mindennapi gondolatok /2.oldaltól/

Hasonló dokumentumok
4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

Tours-i Szent Márton püspök

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

Arcodat keresem, Uram!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A MISE RENDJE MAGYARUL

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E : 1

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

ADVENT ESTI DICSÉRET

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Bérmálási vizsgakérdések

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

Hanukka és Karácsony

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A Krisztus-dicséret felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

Erről az Imakönyvről

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT MÁRTON PÜSPÖK ÜNNEPI MISÉJE

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

Megtanulni megbocsátani

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

A keresztelés szertartása

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

A Ko m á r o m i f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

Böjti csönd Böjti tisztulás. Krisztus kereszten elmondott hét szava nyomán

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február )

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK A BÉRMÁLÁSI SZENTMISÉBEN. (A változat)

Mit keresitek az élőt a holtak között

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

MARY WARD ( )

Átírás:

mindennapi gondolatok /2.oldaltól/ Adventi kalendárium Advent első vasárnapjával kezdetét veszi az új egyházi-liturgikus év. A liturgia az üdvösségtörténet ünneplő átimádkozása, átélése. Az Úrjövet időszaka visszavezeti a keresztény népet a Jézus Krisztus születése előtt élt emberek tapasztalatába: a messiásra, megváltóra való várakozás időszakába. Az emberiség hosszú-hosszú időszakon keresztül vágyott és várt a mélyebb istenismeretre, a mélyebb találkozásra, az üdvösség felszabadító örömére. Ezeket az ajándékokat Jézus hozta és adta nekünk. A megváltó születése előtt Isten szeretete, békéje és öröme nagyon távoli,az üdvösség pedig csak reménybeli volt. Az ember hiányosságot és magányt érez, az Irgalmas atya arcát még nem láthatja. Az advent azonban nemcsak visszatekintés, hanem aktualitás is. Mi is bár már megváltottak vagyunk gyakran csak halványan, vagy távolról tapasztaljuk Jézus megtestesülésének és megváltásának a gyümölcseit. Az irgalmas Isten ragyogó arca elhomályosult a szemünk előtt. Ebben az időszakban az egyház meghív bennünket: fedezzük fel, hogy Isten már közénk jött, az Ő ajándékait befogadhatjuk és tapasztalhatjuk, ha elég nyitott a szívünk és türelemmel várjuk Jézust, aki bennünk és köztünk is meg akar születni újra. Jézusban Isten, mint az irgalom forrása mutatkozott be az emberek számára, aki végtelen szeretettel és türelemmel szeretne magához ölelni mindnyájunkat. Éppen ezt a hitet és látásmódot szeretné bennünk Ferenc pápa is elmélyíteni MISE- RICORDIAE VULTUS kezdetű bullájával, mellyel meghirdeti az irgalmasság rendkívüli jubileumát. Az irgalmasság szentéve december 8-án kezdődik Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén és 2016 november 20-án, Krisztus Király ünnepén záródik. A Szentatya így fogalmaz: Mennyire szeretnem, ha a következő éveket áthatná az irgalmasság, hogy mindenki találkozhasson Isten jóságával és gyöngédségével! Mindenkihez hívőkhöz és távolállókhoz is jusson el folytatása a 15. oldalon

November 29., vasárnap Az Atya egyetlen szót mondott, s ez az ő Fia volt. Ezt mondja mindig örök csendben, s a lélek a csendben hallja meg. Keresztes Szent János Mindenható, örök Isten, önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé, ő pedig egykor jobbjára állítson minket országában, és mindnyájan együtt örvendjünk a boldog örökkévalóságban. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. November 30., hétfő Az Úr jelenléte a hétköznapokban gyakran elhomályosul, bizonyosságát csak a hitünk őrzi. Az ünnepen viszont tündöklővé, vigasztalóvá lesz. Nem nekünk kell erőlködnünk azon, hogy jobban figyeljünk rá, ő nyilatkoztatja ki magát közöttünk. Így lesz az advent az Úr érkezésének kegyelmi idejévé. Jelenits István Urunk és Istenünk, segíts minket, hogy buzgó várakozással készüljünk A megszentelt élet évében szerzetesek gondolatait ajánljuk az advent minden napjára elmélkedjünk, imádkozzunk, miközben várjuk az Úr eljövetelét! Fiadnak, Krisztusnak jövetelére. Amikor pedig eljön és kopogtat, ébren találjon minket, akik imádsággal virrasztunk, és ujjongva zengjük dicséretét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 1., kedd Jertek, jertek, világ kicsinyei, Csendben az Istent dicsőíteni. Jertek, ti szépek, hívek, boldogok, Csengőm szavára elnémuljatok, És meghajoljon valamennyi térd Az Isten árnyékában didergő nagyokért. Sík Sándor: Erdei mise (részlet) Urunk és Istenünk, megpróbáltatásainkban bizalommal fordulunk hozzád: engesztelődjél meg, és segíts jóságosan, hogy megszabaduljunk a múlt bűneitől, és vigaszt találjunk Fiad eljövetelében. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 2., szerda A tökéletesség legmagasabb foka nem az elragadtatásokban, nem is a látomásokban van, hanem abban, hogy akaratunk tökéletesen beleegyezik Isten akaratába. Avilai Szent Teréz

