Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett a foglalkozásokra, akik közül 50 gyermeket tudott fogadni a táborvezető. A programok 3 rendezvényre korlátozódtak 1. VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny 2. gitártábor (ezen belül több koncertre és bemutatkozásra volt lehetőség 3. zongorás tábor (ezen belül több Múzeumi látogatásra volt lehetőség, illetve több hangszerbemutatóra került sor). A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekari Verseny idén 2014. április 25-26-27 került megrendezésre Dunaújvárosban. A Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara meghívásos alapon vehetett részt a megmérettetésen. Technikai okok miatt azonban az együttes csak 2014. április 26-án tudott a verseny helyszínére elutazni. A rövidebb időtartamú részvétel miatt a költségek is csökkentek, amit átcsoportosítással használtunk fel. Ennek oka, hogy a zongora táborba a vártnál jóval több gyermek jelentkezett (25-30 gyermekre számítottak a szervezők, de 50 gyermek tartott igényt a táborban való részvételre.) A megnövekedett létszám miatt a költségek is megnövekedtek, így a Dunaújvárosi rendezvényből fennmaradó keretösszeget a tábor szervezésére fordítottuk. A gitár táborban oktató pedagógusok (Horváth László és Tamásné Péntek Ágnes) szállását önkéntes felajánlással sikerült megoldani, így a gitár tábort szervező kollégák azt kérték, hogy a táborban részt vevő gyermekek étkezésére fordítsuk a fennmaradó összeget. Ez azt eredményezte, hogy nem csak egy alkalommal tudtunk meleg ételt biztosítani a táborozóknak, hanem a program teljes időtartama alatt. Az Ifjúsági Fúvószenekar felkészülése és a tanév során több rendezvényen is fellépett. (Pl. Adventi koncert a Szentesi Szent Anna Templomban) A Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében megrendezésre kerülő Zeneiskolai Zenekarok Hangversenye 2014.05.09-én lehetőséget biztosított az együttesnek, hogy az eredményes verseny koncertanyagát bemutathassa a helyi közönségnek és az iskola többi tanulójának. A gitár tábor résztvevői 2014. június 26-án egy szabadtéri koncert alkalmával léptek fel a város lakóinak nagy örömére, majd 2014. június 27-én egy táborzáró hangversenyt is tartottak a zeneiskola hangversenytermében. A VIII. Országos Zeneiskolai Zenekarok Versenyén iskolánk, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara indult. A zenekar tagjai az iskola fúvós tanszakán és ütő tanszakán tanuló gyermekek, akik hosszú évekig tartó, szorgalmas munkájukkal elérték saját hangszerükön azt a színvonalat, mellyel alkalmassá váltak
közösségben való muzsikálásra. A társas zenélés sokuknak újdonságnak számított, hiszen minden tanév végén lemorzsolódik a zenekar tagjai közül az a pár gyermek, akik befejezték zenei tanulmányaikat iskolánkban, és minden tanév elején új tagokkal bővül az együttes a felnövekvő új generáció felzárkózása miatt. Ez nagy kihívást jelent az együttes folyamatos munkájában, hiszen az új tagok jövetele, és a "régi" tagok kiesése színvonalbeli visszaesést eredményezhet. Az idei évben a fiatalok a két karnagy és a fúvós tanszak tanárainak segítségével nagyon sok munkával és gyakorlással sikeresen behozták a visszaesésből származó lemaradást, és mára az együttes magas színvonalon képes megszólalni. A zongora tanszakon tanuló gyermekeknek nincs lehetőségük közösen, együttesekben gyakorolni, dolgozni. A közös munka mindig szoros barátságokat is ad a gyermekeknek - ez az együttesek munkája során tapasztalható - így a zongora tanszak pedagógusai közösségépítő céllal szervezték meg táborukat. A táborban részt vevő gyermekek szinte csak látásból ismerhették egymást, ritkán alakul ki a tanév folyamán barátság, szorosabb ismeretség közöttük. A tábor tematikája a tanév folyamán végzett tehetséggondozást egészíti ki. A tábor végére a gyermekek nem csak élményekben gazdag napokat könyvelhettek el, hanem megismerték egymást, ki-ki saját habitusának megfelelően barátságokat kötött több társával, és ennek hatása a következő tanévben több munkára ösztönzi a gyermekeket. A vonós tanszak gitár tanárai évek óta megrendezik az év végi táborukat, melyben kifejezetten a tehetséggondozáson van a hangsúly. A táborban részt vevő gyermekek zenei szakközépiskolába készülnek, előkelő helyezéseket érnek el a különböző országos, megyei, regionális versenyeken, iskolánk kiemelt tanulói pl. két tanszakon tanul vagy több iskolán kívüli rendezvényen képviselik iskolánkat fellépéseik alkalmával. Ezek a gyerekek szorgalmukkal, munkájukkal, elért eredményeikkel példamutató magatartásukkal kiemelkednek a tanszak tanulói közül. A tábor résztvevői szabadtéri koncerten mutatkozhattak be Szentesen. 2014-ben a Magyar Zeneiskolák Szövetségének szervezésében került megrendezésre a VIII. Országos Zeneiskolai Zenekarok Versenye, melyre iskolánk, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara nevezett be. A felkészítő pedagógusok már a tanév elejétől azon fáradoztak, hogy az együttes elérje a megfelelő magas színvonalat. Hang és kép anyagot tartalmazó videó felvétel alapján lehetett az országos döntőbe eljutni, melyet a zenekar esetében pozitívan bíráltak el. Így az együttes 2014. április 26-án elutazhatott a verseny helyszínére, Dunaújvárosba. A pályázatunk egyik célja az volt, hogy az együttes teljes létszámban meg tudjon jelenni az eseményen, ez külön anyagi terhet ne rójon a családokra. A szállás és az étkezés, valamin a szállítás költségei teljes egészében pályázati pénzből került kifizetésre, így az együttes valóban teljes létszámmal tudott részt venni a versenyen. Az együttes a zsűri értékelése alapján országos III. helyezést ért el.
2014-ben immár több éves tapasztalat alapján ismét megszervezésre került az év végi zongorás tábor, illetve gitár tábor. A zongora tanszak tanulói még soha ilyen nagy létszámban nem jelentkeztek a közösségépítő táborba. A pályázat célja, hogy a táborok önköltsége ne a szülőket terhelje, amit sikerült maximálisan teljesíteni. Mivel a Dunaújvárosi rendezvényen az Ifjúsági Fúvószenekar csak két napon tudott részt venni, a fennmaradó költségeket sikerült átcsoportosítani. A táborozó gyermekek étkezésére fordított eredeti keretösszeg növelésével a tábor teljes időtartama alatt főtt ételt tudtunk biztosítani számukra.
Zenekari Verseny Dúnaújvárosban Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 videó anyag: https://www.youtube.com/watch?v=fjqhtur7kyu