12,2; 2. Horváth Gergely - NYME-SEK-SZoESE 3:36,5; 3. Kummer Norbert - NYME-SEK-SZoESE 4:06,4 Női (4 fő): 1. Varga Dorottya - NYME-SEK- SZoESE 3:46,1; 2. Purgai Evelin - NYME-SEK-SZoESE 4:05,9; 3. Süle Szilvia SZoESE 4:09,6 Senior Férfi (3 fő): 1. Benke László Nike FK 3:59,3; 2. Baranyai Sándor 4:37,9; 3. Schäffer Krisztián 4:55,8 Női (1 fő): 1. Schäffer Ildikó 7:17,9 Abszolút Férfi: 1. Nagy Patrik, 2. Koch Domonkos, 3. Kovács Attila Női: 1. Varga Dorottya, 2. Molnár Zita, 3. Purgai Evelin Egyetemi csapatverseny Férfi: 1. Nagy Patrik, Horváth Gergely, Kummer Norbert Női: 1. Varga Dorottya, Purgai Evelin, Varga Alexandra Családi verseny 1. Schäffer család

3

4

5

XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS

XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS Szombathely 2014. április 08. XXVII. major S papír tavaszi CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS Varga Dorottya és Kívés Bendegúz a főfutam győztesei. Dorottya Egyetemi csúcsot is futott. A SZoESE, a NYME SEK Sporttudományi

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 11.0h =PB 1 2 Szigeti Csongor Barnabás 1997 VEDAC 11.1h SB 1 3 Baki Barnabás 1999

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely

Sport XXI. mezei 2015.03.28. Szombathely U11 1.hely "A"-57 p 1 Béres Milán 4 Róka Bora 5 Iker Natália 6 Bodzzay Dániel 8 Bene Noel 10 Juhász-Tóth Eszter 11 Vidos Evelin 12 Horváth Léna Sport XXI. mezei 2.hely "B"-170 p 14 Takács Zsombor 18 Ecker

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:25 1. nap Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord 1 Parai Dávid 2001 BHSE 5 11.8h 2 Kósa Zoltán 1967 VEDAC 4 12.5h PB 3 Gregus Tamás Dominik 2002 BHSE

Részletesebben

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY

MOGSZ UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG 2008 JÁSZBERÉNY UTÁNPÓTLÁS MAGYAR BAJNOKSÁG JÁSZBERÉNY MAGYAR KÖZTÁRSASÁG.-ÉVI UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA FÉRFI VÉGEREDMÉNY JUNIOR "A" Rajtszá m m m (egyéni) m Döntő m m (Pontozásos) HELYE Futam Pont. ZÉS Fehér Zoltán,, :,

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XIII. Kondex Kupa Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap 1 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h PB q 2 Dormán Barnabás 1999 Keszthely VDSE 7 7.6h SB q 3 Horváth Armand 2002 ZALASZÁM-ZAC

Részletesebben

VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27.

VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27. VI. évfolyam 44. szám 2009.10.27. Szabadság a középkorban Dr. Tringli István, a Magyar Tudományos Akadémia Tudománytörténeti Intézet főmunkatársa Szabadság a középkorban című előadását hallgathatják meg

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006 Jegyzőkönyv Helyszín: Ideje: Rendező: Szombathely, Fedett Uszoda, 50 m-es medence, elektromos időmérés

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Tallós Pál Természetismereti Verseny Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Szeptember Október Császár Anna 8.o. Király

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 020 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 38 30:31 SB 2 038 Kovács Tamás 1983 VEDAC 39 A 30:34 SB 3 028 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 40 30:52 4 021 Galamb

Részletesebben

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Réti Márton 6.b 1. 5-8 osztály Kovács Róbert Péterné Ágoston László 7.b 3. 5-8. osztály Kovács Róbert Péterné DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24.