Urunk és Istenünk, készítsd elő szívünket isteni erőddel, hogy amikor Fiad eljön, méltónak találjon az örök élet lakomájára, és asztalához ültessen minket. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 3., csütörtök Jézus nem azt mondta az apostoloknak: Légy önmagad!, hanem azt: Kövess engem! Roger testvér, a taizéi szerzetesközösség alapítója Istenünk, mutasd meg hatalmadat, és jöjj segítségünkre erőddel. Bár bűneink miatt távol vagyunk tőled, add mégis jóságosan kegyelmedet, hogy mielőbb egészen tetszésedre legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 4., péntek Nem fontos, hogy milyen rangunk, pozíciónk van az életben; a valóságban csak annyit érünk, amennyit Isten lát bennünk Senki sem fog az istenszeretet tökéletes magasságáig eljutni, ha nem hajlik meg mélyen, alázattal. Szalézi Szent Ferenc Istenünk, mutasd meg hatalmad erejét! Kérünk, jöjj hozzánk, és oltalmazz, hogy rosszra való hajlandóságunk veszedelmeitől megszabaduljunk, és kegyelmedből üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 5., szombat Hagyjuk, hogy kiáltson a szívünk; hagyjuk, hogy a gyermek egyszerűségével azt kérje Istentől, amire vágyik és mindig ezekkel a szavakkal fejezzük be: ne az én akaratom, hanem a Tiéd! Boldog Charles de Foucauld Istenünk, te azért küldted egyszülött Fiadat a világba, hogy a bűn átkától szabadulást adj az embernek. Áraszd reánk a mennyből jóságosan áldásodat, amelyre áhítatos lélekkel várunk, hogy elnyerjük az igazi lelki szabadságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. December 6., vasárnap Isten a csend barátja. Szükségünk van rá, hogy megtaláljuk Őt, de zajban és nyugtalanságban nem lehet A csend megadja, hogy új módon lássunk mindent. Szükségünk van a csendre, hogy megérinthessük a lelkeket. Nem az a legfontosabb, amit mi mondunk,

hanem hogy Isten mit mond nekünk és általunk. Kalkuttai Teréz anya Mindenható, irgalmas Istenünk, segíts, hogy szent vágyakozással siessünk Fiad elé. Örök bölcsességeddel nevelj minket, hogy evilági elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban szent Fiaddal.Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 7., hétfő Szereteteknek el kell vegyülnie gyengédséggel. A nagylelkű szeretettel könnyű találkozni, de a mindenki iránt gyengéd és tiszteletteljes szeretet ritka. Mindenkiben ott van az Úr képmása. Minél kisebbek a testvéreink, testvéri szeretetünknek annál tiszteletteljesebbnek és gyengédebbnek kell lennie. Magdeleine Hutin, Jézus kistestvére Istenünk, jusson el hozzád könyörgő imádságunk, hogy egyszülött Fiad megtestesülésének ünnepén feddhetetlen lelki tisztasággal ajánljuk fel magunkat szolgálatodra. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkönörökké. December 8., kedd Édesanyám, Mária, vigyél magaddal a betlehemi istállóba, hadd merüljek el annak a nagy és csodálatos dolognak szemlélésében; ami azon a csendes, szent éjszakán történt! Pio atya Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől. Szűz Mária közbenjárására engedd, mi is tiszta lélekkel jussunk el hozzád. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkönörökké. December 9., szerda Lelki magatartásunk, utunk a béke és tökéletesség keresésére teljes egészében istenfogalmunktól függ. Ha hinni tudjuk, hogy Ő igazán a mi szerető Atyánk, ha valóban el tudjuk fogadni azt az igazságot, hogy végtelen és könyörületes érdeklődéssel törődik velünk, ha hisszük, hogy szeret bennünket, nem mert értékesek vagyunk, hanem mert szükségünk van szeretetére, akkor bizalommal haladhatunk előre. Thomas Merton trappista szerzetes

