Módosító okirat. 1. Az alapító okirat pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép.

Hasonló dokumentumok
Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének november 15. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Idősek nappali ellátása

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 105/2015. (XI.16.) önkormányzati határozata

Határidő: március 31. Módosító okirat

Pásztói Polgármesteri Hivatal 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) * Fax: (06-32)

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Javaslat intézményi alapító okirat módosítására

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

18/2015. (XII.23.) TT.

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

Módosító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/

Előterjesztés. az Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ- Kapcsolat Központ - Kapcsolat Központ alapító okiratának módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. Tel.: (06-32) * ; * Fax: (06-32)

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv tevékenysége

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

E l ő t e r j e s z t é s

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 3-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Módosító okirat. Okirat száma:

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 1. A Társulási Megállapodás 4.2. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

E L Ő T E R J E S Z T É S

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának december 15-i nyilvános ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 15/2016. (V.20.) önkormányzati rendelete

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

DUNAHARASZTI TERÜLETI GONDOZÁSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

Készítette: dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető

A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:

a.) Házi segítségnyújtás: Berzék, Bőcs, Köröm, Emőd, Nyékládháza, Ónod, Sajóhídvég, Mályi, Sajólád, Muhi, Kistokaj, települések vonatkozásában

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.

a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Tanácsának február 17-i nyilvános ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról

Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Okirat száma: 542-2/2016. Módosító okirat

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 11/2015. (1.29.) számú. határozata

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:

Tisztelt Képviselő-testület!

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

KIVONAT. H a t á r o z a t

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

E L Ő T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Határidő: december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Átírás:

1. számú melléklet a Közgyűlés XII-171/315.004/2016. számú határozatához Okirat száma:../2016. Módosító okirat A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Miskolc Környéki Önkormányzati Társulása által 2016. április 8. napján kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése.számú határozatára figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 1.2.2. pontjában foglalt táblázat 18. sorában a 3533 irányítószám helyébe 3534 irányítószám lép. 2. Az alapító okirat 3.1.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 3.1.1. megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3. Az alapító okirat 3.2.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 3.2.1. megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 4. Az alapító okirat 4.5.3. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5.3. Család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Bükkszentkereszt, Harsány, Kistokaj, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő. 5. Az alapító okirat 4.5.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5.4. Házi segítségnyújtás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Emőd, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nyékládháza, Ónod, Sajóbábony, Sajóhídvég, Sajólád, Szirmabesenyő. 6. Az alapító okirat 4.5.5. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4.5.5. Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Bükkszentkereszt, Emőd, Harsány, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nagycsécs, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajóörös, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő.

7. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. A munkáltatói jogkör gyakorlója Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere. Jelen módosító okiratot 2017. január 01. napjától kell alkalmazni. Kelt: Miskolc, 2016. november... P.H.. Dr. Kriza Ákos polgármester

Okirat száma:./2016. 2. számú melléklet a Közgyűlés XII-171/315.004/2016. számú határozatához Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A -a alapján a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény alapító okiratát a következők szerint adom ki: 1.1. A költségvetési szerv 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye: 1.1.1. megnevezése: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 1.1.2. rövidített neve: MESZEGYI 1.2. A költségvetési szerv 1.2.1. székhelye: 3530 Miskolc, Arany János utca 37. 1.2.2. telephelyei: telephely megnevezése telephely címe 1 3532 Miskolc, Andrássy utca10. 2 3527 Miskolc, Bajcsy Zsilinszky utca 1-3. 3 3528 Miskolc, Balassa utca 40. 4 3535 Miskolc, Bartók Béla utca 7. 5 3532 Miskolc, Bokréta utca 1. 6 3518 Miskolc, Bollóalja utca 115. 7 3525 Miskolc, Dózsa György utca 36. 8 3515 Miskolc, Egyetem út 1. 9 3534 Miskolc, Fazola Henrik utca 4. 10 3530 Miskolc, Hadirokkantak útja 26. 11 3524 Miskolc, Hajós Alfréd utca 1. 12 3517 Miskolc, Palota utca 26. 13 3533 Miskolc, Jedlik Ányos utca 3/a. 14 3533 Miskolc, Kabar utca 4. 15 3534 Miskolc, Kacsóh Pongrác utca 8.