Forg-Tech Kupa Mezeifutó Magyar Liga 1. forduló Valamint amatőr mezei és cross verseny Békéscsaba, Póstelek 2015. október 24. Férfi Mezei futás Mezei Magyar Liga 1. Gregor László 1992 Békéscsabai AC 19:56 2. Kovács Benjámin Ádám 1995 UTE 20:20 3. Király István 1994 Mogyi SE Baja 20:35 4. Juhász Balázs 1996 DSC-SI 20:51 5. Szemeti

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Nevező Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő Férfi 10 km Döntő 13:05 1. nap 1 041 Palkovits István 2000 KARC 29 A 30:48 PB 2 004 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 35 A 30:58 SB 3 005 Molnár Ákos 1991 Vasas 34 A

Részletesebben

Versenyeredmények 2018/19.

Versenyeredmények 2018/19. Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Tallós Pál Természetismereti Verseny Október Király Eszter 8.o. Pápai Észkerék Egyesület matematika csapatverseny Juhász

Részletesebben

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny 18:00 1. nap 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 14 75.79 2 Szentivánszky Péter 1998 Haladás VSE 11 65.16 3 Varga Balázs 1998 Dobó

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 13:35 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Dienes Mátyás 2001 ZALASZÁM-ZAC 5 10.5h 2 Helter Dániel 2004 Keszthely VDSE 3 10.9h 3 Csahóczi Csanád 2002 Keszthely

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Serdülő-Újonc Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XXII. Royal Sped Kupa Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Serdülő-Újonc Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XXII. Royal Sped Kupa Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Fiú 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:40 1. nap 1 Piri Norbert 2002 Szombathelyi SI 6 7.4h =PB q 2 Horváth Marcell 2002 ZALASZÁM-ZAC 4 7.6h PB q 3 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC

Részletesebben

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám:

1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Név: : 1. forduló 2. fgorduló 3. forduló Pontszám: Vincze Laura 8.osztály Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye Szabó Szilveszter 7. osztály Appony Albert Általános Séllei

Részletesebben

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ

GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ GÖRZENÁL-KUPA 2007 BUDAPEST AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ 2007.09.22 GÖRZENÁL KUPA 2007, AMATŐR MAGYAR BAJNOKSÁG VII. FORDULÓ FÉRFI VÉGEREDMÉNY Név Csapat SENIOR (FELNŐTT) 2 kör(524 m) 12 kör (3144

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE

VASAS SC ATLÉTIKAI VERSENYE 200 m férfi abszolút f1:0,0; f2: -1,0; f3: 0,0; f4: 0,0; f5:0,0 1. Németh Csaba 1997 Vasas SC 22,56 f1 2. Kemény Dávid 1995 Vasas SC 22,59 f1 3. Együd Máté 1996 Eötvös DSE 22,90 f1 4. Máté Milán 1996 Bp.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.85 SB 5 2 Nagy Marcell 2002 MTK Budapest 4.30 5 3 Bánházi Botond 2003 Ikarus

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit.

Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. Külön futamban futnak és külön is értékeljük az Országos Bajnokság és az Amatőr Futam résztvevőit. A verseny rendezője: Magyar Atlétikai Szövetség megbízásából a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület Közreműködő

Részletesebben

Egyéni végeredmény. Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú. Székesfehérvár / HUN Alba Volán SC Alba Öttusa SE 1998 KSI KSI

Egyéni végeredmény. Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú. Székesfehérvár / HUN Alba Volán SC Alba Öttusa SE 1998 KSI KSI Héraklész felm. Téli Kupa II. ford. - Ifi 'A' fiú Egyesület Szül. év Úszás Kombi 1 STROBL Krisztián 1216 (2) 2:12,10 1532 (1) 15:17,36 3772 2 BRUCKMANN Gergő 1995 1212 (3) 2:12,33 1520 (2) 15:20,38 3564