g Mindenható Istenünk, te azt kívánod tőlünk, hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját. Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket, míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 10., csütörtök Isten sokakat mindenféle külső segítség nélkül vezet el a kontemplációra. Ebben sokszor a természetes körülményeket is felhasználja. A szeretetben eltöltött egyszerű élet, néhány betegágyhoz kötött év, a halállal való közvetlen találkozás, az otthon elhagyása és együttélés a szegényekkel vezethet el a kontemplációra. Jálics Ferenc Istenünk, lelkesítsd szívünket egyszülött Fiad útjának előkészítésére, hogy a vele való találkozás által megtisztult lélekkel szolgáljunk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 11., péntek Tapintattal, alázatosan, mint koldus áll Ő az ember szabadsága előtt. Létünk és a Föld sorsa egybefonódva van kezünkbe letéve, és Isten jelen van ebben az összefonódásban. Egyszerre tétlenül és tevékenyen, szenvedve és reménykedve várakozik az egyes ember válaszára. Henry Boulad Mindenható Istenünk, add meg nekünk, a te népednek, hogy virrasztó lélekkel várjuk egyszülött Fiad eljövetelét, kitartsunk kegyelmedben, és ahogyan ő tanította, az élő hit lámpásával siessünk eléje. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 12., szombat Ó zöldellő ág, nemes teljében kibomló, miként hajnal pírja! Örvendj és vigadj, s bennünket, gyöngéket fogadj oltalmadba, hogy ne vágyjunk a rosszra. Nyújtsd felénk kezedet, emelj föl minket! Hildegard von Bingen Szűz Máriához Mindenható Istenünk, ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye, hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége, és a világosság fiainak találjon minket hozzánk érkező Egyszülötted. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 13., vasárnap Könnyen megelégszik és csendesedik, akinek tiszta lelkiisméreti vagyon. Aki vagy, ugyancsak az vagy: nagyobbnak

sem mondathatol annál, aminémű vagy Isten előtt. Ha meggondolod, mi vagy belől magadban, nem gondolsz azzal, mit szólnak felőled az emberek. Az ember színedet, az Isten szűvedet látja. Pázmány Péter Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped Karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. December 14., hétfő Isten minden pillanatban jön. Így mondják a misztikusok. A kérdés az, észreveszed-e a jövetelét. Szíved halk impulzusaiban jön hozzád. Ajtódon kopogtat. Szeretne belépni hozzád. Kopogtatását nem hallod, talán túlontúl el vagy foglalva magaddal. Ha magadban otthon vagy, vagy magaddal érintkezésben vagy, akkor kopogtatását meghallod, és be tudod őt engedni. Ha szívedbe lép, meg vagy mentve az elidegenedéstől, megszabadulsz a benned élő káosztól, új módon leszel önmagad, tudni fogod, ki is vagy valójában. Anselm Grün Urunk, Istenünk, méltasd figyelemre könyörgő szavunkat, és árassz világosságot szívünk homályába Fiad kegyelmével, amikor eljön hozzánk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 15., kedd Jézus üdvözítő művét nem feltűnően, hanem egyszerűen és alázatosan teljesíti, nem diadalmas győztesként mutatkozik be, hanem szelíd és szegény emberként, aki azért jött, hogy örömhírt hirdessen a szegényeknek, meggyógyítsa a betegeket, és szabadulást hozzon a bűnösöknek. Gabriele di S. M. Maddalena Istenünk, te egyszülött Fiad által újjáteremtettél minket. Tekints ránk jóságosan: hiszen irgalmasságodra szorulunk. Gyógyítsd meg régi bűneink sebeit szent Fiad eljövetelével. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 16., szerda A szeretet kezembe adta hivatásom kulcsát. Megértettem, hogy ha az egyháznak különféle tagokból álló teste van, akkor a legszükségesebb, legnemesebb tagjának sem lehet híjával. Megértettem, hogy az egyháznak szíve van, s hogy ez a szív szeretettől lángol. Megértettem, hogy egyedül a szere-