16 3526 Miskolc, Kassai utca 19. 17 3524 Miskolc, Klapka György utca 6-8. 18 3534 Miskolc, Könyves Kálmán utca 31. 19 3529 Miskolc, Középszer utca 17. 20 3535 Miskolc, Kuruc utca 65/a. 21 3525 Miskolc, Mátyás király utca 15. 22 3529 Miskolc, Petneházy Dávid utca 10-12. 23 3527 Miskolc, Selyemrét utca 36. 24 3508 Miskolc, Sütő János utca 6. 25 3530 Miskolc, Szemere Bertalan utca 5. 26 3529 Miskolc, Szentgyörgy út 42-44. 27 3529 Miskolc, Szilvás utca 39. 28 3527 Miskolc, Szondi György u.50. 29 3529 Miskolc, Testvérvárosok útja 6. 2. A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: 2014.01.01. 2.2. A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének megnevezése székhelye 1 Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ 3530 Miskolc, Arany János utca 37. 3. A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének 3.1.1. megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 3.1.2. székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. 3.2. A költségvetési szerv fenntartójának 3.2.1. megnevezése: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 3.2.2. székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 8. 4. A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó költségvetési szerv

4.2. A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése 1. 889900 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Egyéb szociális ellátás. Az egyének és a családok részére, otthonukban vagy máshol nyújtott szociális szolgáltatások. 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése 1 013350 Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok 2 041231 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 3 041232 Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás 4 041233 Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás 5 086090 Egyéb szabadidős szolgáltatás 6 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 7 101110 Bentlakásos, nem kórházi ellátás, ápolás 8 101141 Pszichiátriai betegek nappali ellátása 9 101143 Pszichiátriai betegek közösségi alapellátása 10 101144 Szenvedélybetegek közösségi alapellátása (kivéve: alacsonyküszöbű ellátás) 11 101222 Támogató szolgáltatás fogyatékos személyek részére 12 102025 Időskorúak átmeneti ellátása 13 102026 Demens betegek átmeneti ellátása 14 102031 Idősek nappali ellátása 15 102032 Demens betegek nappali ellátása

16 104012 Gyermekek átmeneti ellátása 17 104030 Gyermekek napközbeni ellátása 18 104031 Gyermekek bölcsődei ellátása 19 104035 Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében 20 104036 Munkahelyi étkeztetés bölcsődében 21 104037 Intézményen kívüli gyermekétkeztetés 22 104042 Család és gyermekjóléti szolgáltatások 23 104043 Család és gyermekjóléti központ 24 106020 Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások 25 107051 Szociális étkeztetés 26 107052 Házi segítségnyújtás 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: 4.5.1. Család- és gyermekjóléti szolgáltatás, támogató szolgáltatás, bentlakásos átmeneti elhelyezést nyújtó idősek gondozóházai, étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, bölcsődei ellátás, közösségi ellátás tekintetében Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területe 4.5.2. Család- és gyermekjóléti központ vonatkozásában a Miskolci Járást alkotó települések lakossága, közigazgatási területe: Alsózsolca, Arnót, Berzék, Bőcs, Bükkaranyos, Bükkszentkereszt, Emőd, Felsőzsolca, Gesztely, Harsány, Hernádkak, Hernádnémeti, Kisgyőr, Kistokaj, Kondó, Köröm, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Onga, Ónod, Parasznya, Radostyán, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókápolna, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Sóstófalva, Szirmabesenyő, Újcsanálos, Varbó 4.5.3. Család- és gyermekjóléti szolgáltatás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Bükkszentkereszt, Harsány, Kistokaj, Mályi, Miskolc, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajópálfala, Sajópetri, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő. 4.5.4. Házi segítségnyújtás vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Emőd, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nyékládháza, Ónod, Sajóbábony, Sajóhídvég, Sajólád, Szirmabesenyő. 4.5.5. Gyermeke átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása; Családok átmeneti otthonában elhelyezettek ellátása vonatkozásában feladat-ellátási megállapodás alapján: Berzék, Bőcs, Bükkszentkereszt, Emőd, Harsány, Kistokaj, Köröm, Mályi, Miskolc, Muhi, Nagycsécs, Nyékládháza, Ónod, Répáshuta, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajóhídvég, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajóörös, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyő.

4.6. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenységének felső határa: 15 % 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetőjét a magasabb vezetői feladatok ellátásával, előzetes pályázati eljárást követően Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése bízza meg a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23. -a alapján, legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. A munkáltatói jogkör gyakorlója Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere. 5.2. A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: foglalkoztatási jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály 1 közalkalmazotti jogviszony A közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2 munkaviszony A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 6. Záró rendelkezés: Jelen alapító okiratot 2016. január 01. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 2014. március 13. napján kelt alapító okiratát visszavonom. Kelt: Miskolc, 2016. november Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdése alapján a Magyar Államkincstár nevében igazolom, hogy jelen alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel az alapító okiratnak a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény 2016. november....napján kelt, 2017. január 1. napjától alkalmazandó../2016. okiratszámú módosító okirattal végrehajtott módosítása szerinti tartalomnak. Kelt: P.H. Magyar Államkincstár