Részletesebben

Leány. 100m síkfutás. V. korcsoport

Leány. 100m síkfutás. V. korcsoport 100m síkfutás V. korcsoport 1. Tóth Bettina 1995 NLG 12,7 2. Horváth Martina 1995 KER 12,9 3. Osztorics Petra 1994 BOLYG 13,2 4. Sali Anett 1994 SZGYG 14,5 5. Csejtei Zsófia 1995 TINÓDI 14,5 6. Reseterics

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény EREDMÉNYEK Férfi Kalapácsvetés Döntő 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény 1 Halász Bence 1997 Dobó SE 7 76.76 2 Hudi Ákos 1991 Dobó SE 6 67.65 3 Varga Balázs 1998 Dobó SE 5 65.60 4

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi

Részletesebben

Pápai Úszó Diákolimpia I-IV.

Pápai Úszó Diákolimpia I-IV. 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Bereczky Noé 2003 Tarczy Ált. Isk. 9:99,99 2. Antal Attila 2003 Munkácsy Ált. Isk. 9:99,99 3. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 9:99,99 4. Bence Alex 2003

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2. futam után 2017. július 18. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly K.barcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Versenyeredmények 2017/18. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Éltető vizeink meseíró pályázat, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa

Versenyeredmények 2017/18. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Éltető vizeink meseíró pályázat, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa Versenyeredmények 2017/18. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár Szeptember Éltető vizeink meseíró pályázat, Jókai Mór Városi Könyvtár, Pápa Reformációi verseny - Reformációi témahét keretében

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA

XV. SÁRVÁR KUPA EREDMÉNYLISTA I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV I. KCS UP LEÁNY KATA / 6-7 ÉV 1 Pál Alexandra Anna Budoka Shotokan Karate-do Kőszeg 2 Bali Anna Faddi Sportegyesület 3 Takács Nikolett Makita-Hikari Dojo I. KCS UP LEÁNY KIHON

Részletesebben

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap

Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra május 13, vasárnap Veresegyházi Futóverseny és Gyalogtúra 2012. május 13, vasárnap 500 m abszolút 1 38 1:38.0 Csák Máté F 2004-2005 1 2 62 1:38.1 Lévay Rozi N 2006-1 3 73 1:38.9 Ring Dóra N 2004-2005 1 4 72 1:39.8 Ring Máté

Részletesebben

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány 1 BARTA Luca Trion SC 1999 250 (1) 27Gy-11V 291 (2) 2:16,46 15:16,17 925 2 PÉTER Rebeka KSI 2000 202 (10) 19Gy-19V 297 (1) 2:14,41 15:01,95 898 3 SARCIA

Részletesebben

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20.

XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. XII.KERÜLETI DIÁKOLIMPIA - ÚSZÁS II. KORCSOPORT 2012.október 20. Lányok - 25 m-es gyorsúszás elıfutam 1. Sárközy Bori Jókai 18,29 2. Bíró Krisztina Kós 18,74 3. Ryan Noémi Jókai 19,66 4. Kampós Blanka

Részletesebben

6.Kőszegi Aquatlon 2015.

6.Kőszegi Aquatlon 2015. 6.Kőszegi Aquatlon 2015. név iskola születési év Pongrácz Marcell Árpád-házi Szent Margit 2009 Fodor Kinga 2008 Hóbor Álmos Árpád-házi Szent Margit 2008 Koczor Tímea Árpád-házi Szent Margit 2008 Ziskó

Részletesebben

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK

KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK KIEMELKEDŐ SPORTEREDMÉNYEK MEGYEI SZINTŰ VERSENYEK: Terematlétika 30 m síkfutás Velekei Bence 4.a 2. hely Sály Péter 7.a 2. hely Tömöttlabdadobás Gerencsér Vivien 8.b Pataki Péter 7.b 5. hely 5-körös futás

Részletesebben

SADE KUPA Zalaegerszeg, január 16.