g tet tarthatja életben az Egyház tagjait. Ha a szeretet megszűnne, az apostolok nem hirdetnék többé az evangéliumot, a mártírok sem akarnák vérüket ontani. Megértettem, hogy a szeretet magában foglalja az összes hivatást, hogy a szeretet minden. Lisieux-i Szent Teréz karmelita szerzetes Add meg kérünk mindenható Istenünk, hogy Karácsony közelgő ünnepe gyógyító kegyelmedet bőségesen árassza földi életünkre, és hozza meg nekünk örök javaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkönörökké. December 17., csütörtök Mária, te vagy az az első növény, amelyen kivirágzott Isten Egyszülött Fiacskájának illatos virága, hiszen benned, termékeny föld, vettetett el ez az Ige. Te vagy a föld és te vagy a növény. Ó Mária, tüzes szekér, alázatod hamuja alatt te hordoztad a rejtett tüzet. Sienai Szent Katalin Teremtő és megváltó Istenünk, akinek akaratából a Szűzanya méhében testet öltött az örök Ige, méltasd figyelemre kérésünket. Engedd, hogy egyszülött Fiad, aki emberi életünket vállalta, adjon részt nekünk isteni életéből. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 18., péntek A kegyelmet nem érthetjük meg az erények és vétkek lajstromaival. Nem feleltethetjük meg a megvásárlás, elvesztés, kiérdemlés, elérés vagy manipuláció semmilyen mintájának, amely szerint sajnos a legtöbbünk éli az életét. A kegyelmet szó szerint csak»el kell vennünk«. Isten örökké odaadja Istent a semmiért, kivéve magát az adást. Hiszem, hogy a kegyelem az az életenergia, amelynek hatására a virágok kibomlanak, az állatok szeretettel felnevelik a kicsinyeiket, a kisbabák mosolyognak, az égitestek pedig a pályájukon maradnak minden ok nélkül, kivéve a szeretetet. Richard Rohr Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 19., szombat Ádám nem határozta meg a vágyát,

g hogy mire vágyakozik, mert tiszta szíve vonzotta az Isten felé. Arra gravitált az élete. Ahogy most az önzésünk működik minden pillanatban bennünk, Ádámot ugyanúgy vonzotta valami az Isten felé, és a sátán most arra vette rá, hogy határozza meg, mi is ez.»olyan akarok lenni, mint az Isten!«és itt tévedett. Nem akarok olyan lenni, mint az Isten. Az Isten dolga, hogy milyenné tesz, én Istené akarok lenni! Egyre jobban az övé. Barsi Balázs Istenünk, a te dicsőséged ragyogó fénye áradt ránk, amikor Fiad e világra született a Szent Szűztől. Segíts, kérünk, hogy a megtestesülés nagy titkát mindig teljes hittel valljuk, és áldozatos odaadással ünnepeljük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 20., vasárnap Elmélkedem éjszaka szívemben, Gondolkodom, és töprengek lelkemben. (Zsolt 76,7) Elmélkedj tehát te is szívedben. Dávid lelkében töprengett. Te is azt tedd. Műveld meg azt a földet, figyeld meg önmagad. Ha gyakorlod magad, kétségtelenül te is meg fogod találni a te szántófölded elrejtett kincsét (Mt 13,44). Mert ezáltal kincsed növekszik, tudományod megsokszorozódik, bölcsességed mély lesz. Megnyílik majd lelki szemed, értelmed éles lesz, eszed megtisztul. Nem helyesen értékel az, aki önmagát nem ismeri, aki mélységeibe bele nem tekintett. Nem tudhatja, mit kell gondolnia az angyali szellemről és Istenről, aki nem gondolkodik előbb a magáéról. Ha képtelen vagy önmagadba tekinteni, hogy érheted majd el, ami fölötted van? Ha az első szentélybe nem vagy méltó belépni, milyen észjárással akarsz mindjárt a másodikba lépni? Szent Bonaventura Kérünk téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük, az ő kínszenvedése és keresztje által a feltámadás dicsőségébe vitessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 21., hétfő A szeretet, amellyel találkozom, megerősít és éltet, és soha nem sejtett teljesítményekre tesz képessé. A bizalmatlanság, amelybe beleütközöm, megbénítja alkotóerőmet... Az, aki engem szeret, nem veszít az erejéből

g azáltal, hogy engem éltet, aki pedig gyűlöl, nem nyer annyi erőt, amennyit bennem megsemmisít. Ellenkezőleg: A szeretet éltető erőként hat abban, aki szeret, s több erőt szabadít föl benne, mint amennyit elvesz. A gyűlölet pedig sokkal többet elpusztít saját erejéből, mint amennyit felhasznál a másik ellen. A szeretet és általában a másik jóindulatú elfogadása nem emészt fel annyi energiát, hanem olyan forrás, amelyből másokat táplálhatok, anélkül hogy magam szegényebbé válnék. Edith Stein Urunk, Istenünk, hallgasd meg kegyesen néped kérő imáját. Örvendezve várjuk egyszülöttedet, aki emberi testben eljött közénk. Add, hogy amikor dicsőségben újra eljön, elnyerjük tőle az örök élet jutalmát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 22., kedd A segítség felülről jön. Nagyon mélyre kell szállni, hogy kiérdemeljük. Minél mélyebbről kezdünk, annál magasabbra érünk. Egyedül a jótettek készítenek nekünk helyet ott fent az égben. Bosco Szent János Istenünk, te megszántad az embert, amikor bukásával halált érdemelt, és úgy határoztál, hogy Egyszülöttedet küldöd megváltásunkra. Add, kérünk, hogy akik alázatos szívvel valljuk a megtestesülés titkát, részesedjünk a megváltás kegyelmében. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, December 23., szerda Az Úr eljövetelében, melyet most ünneplünk, ha annak személyét nézem, Aki eljön, képtelen vagyok felfogni magasztosságának nagyságát. Ha azokra figyelek, akik felé jön, rémület fog el ennek a jóindulatnak nagysága előtt. ( ) Ha a célt nézem, amiért jön, akkor szeretetének felbecsülhetetlen tágasságát ölelem magamhoz, amennyire csak tudom. Ha jövetelének módjára gondolok, felismerem benne az emberi sors felmagasztalását. Clairvaux-i Szent Bernát Mindenható, örök Isten, Fiad földi születésnapjára készülve egyre közelebb jutunk karácsony ünnepéhez. Kérünk, hogy irgalmazzon nekünk az örök Ige, aki Szűz Máriától testté lett, és köztünk élt. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,

g December 24., csütörtök Lelkünk serkenjen fel tehát boldog örömmel, és fusson Üdvözítőnk elé. Már most imádja és üdvözölje a messziről jövőt, és kiáltsa: Ó, Uram, válts meg engem! Ó, Uram, haladj győztesen előre! Áldott, aki az Úr nevében jön! Légy üdvözölve, ki üdvözíteni jössz minket, légy áldott, aki megáldani jössz minket! Igen, Uram, tiéd legyen a győzelem, Te már áldottként, győztesen és az emberi nemnek üdvöt hozón érkezel. Mit kell tennünk, hogy Jézus egyre valóságosabban eljöhessen életünkbe, családunkba, környezetünkbe, s hogy jól készüljünk Jézus végső eljövetelére? -- Az Egyház három nagy példaképet állít elénk az advent folyamán. Figyeld meg, mit mondanak ők! Izaiás, a Jézus-várás legnagyobb prófétája, az Úr szavait tolmácsolja: Tudjátok, milyen böjt és ima tetszik nekem?,,ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a gonosz beszédet, ha odaadod az éhezőnek kenyeredet és jóllakatod az elnyomottat, akkor felragyog világosságod (Iz 58,9 10). Keresztelő Szent János Jézus útjának közvetlen előkészítője ezt mondja:,,akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek nincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen... (Lk 3,11). És mit mond Szűz Mária? Mit mond ő, akiben valóságosan testet öltött Isten Fia? -- Mária nem mond semmit. Mária meghallotta, hogy ő lesz Isten anyja: anyja annak, akire a zsidó nép 10 Menj, haladj sikerrel és uralkodj! Készítsen számodra győztes utat az Atya, üdvösségünk Istene. Guerric d Igny apát Kérünk, Urunk, Jézus, siess és ne késlekedjél! Eljöveteled vigasztaló öröme töltsön el minket,akik szerető jóságodban bízva bízunk. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Hogyan készüljünk a karácsonyra? évszázadok óta vár. Micsoda kitüntetés! -- Mit tennél te? Ujjonganál? Elmondanád mindenkinek? --Mária nem mond semmit! De mivel megtudta, hogy Erzsébetnek segítségre van szüksége, szó nélkül elindul, hogy segítsen neki. Ugye érted, mikor lesz jó a te adventi készületed? Ugye, szeretnél hasonlóvá lenni Máriához, aki szíve alatt hordozta Isten Fiát? Tégy úgy, ahogyan ő tett! Szerezz mindennap legalább egyszer örömet valakinek! S ha szeretetben élsz, Isten élni fog benned (1 Jn 4,16). Adventi,,erénygyakorlatként különböző jócselekedeteket, önmegtagadásokat is felajánlhatunk. Valaki például megígéri Jézusnak,hogy gyakran elmegy az ádventi hajnali misére, vagy sohasem fogja elmulasztani a reggeli és esti imát. Másvalaki elhatározza, hogy Jézus iránti szeretetből adventben mindennap örömet szerez valakinek, nem eszik csokoládét vagy csak ünnepnap néz tv-t stb... Tomka Ferenc: Találkozás a kereszténységgel