SADE KUPA Zalaegerszeg, január 16. SADE KUPA Zalaegerszeg, 2010. január 16. 60 m fiú döntő 1. Takács Soma 98 Zalaszám - ZAC 8,4 2. Székács Máté 98 KASI 8,5 3. Horváth Dániel 99 Zalaszám - ZAC 8,6 4. Molnár Gergő 99 Zalaszám - ZAC 8,6 5.

Részletesebben

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei helyezés pontszám név iskola 1. 124 Póda Katica Bíborka 1. 124 Sárközi Eszter Móricz Zsigmond Általános 2. 122 Marschalkó Csinszka 2. 122 Kovács Ádám Győri

Részletesebben

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő.

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő. Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 1 80 m fiú vegyes 1 Tornyi Barna 2005 AUKE 01:28,17 2 Kovács Marcell 1998 AUKE 01:08,60 3 Kiss Róbert 1999 AUKE 01:02,82 4 Forgó Dániel 2005 AUKE

Részletesebben

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár

TESTNEVELÉS, SPORT. osztály verseny megjegyzés szint helyezés tanuló neve felkészítő tanár TESTNEVELÉS, SPORT 11.a 9.a Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Taekwando Ifjúsági Európabajnokság (Lettország) Európabajnokság 5. Patakfalvy Csenge Európabajnokság 1. Patakfalvy Luca 9.c 10.a

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás futam után Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett állás 1-2-3. futam után 2017. augusztus 20. Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Verőce Kupa 2013. 08. 17.

Verőce Kupa 2013. 08. 17. Verőce Kupa 2013. 08. 17. 1. K-1 női VII. korcsoporttól 2000m 1 5 Fazekas Laura Váci Hajó SE 2 1 Benke Anna 3 2 Ács Enikő Gödi SE 2. MK-1 fiú 0. korcsoport 2000m 1 4 Bíró Dominik Váci Hajó SE 2 6 Kühn

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola "Pais anyanyelvi verseny" 2011.03.28. I. korcsoport

Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola Pais anyanyelvi verseny 2011.03.28. I. korcsoport Landorhegyi Általános Iskola,Sportiskola I. korcsoport Kódszám: Név: Iskola neve: Tollbamondás: Teszt: Fogalmazás: Összesen: 1. Varga Dorottya Dózsa Ált. Isk. 13 36 17 66 2. Vigh Dorottya Dózsa Ált. Isk.

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord Nyílt Újonc- Serdülő Fedett Pályás Bajnoksága VÁM- EREDMÉNYEK Fiú 60 méter fedett pálya Előfutam 11:35 1. nap 1 Vass Gergely 2004 ZALASZÁM-ZAC 3 7.9h PB q 1 Zsuppán Bence 2003 ZALASZÁM-ZAC 5 7.9h PB q

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás Jegyzőkönyv 1. I. kcs. 50m fiú gyorsúszás 1. Bordás Levente 2005 Kodály 00:37,44 2. Takács Dani 2004 Móra 00:38,38 3. Fekete Máté 2004 Móra 00:44,79 4. Zuppán Zsolt 2004 Móra 00:49,87 5. Kerpics Martin

Részletesebben

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények

Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Borsod MTB Bajnoka 2017 összetett eredmények Felnőtt férfi B.kereszt Görömböly Kazincbarcika Ózd Helyezés Név Rajtszám Születési év Egyesület 1. futam 2. futam 3. futam 4. futam Összetett 1. Molnár Péter

Részletesebben

1. Futam 18:55 1. nap

1. Futam 18:55 1. nap EREDMÉNYEK Férfi 200 méter Előfutam 1. Futam 18:55 1. nap 1 Árpás Valentin 1989 BSC 3 22.63 Q 2 Barla-Szabó Dániel 1998 VEDAC 4 23.51 Q 3 Grill Dániel 1996 Győri Atlétikai Club 2 25.70 Q Szél: +0.3 2.