Pió atya kilencede Az Ellenállhatatlan Kilenced Ezt imádkozta Pio atya azokért, akik segítségét és közbenjárását kérték az Úrnál, és bensőségesen csak az ő ellenállhatatlan kilencedének nevezte. Ezen egyszerű szavak végigimádkozását követően árasztotta Isten a Pio atyához zarándokló és imádságát kérő sok-sok ezer hívőre és hitetlenre is kegyelmének csodálatos jeleit. Csatlakozzunk mi is ehhez a imához: Imádkozásának módja: Kilenc napon keresztül mindennap imádkozzuk el a Kilenced mindhárom tételét. A Kilenced: 1. Jézusom, Te mondád: Kérjétek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak néktek. Íme, most zörgetek, keresek és kérem a kegyelmet, hogy: (saját kéréseink) Miatyánk Üdvözlégy Dicsőség Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Amen. 2. Jézusom, Te mondád: Amit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Íme, most a Te nevedben kérem az Atyától a kegyelmet, hogy: Miatyánk Üdvözlégy Dicsőség Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Amen. 3. Jézusom, Te mondád: Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodom, és kérem a kegyelmet, hogy: Miatyánk Üdvözlégy Dicsőség Jézusom Szentséges Szíve, remélek és bízom Benned. Amen. Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlenek iránt. Légy irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a Te és a mi gyöngéden szerető Édesanyánknak a közbenjárására a kért kegyelmet! Szent József, Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk! (mi hozzátehetjük: Szent Pio atya, kérünk, imádkozd te is velünk kedves imádat!) Morzsák Nincs az a mélység melyben Isten észre ne venné összekulcsolt kezünket, és nincs az a lárma melyből Ő ki ne hallaná kereső szavunkat 11

TOURSI SZENT MÁRTON PÜSPÖKRõL Krisztus katonája, a koldusok védőszentje Szent Mártonra emlékeztünk a püspök liturgikus emléknapján, november 11-én. A magyar egyházban idén különös hangsúlyt kapott e jeles nap, ugyanis általa vette kezdetét a Szent Márton-év, mellyel a szent születésének 1700. évfordulóját ünnepeljük. Hazánkban egyébként számos népszokás és hiedelem kapcsolódik Márton napjához, amely egyfajta gazdasági határnap volt hagyományosan ekkor fejeződtek be a mezőgazdasági munkálatok. Márton Pannóniában született 316 táján, 397-ben halt meg. Katona volt. Miután az Úr hívását meghallotta, kérte elbocsátását. Ezt a császár gyávaságnak bélyegezte. A legenda szerint Márton erre így válaszolt: Ha kérésemet gyávaságnak becsmérled és nem hitnek, hát holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé, és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt. A legismertebb róla szóló történet szerint, amikor Márton még római katonatiszt és katekumen volt, lovon közeledett Amiens kapujához. A lova egyszer csak visszahőkölt az úton, mert megmozdult a hó, és egy koldus tápászkodott föl, akinek a vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét a tiszt felé, és alamizsnát kért. Márton azonban épp azelőtt játszotta el minden pénzét katonatársaival, s így kiáltott: Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénz nincs a zsebemben, de azért várj csak, valahogy segítek rajtad! Azzal fogta széles köpenyét, lekanyarította a válláról, majd a kardjával széltében kettéhasította, és a felét odaadta a koldusnak. Márton nem sokkal ezután megkeresztelkedett, leszerelt, és Poitiers püspökéhez, Szent Hilariushoz csatlakozott. Hazatérve megtérítette anyját, majd remeteéletet kezdett a Ligur-tengeri Gallinara szigeten. 359- ben áttelepedett Poitiers mellé, hogy Hilarius támasza lehessen. Cellája körül alakult a ligugéi, később Tours melletti cellája körül a marmoutier-i kolostor. 371-ben Tours püspökévé választották. Püspökként is szerzetesi egyszerűségben élt. 12