Részletesebben

BBU Föld alatti futás

BBU Föld alatti futás 1 Csapatnév: ROPILÁBAPA Csapatidő: 00:02:59.85 SZILASY Tibor 1973-12-23 Férfi Budapest +00:00:00.00 SZILASY Dávid 2008-12-16 Férfi 2 Csapatnév: FÜRGELÁB Csapatidő: 00:03:22.60 STAICU Ilona 1971-05-05 Nő

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport A kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA

2016/2017. TANÉVI GYORSASÁGI GÖRKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 1. korcsoport FÉRFI 200 500 Selejtező Döntő Selejtező Döntő Idő Helyez Idő Helyez Idő Helyez Idő Helyez 74 Dávid Dávid Csongrád Bonifert D. Általános 23.353 1 1:00.604 1 2 1 38 Tarján Ádám Csongrád Madách

Részletesebben

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja

A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/620/a-hazigazda-kuldottseg-vilagbajnoki-versenyprogramja A házigazda küldöttség világbajnoki versenyprogramja 2017.07.13. 09:09 CET A 17. FINA Világbajnokság

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Nevező Eredmény Rekord Futam 1 Böndör Dániel 1998 AC Bonyhád 4.72 PB 3 2 Kéri Tamás 1993 Ikarus BSE 4.60 SB 3 3 Ambroz Ticar 1996 SLO 4.36

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Szerőczei Filemon Simeon 6C 114,7 2 Soós Benjámin 6C 108,0 3 Molnár Eszter 6C 107,3 4 Bernát Ádám 6C 102,0 5 Molnár Dániel 6C 101,3 6 Jakab Dávid 6D 100,0 7 Horváth Ábel 6C 96,7 8 Török Barna

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 1500 méter Döntő 19:15 2. nap 2019-08-04 Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord 1 630 Pápai Márton 1995 GEAC 4 3:49.85 SB 2 636 Vindics Balázs 1994 UTE 9 3:49.86

Részletesebben

Születési év. Helyezés. Úszott idő Név. Születési év. Általános Iskola. Általános Iskola

Születési év. Helyezés. Úszott idő Név. Születési év. Általános Iskola. Általános Iskola Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors B N N 1. 1,02,35 Ulrich Botond 2001 Béke u. 1. 1,19,40 Balogh Bálint 2001 Béke u. 2. 1,03,61 Paragi Leonárd 2001

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:30 1. nap 1 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 3 65.81 SB 2 Adame Máté 1994 Reménység 1 65.80 SB 3 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 4 62.87 SB 4 Bóta Ármin 1998 Egri Sportiskola

Részletesebben

Megye: Baranya Tolna

Megye: Baranya Tolna 2018/2019. TANÉVI SPORTLÖVŐ DIÁKOLIMPIA Baranya Tolna MEGYEI DÖNTŐ Megye: Baranya Tolna Helyszín: Pécs Időpont: 2018.10.26. EREDMÉNYEK Nyíltirányzékú Légpuska 20 lövéses - Fiú "a" kategória - EGYÉNI 1.

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő III., IV. korcsoport Zánka, május iskola, 141 versenyző III. korcsoport Fiú csapat (13)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő III., IV. korcsoport Zánka, május iskola, 141 versenyző III. korcsoport Fiú csapat (13) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő III., IV. korcsoport Zánka, 2018. május 9-10. 13 iskola, 141 versenyző III. korcsoport Fiú csapat (13) 1. Béki Norbert, Kulcsár Zalán, Rab Alexander Makaró Patrik,

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion

DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion ,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam EREDMÉNYEK Férfi Rúdugrás fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Szamosi András 1999 GEAC 4.40 SB 4 2 Böndör Márton 2002 AC Bonyhád 4.20 PB 4 3 Fatér Zoltán 1998 GEAC

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1.

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, április iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) 1. Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V., VI. korcsoport Kistelek, 2018. április 1 29 iskola, 128 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (5) Keresztfalvi Krisztián, Kordács Bálint, Kovács Márton, Tarjányi

Részletesebben

SPORT XXI Program Egyéni Verseny Zalaegerszeg

SPORT XXI Program Egyéni Verseny Zalaegerszeg SPORT XXI Program Egyéni Verseny Zalaegerszeg 2019.06.01 60m fiú U11 Szél: f1:-0.1 f2:-0,3 f:3:+0,6 Forrai Attila 2009 MAC 9,20 1 Zuggó József 2009 Mindszenty Zeg 9,52 3 Nagy Dávid 2009 Zaléaszám ZAC 9,54

Részletesebben

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2

1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2 Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér

Részletesebben

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám

50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám. 50m fiú gyorsúszás II. kcs 2. versenyszám. 50m leány gyorsúszás I. kcs 3. versenyszám 50m fiú gyorsúszás I. kcs 1. versenyszám 1. Antal Attila 2003 Munkácsy Ált. Isk. 0:45,82 86p 2. Nagy Dániel 2004 Szent I. Ált. Isk. 0:46,19 84p 3. Gasztos Martin 2003 Tarczy Ált. Isk. 0:58,97 40p 4. Bereczky

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8)

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, április iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Újszász, 2011. április 15. 21 iskola, 95 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (8) 1. Baranyai Benett, Lukács Márton, Péntek Bence Batthyány Lajos

Részletesebben

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság Oroszlány, 2015. október 10. Hivatalos E r e d m é n y j e g y z é k KATA 6-7 éves lány kata 1. Pál Alexandra Budoka SE, Edző: Pál Tibor 2. Németh Júlia Jánossomorjai

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( )

Amatőr gyermek leány ( ) Amatőr gyermek fiú ( ) Amatőr gyermek leány (2009-2010) Helyezés Név Rajtszám Egy./Iskola Idő 1 Hegyi Flóra 476 VEDAC 0:04:22 2 Szalai Manna 461 Tóvárosi Ált. 0:04:26 3 Zatykó Panka 486 Futóbarátok 0:05:20 4 Nagy Emese 483 VEDAC

Részletesebben

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25.

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. 1. 25m leány mell 1. Csanádi Virág Békéscsaba 25,42 2. Papp Lauretta Várfürdő 27,42 3. Szalai Réka Várfürdő 28,94

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik )

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik ) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:49.12 (Kozma Dominik - 2012) 1. Gyebróczki Áron 2005 Nyírsuli --:--,-- 2. Molnár Zoltán 2004 Debreceni Sportc. SI --:--,-- 3. Pázmányi Zalán 2006

Részletesebben

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( ) 1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, 2009-2010) Fiúk (2011) Lányok (2011) 1. Bíró Bálint 2011 1:08,31 1. Bánóczi Bori 2011 1:03,78 2. Anda Gergő 2011 1:16,00 Fiúk (2009-2010) Lányok (2009-2010) 1.

Részletesebben

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar"

KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE. Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola Zöld udvar KAC KA MEZEI FUTÓVERSENYE Kiskunhalas, Kertvárosi Általános Iskola "Zöld udvar" 2017.10.20 U9 FIÚ VÉGEREDMÉNY 1. Ale Patrik 2010 Központi 2. Horváth Áron 2009 Központi 3. Balázs Alex 2009 Felsővárosi 4.

Részletesebben

Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye. Appony Albert Általános Iskola. Appony Albert Általános Iskola

Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye. Appony Albert Általános Iskola. Appony Albert Általános Iskola Név Pontszám 1 Vincze Laura.osztály Apáczai Csere János Általános iskola Táplánszentkereszti tagintézménye 2 Szabó Szilveszter. osztály Appony Albert Általános 3 Séllei Csaba.osztály Appony Albert Általános

Részletesebben