Szent Márton év kezdetén A Jeromos-féle Martirológium november 11-re teszi Szent Márton temetését. Rómában a 6. század óta ünneplik. Ő az első szentként tisztelt hitvalló. Kultusza bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott Pannóniában. Tiszteletét Szent István is felkarolta: zászlaira a hadverő Márton képét festette. Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa (patronusregni) lett. A szabolcsi zsinat (1093) ünnepét nyilvánossá tette, és háromnapos előkészülettel is kiemelte. A magyar kereszténység bölcsője, a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton tiszteletére épült a róla elnevezett hegyen, ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A másik hagyomány Savariát, vagyis Szombathelyet tartja Márton szülővárosának. A kutatások szerint az itteni, többszörösen átépített Szent Mártontemplom, mely a régebben különálló Szentmárton falu temploma volt, egyes részleteiben Márton szülőházának alapjaira épülhetett. Az előtte lévő kutat már a középkorban Szent Márton kútja néven emlegették. Esterházy Pál szerint ennek vizével keresztelték meg dicsőséges Szent Mártonunkat.A helyi kultusz híre az Udvarba is eljutott. II. Ferdinánd Szombathely városát a királyi kincstárnak járó minden rendes és rendkívüli adó fizetése alól minden időkre fölmentette, de egyben kötelezte is, hogy Márton ünnepén gondoskodjék a szegényekről. Forrás: Magyar Kurír Morzsák Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki. (Lk 1,45) Istennél semmi sem lehetetlen. (Lk 1,37) Az Úrra bízzad dolgaidat, akkor a terveid sikerülnek (Péld 16,3) Tartsunk ki rendületlenül reménységünk megvallása mellett- mert hűséges az, aki az ígéreteket tette ( Zsid 10,23) 13

Év végén mindig kérjük a híveket, hogy éves önkéntes adományukat, az egyházi hozzájárulást vagy más néven egyházadót fizessék be, hogy le tudjuk zárni a pénztári évet. Mi a különbség az egyházadó és a személyi jövedelemadó egyház számára felajánlott 1 % a között? A személyi jövedelemadó egyház számára felajánlott 1 %a püspöki konferenciához, illetve az egyházmegyékhez (püspökségekhez) kerül. Ebből közvetlenül nem jut az egyházközségeknek. Országos és egyházmegyei célok megvalósítására fordítják. Nagyobb renoválásokra, beruházásokra egy-egy Felajánlásokról Egyházadó plébánia kap belőle. Ez nem szolgál a plébániák működésének fedezésére. A plébániák életét, működését szolgáló anyagi fedezet a hívek pénzbeli adományaiból jön össze. Ebből fedezik az épületek közüzemi díjait, tatarozását, az alkalmazottak bérét, a közösségi programokat, stb. Ez az összeg a hívek perselyadományaiból és az egyházi hozzájárulásból (egyházadó) tevődik össze. Az egyház kéri, hogy egyházi hozzájárulást lehetőség szerint minden, önálló keresettel vagy nyugdíjjal rendelkező személy fizessen. Ajánlott összege a nettó jövedelem 1 százaléka. Turner Ferenc Alapítvány A Turner Ferenc Alapítvány egyik fő célja a monori plébániai fiatalság testi-, lelki fejlődésének támogatása, hogy mindegyikükből felelősségteljes keresztény fiatal válhasson. Továbbá nagy hangsúlyt fektet a kallódó és nehéz sorsú fiatalok megsegítésére.ezekhez anyagi hátteret igyekszik biztosítani, melyet adományokból és pályázatokból szerez. Az Alapítvány, Vadas Feri bácsi vezérletével, hathatósan tett e célok megvalósításáért! Úgy gondoljuk, hogy áldozatos munkáját úgy tudjuk a leginkább meghálálni, ha folytatjuk az általa megkezdett utat a fiatalok ügyében! Így hát a jó ügyért való munkálkodásunk folytatódik. Továbbra is nagyon nagy köszönettel és szívesen fogadjuk a felajánlásokat. Anyagi felajánlást a templom kijáratánál elhelyezett csekkeken lehet befizetni. Az adó 1%-ok felajánlhatóságáról a következő év elején fogunk tájékoztatást adni. Ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak a támogatását, akik anyagi (felajánlások, 1%, stb.), vagy bármilyen más módon támogatták az Alapítvány munkáját! Isten fizesse meg! Dékány Bulcsú 14

Az irgalmasság balzsama /Folytatás az 1. oldalról/ az irgalmasság balzsama, mint Isten már köztünk jelen levő országának jele. (MV) Az advent időszakát és az egész előttünk álló évet tekintsük egy csodálatos útnak, melyet egyház-anyánk tár elénk, hogy az imádság és az Isten irgalmas szeretete iránti vágy elvezessen bennünket az élő Jézushoz, aki bennünk akar újra megtestesülni, hogy az isteni irgalom tanúi és apostolai lehessünk! Tamás atya Reggeli ima a Szűzanyához Mária, az emberré lett Igének Anyja és a mi Édesanyánk! Íme, lábad elé borulunk ennek az új napnak reggelén, és átvesszük Tőled Urunk nagy ajándékát. Kezedbe és szívedbe helyezzük egész létünket. Tieid leszünk értelmünkkel és akaratunkkal, szívünkkel és testünkkel. Alakíts ki bennünk anyai jóságoddal ezen a napon új életet, a Te Jézusod életét! Égi Királynő, előzd meg és kísérd anyai sugalmazásoddal még a legkisebb cselekedetünket is, hogy az tiszta és méltó legyen a szent és szeplőtelen áldozathoz. Tégy szentté bennünket, jóságos Atyánk, szentté, miként azt nekünk Jézus megparancsolta, amint Szíved kéri tőlünk, és forrón kívánja. Ámen. Morzsák Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. (Jn 13,35) Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett, imádkozz, s neked is megbocsátják vétked. (Sir 28,2) Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer. (Mt 18, 22) Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást! (Jn 13,34) 15

Rendszeres programok Ökumenikus imádság és gyertyagyújtás a város adventi koszorúján a Szent István téren, Advent vasárnapjain (nov.29, dec 6, 13, 20.) 16:00 órakor Adventi hajnali roráte szentmisék 6.30 órakor. Hétfő:nagytemplom Kedd: telepi templom (kedd: ige liturgia a nagytemplomban) Szerda, csütörtök: nagytemplom Pénteken és szombaton szentmisék 18:00 órakor a nagytemplomban Adventi ünnepi események: -Mikulás ünnepség december 6. a 9:30-as és a 11:00-es szentmise után. -Egyházközségi, adventi lelkigyakorlat: December 11-12. a 18:00-as szentmise keretében. A lelkigyakorlatot Csáki Tibor atya tartja. Gyónási lehetőséget is biztosítunk 17:00-tól. -Adventi Koncert: Vasadi kápolna december 13. vasárnap, 17:00. -Városi karácsonyi ünnepség, élő Betlehemmel: december 19. szombat 16:00. Szent István tér Pásztorjátékok: december 24-én: 16:00: Nagytemplom 18:30: Monorierdő 21:30: Telep 23:30: Ifjúsági hittanosok misztériumjátéka a Nagytemplomban december 25-én.: 10:30: Vasad Karácsonyi miserend: December 24.:19:00: Monorierdő 22:00: Telep 24:00: Monor nagytemplom December 25.: 8:00: Telep 9.30: Monor nagytemplom 11.00: Monorierdő (Igeliturgia) 11.00: Vasad (Szentmise), 18.00 Monor nagytemplom (Igeliturgia) December 26.: 8.00: Telep 9.30: Monor nagytemplom December 27: Karácsony 1. vasárnapja, Szent Család ünnepe: vasárnapi miserend December 31: Hálaadó szentmisék 16.30: Monorierdő 18.00: Monor nagytemplom Január 1: Mária Istenanyaságának ünnepe: vasárnapi miserend Január 3: Karácsony 2. vasárnapja: vasárnapi miserend Lelkipásztori Levél a Monori Római Katolikus Plébánia kiadványa Cím: 2200 Monor, Kossuth Lajos út 83. Telefon: +36-29-412-223. E-mail: monorplebania@gmail.com web: www.monorplebania.hu Lelkipásztori Levél online:www.monorplebanialap.hu/lelkipásztori levél menüpont Kiadó: Paszternák Tamás Szerkesztő: Dóczy László Szerkesztőség: Thullner Zsuzsanna, Kéri Zsolt